Címke: Adrian Newey

  • A Red Bull sisakcserére kérte meg Alex Albont

    A Red Bull sisakcserére kérte meg Alex Albont

    Alexander Albon körül a nyári szünet óta fordult egyet a világ. A szezont még a Toro Rosso színeiben kezdhette meg a brit-thai versenyző, ám Pierre Gasly rossz teljesítménye miatt az évad második felére előléptették. A 23 éves fiatalnak korán meg kellett tapasztalnia azt, hogy a Red Bullnál egy kicsit másként mennek a dolgok. Új egyenruhát húzott, de mellé új sisak is dukál, legalább is Adrian Newey szerint, aki azt javasolta Albonnak cserélje le addigi fejvédőjét, mert így javíthatnának az aerodinamikán.

    Az újonc természetesen meglepődött a kérés hallatán, ám nem akart ellenkezni és eleget tett a kérésnek. Albon szerint vannak dolgok, amikbe jobb nem beleszólni, mert a szakemberek jobban tudják, mit kell tenni a jobb eredmények érdekében.

    ,,Nem vagyok Adrian, ezért nem tudok sokkal többet mondani erről, a csapat kért meg arra, hogy próbáljam ki ezt az új sisakot. A Formula 1-ben minden apró-cseprő dolog számít, nekem ez nem jelent nagy változást, manapság a sisakoknak különféle előírásoknak kell megfelelnie, ezért érzetre szinte mindegyik ugyanolyan. – mesélte Albon a Motorsport-Total-nak.

    A brit-thai versenyző a Toro Rossonál Bell sisakkal versenyzett, míg a Red Bull arra kérte, használjon Arai fejvédőt, úgy ahogy csapattárs Max Verstappen. A hollandnak is váltani kellett korábban, ő anno a Schubertre esküdött, ám Newey hozzá is bekopogtatott a csere érdekében.

  • Newey: Alonso nagyon közel állt egy Red Bull szerződéshez

    Newey: Alonso nagyon közel állt egy Red Bull szerződéshez

    Adrian Newey szerint fantasztikus lenne ha együtt dolgozhatna a Forma-1-ben Fernando Alonsoval. Nem is jöhetne jobbkor a Red Bull szártervezőjének a kommentárja, mikor a pletykák szerint Alonso menedzsmentje mindhárom topcsapattal is egyeztet a 2020-as versenyülésről. Newey a Red Bull technikai igazgatója és egyben a sportág egyik legismertebb konstruktőre elárulta a spanyol Esquire magazinnak, hogy Alonsót nagyra tartja:

    „Egyike a modern éra nagyságainak. Fantasztikus lenne vele dolgozni.”

    Munkáltatója azonban jelenleg Max Verstappennek és Pierre Gaslynak szavaz bizalmat. Alonsóról még ennyit tett hozzá Newey:

    „Úgy néz ki, hogy hozott pár rossz döntést amelyek balszerencsésen végződtek, de amikor csak beszélgettünk, velem mindig kedves volt. Fernando képességei sokszor meghaladják azon autóékat, amelyeket vezet. Azt hiszem, hogy ez az ismérve egy igazán nagyszerű versenyzőnek, hogy még akkor is kitűnik, amikor nincs jó autó alatta.”

    Szinte csodával határos módon Sebastian Vettelt is hírbe hozták azzal, hogy visszatérne a Red Bullhoz a Ferraritól. Erről is megvan a véleménye a sztártervezőnek, ha Alonsoval Vettel a Red Bullnál egy csapatban lennének:

    „Az olyan lenne, mint Ayrton és Alain. Egyrészt sajnos ez sosem történt meg, de nagyon közel álltunk hozzá, hogy bekövetkezzen. Azt hiszem, hogy nagyon sikeresek lehettünk volna együtt, de nem jött össze. A Red Bull mindig is a saját útját járta a saját junior versenyzőinek a fejlesztésével. Egy kis dilemma azért volt. Többször is találkoztunk, egyeztettünk Ausztriában is. Közel voltunk a szerződéshez, de végül csak nem történt meg.”

  • Abiteboul: A Renault-nak is köszönhető a Red Bull korábbi sikeressége

    Abiteboul: A Renault-nak is köszönhető a Red Bull korábbi sikeressége

    Cyril Abiteboul szerint a Red Bull a Renault-nak is köszönheti azokat az eredményeket, amiket korábban elértek a sikerszériájuk alatt. A francia szakember reagált az osztrák csapat utóbbi kritikáira.

