Címke: Adrian Newey

  • Newey szerint Verstappen alatt automatikusan megy az autó

    Newey szerint Verstappen alatt automatikusan megy az autó

    Minden idők egyik legjobb mérnöke szerint Max Verstappen minden idők egyik legjobb versenyzője. Adrian Newey maga is sok mindent megélt már a Forma-1-ben, de a jelenlegihez hasonló sikersorozatban azonban még neki sem lehetett része.

    A Red Bull az idei szezonban megrendezett eddigi mind a 13 versenyt megnyerte, a csapat ezzel már példátlan győzelmi sorozat tulajdonosa, és ezen a hétvégén az Olasz Nagydíjon egyéni szinten is megdöntheti a rekordot Verstappen, amennyiben behúzza zsinórban tizedik sikerét.

    A Red Bull technikai igazgatójaként a jelenlegi sikersorozat egyik fő kovácsaként számon tartott Newey ugyan több mint három évtizedet felölelő karrierjében több világbajnokkal is dolgozott már, például Alain Prosttal és Sebastian Vettellel, s Verstappent is csak a korszakos nagyságok között tudja emlegetni.

    „Max kétségtelenül minden idők egyik legjobbja. Azt hiszem, amikor megnyerte a 2021-es világbajnokságot, nagy nyomás került le róla, ettől pedig sokkal jobban kezdett el vezetni” – idézi a szakembert az Autosport.

    „Teljesen összhangban van az autóval. Mint minden nagyság, úgy Max esetében is az lehet a benyomásunk, mintha automatikusan menne neki az autó vezetése, így rengeteg kapacitása marad arra, hogy minden máson is gondolkozzon.”

    Newey korábban a Williamsnél és a McLarennél is dolgozva összesen tizenegy konstruktőri címben játszott már kulcsszerepet, és csak idő kérdése, hogy a Red Bull-lal idén bebiztosítson egy újabbat.

    „Fantasztikus, amikor egy versenyző és egy csapat közösen ér el ilyen szintet az egyenletesség és a megbízhatóság terén. Olyan már történt a karrierem során, hogy egy csapattal az első hat versenyt megnyertük a szezonban, de ehhez, hogy az első tizenhármat, semmi sem fogható. Olyan helyzetben viszont már voltam, amikor semmit nem kellett másképp csinálni a sikerhez, egyszerűen csak minden összeállt” – mondta Newey, utalva a jelenlegi helyzetre, a Red Bull összes dolgozója kiváló csapatmunkájának tulajdonítva a példátlan sikersorozatot.

  • Rivális csapat sapkájában fotózták a Red Bull tervezőzsenijét, Newey-t

    Rivális csapat sapkájában fotózták a Red Bull tervezőzsenijét, Newey-t

    Adrian Newey a McLaren sapkáját viselte egy vacsorán, de inkább csak mókázott kicsit a wokingiak vezetőjével.

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown adta oda neki a sapkát, és a közösségi médiára feltöltött fényképén látszik, hogy ő is „árulóvá” vált a Red Bull fejfedőjével.

    „Nagyszerű vacsora a Monterey-i Autóhét végén igazi legendákkal: Jim Farley-vel [a Ford vezérigazgatójával], a 9-szeres Le Mans-győztes Tom Kristensennel és egy McLaren-sapkás fickóval, aki tud egy-két dolgot az autótervezésről. Jól áll, Adrian. Gondoskodott róla, hogy cserébe rajtam is legyen egy sapka” – írta a McLaren F1-es istállójának főnöke.

    Nehéz elképzelni, hogy a Red Bullnál szívnák a fogukat Newey miatt, inkább arra tippelnénk, hogy a McLarent korábban vezető Ron Dennis kapott volna gutaütést annak idején, ha Newey nála dolgozva mondjuk a Ferrari, esetleg az akkor még csak középcsapatnak számító Red Bull sapkáját viselte volna. A legendás mérnök ugyanis az 1990-es évek második felétől a 2000-es évek első feléig a McLaren alkalmazottja volt, Mika Häkkinen világbajnok autóit is ő tervezte.

    Newey majdnem megkopasztotta a Red Bull riválisát

  • Közeleg a Red Bull számára aggasztó nap

    Közeleg a Red Bull számára aggasztó nap

    Az F1 legnagyobb mérnökei közé vált Adrian Newey arról beszélt, hogy elindult a visszaszámlálás a visszavonulásának napja felé, bár konkrét dátumot még nem tűzött ki rá.

