Címke: Adria International Raceway

  • Tarquini ellopta a show-t a Lynk & Co-tól utolsó hazai versenyén

    Tarquini ellopta a show-t a Lynk & Co-tól utolsó hazai versenyén

    Olaszországban is folytatódott a tendencia, miszerint a Pau után ismét dupla győzeteseket avatott a világkupa mezőnye, ezúttal a Lynk & Co pilótákon volt a sor.

    A Cupra pilóták az első, a Hyundaiosok a második részben hullottak ki az időmérőn. A hazai hős, Tarquini technikai problémák miatt nem is tudott részt venni a Q2-ben, így csak Audi és Lynk & Co pilóták jutottak a szétlövésbe.

    Bajnoki éllovasként Ehrlacher futotta a leggyorsabb időt, a magyarok közül, Boldizs a 18., Tassi a 11., Michelisz pedig a 7. helyen zárt.

    Az első versenyen a hungaroringi győztes, Santiago Urrutia diadalmaskodott, miután az első körben elvesztette, majd visszavette Guerrieritől a vezetést. Az argentin a végén a veterán Coronel ellen is veszített egy pozíciót, így csak a harmadik lett.

    Micheliszre Muller jött fel, mögöttük azonban Girolami lemaradt, így csak egy autóval szemben kellett védekeznie. A második helyért folytatott csata miatt a verseny végén fel tudott zárkózni Guerrierire is. Muller támadása miatt előzni nem tudott, így maradt negyedik.

    Hátrébb Vernay elment Ehrlacher mellett, és már Tarquini próbálkozott, de végül Huff használta ki a helyzetet, és ment el a hazai versenyző mellett. Az olasz végül mindkettejükön áthámozta magát. Utóbbival szemben ráadásul az utolsó körben volt sikeres a támadása.

    A második futamban végül javított az éllovas francia, gyakorlatilag rajt-cél győzelemmel válaszol a riválisok jó eredményére.

    A harmadik helyről induló Thed Björk Magnusszal ütközött, és emiatt visszaesett a rajtnál. A második ütközést Girolami és Vernay produkálta, ami gyakorlatilag mindkettejük versenyének véget vetett.

    Magnus és Vervisch egymással összedolgozva védekeztek Muller ellen a dobogó fennmaradó helyein.

    A verseny legnagyobb felzárkózását Tarquini produkálta, a legjobb tízen kívülről, Michelisz mellett is elment, és lett ötödik a futam végén.

    Michelisz hetedik helye mellett, egy másik magyar, Tassi is szerzett pontot a 12. helyen. Miután az első versenyen visszaesett, Huff másodjára a legjobb 10-ben zárt, Zengő legjobbb hétvégi eredményét produkálva.

    Továbbra is Ehrlacher vezet az összetettben, a Lynk & Co pilótája 35 ponttal van a második Vervisch előtt. Az utolsó hétvégén, Szocsiban 60 pontot lehet majd szerezni.

  • Norris búslakodás helyett inkább Olaszországba ment

    Norris búslakodás helyett inkább Olaszországba ment

    Lando Norris különleges bejelentéssel örvendeztette meg azokat a rajongóit, akik versenyzésre adják a fejüket.

    Szocsiban a McLaren egy pillant erejéig ismét a kezében érezhette a legnagyobb kupát, ám egy rossz döntés miatt végül „üres kézzel” kellett hazamenniük. Lando Norris a pole pozícióból rajtolva ugyan visszaesett a második helyre, ám a verseny negyedénél megelőzte Carlos Sainzot, így ismét az élre került. Azonban az utolsó körökre megérkezett az eső, ami végül kiénekelte a sajtot a wokingi istálló szájából. Az első hely így Lewis Hamiltonhoz került, míg Norrisnak be kellett érnie a hetedik pozícióval.

    A brit pilóta azonban nem sokáig maradt Angliában, ugyanis egy különleges projekt miatt először a South Garda Kartingra, majd az Adria International Racewayre utazott.

    Norris  napokkal ezelőtt a közösségi médiás felületen tudatta, hogy az OTK Kart Grouppal közösen létrehozta saját gokart prototípusát, az LN Racing Kartot.

    2014-ben a legfiatalabb gokartbajnokká „koronázták” a McLaren versenyzőjét. Meghatározó korszak volt ez az ifjú brit életében, ezért tavaly úgy döntött, hogy ő is szeretne hozzá tenni a fiatalok fejlődéséhez ebben a kategóriában. A projekt nemrég készült el, így Norris büszkén prezentálta és próbálta ki a nevével és színeivel ellátott járművet a helyszíneken.

