Címke: Abu Dhabi

  • Erre koncentrál leginkább majd a Ferrari 2023-ban

    Erre koncentrál leginkább majd a Ferrari 2023-ban

    Fred Vasseur reméli, hogy a Ferrari maga mögött hagyta a tavaly őket sújtó megbízhatósági gondokat, és a Forma-1 holtszezonjában kijavították azokat.

    Charles Leclerc és Carlos Sainz is problémákkal küszködött, miközben remek pozíciókban futottak. Előbbi esetében kétszer is az élen állt egy nagydíjon -, ami sokba került az olasz márkának és a monacói pilótának. Ugyan az erőforrás-fejlesztést befagyasztották, a gyártók megbízhatósági okokból változtatásokat eszközölhetnek.

    Ez a szabadság arra ösztönözte az Alpine-t, hogy 2022-ben agresszív megközelítést alkalmazzon a motorjuk teljesítményével kapcsolatban, tudván, hogy minden felmerülő problémát meg lehet oldani. A Ferrarinál ugyanez volt a helyzet, amikor a Scuderia azon dolgozott, hogy megoldja az F1-es motorja megbízhatóságának a gyengeségeit. Vasseur új csapatfőnökként megjegyezte, hogy a pletykák szerint az átdolgozott motor 30 lóerős teljesítménynövekedéssel büszkélkedhet, de így szerénykedett:

    „Tettünk pár lépést, de ez csak a megbízhatóságról szól. Azt hiszem, a tavalyi teljesítmény egyáltalán nem volt problémás, a kérdés a megbízhatóság volt. Az első cél az, hogy ezt kijavítsuk. Eddig úgy tűnik, hogy rendben van, de egy valódi pályán már mások a szempontok. Azt hiszem, hogy van egy pár probléma, amellyel a csapatok szenvedtek. Ez nem csak a Ferrari sajátossága, hanem megbízhatóság szempontjából is az autó előkészületeiből, a pattogásból és a vibrációból származtathatók ezek. Jövő héten, vagy két hét múlva Bahreinben mindenki sokkal jobb képet fog már látni.”

    Vasseur a Ferrarihoz a 2019 óta legsikeresebb szezonja után érkezik, amikor a konstruktőri bajnokságban a Mercedes mögött a második helyen végeztek, Leclerc pedig második lett a pilótáknál. Ennek ellenére túl nagy volt a nyomás Mattia Binottón, mivel a Ferrarinál régóta dolgozó munkatárs nem sokkal a 2022-es szezon végeztével beadta a lemondását. Ugyan Binottóra egyre nagyobb nyomás nehezedett, elsősorban az olasz média részéről, döntése csak a tavalyi év utolsó futama után született meg. Vasseur a kinevezéséről ennyit osztott meg:

    „Az Abu Dhabi utáni héten volt az első egyeztetésünk, ami nagyon-nagyon gyors volt, mint folyamat. Aztán felhívtam Mattia-t, sőt, az átadás-átvételkor találkoztam is Mattia-val, és négyszemközti beszélgettünk. Köszönöm Mattia-nak ezt, mert értékeltem ezt a lépést a részéről, hogy maradjon, hogy várjon rám, hogy együtt átbeszéljük a dolgokat.”

    A Ferrari február 14-én mutatja be új autóját, az SF-23-ast, miután a hónap elején először beindította azt.

    Jelentős súlycsökkenést érhetett el a Ferrari az idei autóján

  • Hangerőt feltekerni: Leclerc meghajthatta Schumacher legendás Ferrariját

    Hangerőt feltekerni: Leclerc meghajthatta Schumacher legendás Ferrariját

    Nem mindennapi lehetőség adódott Charles Leclerc előtt a mai nap folyamán. A Ferrari monacói pilótája Michael Schumacher 2002-es autójával körözhetett Abu Dhabiban.

    Az üvöltő V10-es motor által működtetett F2002 repítette a német rekordbajnokot az 5. világbajnoki címéhez, amit rekord korán, már a júliusi Francia Nagydíjat követően megnyert.