    A 64 éves mérnök 2006-ban csatlakozott a Red Bullhoz, amelyet néhány év alatt az elitbe emelt szakértelmével, és a vasárnapi Kanadai Nagydíjon már a 100. győzelmét aratta a csapattal. Ez mellesleg egy másik egyéni hatalmas kerek számmal is egybeesett, nevezetesen azzal, hogy az általa tervezett autókkal ez volt a 200. győzelem a Forma-1-ben. (Csak hogy érzékeltessük: az F1 világbajnokságában ez volt az 1087. futam. A 200-as számnál ugyanakkor nem vették figyelembe a mérnök esetleges ráhatását az 1997-es McLarenre vagy a 2008-as Toro Rossóra.)

    Bár Newey idén szerződést hosszabbított (ismeretlen időtartama) a Red Bull-lal, óhatatlanul felmerül a kérdés, meddig folytatja a munkát – annak lezárása nyilván egy korszak végét jelenti majd. Megkérdezték tőle Montrealban, mi a helyzet ezen a téren, és utalt rá, hogy valószínűleg már nem sokáig marad.

    Szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, amit mindig akartam, élvezem a munkám. Imádom. A karrierem nyilván nem tart örökké, úgyhogy szerintem folytatni fogom, amíg a csapat akar engem, és én is élvezem. De reálisan nézve, már elkezdődött a visszaszámlálás. Hogy pontosan mikor jön el a nap, azt nem tudom” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

    Szürreális történet a múltból: japán turistacsoport buktatta le a Red Bull csodafegyverét

    „Ez egy csodálatos utazás. Gyerekkoromtól arról álmodtam, hogy a motorsportban legyek mérnök, szóval igazán nagy pillanat volt, amikor megkaptam az első munkám és az első fizetésem. Ezután minden más már csak bónusz.”

    Természetesen Newey csak egy fontos, de talán nem nélkülözhetetlen összetevő a Red Bull sikereihez, akinek a tudásából nyilván ragadt a többi magasan kvalifikált mérnökre is az évek során, vagyis a távozása vélhetően nem okoz összeomlást. A stáb elismertségét mutatja, hogy többeket elcsábítottak más F1-es istállók magas rangba, az Aston Martin például Dan Fallows-ra, a McLaren Rob Marshallra csapott le.

    Newey első F1-es autója az 1988-as March volt, első győzelmét pedig 1991-ben szerezte Nigel Mansell a Williamsnél.

  • A Red Bull nagyágyúját nagyon is érdekelte a Ferrari

    A Red Bull nagyágyúját nagyon is érdekelte a Ferrari

    Adrian Newey, a Red Bull technikai igazgatója elmondta, volt idő, mikor komolyan elgondolkodott azon, hogy a Ferrarihoz szerződik.

    Az 1990-es években, mikor a brit tervezőzseni még a Williamsnél dolgozott, válaszút elé került. Vagy elköltözik Olaszországba, és a vörösöknél folytatja a pályafutását, vagy az Egyesült Királyságban marad és átszerződik a McLarenhez. Newey a második opciót választotta, majd a Wokingban töltött évek után Milton Keynesbe helyezte át a székhelyét.

    Nemrég a vörösök ismét kivetették az angol szakemberre a hálójukat, ám Newey ezúttal sem akart országot váltani.

    Adrian Newey
    Adrian Newey – Fotó: Red Bull Content Pool/Lars Baron/Getty Images

    „A múltban is voltak tárgyalásaim a Ferrarival. Nagy volt a kísértés, hiszen egy legendás márkáról beszélünk. Ám akkoriban a gyerekeim még kicsik voltak, és nem tudtam, hogyan illeszkedhetnének be egy olasz iskolába. Ha egy olyan csapathoz szerződtem volna, aminek Olaszországban van a székhelye, akkor vittem volna az egész családot” – magyarázta a Red Bull egyik kulcsembere.

    Newey azonban megtalálta a helyét a Red Bullnál, és esze ágában sincs másik csapathoz igazolni.

    „A Red Bullnál szinte a kezdetektől jelen vagyok, és a csapatváltás mindig hatalmas munkaterheléssel jár. Újra be kell illeszkedned, és el kell sajátítanod az új munkahelyen bevett gyakorlatokat. Ha 20 évvel fiatalabb lennék, akkor talán belevágnék egy új kalandba.”