    A Red Bull és a Renault 2010-2013 között négy világbajnok címet szerzett meg Sebastian Vettellel az oldalán. A hibrid-éra kezdetén azonban a francia gyártó nem tudta felvenni a versenyt a Mercedesszel és a Ferrarival, partner kapcsolatuk az osztrák istállóval megromlott, majd jött 2018, ahol is a Red Bull bejelentette, hogy a következő évtől már Honda motorokkal teljesítik a szezont, és elválnak útjaik a francia manufaktúrával.

    Azóta a Red Bull ott dicséri a japán gyártót ahol csak tudja, és eddig valóban jobban is muzsikálnak az eddig „lesajnált” erőforrások, mint a francia motorok. Az Autosport meg is kérdezte Abiteboult arról, hogy mi a véleménye Adrian Newey legutóbbi megjegyzéséről. A brit tervező nemrég elmondta, a 2015 óta tartó nyilvános kritizálással arra akarták sarkalni a Renault-ot, hogy fejlődjön, vagy ha kell, hagyja el a sportot. A francia a következőképpen reagált:

    ,,Van egy dolog, ami igazán elismerésre méltó Christianban (Horner) és a Red Bullban: kiváló kommunikációs stratégiával rendelkeznek. A kommunikáció a világ része, ahogy az Formula 1-é, és része a ti stratégiátoknak és taktikátoknak is. Nem az első csapat és nem is az utolsó, akik a világ összes fegyverét felhasználják a harcban és ti srácok (média) szintén befolyásoló erővel hattok a történtekre. Tegnap olvastam, hogy Max (Verstappen) boldogan fogadna el egy esetleges a motorcsere utáni büntetést – ez egyszerűen csodálatos! Ez az egész része a világunknak, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt se, hogy 2014-ben és 2015-ben nem tudtunk megfelelően gyors motorokat gyártani, azonban akad pár enyhítő körülmény is, ami minket igazol. Nagyon boldogok voltunk, mikor a Renault a Red Bullal az oldalán zsinórban négy világbajnoki címet szerzett, miattunk tartanak ott, ahol.  Ha a pénzügyi oldalát vesszük, ott vannak szponzori tevékenységek, de akár említhetjük a technológiai fejlesztéseket, és a tehetségek felkutatását és azok alkalmazását is, ennél fogva pedig a Renault-nak is köszönhető, hogy olyan lett a Red Bull amilyen.” -nyilatkozta Abiteboul.

    Christian Horner is reagált a Newey megjegyzésére. A brit csapatfőnök elmondta, minden próbálkozásuk ellenére 2015-ben sikertelennek bizonyult rávenniük a Renault a fejlődésre.

    ,,Rengeteg beszélgetésen estünk át akkoriban, ellátogattunk még Párizsba is, találkoztunk Carlos Goshnnal (egykori ügyvezető igazgató, Renault) és kifejtettük az aggodalmainkat neki. A 2015-ben gyártott motor sokkal rosszabb volt, mint a 2014-es, a frusztráció egyre csak forrt bennünk, ezért úgy döntöttünk, ha talán nyíltan beszélünk azokról a dolgokról, amik frusztrálnak minket, akkor talán kikényszeríthetünk valamiféle reakciót belőlük. Azután Cyril visszatért a sűrűjébe. Megpróbált mindent megtenni annak érdekében, hogy újra versenyképesek legyenek. Akkor úgy éreztük, a Renault nem engedheti meg magának, hogy ezek az új motorok, amiket gyártanak, ne legyenek kellően gyorsak, megbízhatóak. Sajnos azonban ez nem így történt.”

  • Newey: Sok mindent köszönhet Markonak a Red Bull

    Newey: Sok mindent köszönhet Markonak a Red Bull

    Adrian Newey nem rég megdicsérte Helmut Markot, amiért közreműködésével a Red Bull tehetségkutató programja olyan fiataloknak adott lehetőséget, mint Sebastian Vettel, Max Verstappen és Daniel Ricciardo. A brit tervező zseni elismerte, osztrák munkatársának modora talán egy kicsit nyers, de szavaival építő kritikákat fogalmaz meg, és nem akar bántani senkit sem.

    Egykoron maga Marko is aktív versenyző volt 1971 és 1982 között, a Formula 1-ben összesen kilencszer indulhatott el a BRM színeiben, ám egy baleset miatt elvesztette az egyik szemét, és ennek következtében a királykategóriában indított karrierje megszakadt. 1989-ben alapította meg az RSM Marko alapítványt, amelyből 1999-ben egy névváltoztatás során Red Bull Junior Team lett.

