Címke: Adam Lacko

  • Kiss Norbi újra dobogón a 2017-es kamion Eb végén

    Kiss Norbi újra dobogón a 2017-es kamion Eb végén

    28 évvel Krasznai János 3. helyezése után az összetettben újra magyar pilóta és újra Mercedesszel lett sikeres a kamion Európa-bajnokságban.

    A tegnapi problémákkal tűzdelt nap után a Tankpool24 csapat, Norbi és “ Gizella” is megrázta magát, és mintha mi sem történt volna szombaton, már kora reggel a bemelegítő edzésen remek teljesítményt mutatott a német-magyar egység. A cél egyértelmű volt: Steffi Halmot kellett maga mögött tartania a szombathelyi pilótának ahhoz, hogy bebiztosítsa a harmadik helyét a bajnoki összetettben. Ehhez a legjobb és legkézenfekvőbb megoldás, ha ő lesz a leggyorsabb. Kiss Norbi eleget tett a feladatnak és a superpole győzelmével az első rajtkockába kormányozta a Mercedesét. Minden adott volt tehát a jaramai nagy fináléhoz.

    Norbi nagyon tisztán, nagyon simán jött el a rajtnál, és rögtön előnyt tudott szerezni a második helyezett friss Európa-bajnok Lackohoz képest. Közben David Vrseckyt megelőzve Steffi Halm igyekezett előrébb jutni, de az első körben az ötödik helyen robogott. Adam Lackonak nem volt annyira sietős és a harmadik körben Jochen Hahn simán megelőzte. A magyar pilóta ekkora már 3.2 másodpercnyi előnyre tett szert, és ketten faképnél is hagyták a teljes mezőnyt. Norbi folyamatosan kontroll alatt tudta tartani a németet, és ebbe a lekörözött,  javarészt helyi versenyzők sem tudtak bezavarni. A célba is ebben a sorrendben értek be, elöl 2014-2015-ös magyar Európa-bajnok, mögötte a tavalyi bajnok, végül Lacko, az idei bajnok értek be a célba. A befutó eredményével eldőlt a idei végső sorrend, ami azt jelentette, hogy Kiss Norbert az összetett harmadik helyen fejezhette be a 2017-es kamion Európa-bajnokságot!

    Kiss Norbi rendkívül büszke a csapatára. 2015-ben ennek a kis német privát csapatnak nemhogy egy futamgyőzelem sem sikerült, de az ehhez hasonló bravúr az elképzelhetetlen kategóriába esett. Így nyilatkozott a vasárnapi első verseny után:
    „Nagyon jó munkát végeztünk tegnap este, és jó lett az autó.Köszönöm a csapatnak, és ezzel a győzelemmel be is biztosítottuk a harmadik helyet. Nagyon büszke vagyok rá, hogy fel tudunk állni a bajnoki dobogóra az év végén, mert titokban ez volt a célom az év elején. Örülök nagyon, hogy ez sikerült, és nagyon-nagyon büszke vagyok! ”

    A záró futamon Kiss Norbi  a fordított rajtrácsnak köszönhetően a 8. helyről kezdhette meg, a 2017-es évad záró futamát. A poleból a helyi nézők legnagyobb örömére Antonio Albacete indult, így a spanyolok hamar fieszta hangulatot teremtettek. Antonio lemásolta Norbi rajtját, és a piros lámpák kialvása után faképnél hagyta Gerd Körbert és Sascha Lenzt.  A rajt után nem sokkal kiépített magának egy tisztességes versenyelőnyt. Norbi a rajtsorrendhez képest egy helyet tudott javítani miután Vrsecky a harmadik kanyarban félreállt, láthatóan megviselt Buggyrájával. Hahn közben sikerrel megelőzte honfitársát Lenzet, és üldözőbe vette a csapatbajnoki IVECO-s társát, Körbert is. Kiss is megpróbálta ugyanezt, de az MAN-es pilóta maga mögött tudta tartani a Tankpool24 Mercedesét. Az utolsó körben Körbert még körbeautózta Hahn, de más változás már végül nem történt, így Kiss a 6. helyen végzett az év utolsó futamán. Nagyon nincs is mit különösebben hozzátenni, ahogy fogalmazott, “semmi extra nem történt, mindenki óvatos volt a rajtnál, később lehetett aztán kicsit agresszívabban menni, de ebben a futamban ennyi volt.”

    Az évet röviden összegezve annyit mondott a 32 éves magyar versenyző: “ Nagyon jól sikerült az év és büszkék vagyunk arra, hogy sokat javultunk. Köszönöm a szurkolóimnak, támogatóimnak és partnereimnek, családomnak, barátaimnak, mivel nélkülük ez a  siker nem jöhetett volna létre. Kiemelném a magyar kamionverseny szervezőit, akik újfent kiváló munkát végeztek, mondhatom, hogy évek óta számomra a legfontosabbat. Nagyon várom már a jövő évet, szeretném, ha sikerülne megszerezni egy Európa-bajnoki cím a Mercedesszel is!”

