Címke: AC Cobra

  • VIDEÓ: Jimmie Johnson óriási mentésétől hangos a sajtó

    Jimmie Johnson a hétvégén részt vett a Goodwood Revival eseményen, ahol egy AC Cobra volánja mögött kápráztatta el a nézőket.

    Az IndyCar-szezon befejeztével joggal mondhatjuk, hogy a versenyzők egy része unatkozik. Jimmie Johnson mindent megtesz azért, hogy ezt az unalmat enyhítse.

    A hétszeres NASCAR Cup Series bajnok nemrég a Goodwood Revivalon járt, hogy részt vegyen a háromnapos fesztiválon.

    Egyik futama során egy piros AC Cobra Le Mans Coupe volánja mögött ült. Tudni érdemes ezekről az autókról, hogy elég nehéz vezetni őket – még az egyenesben is.

    A későbbi győztes, háromszoros BTCC bajnok Gordon Shedden például azt mondta, hogy olyan az autó, mintha valami el lenne törve a kormányműben, mert nem lehet csúszás nélkül menni vele.

    Visszatérve Johnsonra, a verseny folyamán beért egy kanyarba, de az autó hátulja megcsúszott. Valahogy sikerült megmentenie a helyzetet, és nem pördült ki, valamint nem ütközött falnak.

    Az IndyCarban szereplő Chip Ganassi Racing versenyzője sikeresen zárta az eseményt, hiszen a vasárnapi, 1 órás főversenyt csapattársával, Sean Lynnel egyetemben a harmadik helyen zárták.

    Johnson egyébként nem csak az AC Cobrát vezette a hétvégén, hanem a BTCC korai időszakában óriási sikereket elérő Ford Galaxie-t is.

    Az eseménytől végül egy igazi hamisítatlan NASCAR-os stílusban búcsúzott el. „Azt kérték, égessek egy kis gumit. Ez nekem nem okoz problémát” – írta Johnson twitteren.

    Bár már bejelentette a korábbi NASCAR versenyző, hogy a Carvana 2023-ban is szponzorálni fogja őt, azt még nem lehet tudni, hogy pontosan hol fog versenyezni jövőre a legendás pilóta.