Címke: Abu Dhabi Nagydíj

  • Bottas együttérez Hamiltonnal az elvesztett bajnoki címe miatt

    Bottas együttérez Hamiltonnal az elvesztett bajnoki címe miatt

    Valtteri Bottas nagyon szomorúan vette tudomásul az 58 körös Abu Dhabi Nagydíj leintését követően, hogy nem a csapattársa, Lewis Hamilton nyerte meg az egyéni bajnokságot 2021-ben. A finn szerint a konstruktőri bajnokság megnyerése rendkívül pozitív a számukra, azonban nagyon szomorú amiatt, hogy a döntő pillanatokban nem tudta segíteni a csapattársát.

    Bottas és a hétszeres világbajnok brit pilóta a közös éveik alatt nagyon keményen dolgozott azon, hogy az övék legyen a Forma-1 történelmének egyik, hanem a legsikeresebb pilótapárosa. Azonban a finn pilótának ez volt az utolsó éve Brackley-ben, ugyanis a 2022-es szezont már az Alfa Romeo pilótájaként fogja megkezdeni.

    Hamilton végig uralta a versenyt, azonban egy késői biztonsági autós minden addigi munkáját tönkretette, ugyanis Max Verstappen a gumielőnyét kihasználva megelőzte őt az utolsó körben, amivel a győzelem mellett a bajnoki címet is elvette tőle.

    Bottas pedig az előbb említettek miatt rendkívül csalódottan értékelt Sky Sports-nak az utolsó mercedeses futamát követően. „Még nem láttam senkit a futamot követően, azonban együttérzek Lewisszal. Az újabb konstruktőri cím megszerzése hihetetlen eredmény a csapatnak, ugyanakkor Lewis miatt csalódott vagyok, hogy végül nem ő lett a világbajnok. Azért vagyok szomorú, mert nagyon megérdemelte volna. Azonban ebben a sportban bármi megtörténhet és ez a nap sajnálatos módon nem róla szólt. Egyszerűen nem volt szerencséje.”

  • Pérez örömmel segített Verstappennek

    Pérez örömmel segített Verstappennek

    Az idei idényzáró Abu Dhabi Nagydíj Lewis Hamilton és Max Verstappen bajnoki fináléjáról szólt. Csapattársaik közül pedig a Red Bullos Sergio Pérez tudott beleszólni kettejük küzdelmébe, nem is akárhogy.

    A mexikói annyira elnyújtotta a lágy gumis első etapját, hogy az elméleti első helyen álló Hamilton utolérte a kiállása után, és meg is támadta. A mexikói viszont lenyűgözően védekezett, többször is visszaelőzte a britet, rengeteg másodpercet lefaragva csapattársa hátrányából, ami később aranyat ért.

    Ezután sokáig a harmadik helyen haladt, majd a verseny végi safety car fázis alatt kihajtott a bokszba, mivel nem tudta befejezni a versenyt, eddig nem ismert okok miatt.

    „Olyan helyzetben találtam magam, melyben igazán sokat tehettem Maxért” – nyilatkozta Pérez a verseny után. „Lewis ekkor már nagyjából kézben tartotta a versenyt. Elég ideje lett volna a virtuális biztonsági autós kerékcserékre.”

    „Nagyon fontos volt, de nagyon régi gumikon voltam. Az élettartamuk végén jártak. Sikerült visszatartanom őt, és pár másodpercet veszített vele. Ez volt ma a döntő. Nagyon boldog vagyok Max és a Red Bull miatt” – zárta gondolatát.

  • Russell: Elfogadhatatlan, ami a pályán történt

    Russell: Elfogadhatatlan, ami a pályán történt

    Ugyan George Russell és Max Verstappen jó kapcsolatot ápol egymással, azonban a Williams brit pilótája nem akarta elhinni azt, amit az Abu Dhabi Nagydíj legvégén látott. Lewis Hamilton leendő csapattársa nem akarta elhinni, ahogyan a versenyirányítás lekezelte az utolsó körökben kialakult helyzetet.