  • Kemény harc Jaramában az Európa-bajnoki dobogós helyekért!

    Kemény harc Jaramában az Európa-bajnoki dobogós helyekért!

    Az év utolsó versenyhétvégéjének komoly a tétje a szombathelyi pilóta számára, hiszen a helyosztókért még hatalmas harcban áll Steffi Halmmal és Jochen Hahnnal. A szabadedzések jól alakultak, Norbi az egyiket meg is nyerte, és joggal bízott abban, hogy minden rendben lesz az időmérő edzésen is. Az viszont nem teljesen úgy alakult ahogy azt az várta, mivel a sok helyi induló miatt nehéz volt egy tiszta kört menni. Norbinak viszont az utolsó pillanatban sikerült bejutnia a mindent eldöntő Superpoleba. Az égiek itt sem segítették, mert sebességtúllépés miatt törölték az összes idejét, így a 10. helyről indulhatott neki a szombati első futamnak.

    A poleból induló hazai hős, Antonio Albacete és Adam Lacko tisztán el is jöttek a rajtnál. Norbi már az ötödik helyre zárkózott fel, amikor a portugál José Rodrigues és Sascha Lenz ütközése miatt piros zászlóval leállították a futamot. Hiába sikerült jól a futam első köre, a szabályok értelmében új rajtnál ismét a 10. helyről kellet indulnia. Másodszorra is nekiiramodtak a versenynek, de ezúttal Norbinak már nem jött ki annyira jól a lépés, és csak a nyolcadik helyig tudott előrelépni. Közben elöl nem kockáztatott senki semmit, így Albacetét tisztes távolságból követte Lacko, hiszen neki egy második hely is elég volt a 2017-es bajnoki címéhez. Közben Norbi egyszer csak leszaladt a pályáról. Ekkor még vissza tudott jönni és láthatóan nem volt komolyabb baj. Valójában azonban igen. A Tankpool24 Mercedese egyre inkább lelassult, végül a bokszutcáig sem jutott el. Mint utólag kiderült “csak” egy szervőcső ment tönkre, de először a kormányműre gyanakodott a csapat. Hatalmas harc indult az idővel, hogy „Gizella” elkészüljön a második versenyre, miközben Norbi szomorúan nyilatkozott:
    “Úgy látszik a kormánymű lett a mumusunk. Ezen a pályán nagy kerékvetők és döntött kanyarok vannak ami biztos, hogy nagyobb terhelés a kormánymű számára, de úgy gondlom, hogy ettől még nem szabadna tönkre mennie. “

    Az utolsó előtti pillanatokra újra viadalra készen állt az Actros. Kiss Norbi a 18 indulóból a 16. helyről rajtolhatott a késő délutáni második futamon. A rajt után azonban minden erejét bedobta, és olyan parádés első kört zárt, hogy már a hatodik helyen versenyzett. Az Európa-bajnokság harmadik helyezésért versenyben lévő Steffi Halm már ekkor mögötte volt és egy körrel később Norbi az ötödik helyen haladt. Norbi előtt közvetlenül egy IVECO-s párharc alakult ki Jochen Hahn és Gerd Körber között, ahol a veterán legenda tartott ki ezúttal, és ért fel a dobogó harmadik fokára. David Vrsecky ismert arról, hogy lehetetlen megelőzni, és ezúttal a spanyol bika, Albacete bicskája tört bele, mivel a verseny végéig nem is tudta megelőzni a Buggyrást. Hatalmas volt az iram, és az ellenfelek mindent megpróbáltak egymással, de az eredmény már nem változott. Szerencsére a bajnoki összetett eredménye sem, így Norbi továbbra is tartja a harmadik helyét két futammal a 2017-es szezon vége előtt. Egyértelmű a cél: holnap Stephanie Halmot kell mindenképp maga mögött tartania Norbinak, és így látja most a helyzetét:
    “Még mindíg van kilenc pont előnyünk Stefihez képest ami végül is abból a szempontból nem tűnik olyan veszélyesnek, mert látjuk, hogy Stefi nem gyors. Nem tud jól menni ő sem, habár én sem vagyok igazán magabiztos, de remélem, hogy holnapra egy kicsit jobb lesz és sikerül megszereznünk az Európa- Bajnokságban a harmadik helyezést. “

    A hétvége eseményei ezúttal online stream formájában is követhetőek lesznek Kiss Norbi, és a FIA ETRC hivatalos oldalain is.

