Címke: Abu Dhabi

  • Hivatalos: Lando Norris Abu Dhabiban debütál a Forma-2-ben!

    Hivatalos: Lando Norris Abu Dhabiban debütál a Forma-2-ben!

    Lando Norris, a McLaren által protezsált fiatal brit versenyző az európai Formula-3-as bajnokság megnyerése után két hét múlva már a Forma-2 Abu Dhabiban rendezett szezonzáró hétvégéjén ülhet autóba.

    Norris a spanyol Campos Racing színeiben mutatkozhat be a Forma-1 előszobájának is nevezett sorozatban, miután a csapat néhány nappal ezelőtt szerződést bontott Ralph Boschunggal.  A Campos másik autóját nagy valószínűséggel a 20 esztendős spanyol Alex Palou vezeti majd.

    A 17 éves Norris ezen a héten sem fog unatkozni: kedden a Pirellinek tesztelhet Interlagosban a McLarennel, hétvégén pedig a Makaói F3-as versneyen indul, aminek az első szabadedzését kihagyni kényszerül brazíliai tesztlehetősége miatt.

    „Az F3 megnyerése után a következő lépés a Formula-2 vagy a Super Formula lesz 2018-ban, ami nagy lépés az álmom eléréséért, hogy egy napon Forma-1-es versenyző legyek” – mondta Norris.

    „A Forma-2 utolsó két versenyén való részvétel egy bónusz lehetőség, bármelyik kategóriát is választom majd.”

    „Ez lesz az első alkalom, hogy olyan versenyen veszek részt, ahol kötelező bokszkiállást kell teljesítni, ami újdonság lesz számomra.”

    „Az európai F3-as sorozatot első próbálkozásra való megnyerése után nagyszerű lenne Makaóban is nyerni. Csodás lezárása lenne az évnek, ami egyébként már így is szenzációs volt” – tette hozzá.

     

     

     

  • A Canal+ szerint is fix Kubica a Williamsnél 2018-ra!

    A Canal+ szerint is fix Kubica a Williamsnél 2018-ra!

    Hét évnyi kihagyás után Robert Kubica visszatér a Forma-1 világába. Ezt állítja legalábbis a francia tv csatorna, a Canal+, miután állítólag döntött a Williams. További részleteket nem árultak el, de a lengyel követheti a száguldó cirkusztól búcsúzó Felipe Massát. A hét elején már lehetett tudni, hogy újra tesztelni fog az angol csapattal Kubica, mégpedig Abu Dhabiban, miután már két teszten is túl vannak egy régebbi konstrukcióval, melynek a helyszínei Silvderstone és a Hungaroring voltak.

    Eddig annyi volt ismert, hogy Lance Stroll mellé a groveiak 2018-ra négy névben is gondolkodtak: Kubica, Paul di Resta, Pascal Wehrlein és Daniil Kvyat voltak a listán. Massa is opció volt, de úgy döntött, hogy elhagyja a Forma-1-et.

  • Az Abu Dhabi teszten lehetőséget kaphat Kubica a Williams-től

    Az Abu Dhabi teszten lehetőséget kaphat Kubica a Williams-től

    Az elmúlt időszakban Robert Kubica a Forma 1-be való visszatérésének lehetőségeit vizsgálta, hat évvel azután, hogy súlyos sérüléseket szenvedett egy olaszországi rally balesetben.

    Az év első felében két privát tesztet teljesített a Renault-val, mielőtt a Magyar Nagydíj utáni kollektív teszten már az idei fejlesztésű autót vezette, de a gyártó mégis úgy döntött, hogy kölcsönkéri Carlos Sainz Jr.-t a Red Bull-tól. Kubica ezek után a Williams felé fordította figyelmét – mely csapat elismerte, hogy számításba vette őt – és korábban  két privát tesztet teljesített Silverstoneban és a Hungaroringen, a 2014-es specifikációjú versenygéppel.

    A Forma-1-es csapatoknak az idényzáró verseny után még két napot Abu Dhabiban, a Yas Marina Circuit-en kell maradniuk gumiabroncs tesztelésre, mivel a Pirelli további munkát végez a 2018-as keverékekkel és konstrukciókkal kapcsolatban.

    Amikor a német Sky Sport megkérdezte, vajon a Williams számít-e Kubicára, Lowe azt mondta: „Majdnem biztos, hogy nekiadjuk az Abu Dhabi futam után az egyik tesztnapot. Nyilvánvalóan nagy figyelmet fog kapni a nyilvánosság részéről, de ez a mi belső ügyünk, ezért nem mondjuk meg senkinek, hogy mit csinálunk ebben a szakaszban.”

