Címke: Abu Dhabi Nagydíj

  • Hamilton: Vettel egy napon vissza fog térni

    Hamilton: Vettel egy napon vissza fog térni

    Lewis Hamilton szerint nem az idei Abu Dhabi Nagydíjon látjuk majd utoljára versenyzőként Sebastian Vettelt a Forma-1-ben. A brit klasszis szerint ugyanis a négyszeres világbajnok egyszer visszatér majd a sorozatba.

    Az Aston Martin pilótája még júliusban jelentette be, hogy az idei lesz az utolsó szezonja a királykategóriában. Ezzel egy 15 évig tartó karrier ér majd véget és ezen időszak alatt a német klasszis megfordult a BMW Saubernál, a Toro Rossónál, a Red Bullnál, a Ferrarinál és az Aston Martinnál is.

    Vettel döntésében nagy szerepet vállalt a családja, ugyanis a jövőben több idő szeretne együtt tölteni a feleségével és a 3 gyermekével. Az egykori rivális Hamilton ennek ellenére gondolja azt, hogy a német története nem ér majd véget Abu Dhabiban.

    „Szerintem Seb egy napon vissza fog térni közénk” – nyilatkozta a 103-szoros futamgyőztes az Abu Dhabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján. – Azért mondom ezt, mert már másik versenyzők is bejárták ezt az utat. Ugyanakkor az a gondolat is itt van a fejemben, hogy el kell fogadnom a döntését, miszerint ez lesz az utolsó futama a sportban.”

    Vettel felvetette, hogy egy idő múlva akár más sorozatokban is feltűnhet majd, de most egy idei biztosan el szeretné különíteni magát a motorsporttól.

    „Az ember nyilvánvalóan más felé is kacsintgat, de erre még nem tudok kész választ mondani” – mondta a visszavonulás kapujában álló német klasszis. – Nagyon várom már, hogy mit hoz ez az időszak, mert a versenyzésen kívül számos más érdekes gondolat is kavarog a fejemben.”

    „Nagyon hosszú ideig voltam itt az F1-ben és mindig ez volt a középpontban. Nehéz lesz azt mondanom, hogy nem fog hiányozni ez az egész, de mind hangsúlyoztam, várom már, hogy képes leszek-e mással elütni majd az időmet.”

  • Megint változik a McLaren festése, így néznek ki majd Abu Dhabiban

    Megint változik a McLaren festése, így néznek ki majd Abu Dhabiban

    A McLaren újabb egyedi festést mutat be a hétvégi Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíjon. A csapat együttműködött partnerével, a Vuse-szal, hogy folytassák a 2021-ben elkezdett Driven by Change kampányt, a mintát pedig Anna Tangles libanoni művész tervezte.

    A hétvégén a Lando Norris és Daniel Ricciardo által vezetett MCL36-osokon lesz látható majd a Yas Marina Circuit versenypályán. Tangles így nyilatkozott:

    „Egész életemben Forma-1-rajongóként sosem hittem volna, hogy egy nap a műveimet egy nagydíjon fogják bemutatni – és mindezt a Driven by Change-nek köszönhetem.

    A szabadidőmet más művészek, különösen más közel-keleti női alkotók képzésének és bátorításának szentelem. Szeretném, hogy felvállalják szenvedélyüket és képességeiket. Kiváltság, hogy egy olyan szervezet tagja lehetek, amely ugyanezt a törekvést támogatja, vagyis az alulreprezentált művészek ilyen módon történő megerősítését.”

    A McLaren a hétvégét a konstruktőri bajnokság ötödik helyén kezdi meg a São Pauló-i kettős kiesésük után.

    Mit titkolt ennyire a napokban Piastri és a McLaren, főleg az Alpine elől?

  • Magnussen pole-ja kifejezetten rossz hír Schumachernek

    Magnussen pole-ja kifejezetten rossz hír Schumachernek

    Mick Schumachernek nem tett jót az új Haas-szerződésre vonatkozó esélyeinek Interlagosban azzal, hogy a sprintfutam utolsó helyére kvalifikálta magát.

