Címke: ABB

  • Több verseny, új csapatok, további helyszínek: Az ABB FIA Formula-E bajnokság 6. idénye

    Több verseny, új csapatok, további helyszínek: Az ABB FIA Formula-E bajnokság 6. idénye

    Nagy várakozás előzi meg az ABB FIA Formula-E bajnokság 6. idényét. A 14 állomást számláló versenysorozat helyszínéül a világ 12 nagyvárosa szolgál majd, köztük a szaúd-arábiai Diriyah ősi települése, ahová a sorozat november 22-én és 23-án ismét visszatér. A nagy sajtóvisszhangot kiváltó fejlemények valóságos áradatával induló új idény a Formula-E versenyek gyors ütemben növekvő látogatottságának lendületére és az elektromos járművek használatának globális szinten érzékelhető hirtelen felfutására alapoz.

    A dél-koreai Szöul és az indonéziai Dzsakarta felvétele a versenysorozat helyszínei közé a vezető beszédtémák közé tartozik. London is visszakerült a 2019/2020-as idény versenynaptárába, ahol a bajnokság küzdelmei július 25-én és 26-án egy kétnapos versenyhétvégével zárulnak. A záróversenyekre példa nélkül álló módon a Temze partján, a Royal Docks területén és az ExCeL London kiállítási központon keresztül – részben tehát kül- részben pedig beltéren – kialakított pályán kerül sor.

    Az ABB Formula-E sorozat egyre nagyobb népszerűsége – az 5. idényben 400.000-nél is több látogatót csábított ki a városi utakon megrendezett versenyekre, és mellette 411 milliós televíziós nézettséget is produkált (ami 24%-os növekedést jelent a 4. versenyidényhez képest) – jól jelzi, hogy az embereket igenis érdekli a megújuló energia és az e-mobilitás. A pályákon versenyről versenyre látható izgalmas jelenetek mindent megmutatnak a jórészt közösségi médián nevelkedett fiatalokból álló közönségnek mindabból, amire egy elektromos jármű képes lehet.

    Az autó-motor sport elkötelezett hívei és a technika megszállottjai alig várják már az új idény kezdetét, amikor első ízben gyári csapatok is rajthoz állnak, nevezetesen a Mercedes-Benz és a Porsche – mindkettő igencsak jónevű versenyistálló –, és így már 24-állásos rajtrácsra lesz szükség. A legmagasabb színvonalat képviselő két német induló annak apropóján szállt be a versenysorozatba, hogy maguk is teljesen elektromos hajtású autókkal jelentek meg a piacon. Ezekben a motor és az akkumulátorok kialakítása, valamint a töltési technológiák kölcsönösen termékenyítőleg hatottak egymásra, ami még inkább fokozza az elektromos járművek globális elfogadottságát.

    Miután az 5. idény tavaly júliusban a New York-i versennyel lezárult, a csapatok az előző hónapban a valenciai (Spanyolország) Ricardo Tormo ringen jöttek össze egy 3 napos, idény előtti tesztelésre. A pályán versenykörülmények között is kipróbálhatták új fejlesztésű alkatrészeiket, és újabb pilótákat dobtak be a mély vízbe. Az új szerződéssel rendelkező versenyzők között találjuk a svájci Simona De Silvestrót, az ABB nagykövetét, aki ebben az idényben a Porsche teszt- és tartalékpilótája lesz.

    A nagynevű versenycsapatok és több csúcskategóriás pilóta – köztük a Mercedes kiválósága, a 2019-es Formula 2 bajnok, Nick de Vries – beszállása tovább fokozza a 6. idény versenyeinek intenzitását. Megtörténtek azok a szabálymódosítások, amelyek lehetővé teszik a versenyautók sebességének növelését, illetve jutalmazzák az energiatakarékos vezetést. A pálya egy kijelölt szakaszán áthaladva extra teljesítményt biztosító Attack Mode funkció igénybevétele esetén rendelkezésre álló energiaszintet 235 kW-ra (320 LE) emelték, de ez a funkció csak akkor aktiválható, ha a mezőny megkapja a zöld zászlót (az Attack Mode nem hozzáférhető, ha óvatos vezetésre figyelmeztető sárga zászló van érvényben).

