Címke: aero csomag

  • Austinban még illegálisnak tartott első szárnnyal áll majd rajthoz a Mercedes

    Austinban még illegálisnak tartott első szárnnyal áll majd rajthoz a Mercedes

    Austinban kipróbálták, az FIA nem engedélyezte, ennek ellenére a Mercedes Mexikóvárosban ismét beveti a megosztó első szárnyat.

    A csillagosok egy kérdéses aerodinamikai megoldással érkeztek meg az Egyesült Államokba, amit végül nem használtak. Közben ellenfeleik is kételyeket fogalmaztak meg az új első szárnnyal kapcsolatban, ez is közrejátszhatott a döntésben.

    Akkor úgy nyilatkoztak, az FIA-val folytatott egyeztetés után néhány változtatással ugyan, de Mexikóban felteszik majd az új alkatrészt.

    Érdekes fejlesztést mutatott a Mercedes, mehettek is az FIA-hoz miatta

    Andrew Shovlin, a teljesítményért felelős igazgató szerint azért nem vetették be élesben is az alkatrészt, mert csak egy készült el belőle, így nem tudták volna baleset esetén pótolni.

    Amennyiben bármilyen, más verziójú elemet tettek volna vissza az autóra, a mezőny végéről kellett volna indulniuk a parc fermé megsértése miatt. A Mercedes ezt nem akarta kockáztatni.

    „Így is nagyon elfoglaltak voltunk a második szabadedzés gumitesztje miatt, így nem volt időnk kielemezni. Mexikóban több lesz belőle, kipróbáljuk majd pénteken, és ha minden a terv szerint megy, ezzel fogunk versenyezni is.” ismertette a csapat jelenlegi hozzáállását Shovlin.

    A Mercedes az FIA-val is vitatkozhat a szabályosságon

    A csapat technikai igazgatója, Mike Elliott elárulta, a szabály megfogalmazásán megy a vita a két oldal között.

    „Szerintem azért van körülötte ekkora felhajtás, mert a szabály azt mondta, [a kérdéses rögzítők] elsődleges haszna mechanikai lehet. Míg teljesen egyértelmű, hogy aerodinamikai vonzata is van a dolgoknak.

    Még eldöntjük, szeretnénk-e ezzel vitatkozni vagy sem, mert amúgy nem jelent valami sokat. Érdekesek a részletek, de nem ez a fő haszna az új első szárnynak.”

    Elliott állítása szerint eredetileg a számítógépes adatok (CAD) alapján az FIA kivizsgálta az alkatrészt, ezért vitték ki a pályára is.

    „Végigmentünk a szokásos CAD eljáráson az FIA-val, ahogy ez mindig történik. Ott láttak valamit, amire visszajöttek, és azt mondták, nem biztosak benne. Szóval maga a rendszer működik.

    A szabályok megfogalmazásában rengeteg helyen szerepel az „[alkatrész] egyetlen célja” kifejezés, ebben az esetben viszont „fő célja” áll a szövegben. Szerintem van érv mellette, de az, hogy vitatkozni akarunk-e róla, az már egy másik kérdés.”

  • Seidl megvédte a McLaren új fejlesztési csomagját

    Seidl megvédte a McLaren új fejlesztési csomagját

    A McLaren nemrég Mercedes-szerű első szárnnyal és további új alkatrészekkel jelent meg a pályán, de Carlos Sainz szerint nem lett gyorsabb az autó.

    A spanyol jövőre a Ferrarihoz szerződött át, ennek ellenére nem hiszi, hogy a McLarennél bármilyen fejlesztést eltitkolnának előle.

    „Úgy dolgozunk, mint eddig. Senki nem titkol semmit egymás elől, engem is beleértve.” – cáfolta a feltételezést.

    Carlos Sainz, McLaren, racingline.hu
    Az a bizonyos új első szárny, Fotó: McLaren

    Andreas Seidl, a csapatfőnök ragaszkodik ahhoz, hogy minden a tervek szerint alakul az új aerodinamikai csomaggal.

    „Hiszünk az új irányban. Az új első szárny egy lényeges eltérés a koncepciót tekintve.” – magyarázta Seidl. – „Csak több idő kell ahhoz, hogy a benne rejlő teljes potenciált ki tudjuk használni. Ez nem sikerült az eltörölt pénteki nappal.”

    A Ferrari visszaesésével már a konstruktőri harmadik helyért megy a középmezőny csatája a Mercedes és a Red Bull mögött. Mindössze négy pont a különbség a Racing Point, a McLaren és a Renault között.

    Nem mindegy, ki hol végez, a helyezések között sok millió dollár van az év végi pénzdíjakat illetően.