    Az osztrák egy ideje már csak tanácsadóként segíti a Red Bullt, ám a több fronton is végzett munkássága, nem merült feledésebe, nemrég a Royal Automobile Club Talk  műsorának keretein belül a brit főtervező dicsérte meg kollégáját.

    ,,A nyers modora egyfajta kulturális jellemvonás lehet, egy osztrák tulajdonság. Mi angolok sokkal árnyaltabban fogalmazunk a beszélgetéseink során. Marko munkája nagyon hasznos volt a csapat számára, ha a fiatal pilóta, aki az ő programjából került ki sikereket ért el, az már csak hab volt a tortán. Sebastian Vettel volt az első a programból, aki igazi szupersztárrá vált, ezért is állt Helmut mindig az ő oldalára.”

  • Newey elismeri, hogy nem tökéletes a Red Bull

    Newey elismeri, hogy nem tökéletes a Red Bull

    A Red Bull Racing technikai vezetője, Adrian Newey elismerte, hogy az RB15 kasznija még nem tudja hozni a kívánt teljesítményt. Pedig a Red Bullnak közismerten erőssége a kaszni, köszönhetően Newey tervezésének, míg gyengeségük az elmúlt években az erőforrás volt.

    Idén a csapat Hondára cserélte korábbi Renault motorjait, de összességében valahogy mégsem állt össze kellően a csomag.

    „A kaszni szempontjából brutálisan őszinte leszek, nem olyan jó az autó, mint szeretnénk, jelenleg.” – ismerte el Newey a Sky Sportsnak.

    „Szerintem jó a kapcsolatunk a Hondával, megbízunk egymásban, hogy mindenki elvégzi a dolgát, nem kezdünk sárdobálásba egymásra.”

    „Kulturálisan ők nagyon másmilyenek, de zerintem amíg ezt tiszteletben tartjuk és megértjük, addig minden rendben van.”

    „A Honda igazán friss levegő számunkra. Motiválja az egész csapatot a velük való kapcsolat. Mindig azt teszik, amit mondanak. Nincs panaszkodás.”

    „Nincsenek még a Mercedes, vagy a Ferrari szintjén, de teljes mértékben elhiszem, hogy hamarosan odaérnek.”

  • Horner: A Ferrari üzemanyagának illata olyan mint a grépfrútlé

    Horner: A Ferrari üzemanyagának illata olyan mint a grépfrútlé

    Alig kezdődött el a szezon, de máris felmerült annak a gyanúja, hogy a Ferrari ismét trükközik a motorokkal.

    A téli tesztnapok után az FIA bejelentéseit követően, mi szerint az erőforrásokra vonatkozó szabályok szigorodtak a trükközések miatt, mindenki úgy vélte, hogy a motorok szempontjából a teljesítménybeli különbségek már szinte eltűntek a top csapatok között.

    Aztán Bahreinben történt valami, a Ferrari sokkolta a riválisait azzal, hogy az egyenesben öt tizeddel gyorsabbak voltak mindenkinél, ez pedig körülbelül 40 lóerővel több teljesítményt jelent.

    ,,Úgy gondoltuk, hogy az FIA minden olyan lehetőséget lefedett a szabályok adta kereteken belül, ami megengedné a trükközést. –nyilatkozta Adrian Newey az Auto Motor und Sportnak az üggyel kapcsolatban.

    A legújabb teória szerint nem a Ferrari, hanem a Shell fejlesztett ki valami okosságot, aminek az illatát még a riválisok is megérezték.

    ,,Az üzemanyagnak, ami a Ferrari garázsából áramlik, olyan illata van, mintha grépfrútlé lenne.” – állapította meg Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke.

  • A Red Bull B autó nélkül akarja megoldani az aero problémákat

    A Red Bull B autó nélkül akarja megoldani az aero problémákat

    Dr. Helmut Marko szerint a Red Bullnak nem kell B autót terveznie, a jelenlegi konstrukcióval is meg tudják oldani a problémáikat.

    Az osztrák csapat tanácsadója elárulta Adrian Newey mélyen a gondolataiba temetkezett, miután egyértelművé vált számukra a Bahreini Nagydíjon, hogy aerodinamikai gondokkal küszködnek az idei autóval.

    ,,Ez azt jelenti felismerte, melyik területen van baj és azt kell mondanom, hogy aerodinamikai gondokkal küszködünk.”–magyarázta Marko, aki reméli, a brit tervezőnek sikerül megoldást találnia a problémákra.

    Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor elismerte jelenleg a probléma fennállása miatt nehéz tartaniuk a tempót a Mercedesszel és a Ferrarival, ám az osztrák tanácsadó leszögezte a holland Formule 1-nek, nem fognak új konstrukciót megálmodnia amiatt, hogy sikeresen abszolválják az autó gondjait.

    ,,Nem lesz új autó, tehát nem lesz B konstrukció!”

    Ugyanakkor az osztrák alakulat már a Kínai Nagydíjra is szállít újdonságokat, míg a nagy fejlesztési csomag májusban a barcelonai hétvégén fog felkerülni az autókra.

  • Marko: Newey nagyon motivált, alig alszik

    Marko: Newey nagyon motivált, alig alszik

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadója elárulta, hogy csapata nagy erőkkel készül a 2019-es szezonra. Az energiaitalosok hosszú évek után motorbeszállítót váltottak, és idén már a kiscsapatukhoz hasonlóan Honda erőforrásokkal versenyeznek.

    A Red Bullnál nem titkolják, hogy nagy elvárásokkal vágnak neki az idei esztendőnek. Az optimista attitűd egyrészt a Honda, másrészt Adrian Newey főtervező munkájából fakad.

    Az osztrák csapat utoljára 2013-ban, Sebastian Vettel révén tudott egyéni, valamint konstruktőri világbajnoki címet ünnepelni.

    „A célunk, hogy világbajnoki címet nyerjünk. Mindent meg fogunk tennni ezen cél elérése érdekében” – mondta Marko az Auto Bildnek.

    „Adrian Newey Hetek óta teljes gázzal dolgozik és alig alszik. Ez az oka annak, hogy már Melbourne-ben be tudjuk vetni az eredetileg harmadik versenyre, Kínára tervezett aerodinamikai fejlesztésünket” – tette hozzá.

  • Már Melbourne-be megérkezik a Red Bull kínai fejlesztése

    Már Melbourne-be megérkezik a Red Bull kínai fejlesztése

    A Red Bull módosított a terven és az eredetileg Kínára szánt fejlesztését már az Ausztrál Nagydíjon beveti.

    A Red Bull az első nagyobb fejlesztését a Kínai Nagydíjon szándékozott bevetni, ám az előszezoni teszteken látottak miatt „végletekig motivált” Adrian Newey mesterkedései és sürgetései folytán az új alkatrészek már a hétvégi Ausztrál Nagydíjra készen lesznek.

    „[Newey] nyomásának köszönhetően a harmadik futamra tervezett elemeket előrébb hoztuk Melbourne-re” – magyarázta Helmut Marko. „Az optimizmusunk nem alaptalan: versenytempóban a Ferrari mögött, de a Mercedes előtt vagyunk. A hatékonyságot és az alkatrészek technikai tökéletességét figyelembe véve az RB15 kétségtelenül a legjobb és legdrágább autó a Red Bull Racing történelmében. Mindez annak az eredménye, hogy minden egyes alkalmazott a tervezési folyamat minden egyes szakaszában meg volt győződve róla, hogy ismét jó irányba haladunk, ismét megvan az esélyünk a győzelmekre.”

    A tél folyamán a Red Bull főkolomposai rendszeres dicséretekkel halmozták el a Hondát, sokan szerint azonban érdemesebb lenne kettővel elosztani a nyilatkozatokat.

    „Rengeteg negatív hozzászólást hallottam, miszerint a Honda nem lesz elég jó, de még sosem voltak ilyen hibátlan tesztnapjaink” – vágott vissza Marko a kritikusoknak. „Több lóerő áll rendelkezésünkre, így csak logikus, hogy alig várjuk a szezonkezdetet. Tavaly négyszer nyertünk, idénre az öt győzelem reális; talán még több is lesz.”

  • Bemutatkozott a Newey tervezte Aston Martin Valkyrie

    Bemutatkozott a Newey tervezte Aston Martin Valkyrie

    Tegnap a Genfi Autószalonon a Red Bull Racing és az Aston Martin bemutatták az első teljes mértékben működő Aston Martin Valkyrie-t.

    A Valkyrie hiperautó érdekessége, hogy az F1-es tervező, Adrian Newey tervezte. 6,5 literes V12-es, Cosworth fejlesztésű motorja pedig 1000 lóerőre képes.

    A bemutatón Newey és a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is jelen volt.

    https://www.instagram.com/p/BuoDrYbgCWR/