    A szabályváltozások célja, hogy szoros legyen a verseny, és megmutatkozhassanak a második generációs Formula-E versenyautók erőátviteli rendszerének speciális előnyei. Most a kvalifikációs csoportfutamok leggyorsabb pilótáinak is bajnoki pontok járnak, ami már a verseny kezdete előtt csúcsteljesítményre ösztönzi őket. A 45 perces verseny utolsó pillanatáig nyílttá teszi a küzdelmet az az új szabály, mely szerint meghatározott mennyiségű energiát levonnak a mezőny minden tagjának fedélzeti tartalékából, ha baleset miatt a versenyautók csak lassabban hajthatnak, például akkor, ha bejön a pályára a biztonsági autó, vagy teljes pályás sárga zászlós megszakítás van érvényben.

    Azzal a Jean-Éric Vergne-nel – a Formula-E első kétszeres egyéni bajnokával – kell most versenybe szállni, aki az 5. és a 6., tehát két egymást követő idényben zárt az élen. Idén csatlakozott a DS Techeetah csapatához, ahol Antonio Felix da Costa, a versenysorozat egyik veteránja lesz a csapattársa.

    Az előző idény hatalmas küzdelmét – a sorozat első nyolc versenyét nyolc különböző pilóta nyerte meg – várhatóan még kiélezettebbé teszi több nagy név indulása, köztük a Geox Dragon színeit képviselő Brendon Hartley és a Tag Heuer Porsche pilótája, Neel Jani, akik mindketten SportsCar bajnokok.

    Az ABB Formula-E idény egyik kiegészítő eseménye a Jaguar I-PACE eTROPHY második évada lesz. Ezekben a betétfutamokban a Jaguar I-PACE elektromos sport-szabadidőautók (SUV) versenyverziói indulnak. Az I-PACE eTROPHY versenysorozat indulói 8 városban megrendezésre kerülő 10 fordulóban mérik össze erejüket. A széria célja, hogy bemutassa a Jaguar akkumulátorral működő elektromos autóinak teljesítményét és tartósságát. Az ABB – mint a versenysorozat hivatalos járműtöltési partnere – a 6. versenyidényben is speciálisan módosított Terra 53 DC töltőket bocsát a csapatok rendelkezésére.

    Az ABB a teljesen elektromos hajtású együléses versenyautók nemzetközi ABB FIA Formula-E Championship vesenysorozatának névadó partnere. Világszerte saját technológiájával támogatja a városi helyszínek ideiglenesen kialakított versenypályáin megrendezett eseményeket. Az ABB a gyorstöltő állomások telepítésének globális piacvezetőjeként a világ 77 országában eddig több mint 11.500 töltőpontot épített ki.

    A 6. idény versenynaptára

    Forduló Város Ország Dátum
    1 Diriyah Szaúd-Arábia 2019. november 22.
    2 Diriyah Szaúd-Arábia 2019. november 23.
    3 Santiago Chile 2020. január 18.
    4 Mexico City Mexikó 2020. február 15.
    5 Marrakesh Marokkó 2020. február 29.
    6 Sanya Kína 2020. március 21.
    7 Róma Olaszország 2020. április 4.
    8 Párizs Franciaország 2020. április 18.
    9 Szöul Dél-Korea 2020. május 3.
    10 Dzsakarta Indonézia 2020. június 6.
    11 Berlin Németország 2020. június 21.
    12 New York USA 2020. július 11.
    13 London Egyesült Királyság 2020. július 25.
    14 London Egyesült Királyság 2020. július 26.
  • Íme a FIA hivatalos listája a 2019/20-as Formula E csapatokról!

    Íme a FIA hivatalos listája a 2019/20-as Formula E csapatokról!

    A FIA leleplezte azon 12 csapatból álló listáját, akik a következő szezonban indulnak az ABB FIA Formula E bajnokságban, és ezzel a valaha volt legnagyobb mezőnye lesz az elektromos szériának.

    A hetedik szezon Szaúd-Arábiában indul majd, rögtön két futammal november 22-23-án. Ez lesz az első olyan év is, amikor a Mercedes és a Porsche már gyári csapatként vesz részt a versengésben. A Mercedes tavaly a HWA-n keresztül elfoglalt már egy helyet a rajtrácson. A korábbi mclarenes Forma-1-es versenyző Stoffel Vandoorne már eddig is náluk versenyzett, feltehetően szerdán hivatalosan is bejelentik őt hogy maradhat, ma a Franfurti Autószalonon.

