Címke: Abu Dhabi Nagydíj

  • Masi az Abu Dhabi Nagydíj után kapott halálos fenyegetésekről vallott

    Masi az Abu Dhabi Nagydíj után kapott halálos fenyegetésekről vallott

    A korábbi Forma-1-es versenyigazgató, Michael Masi a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj utáni sötét napjairól beszélt, amikor is folyamatos szidalmazással kellett szembenéznie a közösségi médiában, sőt halálos fenyegetéseket is kapott.

    A gyakorlatilag világbajnokságot eldöntő, nagyon megosztó döntését, mely a legkörözöttek körvisszavételéről szólt, az FIA kivizsgálta, ezt követően pedig távoznia kellett a versenyigazgatói posztról, sőt végül az egész testületet elhagyta. Mindenesetre a versenyt követő napok személyesen is nagyon nehezek voltak az ausztrál számára.

    „Volt néhány sötét nap” – nyilatkozta Masi a The Daily Telegraph hasábjain. „És teljesen úgy éreztem, hogy én vagyok a leggyűlöltebb ember a világon. Halálos fenyegetéseket kaptam. Az emberek azt mondták, hogy rám és a családomra fognak vadászni. Még mindig emlékszem, hogy egy-két nappal később Londonban sétáltam az utcán. Azt hittem, jól vagyok, amíg el nem kezdtem a hátrafelé nézelődni. Néztem az embereket, és azon tűnődtem, hogy vajon el fognak-e kapni.”

    Az online utálat pedig egyre tovább gyűrűzött Masi ellen, amivel nehéz volt megbirkóznia, de elmondta, hogy lényegében egyedül tette meg ezt.

    „Több száz üzenettel szembesültem, megdöbbentőek voltak” – tette hozzá. „Rasszista, gyalázkodó, aljas, minden létező névvel illettek. És voltak halálos fenyegetések is. És csak jöttek és jöttek. Nemcsak a Facebookon, hanem a LinkedIn-en is, ami elvileg egy szakmai platform az üzleti életben. Ugyanaz a fajta gyalázkodás volt. Nem beszéltem szakemberrel, de utólag visszagondolva, talán kellett volna.”

    Az ausztrál hozzátette, hogy az FIA is tisztában volt a gyalázkodással: „Nagyjából megtartottam magamnak. Néhány embernek elmondtam, de nem sokaknak. Nem akartam a családomat és a barátaimat aggasztani. Nem akartam, hogy ők is aggódjanak. Az FIA tudott róla, de azt hiszem, ahogy mindenkinek, nekik is lekicsinyítettem az egészet.”

    Fél évvel későbbre azonban Masi felállt, és megerősödve tekint előre: „Ez az egész élmény erősebb emberré tett. Számos izgalmas lehetőségem van a jövőre nézve. Számos különböző projektet fontolgatok, mind hazai, mind globális szinten. Az a szándékom, hogy Ausztráliából induljak el, és felhasználjam mindazokat a készségeket, amelyeket az eddigi hihetetlen utazás során szereztem, és amelyekre rendkívül büszke vagyok.”

  • Hamilton: Örökké kísérteni fog az abu dhabi rémálom

    Hamilton: Örökké kísérteni fog az abu dhabi rémálom

    Aki látta bizonyára sosem felejti el a tavalyi szezonzárót. Az Abu Dhabi Nagydíj soha nem látott drámával ért véget, amely egyben a világbajnoki cím sorsáról is döntött.

    Véleményes döntések után egy körre engedték el a mezőnyt a biztonsági után, ahol az addig vezető Lewis Hamilton hatalmas gumihátrányban volt az üldözője Max Verstappennel szemben, a holland ezt pedig ki is használta és a futammal együtt a világbajnoki trófeát is bezsebelte.

    Az eset óriási visszhangot váltott ki, elsősorban a Mercedes jóvoltából.

    Noha ennek már több, mint fél éve mégis újra és újra időnként előkerül ez a téma, most éppen Hamilton hazai versenye kapcsán, aki ismét felelevenítette a decemberi kora estét.

    A rekordbajnok a Channel 4 csatornának adott interjújában valóságos rémálomnak nevezte azt a versenyt.

