Címke: Abu Dhabi

  • Ecclestone: Nem hiszem, hogy Hamilton visszatér

    Ecclestone: Nem hiszem, hogy Hamilton visszatér

    Lewis Hamilton jövőjével kapcsolatos pletykák nem akarnak elcsitulni, és a korábbi Forma-1-es főnök, Bernie Ecclestone szerint a brit nem tér vissza a következő szezonban.

    Ecclestone volt a legutóbbi a sok F1-hez köthető személyiség közül, aki kifejtette véleményét a hétszeres F1-es világbajnok jövőjéről a sportágban. A brit azóta lapít, hogy a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon vitatott vereséget szenvedett, amikor a verseny utolsó körében a rivális Max Verstappennel szemben elvesztette az F1-es bajnoki címet. A 91 éves brit üzletember a Blicknek adott interjúban nyilatkozott, és arra a kérdésre, hogy beszélt-e Hamiltonnal Abu Dhabi után, így felelt:

    „Nem, de néhány napja az édesapjával igen. Egyből éreztem, hogy nem fog válaszolni a fia jövőjével kapcsolatos kérdésre. Szóval csak üzletről beszéltünk!”

    Arra a kérdésre, hogy szerinte min megy most keresztül Hamilton, ennyit mondott:

    „Nem tudom, de nem gondolom azt, hogy visszatérne. Túlzottan is csalódott. Ezt bizonyos szempontból meg is lehet érteni. Most itt lenne az ideje, hogy hét világbajnoki címmel, ahogy van az Michael Schumachernek is, nekilásson az álmának, hogy divattervező legyen. Ugyanakkor bizonyos, hogy sok minden rosszul sült el az utolsó körökben.”

    Ecclestone a szezonzáróról is elmondta a véleményét:

    Masi, a versenyigazgató megspórolhatott volna magának némi fejfájást, ha Latifi balesete után azonnal megállítja a futamot piros zászlóval. Akkor egy szuper finálé lehetett volna Max és Lewis között az utolsó három körben. Ott már tényleg rosszul alakultak a dolgok. Nem tudunk rajta változtatni.”

    A Red Bull behívta Sergio Perezt, amikor olajnyomás gondjai akadtak, hogy elkerüljék vele azt, hogy megálljon a pályán, és ezzel újabb biztonsági autós fázist okozzon, vagy akár meghosszabbítsa a már aktívat.

    Az interjút készítő újságíró arról faggatta Ecclestone-t, hogy a Mercedesnek meg kellett volna-e állítania Valtteri Bottast a pályán, hogy meghosszabbítsa a biztonsági autó pályán maradását:

    „Igazán cseles. Gondoltam erre én is, és lett volna néhány ideális hely arra, hogy a Safety Car kint maradhasson. Sokan felháborodtak volna, de senki sem gondolt volna a mostani kialakult helyzetre, a verseny folytatása nélkül. Azt sem tudom, hogy Toto Wolff a csapat egyharmadnyi részvényével még mindig ugyanolyan erős pozícióban van-e, mint korábban. De majd egyszer kiderül”

    Felhívták a figyelmét arra is, hogy a Mercedes reakciójának hiánya sok pénzükbe került, illetve arra is, hogy feltehetően az istálló szenvedne a hétszeres világbajnok nélkül, ezért Mr. E. így folytatta:

    „Igaz, de Lewis emiatt csak 2022-ben vesztene. Senki se tudja, hogy az új autók hogyan fogják átrendezni a mezőnyt. George Russellel egy ambiciózus csapattársat kapna, akinek a képességeiről egyébként én nem vagyok annyira meggyőződve, mint sok szakértő. Továbbá ne feledkezzünk meg Verstappenről sem. Hamilton vele hosszú évek után végre egyenrangú ellenfélre talált.”

    Max Verstappen a trófeája átvétele után azt mondta, nem érti, hogy miért vonulna vissza Hamilton, amit Ecclestone így értelmez:

    „Ezt megértem. Hamiltonnal Maxnak egy olyan ellenfele volt, akit mindenki nagyra értékelt. Szóval a sikerek duplán számítanak. Ugyanakkor fenntartom, hogy Max jelenleg a világ legjobb autóversenyzője.”

    Ecclestone arról is beszélt, hogy nemrég beszélt idősebb Carlos Sainzcal fia maranellói jövőjéről. Amikor ennek a részletekről faggatták, már csak ennyit mondott:

    „Fogalmazzunk úgy, hogy Maranellóban sokan meglepődtek azon, hogy a spanyol 2021-ben ennyire meg tudta futtatni a csapattársát, Charles Leclerc-et a pénzéért. Leclerc nekem mindig is egy nagyon jó pilóta volt, de most már nem.”

