Címke: Adrian Sutil

  • Sajtó: Börtönbe került a korábbi F1-es pilóta

    Sajtó: Börtönbe került a korábbi F1-es pilóta

    Tizenegy éve még az F1-es mezőny tagja volt, és már nem is ez az első eset, hogy szemben találta magát a hatóságokkal.

    A német Bild ugyanis arról számolt be, hogy Adrian Sutilt előzetes letartóztatásba helyezte Baden-Württemberg tartomány bűnügyi rendőrsége. Az eset részletei egyelőre homályosak, de a lap szerint a most 42 éves német az utóbbi időben luxusautókkal kereskedett, most pedig egy nemzetközi rajtaütés során, több ingatlan átkutatása közben kerítették őt kézre csalás és sikkasztás gyanújával. Az értesülés szerint Sutil jelenleg börtönben várja a tárgyalást, de a bíróság jogerős döntéséig természetesen megilleti az ártatlanság vélelme.

    Adrian Sutil 2007 és 2014 között hét teljes szezont versenyzett le a Forma–1-ben, a Spykernél debütált, amely a következő évben Force Indiává alakult, és ennél a csapatnál töltötte a legtöbb időt, majd 2014-re a Sauberhez szerződött, ami utolsó szezonja lett. A következő évben még a Williams tartalékpilótájaként ténykedett, de ezzel érdemben le is zárult versenyzői karrierje. Legjobb eredménye egy negyedik hely, azóta pedig, hogy Nico Hülkenberg harmadik helyen végzett idén Silverstone-ban, ismét Sutil az a versenyző, aki a legtöbb futamon, 128-on rajtolt el anélkül, hogy dobogóra állt volna.

    NE HASZNÁLD!
    Fotó: FREDERIC LE FLOCH / DPPI

    A németnek már F1-es karrierje során is volt egy emlékezetes hatósági ügye, amikor 2011-ben a Kínai Nagydíjat követően egy sanghaji szórakozóhelyen egy pezsgősüveggel súlyosan megsebesítette az akkori Lotus csapat társtulajdonosát, Eric Luxot. Sutilt akkor 18 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, valamint 200 000 eurós bírságot is be kellett fizetnie. Bár akkor nem kellett leülnie a büntetést, az ügy következményeiként maradt távol a 2012-es szezontól, a következő évben azonban visszatért a Force Indiához.

  • Adrian Sutil összetört egy ritka McLaren Senna LM-et Monacóban

    Adrian Sutil összetört egy ritka McLaren Senna LM-et Monacóban

    Ripityára tört egy narancsszínű McLaren Senna LM eleje Monacóban.

    Mindig borzasztó látni egy gyönyörű sportautót összetörve, ez az eset azonban azért is érdekes, mert a sofőr is ismert. Legalábbis a Forma-1-es közönség számára biztosan. Az autót ugyanis nem más vezette, mint az egykori F1-es versenyző, akiről már rég nem hallottunk: Adrian Sutil.

    A szóban forgó Senna LM még ritkább, mint a „sima” Senna és egy kicsit több lóerő is van benne (789 helyett 800). Állítólag mindössze 20 darab készült belőle, és csak a leghűségesebb ügyfelek juthattak hozzá.

    Azt nem tudni, hogy hogyan történt a baleset, és hogy Sutil megsérült-e. A képek alapján azonban a versenyző jól van (legalábbis fizikailag), az autó eleje azonban alaposan összetört.

    https://www.facebook.com/aemautosmexico/posts/2023512471113717?__tn__=-R

    View post on imgur.com

  • Schumacher: A német motorsport kihal, ha hamar nem történik valami

    Schumacher: A német motorsport kihal, ha hamar nem történik valami

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Ralf Schumacher biztos benne, hogy hazája motorsportja „kihal”, ha nem tesznek valamit hamarosan, mivel úgy érzi, hogy olyan kategóriák, mint például a gokart nem létezik Németországban.

    Korábban ez az ország számos versenyzőt adott a Forma-1 mezőnyének. A csúcs 2010 volt, amikor hét versenyzőt adtak a sportnak a németek: Michael Schumacher mellett ott volt még Sebastian Vettel, Nico Rosberg, Nico Hülkenberg, Timo Glock, Nick Heidfeld és Adrian Sutil. Ma már csak Vettel van, miután Hülkenberg versenyülés nélkül maradt 2020-ra. A junior kategóriák sincsenek eleresztve németekkel: Mick Schumacher a Formula 2-ben, David Schumacher a Formula 3-ban indul idén, így tehát Michael és Ralf fiai azok, akik tovább viszik a német zászlót. Ralf a Speedweeknek nyilatkozott:

    „Sajnos van egy gond Németországban, mivel a gokart gyakorlatilag megszűnt itt, különösen, ha Olaszországhoz vagy Angliához képest nézzük. És ez már látható, a német motorsport kihal, ha nem csinálunk valamit.”

    A Speedweek a cikkében rámutatott, hogy csak 800 német gokartos licensz van, és ez mindenképp egy alacsony szám mondjuk Angliához képest, ahol ugyanez 3900. Schumacher erről így beszélt:

    „A múltban a fiatalok mezőnye akkora volt, hogy egyeseket haza kellett küldeni az időmérő után. Ma 10-12 gokart rajtol el.”

    Schumacher szerint a gokartozás és a vezetés már nem trendi az ifjú németeknél, de arra is rámutatott, hogy a versenyzés költsége egyszerűen túl magas lett, és pont a fiát emelte ki példaként, aki a Formula 3-ban indul:

    „Minimálisan már 1.5 millió euróról beszélünk. Ez egy junior szériához képest abszurd. A Formula 2 az még egy millióval drágább. A FIA-nak ezt jobban kellene ellenőriznie, csökkentenie és központosítania kellene a szériákat.”

  • Hülkenberg rekordot döntött

    Hülkenberg rekordot döntött

    Nico Hülkenberg rekordot döntött a Szingapúri Nagydíjon, bár ez aligha teszi boldoggá.

    Azt a rekordot döntötte meg a Renault német versenyzője, melyet ezidáig Adrian Sutil tartott, azaz ő indult a legtöbb Forma-1-es versenyen úgy, hogy közben egyszer sem sikerült dobogóra állnia. Hülkenberg 129 futamon van már túl dobogós helyezés nélkül…

    Hülkenberg a Szingapúrban műszaki hiba miatt kiesett.