Címke: aerodinamika

  • Egy műanyag zacskó tette tönkre Magnussen versenyét

    Egy műanyag zacskó tette tönkre Magnussen versenyét

    Sokat vesztett a Szingapúri Nagydíj végén Kevin Magnussen, és utóbb kiderült, hogy egy műanyag szendvicses zacskó akadt fent az autóján, ami drasztikus mértékű lassulást okozott neki.

    A Haas versenyzője sokáig a nyolcadik helyen haladt, és úgy tűnt, hogy ott is fejezi be a futamot, ám az utolsó biztonsági autós fázis után minden megváltozott. A dán pilóta sokat vesztett a tempójából, amiért egy műanyag zacskó volt a felelős, ami az első szárnyának bal részére szorult fel. Ez pedig igencsak tönkre tette az autó aerodinamikáját.

    A csapatnak nem volt választása, és három körrel a verseny vége előtt kénytelenek voltak kihívni a bokszba, hogy eltávolítsák az idegen elemet, illetve az igencsak használt abroncsokat is.

    „Minden az utolsó újra indítás után történt, mikor hirtelen nagyon belassult.” – kezdte Günther Steiner. „Mikor többször is elhajtott a célegyenesben többször is szemügyre vettük, mert az egyik mérnökünk jelentette, hogy komolyan csökkent az első leszorítóerő és azt gondoltuk, hogy lehet, hogy megtörte a szárnyat.”

    „Kevin viszont azt mondta, hogy nem ment neki semminek, szabad szemmel pedig nem lehetett látni semmit. Ezért kellett megejtenünk egy plusz bokszkiállást, mert túl sok leszorítóerőt vesztett már. Ráadásul az abroncsok is már nagyon a végét járták, így egy friss szettel szép köröket tudtunk futni.” – tette hozzá az olasz.

    Magnussen végül a 17.helyen ért célba, míg csapattársa Grosjean a 11.lett így ismét pont nélkül maradt az amerikai csapat.

  • A Red Bull sisakcserére kérte meg Alex Albont

    A Red Bull sisakcserére kérte meg Alex Albont

    Alexander Albon körül a nyári szünet óta fordult egyet a világ. A szezont még a Toro Rosso színeiben kezdhette meg a brit-thai versenyző, ám Pierre Gasly rossz teljesítménye miatt az évad második felére előléptették. A 23 éves fiatalnak korán meg kellett tapasztalnia azt, hogy a Red Bullnál egy kicsit másként mennek a dolgok. Új egyenruhát húzott, de mellé új sisak is dukál, legalább is Adrian Newey szerint, aki azt javasolta Albonnak cserélje le addigi fejvédőjét, mert így javíthatnának az aerodinamikán.

    Az újonc természetesen meglepődött a kérés hallatán, ám nem akart ellenkezni és eleget tett a kérésnek. Albon szerint vannak dolgok, amikbe jobb nem beleszólni, mert a szakemberek jobban tudják, mit kell tenni a jobb eredmények érdekében.

    ,,Nem vagyok Adrian, ezért nem tudok sokkal többet mondani erről, a csapat kért meg arra, hogy próbáljam ki ezt az új sisakot. A Formula 1-ben minden apró-cseprő dolog számít, nekem ez nem jelent nagy változást, manapság a sisakoknak különféle előírásoknak kell megfelelnie, ezért érzetre szinte mindegyik ugyanolyan. – mesélte Albon a Motorsport-Total-nak.

    A brit-thai versenyző a Toro Rossonál Bell sisakkal versenyzett, míg a Red Bull arra kérte, használjon Arai fejvédőt, úgy ahogy csapattárs Max Verstappen. A hollandnak is váltani kellett korábban, ő anno a Schubertre esküdött, ám Newey hozzá is bekopogtatott a csere érdekében.

  • A Ferrari egyik szakembere az Alfa Romeohoz igazolt

    A Ferrari egyik szakembere az Alfa Romeohoz igazolt

    Az Alfa Romeo stábja ismét teljessé válik, miután a csapat bejelentette, Alessandro Cinelli átigazol hozzájuk a Ferraritól. Az olasz szakember az aero részleg vezetője lesz majd.