  • Szezonfinálé Jaramában, a dráma garantált

    Szezonfinálé Jaramában, a dráma garantált

    Véget ér a 2017-es Kamion Európa-bajnokság, és ezúttal Spanyolországban, a Madrid melletti Circuito de Jaramaban lesz a finálé. Adam Lacko, az #55-ös rajtszámú Buggyrát hajtó cseh versenyzőt már tényleg csak egy kis lépés választja el attól, hogy bajnokává váljon a szériának. Valójában már az év elején látszott, hogy nagyon szalad vele idén a szekér, hiszen Misanoban és Nürburgringen is három-három győzelmet is szerzett. Utána már könnyedén uralta a bajnokságot, és még a váltó problémája Zolderban sem rengette meg komolyabban, sőt belefért egy haloványabb hétvége is Le Mansban. Jaramában 60 pontot lehet még szerezni összesen, és jelenleg 45 ponttal vezet Lacko Jochen Hahn előtt. Nem valószínű, hogy ez a sorrend már változni fog, de kétségtelen, hogy Hahnnak még van matematikai esélye.

    Az elsőségért harcolók mögött ólálkodik Kiss Norbert és Steffi Halm. Ők is külön meccset vívnak, de a szombathelyinek akár van még arra is esélye, hogy beelőzze Jochen Hahnt is a bajnoki összetettben. A magyar pilóta mindenesetre 14 pont előnnyel indulhat neki az utolsó versenyhétvégének a német kamionversenyző hölgy előtt.

    A pályát mellesleg 1967-ben építették, és ki ismerhetné jobban, mint a helyi hős, Antonio Albacete:
    „Jarama egyike az igazi régi vágású pályáknak. Emelkedők és lejtők tarkítják, nehéz kanyarokkal, olyanokkal, amelyeket másutt nem találsz meg. Nagyon várom minden évben azt, hogy itt versenyezzek.Ez a hazai versenyem, és itt mindig rengeteg néző vár. Remélem, hogy most is sokan kilátogatnak. Remélem, hogy versenyképesek leszünk a hétvégén. Az összes versenyző ismeri Jaramát, de én mindenkinél többet versenyeztem itt, és én vagyok az, aki legtöbbször nyert itt kamionnal. Tartanám ezt a rekordot, vagy szeretném inkább növelni az itteni győzelmeim számát.”

    Biztos, hogy megy Albacetének Jarama, hiszen a háromszoros Európa-bajnok itt összesen 11 alkalommal nyert, sokkal többször, mint bármelyik másik kollégája.

    Az idei év nagy újdonsága volt az ETRA részéről, hogy kiírták a Promoter’s Cupot, ami igen hasonló kezdeményezés, mint a WTCC-ből is ismert Yokohama-kupa, csak itt versenyzők küzdenek a díjért, nem pedig a csapatok. Ebben érdekelt leginkább most Kiss Norbi csapattársa André Kursim, akinek ebben a meccsben nagy ellenfele a portugál Jósé Rodrigues.
    Év elején inkább Rodrigues volt a jobb, de a szezon közepétől kezdve magára talált Kursim is, versenyeket nyert, így most akár bármelyikük elnyerheti ezt az elismerést. A Rodrigues család tényleg mindent be fog vetni a siker érdekében, hiszen három generáció is képviseli majd újra a portugálokat, és az összes versenykamiont majd a Truck Sport Lutz Bernau készíti majd fel. Jose-Eduardo Rodrigues érkezik majd apja José és nagyapja Eduardo mellé, immáron másodszorra Jaramában, hiszen már tavaly már versenyzett itt együtt ez a trió. Így nyilatkozott a legifjabb Rodrigues:
    „Jarama egy remek pálya, és ez a legközelebbi pálya hazánkhoz, így nagyon várom, hogy újra versenyezhessek itt apám és nagyapám ellen.”

    Komoly spanyol armada csatlakozik ezúttal az ETRC mezőnyéhez, név szerint: Orlando Rodriguez Ruiz, David Marco Bermejo, Pedro Ignacio Garcia Marco, Enrique Alberto Vila Monteserin, José Alberto Vila Sainz és Agudo Dian. Visszatér az utolsó hétvégére két MAN-es pilóta is még: Frankie Vojtisek, illetve Anthony Janiec is.

  • Kiss Norbi nehéz vasárnapja Le Mansban

    Kiss Norbi nehéz vasárnapja Le Mansban

    A mai nap eredményei tekintetében értékelődik csak fel igazán, hogy milyen remek napot is zárt tegnap a szombathelyi pilóta. Akkor minden helyzetből jól jött ki, és még egy komolyabb hiba is belefért. Ma minden erőfeszítése ellenére csak egy negyedik és egy ötödik helyezést sikerült elérnie a magyar versenyzőnek. Az elképesztően szoros időmérőn most egy harmadik helyet sikerült megcsípni, pedig láthatóan nem ment rosszul Norbi, mindössze +0.139 ezredmásodperccel maradt el a polet megszerző Sascha Lenztől.