  • Newey majdnem megkopasztotta a Red Bull riválisát

    Newey majdnem megkopasztotta a Red Bull riválisát

    A Red Bull és az Aston Martin korábban összeállt egy közúti sportautós projektre, és Christian Horner tréfásan azt mondta, a tervezőzseni a munkájával kis híján csődbe vitte az autógyártót.

    A két vállalat (a Red Bull Racing az Advanced Technologies révén) még 2016-ban kezdte kifejleszteni az Aston Martin Valkyrie nevű szupersportkocsit, melyet várhatóan az idei évben kezdenek el legyártani. A projekt még azelőtt indult, hogy Lawrence Stroll megvásárolta az Astont és önállóan indította el a Forma-1-ben, tehát a két vállalat a kezdetekkor még nem számított riválisnak.

    A szakmai munkát Adrian Newey irányította, de Horner elmondta, hogy nála bizony nem számított a pénz, őt a minél jobb teljesítmény vezérelte. „Valószínűleg azt sem tudja, a pénzügyi részlegünk hol található az épületben! – viccelődött a Financial Times rendezvényén. – Hihetetlen autót alkotott, amivel majdnem csődbe vitte az Aston Martint. De tényleg szenzációs a kocsi.”

    „Érdekes feladat volt, az Advanced Technology részlegünk rengeteget tanult belőle.”

    Stroll: a Valkyrie mégis indulhat Le Mans-ban

    A Valkyrie-ből 150 példányt fognak gyártani, a 6,5 literes V12-es motorral és hibrid rásegítéssel hajtott erőforrás 1160 lóerős lesz.

    Annyi biztos, hogy a Red Bull nem áll le és újabb téren engedi kibontakoztatni Newey kreativitását: 2025-ben terveznek bemutatni egy kétüléses hipersportautót RB17 néven. Ezt a kódszámot nem adták ki F1-es autónak, mivel az RB16-ot 2021-ben az RB16B követte, 2022-re pedig az új szabályok miatt inkább az RB18-at választották.

    „A Valkyrie esetében történt megkötések miatt úgy éreztük, befejezetlen ügyünk van. Az Rb17-et ezért találtuk ki, és Adriant lényegében szabadon engedtük, hogy előállítson egy olyan versenyautót, ami még a Forma-1-es autók elképesztő tömeg-lóerő arányát is meghaladja. Ebből 50-et készítünk majd” – mondta Horner.

  • Óriási dobásra készült a Mercedes, a Red Bull egyik legfontosabb emberét igazolták volna le

    Óriási dobásra készült a Mercedes, a Red Bull egyik legfontosabb emberét igazolták volna le

    Sajtóértesülések szerint a Mercedes megkörnyékezte Adrian Newey-t, a Red Bull technikai főigazgatóját, aki azonban nemet mondott a megkeresésre. A Ferrari szintén hoppon maradt a bikások szakembereinél.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Adrian Newey nemrég meghosszabbította a szerződését a Red Bull-lal. A jelenleg technikai főigazgatóként dolgozó legendás mérnök korábbi megállapodása az idei év végén járt volna le, ám így a továbbiakban is az energiaitalosokat fogja segíteni. A brit szakembert azonban állítólag nem sokkal korábban egy rivális is megkereste.

    Eldőlt, Newey marad-e a Red Bullnál 2023 után

    Ralph Bach az F1-Insider.com-on megjelent cikkében arról írt, hogy a Mercedes megkörnyékezte Newey-t. A német szakíró azt állítja, hogy a 64 éves mérnök egy korábbi Red Bull-alkalmazottól kapott telefonhívást, aki jelenleg már a Mercedes csapatfőnökének, Toto Wolffnak az egyik személyi asszisztense. Mindez pedig nem véletlen.

    Ez a munkatárs ugyanis állítólag az osztrák üzletember képviseletében kereste meg Newey-t, ám a 2006 óta a Red Bullnál dolgozó mérnök visszautasította az ajánlatot. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója röviden kommentálta a híreket. „Nem úgy tűnik, hogy Mr. Wolff teljesen biztos benne, hogy a saját emberei megoldják az autójukkal kapcsolatos problémákat” – idézi őt a portál.

    Ezek a hírek nem sokkal azt követően láttak napvilágot, hogy a Ferrari kulcspozícióban lévő Red Bull-mérnököket környékezett meg. Köztük volt Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója is, ám végül ő és mások is nemet mondtak. Marko nem tartja helyénvalónak a maranellóiak eljárását, és leszögezte, hogy az átigazolás több okból sem jöhetett volna létre.