    „Ez teljes mértékben elfogadhatatlan” – írta Russell a közösségi média oldalán. „Max (Verstappen) egy hihetetlenül jó versenyző és egy fantasztikus szezonja volt idén, tisztelem is őt nagyon, de ami ma a pályán történt, az messze nem elfogadható.”

    A 23 éves Russell szerint nem szabadott volna újra elengedni a mezőnyt Nicholas Latifi balesetét követően, ami miatt Hamilton lett volna a világbajnok, mert a biztonsági autós fázis során még ő volt az első helyen közvetlen Verstappen előtt.

  • Verstappen: A Mercedes óvása jól összefoglalja a szezont

    Verstappen: A Mercedes óvása jól összefoglalja a szezont

    A világbajnoki címét ünnepelni szándékozó Max Verstappen cinikus énjét vette elő, amikor a végeredményre vonatkozó Mercedes-óvást véleményezte.

    Max Verstappen mindössze a legeslegvégén, az utolsó körben biztosította be karrierje első vb-címét. Ezzel megakadályozta, vagy legalábbis elodázta azt, hogy Lewis Hamilton nyolcadszor is felülhessen az F1 trónjára. A Red Bull és maga Verstappen örömmámorába gyakorlatilag rögtön a leintés után belerondított a Mercedes az óvásával. Így a végeredmény a szó hivatalos értelmében még nem végleges.

    „Nincs ehhez nagyon mit hozzáfűzni… Ez egy kicsit össze is foglalja a szezont” – fogalmazott pikírten a jelen tényállás szerinti friss világbajnok.

    Verstappen elmondása szerint csak Hamiltonra igyekezett reagálni. „Láttam, hogy küszködik a kemény gumik üzemmelegre hozásával. Így pedig közel tudtam hozzá maradni. Aztán nekem a lágy gumikon nyilván több tapadásom volt. Aztán viszont persze ott volt még az ötös kanyar ahol vissza lehet jönni… Szoros volt ez köztünk.”

    Verstappen a végeredmény helyben hagyása esetén nyolc pontos előnnyel mondhatja magát világbajnoknak.

  • Hamilton gratulált Verstappennek a vereség után

    Hamilton gratulált Verstappennek a vereség után

    Lewis Hamilton szinte már fél kézzel fogta a nyolcadik világbajnoki serlegét, de az utolsó körös dráma után Max Verstappen ért fel a csúcsra, megnyerve az Abu Dhabi Nagydíjat. A brit versenyző 2016 után először nem zárt világbajnokként egy szezont, mindezek ellenére sportszerűen gratulált holland ellenfelének.

    „Nagy gratuláció Maxnak és csapatának. Nagyszerű munkát végeztünk, minden férfi és nő keményen dolgozott. Nagyon büszke vagyok rájuk, és nagyon hálás vagyok nekik. Mindent beleadtunk, soha nem adtuk fel, és ez a legfontosabb dolog” – nyilatkozta Hamilton, miután autója leparkolását követően még hosszú percekig ült az autóban.

    „Az elmúlt hónapokban jól éreztem magam. Ha őszinte akarok lenni, azt akarom, hogy az emberek biztonságban legyenek, és majd meglátjuk, mi lesz jövőre” – zárta gondolatát.

  • Verstappen hihetetlen örömmámorban: Végre nekem is szerencsém volt

    Verstappen hihetetlen örömmámorban: Végre nekem is szerencsém volt

    Egy egészen hihetetlen, az utolsó körig kiélezett szezonzárónak lehettünk szemtanúi Abu Dhabiban. A biztonsági autós újraindítás után már csak egy kör volt hátra és Max Verstappen a frissebb abroncsainak köszönhetően meg tudta előzni a versenyben szinte végig vezető Lewis Hamiltont, amivel élete első világbajnoki címét is megszerezte.