    A rajtnál mindenki tisztán eljött, és ahogy az várható volt, a második helyről induló Adam Lacko simán és tisztán el tudott menni a német versenyző mellett már a Dunlop híd alatt. Norbi megint nem tudott megfelelően gyorsulni, így Jochen Hahn pedig mellette ment el. Elöl Lenz tartotta a cseh tempóját, amit egyébként maga is elismert, hogy ma meglepően jól működött az MAN-je. Ki is alakult ez a két páros az élmezőnyben, és ez a verseny végéig nem is változott, ahogy Lenz, úgy Kiss sem tudott mit kezdeni az előtte haladóval. Érthető, hogy a szombathelyi kissé csalódott volt a verseny után:
    „Az időmérős köröm jó volt, de nagyon szoros a mezőny eleje. Szerintem sikerült kiautóznom délelőtt mindent a Mercedesből, de ezúttal ez csak a harmadik helyre volt elég. Kár, mert részben ezen ment el a versenyem is. A rajtnál újra visszaestünk, nem is voltam most jó pozícióban, így még jó is volt, hogy a negyedik helyen tudtam fordulni. Előzni meg nem tudtam.”

    A francia hétvége utolsó versenyét Norbi csapattársa, André Kursim kezdhette az élről, a mai első versenyen elért 8. helyének, és a fordított rajtrácsnak köszönhetően. Ami azonban Zolderban még működött, itt már nem: ő, és sajnos Kiss Norbi is, visszaestek a rajtnál. Ennek leginkább Gerd Körber örülhetett, akinek tegnap nem jött ki a lépés, mert Antonio Albacete elkaszálta a győzelmi esélyeitől. A spanyol egyébként ma is inkább kirakósozott versenyzés helyett, ezúttal Sascha Lenz lett az áldozata, de szerencsére ez az eset is kellően távol történt Norbitól, így ebből is kimaradt. Az elején, hogy ne unatkozzon, Körber mindeközben Steffi Halm szorongatását érezhette a verseny elejétől a végéig. Mögöttük Hahn és Vrsecky küzdött a harmadik helyért, Norbi a hatodik helyen ment, és gyakorlatilag Lenz 30 másodperces büntetése miatt jöhetett fel a verseny végére az ötödik helyre. Kiss Norbinak így matematikailag is elszálltak az esélyei arra, hogy 2017-ben esetleg újra kamion-Európa bajnok legyen immáron a tankpool24 csapatával. Így látja a helyzetét most a magyar versenyző:
    „A rajtnál a váltás nem sikerült, üresbe váltottam. Aztán az első kanyarban középen voltam, nekem is jöttek, a jobb hátsó rugóm eltört, de ehhez képest a versenykamionom jól tartotta magát. Talán érthető, hogy így már nem tudtam érdemben felvenni a harcot az előttem haladókkal. Bevallom, többet vártam ettől a hétvégétől, de sikerült a pontokra ülnöm, ami még jól jöhet Jaramában a bajnokság szempontjából. Ott mindenképp majd Jochen Hahnra, és Steffi Halmra kell majd hogy figyeljek, hiszen a másodiktól a negyedik helyig bezárólag mi tanyázunk az egyéni összetettben. Bármi lehetséges még…”

    A kamion Európa-bajokság Október 7-én és 8-án a spanyolországi Jaramában futja a szezonzáró versenyhétvégéjét.

  • Kiss Norbi lett a nevető harmadik: győzött Le Mansban!

    Kiss Norbi lett a nevető harmadik: győzött Le Mansban!

    A 2017-es kamion Európa-bajnokság 8. versenyhétvégéjén a mezőnyt a megszokotthoz képest kifejezetten jó idő fogadta, így már ezért is érdemes volt felcserélni a két utolsó versenyhelyszínt. A mezőny itt a legkisebb konfiguráción, az ún. Bugatti pályán száguld, és itt kifejezetten érdemes odafigyelni a kvalifikációra, mert nehéz előzni. Norbi nagyon is rajta volt a témán, de aztán némi meglepetésre mégiscsak Steffi Halm szerezte meg a pole pozíciót. Másik meglepetés igazából az volt, hogy a bajnokesélyes Adam Lacko csak a hetedik helyre kvalifikálta magát.

