Címke: Abu Dhabi

  • Kubica: Jobb volt visszatérni, mint otthon ülni a tévé előtt

    Kubica: Jobb volt visszatérni, mint otthon ülni a tévé előtt

    Robert Kubica továbbra is azt gondolja, hogy nem bánta meg a visszatérését a Forma-1-be 2019-ben, a sérült karjával. A 34 éves lengyel pilótát azonban az újonc csapattársa, George Russell egész évben felülmúlta, az egyébként csak szenvedő Williams csapatnál. A lengyel TVP-nek nyilatkozott Kubica:

    „Semmit sem tanultam ezen szezonban, csak lett némi információm. Az utolsó helyekért küzdeni teljesen más dolog, mint amit tettem tíz éve.”

    Várhatóan Kubica 2020-ban a DTM-be igazol, miközben fejlesztő pilóta lehet majd a Haasnál vagy a Racing Pointnál. Arról is beszélt, a Przeglad Sportowynak, hogy a Williams egész évben másképp kezelte őt, mint Russellt:

    „Emlékszem, egy időmérőn kiszálltam az autóból, és mondtam egy barátomnak, hogy a BMW fénykorában ilyen vezetéssel az első sorokban lettem volna. Mégis utolsó voltam, fél másodperccel lemaradva az előttem lévőtől.”

    Ettől függetlenül nem bánta meg Robert a visszatérést:

    „Ha ott állnék a tükör előtt pár évvel később, és mondanám magamnak, hogy lett volna esélyem a visszatérésre, de feladtam, azt magam is nehezen érteném meg. Néha nehéz volt ezt így azonban Forma-1-nek hívnom.”

    Arra kérdésre, hogy nehezebb volt-e Abu Dhabiban versenyeznie, tudván hogy ez az utolsó futama a Forma-1-ben, így felelt:

    „Nem, már jó ideje tudtam, hogy ez lehet az utolsó versenyem, így őszintén szólva nem lett ez érzelmileg nehezebb. Persze amint hazamegyek, lesz időm ezt feldolgozni, de még mindig jobb itt lenni, mint otthon ülni a tévé előtt, és onnan nézni a versenyeket. Eredmények tekintetében csalódás volt ez az év, de ha mélyebben a dolgok után nézünk, akkor nem is tűnik annyira rossznak, mint az esetlegesen kívülről látszik. Sok tekintetben, ez egy hasznos szezon volt nekem. Még motiváltabb lettem, és rájöttem, hogy annak ellenére, hogy nem voltam ezen sportágban jó ideig, még mindig versenyképes tudok lenni, magas szinten. Jövőre azonban remélem, hogy már új kihívások után nézhetek.”

    Végül megkérdezték arról is Kubicát, hogy a Williams megoldja-e szerinte a problémáit 2020-ra, mire így válaszolt:

    „Nem tudom. Van erről véleménem, de megtartom magamnak.”

  • Az FIA elárulta miért nem működött a DRS Abu Dhabiban

    Az FIA elárulta miért nem működött a DRS Abu Dhabiban

    Az FIA elmagyarázta, miért nem lehetett használni a verseny egy részén a DRS-t.

    Szinte már 2010-ben érezhette magát a nagyérdemű és a Száguldó Cirkusz, miután megtiltották a versenyzőknek a rendszer használatát aminek köszönhetően kezdetét vette a masszív vonatozás. Normál esetben az állítható hátsó szárny működtetésére a harmadik körtől kapnak lehetőséget azok a pilóták, akik ellenfeleik mögött kevesebb, mint egy másodperces hátrányt jegyeznek, ám az idei szezonzáró versenyen egy tiltó üzenet jelent meg a képernyőn és a kormánykijelzőn.

    Michael Masi elmondta, elszállt az egyik adatszerver, ez okozta a galibát. A javítás időigényesnek bizonyult, ezért döntöttek úgy, hogy nem engedik a DRS alkalmazását.

    ,, Egyszerűen leállt az adatszerver, sok kicsi probléma keletkezett egyszerre, ez okozta a bajt. Ahogy láthattuk az időmérő rendszer jól működött, ám a DRS összeomlott, ezért azonnal megtiltottuk a használatát, mindaddig, amíg nem győződtünk arról, hogy minden jól működik és a megfelelő adatokat továbbítjuk az autók felé.”

    A versenyigazgató elárulta, ha nem korlátozzák az állítható hátsó szárny használatát, akkor a hiba miatt, nem csak bizonyos versenyzők működtethették volna az eszközt, hanem mindenkinek szabad lett volna a vásár.