    A Williamsnek van egy megüresedett helye Lance Stroll mellett 2018-ra, miután Felipe Massa úgy döntött, hogy az idény végén visszavonul a Forma-1-ből. Jelenleg négy név – Kubica, a Williams tartalék pilótája Paul di Resta, a Mercedes által támogatott Pascal Wehrlein és a Red Bull-nál állás nélkül maradt Daniil Kvyat – van a pakliban, közülük bárki szóba jöhet a brit csapat második versenyzőjeként a következő szezonra.

  • A Toro Rosso lehet hogy kihagyja a szezonzárót Abu Dhabiban!

    A Toro Rosso lehet hogy kihagyja a szezonzárót Abu Dhabiban!

    A Toro Rosso úgy néz ki, hogy akár ki is hagyhatja a szezonzáró hétvégét Abu Dhabiban. A német AMuS cikkéből kiderül, hogy a kisebbik Red Bullos csapatot rendre sújtja a Renault által biztosított MGU-H-k problémája, és a grancia gyártó már majdnem kifogyott a tartalék alkatrészekből is.

    Dr. Helmut Marko meg is jegyezte epésen: „A Toro Rosso jelenleg leginkább egy pótalkatrész boltra hasonlít, öreg autóknak.”

    A Renault főnök Cyril Abiteboul is elismerte, hogy az alkatrész ellátása a Toro Rossonak kritikus pontjához érkezett: „Ezek az elemek nem építhetők meg két hét alatt, komoly elkészítési időt igényelnek.”

    A csapat mostani hétvégéje sem indult jól, egyből büntetéssel kezdenek.

  • Horner: A Red Bull megnyerheti az utolsó két versenyt

    Horner: A Red Bull megnyerheti az utolsó két versenyt

    Christian Horner úgy hiszi, hogy a csapata képes arra, hogy megnyerje a szezon utolsó két futamát, feltéve, ha nem jön közbe váratlan rajtbüntetés sem.

    Max Verstappen a szezon végére jó formába lendült, hiszen megnyerte a legutóbbi mexikói futamot, amivel megmutatta ő maga és a csapata is, hogy az RB13 elég versenyképes lett a hajrára.

    A vörös bikák most már egyértelműen a Mercedes és a Ferrari szintjén vannak, legalábbis akkor, amikor a Renault motor megbízhatóan működik.

    A csapatfőnök Christian Horner nem lát okot arra, hogy miért ne nyerhetnének Brazíliában és Abu Dhabiban is.

    „Az elmúlt négy versenyen nagyon jó tempónk volt vasárnap. Remélhetőleg a brazil pálya is feküdni fog nekünk, és akkor már Abu Dhabi miért ne feküdne? Nagyszerű lenne, ha még egy győzelemmel tudnánk befejezni az idényt.” – mondta Horner a Motorsport.com-nak.

    Azonban a csapat vágyainak egy esetleges rajtbüntetés keresztbe tehet. Különösen az egyik pilóta fölött ott lebeg a büntetés veszélye. Daniel Ricciardo Mexikóban technikai hiba miatt kényszerült kiállni a versenyből és a vizsgálatok szerint könnyen lehet, hogy ki kell cserélni az autójában az MGU-H-t.

  • Kubica biztosításáról és lehetséges indulásáról Abu Dhabiban

    Kubica biztosításáról és lehetséges indulásáról Abu Dhabiban

    Egyre több részinformáció lát napvilágot Robert Kubica jövőjével kapcsolatban. Meg nem erősített hírek szerint a felvett biztosítási összegek 50%-át kell visszafizetnie, ha részt vesz 2018-as versenyeken. Arról folyik most az egyeztetés, hogy egy esetleges egy versenyes indulás még mivel járna. Akkor is vissza kell fizetnie, ha nem a Forma-1-ben, hanem más nyitott együléses szériában indulna jövőre teljes szezonban.

    A pletykák másik része arról szól, hogy a Williams a Pirelli 2018-as gumik tesztjére az FW40-esbe már Robert Kubicát nevezné meg. Ez az esemény napokkal a szezonzáró után lenne a Yas Marina pályáján. A lengyel immáron mint az ismeretes, a Williamsszel dolgozik azon, hogy visszatérjen hivatalos versenyzőként is, és már túl van két teszten is az FW36-ossal, azaz a csapat 2014-es autójával Silverstoneban és a Hungaroringen körözhetett.