  • Montoya: Új rajongókat hoz majd az F1-nek Abu Dhabi drámája

    Montoya: Új rajongókat hoz majd az F1-nek Abu Dhabi drámája

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Juan Pablo Montoya úgy véli, hogy a Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti drámai ütközet Abu Dhabiban a hónap elején új rajongókat hoz majd a sportágnak. A Yas Marinán rendezett izgalmas bajnoki döntő és Verstappen diadala hatalmas globális érdeklődést váltott ki. Számos országban rekordot döntött az F1 nézettsége.

    Az eseményt követő viták, amelyeket egy biztonsági autós fázis és az újraindítás jellemzett, feje tetejére állította a futamot. Ez lehetővé tette Verstappen számára, hogy Hamilton elől megszerezze a bajnoki címet, biztosították a verseny széles körű ismertségét, amely végső soron a Forma-1 javára vált. Montoya a Motorsport.tv-nek nyilatkozott erről:

    „Azt hiszem, megpróbáltak egy igazán jó show-t nyújtani a rajongóknak a verseny végén, és azok az emberek, akik nem követik a sportot minden héten, egy csodálatos futamot és egy remek befejezést láthattak. Így új rajongókat lehet szerezni. Végeredményben ez a teljes kép, és az emberek jobban odafigyelnek majd a Forma-1-re – és ez az igazán fontos.”

    Montoya azonban elismerte, hogy az FIA versenyigazgatója, Michael Masi által a verseny utolsó perceiben hozott döntések miatt magának az F1-nek is több kérdése maradt, mint lenne ezekre válasza. A korábbi Williams és McLaren pilóta ezért így folytatta:

    „Ha az F1-ben vagy érdekelt, esetleg Forma-1-es pilóta, akkor rengeteg kérdésed maradt ezek után. Látható ok versenyző, és mind azt kérdezi: ‘Miért? Mi történt itt? Miért csak a két srác közötti embereknek integetnek? Miért nem kapjuk mindannyian vissza a megfelelő pozíciót?” Szóval kompromisszumra jutottak ezzel csak azért, hogy jó show-t csináljanak a szezon végén, és őszintén szólva nem kellene ezt tenniük. De megtették, és a Red Bull teljes mértékben kihasználta ezt, és elképesztő munkát vittek véghez.”

    Előre tekintve 2022-re és az F1 új szabályrendszerére, amelyet azért dolgoztak ki, hogy a versenyzők jobban követhessék egymást, és növeljék az előzési lehetőségeiket, Montoya szerint, ha az új szabályok elérik a kitűzött célokat, akkor az F1 rajongói egy elképesztő szezonnak nézhetnek elébe:

    „Úgy vélem, hogy az új autókkal és az új kerekekkel az autók elképesztően fognak kinézni. Mindenki azt várja, hogy ezekkel az autókkal sokkal jobbak lesznek a versenyek is. Egy remek bajnokság vár ránk. Úgy gondolom, ha az autók közelebb kerülnek egymáshoz, és a mezőny is összébb rázódik az új szabályok miatt, akkor izgalmas év lesz. Várom már, nagyon. Ez az év azt hiszem, hogy sok új rajongót, és nagy figyelmet hozott.”

  • Domenicali biztos benne, hogy 2022-ben Hamilton visszatér

    Domenicali biztos benne, hogy 2022-ben Hamilton visszatér

    Az F1 vezérigazgatójának szilárd meggyőződése, hogy Lewis Hamilton 2022-ben visszatér a Mercedes pilótafülkéjébe. A hétszeres világbajnok lényegében Abu Dhabi óta hallgat, és főnöke, Toto Wolff utalt rá, hogy Hamilton a 2021-es bajnokság kimenetelével kapcsolatos kiábrándultsága miatt a visszavonulást fontolgatja. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali azonban ezt nem így látja, és ezt el is mondta a La Gazzetta dello Sportnak:

    „Biztos vagyok benne, hogy feltöltődik, és még nagyobb eltökéltséggel tér vissza, mint korábban, hogy megnyerje a nyolcadik világbajnoki címet.”

    Hamilton 2021-es ellenfele, az újdonsült világbajnok Max Verstappen egyetért Domenicalival, bár őt nem hatotta meg a Mercedes-pilóta első téli cselekedete, hogy Károly herceg lovaggá ütötte. Így beszélt erről a Servus TV-n:

    „Hollandiában nem lehetek Sir, de nekem erre nincs is szükségem. Én egy autóversenyző vagyok, és a világbajnoki cím elég nekem.”