    Leclerc-t a Vörösök egykori csapatfőnöke, Jean Todt is élőben nézte. A francia szakember vezérletével Schumacher és Rubens Barrichello a csapatbajnokságot is magabiztosnak mondható, 129 (!) pontos előnnyel zsebelték be. Mindezt úgy tették, hogy akkoriban még csak az első 8 helyezett kapott pontot és egy győzelemért is csupán 10 pontot lehetett szerezni.

    A 2002-es év tehát sok szempontból emlékezetes volt a Ferrari és Schumcher számára is. Nem csak a világbajnokságot nyerte meg a német, hanem egy olyan rekordot is felállított, amit nagy valósínűséggel soha másnak nem sikerül majd elérnie. A 17 versenyből 11 alkalommal elsőnek intették le elsőként, de itt most nem is ezen van a hangsúly.  hétszeres világbajnok német pilóta ugyanis a maradék 6 versenyen is dobogóra tudott állni, így a 2002-es szezon összes versenyén pezsgőzhetett a futam végén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

  • Perez 2023-ban minden hétvégén a győzelemért hajt

    Perez 2023-ban minden hétvégén a győzelemért hajt

    A Red Bull pilótája, Sergio Perez elmondta, hogy a 2023-as idényben az a célja, hogy minden versenyhétvégén harcban legyen a győzelemért.

    Perez 2023-ban harmadik évét kezdi meg a Red Bullnál, miután két szezonban csapattársa, Max Verstappen szerezte meg a versenyzők világbajnoki címét. Tavaly éppen csak lemaradt a második helyről a bajnokságban. Az utolsó, Abu Dhabiban rendezett futamon a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc verte meg.

    Míg Perez két győzelmet aratott a szezonban, Monacóban és Szingapúrban, addig Verstappen alaposan megverte. Ő 15 győzelmével új rekordot állított fel az egy idényben aratott legtöbb győzelem tekintetében. Perez azt állítja, az idei szezonban az a célja, hogy minden futamon versenyben legyen a győzelemért. A médiának, így többek között a RaceFansnak beszélt erről:

    „Szeretném maximalizálni az autó potenciálját, amit majd kapunk. Minden versenyhétvégén a győzelemért akarok harcolni. Nagyon keményen dolgozom ezen, és ez a fő célom.”

    Miután 2022-ben olyan gyakran lekörözte Verstappen, Perez azt mondja, keményen dolgozott a csapat mérnökeivel a Milton Keynes-i gyárban. Elemezték, miképp tudná csökkenteni a lemaradást az idei szezonban:

    „Rengeteget dolgoztam a mérnökökkel a tél folyamán, hogy biztos legyek benne, hogy megértettük ezeket a futamokat. Néha olyan irányt vettünk a beállításokkal, ami talán rossz volt. Azt hiszem, az év vége felé megértettük ezeket.”

    A szezon végére Perez és csapattársa viszonya megromlott a Brazil Nagydíjon történt incidens miatt, amikor Verstappen nem engedte el Perezt az utolsó körben a csapatutasítás szerint. Azonban mindketten azt állították, hogy a következő, Abu Dhabiban rendezett futam előtt tisztázták a sérelmeiket, és Perez szerint mind ő, mind Verstappen elismeri, hogy a csapat érdekeinek kell az első helyen állniuk:

    „Lényeges, hogy egy csapatként dolgozzunk. Azt hiszem, ebben a tekintetben ez teljesen világos. Maximalizálni szeretnénk a csapatmunkát. Ez nem csak Maxról és rólam szól, hanem az istállóról is. Annyi ember van háttérben a gyárban, akik mindent megtesznek értünk, tehát ebből a szempontból is felelősséggel tartozunk. Én nagyon keményen dolgozom a mérnökeimmel, hogy biztosak legyünk benne, hogy képesek legyünk továbblépni a következő lépcsőfokra.”

    Miután a tavalyi szezon domináns csapata volt, Perez szerint még korai lenne megmondani, hogy kik lesznek a Red Bull legfőbb ellenfelei 2023-ban:

    „Jelenleg igen nehéz megmondani. Az biztos, hogy a Mercedes eléggé versenyképes volt a szezon vége felé, hasonlóképp a Ferrarihoz – szóval arra számítok, hogy ők is ott lesznek a csúcs közelében. Tudom, hogy egyértelműen van néhány középmezőnybeli csapat, akik nagy lépéseket tesznek a tél folyamán, szóval majd meglátjuk, ha Bahreinben leszünk.”

