Címke: Adrian Newey

  • Newey szerint nagyon rossz irányba halad a Forma-1

    Newey szerint nagyon rossz irányba halad a Forma-1

    Adrian Newey egyáltalán nem nézi azt jó szemmel, hogy a Forma-1-es autók súlya a szabályváltozásoknak köszönhetően egyre csak nagyobb és nagyobb lesz. A brit tervezőguru szerint ez egy „nagyon rossz irány” a száguldó cirkusz számára.

    2009-ben az autók súlya üzemanyaggal együtt nem sokkal haladtak meg a 600 kilogrammot, de az utóbbi években olyan ütemben kezdett el növekedni a súlyuk, hogy az idei konstrukciók már majdnem 900 kilogrammosok. A Forma-1 vezetőinek pedig hallgatniuk kellene a Red Bull zseniális tervezőjének szavaira, ugyanis a brit számít az F1 történetének egyik, hanem a legismertebb szakemberei közé.

    Az újabb súlynövekedést a ground effectre épülő szabályok okozták. Az F1 vezetői azért nyúltak vissza a 70-es években előszeretettel alkalmazott jelenségre, mert azt szerették volna elérni, hogy a versenyzők könnyebben tudják követni egymást. Newey szerint azonban az autóknak a jelenleginél már nem kellene nagyobbaknak lennie a jövőben.

    „Az teljesen rendben van, hogy szorosabb versenyzést szeretnének megteremteni” – nyilatkozta Newey a Motorsport Magazinnak. „Az új szabályok lehetővé is teszik ezt, de szerintem ez a változtatás egyáltalán nem számít jelentősnek.”

    „Ha viszont jelentős változásokat szeretnél eszközölni, akkor ott szinte majdnem minden téren újabbak lesznek a dolgok és az első pár évben még tovább nőhet az autók súlya.”

    A brit tervezőguru, hogy a Forma-1-es autók az utcai autók példáját követi azzal, hogy évről évre nehezebbek lesznek.

    „Az évek alatt 600 kiloról rekord gyorsasággal létük át a 800-as határt. Mindannyian azon dolgozunk, hogy elérjük a szabályok által meghatározott minimum súlyt, de ez egyáltalán nem egyszerű feladat. Röviden ezt úgy lehetne összefoglalni, hogy az autók nem a jobb aerodinamikai hatékonyság miatt lettek nehezebbek, mert a mostani konstrukcióknak sokkal nagyobb a légellenállása az évekkel ezelőtt használt autókéhoz képest.”

    „Ez pedig egy nagyon rossz út, ez a jelenség a nemzetközi autóiparban is jelen van. Legyen szó elektromos vagy benzines autóról, irdatlan mennyi9ségű energia szükséges ezen nehéz autók működtetéséhez, ami egyáltalán nem egy hatásos dolog. Szerintem kisebb tömegű, méretű és energiahatékonyabb autókra lenne szükségünk.”

  • Newey szerint a Forma-1-nek be kellene tiltania a szélcsatornákat

    Newey szerint a Forma-1-nek be kellene tiltania a szélcsatornákat

    Adrian Newey szerint a szélcsatornákat ki kellene tiltani az F1-ből. Ezt annak ellenére gondolja így, hogy az a csapat, amelynek F1-es autókat tervez – a Red Bull – a McLarenhez és az Aston Martinhoz csatlakozva úgy döntött, hogy egy vadonatúj szélcsatornát épít. Dr. Helmut Marko az Auto Motor und Sportnak ennyit mondott erről:

    Az engedélyeztetési fázisban vagyunk.

    Az építése állítólag két évig fog tartani, és a Red Bull egy Ferrari-szintű üzemi gyári fog működni, ahol minden egy fedél alatt lesz, beleértve a motorgyártást is. Newey, a Red Bull híres tervezője és technikai főnöke szerint a csapatnak valóban szüksége van egy új szélcsatornára:

    „Túl sokáig tart, mire fel tudunk kapcsolni a kívánt szélsebességre. Ez nagyon megfoszt minket a számunkra releváns szélcsatorna-időtől, ami valójában megillet minket.”