    Lyukra futott a Ferrari, nem sikerült elcsábítania a Red Bull kulcsembereit

    „Mindannyian azt akarjuk, hogy a Ferrari versenyképes legyen – hangsúlyozta a 80 esztendős szakember, de hozzátette, hogy nem mindegy, milyen eszközökkel érik el mindezt. – Ez azonban nem így működik, nem egy arab bazárban vagyunk. Eltekintve attól, hogy a mi Wachénk nem akar váltani, egyébként sem fogadjuk el a feltételeket.”

    A jelenlegi erőviszonyokat látva nagyon úgy tűnik, hogy a Red Bulltól a közeljövőben nem érdemes eligazolni. A csapat brutális fölényben van, hiszen eddig ötből öt futamot megnyertek, és ebből négyszer kettős győzelmet arattak. Az előnyük mértékét látva pedig az sem kizárt, hogy 2025-ig, a jelenlegi szabályrendszer végéig ők lesznek az élen.

  • Eldőlt, Newey marad-e a Red Bullnál 2023 után

    Eldőlt, Newey marad-e a Red Bullnál 2023 után

    Adrian Newey meghosszabbította a szerződését a Red Bull Forma-1-es csapatával. A brit tervező zseni így 2023 után is segíteni fogja az energiaitalosok munkáját.

    Newey régi szerződése az idei szezon végéig szólt a Milton Keynes-i istállónál, és már arról szóltak a találgatások, hogy a rivális csapatok akár be is jelentkezhetnek a brit tervező guruért.

    Azonban a Red Bull az idei domináns szezonkezdetének köszönhetően gyorsan meg is tudott egyezni Neweyval, és az új szerződésnek köszönhetően a két fél még hosszú éveken keresztül dolgozhat egymás oldalán. Newey továbbra is a Red Bull vezető technikai igazgatója lesz, emellett pedig pár új projet is vár majd rá. Christian Horner örömmel üdvözölte honfitársa maradását, aki még 2006-ban csatlakozott az energiaitalosokhoz.

    „Adrian már a kezdetek óta alapvető részét képezi a csapatunknak” – árulta el a Red Bull csapatfőnöke. – Nagyon sok területet tud lefedni, és a tudására, valamint a tapasztalatára is nagyon sokat tudunk építeni. Mindezek mellett pedig a fiatal mérnökök is rengeteg dolgot tanulhatnak tőle, ami egy nagyszerű dolog.”

    „Még mindig olyan motivált, mint a kezdetekkor, és a Red Bull Advanced Technology-val, illetve a Red Bull Powertrains által jelentett kihívásokra is készen áll. Nagyon fontos ő nekünk itt Milton Keynes-ben.”

    Horner azt is hozzátette, hogy Newey manapság azért tudott nagyon jó munkát végezni, mert szorosan együttműködött a tervezésnél a jobbkezének számító Pierre Wachéval, illetve a motorrészleget vezető Ben Hodkinsonnal, akit a Bikák még a Mercedestől csábítottak át még 2021-ben.

    Furcsa Red Bull-döntés és egy veszélyes jelenet után Pérez győzelmét hozta a bakui futam

  • Jelentős változás történt Newey munkaszerződésében

    Jelentős változás történt Newey munkaszerződésében

    Adrian Newey már nem dolgozik minden egyes nap a Forma-1-ben, ismerte el Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

    Korábban a 64 éves mérnök guru – akit széles körben a sportág történetének legnagyobb tervezői között tartanak számon – elismerően nyilatkozott arról, hogy az F1 múltbeli ground effect korszakának ismeretét felhasználva az új, 2022-es szabályok kedveznek az ő elveinek. Ugyanakkor már egy ideje nyilvánvaló, hogy Newey valójában már nem 100 százalékban a száguldó cirkuszra koncentrál. A csapat valódi technikai igazgatója ugyanis Pierre Wache. Newey azonban az egyedi technikai főnök megnevezést viseli. A Red Bull irányítójaként, Horner ezt most elismerte az Auto Motor und Sportnak:

    „Az elmúlt pár évben Adrian eltávolodott a Forma-1-es napi munkától. Most megosztja az idejét az élvonalbeli technológia és a bajnokság között. Azt hiszem, hogy a valaha volt legerősebb technikai személyzetünk van, ami lehetővé tette, hogy Adrian távozzon és átvegye a Valkyrie (szuperautó) projektet. Egyértelmű, hogy még mindig együtt dolgozunk Adriannel, de nem minden nap. Azt hiszem, idejének 50 százalékát fordítja a Forma-1-re. Hetente néhány napot van az irodában. Ugyanakkor, ha szükség van a segítségére, a technikai csapat mindig be tudja őt vonni.”