    „Péreznek szüksége lenne egy szoftverfrissítésre”

  • Andretti bajnoki Lotus F1-es autója akár 9,5 millió dollárt is érhet az árverésen

    Andretti bajnoki Lotus F1-es autója akár 9,5 millió dollárt is érhet az árverésen

    A jelenlegi idény végén árverésre bocsátják az egyetlen létező olyan Forma-1-es autót, amellyel amerikai pilóta világbajnokságot nyert.

    Mario Andretti négyes alvázszámú Lotus 79-es autóját a Bonhams az idei Abu Dhabi Nagydíjon árverezi el. Az aukciósház becslései szerint 6,5-9,5 millió dollár közötti áron kelhet el. A 79-es elképesztően sikeres volt, hat győzelméből egy kivételével mindet Andretti szerezte. Azonban az 1978-as szezon nagy részében csapattársa Ronnie Peterson volt, aki az autó másik győzelmét szerezte, meghalt, miután az Olasz Nagydíj rajtjánál Monzában balesetet szenvedett. Andretti ugyanezen a versenyen szerezte meg a világbajnoki címet, két futammal a szezon vége előtt.

    Ez volt a Lotus pilótáinak az utolsó bajnoki címe az F1-ben, és egyben a csapat hetedik és egyben utolsó konstruktőri világbajnoki címe.

    A Lotus nagy előrelépést tett a talajhatást kihasználó aerodinamika terén a 79-es modellel, amely az autót a mezőny klasszisává tette. Andretti és Peterson 1978-ban gyakran futott párban a mezőny élén.

    Míg a Lotus alapítója és arca, Colin Chapman vezette a csapat alkotásai mögött álló koncepciómunkát, a 79-est Geoff Aldridge és Martin Ogilvie tervezték. Egy 3,0 literes Ford-Cosworth DFV V8-as motor hajtotta, amelyet a Lotus több mint egy évtizeddel korábban hozott be a Forma-1-be. A Team Lotus azonban nehezen tudta követni a 79-es sikerét. A következő évben bemutatott radikális 80-as építésük bukás volt, ami arra késztette a csapatot, hogy még a szezon vége előtt újra bevesse a 79-est, bár ekkorra már a riválisok is lekörözték őket.

    Az autó becsült magas ára részben a száguldó cirkusz történetében elfoglalt ritka helyét is tükrözi. Csak egy másik amerikai pilóta, Phil Hill nyert Forma-1-es világbajnokságot, mégpedig a Ferrarival 1961-ben. Enzo Ferrari ugyanakkor gyakran megsemmisítette egykori versenyautóit, és Hill 156-osa vélhetően azok között volt, amelyeket leselejteztek, miután már nem volt üzemben.

    A Lotus 79-est élő adásban a nagydíj hétvégéjén árverezik el a Yas Marinán.

    1995-ben a Team Lotus ezen a napon dobta be a törölközőt

  • Csak egy jelenlegi F1-es versenyzőnek van meg Vettel telefonszáma

    Csak egy jelenlegi F1-es versenyzőnek van meg Vettel telefonszáma

    Annak ellenére, hogy a Forma-1 egyik legszimpatikusabb sztárja, Sebastian Vettel nagyon óvatos, ha a belső köréről van szó.

    Igen szűk baráti kört tart fenn, és Fernando Alonso elárulta, hogy a jelenlegi pilóták közül csak Lewis Hamiltonnak van meg a német telefonszáma. A négyszeres bajnok 2022 végén búcsúzott a királykategóriától, a német az Instagramon jelentette be a távozását, a profilt kizárólag azzal a céllal hozta létre, hogy bejelentse visszavonulását. Ez teljes mértékben jelezte általános tartózkodását a közösségi média jelenléttel és a állandó követésével kapcsolatban.

