Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, mögötte Lewis Hamilton végzett, míg a harmadik legjobb időt Max Verstappen autózta.
A naplemente kezdetén Esteban Ocon hajtott ki először a pályára. A francia versenyzőt Alex Albon követte, ám nem sokáig maradtak ketten, hiszen a mezőny többi tagja is kimerészkedett.
Pierre Gasly eközben jelentette csapatának, hogy a Williams fotósa feltűnően sok képet lő az autókról. Mérnöke azonban gyorsan megnyugtatta, hogy jövőre nem ugyanezzel a konstrukcióval mennek, így ne zavarja a rivális csapat tevékenysége.
Csakúgy, mint Bahreinben, úgy Abu Dhabiban is tesztelniük kell a versenyzőknek a 2021-re szánt abroncsok prototípusát, így a pilóták autóján ott virított a jelöletlen komponens.
A első komolyabb időt Valtteri Bottas futotta meg, mögötte a visszatérő Lewis Hamilton neve villant fel. Meglepetésre Kimi Räikkönen kúszott fel a harmadik pozícióba, ám a finn lemaradása, már több, volt mint egy másodperc. A hétszeres világbajnok a tesztelés közepette kénytelen volt meglátogatni a bokszutcát, ugyanis kormányt kellett cserélni az autójában. A gyors folyamat elvégzése után, azonnal vissza is ment a pályára.
A Red Bull emellett nemcsak a prototípus gumikat próbálgatta, hanem a 2021-re szánt padlólemezt és hátsó szárny elemet is.
30 perc leteltével már mindenki visszahajtott a bokszba, ugyanis kezdetét vette a hétvégére való felkészülés. A jövőre szánt „papucsok” lekerült, míg az idén használt abroncsok a villanyfényben tündököltek. Elsőként Hamilton mutatott be köridőt rajtuk, a közepes keverékekkel az első helyig jutott. Albon csatlakozott a brithez, a sárga keverékű gumikkal a második pozíciót szerezte meg.
A mezőny többi tagja sem tétlenkedett, szinte mindenki a pályán próbálgatta az abroncsokat. Bottas rögtön az élre állt, letaszítva csapattársát az első helyről, míg Sergio Pérez ért fel a harmadik helyre. Carlos Sainz a negyedik pozíciót csípte el, mögötte Daniel Ricciardo, Pierre Gasly, Kimi Räikkönen, Kevin Magnussen és Lance Stroll következett.
Az AlphaTauri francia versenyzője kezdte meg a piruettezést a gyakorláson, egy pillanatig sárga zászlós szekciót okozva ezzel.
Egy óra elteltével továbbra is Bottas állt az élen, a finnt Hamilton és Verstappen követte. A negyedik pozíciót Albon kaparintotta meg, mögötte Norris, Ocon, Pérez, Leclerc, Ricciardo és Stroll volt a sorrend. Az első három a legjobb idejét a sárga oldalfalú abroncsokon futotta meg, példájukat a hetedik helyet elérő mexikói követte. A többiek a lágy keverékekre esküdtek.
Az utolsó fél órában a versenytempó szimulációja következett azoknál, akik kint maradtak a pályán, míg a mezőny másik része a bokszból figyelte az eseményeket.
A Mercedes pilótái mindeközben visszatették a prototípus abroncsokat, így ismét 2021-re koncentrálva körözgettek. George Russell edzése nem alakult túl jól, ugyanis MGU-K hiba miatt kénytelen volt visszamenni a bokszba, míg Kimi Räikkönen Alfa Romeoja kigyulladt a pályán. A piros zászló is tiszteletét tette így az edzésen, ugyanis a finn autóját oltani kellett. A tűzoltásba maga Räikkönen is besegített, sőt alaposan megbizonyosodott arról is, hogy minden egyes rész rendben legyen. Ezután megérkezett érte a golf autó, így a 41 éves versenyző visszatérhetett csapatához.
Az újraindítást követően Lewis Hamiltonnak is technikai problémája akadt, eközben a csapatok megkapták azt az információt, hogy a hatos szektorban (versenybírói poszt) csúszik a pálya. A hétszeres világbajnok a Haas előtt állt meg, ám autóját sikerült újraindítani, így kiment ismét a pályára. A mezőny egésze kilátogatott az aszfaltcsíkra, egyedül csak Russell és Räikkönen nem vehetett részt az eseménye. Ocon és Albon kakaskodott egyet egymással, amit a brit-thai nem is értette hirtelen. Hamiltonnál eközben másodszorra cseréltek kormányt.
A második szabadedzést végül Valtteri Bottas nyerte meg Lewis Hamilton előtt, a harmadik legjobb időt Max Verstappen autózta. Mögötte csapattárs, Alex Albon következett, míg mögötte Lando Norris, Esteban Ocon, Sergio Pérez, Charles Leclerc, Daniel Ricciardo és Lance Stroll volt a sorrend.
| 1 |
Valtteri Bottas |
Mercedes |
1:36.276 |
| 2 |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
+0.203 |
| 3 |
Max Verstappen |
Red Bull/Honda |
+0.770 |
| 4 |
Alexander Albon |
Red Bull/Honda |
+0.987 |
| 5 |
Lando Norris |
McLaren/Renault |
+1.162 |
| 6 |
Esteban Ocon |
Renault |
+1.229 |
| 7 |
Sergio Perez |
Racing Point/Mercedes |
+1.230 |
| 8 |
Charles Leclerc |
Ferrari |
+1.232 |
| 9 |
Daniel Ricciardo |
Renault |
+1.232 |
| 10 |
Lance Stroll |
Racing Point/Mercedes |
+1.284 |
| 11 |
Daniil Kvyat |
AlphaTauri/Honda |
+1.320 |
| 12 |
Carlos Sainz Jr. |
McLaren/Renault |
+1.340 |
| 13 |
Pierre Gasly |
AlphaTauri/Honda |
+1.624 |
| 14 |
Kimi Räikkönen |
Alfa Romeo/Ferrari |
+1.792 |
| 15 |
Sebastian Vettel |
Ferrari |
+1.922 |
| 16 |
Kevin Magnussen |
Haas/Ferrari |
+2.228 |
| 17 |
Antonio Giovinazzi |
Alfa Romeo/Ferrari |
+2.288 |
| 18 |
George Russell |
Williams/Mercedes |
+2.541 |
| 19 |
Pietro Fittipaldi |
Haas/Ferrari |
+2.751 |
| 20 |
Nicholas Latifi |
Williams/Mercedes |
+2.856 |