    Miután hivatalossá vált, Simone Resta visszatérése a Scuderiához, a svájci alakulat előléptette az aerodinamikai részleg élén lévő Jan Monchaux-t és megtette technikai igazgatóvá, míg a szakember addigi posztja üresen maradt. A Magyar Nagydíj előtt azonban a hinwilli gárda bejelentette, leszerződtetik Cinellit, aki 17 éven át dolgozott a vörösöknél hasonló területen.

    Cinelli aki korábban a Tyrellnél és a Williamsnél is kipróbálhatta magát, augusztus 19.-én fog munkába állni az Alfa Romeonál.

    ,,Nagyon magabiztos vagyok és hiszem, hogy a megfelelő irányba haladva fogjuk folytatni a munkát és még több sikerrel ajándékozzuk meg a csapatot.” –nyilatkozta az frissen áthelyezett olasz szakember. – ,,Azért csatlakoztam ehhez a fiatal alakulathoz, mert hiszem, hogy együtt, a már meglévő alapokra építve további sikereket érhetünk el és azokat a célokat is kipipálhatjuk majd, amiket kitűztünk magunk elé az év elején.”

    ,,Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy a Sauber Motorsport és az Alfa Romeo Racing színeiben láthatom Alessandrót. Egy nagyon erős aero csapatba fog csatlakozni és már alig várjuk, hogy együtt folytathassuk azt a munkát, amit az eddigi gárda elkezdett. A jelenlegi változtatások is azt mutatják, mennyire meg tudjuk erősíteni magunkat, ezekkel az áthelyezéssekkel a fejlődést akarjuk szimbolizálni, nem pedig a rendszerünk filozófiájának átalakulását, ugyanis a jelenlegi mentalitásunk segített nekünk abban, hogy fejlődjünk az évek alatt.” -köszöntötte legújabb igazolásukat Frederic Vasseur.

  • De la Rosát nem hozzák lázba a 2021-es szabályváltozások

    De la Rosát nem hozzák lázba a 2021-es szabályváltozások

    Pedro de la Rosa elismerte, hogy egyáltalán nem izgatott a 2021-es szabályváltozások miatt.

    Az új szabályok még nem teljesen ismertek, azonban az biztos, hogy a költségvetési sapka miatt a csapatok egy szezonban maximum 175 millió dollárt költhetnek majd el fejlesztésekre. Emellett az a cél, hogy a 2021-es autókkal még könnyebben lehessen előzni.

    „Nem érdekelnek az új aerodinamikai szabályok,” – mondta de la Rosa a Marcanak. „A lefontosabb, hogy korlátozzák a csapatok költségvetését, ami lehetővé teszi a szorosabb versenyzést a csapatok között.

    „Azonban 175 millió dollár még mindig egy hatalmas összeg. Egyszerűbb alkatrészekre lenne szükség, amikért a csapatoknak ugyanakkora összeget kellene költeniük. Azonban jelen pillanatban vannak olyan csapatok, amik majdnem tízszer annyi pénzt invesztálnak fejlesztésekbe a többiekhez képest,” – véli a spanyol.

    A Liberty Media megpróbálja a lehető legjobb irányba terelni a Forma-1-et. A tervek között számos alkatrész egységesítése is szerepel. „Igen, az ötlet jó, azonban ezt inkább az aszfalton kellene kamatoztatni. Én a szárnyakat a diffúzorokat és az alvázakat is egységesíteném. Az szárnyakkal egyedül akár 30-40 millió dollárt is megspórolhatnának a csapatok.”

  • Bottas: Nem a Pirrelli tehet arról, hogy ilyen jól kezdtük a szezont

    Bottas: Nem a Pirrelli tehet arról, hogy ilyen jól kezdtük a szezont

    Valtteri Bottas szerint a mechanikai és az aerodinamikai fejlesztéseknek köszönhető, hogy ilyen erős a Mercedes nem pedig a Pirelli vékonyabb oldalfalú abroncsainak.

