Címke: Abu Dhabi

  • Kubica még mindig vissza akar térni a Forma-1-be

    Kubica még mindig vissza akar térni a Forma-1-be

    Robert Kubica „extrém boldog”, hogy kiérdemelte a Williamsnél azt, hogy 2018-ban ő lehet a teszt- és tartalékpilótájuk. A 33 éves versenyző remekül felépült a 2011-es sérüléséből, fitt, és a célja még mindig az, hogy tényleg visszatérjen a Forma-1-be, versenyzőként is.

    „A valaha volt legjobb a fizikai állapotom, de sokáig is tartott, mire idáig eljutottam. Köszönet a Williamsnek, a lehetőségekért, amiket megadtak nekem eddig, és hogy hisznek bennem, mutatja ez a kinevezés is. Jó volt visszatérni a Forma-1-es paddockba pár hónappal ezelőtt, és már várom, hogy dolgozzak a Williams technikai csapatával, a gyárban és a pályán is. Igazán segíteni szeretném az FW41-es fejlesztését, és láthatóan egy eredményesebb 2018-as szezonhoz szeretném hozzásegíteni őket. Vezethettem az FW36-ost, és az FW40-est is, így nagyon várom már azt, hogy az FW41-es mit nyújt majd a pályán, és a csapattal arra törekszünk majd, hogy a maximumot kihozzuk az autóból. A végcélom az, hogy újra a Forma-1-ben versenyezhessek, így ez egy újabb fontos lépés ezen utamon. Nagyon várom már, hogy kezdjünk.”

    A Williams mindamellett hogy számít Kubica képességeire, adott esetben a mélyvízbe is dobnák, ha egy versenyzőjük nem tudna elindulni. Ezidáig a lengyel utolsó versenye a 2010-es Abu Dzabi Nagydíj volt.

  • Hivatalos: Szergej Szirotkin lett a Williams pilótája, végleges a rajtrács

    Hivatalos: Szergej Szirotkin lett a Williams pilótája, végleges a rajtrács

    A Williams Martini Racing hivatalosan is bejelentette 2018-as versenyzőit. Az idei szezonnak Lance Strollal és Szergej Szirotkinnal vágnak neki.

    Sokáig Robert Kubica volt a favorit Felipe Massa megüresedett helyére, de miután az orosz Szirotkin jó teljesítményt mutatott a szezonzáró utáni Pirelli teszten, övé lett az ülés. A pletykák szerint persze visz magával 15 millió fontnyi (!) támogatást, miután az elmúlt 2 évben a Renault tartalékpilótája volt. A lengyel Kubica a csapat hivatalos tesztpilótája lett.

    Hat alkalommal vett részt szabadedzésen, és két napot tesztelt a Renault csapatával, Abdu Dzabiban pedig már a Williamsszel ment.

    A 22 éves szirotkin és a 19 éves Stroll lesz 2018 legtapasztalatlanabb pilótafelállása.

    „Azt nem kifejezés, hogy nagyon boldog és büszke vagyok, hogy csatlakozhatok egy ilyen híres csapathoz, mint a Williams. Nagyon sok munkámba telt, hogy ide jussak és nagyon boldog vagyok és hálás mindenkinek, aki közreműködött. AZ együttes erőfeszítéseink eredménye, hogy elérhettem az álmomat és mindenki biztos lehet benne, hogy számíthat rám a csapat, a legjobb formámat nyújtom majd.” – mondta Szirotkin.

    „Átfogó versenyző kiértékelési folyamat után örömmel tölt el, hogy véglegessé vált 2018-as felállásunk és izgatottan nézek elébe a következő szezonnak.” – mondta a Williams helyettes csapatfőnöke, Claire Williams. „Azzal töltöttük az időnket, hogy kiértékeljünk minden rendelkezésre álló lehetőséget, és biztos vagyok benne, hogy Lance és Szergej a legjobb eredményeket tudják szállítani a csapatnak. A Williams filozófiája mindig is az volt, hogy segítse és fejlessze a fiatal tehetségeket, és Szergej jól illeszkedik ebbe a képbe. Lance-nek rekorddöntő debütáló éve volt és most, egy évvel a háta mögött, készen áll arra, hogy nekivágjon 2018-nak, és biztosak vagyunk abban, hogy izgalmas eredményeket ér majd el a csapat.