    A szombathelyi pilóta rajtja nem sikerült jól, így Hahn rögtön elment mellette, a Buggyrák meg egyből felzárkóztak a magyar versenyző mögé, és az idén már többször mumusnak bizonyult Vrsecky kezdte szorongatni Norbit. Elöl a két német külön párbajt vívtak, míg Lacko visszaesett a 11. helyre. Gerd Körber pont fordítva csinálta: ő a tizedik helyről jött fel a verseny elején, majd a pontversenyben is közel álló Sascha Lenzzel küzdött. Lacko a végén még begyújtotta a rakétákat, mert végül a hetedik helyre ért fel. Norbinak aránylag unalmas versenye volt, Jochent a leintés előtt ugyan még utolérte, de megelőzni már nem sikerült. Kiss elismerte, hogy a rajtnál hibázott:
    „A rajtnál az volt a gond, hogy nagyon lassan mentünk, nem jött a turbó nyomás, ezért úgy döntöttem visszaváltok egyet, de pont kialudtak a lámpák így ott ragadtam erő nélkül. Több pozíciót is vesztettem, talán 7. voltam, de az első kanyarban, külső íven, a többiekhez képest későn fékezve szerencsére vissza tudtam jönni a harmadik helyre, így sikerült mentenem a hibám után, de sajnos többre ezen a futamon már nem volt lehetőség.”

    A francia hétvége második versenyét késő délután a fordított rajtrácsnak köszönhetően Gerd Körber kezdhette meg az élről, mellőle Adam Lacko indult, Norbi a hatodik helyről vághatott neki a futamnak. A piros lámpák kialvása után viszont az történt, amire tényleg senki nem számított: a kissé bealudt Lacko-t a környéken járó összes versenykamion megelőzte, és aki az első kanyarig ezt kivitelezte, az ott is maradt. A kudarc kellőképp felbőszítette a cseh versenyzőt, így látszott is, hogy egyből dühből haladt tovább, ütközött Sascha Lenzzel és ez jól jött Kissnek, mert el tudott menni mellettük, és pillanatok alatt a harmadik helyen találta magát az élen haladó Gerd Körber, és Antonio Albacete után. Idegőrlő harc kezdődött, mert a spanyol mellett nem egyszerű elmenni, Gerd mellett általában nem lehetetlen, de itt most nagyon odatette magát, és körme szakadtáig védte a pozícióját. A német legendának az egyik hátsó keréktakaró eleme is lebegett az egyik kisebb ütközés után, és Norbi Mercedeséről is hiányzott ezen elem, de ez egyiküket sem zavarta, és szorosan követték egymást. Norbi főleg a harmadik szektorban volt rajta a spanyolon, de megelőzni nem tudta még akkor sem, amikor már a lekörözendő versenyzők is a képbe jöttek. Érdemes tudni, hogy Gerd Körber utoljára 2006-ban nyert, és pont Le Mansban, így érthető volt, hogy a végsőkig kitartott. Aztán eljött az utolsó kör. Antonio mindent vagy semmit üzemmódra kapcsolt, megpróbálta megelőzni Mr. Truckracet, de kisebb ütközés lett a vége. Pont annyi rés nyílt, hogy Norbi éppen elfért a pályán a két veterán mellett, és éppen befért még eléjük. Albacete dühödt bikaként még egyszer „ráköszönt” Norbi kamionjának a hátsó részére, de sok vizet már nem zavart, így a magyar pilóta jött ki nevető harmadikként ebből a történetből. Kiss Norbi érthető, hogy meglepett és boldog volt a verseny után:
    „Összementek, szerencsém volt, ez a lényeg, én nem is akarom eldönteni, hogy melyikük volt a hibás, és amúgy is vizsgálják az esetet. Jól jöttem ki az előttem történt ütközéseknek köszönhetően már a verseny elején, és jó volt, hogy közel tudtam maradni rajtuk. Éreztem, hogy Antonio meg fogja próbálni, és a dolog bejött, ezúttal úgy, hogy én jártam a legjobban. Ami jó hír, hogy a versenykamionom jól működik, és holnap megpróbálunk rámenni az első verseny eredményére. Roppant szoros a bajnokság, ott kell nagyobbat alakítanunk, ha meg akarjuk őrizni a pozícióm.”

    Vasárnap is folytatódik a versenyhétve Le Mansban, melyet élőben lehet nézni az ETRC hivatalos weboldalán: http://fiaetrc.com/live

  • Kamion Eb: Lacko első meccslabdája jön Le Mansban

    Kamion Eb: Lacko első meccslabdája jön Le Mansban

    Ezen a hétvégén már Le Mansba érkezett a 2017-es kamion Európa-bajnokság mezőnye. Sűrő programja van most a pilótáknak, hiszen október második hetében már a szezonzáró jön majd. Májusban vette át a pontversenyben a vezetést Adam Lacko, még Misanoban, és azóta csúcsformában van. Még a váltóproblémája Zolderben sem tudta nagyon kizökkenteni, és öles léptekkel tart az első kamion Európa-bajnoki címe felé.

