Címke: aerodinamika

  • Hamilton szerint nem okoznak nagy változásokat az új szárnyak

    Hamilton szerint nem okoznak nagy változásokat az új szárnyak

    Lewis Hamilton kételkedik benne, hogy az új első szárnyak jobb versenyeket eredményeznek majd idén.

    A regnáló bajnokot arról kérdezték, hogy szerinte az új aerodinamikai szabályok megkönnyítik-e majd az előzést, könnyebb lesz-e a másik autó nyomában haladni.

    „Számomra ez ugyanolyan.” – mondta a Mercedes versenyzője. „Érzés szempontjából aligha történt változás. Az alap ugyanaz.”

    „Oké az első szárny némileg más lett, ami hatással van a kanyarokban az egyensúlyra. Kíváncsi vagyok, milyen hatása lesz a versenyen, de egyelőre ugyanolyannak érződik, mint egy normális Forma-1-es autó.”

    „Egy picit kevesebb a leszorítóerő, de ez várható volt.”

    Mindemellett Hamilton bízik benne, hogy a Mercedes továbbra is domináns csapat tud maradni.

    „Mi vagyunk az egyetlen csapat, akik zsinórban világbajnoki címeket tudtak nyerni, komoly szabályváltozások mellett is.” – mondta. „Szóval meggyőződésem, hogy ha nem is kezdünk azonnal az első versenyen az élen, képesek leszünk fejlődni.”

  • Binotto szerint az idei autók lassabbak lesznek a tavalyiakhoz képest

    Binotto szerint az idei autók lassabbak lesznek a tavalyiakhoz képest

    A Forma-1 új aerodinamikai szabályainak köszönhetően az új autók körülbelül másfél másodperccel lesznek lassabbak a tavalyiakhoz képest. Ez a véleménye a Ferrari csapatfőnökének, Mattia Binottonak.

    Az szabályokat a szorosabb versenyzés érdekében változtatták meg. Az módosított első szárnynak, hátsószárnynak és bargeboardnak köszönhetően a versenyzők vélhetően könnyebben fognak majd előzni. Azonban továbbra is kérdéses, hogy az előírások megváltozásával képesek lesznek-e a versenyzők szorosabban követni az előttük autótó pilótát.

    A legtöbb csapat egyetért abban, hogy az idei autók valamivel lassabbak lesznek a 2018-as konstrukcióknál. Az év elején ez biztosra vehető, azonban amint a csapatok elkezdik fejleszteni az autókat, ez akár meg is változhat.

    „Számításaink szerint körülbelül másfél másodperccel leszünk lassabbak idén tavalyhoz képest,” – véli a Ferrari csapatfőnöke. „Az idei autók nehezebbek, ráadásul az első szárnyak aerodinamikája is egyszerűbb.”

    Az egyszerűbb első légterelőknek köszönhetően nagyobb lesz az autók leszorító ereje. A mérnöknek azonban nehéz feladatuk volt a tervezésük során, ugyanis ezeknél az első szárnyaknál az a legfontosabb, hogy minél jobban vezessék az oda érkező légtömegeket.

    „A fejlesztések során a másfél másodperces hátrány egyre kevesebb lesz majd. Azonban először nézzük meg, hogy mennyi a valós hátrány tavalyhoz képest. Ezt csak a pályán tudhatjuk meg.”

    Nemcsak Binotto osztja ezt a nézetet, hanem a Renault technikai guruja, Nick Chester szerint is lassulás várható tavalyhoz képest. „Az új szabályok miatt valamivel lassabbak leszünk majd, azonban a legfőbb kérdés az, hogy milyen gyorsan tudjuk majd fejleszteni az autót. Nem akarok pontos adatot mondani, azonban az biztos, hogy a fejlesztési versenyen nagyon sok fog múlni.”

  • Marko: Feleslegesen költött 15 millió eurót a Red Bull az új szabályok miatt

    Marko: Feleslegesen költött 15 millió eurót a Red Bull az új szabályok miatt

    A 2019-es szabályváltozások 15 millió euróba kerültek a Red Bull számára, árulta el Helmut Marko, aki még hozzátette, már most kompenzálni tudták az új szabályok által elvesztett leszorítóerőt.

    Az F1 új vezetősége több előzést akar látni a show érdekében, aminek eredményében született meg az új regula, ami az első szárnyat és a bagerboard-ot hivatott egyszerűsíteni.