    2018-as Forma-1-es pilótapárosítások:

    Mercedes: Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
    Ferrari: Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen
    Red Bull-Renault: Max Verstappen, Daniel Ricciardo
    Force India-Mercedes: Sergio Perez, Esteban Ocon
    Williams-Mercedes: Lance Stroll, Sergey Sirotkin
    Renault: Carlos Sainz Jr, Nico Hulkenberg
    Toro Rosso-Honda: Brendon Hartley, Pierre Gasly
    Haas-Ferrari: Romain Grosjean, Kevin Magnussen
    McLaren-Renault: Fernando Alonso, Stoffel Vandoorne
    Sauber-Ferrari: Marcus Ericsson, Charles Leclerc

  • Kubicáéknál is meglenne a pénz, de a Williams nem ez alapján döntött

    Kubicáéknál is meglenne a pénz, de a Williams nem ez alapján döntött

    Alig pár hét van már csak hátra az első tesztekig Barcelonában, de egy darabja még hiányzik a kirakósnak. A Williams csapat adós a 2018-as versenyzői felállásával, amelyet hamarosan be is jelenthetnek.

    Publikusan már csak két lehetőségük van: vagy visszatér a lengyel Robert Kubica, vagy a 22 éves orosz Szergej Szirotkin foglalhatja el a versenyzői ülést. Belsős körökből származó információk szerint a szerződést az orosszal írják majd alá, amelyet a napokban hozhatnak majd nyilvánosságra, és három évre szól majd.

    Sokáig a 2011-ben rali balesetben lesérült Kubica volt a favorit a Williamsnél. A szezonzáró utáni teszten Abu Dzabiban azonban Szirotkin egyértelműen gyorsabbnak bizonyult Kubicánál, és más téren is jobbak voltak az eredményei az adatok szerint.

    Rengetegen a pénzt gondolják elsődlegesen döntő érvnek a korábbi Renault tesztpilóta Szirotkin mellett. Flavio Briatore is úgy gondolja, hogy kétszer annyi pénzt tudna vinni az orosz a csapatnak euróban, mint Kubica. Az informátor szerint azonban mindkét versenyzőjelölt a Williamsnél nagyjából 15 milliónyi euróval kopogtat.

    Ha létrejön az üzlet, akkor a Williamsnek lesz a legfiatalabb versenyzői párosa, a 19 éves Lance Stroll és a 22 éves Szirotkin személyében. Tavaly a kanadai Stroll debütálhatott a királykategóriában, köszönhetően apja milliárdjainak, és végül 12. lett az egyéni bajnoki összetettben.

  • Már dolgoznak azon, hogy újra visszatérjen a Forma-1 a Nürburgringre!

    Már dolgoznak azon, hogy újra visszatérjen a Forma-1 a Nürburgringre!

    2014 óta csak két évente jut el a Forma-1 Németországba. A gazdasági helyzetre való tekintettel a Nürburgring vezetése behúzta a kéziféket, és elbúcsúztak a királykategóriától. 2014-ben és 2016-ban a Német Nagydíjat Hockenheimben rendezték meg, a páratlan években azonban nem látogatott el az F1 német földre.

    A Forma-1 új urainak ugyan fontos az amerikai piac, és ott is próbálnának fejlődni, ugyanakkor az európai alapértékekkel is tisztában vannak, és több figyelmet szentelnének nekik is. Franciaország idén visszatér a keringésbe, és Németországgal kapcsolatosan is az a terv, hogy évente tarthassanak itt versenyt. Az egyeztetések most úgy állnak, hogy 2019-től akár visszatérhet a régi ismert váltó a Nürburgring és a Hockenheimring között.

