Címke: Abu Dhabi Nagydíj

  • Pozitív tesztet produkált, kihagyja a szezonzárót Mazepin

    Pozitív tesztet produkált, kihagyja a szezonzárót Mazepin

    Nikita Mazepin szezonja váratlan módon ért véget, miután pozitív Covid-tesztet produkált az Abu Dhabi Nagydíjat megelőzően.

    A Haas tartalékversenyzője Pietro Fittipaldi, ám mivel a jövőre is hasonló szerepkört ellátó brazil egyetlen eseményen sem szerepelt a hétvégén, így nem tud beugrani Mazepin helyett. Ennek eredményeképpen csak az egyik Haas rajtolhat el, Mick Schumacherrel a volán mögött, aki a 19. helyről vághat neki a futamnak.

    „Az FIA, a Forma-1 és a Haas F1 Team ma megerősítette, hogy a 2021-es FIA Forma-1 Abu Dhabi Nagydíjra vonatkozó helyszíni PCR-teszt során Nikita Mazepin tesztje pozitív lett a COVID-19-re. A COVID-19 protokolloknak megfelelően a továbbiakban nem vesz részt a versenyen. Minden kontaktot bejelentettek” – állt az ezzel kapcsolatos hivatalos közleményben.

    A Haas továbbá az alábbiakat tette hozzá: „Nikita fizikailag jól van, mivel tünetmentes volt, de mostantól önmagát fogja izolálni, és be fogja tartani az illetékes közegészségügyi hatóságok iránymutatásait, mivel a biztonság a legfőbb prioritás minden érintett fél számára. Az Uralkali Haas F1 Team minden jót kíván Nikitának, és várjuk, hogy 2022 elején visszatérjen a versenypályára a szezon előtti tesztekre.”

  • Ocon megrovást kapott Vettel feltartásáért, a többieket nem büntették

    Ocon megrovást kapott Vettel feltartásáért, a többieket nem büntették

    Az Abu Dhabi Nagydíj időmérőjét követően számos versenyzőnek jelenése volt a toronyban a versenyirányításnál, miután a Q2 végén kisebb forgalmi dugó alakult ki az utolsó gyorskörök megkezdése előtt.

    A beidézett pilóták között ott volt Esteban Ocon és Sebastian Vettel is, előbbi vétkesként utóbbi pedig áldozatként volt jelen a meghallgatáson. A francia pilóta a 16-os kanyarban tartotta fel a gyorskörön lévő négyszeres világbajnokot, aki egyáltalán nem volt elragadtatva a manővertől.

    Ugyan Ocon próbálta menteni magát azzal, hogy „nem volt elég ideje lereagálni a helyzetet”, a stewardokat ez egyáltalán nem hatotta meg és egy megrovásban részesítették őt, a csapatára pedig egy 10.000 eurós büntetést szabtak ki.

    Az előbb említett két versenyzőn kívül még Daniel Ricciardo és Fernando Alonso volt érintett az ügyben, azonban a versenybírák nem büntették meg a McLaren ausztrálját, pedig ő is feltartotta a kétszeres spanyol világbajnokot, aki emiatt már a Q2-ben kiesett a szezon utolsó kvalifikációján.

  • Emiatt szenvedett Bottas az időmérőn

    Emiatt szenvedett Bottas az időmérőn

    Valtteri Bottas szerint nem jött jól a számára az, hogy az Abu Dhabi Nagydíj időmérője előtt vissza kellett váltania egy használtabb erőforrásra, ami legalább két tizedmásodperctől esett el.

    A Mercedes finn pilótája majdnem egy másodpercet kapott a pole-t megszerző Max Verstappentől, aki kiénekelte a sajtot az előzetes favorit, Lewis Hamilton szájából. A hétszeres világbajnok brit pilóta is majdnem négy tizedmásodperces lemaradással szerezte meg a második helyet a Red Bull hollandja mögött.

    Azonban Bottas Lando Norris, Sergio Pérez és még Carlos Sainz is meg tudta előzni, amit a finn pilóta annak tudott be, hogy a viseletesebb erőforrása miatt „limitálva voltak a lehetőségei”.