    ,,Az autóknak küldött jelekkel kapcsolatban nem volt olyan visszajelzésünk amire teljes mértékben támaszkodhattunk volna, ezért úgy döntöttünk globálisan tiltjuk le, ugyanis ha ezt nem tesszük meg, akkor mindenki szabadon használhatta volna a DRS-t. Inkább bele se gondolok, milyen hatással volt ez a versenyre, ám ezt az intézkedést meg kellett lépnünk.”

    Masi hozzátette, egyenként a 20 autót monitorozni és ellenőrizni, szinte lehetetlen a rendszer nélkül, főleg annak tükrében, hogy elméletileg a csapatok is vezérelhetik a DRS-t.

    Természetesen a versenyzők sem hagyták szó nélküli a dolgot, Sebastian Vettel a megyei labdarúgó bajnokságokhoz hasonlította az esetet és szarkasztikusan utalt arra, hogy ennyi pénzből, amennyiből a sportág működik illene erre is felkészülni:

    ,,Egy kicsit olyan volt, mint a megyeiben. Nem tudom, hogy történhet meg ilyesmi. Talán azért fordulhat elő ilyen helyzet, mert alig van pénz ebben a sportban.”

    Daniel Ricciardo szerint a hiba felhívta a figyelmet arra, mennyire fontos az állítható hátsószárny az F1-ben:

    ,,Ahogy azt láthattuk, a DRS bizonyos pályákon elengedhetetlen. Monzában meg vagyunk nélküle, és az emberek nevezhetik mesterkéltnek, ám szükségünk van rá. Isten óvja DRS-t! – tette hozzá viccesen az ausztrál.

  • Ghiotto nyerte az évad utolsó versenyét

    Ghiotto nyerte az évad utolsó versenyét

    A 2019-es Forma-2-es szezon utolsó sprintversenyén, Abu Dhabiban Luca Ghiotto győzedelmeskedett, a két DAMS-ot megelőzve, akik Latifi-Camara sorrendben szelték át a célvonalat.

    A pole pozícióból Giuliano Alesi rajtolt, és az első helyen is maradt a start után. Ám elhúzni nem nagyon tudott a többiektől, és a mögötte érkező, későbbi győztes Ghiotto a 8. körben megelőzte. A Trident versenyzője ezután további pozíciókat vesztett, Latifi, Illott és Sette Camara is átlépett rajta a verseny során.

    Ha már a brazilnál tartunk, a tegnapi főverseny győztese remekül zárkózott fel a 8. helyről. Volt is miért hajtania, mert nagy csatában volt a bajnoki második helyért Latifivel is Ghiottóval. Ám végül alulmaradt még annak ellenére is, hogy ugye a 3-ként zárt. A Williams 2020-as pilótája került ki győztesen ebből a viadalból, míg a tegnap Camara mögé hátraeső Ghiotto győzelmének köszönhetően visszajött harmadiknak.

    A futamot tarkította két virtuális safety car fázis is. Először a Premával félreálló Sean Gelael miatt kellett elrendelni, később pedig Nikita Mazepin és Matevos Isaakyan ütköztek.

    A már bajnokká koronázott Nyck de Vries csak szenvedett, mindössze 13. lett.

    Helyezés Versenyző Csapat Körök Különbség
    1 Luca Ghiotto UNI-Virtuosi 22
    2 Nicholas Latifi DAMS 22 7.274
    3 Sergio Sette Camara DAMS 22 10.235
    4 Callum Ilott Charouz Racing System 22 16.106
    5 Giuliano Alesi Trident 22 17.273
    6 Louis Deletraz Carlin 22 19.451
    7 Nobuharu Matsushita Carlin 22 28.230
    8 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 22 29.112
    9 Jordan King MP Motorsport 22 31.532
    10 Jack Aitken Campos Racing 22 32.075
  • Vettel: Ezen a hétvégén szívesen maradtam volna otthon

    Vettel: Ezen a hétvégén szívesen maradtam volna otthon

    Sebastian Vettel elismerte, ezen a hétvégén inkább szeretett volna otthon maradni, miután kisfia megszületett a héten.

    Csütörtökön a német versenyző nem jelent meg a paddockban és nem vett részt az FIA sajtótájékoztatóján miután felesége az előző nap életet adott harmadik gyermeküknek.

    A magánéletét gondosan féltő négyszeres világbajnok a német RTL-nek elmondta, minden jól ment és nagyon boldog,  amiatt, hogy új taggal bővült a családja.