    A Buggyra pilótájának kényelmes 53 pontos előnye van, a regnáló bajnok Jochen Hahnnal szemben, és még 120 pont kiadó, Le Mansban és Jaramában. Ez azt is jelenti, hogy akár már most hétvégén a cseh versenyző, szinte lehetetlen elveszteni, de történtek már cifra dolgok a kamionsportban.

    Kiss Norbert ugyanakkor kedvére bosszanthatja most majd Lackot és Hahnt is,  hiszen csak 12 ponttal lemaradva a harmadik helyen tanyázik az összetettben. A Tankpool24-Mercedes versenyzője nyert már korábban is itt, 2012-ben és 2014-ben is, és újra futamgyőzelmekért szállna most harcba.

    Steffi Halm is nyert itt tavaly, ő is kedveli La Sarthe pályáját:
    „Jó a rövid „keringő”, és vannak gyors kanyarok is, lejtős kanyarok, és pár nagyon szűk, például az, amelyik a rajt-cél egyeneshez vezet. Ott nagyon kevés a hely, és jó íven kell lenni. Nagyon trükkös, nehéz megtalálni a jó beállítást, amivel itt gyorsan lehet menni. Mindig jó itt lenni. Le Mans egyszerűen különleges, igazán speciális. Olyasmi kicsit, mint a Nürburgring. Mindig is sok nézőt vonzott. Sokan érkeznek ide, és jó az ő kiszolgálásuk a versenyeken kívül is.”

    Shane Bereton is visszatér, miután kihagyta Zoldert, és a brit ott folytatná, ahol abbahagyta a remek magyar és cseh versenyhétvégéi után. A „Szivárványharcos” is visszatér, azaz Cees Zandbergen. A színes kamionos holland veterán versenyző Scaniát hajt, és utoljára a Nürburgringen találkozhattunk a nevével. Újra csatlakozik a mezőnyhöz Manuel Goncalves Rodrigues is a Volvojával, így ezen a hétvégén hat különböző márka lesz majd a rajtrácson.

    Le Mansban mindig garantált a fesztiválhangulat, attrakciók egész sora várja a látogatókat a paddock területén. A  családi programot színesíti majd kaszkadőr bemutató, tűzijáték, szurkolói zóna, de dj is. A francia és a brit országos bajnoki kamionos mezőny is csatlakozik betétprogramként, szombaton, és vasárnap is a hétvége eseményeihez.

  • Vasárnap Zolderban: Újabb siker Kissnek és Kursimnak!

    Vasárnap Zolderban: Újabb siker Kissnek és Kursimnak!

    Lehet, hogy a katarzissal felérő szombati nap estéje kissé megviselhette a német legénységet, a magyar pilótával, mert ezúttal az időmérőn a megszokotthoz képest kevésbé ment jól a Mercedes. Kiss Norbi csak a hatodik helyre kvalifikálta magát, de ennek az oka inkább a gumikezelésben volt keresendő, sem mint az esetleges elhajlásban. Nem volt ez valami jó hír, mert az összes közvetlen ellenfele a bajnokságban Norbi elől indult, így Lacko, Hahn, Halm, de még Antonio Albacete is.

    A rajt aztán pont Antonionak sikerült a legrosszabbul. Először úgy tűnt, hogy Hahn meg is előzi, végül a spanyol megtartotta a helyezését. Lacko könnyedén elment és uralta a mezőnyt, Norbi csapattársa, André Kursim a rajt után nemsokkal elhagyta az első lökhárítóját a kamionversenyzésben megszokott csetepatéban. Norbi a verseny közben kénytelen volt szemlélni az eseményeket, amik előtte, és mögötte is zajlottak. Előtte Halm talált rést Albacete pajzsán, és így sikeresen megelőzte. Norbi mögött pedig miután sikerrel lerázta Vrseckyt, Lenz igyekezett, hogy felzárkózzon. Annak ellenére, hogy a kamionos Európa bajnokság egyetlen idei hölgyversenyzője leszaladt az egyik kanyarban a pályáról, sikerült Kiss elé visszajönnie. A verseny vége felé ugyan nagyon szoros lett a távolság Albacete-Halm és Kiss között, azonban a befutóra nem változott már az eredmény, így Norbi az 5. lett. Csapattársa André Kursim a 8. helyének köszönhetően késő délután az első helyről indulhatott újra, ahogy volt az már szombaton is. Norbi ezt mondta az első verseny után:
    „Sajnos, amilyen jól sikerült a tegnapi nap, azt ma nem tudtuk megismételni. Valami elment a lengéscsillapítónál, és nem jöttünk még rá, hogy mi. Ezt figyelembe véve, azt gondolom, hogy jól szerepeltünk. Persze több is lehetett volna benne, de minden nap nem lehet olyan sikeres, valójában az a lényeg, hogy túléltük ezt a versenyt.”