    Az SWR tévéadó szerint Mirco Markfort, a Nürburgring gazdasági igazgatója Abu Dzabiban a 2017-es szezonzárón már elkezdett bizonyos egyeztetéseket abba az irányba, hogy visszatérhessen az autósport történelemben legendás helyszín. A tervek szerint a 2018-as év közepéig véglegesen megállapodnának, azért hogy időben elkezdhessék a felkészülést egy esetleges 2019-es versenyre.

    Chase Carey is lelkesedik állítólag az ötletért, és „fantasztikusnak” nevezte azt, még ha bizonyos akadályokat le is kell győzni. Az egyik ilyen sarkalatos pont természetesen az anyagiak kérdése. A Nürburgring illetékesei megerősítették, hogy csak jegybevételből nem lehet sikeres Forma-1-et rendezni üzletileg. Reménykednek abban, hogy esetlegesen csökkentik a jogdíjat, így most Carey oldalán pattog a labda…

  • Új szakértők az RTL-en: Nico Rosberg és Timo Glock!

    Új szakértők az RTL-en: Nico Rosberg és Timo Glock!

    Ahogy azt már megírtuk, a német RTL 2020-ig hosszabbított, és most bejelentették az új szakértőiket is: Nico Rosberg kap állandó szerepet a Forma-1-es műsorban, és 2018-ban már Timo Glock is többször szerepel majd a német csatornán, mint eddig. Így nyilatkozott az új szerepéről 2016 világbajnoka:

    „Nagyon örülök, hogy elárulhatom, hogy jövőre újra a paddockban leszek, mint az RTL F1-es csapatának a stábtagja. Remélem, hogy menő belső információkat is megoszthatok majd a nézőkkel, és egy remek szezonunk lesz majd!”

    Amiatt kellett a csatornának egyébként új szakkommentátorok után néznie, mert Niki Lauda gyakorlatilag élő adásban felmondott még Abu Dzabiban, így Glock is több szerepet, és versenyt kap majd, amiről röviden ennyit mondott: „Örülök, hogy továbbra is szakértőként számítanak rám!”

  • A Williams visszakozik: versenyzők bejelentése csak januárban!

    A Williams visszakozik: versenyzők bejelentése csak januárban!

    Az orosz média teljesen rá volt pörögve, hogy a mai napon bejelentik Sergey Sirotkint, versenyzőként a brit csapathoz. Elviekben sikerült is beelőznie ezen kiválasztási procedúrában Robert Kubica, Daniil Kvyat, Paul di Resta és Pascal Wehrlein elé.

    Eredetileg Kubica volt a leginkább kívánatos versenyző, de Sirotkin sebessége a Pirelli teszten Abu Dhabiban jobb volt. A Williams az egész folyamat alatt végig kitartott azon véleménye mellett, hogy csak a teljesítmény fog számítani. Ezért kapta hétfőn a 2011 óta a visszatérésén dolgozó Robert Kubica azt az információt, hogy már nem ő fő várományosa a versenyzői ülésnek. hogy a volt Toro Rosso pilóta Kvyat lenne a tartalék pilóta.

    Jelenleg tehát minden jel arra mutat, hogy Sirotkin lehet a végleges befutó, de a kisebb részletek terén még egyeztetni kell. A Williams meg továbbra sem akarja elkapkodni a döntését. Mivel már csak pár nap van karácsonyig, úgy határoztak, hogy csak januárban árulják majd el, hogy kik lesznek 2018-ban a csapat pilótái.

  • Norris: Nehezebb volt az F2-es debütálás, mint vártam

    Norris: Nehezebb volt az F2-es debütálás, mint vártam

    A Forma-3 idei bajnoka Lando Norris elmondta, hogy sokkal nehezebbre sikeredett az F2-es bemutatkozása, mint amire számított.

    Norris, aki jövőre már egy teljes szezont fog teljesíteni a Forma-2-ben a Carlin csapattal. A szezonzáró Abu Dhabi hétvégén azonban még a Campos versenyzőjeként állt rajthoz.