    A Red Bull már készül a Newey utáni időkre

  • FORDult a világ a Red Bull körül: megmutatták milyen lesz az idei autójuk

    FORDult a világ a Red Bull körül: megmutatták milyen lesz az idei autójuk

    „Váratlan” hírrel és a megszokott festésével debütált a Red Bull a 2023-as szezonra.

    A Bikák nem bízták a véletlenre a dolgot, egyenesen New Yorkig mentek, hogy lerántsák a leplet az új konstrukció arculatáról. Mindemellett a csapatvezetőség egy markáns hírt is elárult a nagyérdeműnek.

    Jól lavírozott az új szabályok tengerében tavaly az osztrák istálló. A Ferrarival a bajnoki címért harcoltak, ám a szezon közben a vörösöknél elfogyott a „fejlesztési muníció”. Így a az osztrák istálló nyugodtan nyerte meg újfent a konstruktőri bajnoki címet, mindemellett Max Verstappent is megkoronázták.

    Ám a 2021-es költségvetési limitet túllépték, így idén egy büntetés is hátráltatni fogja őket. A Bikák ugyanis kevesebb időt tölthet a szélcsatornában, ami megnehezítheti számukra az autó fejlesztését és az esetleges problémáinak megoldását.

    Max Verstappen:

    Kétszeres világbajnokként vághat neki az új szezonnak a holland pilóta. A 25 éves versenyző célja idén is a bajnoki cím elhódítása, bár a szabályszegésért kapott büntetés megnehezítheti a dolgát.

    Sergio Pérez:

    A mexikói versenyző idén felvenné a kesztyűt és megszerezné első világbajnoki címét. Ehhez első sorban csapattársát kell legyőznie, és a 32 éves pilóta elszánt e tekintetben. Tavaly a harmónia lufi kipukkadt a csapatban, így a versenyzők még jobban egymásnak feszülhetnek.

    RB19:

    A 2023-as konstrukció trükkjeit természetesen nem árulta el az osztrák istálló, így első sorban a kinézetre és az új szponzorukra fókuszáltak a tavalyi autó segítségével. Az évek során ugyanazon a színskálán mozogtak, így a helyzet idén sem változott. Nagy meglepetést tehát a megjelenésükkel idén sem okozott a csapat, viszont az új 2026-os partnerük (Ford) már annál inkább ledöbentette a közösséget.

  • Új motorpartnert jelent be a Red Bull New Yorkban?

    Új motorpartnert jelent be a Red Bull New Yorkban?

    Német sajtóértesülések szerint nem véltelenül a Nagy Almában mutatja be a Red Bull az új autóját.

    Február 3-án egy show keretein belül leplezi le Max Verstappen és Sergio Pérez az idei versenygép festését. Ám a német Sky úgy tudja, hogy egy új partner vezérigazgatója is részt fog venni az eseményen.

    A 2026-os új motorszabályok vonzóbbá teszik a száguldó cirkuszt az autógyártóknak. Az Audi már hivatalosan is jelezte belépési szándékát, míg a Porsche egyelőre nem talált magának partneristállót. A Bikák saját erőforrásprojektbe vágta és a fő hangsúlyt a Powertrainsre fektetik. Egy ideig a Porsche-val tárgyaltak, ám végül nem tudtak megegyezni azzal kapcsolatban, hogy kinek legyen nagyobb beleszólása a dolgokba.

    A műszaki területre viszont jól jönne nekik egy társ, de a megszokott segítőtől ezúttal eltekinteni a csapat. A Red Bull jelenleg a Honda hajtásláncait használja, ám a pletykák szerint 2026-tól már a Forddal állnának össze.

    A hírek szerint Christian Horner és Adrian Newey befogja jelenteni a bemutatón, hogy 2026-tól a Ford oldalán képzelik el az alakulat jövőjét.

    A napokban viszont Franz Tost már cáfolta ehhez hasonló pletykákat, ám a németek kitartanak az elméletük mellett.

    Tost elárulta, hogy ki nem lesz még biztosan a Red Bull motorbeszállítója