    A Forma-1 azonban már azt tervezi, hogy 2030-ra fokozatosan kivonja a szélcsatornákat – és ezt Newey is támogatja:

    „Én mindent teljes mértékben a CFD-fejlesztésnek rendelnék alá. Sajnos nincs elég szavazat rá, pedig sokkal fenntarthatóbb lenne.”

    Newey szerint „a szokásos arcok” a paddockban ellenzik az ötletét.

  • Verstappen nem olyan alapos és részletes, mint Vettel

    Verstappen nem olyan alapos és részletes, mint Vettel

    A Red Bull eddig két világbajnokot adott a Forma-1-nek, sok tekintetben hasonlít egymásra Max Verstappen és Sebastian Vettel, ám egy apró, de lényeges tekintetben jelentős differencia van a két bajnok között.

    Mindketten a Red Bull ranglétjárát végig járva jutottak el a csúcsra, ráadásul Adrian Newey által megálmodott autókkal. A brit tervező zseni testközelből látta mindkettejük munkamódszerét, szerinte pedig jelentős különbség van a mérnökökkel való kommunikációjukban.

    „Sebastian mindig is nagyon, nagyon részletes volt az adott edzések, futamok utáni megbeszéléseken. Ezek az elemzések sokáig elhúzódtak, Seb éjszakába nyúlóan ott maradt, megnézte a fedélzeti kamerákat, videókat és a mérnökökkel beszélt. Neki ez vált be, és ez nem kritika. Max nem ennyire szélsőséges eset, ő inkább a középutat jelképezi. A finnek, mint Mika vagy Kimi ők öt szót szóltak az egész megbeszélés alatt, és ennyi volt.” – magyarázta Newey.

    „Különösen Mikával dolgoztam inkább együtt, mintsem Kimivel. Ha egyszer időt szánsz arra, hogy megértsd a nyelvezetét – mert ő másképpen írta le a dolgokat, mint egy angol versenyző – ami rövid és tömör volt, nagyon jól tudott rámutatni arra, hogy mire van szüksége, hogy gyorsabb legyen.” – folytatta.

    „A másik véglet pedig egy versenyző végig beszéli az egész kört, és mire a 17-es kanyarhoz érsz elfelejted, hogy mi volt a kettes kanyarban, vagy elalszol.” – zárta.

  • Vettel estig pepecselt, Räikkönen és Häkkinen néhány szó után elviharzott

    Vettel estig pepecselt, Räikkönen és Häkkinen néhány szó után elviharzott

    Adrian Newey felelevenítette, milyen szokásokat követett a mérnöki megbeszéléseken néhány sztárpilóta, akivel együtt dolgozott.

    Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez igaz az autóversenyzőkre és a munkamódszereikre is, hiszen például van, aki elemzőbb típus, míg más nem szeret annyit az adatokon rágódni. A The-Race.com-nak adott exkluzív interjúban Adrian Newey, a Red Bull sztártervezője betekintést nyújtott többek között abba is, hogy az autóival világbajnoki címet nyerő Max Verstappen, Sebastian Vettel, Mika Häkkinen hármas mennyire eltérően állt a mérnöki megbeszélésekhez. Na és persze ott volt még Kimi Räikkönen…

    Newey autóiban eddig hét különböző pilóta lett világbajnok, legutóbb tavaly Max Verstappen. A 63 esztendős mérnökzseni a hollandot úgy írta le, mint akivel „nagyon könnyű együtt dolgozni, nagyon nyitott”, és „mindig megpróbálja megtenni, ha az ember kér tőle valamit.”

    Newey szerint Verstappenben az is jó, hogy remek visszajelzéseket ad az autóról és érti a gumikat. Ami pedig a versenyhétvége egyes napjait záró mérnöki megbeszéléseket illeti, a címvédő nem magyaráz órákat, de azért nem is intézi el néhány mondattal az egészet. Nem úgy, mint elődei közül néhányan.