    A 23 éves német számára még rosszabb, hogy csapattársa, Kevin Magnussen megdöbbentette a Forma-1-es világot azzal, hogy megszerezte saját és a csapat történetének első pole pozícióját – amihez persze a Q3-ban a későn érkező eső is hozzájárult. Még a Red Bull-os Dr. Helmut Marko is kénytelen volt elismerni, hogy ez lenyűgöző teljesítménye volt a tapasztalt dánnak:

    „Magnussen élt a lehetőségével, elsőként jött ki, és hibátlan kört futott. Max Verstappen hibázott a 8-as kanyarban, ami öt tizedébe fájt, egyébként ez elég lett volna.”

    Marko persze biztos benne, hogy Verstappen könnyedén győzni fog:

    „Nem számít, hogy száraz-e vagy vizes a pálya. Maxnak óvatosnak kell lennie, mert láttuk már, hogy Magnussen is képes őrültségekre. Szingapúrban láthattuk, hogy kellemetlen ellenfél a párharcoknál. Max rámegy majd a győzelemre, de túl nagy kockázat vállalása nélkül. Szerintem a sprintfutamon ő fogja megszerezni a győzelmet.”

    A Haas csapatfőnöke, Gunther Steiner láthatóan örült Magnussen pole-jának – és nem volt elragadtatva Schumacher lehetetlenül-utolsó, 20. helyétől. Az 57 éves szakember, aki a pletykák közepette bejelentésre készül, hogy Nico Hülkenberg fogja helyettesíteni Schumachert 2023-ra, így vélekedett:

    „Szerintem amikor kihajtott, egy kicsit túlságosan is tétován ment egy kört. Még nem beszéltem Mickkel az időmérőjéről, bár azonnal odajött hozzám, és gratulált.”

    Steiner Brazíliában utalt rá, hogy a jövő hétvégi, szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtti napokban várható a bejelentés. Schumacher Interlagosban már így nyilatkozott:

    „Nincs B tervem, majd akkor gondolkodom rajta, ha itt az ideje. Ugyanakkor azért vagyok itt, mert szeretem a sportágat.”

    Mivel már olyan pletykák keringenek, hogy tartalékversenyzőként szerződhet az Alpine-hoz, ezért így folytatta:

    „Nem azért vezetek, mert meg akarom mutatni az embereknek, hogy mit tudok vagy mit nem.”

    Annak ellenére, hogy a Red Bull 2023-ra Nyck de Vries-t választotta az AlphaTaurihoz, a faenzai csapat főnöke, Franz Tost szerint egy év kihagyás véget vethet Schumacher teljes Forma-1-es karrierjének. A Sport1-en beszélt erről:

    „Szomorú lenne, ha nem lenne itt a fontos harmadik évében. Mindig azt mondom, hogy egy pilótának három évre van szüksége, amíg tudja, mit kell tennie a Forma-1-ben. Ez azt jelenti, hogy 2023 lenne a döntő éve Micknek. Egy év kihagyás mindenképpen visszavetné őt, mert ez nem csak a vezetési képességek, hanem a Forma-1 egészének megértése szempontjából is fontos fejlődési fázis. Megszakítaná vele a ritmusát. Ahhoz, hogy ezt visszanyerje, rengeteg időre és energiára lenne szüksége.”

    Magnussen a pole-járól: Erről még álmodni sem mertem

  • Máris éles lehetőséget is kap majd a Forma-1-ben az idei F2 bajnok

    Máris éles lehetőséget is kap majd a Forma-1-ben az idei F2 bajnok

    Felipe Drugovich a múlt héten élvezhette először a Forma-1-es erejét, amikor több mint 300 kilométert teljesített az AMR21-es versenyautóval Silverstone-ban, és ezzel debütált az Aston Martin Aramco Cognizant Formula One™ Team színeiben.

    Felipe, nemrég nyerte meg a Formula 2 bajnokságát Monzában, és gyorsan megismerkedett a csapat 2021-es Forma-1-es autójával. A tesztkilométerek azt jelentik, hogy a 22 éves brazil teljesítette a követelményeket ahhoz, hogy megkapja a szuperlicencet, és részt vehessen az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén, majd Lance Stroll autójával.