    Azonban Marko felfedte, hogy a Red Bull számításai és szimulációs tesztjei alapján az új autójuk az RB15 már most azon a szinten van leszorítóerő terén, mint a tavalyi idény közepén, ezért a csapat 15 millió euróval lett szegényebb. Ez alapján az osztrák szakember szerint megkérdőjelezhető az, hogy a szabályok valóban be váltják-e a hozzájuk fűzött reményeket, azonban Marko hozzátette: a valódi képet csak akkor láthatják, ha már rendes versenykörülmények között köröznek az autókkal.

    ,,Ugyanolyan (aerodinamikai) adatokat kaptunk, mint tavaly nyáron, ugyanakkor Melborune-re már sokkal jobbat is tudunk produkálni. Folynak a tárgyalások a Ferrarival és a Mercedesszel, és egyet értettünk abban, hogy a szabályokat nem a mérnököknek kellene meghatározni, amint őket is bevonjuk, úgy emelkedni kezdenek a költségek és minden bonyolulttá válik.”

    Ha visszatekintünk a tavalyi beszélgetésekre a szabályváltozások kapcsán, akkor Marko szerint látni lehet, hogy elsősorban a Mercedes akarta kiharcolni, hogy már idén bevezetésre kerüljenek az új regulák. A Red Bull tanácsadója meg is nevezte annak okát, amiért szerinte az Ezüst Nyilaknak fontos volt kiharcolni a változást:

    ,,Mindenki láthatta, hogy milyen nehezen tudott előzni a Mercedes, mikor egy másik autó mögé került.” -jegyezte meg a Red Bull tanácsadója.

  • A Racing Point szimulációi szerint sokat lassul idén az F1

    A Racing Point szimulációi szerint sokat lassul idén az F1

    A Racing Point technikai igazgatója, Andy Green egyáltalán nem volt elégedett a csapat idei első szimulációival, elmondta, hogy a kezdeti tesztek a lehető legrosszabban alakultak.

    Az utóbbi években számos panasz érte a Forma-1-et, hogy nincs sok előzés, és ha van is, az igazából csak kikerülés a DRS-el. Az F1 most lépett, és a több előzés és jobb versenyzés érdekében 2019-re átdolgozta kicsit az aerodinamikai szabályrendszert: az első szárnyak kevésbé lesznek bonyolultak, a hátsó szárny szélesebb, de alacsonyabb lesz, illetve egyszerűsödik az első fékhűtés is.

    A Racing Pointnál dolgozó Green szerint viszont eddig ezek a változások nem túl bizalomgerjesztőek.

    „Nagy a visszaesés” – idézte Greent a Motorsport.com. „Amikor először kipróbáltuk a szélcsatornában, pár másodperces visszaesésről és egy nem jó egyensúlyú autóról beszéltünk. A lehető legrosszabb végkifejlet volt. Remélhetőleg hozzájárul majd a szorosabb versenyzéshez. Mint ahogy mindenki más, mi is próbálunk kikecmeregni abból a gödörből, amelybe a szabályváltozások miatt estünk. Jelentős ez a változás, szinte teljesen újak az autók.”

    A jelenlegi fejlesztési tempót ismerve a csapatok minél inkább arra törekednek majd, hogy a szabályváltozásokkal elvesztett leszorítóerőt pótolják. Green tisztában van vele, hogy a csapat jogelődje, a komoly anyagi problémákkal küzdő Force India bizony nehéz helyzetbe került volna az új szabályokkal.

    „Ez nagy kihívás. Azon gondolkodtam, hogy a Force India eléggé szenvedett volna. Komoly változások kellettek volna, hogy a szezon során végig tudjuk tartani a fejlődési ütemet, e nélkül nagyon nehéz lett volna. Immár sokkal jobb helyzetben vagyunk, ami nagy segítség.”

    A szabályváltoztatások nem is biztos, hogy meghozzák a kellő hatást, ugyanis Green szerint nem lesz nagy különbség egy másik autó követésében az eddigiekhez képest: „Remélem, hogy tévedek és könnyebb lesz egy másik autót követni, de a méréseink eddig nem ezt mutatták.”