    „Az abu dhabi-i rémálom örökké velem lesz. Ez egy traumatikus élmény volt a számomra, nagyon keményen dolgoztam valamiért, amit végül elvesztettem. Nem nagyon szeretnék visszatekinteni rá, de ez az egész élmény erősebbé tett engem.” magyarázta a brit, majd az idei szezonnal folytatta, ami egy teljesen új tapasztalat a csapatának.

    „Ez egy nagyon érdekes időszak a számunkra, mivel a csapat nagy része csak a győzelmet ismeri, de most ezek elkerülnek minket. Ennek köszönhetően olyan területeken erősödtünk meg, mint például a csapatmunka.” – vélekedett.

  • BAFTA-díjat nyert a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj

    BAFTA-díjat nyert a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj

    BAFTA-díjat nyert a sokat vitatott 2021-es Abu Dhabi Nagydíj.

    A tavalyi évadzáró még fel-fel tűnik a porondon, holott a főszereplők egyik része legszívesebben elfelejtené. Max Verstappen első világbajnoki címét zsebelte be az utolsó körben, míg Michael Masi és a Mercedes mémmé vált pillanatokkal árasztotta el a közösséget.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy jelölést kapott a futam a „brit Oszkárra„, és kategóriáját elnyerve elhódította a szobrot.

    Az Abu Dhabi Nagydíj a 2020-as Tokiói Olimpiát, az Anglia-Dánia EB elődöntőt és a “Nemzeti Vágtát” utasította maga mögé.

    A tegnap esti díjátadón az elismerést Natalie Pinkham és Billy McGinty vette át.

  • Olyan jól sikerült az Abu Dhabi Nagydíj, hogy még BAFTA jelölést is kapott

    Olyan jól sikerült az Abu Dhabi Nagydíj, hogy még BAFTA jelölést is kapott

    A Brit Film – és Televíziós Akadémia (BAFTA) listáján szerepel az Abu Dhabi Nagydíj is.

    A 2021-es szezon bővelkedett izgalmas versenyekben és szituációkban. Lewis Hamilton és Max Verstappen párharca mellett Toto Wolff és Christian Horner csatája is megfűszerezte a szezont.

    Az utolsó fordulót pontegyenlőséggel kezdte meg a két bajnok aspiráns. Ám végül az utolsó körben a holland versenyző örülhetett a legjobban, míg a Mercedes két óvást is benyújtott a futam után.

    A drámai forduló és a közvetítés, ami körül ölelte a versenyt, elnyerte a brit akadémia tetszését, így a sport kategóriában jelölték a díjra. Ugyanakkor a szezonzárónak nem lesz könnyű dolga, hiszen a 2020-as Tokiói Olimpiával, az Anglia-Dánia EB elődöntővel, és a „Nemzeti Vágtával” kell megküzdenie.

    A Forma-1 már BAFTA tulajdonosnak mondhatja magát, mivel a 2010-es évadzáróért és annak közvetítéséért már elnyerték a rangos kitüntetést.

  • Sainz és Stroll is csalódott az Abu Dhabi eset miatt

    Sainz és Stroll is csalódott az Abu Dhabi eset miatt

    Carlos Sainz és Lance Stroll világossá tették érzéseiket azzal kapcsolatban, hogy az F1-nek tanulnia kell a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj vitás döntéseiből.

    A Forma-1-nek gondoskodnia kell arról, hogy soha ne ismétlődjön meg az Abu Dhabiban elkövetett „hiba”, amikor a verseny közepén „megváltoztak a szabályok”, ami miatt Max Verstappen könnyebben elragadhatta a világbajnoki címet Lewis Hamiltontól. Ezt állítja Carlos Sainz és Lance Stroll, akik az F1-es paddock többi tagjához csatlakozva várják, hogy megtudják az FIA jelentésének eredményeit a sportág egyik legvitatottabb esetéről.

    Az eredményeket március 18-án, a szezonnyitó Bahreini Nagydíj hétvégéjének pénteki napján hozzák nyilvánosságra. A jelentés többek között arra is ki fog térni, hogy miért született az a döntés, hogy az utolsó körökben csak néhány lekörözött autót engedtek el az élen haladók mellett.

    Az ezt követő vita elég volt ahhoz, hogy Michael Masit eltávolítsák a versenyigazgatói posztjáról, és helyére Niels Wittich és Eduardo Freitas került, akit Herbie Blash segít.