    ,,Talán ez az első olyan hétvége, mikor úgy érzem szívesebben maradtam volna otthon. Szerettem volna jól befejezni ezt a szezont, de ugyanakkor otthon is maradtam volna a feleségem mellett. Szerencsére minden jól ment, természetesen nagyon-nagyon boldog vagyok. Hála az égnek manapság már könnyű a kapcsolatot tartani a másikkal.”

    Habár szívesen hagyta volna ki ezt a hétvégét, Vettel leszögezte, magánélete és öröme nem fog a munka rovására menni az utolsó versenyen:

    ,,Meglátjuk, milyen eredményt sikerül elérni, de egy biztos, ártani nem árt. Egy motivációs löketet ad, és remélem hasznát tudom ennek venni a hétvégén, ugyanis nem olyan jó a teljesítményünk itt. A versenyen bármi megtörténhet, most már senkinek sincs veszteni valója, mert a bajnokság már eldőlt.”-nyilatkozta Vettel.

  • Bottas betegséggel küszködik a szezon utolsó hétvégéjén

    Bottas betegséggel küszködik a szezon utolsó hétvégéjén

    Valtteri Bottas az időmérő utáni sajtótájékoztatón elárulta, egész héten betegséggel küszködik.

    Manapság rá jár a rúd a finn versenyzőre, csütörtökön bejelentette, elválik feleségétől Emiliától, majd kiderült erőforrás cserét kell végrehajtani autójában, pénteken a második szabadedzésen Romain Grosjeannal ütközött, amiért megrovást kapott. Szombat reggel ismét hajtásláncot kellett cserélni konstrukciójában, azután a kvalifikáció után a Mercedes versenyzője felfedte, egész héten betegséggel küszködik.

    ,,Nos, már egy kicsit jobban érzem magam. Elég beteg voltam a héten, az egész hétfő este kezdődött. Mikor ide utaztam rosszabb lett az állapotom, ám az autóban ülve ez mit sem számít. Az adrenalin beüt és onnantól úgy érzed minden rendben van.”

    Bottas a pénteki szabadedzéseken gyorsabb volt, mint Lewis Hamilton, ám a Q3-ban nem tudott mit kezdeni csapattársa tempójával. A nastolai versenyző szerint még egy tökéletes kör sem lett volna elég ahhoz, hogy elorozza a brittől az első helyet.

    ,,A köröm rendben volt, Lewis gyorsabb volt egy kicsivel és a beállításaink is különböztek a kvalifikáció végén. Tegnap sokkal magabiztosabbnak éreztem magam az autóban, de én csak a versenyre koncentráltam, ugyanis tudtuk, hogy a rajtrács végéről fogok majd indulni.”

    A finn azonban bizakodó, és ha valami ‘őrültség’ történik a futamon, akkor akár egy szép eredménnyel  búcsúzhat el az idei szezontól:

    ,,Mindig minden lehetséges. Holnap nem lesz okom arra, hogy visszavegyek, minden lehetőséget meg fogok ragadni. Idén volt pár igazán örült verseny, gondoljunk csak vissza a két héttel ezelőtti Brazil Nagydíjra. Tehát bármi megtörténhet, kíváncsian várom milyen lehetőségek fognak adódni, de a legfontosabb az lesz, hogy jól érezzem magam az autóban.”

     

  • Leclerc: A rajtnál agresszív leszek

    Leclerc: A rajtnál agresszív leszek

    Charles Leclerc azt ígérte, vasárnap a rajtnál agresszív lesz annak érdekében, hogy Max Verstappen elé kerüljön.

    A szezon utolsó időmérője nem alakult jól a monacói pilótának, a Q3-ban, csak egyszer próbálkozhatott, miután nem ért fel időben és nem tudta megkezdeni második mért körét. A 22 éves pilóta azonban a harmadik pozícióból várhatja a startot, (Bottas büntetése miatt), amit értékes pontokra váltana.

    ,,Kockázatot fogok vállalni a startnál, muszáj lesz, ugyanis a bajnokság miatt Max előtt kell végeznem. Mindent bele fogok adni, aztán meglátjuk mi fog történni holnap.”

    A Ferrari a Q2-ben nagy meglepetésre lágy keverékű gumikkal próbálkozott, Leclerc elmondta, azért nem merték feltenni a közepeseket, mert attól féltek, nem juthatnak be vele kvalifikáció utolsó szakaszába:

    ,,Úgy vélem a csapat mindkettőnknek a lágy abroncsokat szánta, ugyanis nem voltak biztosak abban, hogy a közepeseken sikerül majd bejutnunk a Q3-ba. A Q2-ben viszont egy igazán jó kört sikerült autóznom, ezért magabiztossá váltam és feláldoztam azt a kört annak érdekében, hogy a közepesekkel próbálkozhassak. Mindent beleadtam, és végül sikerült továbbjutnunk.”