  • Horner szerint nem lesz szorosabb verseny jövőre

    Horner szerint nem lesz szorosabb verseny jövőre

    Christian Horner aggodalmát fejezte ki a jövő évi aerodinamikai szabályváltoztatások miatt. Szerinte ugyanis ez sem fog szorosabb versenyzést hozni.

    A Forma-1 célja, hogy több előzést és szorosabb versenyt láthassanak a nézők, ezért 2019-re módosították az aerodinamikai szabályokat. Ennek értelmében egyszerűbb első szárnyak, és szélesebb, alacsonyabb hátsó szárnyak lesznek jövőre.

    A Red Bull csapatfőnöke nem vár sokat az új szabályoktól, szerinte ugyanis nem hogy szorosabb versenyek lesznek de lehet hogy még a különbségek is nőni fognak.

    „Ez egy jelentős változás. Egy dologra van hatással, és nyilván ez elég költséges is lesz. Hogy ezzel közelebb lehetnek az autók egymáshoz? Talán egy kicsivel, de nem számottevően.” – kezdte a brit.

    „A legjobb módszer a szoros futamokhoz az, hogyha állandósítjuk a szabályokat, mert így folyamatosan tudnának közelíteni egymáshoz a csapatok.” – tette hozzá.

    Ross Brawn korábban elmondta, hogy ezek a változtatások már a 2021-es radikális szabálymódosítások előszelei és előkészítései. Horner szerint ez a megközelítés csak kapkodás, amit a Mercedes és a Ferrari erőltetett.

    „Sajnos a projektnek voltak olyan elemei amit Ross már a következő évben be akart vezetni. Ezeket pedig a Mercedes és a Ferrari a stratégiai csoporton keresztül támogatta. Talán utólag minden csapat beismeri majd, hogy nem volt helyes döntés ennyire elsietni, de a végső megítéléssel várjuk meg a szezon első négy-öt futamát.” – zárta Horner.

     

  • Még mindig áll a bál a Mercedes felnije körül

    Még mindig áll a bál a Mercedes felnije körül

    Hiába az FIA jóváhagyása, néhány csapat még most sem elégedett a Mercedes innovatív kerékkialakításával, a témának tehát még Mexikóban is lesz folytatása.

    A Mercedes néhány futammal ezelőtt mutatta be egyedi kerékkialakítását, ahol a felni központi részén aerodinamikai előnyöket szolgáltató lyukak találhatók. Az Amerikai Nagydíjat megelőzően a Ferrari tisztázni szerette volna az FIA-val, hogyhogy nem illegális a Mercedes megoldása, elvégre a Red Bull hasonló dizájnját „mozgó aerodinamikai alkatrész” címén 2012-ben betiltották. Az FIA vizsgálatai semmilyen szabálytalanságra nem bukkantak, ám miután a Ferrari még így is zsémbelődött, a Mercedes az óvástól való félelem miatt inkább a hagyományosabb kerekekkel versenyzett Austinban. A bizonytalanság miatt az ügyet valószínűleg felveszik a Technikai Munkacsoport következő ülésének ütemtervébe.

    „Szerintem nincs mit tisztázni, mert ezen a részén már túlvagyunk” – oszlatta el a kételyeket Charlie Whiting. „Mindenki tudja a véleményünket, de mivel még mindig nem csitultak el az eltérő vélemények, valószínűleg átbeszéljük a témát a technikai munkacsoporttal is.”

    A huzavonába egyelőre csak a Mercedes és a Ferrari csatlakozott, de ha az FIA nem elég határozott, könnyen elfajulhat a dolog, az új 2019-es aeroszabályok ugyanis még inkább jutalmazzák a fújt felnis megoldást.

    „A küllőkön szinte mindenki átvezeti a levegőt, ebben nincs semmi új a nap alatt, de néhányan még sokkal kintebbre irányítják az áramlatokat” – magyarázta Nick Chester, a Renault technikai igazgatója. „Sok érdekes értelmezésre és megoldásra számítok ilyen téren 2019-ben, amikor az első szárnyat érintő szabályok miatt még fontosabb lesz a fújt felni/kerékanya, hogy a megfelelő irányba tereljük a légáramlatokat. Fontos fejlesztési központtá válhatnak a kerekek.”

  • Tilos tesztelni a 2019-es szárnyakat Abu Dhabiban

    Tilos tesztelni a 2019-es szárnyakat Abu Dhabiban

    Az F1-es csapatoknak egyértelműen a tudtukra hozták, hogy az Abu Dhabi Nagydíjat követő kollektív teszten nem próbálhatják ki a 2019-es új első szárnyakat.