    „A Q2-ben autóztam a legjobb időmet és az volt a maximum, azon a körön már esélyem sem volt jobbat menni” – értékelt a finn pilóta, aki mind a 101 Mercedesnél töltött időmérőjén be tudott jutni a Q3-ba.

    „Bárhogyan is próbálkoztam, a beállításban egyszerűen ennyi volt. Egy olyan beállítást választotta, ami a versenyen minden bizonnyal jó lesz majd, de abban reménykedtem, hogy a kvalifikáción sem lesz rossz. A mai napon egy régebbi erőforrásra kellett váltanunk, ami miatt tisztában voltam vele, hogy két tizedet minimum veszítettem.”

    Bottas azt is hozzátette, hogy a motorcserét a „jobb megbízhatóság érdekében” hajtották végre. A finn pilóta arra a kérdésre is választ adott, hogy miért nem adott szélárnyékot Hamiltonnak, amikor Pérez beáldozta magát Verstappenért, aki később viszonozta mexikói csapattársának a szívességét. A tízszeres futamgyőztes szerint túl nagy kockázattal járt volna a szélárnyékozás, mert az egyikük könnyen pórul is járhatott volna.

    A holnapi nap folyamán nagy szerepe lehet majd versenystratégiának, mert amíg a két Mercedes a közepeseken fog rajtolni, addig a Red Bullok a piros oldalfalú lágy keverékeken startolhatnak majd. Érdekes lesz majd figyelni a bajnokságok alakulását is, ugyanis még egyik bajnokság sem dőlt el.

  • Horner: A bajnoki finálé egy kicsit olyan, mint a Squid Game

    Horner: A bajnoki finálé egy kicsit olyan, mint a Squid Game

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a hétvégi Forma-1-es bajnoki finálét a Netflix sikersorozatához hasonlította.

    A legtöbb előfizetővel rendelkező streaming-szolgáltató legnagyobb nézettséget hozó sorozatában a résztvevőknek különböző játékokat kell túlélniük, míg a végén egy marad, aki elviheti a hatalmas pénznyereményt.

    Verstappen és Hamilton pontegyenlőséggel érkezett az Abu Dhabiban rendezendő utolsó futamra. A bajnokság élén csak azért a holland áll, mert neki van eggyel több győzelme. A hibridérában egyeduralkodó Mercedest trónról letaszítani igyekvő Red Bull csapatfőnökeként tevékenykedő Horner elmondta, gondolatait az utolsó hétvége előtt.

    „Azt hiszem, a hangulatot az izgalom jellemzi” – mondta első körben a csapatról. „Ki gondolta volna, hogy a szezon kezdetén itt leszünk, és esélyünk van arra, hogy a konstruktőri trófeáért küzdjünk és egyéniben pontegyenlőséggel fogunk állni? Ez egy csodálatos utazás, egy csodálatos bajnokság volt. Tíz futamot nyertünk, Max kilencet, pont annyit, mint amennyit addig korábban összesen a sportágban. Úgy gondolom, hogy ahogyan harcoltunk, ahogyan hajtottunk ebben a szezonban, annyira senki sem tudta megközelíteni a Mercedest az elmúlt nyolc évben, és most itt vagyunk. Van egyfajta örömérzet, intenzív volt, és időnként frusztráló. A határokat feszegettük, hajtottuk egymást és a versenytársainkat. Itt vagyunk az utolsó futamon, a leszámolás előtt. Ez kicsit olyan, mint a Squid Game, hogy ugyanannyi ponttal érkeztünk ide. Szerintem a vasárnapi futam lenyűgöző látványt nyújt majd.”

  • Yas Marina határozottan „élvezetesebb lett” az átalakítás után

    Yas Marina határozottan „élvezetesebb lett” az átalakítás után

    Pilóták így látták a pénteki szabadedzéseket követően a Yas Marina változását, miután 2009 óta először változott a vonalvezetés.

    Két új pálya (Losail és Jeddah) után egy teljesen új karakterű aszfaltcsík dönt majd a 2021-es bajnoki címek sorsáról.

    Abu Dhabi ugyanis a 2020-as verseny után feltúrta a szigetet, és több lassú és technikás résztől megszabadultak azóta. Az első és az utolsó szektorban is egy-egy nyújtottabb, gyors kanyar vette át a szerepet, míg a hotel környékén kiszélesítették az aszfaltot.