    Felipe emellett a november 22-én, kedden megrendezésre kerülő szezonzáró Abu Dhabi tesztre is jelölt ként indul, a fiatal pilóták között.

    Felipe Drugovich ennyit mondott:

    „Csodálatos, hogy először ülhettem Forma-1-es autóban. Sokat tanultam, és minden szükséges munkát és kilométert megtettünk, hogy készen álljunk Abu Dhabira. Az időjárás némileg tréfált velünk, volt, de elég sok kört tettünk meg száraz gumikon, majd a nap végén vizes gumikon futottunk. Az autó teljesítménye lenyűgöző volt: például a sebességváltások simasága, és az oldalirányú tapadásnak köszönhetően nagyon nagy sebességet lehet bevinni a kanyarokba. Nagyon élveztem a napot; ez volt az első alkalom, hogy a pályán kezdhessek el rendesen dolgozni a csapattal. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ezt lehetővé tette.”

    Mike Krack, a csapatfőnök is nyilatkozott:

    „Felipe remek munkát végzett a silverstone-i teszten. Gyorsan alkalmazkodott az autóhoz és a változó körülményekhez, és már néhány kör után megvolt a tempója. Mindig érdekes látni, ahogy egy fiatal versenyző az első köreit teszi meg egy Forma-1-es autóban, és Felipe tényleg a lehető legtöbbet hozta ki a lehetőségéből. Intelligens versenyző, jól együttműködött a mérnökökkel, és lenyűgözött minket a profizmusával, a teljesítményével és a visszajelzéseivel.”

    Drugovich az Aston Martinnál folytatja

  • Ma 10 éves Räikkönen legendás aranyköpése! Emlékszel rá?

    Ma 10 éves Räikkönen legendás aranyköpése! Emlékszel rá?

    Elképesztő, hogy milyen gyorsan telnek az évek! Mintha csak ma lett volna a 2012 november 4-i Abu Dhabi Nagydíj, melynek legemlékezetesebb pillanatát Kimi Räikkönen produkálta.

    A közönségkedvenc finn versenyző ekkor még a Lotus versenyzője volt. Sok beszólás és aranyköpés fűződik a nevéhez, de mind közül ez a legnagyobb.

    Räikkönen a második helyen haladt, míg nem Hamilton lelassult és üzemanyagnyomás-probléma miatt a pálya szélére húzódott, átadva a vezetést a finn versenyzőnek. Amikor aztán Räikkönen mérnöke a rádión keresztül tájékoztatást adott neki arról, hogy áll hozzá képest a második helyezett Alonso, a Jégember azt válaszolta ellentmondást nem tűrően: „Just leave me alone, I know what I’m doing”, vagyis „csak hagyjatok békén, tudom, mit csinálok”.

    A versenyt végül Räikkönen megnyerte, Alonso és Vettel előtt.

    A mondat azonnal szárnyra kelt az interneten, és Räikkönen is érezte, hogy elindított ezzel valamit. Ezen felbuzdulva később a Lotus csapat tagjainak pólókat ajándékozott, melyen az említett mondat látható.
  • Óriási lehetőséget kap Mick Doohan fia az Alpine-tól

    Óriási lehetőséget kap Mick Doohan fia az Alpine-tól

    Egybehangzó sajtóértesülések szerint Jack Doohan Mexikóban és Abu Dhabiban is egy-egy pénteki szabadedzésen vezetheti majd valamelyik Alpine-t.

    Az idei Forma-1-es szezonból már csak 3 futam van hátra és mivel Brazíliában a sprintfutamos versenyhétvégének megfelelő beosztás lesz, így Mexikó és Abu Dhabi lesz az utolsó esély a csapatok számára, hogy fiatal pilótáinak lehetőséget adjanak egy FP1 alkalmával.

    A média információi szerint a francia istálló azért adott ilyen későn sanszot Doohannek, mert Laurent Rossiék az utolsó pillanatig szerették volna megtartani Oscar Piastrit, akit a McLaren végül elhappolt előlük.