     

    Max Verstappen, Adrian Newey (1)
    Newey szeret Verstappennel dolgozni Fotó: Charles Coates/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Sebastian [Vettel] nagyon-nagyon alapos volt az edzések és verseny utáni megbeszéléseken, amelyek eléggé sokáig tartottak – idézte fel Newey a közös munkát a Red Bull-lal négy vb-címet nyerő némettel. – Seb estébe nyúlóan maradt, fedélzeti kamerás felvételeket nézett végig, átrágta magát az adatokon és egyeztetett a mérnökével. Ez nem kritika, neki ez vált be. Max nem ennyire extrém, inkább középen helyezkedik el.”

    Newey ezután rátért Mika Häkkinenre és Kimi Räikkönenre, akikkel még a McLarennél dolgozott együtt, előbbivel pedig két világbajnoki címet is nyert.

    „A finnek esetében, mint Mika és Kimi, a megbeszélések nagyjából úgy öt szóból álltak, többet aznap pedig nem is láttad őket. Mikával különösen szorosan dolgoztunk együtt, míg Kimivel kevésbé. Amint vetted a fáradtságot, hogy megértsd a nyelvezetét – mert mondjuk úgy, másképpen írta le a dolgokat, mint egy tipikus angol pilóta –, a rövid és tömör válaszai ellenére nagyon jól rá tudott mutatni arra, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy gyorsabb legyen.”

    Mika Häkkinen
    Häkkinen rövidre fogta, de ült, amit mondott Fotó: McLaren

    Noha neveket nem mondott, Newey-t természetesen olyan versenyzőkkel is összehozta már az élet, akikkel nem volt ennyire egyszerű dolga.

    „Ennek a szöges ellentéte az, amikor némely pilóta végeláthatatlanul ecseteli a teljes kört, és mire a 17-es kanyarhoz ér, már teljesen elfelejtetted, amit a kettes kanyarról mondott, és közben el is aludtál. Daniel [Ricciardo] és Max például eléggé hasonlóak a visszajelzéseikkel és a megbeszélésekhez való hozzáállásukkal. Azért jók, mert azokra a dolgokra koncentrálnak, amelyekről tudnod kell, miközben, ha kérdésed van, boldogan ülnek le kifejteni azt. Nagyon könnyű dolgozni velük” – dicsérte Verstappen mellett a Red Bullnál öt szezont lehúzó ausztrált.

  • A Red Bull új szélcsatornát épít Milton Keynes-ben

    A Red Bull új szélcsatornát épít Milton Keynes-ben

    Sajtóértesülések szerint új szélcsatorna épül a Red Bull főhadiszállásán.

    A Bikák nem akartak ilyen mértékű beruházást végrehajtani, ám lemaradni sem szeretnének, így kénytelenek belevágni a projektbe. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint 2 év alatt fog elkészülni az új szélcsatorna.

    Az osztrák istálló szélcsatornája jelenleg a Bedford Technology Parkban van, ám a saját gyárukban szeretnék elhelyezni az új konstrukciót. A Ferrari példáját alapul véve az összes tevékenységüket egy létesítménybe akarják összpontosítani, amihez az előkészületeket már meg is tették.

    2030-tól a Forma-1 a CFD-re korlátozná az aerodinamikai fejlesztéseket. Ezek az irányelvek a fenntarthatóságot kívánják növelni, ám a Red Bull szerint ők sem ússzák meg az új szélcsatorna megépítését. Így az elkövetkezendő években a McLarenhez és az Aston Martinhoz hasonlóan bele kell vágniuk a projektbe.

    Miért van szüksége a Red Bullnak erre?

    Egy új szélcsatorna megtervezése és megépítése 50-75 millió euróba is kerülhet. Az „aero handicap” miatt a top csapatok egyre kevesebb időt tölthetnek a szélcsatornában. A megfelelő mérési adatokat csak maximális szélsebesség alatt lehet gyűjteni, ám épp ezt korlátozza a száguldó cirkusz.

    Adrian Newey a német lapnak kifejtette a problémát. A brit vezető szerint a szélcsatornájuk jól működik, ám a hangsúly a hatékonyságon van:

    „Egyszerűen túl sokáig tart, míg elérjük a kívánt szélsebességet. Így elveszítünk a releváns időből, ami alapvetően járna nekünk. A szélcsatornában a sebességet folyamatosan növelnünk kellett, így gyorsan túlléptük a megengedett határértéket.” – magyarázta Newey.