    Felipe Massa november 8-ára hívott össze sajtótájékoztatót. Egy nappal később van annak a határideje, hogy a Williams és Kubica hivatalosan is igényeljen a lengyelnek szuperlicenszt, ami kell a Forma-1-es versenyzéséhez.

  • Kubica a szuperlicensze rendezése után már idén visszatérhet?

    Kubica a szuperlicensze rendezése után már idén visszatérhet?

    Ami jelenleg biztos, hogy tovább fognak tesztelni a lengyellel és erre több lehetőség is adódik. A szezonzárón Abu Dhabiban akár csak a pénteki szabadedzésen indulhat, de akár a komplett versenyhétvégén is, Stroll mellett. Ha ebből semmi nem jönne össze, akkor pedig a szezon utáni kedden kezdődő teszten.

    Kubica menedzsmentje gyorsan leszögezte, hogy a FIA szuperlicensz hiánya sem lehet akadály. Mint egykori szuperlicensz birtokosnak, csak egy összeszokó teszten kell túlesnie egy jelenlegi autóval, ami gyakorlatilag meg is történt. Már eleve Valenciában 550 km-t tett meg, bár régebbi autóval, a Hungaroringen pedig a FIA ellenőrzésén is átment. Formálisan ugyanakkor úgy lehet folyamodni csak ezen okmányért, ha versenyző és az őt alkalmazó csapat között érvényes szerződés van, és ezt Genfben is regisztrálták. Ez azonban igazából csak jelképes dolog. Ha A Williams tényleg akarja, akkor Kubica akár már valóban Abu Dhabiban versenyzőként is visszatérhet…

  • Massa és Wehrlein már nincs a Williams listáján, a brazil ideges

    Massa és Wehrlein már nincs a Williams listáján, a brazil ideges

    Alakul a brit csapat listája, és egyre több nevet húznak le róla. A jelenleg is náluk versenyző Felipe Massa már csak tartalékmegoldás arra az esetre, ha nem találnának mást. Marad tehát Paul di Resta és Kubica. Előbbi feltehetően marad továbbra is a csapat tartalékpilótája, másrészt lehet hogy Kubicával kicsit a Mercedest is nyomás alatt akarja tartani a Williams, hogy több pénzt küldjenek Pascal Wehrleinnel, ha szeretnék azt, hogy ő versenyezhessen ott 2018-ban. Feltehetően ő sincs már valójában képben, aki még érdekes lehet, az Daniil Kvyat, akit frissen menesztettek a Red Bull családtól.

    Massa már 2016 végén visszavonult, és csak egy rendesen megírt szerződésnek köszönhető az, hogy visszatérhetett. Akár maradhat is, amit a brazil is szeretne, de jelentősen alacsonyabb fizetésért. Az, hogy ebbe Felipe belemenjen, nem reális. Ugyanakkor a Williams se akarja már ezt tovább húzni, és Massán is érezhető volt a mexikói időmérő edzés után, hogy úgy nyilatkozott az újságíróknak, mint akit már nyugdíjba küldtek. Azért egy érzékeny pont az a kérdés volt felé, amikor rákérdeztek, hogy tényleg Kubica ülhet-e az autójában már Abu Dhabiban is? Erre kifakadt Massa:
    „Ki állít ilyet?! Abu Dhabiban is én fogok vezetni. Az összes versenyen amire a szerződésem szól, én fogok menni, ráadásul örömmel. A jövőmről pedig nem tudok beszélni, és gyakorlatilag mindegy is…”

    Amikor a teljesítményét firtatják, akkor is átmegy inkább támadásba:
    „Végig sikeres a visszatérésem. Ma is egy hibátlan kört raktam össze, ezek alapján fognak megítélni. Oké. Ennyi erővel Alonso se való már a Forma-1-be, mert kevesebb pontot hoz a csapattársánál is. Fantasztikus világbajnoki évem van. Sajnos nincs annyi pontom, mint amennyinek lennie kellene, de ez nem az én hibám miatt alakult így. Azon versenyek közül, ahol technikai problémáim voltak, és kiestem, csak ha a fele meglenne a pontoknak, máris másképp festene a helyzet. Ha rosszul versenyzem, az első vagyok, aki ezt elismeri. Viszont teljesen elégedett vagyok a tempómmal, az egész szezonban. Ha kihozod a legjobbat az autóból, akkor meg minek is kellene abbahagynod? Úgysem én döntök majd, hanem a csapat.”

