Sebastian Vettel kifejezetten üresnek érzi magát az Abu Dhabi Nagydíjat követően. Az idei szezonzáró során ugyanis mindenki őt ünnepelte a visszavonulása miatt.
Az Aston Martin négyszeres világbajnokának egy 10. hellyel ért véget a 15 évig tartó pályafutása a királykategóriában. Ugyan a Zöldek 5 pontot szereztek és kiegyenlítettek az Alfa Romeóval szemben a konstruktőri bajnokságban, végül a hinwiliek örülhettek Valtteri Bottas Emilia Romagna Nagydíjon elért 5. helye miatt.
Vettel az 58 körös futam végén a célegyenesben fánkozott a többiekkel és a nyilatkozatában elárulta, hogy érzelmi szempontból túl sok volt számára ez a hétvége.
„Nagy hétvége volt a mostani és most egy kicsit üresnek is érzem magam” – mondta a német az interjút készítő Jenson Buttonnak. – A bemelegítés és a ráhangolódás teljesen más volt, de amint a lámpák kialudtak, verseny üzemmódba kapcsoltam.”
„Sajnos a stratégiát elrontottuk, pedig egy jó eredménnyel a magunk javára is fordíthattuk volna a konstruktőri bajnokságot az Alfa Romeóval szemben. Összességében azonban egy óriási napon vagyok túl, köszönöm a sok szurkolást, támogatást és a mosolygó arcokat is, mert ezek még különlegesebbé és emlékezetesebbé tették ezt a versenyt a számomra. Jobban fog hiányozni a számomra ez az egész, mint azt gondoltam.”
Vettel az Aston Martinnál eltöltött 2 szezonjában többnyire a középmezőnyben harcolt és ez nyitotta fel a szemét, hogy fel kell hívnia az emberek figyelmét a környezettel kapcsolatos problémákra.
„Sportszakmai szempontból a legutolsó 2 év egy kudarc lehet sokak számára, azonban számomra egy nagyon fontos lecke volt. Kiváltságos helyzet a miénk, hogy ilyen magas pozícióban lehetünk, de ez nagy felelősséggel is jár. Most, hogy elmegyek, több fog hárulni ezekből a dolgokból a többiekre, de remélem, hogy megbirkóznak majd ezzel a feladattal.”
„Nagyszerű látni azt, hogy ennyi embert vagyunk képesek inspirálni. Vannak sokkal fontosabb dolgok is annál, mint hogy csak körbe körbe menjünk, de ez az, amit mindannyian annyira szeretünk.”
Vettel végül az odaadó szurkolóknak is köszönetet mondott, akik a 15 év alatt az üzeneteikkel és a leveleikkel jobbá tették a mindennapjait.
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.
A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.
A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon nem meglepő módon a Forma-1-től búcsúzó Sebastian Vettelt szavazta meg a közönség. Amellett, hogy ez amolyan búcsúajándék a négyszeres világbajnoknak, ki is érdemelte, mert a lehetőségeihez mérten remek hétvégét teljesített.
A nap versenyzője szavazás eredménye:
Sebastian Vettel – 56.6%
Sergio Pérez – 9.1%
Charles Leclerc – 6.5%
Lewis Hamilton – 5.5%
Daniel Ricciardo – 4.8%
A 2022-es Forma-1-es szezon utolsó versenye volt az Abu Dhabi Nagydíj. Érzelmekkel teli versenyhétvége volt, leginkább azért, mert a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel utolsó versenyét teljesítette visszavonulása előtt. Talán még egy visszavonuló versenyzőt sem búcsúztattak még az F1-ben ilyen egyöntetűen és őszintén, mint tették most Vettellel.
Sebastian Vettel | Fotó: Vándor Iván
Bár hivatalosan csak Vettel akasztja szögre sisakját visszavonulás okán, mások is utolsó F1-es versenyüket teljesítették. Daniel Ricciardo, Mick Schumacher és Nicholas Latifi nem talált magának helyet a 2023-as szezonra, így ők sem lesznek a mezőny tagjai jövőre, azonban ők még bíznak a későbbi visszatérésben.
Az 58 körös versenyt Verstappen várta az élről, mellette csapattársa, Pérez foglalt helyet.
Mögöttük a két Ferrari, Leclerc és Sainz sorakoztak fel, majd a két Mercedes következett Hamilton, Russell sorrendben. Top tízben utánuk Norris, Ocon, Vettel és Alonso következett.