    „Ami Abu Dhabiban történt, az nem volt jó, és személyesen is érintett voltam benne” – idézi a RacingNews365.com a Ferrari versenyzőjét, Sainzot, aki úgy érzi, hogy Abu Dhabiban megfosztották attól a lehetőségtől, hogy ő maga harcoljon a futamgyőzelemért, mivel a lekörözött autók ott maradtak közte és az előtte álló között, annak ellenére, hogy a Verstappen és Hamilton közötti lekörözött autókat eltávolították onnan.

    „Elég hangos voltam azzal kapcsolatban, hogy az F1 nem követheti el még egyszer ugyanazt a hibát.”

    Az Aston Martin versenyzője, Stroll is hasonlóan nyíltan beszélt a témáról

    A kanadai felszólította az F1-et és az FIA-t, hogy biztosítsák, hogy a szabályaik egyértelműek legyenek, mindenki számára érthetőek, és a versenyigazgató szorosan kövesse őket a versenyhétvégéken.

    „Sajnos egyszerűen úgy gondolom, hogy helytelen volt, ami Abu Dhabiban történt. Nem változtathatjuk a szabályokat a versenyek közepén, nem igazíthatjuk a szabályokat a helyzet függvényében” – mondta.

    „Szerintem a dolgoknak nagyon egyértelműnek kell lenniük. A döntéseket úgy kell meghozni, ahogy a szabályok szerint kell.”

    Az Abu Dhabiban történtek miatti csalódottsága ellenére Sainz sajnálja, hogy Masinak távoznia kellett.

    „Úgy gondolom, Michael kiváló munkát végzett a Forma-1-ben, és úgy gondolom, illetve személy szerint úgy érzem, öröm volt vele együtt dolgozni” – mondta Sainz.

    „Az FIA úgy döntött, hogy ezt az utat, egy másik irányt választ, és bíznunk kell a folyamatban és az elemzésükben, hogy lássuk, hogy ezt a sportot mostantól jobb módon fogják-e irányítani, és hogy a különböző változások a szervezetben, amiket a háttérben végeznek, segítenek-e abban, hogy a versenyeket jobban nyomon lehessen követni, és hogy az új versenyigazgatóknak egy kicsit könnyebb legyen az élete.”

    „Személy szerint szomorú vagyok, hogy Michael távozik, mert úgy gondolom, hogy mindazok ellenére, ami történt, ő is jó munkát végzett. Meglátjuk, mi lesz a következő lépés.”

  • Alonso szerint semmi rossz nem történt az abu dhabi szezonzárón

    Alonso szerint semmi rossz nem történt az abu dhabi szezonzárón

    Fernando Alonso semmi kivetnivalót nem lát abban, ami a 2021-es szezon végén Abu Dhabiban történt. Szerinte normális verseny volt, normális végkimenetellel.

    Még mindig nagyot fut a legkurrensebb F1-es témák között az, hogy mi is történt Lewis Hamilton, Max Verstappen, valamint a Michael Masi vezette versenyigazgatóság között Abu Dhabiban. Ebben pro és kontra érvek is születtek az elmúlt hetekben-hónapokban a paddock különböző szereplőitől, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso az eseményeket védők csoportját erősíti.

    Nem” – válaszolta Alonso arra a kérdésre, elrabolták-e Hamilton nyolcadik vb-címét. „Persze véleménye mindenkinek lehet a történtekről. Az enyém az, hogy semmi különös nem történt. Persze volt egy döntés, de senki nem tudja kontrollálni, lesz-e biztonsági autós periódus.

    Az FIA útjai az eset után elváltak Michael Masival. Jön a videóbíró, mint a fociban a VAR.

    Nem lehet mindenkinek megfelelni” – gondolkozik el Alonso. „Azért volt ez ekkora sztori, mert ez volt a szezon utolsó versenye, és ezen múlt a bajnoki cím. De az elmúlt húsz évben 200 ilyen eset történt. 200 velem, 200 Michael (Schumacher)rel, 200 Montoyával, 200 minden egyes versenyzővel. Senkinek fel sem tűnt volna ez, ha a szezon harmadik vagy ötödik versenyén történik. Persze ez volt az utolsó futam, két kör volt már csak hátra. De hogy nekem mit jelentett ez? Túl sok mindent nem.