    „Ez egész egyszerűen hihetetlen” – kereste a szavakat a holland fiatal a hatalmas ünneplés közepette. „Végig harcoltam, küzdöttem és az utolsó körben kaptam egy ilyen lehetőséget. Még görcsöm is volt, elképesztő, ami itt volt. Nem is tudom, mit mondjak. Ezek a srácok, a csapatom, a Honda, mindenki megérdemli ezt a bajnoki címet.”

    Ugyan a szerencse nem mindig Verstappen oldalán állt 2021-ben, azonban még így is ő volt az, aki megnyerte az egész szezon át tartó ki nevet a végént. A holland csapattársa, Sergio Pérez is minden tőle telhetőt megtett, hogy segítse őt, de ha nincs Nicholas Latifi összetört autója és a biztonsági autó, akkor nagy valószínűséggel Hamilton nyert volna.

    „Végre nekem is szerencsém volt” – folytatta Verstappen. „Sergiónak is szeretném megköszönni, mert ő mindent megtette az érdekemben. Remekül működtünk együtt csapatként a mai verseny folyamán.”

    „Imádom ezt a csapatot, szívem szerint akár 50 évig is dolgoznék még velük. Nincs okom váltani, itt akarok versenyezni életem végéig. Remélem lesz rá lehetőségem és a csapat is igényt tart majd a szolgálataimra. Christian (Horner) és Helmut (Marko) 2016-ban lehetőséget adott nekem a bizonyításra és most pedig elértük a közös célunkat: világbajnokok lettünk!

  • A Mercedes megóvja az Abu Dhabi Nagydíj végeredményét

    A Mercedes megóvja az Abu Dhabi Nagydíj végeredményét

    A mindent eldöntő Abu Dhabi Nagydíj végeztével a Mercedes két óvást is benyújtott a verseny végi safety caros újraindítással kapcsolatban, miután Max Verstappen egy utolsó körös előzéssel nyerte meg élete első világbajnoki címét.

    A safety car Nicholas Latifi balesete miatt jött be, és az utolsó körre indították újra a nagydíjat. Ilyenkor szokásos procedúra, hogy az összes lekörözött autó visszaveheti a körét azzal, hogy megelőzi a safety cart és a futamot vezetőhöz képest körön belülieket. Ezt a sportszabályzat 48.12-es pontja mondja ki, most viszont csak a Hamilton és Verstappen közöttiek vehették vissza a körüket, egyrészt ezért óv a Mercedes.

    A másik óvás pedig a 48.8-as pontra vonatkozik, mely kimondja, hogy egy pilóta sem előzhet meg egy másik autót, míg először át nem halad a vonalon a safety car kihajtása után.

  • Az utolsó pillanatban lett világbajnok Max Verstappen!

    Az utolsó pillanatban lett világbajnok Max Verstappen!

    Március 28-án, mikor elrajtolt a 2021-es F1-es szezon, aligha hittük, hogy olyan kiélezett lesz a harc az egész – nagyon hosszúra nyúló – évad során, hogy december 12-én úgy készülünk rá a szezonzáróra, hogy a címért harcolóknak ugyanannyi pontjuk van.

    Pedig így alakult. Arra számítottunk, hogy ritka unalmas szezon lesz ez, de az elmúlt évek legizgalmasabbja lett. Hiszen Lewis Hamilton végre csapatán kívüli kihívóra lelt, Max Verstappen személyében.

    Az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjnak úgy vágtak neki, hogy alapvetően az lesz a bajnok, aki előrébb végez. Ha pedig mindketten kiesnének, akkor a több idei futamgyőzelem miatt Verstappen a végső győztes.

    A pole pozíciót Verstappen szerezte meg, ő indulhatott az első helyről. Mellőle Hamilton rajtolhatott, mögöttük pedig Norris és Pérez foglaltak helyet, akiket Sainz és Bottas követtek.

    A versenyen nem állt rajthoz Nikita Mazepin, mert pozitív lett a koronavírus tesztje.