Verstappen megtartotta az első helyet és közvetlenül mögötte sem változott a sorrend, ám Hamiltonnak sikerült megelőznie Sainzot. A spanyol visszavenni készült a pozíciót, miközben Hamilton a rázókőre sodródott, ami meg is dobta a Mercedest, de elöl maradt. Csak a negyedik körben szóltak Hamiltonnak, hogy engedje vissza maga elé Sainzot, mert jogosulatlan előnyhöz jutott a pálya elhagyásával.
Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool
Ez után fej-fej mellett haladt a Ferrari és a Mercedes, míg nem Hamilton tisztán vette vissza a negyedik pozíciót. Ezt követően Russell is támadni kezdte a spanyolt. A nyolcadik körben aztán ismét a Ferrarinak jött ki jobban a lépés és visszaelőzte Hamiltont.
Ez idő alatt Vettel előzte Ocont a nyolcadik helyért, de lesodródott a pályáról, így nem járt sikerrel.
A top 10-ből Ocon érkezett először kerékcserére, a 15. körben, így Vettel Norris mögött haladt tovább. A következő körben azonban Russell, Norris és Pérez is érkezett cserére.
Norris elé hirtelen kiengedték a boxucában Russellt, épp csak, hogy nem ütköztek össze.
Pérez Vettel elé tért vissza, de a mexikói megcsúszott, így Vettel lendületből el tudott menni előtte. Pérez így Alonsót kapta a nyakába. Ez a felállás azonban ideiglenes volt, mikor a gumik üzemmeleggé váltak, Pérez visszavette a pozíciót a négyszeres világbajnoktól.
Sergio Pérez | Fotó: Vándor Iván
A 19. körben Hamilton is érkezett kerékcserére. Ezt követően Vettel – még kerékcsere nélkül – a negyedik volt, a mögötte érkező Sainz – már friss gumikon – azonban maga mögé utasította.
Verstappen az élről a 21. körben cserélte le a közepes Pirelliket kemény keverékűekre, így a vezetést Leclerc vette át. A top 10-ben ekkor csak az élen álló Leclerc ás a 6. Vettel nem volt még kerékcserén – miután a németet épp megelőzte Russell. A britre azonban ekkor róttak ki 5 másodperc büntetést a boxutcai incidens miatt.
Miután Leclerc is túlesett a kerékcserén a következőképp alakult a sorrend: Verstappen, Pérez, Leclerc, Sainz, Russell, Vettel.
Mindeközben besötétedett. Vettel pedig miután 24 körön át nyúzta a közepes gumikat, érkezett cserére. A boxkiállás után a 19. helyre esett vissza a nyolcadikról.
A 28. körben műszaki hiba miatt Alonsónak ki kellett állnia a versenyből.
A 34. körben Pérez a második kerékcseréjére érkezett.
A 39. körben két utolsó versenyes, Mick Schumacher és Nicholas Latifi akadtak össze, mikor a német előzni kísérelte volna a Williamset. Azonban még nem volt előnyben, és ahogy Latifi bevenni készült a balkanyart, összeért a két autó. Egymással teljesen párhuzamosan mutattak be egy megforgást, ami bár látványos volt, ők bizonyára nem örültek neki.
A 40. körös kerékcseréjekor Russell az időbüntetését is letöltötte, így a 8. helyen folytatta a versenyt. Eközben Hamilton arra kérte a csapatát, hogy ne hagyják őt egy kiállásos taktikán.
A 45. körben Hamiltont előzte Pérez, de elfékezte magát, és Hamilton vissza tudta venni a harmadik helyet, bár csak ideiglenesen.
Az 55. körben Hamilton alatt megadta magát a Mercedes, így ő is kiesett a versenyből. A hétszeres világbajnok F1-es pályafutása során idén fordult elő először, hogy egy szezon során egyszer sem sikerült nyernie.
Pérez az utolsó körökben még megkísérelte utolérni Leclerc-t a második helyért, de végül nem tudott előzési közelségbe kerülni.
2022 utolsó futamát tehát az idei bajnok Verstappen nyerte, Leclerc és Pérez előtt. Az utolsó versenyes Ricciardo és Vettel a 9. és 10. pontszerző helyeken értek célba.
Lewis Hamilton megkönnyebbülten fog majd kiszállni a jövő héten esedékes Pirelli teszt után az Mercedes idei autójából, a W13-ból. A brit klasszis ugyanis soha többet nem szeretne az előbb említett autó volánja mögé kerülni.
A hét szeres világbajnoknak még két alkalommal kell vezetnie a W13-at: a mai Abu Dhabi Nagydíjon, illetve a Pirelli gumitesztjének keddi napján, miután a Mercedes arra a napra osztotta be őt.