    Ettől egyébként Alonso még nem hibáztatja az új FIA-elnök bin Sulayemet. „Szeretné, hogy minden a helyén legyen. Kellett valami új, és ezt ő megértette.

  • Webber: Gyógyulniuk kell még a sebeknek

    Webber: Gyógyulniuk kell még a sebeknek

    Mark Webber a 2021-es idényzáróval kapcsolatban szólt néhány szót, szerinte az ott szerzett sebek még nem gyógyultak be.

    A világbajnokságot végül drámai körülmények közt elvesztő Lewis Hamilton is eltűnt a nyilvánosság elől egy hosszabb időre, a napokban jelentkezett be újra.

    „Nehéz ez, azt hiszem, szükségünk van egy év szünetre. Nekik is kell egy év pihenő. Még mindig vannak régi sebek, amiknek be kell gyógyulniuk” – nyilatkozta Webber a témában a Wide World of Sports hasábjain. „Ezt ők talán a karrierjük után megtehetik, megihatnak együtt egy vörösbort. De amíg egymás ellen versenyeznek, addig nagy riválisok lesznek, és ezt akarjuk látni a sportban.”

    „Mentálisan nagyon nehéz volt számára a tavalyi év vége” – vélekedett Hamiltonról a Red Bull korábbi pilótája. „A verseny 99 százalékát ő vezette, és így elveszíteni, nem számít, hogy ki vagy, ezt nagyon nehéz lenyelni. Úgy érezte, hogy az utolsó körben kirabolták, mert nem tudott küzdeni. Nem volt mivel küzdenie, és ez nem az ő hibája volt. Valami olyan ellen küzdött, ami egy külső erő volt. Ha Max Verstappen friss gumikon van, az igazi kihívás.”

    Az Abu Dhabi Nagydíjon történteket és Michael Masi azon döntését, hogy végül elengedik a lekörözötteket és újraindítják a futamot az utolsó körre, az FIA részletesen is kivizsgálja. Masi akkor azt mondta erről, hogy azért döntött így, hogy a végéig harcolhassanak a felek.

    „Ami a sportot illeti, mindannyian csalódottak voltunk, hogy így végződött, nem így akartuk. Mindketten megérdemelték volna, hogy felemeljék a trófeát” – tette hozzá Webber. „Egyenes és tiszta küzdelmet akartunk, de sajnos egyikőjük keze hátra volt kötve. Persze utólag mindannyian egyetértünk abban, hogy csinálhattak volna valamit másképp is, és ami történt, nem volt ideális forgatókönyv.”

  • Verstappen attól félt a szezonzárón, be sem tudja fejezni

    Verstappen attól félt a szezonzárón, be sem tudja fejezni

    Nem igazán akart engedelmeskedni az abu dhabi szezonzárón Max Verstappen lába. A vb-cím tényleg egy hajszálon múlhatott, ugyanis attól félt, végig sem ér.

    Ahogy arra nagyon jól emlékszünk, Max Verstappen az utolsó körben szerezte meg Lewis Hamilton kárára pályafutása első vb-címét. Ez viszont saját elmondása szerint egy hajszálon függött. Erről a The Guardiannek beszélt. Sokáig nem bírta volna már, lába görcsölése miatt.

    Ha valaki megnézi a telemetria adatait, nem egy túl sima gázhasználat rajzolódik ki belőle” – ismeri el Verstappen. „Ordítottam már a legvégén a rádióba, mert egyszerűen nem tudtam máshogy használni a lábam. Teljesen kész volt már a verseny legvégére. Nem tudom, bírtam volna-e, ha akár csak egy körrel tovább tart a futam. Iszonyatos volt a stressz szintje, és valószínűleg így reagált erre a testem. De nem adhattuk fel.

    Verstappen tényleg mindent egy lapra tett fel. „Úgy voltam vele, muszáj megelőznöm. Egy esélyem van erre. Nem fogok másodikként befutni. Az újraindításkor ennek megfelelően próbáltam nagyon rajta lenni. A célvonal után közvetlenül, nekikezdve a legutolsó körnek, viszont elkezdett görcsölni a lábam. Ennél fájdalmasabb dolog kevés történhet ilyen helyzetben, hiszen nagyon sokáig megyünk padlógázon. Úgy álltak össze az izmaim, mint egy teniszlabda. Az adrenalin persze segít ezen valamennyit, de ha ez úgy történik, hogy nem az autóban ülök, járni sem tudtam volna. De nem volt mit tenni, menni kellett.