    A Red Bull, a Ferrari és az Aston Martin korábbi pilótájnak egykori ellenfele Alonso, akivel szemben közvetlenül négy világbajnoki címet harcolt ki, még csak nem is szerepel a kapcsolatai között.

    A leleplezés Alonso korábbi McLaren-csapattársától, Stoffel Vandoorne-tól ered, aki elmondta, hogy korábban felvette a kapcsolatot a spanyollal, hogy mondja meg neki Vettel telefonszámát. Mire Alonso így felelt:

    „Nekem nincs, csak Lewis Hamiltonnak van meg az ő száma.”

    Annak ellenére, hogy közvetlenül nem tartják a kapcsolatot egymással, nincs ellenségeskedés Vettel és Alonso között. A tavalyi szezon vége felé a spanyol a sportág „legendájának” nevezve dicsérte a kollégáját, és Abu Dhabiban egy különleges sisakban jelent meg, tisztelgésként az akkor még Aston Martin-pilóta előtt.

    Vettel nagy csodálója a ralizásnak

  • Shwartzman idén újra versenyezni fog, Ferrarival

    Shwartzman idén újra versenyezni fog, Ferrarival

    Robert Shwartzman, a Ferrari Forma-1-es tartalékpilótája idén debütál a sportkocsik között, amikor az AF Corse csapatához csatlakozik a GT World Challenge Europe Endurance Cupban.

    A 2019-es FIA Formula 3-as bajnok és a 2021-es Formula 2-es bajnokság második helyezettje az elmúlt szezonban nem versenyzett, mivel a Ferrari F1-es feladataira koncentrált, bár két hivatalos szabadedzésen is részt vett a Circuit of the Americas és Abu Dhabi versenypályán.

    A 2023-as évre a Ferrari a GT-versenyzésben alkalmazza Shwartzmant. Az olasz márka új 296 GT3-as modelljével fog versenyezni a GTWCE Endurance Cup két gyári versenyautójának egyikében. A 23 éves versenyző Alessio Roverával és Nicklas Nielsennel alkot majd egy csapatot. Ők emellett a Ferrari új 499P Le Mans-i hiperautójával fognak versenyezni az FIA hosszútávú világbajnokságán ebben a szezonban. Nielsen a 2021-es GTWCE Endurance bajnoki címet Come Ledogarral és Alessandro Pier Guidival nyerte meg. Ez a trió 2004 óta először győzött Ferrarival a Spa 24 órás versenyen. Az AF Corse második nevezését a Pro osztályban a Hypercar-csapat egy másik tagja, Antonio Fuoco, valamint a GT-s aállandó versenyzőik, Davide Rigon és Daniel Serra fogják megosztani. Fuoco, Rigon és Serra a tavalyi szezonban együtt nyerték meg a Paul Ricard 1000km-es versenyt. Fuoco pedig a második helyen végzett, miután a barcelonai szezonzárón Roverával és Pier Guidivel párosulva a második helyen ért célba.

    Shwartzman sportkocsikba való átköltözése az után történt, hogy a Ferrari korábbi teszt- és tartalékpilótáját, Callum Ilottot 2021-ben a GTWCE Endurance-be helyezte korábbi partnercsapatával, az Iron Lynx-szel, miután a 2020-as Formula 2-es bajnokságban a második helyen végzett. Ilott a Le Mans-i 24 órás versenyen is bemutatkozott a csapattal még abban az idényben. Később a Juncos-Holingerrel az IndyCarba igazolt.

    A Ferrari azt is felfedte, hogy a Hypercar programban nem résztvevő Competizione GT pilótái hol fognak versenyezni az idei WEC-ben.

    Rovera a Ferrari nemrég kinevezett gyári pilótájához, Lilou Wadoux-hoz és a bronzérmes Luis Perez Companc-hoz csatlakozik a #83-as Ferrari 488 GTE Evo-ban. Ez az autó a Richard Mille AF Corse zászlaja alatt fut majd.

    Rigon a sorozatban rendszerint szereplő Francesco Castellacci és Thomas Flohr mellé csatlakozik a #54-es AF Ferrarihoz. Serra a CarGuy Racing főnökéhez, Takeshi Kimurához és Scott Huffakerhez csatlakozik a #57-es Kessel Racing autójába.