    A McLaren fiatalja az időmérő edzésen a 13.helyet szerezte meg, az első futamon motor gondok miatt kiesett, a sprint versenyen eredetileg a kilencedik lett, de jogosulatlan előnyszerzés miatt büntetést kapott, így csak a 13.lett.

    A futam után még ott maradt a szezon utáni teszten, ahol a 12. leggyorsabb időt érte el.

    Norris így értékelte élete első Forma-2-es versenyhétvégéjét.

    „Nagyon más volt.” – kezdte. „Maga az egész hétvége nagyon nehéz volt. Korábban még sosem vezettem Abu Dhabiban, új autót, új gumikat, új pályát és egy új csapatot kellett megszoknom. Nagyon nehéz alkalmazkodni ennyi dologhoz, ilyen rövid idő alatt.”

    „Nem könnyű megtanulni ezeket a szabadedzés meg az időmérő alatt. Sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam. Amikor a teszten sokkal többet tudtam körözni, akkor már jobban szerepeltem. Nem volt tökéletes – nem voltam a leggyorsabb – de egyre jobban megismertem a csapatot és az autót, úgy érzem, hogy sikerült hozzájárulnom az autó fejlesztéséhez. De jövőre új autók jönnek, így megint teljesen más lesz minden.” – tette hozzá Norris.

  • Hol telel Hamilton, Alonso, Räikkönen és a többi pilóta?

    Hol telel Hamilton, Alonso, Räikkönen és a többi pilóta?

    Miután befejeződtek a tesztek Abu Dhabiban, elhallgattak a motorok. A versenyzők azonban nem lustálkodhatnak teljesen február 26-ig, amikor 2018-ban megkezdődnek a szezon előtti tesztek. A rajongók körében ilyenkor mindig felmerül egy kérdés: Mégis mit csinálnak a pilóták szezon után? Mind a 20 versenyző eltűnik, a világ négy égtája felé. Nézzük végig, hova tűnik el Hamilton, Alonso, Räikkönen és a többiek.

    Lewis Hamilton kifejezetten örül a szabadidejének, miután rengeteg szponzori kört letudott gyorsan az immáron négyszeres világbajnok. Ő Észak-Amerikába utazik ezután: „Minden évben ugyanoda megyek, a fel, a hegyekbe. Ott vannak velem a kutyáim, a hóban járok, ahol minden nagyon csendes és békés. A legtöbb időt a kandalló előtt töltöm. Elmegyünk síelni, megnézünk pár filmet, és tv-sorozatot. Még soha nem láttam egyetlen részt se a Trónok Harcából. A barátaim, és különösen az öcsém azonban hatalmas rajongók. Azt hiszem, télen ezekkel elleszek.”

    Sebastian Vettel Abu Dhabiban erre a kérdésre így válaszolt: „Nagyjából ugyanazt csinálom majd, amit a legtöbb ember: ünneplek a családdal és a barátokkal. Élvezni fogom azt, hogy hosszabb időt otthon tölthetek.”

    Valtteri Bottas is hazájában Finnországban tölti el majd a legtöbb időt, ugyanakkor otthonában, Monacoban már most megkezdte az edzéseket.

    Daniel Ricciardo a szezonzáró után egyből egy PR eseményre utazott Bakuba, majd onnan ment haza Monacoba. Ezt követően Angliába utazott, hiszen sok a teendő a következő szezon előtt, és terv szerint a Red Bullal fog karácsonyozni is. Ezt követő terveiről Ricciardo ennyit árult el: „Ezt követően lesz némi szabadidőm. Nyugat-Ausztráliába akarok eljutni, majd egy ideig nem akarok repülőgépet látni. Utána Brendon Hartley esküvőjére leszek hivatalos. Végül, a haverjaim valahol béreltek egy házat, és remélem hogy olyan helyen, ahol igazán rossz a térerő!”

    Max Verstappen Monte Carloban edz, de meglátogatta már az európai ExxonMobil központot Brüsszelben. Daniel Ricciardoval pedig a Red Bull Racing bázisán forgattak egy vicces videót, ahol Ricciardo volt a télapó, Verstappen pedig a manó.