  • Izraeli versenyző is tesztel majd a Williamsszel Abu Dhabiban

    Izraeli versenyző is tesztel majd a Williamsszel Abu Dhabiban

    A Williams a hivatalos oldalán jelentette be a felállását az év végi gumitesztre. A 2020-as párosukon, vagyis George Russellen és Nicholas Latifin kívül az izraeli, volt Formula 2-es pilóta Roy Nissany is autóba ül náluk.

    A Pirelli gumitesztre a hétvégi futam után, kedden és szerdán kerül sor. Az első nap délelőttjén George Russell vezeti majd az FW42-t, Nissany majd délután veszi át a stafétát. Aki majd a másnap reggel kezdi is a napot, akit majd délutánra felvált Latifi.

    Nissany tavaly teljes évet töltött a Formula 2-ben, korábban pedig a WSR-ben töltött sikeres éveket, több futamgyőzelem is van a neve mellett. 2014-ben már vezethetett Forma-1-es autót, akkor a Saubert vezethette Valenciában.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy vezethetem a ROKiT Williams Racing autóját a 2019-es Abu Dhabi Pirelli teszten. Remek lehetőség lesz tapasztalatokat szereznem a jelenlegi Forma-1-es autóval, és remélem le tudom a csapatot nyűgözni eközben.” – mondta a 25 éves pilóta.

  • Leclerc nem érti mi történt, Vettel szerint senki sem hibázott

    Leclerc nem érti mi történt, Vettel szerint senki sem hibázott

    Charles Leclerc nem érti miért nem sikerült időben felérnie és megkezdenie a mért körét a szezon utolsó időmérőjén.

    A Ferrarinak nem jött ki a lépés az évad utolsó kvalifikációján, ugyanis a végső hajrára, csak az egyik versenyzőjük ért fel, míg a másik kénytelen volt idő előtt kiszállni az autóból. Sebastian Vettel ugyan elmehetett egy plusz körre, azonban nem tudott javítani idején, így Valtteri Bottas büntetését követően a negyedik helyről rajtolhat majd, míg 22 éves csapattársa a harmadik rajtkockát örökölte meg.

    ,,Nem tudom mi történt, de az élet már csak ilyen. Nem tudom, hogy csak egy szerencsétlen szituációba kerültünk-e avagy csinálhattunk volna valamit másképp, de annyi biztos hogy ki fogjuk elemezni az esetet, és megpróbáljuk majd levonni belőle a megfelelő következtetéseket annak érdekében, hogy ez ne történjen meg többet. Mindenesetre kár, hogy így alakult.” -nyilatkozta a Ferrari ifjonca.

    Leclerc a rádión keresztül csapattársára panaszkodott, ám Vettelt is feltartották. A német a Sky Sportsnak elmondta, szerinte senki sem hibáztatható a történtek miatt.

    ,,Úgy vélem Albon előtt az egyik McLaren autózott és feltartotta, ezért ő engem tartott fel, azt viszont nem tudom, hogy volt-e valaki a McLaren előtt. Nem hinném, hogy bármelyikünk is hibás lenne, mindenesetre kár érte. Az abroncsaim hidegek voltak, így már az első kanyarban elvesztem. Majd meglátjuk, holnap mi fog történni.”

  • Sette Camara rajt-cél győzelmet aratott a szezon utolsó főversenyén

    Sette Camara rajt-cél győzelmet aratott a szezon utolsó főversenyén

    A McLaren junior Sergio Sette Camara egy hatalmas felzárkózást követően szerezte meg a győzelmet a Formula 2 idei szezonjának utolsó főversenyén Abu Dhabiban.

    A brazil versenyzőnek a rajtnál kipörögtek a kerekei, ami miatt Louis Deletraz és Callum Illott is meg tudták előzni őt. Azonban az élen haladó három versenyzőnek rendkívül gyorsan elkoptak a lágy gumijai, ami miatt már a hatodik körben ki kellett állniuk friss kerekekért.

    A hatodik körben nem csak a top 3, az élmezőny összes tagja – Nobuharu Matsushita, Guanyu Zhou és Luca Ghiotto kivételével, akik az alternatív stratégiát alkalmazták – letudta a kötelező kerékcseréjét. A Renault junior Zhou fel tudott zárkózni Matsushitára, azonban a japán versenyzőt egy körrel hamarabb letudta a boxkiállását a verseny vége előtt öt körrel és sikerült megtartania a pozícióját a kínaival szemben.

