Címke: adó

  • A legtöbb adót Verstappen fizeti idén az FIA-nak

    A legtöbb adót Verstappen fizeti idén az FIA-nak

    A szuperlicenszt nem adja ingyen az FIA, azután adót is kell fizetni a versenyzőknek.

    Még 2008-ban vetette fel ezt az ötlet Max Mosley, a Szövetség akkori elnöke. A brit vezető úgy vélte, mivel a versenyzők keresnek a legjobban a sportágban, nekik is kell a legtöbbet visszaszolgáltatniuk. 2007-ben még 1725 euróba  került az engedély, sőt minden megszerezett pont után még 456 eurót is fizethettek a pilóták. Ám a következő évben drasztikusan megemelkedtek a díjak.

    2008-tól évi 10.400 euróért kaphattak szuperlicenszt a versenyzők, a gyűjtött egységek után pedig 2100 eurót csengettek ki a Szövetségnek. Az összegeket az F1 biztonságának javítására fordították.

    A gyengébb csapatoknak nemigen van esélyük a pontszerzésre, így ők kevesebbet szolgáltatnak be az alapba. Mivel a fizetésük is kevesebb, így az FIA sikeres ötletnek könyveli el az adózást.

    15 évvel később sem változott a helyzet, bár sajtóértesülések szerint az éves engedély már 20.000 euróba kerül.

    Max Verstappen eddig 416 pontot szerzett ebben a szezonban. Ha a 2100 eurós adót vesszük alapul, akkor 873.600 eurót kell eddig befizetnie az FIA kasszájába. Ehhez még hozzájön a 10.400 (még ez a hivatalos adat) eurós szuperlicensz díj is. A két hátralevő versenyen (és a sprintfutamon), ha minden az elképzelései szerint alakul akkor nagyjából még 60 pont ütheti a markát. Így év végén több, mint 1 millió eurót fizethet az FIA-nak.

    Természetesen a legtöbb csapat a pontok után bónuszokat ad versenyzőinek, így a teher némileg elviselhetőbb.

    A Mexikóvárosi Nagydíj után így állnak a versenyzők:
    Versenyző Csapat Pontok (Mexikó után) Adó Szuperlicensz(évi)
    Max Verstappen Red Bull 416 873 600 € 10 400 €
    Sergio Pérez Red Bull 280 588 000 € 10 400 €
    Charles Leclerc Ferrari 275 577 500 € 10 400 €
    George Russell Mercedes 231 485 100 € 10 400 €
    Lewis Hamilton Mercedes 216 453 600 € 10 400 €
    Carlos Sainz Ferrari 212 445 200 € 10 400 €
    Lando Norris McLaren 111 233 100 € 10 400 €
    Esteban Ocon Alpine 82 172 200 € 10 400 €
    Fernando Alonso Alpine 71 149 100 € 10 400 €
    Valtteri Bottas Alfa Romeo 47 98 700 € 10 400 €
    Sebastian Vettel Aston Martin 36 75 600 € 10 400 €
    Daniel Ricciardo McLaren 35 73 500 € 10 400 €
    Kevin Magnussen Haas 24 50 400 € 10 400 €
    Pierre Gasly AlphaTauri 23 48 300 € 10 400 €
    Lance Stroll Aston Martin 13 27 300 € 10 400 €
    Mick Schumacher Haas 12 25 200 € 10 400 €
    Yuki Tsunoda AlphaTauri 12 25 200 € 10 400 €
    Guanyu Zhou Alfa Romeo 6 12 600 € 10 400 €
    Alex Albon Williams 4 8 400 € 10 400 €
    Nicholas Latifi Williams 2 4 200 € 10 400 €
  • Hamilton nem adózott magángépe után

    Hamilton nem adózott magángépe után

    Lewis Hamilton neve is feltűnt az úgynevezett „Paradise Papers”-ben, melyben az elit világ titkos vagyona van feltüntetve.

    A dokumentumok szerint Hamilton offshore szervezeteket használt arra, hogy ne kelljen adót fizetnie 3,27 millió fontos (kb 1 milliárd forint) magángépe, egy Bombardier CL605 Challenger után.

    Az immáron négyszeres világbajnok 2013-ban vette a gépet, több brit Virgin-szigeteki, Guernessy-i, és Man-szigeti offshore cégek révén, hogy elkerülje az adófizetést.

    A brit versenző pár éve az Egyesült-Királyságból elköltözve egy monacói és egy svájci rezidenciát alakított ki magának. A Sunday Times leggazdagabb briteket felsoroltató listáján szerepel is Hamilton, akinek személyes vagyonát 131 millió fontra saccolják.

    „19 különböző országban versenyzem, szóval 20 különböző helyen keresem meg a pénzem, és különböző helyeken fizetek adót is, és persze nagyon sokat fizetek (adót) ide (Nagy-Britannia) is.” – mondta a Mercedes versenyzője a Sunday Times-nak, még év elején. „Hozzáteszek az országhoz, ezen kívül segítek egy csapatot abban, hogy meg tudja tartani a több, mint 1000 alkalmazottját. Én egy sokkal nagyobb kép része vagyok.”

    https://www.instagram.com/p/BWaC1OQl_sa/?taken-by=lewishamilton

    https://www.instagram.com/p/BNKCLwahuDM/?taken-by=lewishamilton

    https://www.instagram.com/p/BMmFwXQBiiQ/?taken-by=lewishamilton

     

  • India utólag úgy döntött, megadóztatná a Forma-1-et

    India utólag úgy döntött, megadóztatná a Forma-1-et

    Bürokráciai okokból 2013 óta nem rendez Forma-1-es versenyt India. Azóta pedig a bürokrácia mértéke még tovább nőtt Indiában.

    Az indiai legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy a Forma-1 több milliós áfával tartozik a kormánynak.

    „A Forma-1 Indiában szerzett bevételét meg fogjuk adóztatni. Ennek mértékét majd az adózási tisztségviselők megállapítják.” – közölte a bíróság.

    Helyi jelentések szerint India az F1-től az Indiai Nagydíjakkal szerzett üzleti bevételük 40%-át szeretné magának.