    A Porsche már be is mutatta az első autójukat egy élőben a Twitchen közvetített streamen augusztusban. André Lotterer és Neel Jani lesznek a versenyzőik. A DS Techeetah Formula E csapata is visszatér, hogy megvédjék a bajnoki címüket a szintén egykori F1-es pilóta Jean-Éeix Vergne-nel a fedélzeten, aki az egymást követő harmadik bajnoki címére készül a 2017/18 és 2018/19-es szezonok után.

    Alább olvasható a teljes csapatlista, amelyet már a sportág felügyelő szervezete is megerősített a héten:

    • Audi Sport Abt Schaeffler Formula E Team
    • BMW i Andretti Motorsport
    • DS Techeetah
    • Envision Virgin Racing
    • Geox Dragon
    • Mahindra Racing
    • Mercedes-Benz EQ Formula E Team
    • NIO 333 FE Team
    • Nissan e.dams
    • Panasonic Jaguar Racing
    • TAG Heuer Porsche Formula E Team
    • Venturi Racing

    Szaúd-Arábián kívül a fentebb felsorolt csapatok versenyeznek majd Santiagóban, Mexikóvárosban, Hong Kongban, Kínában, Rómában, Párizsban, Berlinben és New Yorkban. Szöulban is lesz egy teljesen új verseny május 3-án, a szezon pedig majd újfent Londonban zárul két versennyel, július 25-26-án.

  • Az ABB kibocsátásmentes, elektromos meghajtású tehergépkocsit mutatott be a svájci fővárosban

    Az ABB kibocsátásmentes, elektromos meghajtású tehergépkocsit mutatott be a svájci fővárosban

    Az innovatív áruszállító jármű, amely a fenntartható mobilitási megoldások élvonalába tartozó ABB-technológiát alkalmazza,  évente 400 tonnával járul hozzá a CO2-kibocsátás csökkentéséhez.

    Júniusban először közlekedett a svájci főváros, Bern utcáin az ABB technológiai megoldását alkalmazó, kibocsátásmentes e-tehergépkocsi, amely jelentős előrelépést jelent a fenntartható városi logisztikai megoldások fejlesztése terén.  

    Az ABB az e-tehergépkocsit a kísérleti teherautók gyártására szakosodott partnerével, az E-Force One-nal közösen fejlesztette ki.  A jármű kifejlesztése azt a célt szolgálja, hogy az ABB 2022 végére villamos meghajtású járművekből álló áruszállító flottát alakítson ki.  

    A tehergépkocsi, amellyel az ABB Formula E „Gen2” versenyautót szállították az ABB FIA Formula-E autóverseny berni futamának nyitóeseményére, az ABB által gyártott villanymotorral, inverterrel, hajtás- és akkumulátorrendszerrel van felszerelve. Az akkumulátorok töltését az ABB Terra 54 villámtöltők biztosítják. A feltöltött akkumulátorok maximum 300 km hatótávolságot biztosítanak a jármű számára.  

    Az első két tehergépjárművet az ABB-nek az észak-svájci Turgiban működő teljesítményelektronikai gyárában fogják szervizelni. A több hónapig tartó tesztelési fázist követően, az ABB jelenleg 11 dízel üzemű járműből álló flottáját a következő három évben egyetlen üzemeltető által kezelt, e-tehergépkocsikból álló flottára kívánják lecserélni. A többletköltséggel nem járó átállásnak köszönhetően a becslések szerint évi 400 tonnával csökkentik a flotta szén-dioxid-kibocsátását.

    Morten Wierod, az ABB Hajtások üzletágának vezetője szerint az e-tehergépkocsi jól példázza az ABB technológiai innováció iránti elkötelezettségét.  Wierod így nyilatkozott: „A teherautókhoz kifejlesztett új hajtáslánc jelentős előrelépést jelent a nehézjárművek e-mobilitási technológiája terén. Jól jelzi azt a jelentős fejlődést, amit a jobb energiahatékonyságú és alacsonyabb karbon-kibocsátású technológiák terén elértünk. Terveink szerint az e-teherautót a napi üzleti tevékenységeinkben is használni fogjuk.”  