    Lewis Hamilton a pénteki második edzésen ennek megfelelően 12,6 másodperccel volt gyorsabb, mint egy évvel korábban.

    „Tetszik a pálya, és változtatások is jók.” ­– értékelt – „Élvezetesebb, ritmusosabb lett.”

    A tavalyi győztes, Max Verstappen így fogalmazott:

    „Szórakoztatóbb rajta vezetni, a gyorsabb kanyarok mindig ilyenek, főleg az utolsó szektor volt nagyon szűk, és kifelé dőlt. Ez még továbbra is megvan, de a sugaruk kicsit nagyobb, úgyhogy [a változás] pozitív.”

    Bottas a több előzési lehetőséget emelte ki, míg Ricciardo részletezve elemezte inkább a Yas Marina Circuit átalakulását.

    „Régen picit jobb volt. A 9-es kanyar [a második egyenes után] gyors lett, ez tök jó. Az 5-ös [az első egyenes előtt] trükkös, de előtte a kombináció is az volt. A hotel alatt minden megváltozott.”

    „Hiányzik az utolsó előtti kanyar, az régen igazi kanyar volt, most könnyen padlógáz. Összességében azonban több előnye lett, mint hátránya.”

  • Alonso keményen nekiment a „túl lágy” versenyirányításnak

    Alonso keményen nekiment a „túl lágy” versenyirányításnak

    Fernando Alonso egyáltalán nem volt boldog az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzését követően. Mindannyian tudjuk, hogy a kétszeres spanyol világbajnok szeret ujjat húzni az FIA-val és most sem tartotta magában az ellenérzéseit, amikor a Q2 végén feltartotta őt az egyik McLaren a gyorskörén.

    Az Alpine pilótája a The Race-nek adott interjújában mesélt bővebben arról, amikor érzése szerint az utolsó gyorskörén feltartott őt Daniel Ricciardo.

    „Vad egy kör volt, pont ugyanúgy, mint Ausztriában anno – mesélte Alonso, aki szerint Max Verstappen érdemelné meg az idei bajnoki címet. „Ott a 15. helyen lettem rangsorolva, mert az utolsó kanyarban feltartottak és kiestem a Q3 előtt. Most is valami hasonló történt.”

    „Sajnos a toronyban nincsen olyan ember, aki moderálná a hasonló eseteket, mert a versenyigazgató túlságosan lágyszívű. Ha hagyod, hogy a pilóták szórakozzanak a kivezető körön, akkor könnyen elszabadulhat a pokol.”

    „Szükségünk van egy olyan emberre, aki megvéd minket, de sajnos jelen pillanatban ez egyáltalán nincs meg. A forgalmi dugót bárki okozhatta, azonban, ha jön mögötted egy gyors autó, akkor reagálni kell rá. Ő azonban még csak meg sem mozdult.”

    Az FIA meg fogja vizsgálni a kvalifikáció második szakaszának végén kialakult forgalmi dugót, ami miatt könnyen megváltozhat a holnapi rajtsorrend. Alonso szerint Ricciardonak egy három rajthelyes büntetést kellene kapnia a megmozdulásáért, mert Sebastian Vettel egy hasonló kihágásért pont ezt a büntetést kapta a stewardoktól Spielbergben.

  • Norris: A pole pozícióért mentem, de nem igazán jött össze

    Norris: A pole pozícióért mentem, de nem igazán jött össze

    Lando Norris is meglepődött azon, hogy az utolsó köre a harmadik helyre repítette.

    A McLaren egy ideje nem találja a góllövő cipőjét, így a szombat délutáni eredmény még őket is meglepte. Az elmúlt versenyhétvégék során a masszív pontszerzés is problémát okozott a brit gárdának, így a Ferrari megelőzte őket a konstruktőri versenyben.

    Délelőtt még úgy tűnt, hogy az évadzáró sem a papaya csapat hétvégje lesz, ám a 22 éves pilóta meglepett mindenkit a sebességével.