    Verstappen elismerte, hogy ő és Hamilton a 2021-es csatájuk egy részét azzal töltötték, hogy haragudtak egymásra, de ragaszkodik hozzá:

    „Még mindig megvan a tisztelet közöttünk.”

    Ami Hamilton visszavonulási pletykáit illeti, a 24 éves versenyző így nyilatkozott erről:

    „Normál esetben Lewisnak vissza kell térnie. Ezek a szavak jutottak eszembe a verseny után, de szerintem nála ez egy érthető érzelmi reakció volt. Tehát arra számítok, hogy visszajön.”

  • Verstappen: Perez fantasztikus és nem egy másodhegedűs pilóta

    Verstappen: Perez fantasztikus és nem egy másodhegedűs pilóta

    Sergio Perez nem a másodszámú pilóta a Red Bullnál, állítja csapattársa, az újdonsült világbajnok Max Verstappen. A 24 éves holland versenyző kiemelte Perez áldozatos tevékenységét Abu Dhabiban, amikor szándékosan tartotta fel Lewis Hamiltont a világbajnoki győzelemhez vezető úton.

    Verstappen csapattársai többek között korábban Daniel Ricciardo, Alex Albon voltak, és most a mexikói Perez a kollégája a Red Bullnál. Így vélekedett róla a Ziggo Sportnak:

    „Sosem gondoltam volna, hogy ő ennyire állati lesz. Korábban csak mint egy másik pilótát ismertem őt, de most, hogy egy kicsit több időt töltöttem vele, észrevettem, hogy tényleg egy klassz srác.”

    Amikor tehát azt mondták neki, hogy Perez ezek szerint a lehető legjobb „második számú” neki a Red Bullnál, a 24 éves pilóta így reagált:

    „Nem szívesen fogalmaznék így. Végülis ugyanolyan esélyeink vannak. Természetesen ki kell vívni a tiszteletet, de nem akarom, hogy kivételezzenek velem. Nem hiszem, hogy nekem erre szükségem lenne, és végeredményben is a csapatnak sem tesz jót, ha mindig ez van. Persze, most én vagyok a világbajnok, de jövőre újra kell kezdenem mindent elölről.”

  • A német legenda Röhrl az FIA-t, Latifit és Verstappent is kiosztotta

    A német legenda Röhrl az FIA-t, Latifit és Verstappent is kiosztotta

    A német autóversenyző legenda, Walter Röhrl a vitatott 2021-es szezonzáró után a Forma-1-et, az FIA-t, az új világbajnok Max Verstappent, sőt Nicholas Latifit is szidta.

    A 74 éves kétszeres rali-világbajnok csatlakozik azokhoz, akik komoly kritikával illetik azt, ahogyan Michael Masi és a versenybírák kezelték az Abu Dhabiban rendezett finálé hihetetlen drámáját és utóéletét. Röhrl a Straubinger Tagblatt című lapnak dühöngött:

    „Most már tudom, hogy a jövőben egy percet sem kell pazarolnom arra, hogy Forma-1-es futamot nézzek a tévében. Megspórolhatom ezt az időt, és nem csinálok bolondot magamból.”

    Ugyan a német legenda az FIA Hall of Fame tagja, de ragaszkodik ahhoz, hogy a futamokról a pályán vagy egy tisztességes, világos eljárásban döntsenek, „amelyet nem befolyásolnak átláthatatlan külső döntések.”

    Röhrl még az „amatőr pilótát”, Nicholas Latifit is kritizálta a vitatott biztonsági autós fázist kiváltó és „a világbajnokságot eldöntő” balesete miatt:

    „Ez annyira rossz utóízt hagy maga után.”

    Ami az új világbajnok Verstappent illeti, Röhrl a hollandot „jéghideg, jellemtelen, a riválisait semmibe vevő” pilótának nevezte, de végül hozzátette:

    „Pontosan ilyennek kell lennie ahhoz, hogy nyerjen.”

  • Verstappen azt javasolja Latifinak, hogy kapcsolja ki a telefonját

    Verstappen azt javasolja Latifinak, hogy kapcsolja ki a telefonját

    Az új világbajnok Max Verstappen azt tanácsolta Nicholas Latifinak, hogy kapcsolja ki a telefonját. Miután múlt vasárnap Abu Dhabiban a rendkívüli izgalmak után a kockás zászló lehullt, Christian Horner „életre szóló Red Bull-ellátmányt” ajánlott fel a kanadai Latifinak, amiért kiesett és kiváltotta a bajnokságot megváltoztató késői biztonsági autós fázist.