A Mercedes idei autójával már a barcelonai teszteken sok volt a probléma és olyannyira rossz volt, hogy Hamiltonnal először fordult elő a 2007 óta tartó Forma-1-es pályafutása során, hogy nem volt képes pole-pozíciót szerezni. Ez a statisztikai adat pedig a győzelmekre is kiterjedhet, ha a brit nem lesz képes ma futamot nyerni Abu Dhabiban.
Az Interlagosban elért kettős győzelem után felcsillant a remény a számukra, de a Yas Marina Circuit-en kis durrant a lufi, miután Hamilton és George Russell csak az 5. és a 6. helyet szerezte meg az időmérőn a Red Bullok és a Ferrarik mögött.
„Nehéz volt jól fékezni, visszatért a pattogás és még a légellenállás sem segített minket idén” – nyilatkozta Hamilton, aki búcsúvacsorát rendezett a visszavonuló Sebastian Vettel számára. – Emellett még sok más tényezőt is fel tudnék hozni. A leszorítóerő megvan, de jövőre egy sokkal hatékonyabb autót kell építenünk. A csapatnál mindenki tudja, mikben kell javítanunk és ennek érdekében mindent meg fogunk tenni a szünetben.”
„Másfelől már alig várom, hogy vége legyen az évnek, mert soha többet nem szeretném ezt az autót vezetni a jövőben. Biztosan nem ez lesz az az autó, amire igényt tartanék majd.”
Charles Leclerc számára kulcsfontosságú lesz az Abu Dhabi Nagydíj, mert ha képes lesz legyőzni Sergio Pérezt és ezzel megszerzi az egyéni bajnokság 2. helyét, akkor sajtóértesülések szerint egy jelentős pénzösszeg ütheti a markát.
Leclerc számára nem jött ki a lépés a Sao Pauló-i Nagydíjon, de végül képes volt mentheti a menthetőt és így fej-fej mellől várhatják majd mexikói riválisával az idei szezon utolsó versenyét. Egyes információk szerint a Ferrari fiatal sztárjának szerződése tartalmaz egy olyan paragrafust, ami azt mondja ki, hogy egy óriási pénzösszegre tehet szert, ha megszerzi az egyéni bajnokság 2. helyét.
Ez az információ a Sky Sports csütörtöki adásában hangzott el és az 5-szörös futamgyőztesnek minden esélye megvan erre, ugyanis közvetlenül a mexikói pilóta mögül rajtolhat majd. Ha azonban nem tudta legyőzni Pérezt, akkor az azt jelentené, hogy a Red Bull pilótái története során először végeznének az egyéni világbajnokság első két pozíciójában.
„Összességében elégedett vagyok a köridőmmel, nem hiszem, hogy ebben lett volna még több idő” – nyilatkozta Leclerc az idei év utolsó időmérője után. – A Red Bullok mindig erősek szoktak lenni a versenyek folyamán, szóval nehéz dolgunk lesz. Azonban a jó eredmény érdekében minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni.”
Az idei Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj legfőbb szereplője nem más, mint Sebastian Vettel. A németet négyszeres világbajnokának ugyanis ez lesz az utolsó versenye a királykategóriában és az időmérő után elárulta, hogy az edzés kezdete előtt nem sokkal eluralkodtak rajta az érzelmek.
Az érzelmi hullámvasút azonban a legkevésbé sem zavarta az 53-szoros futamgyőztes Vettelt, aki az utolsó időmérőjén képes volt bejutni a Q3-ba és ott a 9. helyen végezni, ami a legjobb rajthelyének számít 2022-ben. A német szerint valósággal „életre kelt alatta az autó.”
„Már a Q1-ben és a Q2-ben is jól éreztem magamat az autóban” – árulta el Vettel az időmérő után. – Ezért sajnáltam azt, hogy a Q3-ra nem maradt egy plusz szett lágy gumim. Egy jó edzést zártunk, elégedett vagyok az elért eredményünkkel.”
„Az időmérő előtt egy kicsit eluralkodtak rajta az érzelmek, de így is egy óriási vasárnapi verseny előtt állok. Van egy fontos feladatunk, meg kell próbálnunk legyőzni az Alfákat (Romeo) és megszerezni a 6. helyet a konstruktőri bajnokságban.”
A hinwili kiscsapat jelen pillanatban 5 ponttal előzni meg az Aston Martint a gyártók versenyében, szóval Vetteléknek minden esélye megvan arra, hogy megelőzzék a svájciakat.
Lewis Hamilton az ötödik helyre kvalifikálta magát az idényzáró Abu Dhabi Nagydíjra, és nyolc tizedmásodperccel futott lassabb kört, mint a pole-t megszerző Max Verstappen.