    Norris az időmérő után boldogan és némi humorral megfűszerezve számolt be a gondolatairól:

    ,,Én a pole pozícióért mentem, de nem igazán jött össze. Egész jó kör volt, egy kicsit meg is lepett, hogy a harmadik helyre kerültem. Javultam is, de ugyanakkor pár hibát elkövettem. Egy kicsit ideges vagyok, ugyanis én csak szeretném tisztes távolból nézni az eseményeket. Nem akarok nagyon belekeveredni. Nem tudom, hogy menjek-e rájuk vagy sem, de egy biztos: ha lesz lehetőségem bármire, akkor azt megragadom.” – utalt a bajnoki hajrára a McLaren versenyzője.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Hamiltont kifütyülték miközben elismerően beszélt Verstappenről

    Hamiltont kifütyülték miközben elismerően beszélt Verstappenről

    Lewis Hamilton szerint Max Verstappen megérdemelten szerezte meg az első rajtkockát.

    Sokáig a hétszeres világbajnoknak állt a zászló, ám az időmérő utolsó szakaszában a holland egy olyan kört rakott össze, amire a brit már nem tudott válaszolni. Ugyanakkor a címvédésre készülő Hamilton nem keseredett el, hiszen az első sorból rajtolva még bármi megtörténhet.

    ,,Max (Verstappen) nagyszerű kört rakott össze, a végén már nem tudtunk versenyre kelni vele. Erősnek tűnt az edzésen… nagyszerű közönségünk van itt, még a fütyülés ellenére is. Nem tudtuk tehát fel venni velük a versenyt, de a holnapi gumistratégia miatt remek helyzetben vagyunk. Egy jó futamunk is lehet. Az első próbálkozásnál időt veszítettem. A másodiknál minden rendben ment, csak nem tudtam megdönteni az idejét. Megérdemli a pole pozíciót. Ugyanakkor holnap az első sorból indulhatunk és ott van a gumikülönbség is.” – nyilatkozta a kvalifikáció után Hamilton.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen élvezi a sikert: Mindkét gumin jól működött az autó

    Verstappen élvezi a sikert: Mindkét gumin jól működött az autó

    Max Verstappen rajtolhat az élről vasárnap, így egy lépéssel közelebb került első világbajnoki címéhez.

    Délelőtt és az időmérő korai szakaszaiban még Lewis Hamilton volt az etalon, ám a Q3 elején a holland versenyző egy erős körrel bebiztosította magának az első helyet. Válasz nem érkezett az ellenféltől, így a hétszeres világbajnoknak meg kellett elégednie a második pozícióval.

    Ugyanakkor a Mercedes versenyzője a közepes keverékeken kezdheti meg az évadzárót, míg riválisa a piros oldalfalú gumikon fog rajtolni. Ám Verstappen nem aggódik, ugyanis az esti hőmérséklet és az autó viselkedése biztató adatokat produkált a garázsban:

    ,,Természetesen ez csodálatos érzés. A kvalifikáció előtt ismét sikerült javítani az autón. A hétvége eddigi szakaszaiban hol ment a dolog, hol nem, de a mostani eredmény miatt nagyon boldog vagyok. Ez az amit akartunk, viszont nem lesz könnyű. Alig várom már a holnapi napot. Mindkét abroncs jól működött, mindkettőn jól éreztem magam. Mivel este hűvösebb van, a lágy gumiknak is jól kell majd működniük. Rendben kell, hogy legyen, de majd holnap meglátjuk. Nagyon fontos, hogy jól rajtoljunk és jó pozícióban teljesítsük a versenyt. Mindent bele fogunk adni, és meglátjuk holnap mire jutunk vele. Nyugodt voltam az időmérőn, próbáltam a legjobbat kihozni magamból. Tudom, hogy a csapatom mindent meg fog tenni, és a lehető legjobb konfigurációt teszi alám. Így volt ez az év korábbi szakaszaiban is.” – nyilatkozta az időmérő után Verstappen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen brutális időt pakolt le, Hamilton nem tudott mit kezdeni vele

    Verstappen brutális időt pakolt le, Hamilton nem tudott mit kezdeni vele

    Max Verstappen nyerte az év utolsó időmérőjét, mellőle majd Lewis Hamilton indulhat vasárnap, míg a harmadik pozícióból Lando Norris vághat neki az évadzárónak.