    Shwartzman menni Amerika?

  • A Mercedes reméli, hogy a tesztek végén kiszabadul a kraft a palackból

    A Mercedes reméli, hogy a tesztek végén kiszabadul a kraft a palackból

    A Mercedes az eddigi legegyértelműbb jelzést adta arról, hogy milyen tervezési irányt követ a 2023-as Forma-1-es szezonra szánt új autójával.

    A nyolcszoros konstruktőri bajnok tavaly a harmadik helyre esett vissza a tabellán. Ez akár arra engedett következtetni, hogy felhagynak a radikális „zero pod” megoldással, amellyel az előző szezonban versenyeztek. A csapat azonban korábban már jelezte, hogy nem akarja feladni a filozófiát. Úgy vélik, hogy a W13-as autójukat veszélyeztető problémák máshol keletkeztek.

    Toto Wolff csapatfőnök most azt mondta, hogy az istállója idén abban a reményben vág neki a szezon előtti teszteknek, hogy végre ki tudják aknázni a teljesítményt az egyedi megoldásból. Wolff egy sajtótájékoztatón beszélt erről a RaceFansnek:

    „Azt hiszem, megértettük, miért estünk vissza, hol vannak vagy voltak hiányosságaink. Keményen dolgozunk azon, hogy egy olyan autót állítsunk pályára, amely mindezt orvosolja. Ugyanakkor csak a tesztek megkezdésekor fogjuk látni, hogy sikerült-e felszabadítanunk azt a potenciált, ami szerintünk mindig is benne volt az autóban.”

    A Mercedes február 15-én mutatja meg a W14-es versenyautóját. Az egyetlen, háromnapos szezon előtti teszt nyolc nappal később kezdődik Bahreinben. Figyelmeztetett, hogy alakulatának még jelentősen javítania kell a teljesítményén, hogy a 2022-es bajnoki domináns Red Bull és a második helyezett Ferrari mellé kerüljenek:

    „Nincs kétségünk afelől, hogy amikor fél másodperces hátránnyal indulsz, nehéz lesz felzárkózni az olyan remek gárdákhoz, mint a Red Bull vagy a Ferrari.”

    Wolff elárulta, felkészült arra az eshetőségre, hogy a Mercedes ugyanolyan távolról kezdheti az új szezont legközelebbi riválisaitól, mint két hónappal ezelőtt Abu Dhabiban:

    „Ezt leszámítva, szuper elszántak vagyunk abban, hogy pontosan ezt tegyük, de olyan elvárásokat kell támasztanunk, amelyek a realitás talaján vannak. Amennyiben úgy teljesítünk, ahogy reméljük, akkor szeretnénk az élmezőnyben versenyezni. Azt hiszem, ennek kell lennie a kiindulópontnak. Ugyanakkor nem vesszük ezt természetesnek. Könnyen lehet, hogy a lemaradás akkora lesz, mint a tavalyi szezon végén volt. De azt hiszem, hogy még mindig annyi potenciál van az autónkban, a koncepcióban, az autó vezetésének módjában és így tovább. Talán a következő hónapokban meredekebb lehet a fejlődési görbénk.”

    Beestek az első képek a 2023-as Mercedes W14-ről

  • Tombazis szerint teljesen mások lesznek a 2026-os autók, és neked is tetszeni fog

    Tombazis szerint teljesen mások lesznek a 2026-os autók, és neked is tetszeni fog

    A Forma-1-es autók „rövidebbek és könnyebbek lesznek” 2026-tól – árulta el Nikolas Tombazis, az FIA technikai igazgatója a szezon végén, Abu Dhabiban.