    ,,A gokart az, ahol nálam minden elkezdődött. Az első világbajnoki címemet az OTK FA Karttal szereztem meg, és alig várom már azt a napot, amikor valaki az első világbajnokságát az LN Racing Karttal nyeri meg.”

    ,,Csodálatos nap az Adrián. Visszarepített azokba az időkbe, amikor gyerekként az F1-ről álmodtam. Alig várom már, hogy lássam mit hoz a jövő ennek a gokartnak, és remélhetőleg egy nap valaki olyan ellen fogok versenyezni, aki az én LN Racing Kartommal kezdte.”

  • Felforgatták a WTCR naptárat: Ázsia törölve, de van pótlás

    Felforgatták a WTCR naptárat: Ázsia törölve, de van pótlás

    Sejteni sem lehetett, hogy ilyen pályák lesznek majd, amik átveszik a gyenge lábakon álló ázsiai WTCR versenyek helyét.

    „Helyettesíteni az ázsiai versenyeket a 2021-es naptárban nem volt könnyű döntés, és semmiképp sem olyan dolog, amit meg akartunk tenni. De ez volt az egyetlen lehetőségünk, hogy megvédjük a részvényesek érdekeit, és 16 futamot rendezzünk idén.” – ismertette François Ribeiro, az Eurosport Events feje.

    Ezzel a Hungaroring után csaknem egy kéthónapos szünet következik majd, utána viszont három olyan pályára utazik a mezőny, amikhez eddig nem sok kapcsolatuk volt a túrautózással.

    Először a Kamion Európa-bajnokság egyik állandó helyszíne következik, az Autodrom Most, Csehországban.

    Utána két olyan pálya jön, amiknek jelenleg nincs meg a WTCR-hez szükséges FIA Grade 3-as minősítés. A jelenlegi bajnok, Yann Ehrlacher szülőhazája, Franciaország tér vissza a túraautózás vérkeringésébe egy viszonylag ismeretlen pályával, a Pau-Arnosszal. Itt rendezik majd az Pure ETCR utolsó versenyét is.

    Circuit Pau-Arnos, WTCR, racingline.hu
    Circuit Pau-Arnos, Fotó: FIA WTCR

    Ezt követően Tarquini örülhet hazai fordulónak, ugyanis újra kitűzték az Adria Raceway időpontját, ami a lassú felújítás nélkül már a tavalyi szezonzáró helyszíne lett volna.

    Az utolsó hétvége Szocsiban lesz majd, egy olyan pályán, amit 2022 után vált majd az Igora Drive az Orosz Nagydíj helyszíneként.

    A WTCR végleges 2021-es naptára:

    # Dátum Pálya Ország
    1
    06.03-05.
    Nürburgring-
    Nordschleife
    ?? Németország
    2
    3
    06.26-27.
    Circuito do Estoril
    ?? Portugália
    4
    5
    07.10-11.
    Motorland Aragón
    ?? Spanyolország
    6
    7
    08.21-22.
    Hungaroring
    ?? Magyarország
    8
    9
    10.09-10.
    Autodrom Most
    ?? Csehország
    10
    11
    10.16-17.
    ?? Franciaország
    12
    13
    11.06-07.
    Adria Raceway
    ?? Olaszország
    14
    15
    11.27-28.
    Sochi Autodrom
    ?? Oroszország
    16

     

    Az újonnan bejelentett országokba mind ellátogatott korábban a WTCC, de akkor Brno, Le Castellet, Monza és a Moscow Raceway voltak a helyszínek.

  • Három magyar pilótával, a Zöld Pokolban indul a WTCR szezon, a Goodyear felkészült

    Három magyar pilótával, a Zöld Pokolban indul a WTCR szezon, a Goodyear felkészült

    A hétvégén rajtol az FIA Túraautó Világkupa (WTCR) 2021-es szezonja. A Goodyear felkészült rá, hogy immár második éve kizárólagos beszállítóként biztosítson abroncsokat a benzines túraautó-versenyzés első számú kategóriájába. Még több izgalomra ad okot, hogy a versenyzők elsőként a motorsport egyik legnehezebb pályáján küzdhetnek meg egymással: a Nürburgring Nordschleifén.

    A Goodyear tavaly csatlakozott a WTCR-hoz: az összes csapat és versenyző számára a vállalat szállította a a 360 lóerős túraautókhoz kifejlesztett Goodyear Eagle F1 SuperSport versenyabroncs száraz és nedves pályakörülményekre alkalmas változatait. A sorozat promóterével, a Eurosport Eventsszel fennálló kapcsolatának köszönhetően a Goodyear a #FollowTheLeader kampány keretében debütált a bajnokságban. Ez a kampány a 2021-es szezon során is folytatódik.