    Svájcban az ABB lesz az első vállalat, amely kísérleti jelleggel teljes körűen villamos hajtású tehergépkocsikra alapozza az áruszállítását. Az e-járművek a tesztelési időszakban az ABB létesítményeket összekötő útvonalakon közlekednek majd. A tervek szerint a Svájcon belüli leghosszabb áruszállítási útvonal 235 km lesz, amely még belül van a kísérlethez kiválasztott háromtengelyes EF26 járművek hatótávolságán. Ha a járműveket a jelenleg rendelkezésre álló legnagyobb kapacitású akkumulátorokkal szerelik fel, a hatótávolság akár 500 km-re is megnövelhető. 

    A 25 tonnás prototípus járműveket 310 kWh-ás akkumulátorral szerelik fel, amelyek éjszakai töltését a Turgiban lévő járműtelepen végzik majd. Egy akkumulátor feltöltéséhez 6 órára van szükség. Az ABB 360 kW-os motorjai 2700 Nm nyomatékot adnak le, és lehetővé teszik, hogy az e-tehergépkocsi biztonsággal tudjon vonatni egy 12 tonnányi teherrel megrakott trélert. A jármű maximális sebessége 85 km/h. Eltekintve a gumiabroncsok által generált zajtól, a jármű menetzaja elhanyagolható.   

    Marcel Schütz, az ABB Transport & Trade Switzerland vezetője hozzátette: „Az e-tehergépkocsik naponta közel azonos távolságot tesznek majd meg, így kifejezetten az ABB igényei szerint tervezhetők. Ezek a járművek számunkra tökéletes logisztikai megoldást kínálnak.”   

    A Turgiban lévő járműtelepen működő töltőállomások energiaellátását – köszönhetően a gyárban már kiépített napelemtábláknak és invertereknek – fenntartható energiaforrásból tudják majd biztosítani. Az e-tehergépkocsi-flottának az ABB logisztikai tevékenységébe történő integrálása jelentősen hozzájárul a vállalat globális kibocsátás-mentesség iránti kötelezettségvállalásának teljesítéséhez, amely alapján az ABB azt az ambiciózus célt tűzte ki, hogy karbonsemleges és energetikailag önellátó ökoszisztémákat fejleszt ki az ipar, az otthonok és a nagyvárosok számára.

    Az ABB (ABBN: SIX Swiss Ex), amely vezető szerepet játszik a legmodernebb technológiák fejlesztése és szállítása terén, termékek és megoldások széles skáláját kínálja a digitális iparágak számára. Az innováció terén több mint 130 éves múlttal rendelkező ABB napjainkban meghatározó szerepet tölt be a digitális iparágak fejlődésében az ABB AbilityTM digitális platform által támogatott négy, vevőközpontú, világviszonylatban is vezető szerepet játszó üzletágával, az Energetika, Ipari Automatizálás, Hajtások, Robotika és Gyártásautomatizálás üzletágakkal. Az ABB a piacvezető Energetikai Hálózatok divízióját 2020-ban eladja a Hitachinak. Az ABB több mint 100 országban működik, és 147 000 főt alkalmaz. www.abb.com

  • And We Go Green – jön DiCaprióék filmje a Formula E-ről!

    And We Go Green – jön DiCaprióék filmje a Formula E-ről!

    Éld át az ABB FIA Formula E bajnokság csúcspontjait, mélységeit és lendületét, tudd meg, hogy miről szól ez a fajta versenyzés az új „And We Go Green” nagyszabású dokumentumfilmből. Az Akadémia díjnyertes filmművészei Fisher Stevens, Malcolm Venville és Leonardo di Caprio a színfalak mögé nézhettek, és követik a versenyzők útját az elektromos utcai szériában, ahol bemutatják a klímaváltozás és a városi légszennyezettség elleni harcukat.

    A film Jean-Eric Vergne bajnoki évéből mutat be sosem látott felvételeket, igen közelről, bemutatja a versenyzők életét a negyedik szezonból, ahogy 12 fejlett nagyvárosban versenyeznek, Hongkongtól New Yorkig.