    „Nem lesz közvetlen hatással ránk az, hogy harmadikok vagy ötödikek leszünk. Jól állunk az üzleti termünkkel. A szezon előtt nem is számítottunk arra, hogy a harmadik helyért küzdhetünk majd.” – mutatott rá a német.

  • Újabb fejlesztésekkel érkezik a Hungaroringre a Ferrari

    Újabb fejlesztésekkel érkezik a Hungaroringre a Ferrari

    Mattia Binotto megerősítette, a Ferrari új aerodinamikai fejlesztésekkel érkezik meg a Magyar Nagydíjra.

    A Scuderia az elmúlt versenyeken is finomított konstrukcióján, ám a múltheti Német Nagydíjon mégis meghibásodások sora érte utol a versenyzőket. Az időmérőn vérzett el Vettel és Leclerc is, a német versenyzőnek a turbóval akadtak gondjai a Q1-ben, mért kört sem tudott teljesíteni, míg a monacói pilótának a Q3-ban kellett idő előtt autójából kiszállni, mert az üzemanyag adagoló meghibásodott az SF90-ben.

    A svájci-olasz csapatfőnök azonban reméli, ezen a héten tisztább képet kapnak afelől, melyik fejlesztésük jött be és melyik nem, valamint abban is bizakodik, hogy a Hungaroringen nem fogja őket hátráltatni már semmi sem.

    ,,Fontos lenne számunkra az, ha megerősítést nyerne az a feltételezésünk, hogy az autónkat jó irányba sikerült fejlesztenünk. Számítunk azon elemekre is, amit nemrég tettünk fel a konstrukciónkra, valamint az új aero fejlesztésekre is kíváncsiak vagyunk. Természetesen az egyik legfontosabb feladataink közé tartozik kiküszöbölni a megbízhatósági problémákat, továbbá meg akarjuk akadályozni azt, hogy a jövőben előforduljon hasonló eset.”

    Binotto szerint a Hungaroringen ha valaki győzni szeretne, akkor ahhoz az autó megfelelő hűtésére és jó gumi menedzselésre lesz szüksége.

    ,,Budapesten a megfelelő hűtés kulcsfontosságú szerephez jut, valamint a leszorítóerő is fontos tényezőként köszön vissza.  Az abroncsok nagy terhelésnek lesznek kitéve, ugyanis a pálya olyan kanyarokkal rendelkezik, ami komoly munkára fogja a Pirelliket, így már az időmérőn egy kör alatt is bajba lehet kerülni.” –nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.

  • Már a Spanyol Nagydíjon beveti a második specifikációjú erőforrását a Ferrari

    Már a Spanyol Nagydíjon beveti a második specifikációjú erőforrását a Ferrari

    A Ferrari a Spanyol Nagydíjon már a második specifikációjú erőforrást fogja alkalmazni. Az olaszok abban reménykednek, hogy az új fejlesztéseknek köszönhetően legyőzhetik a Mercedest a hétvégén.

    A téli tesztidőszak alatt úgy tűnt, a Scuderia rendelkezik a legjobb autóval, ám az első versenyhétvége után már látszott, hogy az Ezüst Nyilak ismét előnyben vannak a vetélytársaikhoz képest. Eddig csak Bahreinben volt reális esélye az olaszoknak a futamgyőzelemre, ám Charles Leclerc autójának meghibásodása szertefoszlatta a patinás csapat győzelemről szőtt álmait a szahíri éjszakában. A Mercedes négy futamból négyet megnyert, és tetemes előnyre tett szert. A Ferrari sem akar lemaradni, ezért hozta előrébb az új motor bevetésének időpontját, ugyanis azt remélik, hogy az új hajtáslánc segítségével sikerül legyőzniük a német istállót.

    ,,Le vagyunk maradva jelenleg a bajnokságban, ezért fel kell zárkóznunk, tisztában vagyunk azzal, hogy emiatt a fejlesztési munkálataink kulcs fontosságúak lesznek ebben a szezonban. Egy új aerodinamikai csomagot vittünk Bakuba, és Barcelonában is jönnek újdonságok erre a területre. Mindazonáltal egy új erőforrással fogunk előrukkolni, amit a tervezett idő előtt alkalmazunk, ugyanis csak Kanadába vittük volna el eredetileg a második specifikációjú motorokat. A Shell szoros együttműködésben dolgozik a csapatunkkal, ezért az új hajtáslánchoz kifejlesztettek egy új verseny-üzemanyagot, ami már az új erőforrással debütálhat az elkövetkezendő nagydíjon növelve ezzel az erőforrás teljesítményét.

    ,,Ezeknek a dolgoknak a megvalósítása a komoly csapatmunka eredménye, ugyanis mindenki azon dolgozott, hogy ezek a fejlesztések idő előtt felkerüljenek az autóra.” –nyilatkozta Mattia Binotto a Ferrari csapatfőnöke.