    Azóta a Lewis Hamilton- és Mercedes-rajongók egy része összeesküvés-elméleteket és gyalázkodásokat zúdítanak a Williams-pilótára a közösségi médiában. A 26 éves pilóta így védekezik:

    „Nyilvánvaló, hogy soha nem állt szándékomban véletlenül befolyásolni a bajnokságot. Hibáztam és elrontottam a saját futamomat. Csak bocsánatot kérhetek a befolyásolásért és a lehetőség megteremtéséért, de még egyszer: hibáztam.”

    A vasárnapi, pattanásig feszült 2021-es szezonzáró előtt a Red Bull főnöke, Dr. Helmut Marko azt mondta, Verstappen úgy kezeli a bajnoki küzdelem okozta nagy nyomást, hogy kerüli a sajtót és a közösségi médiát. A 24 éves Verstappen elmondta a De Telegraafnak, hogy most azt tanácsolja Latifinak, hogy járjon el hasonlóan:

    „Ha okos, akkor kikapcsolja a telefonját és nem vesz tudomást erről. Csak remélni tudom, hogy Nicholas élvezni tudja az ünnepeket, és jövőre még erősebben tér vissza.”

  • Ecclestone kiakadt Hamilton lovaggá ütésén

    Ecclestone kiakadt Hamilton lovaggá ütésén

    Bernie Ecclestone megkérdőjelezte, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton valóban megérdemli-e a lovagi címet. Szerdán, alig néhány nappal azután, hogy Abu Dhabiban csak kis híján maradt le a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címről, a Mercedes pilótáját Károly herceg hivatalosan is lovaggá ütötte a Windsori kastélyban tartott hagyományos kardos ceremónia keretében. A 91 éves Ecclestone, az F1 korábbi ura az n-tv német csatornának nyilatkozott:

    „Csak olyan embereket szabadna lovaggá ütni, akik valóban tettek valamit az országért. Nem hiszem, hogy sokakat, akiket most lovaggá ütnek, valóban megérdemelnék. Mindannyian sok pénzt keresnek, és adományoznak valamennyit jótékonysági célokra, de nem tettek semmi rendkívülit az országért.”

    Ecclestone Hamilton Mercedes-főnökére, Toto Wolffra is kiakadt a viselkedése miattt, miután a Red Bull-os Max Verstappen Abu Dhabiban megnyerte a világbajnokságot. Így folytatta a brit:

    „Nyilvánvalóan a csapat többi tagja is dühös volt, de ő volt az egyetlen, aki ezt kimutatta. Ha a Mercedes nem is nyerte volna meg a bajnokságot, legalább színészkedésért Oscar-díjat kellene kapnia.”

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull részéről is élesen bírálta a Mercedes fenyegetését, hogy megfellebbezi Verstappen bajnoki címét. Szerinte a nagy Niki Lauda, Wolff segítője a Mercedesnél volt az, aki kitalálta a szlogent a Forma-1 új hozzáállására, hogy a versenyek alatt döntéseket hozzanak. Így fogalmazott Marko:

    „Engedjétek versenyezni őket, mondta mindig Niki. Túl korán halt meg sajnos. A sportról alkotott felfogásunk alapján mi pedig soha nem tennénk ilyet.”

    A Mercedes azonban a csütörtöki határidő előtt ejtette a fellebbezést, de a korábbi F1 versenyző, Christian Danner szerint a reputációs kár már megtörtént:

    „Először is, nem lettek világbajnokok (egyéniben). Most pedig úgy néznek ki, mint a rossz vesztesek.”

  • Verstappen szerint igazából senkinek semmi baja egymással

    Verstappen szerint igazából senkinek semmi baja egymással

    Gyakorlatilag mindenki egymásnak esett körülöttük. Max Verstappen és Lewis Hamilton viszont kölcsönösen tiszteli egymást a holland elmondása szerint.

    Hihetetlen feszültség és izgalmak után az utolsó körben dőlt el a 2021-es világbajnoki cím Max Verstappen javára Lewis Hamiltonnal szemben. Ezt követően ki-ki vérmérséklete szerint nyilvánult meg és voltak ezek között nagyon súlyos mondatok is.