    Ők viszont feltehetően ellene szavaznak majd. Massának annyi kívánsága van csak, hogy a következő Brazil Nagydíj előtt értesítsék, hogy mennie kell, vagy maradhat. Az, hogy elbúcsúzhasson a hazai rajongóitól, kiemelten fontos neki. A csapat viszont úgy látja, hogy övék a legkelendőbb versenyülés jelenleg, ezért nem is akarják elkapkodni a döntést. Lowe ennyit mondott a brazillal kapcsolatban:
    „Folyamatosan egyeztetünk Felipével, és meglátjuk majd, hogy ez hova vezet. Arra, hogy mindezt Brazília előtt jelentsük be, nem szeretnék reagálni. Sajnos csapat és pilóta között sokszor kiélezett a helyzet, amikor szerződéshosszabbítás a téma. Amikor egy átlagember harcol a munkájáért, munkahelyéért, az egy privát dolog. Ha egy Forma-1-es versenyző, az a média reflektorfénye mellett történik. Ettől is bonyolultabb, de Felipe egy remek srác, jó a kapcsolata a Williamsszel, tisztelettudó.”

  • Négyen pályáznak Massa helyére 2018-ban

    Négyen pályáznak Massa helyére 2018-ban

    A listához persze hozzáadhatjuk az egyre türelmetlenebb Felipe Massát is, vele együtt öten is szeretnének Lance Stroll csapattársa lenni a Williamsnél 2018-ban. Most már azt lehet hinni, hogy a társtulajdonos Paddy Lowenak komolyan főhet a  feje, hiszen választania kell Robert Kubica, Paul di Resta, Pascal Wehrlein, vagy a legfrissebben elérhetővé vált Daniil Kvyat között, vagy esetleg maradhat Felipe Massa.

    Nézzük is a jelölteket:
    A frissen kivágott Kvyat jól szerepelt egy hete Austinban, mégis ennyit mondott róla dr. Helmut Marko:
    „Évente egy jó verseny kevés lesz. Elváltak az útjaink.” Franz Tost még hozzátette: „Már nem a Red Bull család része, szabad, azt csinál, amit akar.”

    Másik jelölt, a jelenlegi Sauberes Pascal Wehrlein, akinek a támogatója, a Mercedes ellátja a brit csapatot is motorokkal. Az érintett ennyit mondott az Auto Bildnek:
    „Toto Wolff, minden szóra jöhető csapattal egyeztet, így a Williamsszel is. Ha csatlakozhatnék hozzájuk, az egy nagy előrelépés lehetne nekem.” Wolff is leszögezte, hogy nem engedték el a 23 éves német kezét: „A Williams egy független csapat, akik maguk döntik el, hogy kit alkalmaznak. Ha rajtam múlna, Pascal lenne a befutó, mert ő a leggyorsabb a jelöltek közül, és jó mérce lenne Lance Strollnak is.”

    Mindezek ellenére Lowe kedvence a Kubica, még úgy is, hogy a szétlövésen állítólag di Resta két tizeddel gyorsabb volt a lengyelnél. A pletykák szerint a következő lépés Kubicának az, hogy Abu Dhabiban tesztelhet majd, immáron a Williams idei autójával, ezt állítja az AMuS.

    Massa már csak ennyit mond: „A csapat csak mondja meg, ha már nem kellek. Nem lenne vele problémám. Tavaly már visszavonultam, és megbékéltem ezzel és magammal. Jó lenne ugyanakkor egyértelmű válasz a hazai versenyem, a Brazil Nagydíj előtt.”

  • Abu Dhabi ragaszkodik hozzá, hogy övék legyen a szezonzáró

    Abu Dhabi ragaszkodik hozzá, hogy övék legyen a szezonzáró

    Abu Dhabi szeretné, ha továbbra is náluk lenne a szezonzáró verseny az F1-es naptárban, ahogyan van az idén, és volt az elmúlt pár évben is.

    Annak ellenére is szeretnék. ha ez így maradna, hogy nem minden esetben a szezonzárón dől el a bajnoki cím sorsa, és idén is esélyes, hogy Lewis Hamilton már előbb bebiztosítja magát.

    „Láttunk már ilyet korábban, hogy a bajnoki cím sorsa már eldőlt (a szezonzáróra).” – mondta a Yas Marina pálya főnöke, Tareq Al Ameri a Gulf Newsnak,. „Nem hiszem, hogy ez bármit is elvesz a mi versenyünk értékéből.”

    Al Almeri azt is elmondta, hogy már tárgyalnak a Liberty Mediával, hogy továbbra is a naptár legvégén szerepeljen az Abu Dhabi Nagydíj.

    „Örülünk, hogy az utolsó verseny a miénk és tárgyalásban állunk a Liberty-vel.” – mondta. „Eddig mindketten úgy véljük, hogy ez jól van így.”