    Sergio Perez otthon, Mexikóban tölti az ünnepeket. Már pózolt a kutyáival, a jól megtömött karácsonyfája mellett, amihez ennyit írt: „Azt állítják, hogy készen állnak az ünnepekre.”

    https://www.facebook.com/sergioperezf1/photos/a.10151901549833043.1073741829.128555773042/10155425444178043/?type=3&theater

    Esteban Ocon a francia motorsport szövetség, az FFSA kitüntetését, az Aranykormányt kapta meg.

    https://www.instagram.com/p/BcmaPilFPOz

    Carlos Sainz előbb Enstoneban töltött el némi időt a Renault gyárban, majd hazament ünnepelni Spanyolországba a családjával.

    https://www.instagram.com/p/BcZz1USBmw4

    A versenymentes időszak azt is jelenti, hogy olyan dolgok is elvégezhetők, amik el lettek halasztva eddig. Mint például felkeresni egy fogorvost. Erről posztolt egy képet Nico Hülkenberg, de egyébként ő is sűrűn mutatkozik mostanában a Renault gyárában.

    A visszavonult Felipe Massa igazán nyugdíjas dolgot csinál: az 1971-es évjáratú FIAT 500-asán dolgozik, a menő kisautó brazil színeket kapott. Massa az ünnepeket megosztva tölti São Paulo és Monaco között.

    https://www.instagram.com/p/BcprnC1AgEk

    Lance Stroll Kanadába utazott, és a családjával tölti az ünnepeket.

    Romain Grosjean feleségével Marionnal kiadtak egy szakácskönyvet, elment síelni, ezen a héten a Jaguar francia importőrénél vendégeskedik, és rákos gyermekeket látogat meg.

    Fernando Alonso nem nyugszik, és számtalan kört tesz meg a saját gokartpályáján, miközben már járt Wokingban a McLarennél a 2018-as versenygépének az üléspróbáján.

    Stoffel Vandoorne is ott járt ahol Alonso, és már elemzi is a szimulátorban a 2018-as versenyautójának az adatait: „Mindenki a gyárban már nagoyn várja 2018-at, már nagyon rákészültünk a tesztekre Barcelonában.”
    Miután itt végzett, Vandoorne ezután elutazott a belga barátaihoz bulikázni.

    A Toro Rosso versenyző Pierre Gasly a Dubajban található egyik hotelről ugrott le ejtőernyővel.

    Brendon Hartley és kedvese Sarah az esküvőjükre készülnek. Július óta jártak jegyben.

    Kimi Räikkönen Maranellóban járt a Ferrarinál, egy Shell rendezvényen, onnan utazott Finnországba, megünnepelni az állam 100 éves függetlenségét. Ezt követően Svájcban is hógokartozhatott a Shell meghívottjai ellen, tehát ő sem maradt versengés nélkül a téli szünetre…

  • Pénteken jelentheti be a Williams a második számú pilótáját

    Pénteken jelentheti be a Williams a második számú pilótáját

    A Williams pénteken szeretné bejelenteni azt, hogy 2018-ban ki lesz Lance Stroll csapattársa. Felipe Massa visszavonulásával már csak az egykori legendás csapat az, akiknek be kell jelenteniük hivatalosan is, hogy milyen pilótapárossal indulnak jövőre.

    Eddig hét évnyi kihagyás után nagyon úgy tűnt, hogy Robert Kubica lesz az, aki elfoglalhatja a versenyzői ülést. A Renault idei tartalékpilótája, Sergey Sirotkin azonban az utolsó pillanatban komoly esélyessé vált, miután hozna magával 15 millió dollárnyi támogatást is, és gyorsabb is volt Kubicánál a Pirelli teszten Abu Dhabiban.