    A Formula 2-ben versenyző ausztrál fiatalnak az idei szezonban már volt egy F1-es tesztje a tavalyi Alpine-nal a Hungaroringen. Ez ugyanaz a teszt volt, ahol többek között olyan nevek is körözhettek, mint Antonio Giovinazzi vagy a Red Bull család által felkarolt Nyck de Vries. Mick Doohan fia emellett még egy monzai filmforgatási napon is pályára vihette az Alpine-t, ahol további tapasztalatokat gyűjthetett.

    Piastri távozásával Doohan olyannyira vonzó opció volt az Alpine számára, hogy ha Pierre Gaslyt nem tudták volna megszerezni, akkor ő lehetett volna Esteban Ocon csapattársa 2023-ól. Doohan az akadémián belüli kiemelt státuszát a Formula 2-ben való jó szereplésének köszönheti. Jelen pillanatban a hátrom futamgyőzelmével a 4. helyen áll az egyéni bajnokságban két futammal a bajnokság vége előtt.

  • Fittipaldi újfent lehetőséget kap a Haastól

    Fittipaldi újfent lehetőséget kap a Haastól

    A Haas bejelentette, hogy a teszt és fejlesztő pilótájuk, Pietro Fittipaldi vezetheti majd az egyik autójukat a Mexikói és az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén.

    A brazil pilóta már régóta az amerikai istállóhoz tartozik, ahol már a 2019-es szezon óta tölti be a teszt és fejlesztő pilóta szerepkörét. Fittipaldi emiatt részt vehetett pár első szabadedzésen a Haasnál, azonban a legnagyobb lehetőségét a 2020-as szezon utolsó két futamára kapta meg.

    Ekkor történt ugyanis Romain Grosjean horrorisztikus balesete a Bahreini Nagydíjon, ami miatt a francia már nem volt képes részt venni a szezon utolsó két versenyén, így Günther Steinerék megadták Fittipaldinak a bizalmat. A brazil így hivatalosan is bemutatkozhatott a Forma-1-ben, az már más kérdés, hogy a megbízatása mindössze két futamra szólt.

    Fittipaldi azonban most újra lehetőséget kap a VF-22 volánja mögött, amit már a szezon előtti bahreini teszten már vezethetett.

    „Örömmel jelenthetem be nektek, hogy újra vezethetem majd a Haas idei autóját a Mexikói és az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén is” – mondta Emerson Fittipaldi unokája a Haas Instagram oldalán található videóban. – Szeretném megköszönni ezt a lehetőséget a Haas csapatának.”

    „A bahreini teszt óta először vezethetem majd a VF-22-t és most két versenyhétvége keretein belül is lehetőségem nyílik arra, hogy pályára vigyem az autót. Ez pedig remek érzéssel tölt el.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Hamarosan F1-es hétvégén is bemutatkozhat a Formula 2 bajnoka

    Hamarosan F1-es hétvégén is bemutatkozhat a Formula 2 bajnoka

    Domináns teljesítménnyel, idő előtt biztosította be a Formula 2-es bajnoki címét Monzában Felipe Drugovich. A brazil fiatal remeklése jutalmául egy F1-es csapattól kapott szerződést. Ő lett ugyanis az Aston Martin tartalékversenyzője.

    A 22 éves brazil az elmúlt kis időben többnyire a csapat központjában végzett szimulátoros munkát, ám a Sky Sports-nak adott legutóbbi videós interjújában erősítette meg, hogy ő fogja vezetni az egyik Aston Martin a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén. Illetve azt is hozzátette, hogy a szezont követő teszten is ő fogja vezetni a zöld autót.

    Ezzel a brit csapat eleget is tesz a szabályoknak, miszerint egy évben két edzésen lehetőséget kell adni egy fiatal versenyzőnek. Náluk Monzában Nyck de Vries volt az első.

    Brazília így ismét képviseltetheti magát egy F1-es edzésen, legutóbb a 2020-as szezon utolsó két versenyére beugró Pietro Fittipaldi volt az utolsó, aki hivatalos Forma-1-es versenyhétvégén szerepelhetett, előtte pedig Felipe Massa volt az utolsó 2017-ben, máig ő az utolsó állandó brazil tagja a mezőnynek.