    A rajtot Hamilton kapta el jobban, azonnal átvette a vezetést Verstappentől. Pérez átvette a harmadik helyet, Norris pedig Sainz is megelőzte.

    Pár kanyarral később Verstappen visszaelőzni készült riválisát, mely során enyhén összeért a két autó, de egyik sem sérült meg. Hamiltont Verszapppan kivezette a pályáról, így vissza tudta venni a vezetést. Az eset miatt Maxnak amúgy is vissza kellett volna engednie a britet, így ebből nem lett probléma.

    Az esetet követően gyakori lett a rádióbeszélgetés a Red Bull és az FIA között, hogy tisztázzák a okokat és miérteket.

    A 14. kör végén Verstappen kezdte a kerékcserék sorát (előtte csak a mezőny végén, Schumacher járt a boxban). A 4. helyre tért vissza, majd a következő körben Hamilton is így tett, aki a második helyen folytatta ez után, Pérez mögött.

    Mindeközben Leclerc Ferrarija tört ki csúnyán, szerencséjére azonban, a bukótérnek köszönhetően nem törte össze az autót és versenyben maradt.

    A 20. körben Hamilton felzárkózott Pérezre, a Red Bull pedig figyelmeztette a mexikóit, hogy mi a dolga: tartsa fel Hamiltont, hogy Verstappen utolérhesse. Hamilton megelőzte Pérezt, de az visszavette a vezetést, és ezt az idegőrlő adok-kapokot többször is eljátszották egymás után. Végül Hamilton stabilan átvette a vezetést, de Verstappennek sikerült a felzárkóznia, majd Pérez el is engedte, hogy elkezdhesse üldözni a britet. Ez azonban nem volt egyszerű. A 23. körben Hamilton előnye 2,2 másodperc volt Verstappen előtt.

    A 27. körben Kimi Räikkönen Forma-1-es pályafutásának utolsó versenye idő előtt ért véget, miután az Alfa Romeónak fékproblémája akadt. Nekiütközött a finn a védőfalnak, majd visszaevickélt a pályára, begurult a boxba és feladni kényszerült a versenyt.

    Nem sokkal később váltóhiba miatt George Russell versenye is véget ért. A brit versenyző utolsó williamses versenye volt ez. Jövőre Hamilton csapattársa lesz a Mercedesnél.

    A 35. körben a másik Alfa Romeo is megadta magát, így Giovinazzi is kiesett, aki szintén utolsó F1-es versenyét teljesítette (legalábbis egyelőre), mivel 2022-re nem maradt számára hely a mezőnyben. Jövőre a Formula E-ben fog versenyezni.

    Az olasz versenyző autójának eltávolítása idejére virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe. Ez idő alatt Verstappen – többekkel együtt – megejtett egy újabb kerékcserét.
    A folytatásban 17 másodperc lemaradással Hamilton mögött, Verstappen a második helyen haladt, de friss gumikon.

    Az 53, körben (az 58-ból) Latifi törte össze a Williamset, így pályára lépett a biztonsági autó. Verstappen ezt kihasználva ismét kereket cserélt, Hamiltont azonban nem hívta ki a Mercedes. Verstappen így friss gumival tudott felzárkózni Hamiltonra.

    Közben Pérez versenye is véget ért, a boxban feladni kényszerült a versenyt.

    Persze a káoszból nem volt hiány, hiszen előbb az FIA úgy határozott, hogy a lekörözött versenyzők nem vehetik vissza a pozíciójukat (így Verstappen bár második volt, beszorult volna mögéjük), végül mégis ugy határoztak, hogy mindenki vegye fel a valós pozícióját, így Verstappen közvetlenül Hamilton sarkából várta az indítást.

    Az utolsó körben engedte el a mezőnyt a safety car. Végül Max Verstappen gumielőnnyel megelőzte Hamiltont és ezzel a holland versenyző lett 2021 világbajnoka!

    A versenyt a friss bajnok Verstappen nyerte, Hamilton és Sainz előtt.