     

  • Newey: Verstappennek nem kellett volna féktesztelnie Hamiltont

    Newey: Verstappennek nem kellett volna féktesztelnie Hamiltont

    Adrian Newey szerint butaság volt Max Verstappen részéről az, hogy tavaly Szaúd-Arábiában féktesztelte Lewis Hamiltont.

    A világbajnoki címért ádáz küzdelmet folytatott tavaly a holland és a brit pilóta. A versenyzők mellett a csapatok is egymásnak feszültek, így borítékolható volt a „kakaskodás” az eseményeken.

    A Red Bull technikai vezetője szerint pilótájuk már Brazíliában is „rosszalkodott”, ám azt a támadást kivédte a 37 éves versenyző. Jeddah-ban viszont ütközés is történt. Verstappent a Bikák kérték arra, hogy engedje el vetélytársát, mivel nem megfelelően előzte meg. Hozzátették, tegye ezt okosan. Lassítani is kezdett a 24 éves pilóta, viszont nem akarta DRS előnyhöz juttatni ellenfelét.

    Így végül Hamilton hátulról beleszaladt a hollandba. Verstappen büntetést kapott a féktesztelés miatt.

    „Maxben (Verstappen) az a nagyszerű, hogy mindig tudod mire képes az autó. Ő ugyanis beül és mindent kihoz belőle. Jók a visszajelzései, tisztában van azzal, hogy milyen állapotban vannak az abroncsok, és tudja hogyan kell kezelni őket. A vadságáról szóló hírek ugyanakkor igazságtalanok. Egy kicsit rosszalkodott Braziliában, ám amit Szaúd-Arábiában tett az butaság volt. Véleményem szerint frusztrálta, hogy Lewis (Hamilton) nem előzte meg, de emiatt még nem kellett volna féktesztelnie őt. Ám Silverstone-ban Hamilton egyértelműen szabálytalanságot követett el, és az emberek memóriája úgy tűnik elég rövid. Megbélyegeznek egy személyt, és időbe telik, míg ez elmúlik. Maxszel könnyű dolgozni, nagyon nyitott. Megkéred őt valamire, és ő mindig próbálja a lehető legjobban megoldani azt.”

    A tavalyi diadala után Newey szerint Verstappen igazi „nagyágyú” lett:

    „Agresszív a pályán, de ugyanakkor nagyon tisztességes is. Tehetséges, lendületes. Még mindig nagyon fiatal. Meredek tanulási folyamatot tudhat magáénak, ami lenyűgöző. Nem mesterkélt, nem színlel, csak jön és belevág a munkába. Imádom a srácot, elképesztő.” – nyilatkozta a brit vezető a The Race-nek. 

     

  • Newey: Ugyanolyan szoros lesz az idei bajnokság, mint tavaly volt

    Newey: Ugyanolyan szoros lesz az idei bajnokság, mint tavaly volt

    Adrian Newey szerint nem kérdés, hogy az idei világbajnoki címekért a Red Bull és a Ferrari fog harcba szállni.  A brit tervezőguru úgy gondolja, hogy a két csapat olyan szoros csatát fog majd vívni egymással, mint a Bikák azt 2021-ben tették a Mercedes ellenében.

    Még csak négy verseny telt el a 2022-es Forma-1-es szezonból, de máris rengeteg minden történt. Max Verstappen és Charles Leclerc is 2-2 győzelemnél jár, de a holland pilóta a két nullázása miatt jelenleg lépéshátrányban van monacói riválisához képest, aki pedig egy vezetői hiba miatt dobott el magától biztos 7 pontot Imolában. Ettől függetlenül nagyon valószínű, hogy a két fiatal között fog majd eldőlni az idei vb-cím sorsa és a dominanciájuk legalább akkora lehet, mint 2021-ben Verstappené és Lewis Hamiltoné volt a mezőny többi tagjával szemben.