    Ez a Technikai Szabályzatban végrehajtandó változtatásokból fog következni, és összhangban lesz azzal, amit a pilóták kértek. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton például azt mondta, hogy „ezek az autók annyira nehezek és nehézkesek, hogy az alacsony sebességű kanyarokban valóban sokkal lassabbak vagyunk, mint korábban.” Majd így folytatta:

    „Amennyiben csak a köridőket nézzük, akkor nem ezt látjuk, mert a köridőink hasonlóak a 2020-ban és 2021-ben elértekhez. Ez azért van, mert a motorok egyre erősebbek, és persze az új szabályok visszahozták a ground effect leszorítóerőt. Így sokkal gyorsabban megyünk a gyorsabb kanyarokban, de a lassú részeken egyáltalán nem élvezetes vezetni ezeket az autókat.”

    Tombazis elismerte, hogy ezek az aggodalmak az FIA technikai osztályán is felmerültek. Kifejtette, hogy „reális, hogy az autók némileg könnyebbek legyenek, de nem masszívan”. A görög mérnök ezt azzal magyarázta, hogy „figyelembe kell vennünk, hogy 2000 óta a súlykülönbség körülbelül 200 kg, ami hatalmas. Ebből a 200 kg-ból körülbelül száz a Power Unit-ból származik. az elektromos alkatrészekből, akkumulátorokból, turbókból és így tovább. Ez teszi ki ennek a nagy súlynövekedésnek nagyjából a felét.”

    Arra a kérdésre, hogy lehetséges lenne-e a jelenlegi, nagyon összetett Power Unitoktól való megszabadulás, Tombazis kifejtette, hogy ez nem opció az FIA-nak:

    „Szükséges, hogy a Forma-1 továbbra is releváns maradjon a társadalom irányaival. Akinek benzin folyik az ereiben, szeretne egy V10-est és vége a történetnek. Tudjuk, hogy abba az irányba kell mennünk, amerre elindultunk, és nincs visszaút. Tehát, ez a súlynövekedés körülbelül a felét teszi ki.”

    Ami a fennmaradó száz kilónyi pluszt illeti, amit az F1-es autók az elmúlt két évtizedben felszedtek, Tombazis figyelmeztetett, hogy körülbelül 50 kiló a biztonságot szolgálja:

    „Ez vonatkozik a glóriára, a sokkal erősebb vázra, hogy ellenálljon a nagyobb ütközéseknek, a nagyobb védelemre és így tovább. Tehát megismétlem: senki sem akar kompromisszumot kötni. Azért van még lehetőség, ami körülbelül 15-20 kg az autók összetettebb rendszerei miatt, és nagyjából 30-35 kg az autó méretei miatt. Ez azért van, mert jelenleg az autók sokkal hosszabbak és szélesebbek, nagyobb gumikkal és így tovább, mint a 20 évvel ezelőttiek. Úgy gondoljuk, hogy az autóméretekben rejlik az egyik lehetőség. Azt szeretnénk, ha a 2026-os autók jóval rövidebbek lennének, és talán egy kicsit keskenyebbek is, ez pedig visszafogja a súlynövekedést. A másik oldalon az akkumulátorok növekedése áll, mert egyre inkább elektromos hajtásúak leszünk, ami némileg növeli a súlyt. Bízom benne, hogy végeredményben kicsit könnyebb lesz, de nem hatalmas mértékben.”

    Az Alpine 2026-ra bajnokesélyessé fejlődne

  • Wolff elmondta, hogy szerinte ki érdemelne a jövőben Red Bull versenyülést

    Wolff elmondta, hogy szerinte ki érdemelne a jövőben Red Bull versenyülést

    Bár Toto Wolff általában nem szokott a Red Bull pilótafelállásával foglalkozni, a Mercedes csapatfőnök bevallotta, hogy reméli, egy bizonyos versenyző egy napon lehetőséget kaphat a Milton Keynes-i bázisú alakulatnál.