    A lemenő napnál rajtolt el Belgiumban az utolsó, negyedik verseny, és itt Kiss a negyedik helyről indult. Csapattársához képest csak Sascha Lenz, és az átugorhatatlan David Vrsecky volt előtte. Érezhető is volt, hogy egy jó rajttal itt hamar dobogóra lehet kerülni, és ez sikerült is Norbinak. A hétvégén már megszokott kedvenc előzési helyén Sascha Lenz mellett sikerült elmennie, így hamar fel is ért a csehek szekunder versenyzőjére. Ő viszont hű fegyverhordozónak bizonyult. David Vrsecky közben gyors haladást imitált és pont úgy rontott bele a kanyarokba, hogy folyamatosan lassítsa a mögötte előzési szándékát mindenféle módon kinyilvánító szombathelyin. A Buggyra szélesnek bizonyult, és a manővernek köszönhetően nem csak Norbit húzta magára, hanem Antonio Albacetét, Adam Lackót és a többieket. A cseh csapat ügyesen sakkozott, mert Lacko pillanatok alatt kihasználta azt, hogy a spanyol egy pillanatra elaludt, és máris ott loholt Norbi mögött. Kiss így megízlelhette a cseh szendvicset is. Közben csapattársa Kursim, tetemes előnyre tett szert az élen, senkitől sem akadályoztatva. Mindenki nagy meglepetésére megnyerte kamionos versenykarrierje második versenyét is.
    Kiss összegzése a második versenyről és a hétvégéről:
    „Szuper, hogy újra felértünk a dobogóra, Andréval együtt. Nagyon örülök, mert igazán pozitív most a hangulat a csapatnál, ami érthető a sikereink okán. Most nem is megyek haza, hanem maradok velük Németországban, és helyben segítem a minél jobb felkészülést Le Mans-ra. Kicseréljük a lengéscsillapítót is, így lesz munka bőven, és a német támogatóink kedvéért tartott bemutatót is gyakorlatilag tesztelésként fogjuk fel, továbbá ki fogjuk használni ezt a lehetőséget is a fejlődésre.”

    A Tankpool24 legénysége a nem várt belga remeklésnek köszönhetően a csapatbajnokságban is megkezdte a felzárkózást az IVECO-sokra, Kiss Norbi sok értékes pontot szerzett és így a harmadik helyen van az egyéni összetettben, 12 ponttal lemaradva Jochen Hahn mögött. Folytatás jövő héten a méltán híres és legendás Le Mans-ban!

  • Kiss Norbi nyert Zolderben, majd dupla Tankpool24 dobogó!

    Kiss Norbi nyert Zolderben, majd dupla Tankpool24 dobogó!

    Pénteken borongós-esős idő fogadta a kamion Európa-bajnokság mezőnyét. Szombatra azonban kivirradt, sőt felvirradt a Tankpool24 Racing Team történetének eddigi legsikeresebb napja. Norbi és a csapat is tartott a zolderi pályától, de remek munkát végeztek a németek, és így bátran nekivághattak az időmérőnek.

    Mindkét versenyzőjük a top 10-be verekedte be magát, André Kursim a 9. helyre kvalifikált, a szombathelyi Kiss Norbi pedig az első sorba, a bajnokesélyes Adam Lacko mellé.

    Az idei év megszokott forgatókönyvét várta mindenki a hétvége első rajtját követően, és ez az első kanyarig igaz is volt. Utána viszont Kiss aránylag könnyedén el tudott menni cseh riválisa mellett a kettes kanyarban, és a mezőnnyel legközelebb csak a célban találkozott. Mint utóbb kiderült, pár körrel később Adam kiállni volt kénytelen, tönkrement a váltója. A dobogón német társaságot kapott Norbi, Jochen Hahn lett a második, Sascha Lenz pedig a harmadik. Mivel Steffi Halm is megtalálta a szalagkorlátot a 11-es kanyarban, ez az eredmény azt is jelentette, hogy Norbi hirtelen az összetett pontversenyben is visszatért a harmadik helyre.

    A szombati második verseny komoly izgalmakat ígért, hiszen az élmezőny két tagja, Steffi Halm és Adam Lacko is csak a rajtrács végéről iramodhatott neki a 12 körnek. A fordított rajtrács miatt Kiss a 8. helyről indult, és a cél egyértelmű volt: kimaradni a balhékból a legszűkebb, legveszélyesebb pályán, ahová ellátogat a bajnokság. Szerencsére az események Norbi mögött zajlottak, és valóban ezen ütközeteknek több kamion is a kárát látta, miközben a Lacko-Halm páros nagy ütemben lépdelt előre. Norbi az első kör végén már az ötödik volt, miközben Mercedeses csapattársa, André Kursim életében először az első helyen vezette a futamot, sőt folyamatosan távolodott el a mezőnytől. Gerd Körber, ahogy az első versenyen úgy most is “ elfogyott”, és ennek köszönhetően Norbi is előrébb tudott lépni és így a negyedik helyen állt. A rajt után pár körrel Antonio Albacete élvezhette jó ideig a Tankpool24-es srácok szendvicsét. Körről-körre szorosabb lett a Norbi és a spanyol versenyző csatája, így az élmenők már stabilan egy másodpercen belül voltak egymástól. Közben mögéjük felért Hahn-Lacko-Lenz és Halm. A spanyol pilóta ugyan rutinosan szorongatta az első győzelmére hajtó fiatal Kursimot, de ő kitartott. Kiss azonban egy huszárvágással a kettes-hármas kanyarkombinációban a spanyol elé tudott vágni, így a német kis privát csapat történelmük első kettős sikerét ünnepelhették, Kursim-Kiss sorrendben!