    Tavaly az energiaitalosok és brackley-i istálló is hamar bejelentkezett a bajnoki címkért, és mindkét csapat olyannyira jó volt, hogy a szezon 11. futamáig csak az ő pilótáik közül került ki a futamgyőztes.

    A Red Bull tervezőzsenije nemrégiben vendége volt az F1 Nations podcastjének, ahol a műsorvezetők ebben a témában is faggatták őt többek között. A 63 éves Newey szerint Imolában a Red Bullé volt a leggyorsabb autó, azonban ez nem lesz mindig így az idei évad során.

    „Igen, itt Olaszországban nagy valószínűséggel a miénk volt a legjobb autó, azonban Melbourne-ben ez egyáltalán nem volt igaz” – mondta Newey, aki már öt bajnoki autó tervezésében vállalt szerepet a Milton Keynes-i alakulatnál.

    „A fejlesztési versenyen rendkívül sok fog majd múlni, már csak azért is, mert a költségvetési sapka miatt meg lesz kötve a csapatok keze valamilyen szinten. Ezt azért mondom, mert emiatt nem vihetünk majd futamról futamra új elemeket az autóra. Egyes újításokat pedig majd el kell tolnunk, mert az sem jó, hogy az összes puskaporodat egyszerre sütöd el. Szépen, lassan és esztétikusan kell felépíteni az idei csomagunkat, amit lépésről lépésre haladva fogunk majd megejteni.”

  • Newey szerint az F1 jól járt a Ferrari-Red Bull párharccal

    Newey szerint az F1 jól járt a Ferrari-Red Bull párharccal

    A Red Bull főtervezője, Adrian Newey szerint a Forma-1 rendkívül szerencsés, hogy az új szabályok hajnalán máris egy ilyen szoros csata alakult ki köztük és a Ferrari között.

    A száguldó cirkuszba vadonatúj autók érkeztek a 2022-es szezonra, amiket annak érdekében hoztak meg a sportág vezetői, hogy nézők több előzést, ezáltal izgalmasabb versenyeknek lehessenek szemtanúi.

    Az új szabályok fel is kavarták az eddigi jól megszokott erősorrendet. Az eddigi domináns Mercedes jelenleg problémákkal küzd, ami miatt csupán a harmadik helyen állnak az erősorrendben. A középmezőny azonban továbbra is szoros, de a szereplők megváltoztak. A tavalyi sereghajtó Haas felerősödött és mellettük még az Alfa Romeo, az Alpine és az AlphaTauri versenyzői szoktak még nagyokat csatázni egymással a pontszerző helyezésekért.

    Az élen is ádáz a küzdelem a Red Bull és a Ferrari között. Az olaszoknál egyelőre Charles Leclerc formája meggyőzőbb volt Carlos Sainzcénál, aki eddig mindkét időmérőn és futamon is alulmaradt monacói kollégájával szemben. Az energiaitalosokkal ugyan a szezonnyitón a kibabrált a technika ördöge és mindkét versenyzőjük nullázott, de Max Verstappen már Jeddah-ban vissza tudott vágni Leclerc-nek és a győzelmével 6 pontot tudott faragni a hátrányából. A brit tervezőguru szerint pedig ezért szerencsés az F1, mert ha minden jól alakul, akkor idén az előbb említett két fiatal tehetség között dőlhet majd e a világbajnoki cím sorsa.

    „Nagyon jól járt a Forma-1 azzal, hogy most van két olyan jó formában levő csapat, mint a Red Bull és a Ferrari” – árulta el Newey a Formula Nations podcastjében. „Emiatt volt olyan jó már a szezon első két versenye.”

    Leclerc és Verstappen Bahreinben és Jeddah-ban is kerék a kerék ellen meccseltek egymás ellen és mindkettőjük egy-egy győzelemnél jár eddig. Az eddigi képek alapján a soron következő, két év után visszatérő Ausztrál Nagydíjon láthatjuk majd ezen párviadal következő felvonását.

    Newey hozzátette, hogy szerinte „működnek az új szabályok”, azonban nem mindig, ugyanis a regnáló bajnok a múltkori futamon ara panaszkodott az első etapja során, hogy nem bírt 2 másodpercen belül kerülni Leclerc-hez képest.