    Az „And We Go Green”-t Cannesban mutatják be május 23-án, és a premieren olyan sztárversenyzők lesznek jelen a vörös szőnyegen, mint Jean-Eric Vergne, Sam Bird, Lucas di Grassi, Andre Lotterer, Nelson Piquet Jr., valamint Alejandro Agag a széria alapítója, Fisher Stevens társrendező, Malcolm Venville társrendező és az Oscar-díjas Leonardo DiCaprio.

    Agag így nyilatkozott a filmről:

    „Ez a dokumentumfilm bemutatja az ABB FIA Formula E bajnokság igaz célját és küldetését, valamint bemutatja hogy a versenyzés miképp szolgálja a technológia fejlődését, illetve hogy hogy a sport izgalmainak hatása van a társadalomra, és megváltoztatja az elektromos autózásról eddig ismert felfogást. Ezért is lett a címe „And We Go Green”. Ez nem csak a rajtjelzést jelenti, hanem arra is utal, hogy sürgősen szükség van a fosszilis tüzelőanyagok által okozott pusztító és helyrehozhatatlan károk megfékezésére. Büszke vagyok rá, hogy ennyire tehetséges stábbal dolgozhattam, akikkel közös az értékrendünk, és elhivatott harcosai vagyunk a fenntarthatóságnak, és harcolunk az éghajlatváltozás ellen.”

    Stevens és Venville társproducerek ennyit tettek hozzá:

    „Eredetileg egy filmet akartunk csinálni a környezetről. Felismertük azonban, hogy a legjobb út ha fel akarjuk hívni a figyelmet a klímaváltozásra, ha az emberekről készítünk filmet, így ebben az esetben az autóversenyzőkről, akik megváltoztatják az autóversenyzésről alkotott felfogást. A sportemberek élete, a hullámvölgyek, a versenyek izgalma és az innovatív, életet biztosító elektromos technológia keveredik a világ nagyvárosaiban történő versenyzéssel világszinten. Ezt a filmet elkészíteni hihetetlen, inspiráló és izgalmas volt.”

  • Verstappen és egy Formula E autó emelte a Nagy Futam fényét

    Verstappen és egy Formula E autó emelte a Nagy Futam fényét

    Az idei már a hetedik év, hogy a május 1-jét a Nagy Futammal ünnepli Budapest, és a motorsport rajongó. Versenyautók széles választéka és gumifüstölés várta a sok tízezres közönséget.

    A nap sztárvendége Max Verstappen és a Red Bull Racing volt, azonban idén egy igazi újdonsággal is találkozhatott a nagyérdemű: első alkalommal járt Magyarországon Formula E autó! A Gen2-es, azaz második generációs, teljesen elektromos versenyautóval Jerome d’Ambrosio érkezett, aki közvetetten kötődik is Magyarországon, hiszen Habsburg Ferdinánd nővére, Eleonóra a kedvese.

    A napot az ABB sajtótájékoztatójával kezdtük. Az ABB, mely energetikai és automatizálási technológiákat fejleszt és gyárt, a Formula E névadó szponzora. Mivel profiljából is adódóan az ABB elkötelezett az e-mobilitás és a fenntartható megoldások mellett, a Gen2-es versenygép mellett villámtöltőit is bemutatta a Nagy Futamon.

    A sajtóeseményen d’Ambrosio, aki jelenleg ötödik a Formula E bajnokságban, elmondta, hogy lenyűgözi a magyarok autósport szeretete, és meglepődve tapasztalta, hogy bár a show csak délután kettőkor kezdődött, mát délelőtt fél 10-kor is sokan voltak a helyszínen, hogy megcsodálhassák a versenyautókat.

    „Szeretem elegyíteni a történelmet a jövővel.” – mondta a belga versenyző azzal kapcsolatban, hogy felerősödtek a hírek, mi szerint már folynak a tárgyalások egy budapesti Formula E futamról.

    „Szóval jó lenne ezt a kettőt összehozni Budapesten, ahol volt is már Grand Prix.” – folytatta, utalva az 1936-os népligeti versenyre.