    Toto Wolff reméli, hogy Nyck de Vries elég sikeres lesz az AlphaTauriban ahhoz, hogy a jövőben elnyerje az előléptetést a Red Bull anyacsapatához. De Vries a Mercedes tartalékversenyzőjeként dolgozott, mielőtt 2023-ban lehetőséget kapott az AlphaTauri alakulatánál hogy az F1-es rajtrácsra kerüljön. Sokakat lenyűgözött, miután a 2022-es Olasz Nagydíj hétvégéjén a Williamsnél a betegeskedő Alex Albon helyén beugrott a Williamsnél. A holland most az energiaitalosok tagja lesz, miután az ezüstnyilak emlékezetes búcsút intettek neki az évadzáró futamon Abu Dhabiban. Arra a kérdésre, hogy hajlandó lenne-e visszavenni de Vries-t a Mercedes kötelékébe, amennyiben nem működnének a dolgok az AlphaTaurival, Wolff a lengyel Swiatwyscigownak így nyilatkozott:

    „Gondoltam már rá, de remélem, hogy ott marad, és bízom benne, hogy sikeres lesz az AlphaTauriban. Talán lesz annyira jó, hogy egy nap bekerüljön a Red Bull versenyülésébe, mert megérdemli.”

    Wolff abban is reménykedik, hogy ez azt eredményezheti, hogy de Vries régi csapata ellen is csatázhat:

    „Akkor úgy vesszük majd, ahogy a sportolók, és megküzdünk egymással.”

    Wolff jóslata szerint visszaesik jövőre a Red Bull: Vége lesz a dalnak

  • F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

    F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

    A Forma-1 csapatfőnökei már második egymást követő évben Max Verstappent választották az év legjobb versenyzőjének az éves szavazásunkon, miután a Red Bull pilótája sikeresen megvédte a bajnoki címét.

    Mind a 10 csapatfőnököt megkérték, hogy küldjék el az év 10 legjobb pilótájának a listáját, azzal a kikötéssel, hogy az egyéni rangsorolásuk titokban marad. A versenyzők a jelenlegi F1-es pontrendszer alapján kaptak pontokat – 25 pontot a legjobb versenyzőnek, egyet a 10. helyezettnek. Ezeket a pontszámokat aztán összeadták, és így alakult ki a rangsor.

    Melyik versenyző került ki győztesen a 2022-es csapattársak csatájából?

    Miután négy futammal a vége előtt Japánban bebiztosította második világbajnoki címét, Verstappen – aki a rekordot jelentő 15 nagydíjat nyert az idei szezonban – ebben a ranglistában is összezúzta az ellenfeleket, 63 ponttal megelőzve a ferraris Charles Leclerc-et.

    HELYEZÉS VERSENYZŐ PONTSZÁM
    1 Max Verstappen 207
    2 Charles Leclerc 144
    3 George Russell 127
    4 Lewis Hamilton 100
    5 Sergio Perez 91
    6 Lando Norris 81
    7 Carlos Sainz 68
    8 Fernando Alonso 67
    9 Valtteri Bottas 29
    10 Sebastian Vettel 24

     

    Leclerc, aki pályafutása legjobb második eredményét biztosította azzal, hogy Abu Dhabiban Sergio Perezt megelőzve a második helyre került – a dobogót pedig George Russell egészítette ki első szezonjában a Mercedesnél.

    Lewis Hamilton pályafutása során először futamgyőzelem nélkül maradt egy Forma-1-es szezonban, és végül a negyedik lett. Verstappen csapattársa, Perez pedig az ötödik helyre csúszott le.

    A mclarenes Lando Norris a remek hatodik helyen végzett, vagyis a bajnokságban a „futottak még” között a legjobban végzett. A ferraris Carlos Sainz három helyet rontva a hetedik lett.

    Fernando Alonso, aki két idény után elhagyja az Alpine-t, hogy jövőre Sebastian Vettel helyére üljön az Aston Martinnál. Nyolcadik lett, mindössze egy ponttal lemaradva honfitársa, Sainz mögött.

    Valtteri Bottas második egymást követő évben megőrizte kilencedik helyét ezen rangsorban, miután a Mercedestől az Alfa Romeóhoz igazolt, Sebastian Vettel pedig új belépőként a 10. helyen végzett az utolsó F1-es szezonjában.

    A szavazáson részt vevő csapatfőnökök (ábécésorrendben) az alábbiak voltak: Mattia Binotto, Jost Capito, Christian Horner, Mike Krack, Andreas Seidl, Günther Steiner, Otmar Szafnauer, Franz Tost, Fred Vasseur és Toto Wolff.

    Bernie Ecclestone idén kirúgta volna Max Verstappent