    A követés és előzés megkönnyítése végett jövőre egyszerűsítettek az első és hátsó szárnyakon. Az új kétméteres első szárnyak az ideihez képest 200 mm-rel szélesebbek és 25 mm-rel mélyebbek lesznek, az ún. ’outwash’ hatás* minimalizálása érdekében pedig megszabadulnak a bonyolult aerodinamikai flikflakoktól és terelőelemecskéktől.

    Mivel az első szárnynak komoly ráhatása van az autó egyéb felületein uralkodó légáramlatokra, a csapatok minél több adatot szeretnének gyűjteni a szárny következményeivel kapcsolatban. Néhányan már a hungaroringi fordulót követő szezonközi teszten kipróbáltak egy prototípust, míg a szezonvégi teszt egyértelmű lehetőséget nyújtott volna a szárny tesztelésére, ám az FIA kijelentette, hogy Abu Dhabi hivatalosan a Pirelli gumitesztje, így 2019-es aeroelemeket nem lehet tesztelni.

    „Erre nincs esély, mert a jövő évi szárnyak túlságosan szélesek az idei szabályokhoz képest” – válaszolta Nick Chester technikai igazgató arra a kérdésre, a Renault tervez-e idénre teszteket az új specifikációjú szárnyakkal. „A csapatok az Abu Dhabit követő teszten szerették volna kipróbálni, de egyértelműen kijelentették, hogy tilos lesz. Ha megengedték volna, természetesen mindenki a széles szárnyakkal tesztelt volna.”

    *A jelenlegi első szárnyaknak a belső része felel a leszorítóerő termeléséért, míg a külső szekciók feladata a szemből érkező áramlatok optimális irányba terelése, lehetőség szerint az első kerekeken túlra – ezt nevezik angolul outwashnak. Ennek elérésére a csapatok elsőre jelentéktelennek tűnő szárnyacskákat és terelőlapokat aggatnak a szárnyakra, amik azonban a követő autó számára olyan mértékben összezavarják a légáramlatokat, hogy jelentősen csökkentik a leszorítóerőt és szinte lehetetlenné teszik a követést. Az FIA technikai munkacsoportjának szimulációi szerint az outwashért felelős elemek eltávolítása révén könnyebb lesz közel maradni az elöl autózóhoz és ezáltal az előzések számának növekedésében reménykednek.

  • Marko is megkérdőjelezi a 2019-es szabályok hatékonyságát

    Marko is megkérdőjelezi a 2019-es szabályok hatékonyságát

    A Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko sincs meggyőződve arról, hogy a 2019-es aerodinamikai szabályváltozások segítik majd az előzést.

    A jelenlegi probléma az, hogy nehezen követik egymást az autók közelről, ez pedig megnehezíti az előzést.

    „A mi autónk esetében 5 másodpercnyi távolságból érezhető az előtted haladó.” – mondta Daniel Ricciardo az Auto Motor und Sportnak.

    A komoly szabályváltozások 2021-től várhatók, azonban az első szárnyon például már jövőre változtatnak, ami mondjuk Max Verstappen szerint csak arra lesz jó, hogy rondábbak legyenek az autók.

    „Majd meglátjuk, mi történik a valóságban.” – mondta Marko, aki szerint az IndyCar-féle megközelítés nem biztos, hogy működni tud az F1-ben is.

    „Az IndyCar nem összehasonlítható az F1-gyel a sztenderd kasznik miatt.” – mondta. „Addig, amíg egyedi megoldások vannak, mint a Forma-1-ben is, rendkívül nehéz megoldani egy ilyen problémát.”

  • Vandoorne: Karrierem legrosszabb péntekje volt

    Vandoorne: Karrierem legrosszabb péntekje volt

    A McLaren versenyzője, Stoffel Vandoorne élete legrosszabb péntekjének tulajdonította a Német Nagydíj hétvégéjének első napját.

    A 2 héttel ezelőtti szenvedős Brit Nagydíj után nem javult a helyzet, Hockenheimre is megmaradtak a nehézségek. Délelőtt és délután is ő volt a leglassabb, több mint fél másodperccel elmaradva a csapattárs Fernando Alonsotól.