  • Williams: Latifire hatással voltak az Abu Dhabiban történtek

    Williams: Latifire hatással voltak az Abu Dhabiban történtek

    A Williams csapatfőnöke, Jost Capito szerint Nicholas Latifi tavaly Abu Dhabiban elszenvedett balesete megadta az alaphangot ahhoz, hogy az idei szezonban még rosszabb teljesítményt nyújtson.

    A kanadai a verseny vége felé csapta falnak az autóját a szezonzárón, ami miatt a versenyben vezető Lewis Hamilton elveszítette az előnyét Max Verstappennel szemben a biztonsági autós fázis miatt. A Mercedes nem döntött jól, ugyanis egy kör erejéig újra indították a futamot és ennek köszönhetően Verstappen a frissebb abroncsaival meg tudta előzni a rekordbajnokot, aki így végül nem lett 8-szoros világbajnok.

    Latifi a drámai szezonzárót követően egy élő céltábláva vált. Rengeteg negatív kommentet és beszólást kapott azon szurkolóktól, akik Hamilton vb-címéért drukkoltak, mert állításuk szerint a kanadain ment el az egész dolog. Amikor a dolgok pedig olyannyira elfajultak, hogy Latifi még halálos fenyegetéseket is kapott, még személyes testőröket is kellett fogadnia. A sok negatív dolog miatt pedig a grove-i istálló is próbált mindent megtenni, hogy segítse a pilótájuk mentális egészségét.

    „Benne kellett tartanunk a lelket, hogy megőrizzük a magabiztosságát” – nyilatkozta Capito Latifi kapcsán, akinek az F1-es jövője igencsak kérdéses. – Azt mondtuk neki, hogy ezzel semmi rosszat nem csinált, azonban nagyon nehéz dolgunk volt, mivel az incidens pont a szezon legvégén történt meg.”

    A 27 éves kanadai azóta már továbblépett, de az idei évad egyelőre közel nem a tervei szerint alakul. 6 futammal a vége előtt még mindig 0 pont szerepel a neve mellett, ráadásul Nyck de Vries beugróként való pontszerzése miatt csak a 21. helyen áll az egyéni bajnokságban. Capito szerint ebben nagy szerepe van az Abu Dhabiban történteknek.

    „Nem kellett volna összetörnie az autóját, de ha versenyez az ember, akkor ez benne van a pakliban” – folytatta a német szakember. – Azonban soha nem hibáztattuk őt az eset miatt. Szerintem emiatt is kellet neki sok idő, hogy újra megtalálja a ritmusát. Hasonló érzések jártak volna bennem is, és emiatt támogattuk őt, mert tudtuk, hogy egy idő után vissza fog térni közénk.”

  • Mégis ütközni fog egymással a Forma-1 és a focivébé

    Mégis ütközni fog egymással a Forma-1 és a focivébé

    A Nemzetközi Automobil Szövetség, vagyis az FIA direkt úgy rakta össze az idei Forma-1-es naptárat, hogy az ne ütközzön az legnagyobb sporteseményével, a katari labdarúgó-világbajnoksággal.

    Eddig úgy tűnt, hogy ez így is lesz, hiszen a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat november 20.-án rendezik, míg a focivébé nyitómeccsét egy nappal később, november 21.-én hétfőn.

    Azonban nemrégiben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) úgy döntött, hogy ragaszkodik a hagyományhoz, és a házigazda meccsével kívánja megnyitni a tornát. (Az eredeti tervek szerint eddig a Hollandia-Szenegál lett volna, majd csak ezt követte volna Katar meccse hétfő délután). Most azonban mégis a Katar-Ecuador lesz az első meccs a tornán, de nem hétfőn, hanem vasárnap, magyar idő szerint délután ötkor, két órával az Abu Dhabi Nagydíj tervezett kezdete után. Tehát aki szeretné megnézni a vébé nyitó ünnepségét, az kénytelen kihagyni a Forma-1-es szezonzáró utolsó felét.