A Mercedes a múltheti kettős győzelem után azért talán többre számított, még ha azt sejtették is, hogy ez a pálya nem fekszik nekik annyira. Hamiltonnak mindazonáltal több problémával is meg kellett küzdenie az időmérőn, de a hátrány akkor is meglepetésként érte.
„Természetesen nem számítottam ekkora hátrányra, de hat tizedet vesztettünk az egyenesben. A pattogás szintén visszatért. Nem volt könnyű” – értékelte szombati napját Hamilton.
Az egyenesbeli hátrány mindenesetre részben a nagy leszorítóerőre állított autónak köszönhető, ezt a csapatfőnök Toto Wolff is megerősítette.
Hamilton számára az idei szezon pályafutása egyik legsikertelenebbje, és ha holnap nem ő szeli át elsőként a célvonalat, akkor a 2022-es az első olyan idénye lesz, melyben egyszer sem nyert. Érthető tehát, hogy a W13 nem tartozik a kedvenc konstrukciói közé, melynek legnagyobb gondja egyértelműen a pattogás, de azért akad más dolog is: „Sok más dolog is van. Nyilvánvalóan van némi leszorítóerőnk, de hatékonyabb autót kell építenünk. Azt hiszem, a csapatban mindenki pontosan tudja, hol vannak a problémák. Biztosak vagyunk benne, hogy tudunk olyan autót építeni, amely nem rendelkezik ezekkel a jellemzőkkel.”
Max Verstappen indulhat az élről holnap, viszont leginkább a háta mögé tekinget.
A holland versenyző nyerte az időmérőt, míg mellőle csapattársa, a második helyért harcoló Serigo Pérez rajtol. A mexikói viszont nem lélegezhet fel, ugyanis Charles Leclerc is ott van.
A 25 éves versenyző ugyanakkor megígérte, hogy csapatjátékosként segíti a 32 éves pilótát, de azért a futamgyőzelmet sem dobná el.
„Olyan volt, mint egy hullámvasút, hol fent voltunk, hol lent. A Q2-ben elég zűrös lett a helyzet, pedig jól indult. Nem találtam tapadást a pályán, ám a Q3-ben javultak a dolgok. Egy kicsit megijedtem, ugyanis az első próbálkozás előtt az autó leállt, így újra kellett indítani mindent.” – magyaráztaVerstappen az időmérő után.
A kétszeres világbajnok szerint kemény verseny vár rájuk, mivel a Ferrari és a Mercedes is erősnek tűnik.
„Boldog vagyok amiatt, hogy a két autó az első sorból indulhat holnap. Természetesen meg akarom nyerni a versenyt, ugyanakkor azt is szeretném, hogy Checónak (Sergio Pérez) meglegyen az egyéni bajnokságban a második pozíció. A mai nap elképesztő volt, arra számítok, hogy holnap is nagy csata lesz.”
A 2022-es Forma-1-es szezon utolsó időmérő edzésén már villanyfény fogadta a mezőnyt.
Q1
Senki nem bízott a véletlenre semmit (szinte) és azonnal pályára hajtott, kivéve Fernando Alonsót.A top versenyzők közül Leclerc ért körbe először és állt az élre, majd Pérez vette át tőle a vezetést, 10 perccel az első szakasz leintése előtt. De ő sem maradt az eredményjelző tetején túl sokáig, mert Verstappen állt az élre.
Az utolsó pillanatokban a kiesőzónából Vettel az 5., Schumacher a 10. helyre javított. Végül Alonso még éppen, hogy továbbjutott, így kiesett végül Magnussen, Gasly, Bottas, Albon és Latifi.
Q2
Először Hamilton, majd Russell volt az élen. Közéjük később Vettel és Ocon ékelődött be. 8 és fél perccel a vége előtt Leclerc állt az élre, majd rögtön megelőzte őt előbb Norris, majd Sainz. Egészen addig míg Vetrstappen, majd 1:24.419-es idővel Pérez magához nem vette a vezetést.
Végül az élen Pérez, Leclerc és Sainz jutott tovább, míg Alonso, Tsunoda, Schumacher, Stroll és Zhou nem jutott tovább.
Q3
Az utolsó szakaszban Hamilton volt az első, aki mért kört teljesített, 1:24.678-as idővel.
Mindeközben a pályára hajtó Pérez rádión érdeklődött, hogy hol van a csapattársa, Verstappen, aki feltehetően segített volna neki az előzetes tervek szerint. Azonban azt az információt kapta, hogy a hollandnak gondja van az autójával, így még a boxban maradt.
Pérez állt később az élre, akit 35 századdal előzte meg Saint, majd megérkezett a fent említett Verstappen és átvette a vezetést.
A kvalifikáció leggyorsabbja végül Verstappen nyerte Pérez és Leclerc előtt.