    Vandoorne elismerte, tanácstalan azzal kapcsolatban, hogyan tudná működésre bírni autóját.

    „A legrosszabb péntek a karrieremben” – mondta. „Reggel sok aero tesztet csináltunk, új alkatrészeket szereltünk fel. Kicsit próbáltuk jobban megérteni a dolgokat.”

    „A délutáni is egy újabb nehéz edzés volt. Újra felléptek a Silverstone-ban tapasztalt problémák. Most az a kérdés, hogyan tudjuk rendbe tenni az autót és normálállapotba visszahozni. Ugyanaz a helyzet, mint Silverstoneban.”

    „Nem értjük az autó működését. Valamit ki kell találnunk.”

    Vandoorne szerint kizárt, hogy akkora a hátránya Alonsohoz képest, amit a pénteki eredmény mutat.

    „Lehetetlen, hogy 6 tized a különbség Alonsotól” – mondta. „Messze utolsó voltam. Tisztában vagyunk a problémákkal, de nem tudjuk, hogyan orvosoljuk őket.”

    Alonso, aki 17. lett a második edzésen, reméli nem ez a maximum ami benne van, hiszen új alkatrészeket teszteltek.

    „Valószínűleg a tesztelés miatt végeztünk ennyire hátul” – mondta a spanyol. „Az előző néhány versenyen egész jó helyeken voltunk péntekenként és már 2-3 tized is rengeteg pozíciót jelent. Most pénteken eléggé lent voltunk, ez reméljük, megváltozik.”

    (Czut Csaba)

  • A Renault új aerodinamikai csomagot hoz a Német Nagydíjra

    A Renault új aerodinamikai csomagot hoz a Német Nagydíjra

    A Renault egy teljesen új első szárnnyal rukkol elő a Német Nagydíjra.

    Nico Hülkenberg hatodik helyével, amit a legutóbbi Angol Nagydíjon szerzett, bebiztosította a Renault a vezető helyét a középcsapatok között a konstruktőri bajnokságban, de szenvedtek a fő riválisukkal, a Haas-szal szemben, mióta az amerikai csapat megkapta a Ferraritól az idei motorjukat és egy új aerodinamikai csomagot vetettek be egy hónapja, Kanadában.

    A Renault technikai igazgatója, Nick Chester nagyon bízik az új fejlesztésekben, mert az új aerodinamikai csomag sokat segíthet a középgyors és gyors kanyarokban.

    „Ez egy érdekes teszt számunkra. Remélhetőleg sok plusz teljesítményt hoz majd az autónak, de ha megváltoztatod az első szárnyadat, nem lehetsz teljesen biztos abban, hogy működik-e, amíg nem tesztelted.”

    Chester azt is felvetette, hogy ez lesz a Renault utolsó változtatott első szárnya, mielőtt a 2019-es aerodinamikai szabályváltozások érvénybe lépnek.

    „Az idő miatt van ez.”- tette hozzá. Mondtuk, hogy szeretnénk még egy első szárnyat, de míg megterveznénk, kiviteleznénk és legyártanánk, körülbelül év végére lennénk kész, aminek semmi értelme.”

    Carlos Sainz szerint a fejlesztéseik célja, hogy közelebb kerüljenek a Ferrarihoz, a Mercedeshez és a RedBullhoz, és hogy felülmúlják a Haast.

    „Van pár jó ötletünk még, amelyek segíthetik a felzárkózást a Haas-hoz, de a fő célunk az első három csapat megközelítése.”- mondta Sainz.

    Csapattársa, Nico Hülkenberg arra számít, hogy a lassabb típusú pályák, mint például a Hungaroring, jobban fekszik majd a Renault-nak, mint az előző versenyhétvégéken Angliában, Ausztriában és Franciaországban.

    „Még mindig jó a csomagunk” – mondja Hülkenberg. Még mindig vannak tartalékaink, amit meg fogunk mutatni a következő versenyeken. Most olyan pályák következnek, amiken jobbak vagyunk, mint a Haas.

    „Jó a csapatunk, és azt hiszem, összességében jobb csomagunk van, de természetesen ezt be kell majd bizonyítanunk a soron következő hétvégéken.”

    A Renault 19 pontos előnnyel várhatja a Német Nagydíjat a Haas előtt a konstruktőri bajnokság negyedik helyén.

    (Boa Bence)