  • Zolderben kezdődik a kamion Európa-bajnokság végjátéka

    Zolderben kezdődik a kamion Európa-bajnokság végjátéka

    Hetedik fordulójához ért az idei kamionos Európa-bajnokság, és most hétvégén Zolderbe, Belgiumba látogatnak el. A szezon a kétharmadánál tart, mostantól jön a végjáték. Ez a pálya az egyik legnagyobb kihívás a versenynaptárban, egyaránt a versenyzőknek és a gépeiknek is. Aki kifejezetten várja ezt, az pedig nem más, mint Jochen Hahn, a tavalyi bajnok, aki 2016-ban két futamot is nyert itt.

    A németnek eddig elég vegyes éve van, de a nyári szünet után újra visszatért a siker útjára, hiszen az Autodrom Mostban is tudott nyerni, egyre inkább összeszokik a 2017-es IVECO-jával. Így nyilatkozott a hétvége előtt:
    „Zolder egyike a kedvenc pályáimnak. Itt nagyon kell koncentrálni. Ahogy közeledünk az év vége felé, alacsonyabb a hőmérséklet is, így kisebb a tapadás is.”
    Ezen megállapítással egyetért MAN-es honfitársa, Sascha Lenz is:
    „A nagy sebesség, majd hirtelen fékezés jellemző Zolderre, és ez megterheli a kamionokat, nehéz megtalálni a megfelelő sebességet. A jó tapadás a szűk sikánokban kiemelkedően fontos ahhoz, hogy jó köridőt érjen itt el valaki.”
    A kétszeres bajnok David Vrsecky is már várja a csatákat Belgiumban: „A legnagyobb adrenalinlöketet a szezonban ezen a pályán kapjuk.” – árulta el a Buggyra versenyzője, aki idei legjobb eredményén van túl, hiszen hazájában második helyezést is tudott elérni alig pár hete.

    A versenyzők mindent meg fognak tenni azért, hogy elkerüljék a falakat, és a gépeknek is tökéletesnek kell lenniük, különösen a fékrendszereknek. Stefan Honens, a Tankpool24 Racing technikai igazgatója ki is jelentette: „A fékek tekintetében Zolder a legkeményebb pálya az évben.”

    A bajnoki cím esélyese, Adam Lacko nagyot lépett előre egyaránt a magyar és a cseh hétvégén is. A versenyzőnek kényelmes 60 pontos előnye van a második Jochen Hahnnal szemben. Jó lehet neki a lapjárás majd itt is, hiszen tavaly is kétszer nyert itt. Az összetett második helyéért azonban hatalmas a harc, hiszen csak 17 pont választja el Jochent, Steffi Halmot és Kiss Norbertet.

    Újabb szereplői is lesznek a hétvégének, így 17 versenykamion állhat fel majd a rajtrácsra. Jose Manuel Viera De Souza és Jose Fernandes Teodosio Renault illetve Volvo kamionokkal indulnak majd. Ők a VTR Racing versenyzői, és idén már indultak a Nürburgringen. Thomas Robineau is visszatér az MAN-jével, ő utoljára idén Misanoban indult. Újabb portugál és holland indulók is lesznek, név szerint José Eduardo Texeira Rodrigues és Henry Tijhuis. Rodrigues lesz a legfiatalabb a mezőnyben, apja José és nagyapja Eduardo teszi teljessé a családi versenykamionos idillt, amire egyszer már volt példa, 2016-ban Jaramában.

  • Kik a kedvenceitek a Kamion Eb mezőnyéből?

    Kik a kedvenceitek a Kamion Eb mezőnyéből?

    Nem kérdés, hogy a Kamion Eb mezőnyéből az első számú kedvence hazánkban mindenkinek Kiss Norbi. A kérdésünk azonban most arra vonatkozik, hogy Norbin kívül kit kedveltek a legjobban a versenykamionosok közül?

    Az alábbi listát a hungaroringi nevezési lista alapján állítottuk össze.

    [poll id=”23″]