    A WTCR idei nevezési listáján 12 nemzet színeiben induló 22 állandó versenyző szerepel. A versenyszezon során a WTCR mezőnye nyolc pályára látogat el, melyek mindegyike egyedi kihívásokat tartogat. A mezőnyben öt márka képviselteti magát:

    • A Hyundai hat vadonatúj Elantrával méreti magát olyan pilótákkal, mint a legsikeresebb magyar autóversenyző, a 2019-es bajnok Michelisz Norbert és a kétszeres WTCC/WTCR bajnok Gabriele Tarquini. A tavaly 13. helyen végző Michelisz idén az új autóval ismét jó esélyekkel indul.
    • A négy Honda Civic Type R pilótái között van a harmadik szezonját kezdő, tavaly két dobogós helyet szerző Tassi Attila, valamint olyan sztárok, mint Tiago Monteiro és Esteban Guerrieri.
    • A CUPRA gyári csapata idén is egy magyar istálló, a Zengő Motorsport lesz. A négy León közül az egyiket a fiatal Boldizs Bence vezeti, csapattársai között ott van az exbajnok Rob Huff, illetve a spanyol veterán, Jordi Gené.
    • A tavalyi szezont domináló kínai gyár, a Lynk & Co (a Volvo testvérmárkája) négy autóval, a pilóták közt a címvédő Yann Ehrlacherrel, a négyszeres világbajnok Yvan Mullerrel és a 2017-es bajnok Thed Björkkel áll rajthoz.
    • Az Audi is négy új fejlesztésű RS3-mal képviselteti magát, az egyiket a közönségkedvenc holland veterán, Tom Coronel vezeti.

    Sebastian Trinks, a Goodyear WTCR-ért és az elektromos PURE ETCR sorozatért felelős vezetője újabb izgalmas szezonra számít.

    „A Lynk & Co, a CUPRA és a Honda már bizonyított autóihoz idén az Audi és a Hyundai új modellje csatlakozik, így az eddigieknél is szorosabb WTCR-versenyeket várunk. A mezőny tagjai között találunk rendkívül tapasztalt versenyzőket is, köztük hat FIA-világbajnokot. Következésképpen a világbajnoki címért folytatott küzdelem várhatóan még a tavalyinál is kiélezettebb lesz” – fogalmazott Trinks.

    A 25 km-es, erdős hegyi utakon kanyargó Nürburgring Nordschleifén zajló nyitófordulót neves pályákon – úgymint az Estoril (Portugália), az Aragón (Spanyolország) és a Hungaroring – megrendezett versenyek követik. Az Adria versenypálya először szerepel a WTCR-naptárban; az olaszországi futamra nyáron kerül sor. A szezonzáró versenyeket ázsiai helyszíneken rendezik: az Inje Speediumon (Dél-Korea), a Ningbón (Kína) és a lenyűgöző makaói utcai pályán.

    A teljes szezonra mindössze egyetlen slick abroncskeverék áll rendelkezésre, így a Goodyearnek olyan rendkívül sokoldalú specifikációt kellett kifejlesztenie, amely különböző időjárási körülmények között, igen eltérő adottságokkal rendelkező pályákon is megállja a helyét.

    „Megállapodtunk a csapatokkal és a Eurosport Events szervezettel, hogy a tavaly használt specifikációt fogjuk bevetni – tette hozzá Trinks. – Költségmegtakarítási szempontból ez előnyös a csapatok számára, hiszen az abroncsok tesztelése során felhasználhatják az előző évben gyűjtött adatokat és nem kell ismét egy új abronccsal megismerkedniük. 2020-ban a csapatok és a versenyzők is igazán pozitívan nyilatkoztak az abroncsok teljesítményéről, így bizakodóak vagyunk a tekintetben, hogy a kihívásokkal teli és szoros versenyeket ígérő idei szezonban a megfelelő termékkel tudjuk támogatni őket. Rendkívül izgatottan várjuk a Goodyear #FollowTheLeader kampányának folytatását is, melynek keretében a tabella élén álló versenyző elismerésben részesül: megkapja a kampány logójával ellátott szélvédőszalagot, illetve mellényt.”

    Trinks szerint a nürburgringi hétvégén a kiszámíthatatlan időjárás okozza a legnagyobb nehézséget: „A Nürburgringen az időjárás pillanatok alatt, akár egyetlen körön belül változhat: még az is előfordulhat, hogy a száraz körülmények között indított rajtot követően eső várja a mezőnyt az aszfaltcsík másik felén. Az előrejelzés szerint száraz idő várható, 20-22 °C körüli környezeti hőmérséklettel; bár állandó időjárási viszonyokra számíthatunk, ezt itt sosem tudhatjuk biztosra. Ezen a hétvégén ez jelenti majd a legnagyobb kihívást a csapatok számára.”