    Érdekes módon a kirakattal ellentétben a viszony jóval békésebb minden érintett között. Az egymásnak gratuláló Hamilton és Verstappen családot a tévéközvetítésben is láthattuk, de ezen kívül is vannak ebben a sportszerűség-témakörben érdekességek. „Még Toto is küldött nekem egy gratuláló SMS-t” – fogalmaz Verstappen. „Ebben leírta nekem, hogy megérdemelt győzelem volt. Kedves volt tőle.”

    Hamiltonnal kapcsolatban sincs semmilyen ellenérzés Verstappen részéről. „Lewis egy nagyszerű sportember. Ő is odajött gratulálni nekem a verseny után. Ez nagyon kemény lehetett neki is. Persze megvoltak egymással a kemény pillanataink. De kölcsönösen tiszteljük egymást. Annyi történt, hogy hajtottuk egymást a jobbnál jobb teljesítmények felé. Élvezetes volt ellene versenyezni.

  • Verstappen anyukája fohászkodott az angyalokhoz a bajnoki csodáért

    Verstappen anyukája fohászkodott az angyalokhoz a bajnoki csodáért

    Max Verstappen édesanyja elismerte, hogy „könyörgött az angyaloknak” a csodáért, hogy fia vasárnap Forma-1-es világbajnok lehessen. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a verseny után azt mondta, hogy csak csodával határos módon hozhatja el a koronát a 24 éves versenyzője – és ez a csoda a hihetetlen 2021-es szezonzáró utolsó körében meg is történt Abu Dhabiban.

    „Megkaptad a csodád.” – mondta egy riporter személyesen a pezsgővel átitatott Verstappennek, miután a kockás zászló tette a dolgát és a vad ünneplés elkezdődött. A holland tömören reagált:

    „Előfordul ilyesmi. Végre egy kis szerencse jött, nekem is.”

    A Mercedes és Lewis Hamilton számára azonban ez a „csoda” inkább rémálom-szerű volt. A Toto Wolff vezette csapat még továbbra is fellebbezni szándékozik az elutasított óvásuk ellen, amelyet az ellen nyújtott be, ahogyan a Forma-1 a sportág történetének egyik legizgalmasabb döntőjének utolsó pillanatait kezelte.

    Verstappen ugyanakkor nem érti, mi ez nagy a felhajtás azzal kapcsolatban, hogy a vezető Hamilton és a második helyezett Red Bull között csak öt lekörözött autót takarítottak el az útból, mielőtt a legvégén újraindulhattak volna. Védelmébe is vette az össztűz alá került versenyigazgatót, Michael Masit:

    „Nos, minden tiszta volt, akkor miért is kellett volna még egy kört a biztonsági autó mögött futni? Persze, ezúttal nekem jött ez be, de ellenem is működhet, ezzel tisztában vagyok.”

    Verstappen édesanyja, a korábbi versenyképes gokartos, Sophie Kumpen azt mondja, imádkozott a csodáért, ami Hamilton gyanúja szerint valójában a sportfelügyelet „manipulációja” volt. Kumpen az Algemeen Dagbladnak nyilatkozott:

    „Ismerjük el, Hamilton ma erősebb volt. A végéig nem nézett ki túl jól a dolog, de aztán a lányom üzent nekem – „Biztonsági autó! Hívd az angyalokat.”. És hiszed vagy sem, ők segítettek nekem. Meg sem tudom számolni az összes gyertyát amelyeket gyújtottam ezért a héten.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ▪️SOPHIE▪️ (@sophiekumpen) által megosztott bejegyzés

  • Alonso további műtétekre számíthat a holtszezonban

    Alonso további műtétekre számíthat a holtszezonban

    Fernando Alonso első dolga az lesz a 2022-be forduló holtszezonban, hogy kórházba vonul egy műtétre.

    Miután idén visszatért a Forma-1-be és aláírt az Alpinehoz, a 40 éves spanyol egy súlyos országúti kerékpáros balesettel indított a szezon előtt. Sérülései miatt titániumlemezeket kellett beültetni az állkapcsába, amelyeket a 22 futamból álló szezon alatt végig magával cipelt a versenyautója pilótafülkéjében. Most, hogy az Abu Dhabi-i szezonzáró lezajlott, Alonso visszatér Európába, ahol újabb randevúja lesz egy sebésszel. A kétszeres bajnok az El Mundo Deportivo című napilapnak nyilatkozott:

    „A téli kalandozásom a kórházban kezdődik majd. Eltávolítják az arcomból és az állkapcsomból a februári balesetemből származó lemezeket, majd lesz néhány hetem a felépülésre.”

    Előtte azonban Alonso még a héten Abu Dhabiban részt vesz a közös gumiteszten, akárcsak az új világbajnok Max Verstappen, és számos más pilóta.