    Hét futamból hetet nyertek meg eddig az Ezüst Nyilak, ebből ötöt kettős győzelemmel zártak, ami tükrözi mennyire dominánsak idén. A Ferrari és a Red Bull azonban úgy véli, erről az idei évben bemutatott 0.4 mm-rel vékonyabb gumik tehetnek, ugyanis a Mercedesen kívül senki sem tudja megfelelően munkára bírni a komponenseket.

    Toto Wolff és a Pirelli is elutasította ezt a feltételezést, és most Bottas is beállt a sorba. A finn szerint csapata előrelépést inkább az segítette, hogy a lassú kanyarokban sokkal nagyobb sebességet tudnak átvinni, mint a többiek.

    ,,Elég nehéz azt mondani, hogy minden csak a gumik miatt van. Minden futam után van bennünk egy olyan érzés, hogy sokkal jobban is bánhattunk volna az abroncsokkal, még akkor is, ha a versenyen kihozzuk belőlük a maximumot. Nagyon nehéz előkészíteni a gumikat az időmérőre és a futamra, ezért nem mondanám azt, hogy minden rajtuk múlik, sokkal inkább magán az autón, ami nagyon jól működik a lassabb szakaszokon is.”

    A hibrid-éra elején még a Mercedes motor volt a legkiemelkedőbb a mezőnyben, ám mára már úgy néz ki a Ferrari átvette tőlük ezt a helyet, ugyanis a vörösök olyan sebességet tudnak elérni a hosszú egyenesekben, amivel a német gyártó, saját állításuk szerint még nem tudja felvenni a versenyt. Az Ezüst Nyilak azonban a téli időszak alatt változtattak tervezési filozófiájukon nem a motorerőre feküdtek rá, sokkal inkább az előző konstrukció hiányosságait kívánták kiegyensúlyozni.

    ,,Láthatóan nagy fejlődésen mentünk keresztül az előző és az azt megelőző évhez képest. A lassú kanyarokban értünk el változásokat, ugyanis azok a részek nem szerepeltek eddig az erősségeink között. Az autó eleje sokkal jobban tapad be a kanyarokba, ami azt eredményezi, hogy egy kicsit később is fékezhetsz, és ezáltal bízhatsz az abban, hogy az autód jól jön ki majd a kanyarkijáratnál is. A mechanika csak egy része az egésznek, a legnagyobb fejlődést az aerodinamika területén értük el. A Ferrarihoz képest egy kicsit lassabbak vagyunk az egyenesekben, azonban a kanyarokban már jobbak vagyunk náluk.” – boncolgatta Bottas erősségük okait.

  • Marko részben a Renault-t teszi felelőssé a jelenlegi konstrukciójuk hibái miatt

    Marko részben a Renault-t teszi felelőssé a jelenlegi konstrukciójuk hibái miatt

    Helmut Marko szerint részben korábbi motorpartnerüknek köszönhetik, hogy az RB15 aerodinamikai gondokkal küszködik.

    2018-ban jelentette be a Red Bull, hogy külön vállnak az útjaik a Renault-val és 2019-től Honda motorokra váltanak. Azonban hiába szakadt meg a két fél kapcsolata, a hadakozás tovább folyik az egykori partnerek között. Nemrég Cyril Abiteboul jelentette ki, hogy a francia gyártónak is köszönheti a Red Bull az eddig elért sikereit, míg most Marko szúrt oda a Renault-nak, azzal, hogy részben őket hibáztatja a jelenlegi konstrukció hibái miatt.

    Az osztrák istálló az eddig négy futamon aerodinamikai problémákkal küszködött, azonban reményeik szerint a Spanyol Nagydíjra hozott fejlesztéseik már javítani fognak a helyzeten. A Red Bull tanácsadója eddig nagyon elismerően nyilatkozott a Hondáról, akik folyamatosan fejlesztik az erőforrást, ezért Marko úgy véli, hogy a probléma a konstrukcióban keresendő.