    Kora délután a Nagy Futam sajtótájékoztatóján a két külföldi sztárvendégekhez a hazai kedvencek is csatlakoztak, így Tassi Attila és Michelisz Norbert a WTCR-ből, Baumgartner Zsolt aki mostanság az F1 Experiences kétüléses versenyautóját vezeti, valamint Szabó Krisztián, aki a ralikrossz világbajnokságon jeleskedik.

    Az utcai show-t Max Verstappen indította egy Red Bull RB7-es volánja mögött, mellyel 2011-ben bajnok lett a csapat, ahogy Sebastian Vettel is. Viszonylag óvatosan indított a holland versenyző, előbb felmérte a terepet, azonban második futása során, a parádé végén már bátrabban odalépett az autónak az Andrássy úton, és a közönség legnagyobb örömére a „fánkozás”, a gumiégetés sem maradt el. A nap folyamán Max némi autogram osztást is beiktatott, így a szerencsések egy-egy aláírással, netán szelfivel is gazdagodhattak.

    Az a mostaniaknál még jóval hangosabb Forma-1-es gép után egy igazi „csendes őrült” következett. Első alkalommal hasított Budapest (és egyáltalán Magyarország) utcáin Formula E autó, mely lopakodóként suhant a nézők előtt Jerome D’Ambrosio irányításával, azonban cseppet sem óvatoskodott. A belga versenyző az első adandó alkalommal megmutatta, hogy milyen „fánkokat” csinál a Gen2-es autó.

    De ha már aszfaltra rajzolt „fánkok”: Ha esetleg valaki eddig nem tudta volt, hogy milyen az, amikor egy versenykamion gumit égetve forog az úton, az most megtudhatta. Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző szinte ellopta a show-t a világsztároktól, legalábbis fánkozás terén biztosan. A több, mint 5 tonnás masina pillanatok alatt ködbe, illetve füstbe borította a környéket.
    Pályára, jobban mondva utcára lépett BABA is, vagyis Dinnyés László egykori Hungarocamionos verseny-Rábájának replikája, mely Béke Antal keze munkája, és már láthattátok tavaly a Kamion Eb hungaroringi hétvégéjén is. BABA olyan lelkes és tüzes volt, hogy egy kör után ki is gyulladtak első fékjei, de hamar eloltották.

    Rajtuk kívül azonban láthatóak voltak még többek között WTCR autók, Michelisz Norbi és Tassi Attila jóvoltából, NASCAR, rali és ralikrossz autók, oldtimerek melyeket a Hungaroring Classicon is lehet majd látni, akár versenyezni is.

    Hamarosan érkezünk egy fánkokkal teli videóval, addig pedig íme pár hangulatfotó a 2019-es Nagy Futamról.

    [Best_Wordpress_Gallery id=”216″ gal_title=”2019 Nagy Futam”]

  • Formula E versenyautó Budapest belvárosában

    Formula E versenyautó Budapest belvárosában

    Az ABB FIA Formula-E háromszoros futamgyőztese, Jérôme D’Ambrosio volt az egyik sztárja az e heti Budapesti “Nagy Futamnak”, amelyen a belga pilóta egy második generációs ABB Formula-E versenyautót vezetett a belvárosban.

    Az ABB, amely névadója a világ első, teljesen elektromos hajtású autók számára rendezett Formula-E versenysorozatnak, az e heti budapesti “Nagy Futamra” elhozta az egyik másodgenerációs, elektromos hajtású versenyautót. Magyarországon ez az első alkalom, hogy az ABB Formula-E bemutatta, hogy milyen lehetőséget kínál az e-mobilitás a fenntartható közlekedési megoldások terén.

    A jelenlegi bajnoki versenyszezonban a pilóták között ötödik helyen álló belga versenyző, Jérôme D’Ambrosio mutatta be Budapesten az ABB Formula-E párizsi futamáról érkező autó képességeit. A versenyautó mellett az ABB villámtöltőit is láthatta a nagyközönség. A kiállítás egyik célja, hogy széles körű párbeszédet kezdeményezzenek a közlekedés és a nagyvárosok jövőjét érintő aktuális témákról.