    Az edzések a Nürburgringen már csütörtökön megkezdődnek, a két – egyenként háromkörös (76 km) – futamot pedig szombat délelőtt rendezik. A hétvége másik eseménye az ADAC TOTAL 24 órás verseny, melyen valamennyi túraautó – több tucat más autóval együtt – szintén Goodyear abroncsokon fut majd.

     

  • Teljesen átalakult a WTCR tavalyi szezonzárójának szánt pálya!

    Teljesen átalakult a WTCR tavalyi szezonzárójának szánt pálya!

    Kétszer olyan hosszú lett az Adria International Raceway a téli felújítások után. Már tavaly a WTCR szezonzárója lett volna itt, most majd az új vonalvezetésen mehetnek majd a túraautók.

    Tavaly, miután kiderült, Európában marad a világkupa mezőnye, az FIA az Adria Racewayt jelölte meg az utolsó, hatodik hétvége helyszínéül. A forduló végül elmaradt az elhúzódó munkálatok miatt, és a Motorland Aragónon pótolták.

    A 2,7 kilométeres aszfaltcsík két hajtűkanyarral és egy technikás szekcióval bővült több, mint 4 kilométeres hosszra.

    Az idei naptárba ugyanúgy bekerült a pálya, idén már bemutatkozhat Tarquini szülőhazája.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Adriaraceway (@adriaraceway) által megosztott bejegyzés

  • A WTCR szezonzárója MotorLand Aragónban lesz!

    A WTCR szezonzárója MotorLand Aragónban lesz!

    A túraautó világkupa szezonzárója az olasz Adria Raceway helyett Spanyolországban lesz november 14-15-én, MotorLand Aragón pályáján. Az Eurosport Events, mint a WTCR promótere tegnap már megerősítette, hogy az elhúzódó pályamunkálatok miatt az Adria nem alkalmas arra, hogy megtartsák ott az utolsó versenyhétvégéjüket. Erről François Ribeiro, az Eurosport Events vezéreként ennyit mondott:

    „Az utolsó pályaellenőrzéskor csalódást keltő volt, de ez maga a valóság: az Adria nem alkalmas arra, hogy elvégezzék a pálya homologizációját a WTCR szezonzárója előtt. Gyorsan kellett reagálnunk az FIA-val egyetemben, és egy alternatív terv kellett. Köszönettel tartozom a partnerünknek a MotorLand Aragónnál, amiért beugranak egy életképes és biztonságos megoldással.”

    A csapatok jelenleg is a spanyol pályán versenyeznek, így az összes autó, felszerelés, meg minden ott maradhat november 14-15-ig. Ribeiro így zárta a gondolatait:

    „Az összes csapatunk, a beszállítóink otthagyják a felszereléseiket Aragónban, ezzel is minimalizáljuk az utaztatást olyan országok között, ahol már különféle korlátozásokat vezettek be. Az Eurosport Events és az FIA kéz a kézben dolgoznak azon, hogy a szezonzárót a lehető legbiztonságosabb körülmények között letudhassák, hiszen Európa-szerte jelentősen romlik az egészségügyi helyzet.”

  • A WTCR szezonzárója sem lesz megtartva az Adria Raceway-en

    A WTCR szezonzárója sem lesz megtartva az Adria Raceway-en

    A túraautó világkupa promótereként az Eurosport Events megerősítette, hogy a november 14-15-re az Adria International Racewayre tervezett szezonzárójuk nem az olasz pályán lesz. Már az előmunkálatok is akadályozva voltak az olasz pályán a koronavírus járvány miatt, így a szervezőknek nem maradt más lehetőségük, mint új helyszín után nézzenek. Arról, hogy hol lesz a „helyettesítés”, arról majd később nyilatkozik az Eurosport Events, a közleményükben ennyi áll:

    „A COVID-19 pandémia miatt és annak következményeként a pálya meghosszabbításával gondok adódtak, így tudomásul vesszük, hogy az Adria International Raceway nincs abban a helyzetben, hogy ott tartsuk november 13-15. között a WTCR tervezett olasz fordulóját. A döntést a hivatalos inspekció után hoztuk meg, tegnap. Az Eurosport Events és a FIA különböző lehetőségeken dolgozik ugyanezen időpontra, hogy meglegyen a szezonzárója a 2020-as túraautó világkupának. A lehetséges helyettes helyszínről amint lehet, beszámolunk.”

    A pletykák szerint Imola lehet a beugró.