    A legtöbb versenyző azonnal kihajtott a pályára, hogy megkezdjék a 2021-es szezon utolsó Q1-es szakaszát. A két Ferrari kivételével mindenki a lágy keverékű gumikra szavazott, a vörösök inkább a sárga oldalfalú abroncsokon kezdték meg a próbálkozást.

    A két bajnok aspiráns közül Max Verstappen nyitotta előbb a táncot. Míg a holland a pályán vitézkedett, addig ellenfele a boxban várakozott. A 24 éves pilóta az élre is ugrott, míg a két AlphaTauri (Pierre Gasly és Yuki Tsunoda sorrendben) felugrott a második és harmadik helyre.

    Lewis Hamilton és Valtteri Bottas gyorsan átvette a vezetést, így Verstappen ugrott a harmadik helyre. Lando Norris pedig megverte a Red Bull testvércsapatát.

    Mick Schumacher mindeközben elütött egy bóját, amit a McLaren brit versenyző szedett össze a gyorsköre alatt. Az alkotóelem távozott az autó bűvköréből, egyenesen a pályára. Emiatt a piros zászló is beköszönt a kvalifikációra.

    A két Ferrari felhagyott a közepes keverékekkel, így a Q1 utolsó hajrájára már ők is lágyakkal próbáltak varázsolni.

    Az első szakaszt Lewis Hamilton nyerte, Valtteri Bottas és Max Verstappen előtt. A Q1-ből végül Nicholas Latifi, George Russell, Kimi Räikkönen, Mick Schumacher, és Nikita Mazepin búcsúzott.

    A Q2-es táncot szinte mindenki közepes keverékekkel nyitotta, egyedül az Aston Martin választott más koreográfiát. Lewis Hamilton bekezdett, ám Max Verstappen sem hagyta magát. 4 ezreddel maradt csak le riválisától. A Scuderia megvillantotta sebességét, Carlos Sainz az élre ugrott, míg a Charles Leclerc harmadik lett. Mindeközben a holland elfékezte a versenyre szánt abroncsát.

    A forgalom a végén ismét fontos szerepkört töltött be. Lewis Hamilton Fernando Alonsóval csatázott, míg Verstappen próbált előre törni. A második szakaszt végül Max Verstappen nyerte lágy keverékkel. A második helyre Sergio Pérez fért fel, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. A Q2-ből búcsúzott Fernando Alonso, Pierre Gasly, Lance Stroll, Antonio Giovinazzi és Sebastian Vettel.

    Az utolsó felvonást a két Red Bull nyitotta meg. Max Verstappen egy erős pakolta le elsőre, amire Hamilton nem tudott válaszolni. 5 tizeddel maradt le holland ellenfelétől. A végjátékot a Mercedes vezette fel. Valtteri Bottas, csakúgy, mint korábban Sergio Pérez húzta a szélárnyékot, ám a hétszeres világbajnok nem tudta megverni ellenfele idejét. Verstappen mindeközben javított idején, így ő indulhat holnap az első rajtkockából.  Lewis Hamilton indulhat mellőle, míg Lando Norris a harmadik lett. A további sorrend: Sergio Pérez, Carlos Sainz, Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Yuki Tsunoda, Esteban Ocon és Daniel Ricciardo.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:23.322 1:22.800 1:22.109
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:22.845 1:23.145 1:22.480
    3 Lando Norris McLaren 1:23.553 1:23.256 1:22.931
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:23.350 1:23.135 1:22.947
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:23.624 1:23.174 1:22.992
    6 Valtteri Bottas Mercedes 1:23.117 1:23.246 1:23.036
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:23.467 1:23.202 1:23.122
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:23.428 1:23.404 1:23.220
    9 Esteban Ocon Alpine 1:23.764 1:23.420 1:23.389
    10 Daniel Ricciardo McLaren 1:23.829 1:23.448 1:23.409
    11 Fernando Alonso Alpine 1:23.846 1:23.460
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:23.489 1:24.043
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:24.061 1:24.066
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:24.118 1:24.251
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:24.225 1:24.305
    16 Nicholas Latifi Williams 1:24.338
    17 George Russell Williams 1:24.423
    18 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:24.779
    19 Mick Schumacher Haas 1:24.906
    20 Nikita Mazepin Haas 1:25.685