    ,,Problémánk akadt a leszorítóerővel, amit az előző motorpartnerünknek köszönhetünk, ugyanis a megfelelő motorerő hiánya miatt, eddig a hatékonyságon volt a hangsúly, azonban ennek az volt a hátul ütője, hogy tempót veszítettünk a kanyarokban. A Honda azonban folyamatosan hozza a fejlesztéseket, most viszont már nekünk is reagálnunk kell erre a problémára, és ki kell küszöbölnünk a bajt.” –nyilatkozta azt osztrák tanácsadó.

  • Újabb komoly fejlesztési csomagot hoz a Ferrari

    Újabb komoly fejlesztési csomagot hoz a Ferrari

    Baku után Barcelonára is komoly fejlesztést visz a Ferrari, mellyel az elsődleges cél az lesz, hogy nagyobb leszorítóerőt érjenek el és jobban bánjanak a gumikkal.

    A szezon első négy versenyén egyaránt kettős Mercedes siker született, pedig számos alkalommal tűnt úgy, hogy a Ferrari a leggyorsabb a mezőnyben ám bizonyos okok miatt mégsem sikerült idén futamgyőzelmet szerezniük.

    A soron következő Spanyol Nagydíj helyszínéül szolgáló barcelonai pálya híresen nem fekszik az olaszoknak, a legutóbbi győzelmüket itt 2013-ban aratták. Olasz sajtó információk szerint ennek apropóján komoly fejlesztéssel érkezik majd Spanyolországba a Ferrari.

    Ezen újítások közé tartozik vadiúj első és hátsó szárny, javított aerodinamika és reményeik szerint ebből következő hatékonyabb gumi melegítés is. Utóbbi terület volt idén a csapat Achilles-sarka, elsősorban a lágy abroncsokon. Azonban a korábban beharangozott második motort nem teszik be az autóba, hanem inkább dolgoznak még a tovább rajta a gyárban.

  • Verstappen négy dolgon változtatna, ha ő írná a 2021-es szabályokat

    Verstappen négy dolgon változtatna, ha ő írná a 2021-es szabályokat

    Kevesebb, mint két év választja el a Formula 1-et a nagy szabályváltoztatásoktól, ami mindenki reményei szerint újra izgalmakat csempész majd a sportba. Max Verstappent kérdezték nemrég a Jumbo holland szupermarketvállalat főhadiszállásán arról, hogy ő mit változtatna meg, ha tehetné. A Red Bull versenyzője négy problémára világított rá, amit szerinte meg kellene oldani a jövőben, ha azt szeretnék, hogy élvezetesebbek legyenek a versenyek, mind a résztvevők mind a szurkolók számára.

    Verstappen listáján elsőként a Pirelli és annak abroncsai szerepeltek.

    ,,Pillanatnyilag nagyon érzékenyek és gyorsan túl melegszenek. Emiatt többet is csúszkálsz, nehezebb követned az előtted lévőt, tehát nehéz a versenyen harcolni a többiekkel. A DRS segít, hogy közelebb kerülj, de a végén én például nem szeretem, ha az előzés sikeressége ettől függ. Ugyanakkor a gyors kör után vissza kell venned, ha még egy jó időt szeretnél futni, ugyanis a gumikat le kell hűteni, ez pedig időigényes folyamat. Ez a jelenség nem csak az időmérőt érinti, a futamon is ezzel nézünk szembe. Egy bizonyos tartományon belül kell tartanod az abroncsok hőmérsékletét, máskülönben nagyon gyorsan túl melegszenek. Szeretném, ha sokkal több ideig vezethetnénk gyorsan.”

    A következő pontban a motorok közötti különbséget csökkentené a holland pilóta:

    ,,Továbbá kevésbé kellene függnünk a motoroktól. Ebben a korszakban túl nagy különbség van az erőforrások között. Egy ideje már csak a legjobb hajtáslánccal rendelkező alakulat tudja elhódítani a világbajnoki címeket. A motorok között úgy általánosságban 20-30 lóerő különbségnek kellene lennie.”

    Harmadik pontban az aerodinamikáról és annak hatásairól beszélt. Manapság ha valaki elront valamit, annak túl nagy következménye van, ezen is változtatna a 21 éves versenyző.