    A kör, a verseny, és így a szezon legvége volt a legnehezebb Verstappen számára. „Egyre jobban fájt a lábam, ahogy haladtunk előre a körben. Aztán szerencsére az ötös kanyarban sikerült előznöm. Ekkor volt három másodpercem, amikor nem kellett a gázon tartanom a lábam. Aztán viszont az egyenesben Lewis visszajött rám, ekkor már remegett a lábam. Az egész utolsó szezon így telt.

  • Az Abu Dhabi Nagydíj nem tett jót az F1-nek a MotoGP főnöke szerint

    Az Abu Dhabi Nagydíj nem tett jót az F1-nek a MotoGP főnöke szerint

    A szuperintenzív Forma-1-es évad záró futama, az Abu Dhabi Nagydíj még a mai napig igen vitatott, sokan nyilvánulnak meg ezzel kapcsolatban, sőt még most is vizsgálják az itt történteket.

    A MotoGP főnöke, Carmelo Ezpeleta nem tartja túl jónak a történteket, még ha a negatív reklám is reklám.

    „Én nem akarnék ilyen finálét a MotoGP-ben” – jelentette ki a Marca hasábjain. „Természetesen azt szeretném, ha két versenyző harcolna a bajnoki címért az utolsó futamig, de nem így, ahogyan alakult.”

    „Nem vagyok senki mellett vagy ellen” – tette hozzá. „Fantasztikus világbajnokság volt, a küzdelem a végsőkig kiélezett volt, de a végén voltak viták is, ami nem jó. Nem tetszik, hogy utólag kétségek merültek fel, majd a második helyezett nem nyilvánult meg a továbbiakban.”

    Ezpeletát mindez egy 2015-ös esetre emlékezteti a MotoGP-ből, amikor Valentino Rossi és Marc Marquez ütköztek Sepangban: „Nem szeretnék még egyszer ilyet. A média és figyelem szempontjából mindenkinek jó hír volt, de én biztosan nem akarom.”

  • Brown: Nem igaz, hogy az F1 korrupt lenne

    Brown: Nem igaz, hogy az F1 korrupt lenne

    A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown nem ért egyet azzal a felvetéssel, hogy a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj a korrupció bizonyítéka volt a Forma-1-ben.

    Két hónap múlva elrajtol a 2022-es szezon mégis még mindig minden a 2021-es szezonzáróról szól. Az évadzárón történtek kivizsgálása folyamatban van.

    A Mercedes-főnök Toto Wolff szerint a csapat valószínűleg soha nem fogja kiheverni a történteket, míg az azóta is hallgatásba burkolózó Hamilton állítólag még mindig nem biztos, hogy rajthoz áll idén.

    A versenyigazgató Michael Masi a szezonzáró verseny legégén, egy biztonsági autós fázis alatt engedélyezte, hogy az első helyen álló Hamilton és a harmadik helyen haladó Max Verstappen közé beékelődött lekörözendő versenyzők még a biztonsági autós fázis alatt kiálljanak onnan és felsorakozzanak a mezőny végén. Így Verstappennek már nem kellett megküzdenie a lekörözendőkkel az utolsó körben, hanem tapadhatott Hamiltonra, így könnyebb dolga volt a hétszeres világbajnok megelőzésével.

    Hamilton a Mercedesnek küldött csapatrádiós üzenetében „manipuláltnak” nevezte az eredményt, és ezt a véleményt a Forma-1-es rajongók egy része is osztja.

    Brown azonban nem ért egyet azzal, hogy bármilyen szabálytalanság történt volna.

    „Nem hiszem, hogy rosszindulatú döntés volt. Nem értek egyet azokkal, akik szerint a sportág korrupt” – idézte a Motorsport-Total.com.

    „Lehetett volna esetleg más döntést hozni? Igen, valószínűleg. De meg akarom várni, hogy mit mond az FIA.”

    „Mint minden ellentmondás a sportban, a sebek begyógyulnak, amint elkezdődik a következő szezon” – mondta.

    Brown pedig más sportágakban a bírói ítéletekhez hasonlította, ahol „néha igazuk van, néha pedig nem”.