    Az orosz Tass hírügynökség jelentése szerint a Williams december 15-én, pénteken tehet pontot a spekulációk végére. Az orosz motorsport szövetség részéről Igor Yermilin elnök nyilatkozott:
    „Minden orosz motorsport rajongó nagyon várja azt, hogy a közeli jövőben megerősítést nyerjen az, hogy Sirotkin a Williams versenyzője lesz. Amennyire tudom, folynak a tárgyalások Sergey menedzsmentjével, és az SMP Racing is keményen dolgozik az ügyleten.”

    Ezzel a lépéssel Kubica teljesen kikerült a képből, Sirotkin és honfitársa, Daniil Kvyat azonban még mindig maradhat B tervként. Yermilin szerint:
    „Ideális esetben akár két oroszt is láthatnánk a csapatnál, de sajnos ez nem reális. Mindenesetre mindkettőjüket megérné versenyeztetni, akár a Williamsnél, akár más csapatnál.”

  • Kubica a DTM-be igazolhat a Mercedeshez?

    Kubica a DTM-be igazolhat a Mercedeshez?

    Robert Kubica azon álma, hogy újra indulhat a Forma-1-ben szertefoszlott, miután a Williamsnél nem kaphat helyet jövőre. Ahogy azt mi is megírtuk, Claire Williams csapata Sergey Sirotkint választotta, ami nagy meglepetés, miután a Pirelli teszten Abu Dhabiban az FW40-est a második napon mindössze hat órán át tesztelte, de állítólag lenyűgözte az istálló mérnökeit is. Az Italiaracing úgy értesült, hogy a részletekről, és a végleges szerződésről már egyeztetnek, és feltehetően a hét második felében hivatalosan is bejelenthetik Sirotkint. Yas Marinában a fiatal orosz szoft gumikon is csak fél másodperccel volt lassabb Kubicánál. A lengyel vezethetett aznap az utolsó két órában, miután előző nap csak kemény gumival tesztelt, a második napon számtalan próbálkozása volt ultra és hiperszoft gumikon, hogy minél jobb időeredményt érjen el. Kettejük eredménye között azonban nagyobb időkülönbséget vártak a szakemberek, egy másodpercnyit, vagy még többet. A teszt végén Kubica olyannyira mérges volt magára, hogy a pletykák szerint részt sem vett a teszt utáni értékelésen a csapat mérnökeivel. Időeredményeket nem nézve azonban úgy tűnik, hogy ugyanazon gumikkal is Sirotkin inkább meggyőzte a csapatot a képességeiről, mint Kubica.

    Még meggyőzőbb volt a pletykák szerinti az a 12 millió euró, amit az SMP bank vinne szezononként két évre. Boris Rotenberg bankja rengeteg orosz pilótát támogat, egészen a gokarttól kezdődően, hasonló felépítésben, ahogy fut a Red Bull junior programja. Ő egy olyan súlyos figura, aki a mérleg nyelvét sikerrel billentette a moszkvai fiú irányába. Sirotkin 2013 óta dolgozik a Matteucci menedzsmenttel, és remek munkát végezhettek, ha ennyire kiválóan mutatkozhatott be a Williams tesztjén.

    Kubica oldaláról nézve a történetet, ő egy csodálatos visszatérési kísérletet tudhat magáénak, a Forma-1-be. Annak ellenére, hogy Nico Rosberg is megpróbált mindent azért, hogy a lengyelé legyen a Williams versenyülése, feltehetően azért csak befolyásolhatták a sérülései is, hogy mégsem tudott újra teljes szezonos pilótává válni.

    Először a Renaultnál próbálkozhatott, de ők Carlos Sainzot igazolták le, aztán jöhetett a Williams. Az igazán sajnálatos az, hogy Kubica mindkét alakulathoz úgy érkezett, hogy mentálisan és fizikailag is a topon volt. Ennek ellenére most már csak egy B terve maradhatott. És ez pedig nem más, mint hogy a Mercedes gyári pilótája legyen: a DTM-ben!

    A lengyel nem először tesztelhette a német túraautót, íme egy régebbi 2013-as videó az eseményről. Akkor is már kiemelte, hogy kifejezetten előnyös, hogy itt helye is van a sérült keze miatt.