    ,,Ami az aerodinamikát illeti, nekem nem az fontos, hogy gyorsabban menjünk, hanem az, hogy többet tudjunk egymással versenyezni. Avagy, ha valakivel ütközöl és letörik valami az autódról, akkor ne veszíts fél másodpercet egy kör alatt. Ha túl gyorsan mész át a rázókövön, az autód alsó része megsérül, és ezt nem szeretnéd.”

    Végül, de nem utolsó sorban azt szeretné Verstappen, ha a mezőny szorosabb lenne, és több pilótának is alkalma adódhatna az élen végezni.

    ,, A csapatok között is túl nagy különbségek vannak. Van három top alakulat, a Mercedes a Ferrari és a Red Bull, míg a negyedik helyen lévő istálló már majdnem egy másodperccel lemarad a harmadiktól, ami óriási különbség. Szerintem sokkal élvezetesebbek lennének a futamok, ha közelebb lennének egymáshoz az autók.”

  • A Red Bull B autó nélkül akarja megoldani az aero problémákat

    A Red Bull B autó nélkül akarja megoldani az aero problémákat

    Dr. Helmut Marko szerint a Red Bullnak nem kell B autót terveznie, a jelenlegi konstrukcióval is meg tudják oldani a problémáikat.

    Az osztrák csapat tanácsadója elárulta Adrian Newey mélyen a gondolataiba temetkezett, miután egyértelművé vált számukra a Bahreini Nagydíjon, hogy aerodinamikai gondokkal küszködnek az idei autóval.

    ,,Ez azt jelenti felismerte, melyik területen van baj és azt kell mondanom, hogy aerodinamikai gondokkal küszködünk.”–magyarázta Marko, aki reméli, a brit tervezőnek sikerül megoldást találnia a problémákra.

    Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor elismerte jelenleg a probléma fennállása miatt nehéz tartaniuk a tempót a Mercedesszel és a Ferrarival, ám az osztrák tanácsadó leszögezte a holland Formule 1-nek, nem fognak új konstrukciót megálmodnia amiatt, hogy sikeresen abszolválják az autó gondjait.

    ,,Nem lesz új autó, tehát nem lesz B konstrukció!”

    Ugyanakkor az osztrák alakulat már a Kínai Nagydíjra is szállít újdonságokat, míg a nagy fejlesztési csomag májusban a barcelonai hétvégén fog felkerülni az autókra.

  • Magnussen szerint sokkal könnyebb idén szélárnyékban autózni

    Magnussen szerint sokkal könnyebb idén szélárnyékban autózni

    A Haas pilótája Kevin Magnussen egyelőre pozitív tapasztalatokkal és véleménnyel rendelkezik az új aerodinamikai szabályokról és azok hatásairól.

    A Forma-1-ben idén léptek életbe új aerodinamikai szabályok, amik magukban foglalnak nagyobb, egyszerűbb első szárnyat és nagyobb hátsó szárnyat is. Ezzel azt remélvén, hogy könnyebbé válnak idén az előzések, hiszen csökkenhet az autók mögötti légörvény, ami lehetővé teszi, hogy sokkal közelebb autózzanak egymáshoz a versenyzők.

    A dán Kevin Magnussen pedig saját tapasztalataira alapozva úgy érzi, hogy a célt sikerült elérni, vagyis könnyebb a másik szélárnyékában autózni.

    „Ma követtem egy autót szélárnyékban, és úgy éreztem, hogy sokkal jobb a helyzet.” – nyilatkozta a hétfői tesztnap után. „Nagyon sokszor hallottam azt – már akkor is, amikor az autó még csak a szélcsatornában volt – hogy semmi nem fog változni. Ma sokkal másabb volt követni egy autót, valójában tudtam őt követni. Érdekes lesz majd ezt látni.”

    „Sokkal gyorsabb voltam, mint akit követtem, utol tudtam érni és meg is sikerült előznöm ugyanabban a körben. Tavaly két másodperccel kellett gyorsabbnak lennem, hogy megelőzzek valakit, de most teljesen más volt, sokkal jobb. Talán egy fél vagy egy kört voltam mögötte. Sokkal jobbnak éreztem, mint tavaly.” – tette hozzá.