  • Üzemanyag-innovációkon töri a fejét Adrian Newey

    Üzemanyag-innovációkon töri a fejét Adrian Newey

    A Red Bull tervezőzsenije, Adrian Newey nemrég az Extreme E versenyhétvégéjén járt, így testközelből láthatta, milyen alternatív módokon lehet versenyezni.

    Adrian Newey a Veloce Racing vezetőségi tagja a Red Bullnál betöltött F1-es szerepe mellett. Az istálló hetedikként zárta az Extreme E nyitó szezonját és már a 2022-esre készül. A teljesen elektromos, 540 lóerő körüli teljesítménnyel rendelkező SUV-k versenyét Newey más szemmel is nézi.

    Nagyon izgalmas lenne, ha az Extreme E üzemanyagként is engedné a hidrogén felhasználását, nem csak az akkumulátorok részeként” – gondolkodott el Newey. „Aztán azt kell kitalálni és kiegyensúlyozni, hogy az egyik technológia ne legyen klasszisokkal gyorsabb a másiknál. De jó reklám lehetne a hidrogén alternatív üzemanyagként való használatára.

    Az F1 2022-ben tíz százaléknyi etanolt tartalmazó üzemanyagot használ majd, így ez a komponens először lesz legalább részben zöld. Ez egy opció, Newey szerint viszont nem szabad leragadni egy konkrét eshetőségnél. Egyébként sincs szerinte egy fix recept a jövő motorjait és hajtásait illetően.

    Nem szabad elkötelezni magunkat egyetlen megoldás mellett” – mondja Newey. „Egyértelműen megvan az elektromosság helye a jövő autózásában, de a hidrogéné és a szintetikus üzemanyagé is. Úgy kell nézni, hogy a klímaválságra ne csak egy megoldás legyen, mert egyébként tényleg nem csak egy van.

    Az Extreme E első szezonját Johan Kristoffersson és Molly Taylor nyerte a Rosberg X Racing színeiben.

  • Newey felesége csodálatos felépülésről beszél a kerékpáros baleset után

    Newey felesége csodálatos felépülésről beszél a kerékpáros baleset után

    Amanda Newey, a Red Bull technikai igazgatójának, Adrian Newey-nak a felesége részletesen beszámolt a brit csodálatos felépüléséről az év eleji kerékpáros balesetét követően. Hónappal ezelőtt bejelentették, hogy Newey kerékpáros balesetet szenvedett, és Dr. Helmut Marko is kijelentette, hogy több hétig nem tudott dolgozni a mérnökzseni. Kevés további részletet közöltek, azonban Newey felesége egy nemrég közzétett közösségi médiás bejegyzésében kifejtette az eset súlyosságát. Leírta, hogy a férje közel állt ahhoz, hogy életét veszítse, miután többszörös koponyatörést szenvedett. A karácsonyi időszakban Newey 63. születésnapját ünneplő posztban felesége, Amanda az alábbiakat írta:

    „Nincs fent a közösségi média oldalain. Milyen bölcs! Ugyanakkor a mögöttünk álló év után nyilvánosan is ordíthatnékom támadt. Augusztusban közel voltam ahhoz, hogy elveszítsem életem szerelmét a kerékpáros balesete után. Többszörös koponyatörés, majd koponyaműtét (a koponyacsont egy részének ideiglenes eltávolítása). Ezután tíz napon belül a Holland Nagydíj virtuális boxfalán ült, ami mutatja az erejét és az elhivatottságát. A felépülése felér egy csodával. Így ez a születésnapja igazán különleges érzés most.”

    Newey a szezon későbbi szakaszában visszatért a pálya mellé, és Abu Dhabiban végignézte, ahogy Max Verstappen megszerezte első F1-es bajnoki címét a Red Bull-lal.

    Newey 2006 óta a Red Bull F1-es technikai programjának a vezetője, és jelenleg a 2022-es autó építését felügyeli, amely az új technikai szabályok bevezetése miatt jelentősen eltér majd az idei RB16B-től.