    A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj végeredménye:

    Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Lewis Hamilton Mercedes 2.256
    3 Carlos Sainz Jr. Ferrari 5.173
    4 Yuki Tsunoda AlphaTauri 5.692
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 6.531
    6 Valtteri Bottas Mercedes 7.463
    7 Lando Norris McLaren 59.200
    8 Fernando Alonso Alpine 1:01.708
    9 Esteban Ocon Alpine 1:04.026
    10 Charles Leclerc Ferrari 1:06.057
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 1:07.527
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1 kör
    13 Lance Stroll Aston Martin 1 kör
    14 Mick Schumacher Haas 1 kör
    15 Sergio Pérez Red Bull kiesett
    Nicholas Latifi Williams kiesett
    A.Giovinazzi Alfa Romeo kiesett
    George Russell Williams kiesett
    Kimi Räikkönen Alfa Romeo kiesett
    Nikita Mazepin Haas
    nem állt rajthoz

     

  • Videó: A Ferrari is elbúcsúzott Räikkönentől

    Videó: A Ferrari is elbúcsúzott Räikkönentől

    Utolsó futamára készül a Forma-1-ben a Ferrari utolsó világbajnoka Kimi Räikkönen. Az Alfa Romeo színeiben induló versenyzőtől érthetően egykori munkaadója is elköszönt egy búcsúparti keretében.

    Vastapssal fogadta a Ferrari különítménye a finn Jégembert, aki elmondta, hogy mindig Olaszország és a Ferrari egy nagy része volt az életének, és örökre a szívébe zárta őket. Ajándékként pedig megkapta a 2007-es világbajnok autójának méretarányos díszmakettjét.

    A búcsún ott volt a Forma-1 jelenlegi ura Stefano Domenicali is, akivel közösen nyertek 2008-ban konstruktőri világbajnoki címet.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • Wolff: A felbőszített Hamilton le akarja majd vadászni Verstappent

    Wolff: A felbőszített Hamilton le akarja majd vadászni Verstappent

    Hiába a váratlan időmérős vereség Abu Dhabiban, a Mercedes csapatőfőnöke Toto Wolff biztos benne, hogy Lewis Hamilton ebből csak erőt fog meríteni a futamra.

    Hamilton és Verstappen pontazonossággal érkezett meg a szezonzáró helyszínére. Az első edzést még a holland nyerte, ám utána a Mercedes és Hamilton került fölénybe. Éppen ezért volt meglepetés, hogy Max Verstappen végül elhappolta a pole-t a közvetlen riválisától, ráadásul komoly, négy tizedmásodperces előnnyel.

    A kvalifikáció után Wolff sportszerűen elismerte, hogy a Red Bull sokkal jobb volt, jobban használta a gumikat és pontosabban alkalmazta a szélárnyék taktikát is a versenyzői között, azonban Hamiltont ez a vereség csak még inkább felfogja paprikázni a sorsdöntő ütközetre.

    „Tökéletes tartományon belül voltak a gumijaik az utolsó etapban, és a szélárnyékozást is hibátlanul végezték el. Ezért vannak ők a pole-ban.” kezdte az osztrák. „Szerintem nincs szükség mondani bármit is Lewisnak, holnapra nagyon mérges lesz, ami mindenképpen jó, rendkívül motivált lesz, hogy levadássza Verstappent.”

    Hamilton és a Mercedes számára a stratégia jelent előzően némi előnyt, ugyanis Verstappen a lágy, Hamilton pedig a közepes gumikkal fogja megkezdeni az Abu Dhabi Nagydíjat.

    „Jobb a közepes gumikon rajtolni. Ugyan lesz egy kis hátrányunk majd a rajtnál és az első hat-hét körben, ha Max elég gyors lesz. Azonban mi tovább lehetünk majd kint. Egy agresszívabb alávágással is próbálkozhatunk és megpróbálhatjuk kontrolálni a pálya pozíciót. Az éjszaka folyamán rengeteg programot és algoritmust át fogunk futtatni.” – vázolta.