    Az alternatív stratégián futó versenyzők nagyon jól jártak, ugyanis a friss lágy keverékű gumikkal körönként akár hét másodperccel is gyorsabbak voltak a többieknél, akiknek a közepes keverékeik már viseletesebb állapotban voltak. Ennek köszönhetően Matsushita és Zhou is meg tudta előzni a kopott gumikon autózó Deletrazt.

    Azonban Sette Camarát már nem tudták utolérni, akinek így végül sikerült elsőként meglátnia a kockászászlót. A McLaren junior győzelmével hivatalossá vált, hogy a DAMS csapata a Formula 2 idei szezonjának konstruktőri bajnoka.   A brazil fiatal mögött Matsushita és Zhou ért célba. A kínai újoncnak ez volt az idei ötödik dobogós helyezése. Deletraz éppen csak maga mögött tudta tartani a mögötte érkező Ferrari junior Illottot a negyedik helyért.

    Ghiotto az alternatív stratégiának köszönhetően a tizedik helyről rajtolva egészen a hatodik helyig tudott felzárkózni, megelőzve a DAMS-os Nicholas Latifit, aki jövőre már a Forma-1-ben fog majd versenyezni a Williams csapatának színeiben. A kanadai a kiállásoknál veszített időt, ugyanis a DAMS csapat egy körben fogadta mindkét versenyzőjét a boxban és Latifinek várnia kellett pár másodpercet, amíg a szerelők a futamgyőztes Sette Camara autóján cserélték az abroncsokat.

    Kifejezetten jó versenyt futott Giulinano Alesi, aki szintén az alternatív stratégiát alkalmazta a 31 körös versenyen. A fiatal francia a friss gumik segítségével el tudta kapni a nyolcadik helyen haladó Mick Schumachert, megszerezve ezzel a pole pozíciót a holnapi sprintversenyre. Az utolsó pontszerző helyet pedig az orosz Nikita Mazepin szerezte meg.

    Mazepin csapattársa, az idei Formula 2-es bajnok Nyck de Vries egy felejthető versenyen van túl, miután mindkét etapjában szenvedett a gumijaival, ami miatt sorra veszítette a pozíciókat a riválisaival szemben.

    A szezon utolsó versenyét holnap délelőtt rendezik majd szintén a Yas Marina Circuiten.

     

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat
    1. Sergio Sette Camara  DAMS
    2. Nobuharo Matsushita  Carlin
    3. Guanyu Zhou UNI Virtuosi
    4. Louis Deletraz Carlin
    5. Callum Ilott Sauber Junior Team
    6. Luca Ghiotto UNI Virtuosi
    7. Nicolas Latifi DAMS
    8. Giuliano Alesi Trident
    9. Mick Schumacher Prema Racing
    10. Nikita Mazepin ART Grand Prix
    11. Jack Aitken Campos Racing
    12. Jordan King MP Motorsport
    13. Nyck de Vries ART Grand Prix
    14. Christian Lundgaard Trident
    15. Matevos Isaakyan Sauber Junior Team
    16. Tatiana Calderon Arden Motorsport
    17. Sean Gelael Prema Racing
    18. Marino Sato Campos Racing
    Artem Markelov Arden Motorsport
    Mahaveer Raghunathan MP Motorsport

     

     

  • Nagy változások várhatóak a McLaren jövő évi fényezésében

    Nagy változások várhatóak a McLaren jövő évi fényezésében

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown Abu Dhabiban elhintette, hogy a 2020-as autójuk festésében radikális változásokra lehet számítani.

    Ez annak köszönhető, hogy a wokingi gárda egy újabb szintre emelte az együttműködését a British American Tobacco (BAT) nevű dohányipari vállalattal, gyakorlatilag ők lesznek a csapat főszponzorai. Ennek megfelelően az autó festése terén is nagyobb hangsúly helyeződik majd rájuk, ennek szembetűnő jelei lesznek.

    „A dizájnunk elég különleges, de ezt jövő februárig, vagyis az autóbemutatóig nem fedjük fel” – mondta Brown az új fényezésről. „Szerintem tetszeni fog a kinézet, változatos lesz a BAT miatt. De nem akarom lelőni a poént. Azt azért még elmondom, hogy hatásos és nagyon könnyen észrevehető lesz. A BAT a legnagyobb partnerünk, de mindig maradni fogunk a papayanarancsnál. Ez egy amolyan emlékállítás a McLaren történelme előtt.”