    Fotó: ABB Magyarország

    A versenysorozat, amelyet az ABB névadó partnerként támogat, a legújabb innovációkat alkalmazó elektromos hajtású járműveket és alternatív energetikai megoldásokat vonultat fel világszerte a nagyvárosok központjában. D’Ambrosio az egyik legtapasztaltabb pilóta a Formula-E versenysorozatban, eddig a 2014-ben útjára indított bajnokság minden egyes futamán rajthoz állt. A “Nagy Futamon” versenyautók, motorkerékpárok és kamionok vonultak fel Budapest szívében. A rajongók itt közelebbről csodálhatták meg a gépeket, mint arra alkalmuk nyílna egy zárt versenypályán. Az esemény kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy az ABB standján bemutassák a legújabb elektromos jármű töltési rendszereket.

  • A Formula E szeretne budapesti ePrix-t, egyeztetnek

    A Formula E szeretne budapesti ePrix-t, egyeztetnek

    Az ABB FIA Formula E szeretne egy versenyt Budapesten, ezt újfent megerősítette a széria vezére, Alejandro Agag. Holnap pedig először lesz Magyarországon FE bemutató a Nagy Futam keretein belül. Egy GEN2-es autó lesz majd látható, amelyet a Mahindra versenyzője, Jerome d’Ambrosio vezet majd. Az esemény a széria névadó szponzorának, az ABB-nek lesz köszönhető. A cégnek van saját GEN2-es elektromos versenyautója is, amivel parádézni szoktak az ilyen eseményeken, hogy promótálják a szériát. Agag az autosport.com-nak nyilatkozott:

    „Igen, megyünk Budapestre, és szeretnék ott versenyt.”

    Amikor rákérdeztek nála, hogy ez az esetleges új ePrix helyszín nem zavarná-e a Hungaroring hosszútávú Forma-1-es szerződését amellyel rendelkezik a Magyar Nagydíj szervezősége, Agag így válaszolt:

    „Montreálban is ugyanez volt a helyzet. Ezzel együtt tudunk élni, nem vagyunk egymás konkurenciái. Megférünk egymás mellett.”

    Azért is meglepő, hogy lesz Formula E bemutató a Nagy Futamon, mert eredetileg Bécsben is lett volna egy ilyen a múlt héten. Ott azonban ez végül nem történt meg, mert nem sikerült időben minden engedélyt beszerezni. Agag szerint egyáltalán nem baj az, ha rendre új helyszínekre szerveznek FE bemutatót:

    „Van amikor a városok érintettek, valamikor az egyik támogatónk akar bemutatózni egy adott helyszínen. Végeredményben azonban ez a Formula E-nek is jó reklám. Most Budapesten épp egy partnerünk kedvéért lesz mindez.”

    A bécsi verseny rendezői már folyamatosan egyeztetnek a hetedik versenyszezon egy szabad helyére, előbb nem is lenne erre lehetőség. Agag azonban egyelőre lehűtötte a kedélyeket, mert nem is olyan egyszerű csatlakozni a Formula E versenynaptárához:

    „Több időre van szükségük, még nem állnak készen. Ugyanakkor jól haladnak a tárgyalások. Személyesen én még ebben nem vettem részt, de a csapatom igen. Nincs még itt az idejük, de ők egy jó lehetőség.”

    Mi ezt a kérdéskört már egy éve körbejártuk Zürichben, nekünk Alejandro Agag már akkor beszélt egy magyar ePrixről!

  • A Formula E FIA világbajnokság minősítést kap 2020-tól!

    A Formula E FIA világbajnokság minősítést kap 2020-tól!

    Az ABB Formula E bajnokságnak 2020-tól kezdve már hivatalos és elismert FIA világbajnoki rangja lesz. Az E-racing365 szerint a procedúra hamarosan megkezdődik, és a tervek szerint minden világbajnoki kritériumnak meg fog felelni a hetedig szezon, amely 2020-21-ben lesz majd.

    A világbajnokság státuszt olyan széria kaphatja meg, ahol legalább négy gyártó jelen van egy szezonban. Ezen átmenetnek természetesen lesznek kereskedelmi költségei is. Ezzel a régóta tervezett lépéssel Alejandro Agag szériája csatlakozik a Forma-1-hez, a FIA hosszútávú világbajnokságához, a rali világbajnoksághoz, és a FIA WRX-hez, akiknek megvan ez a minősítésük.

    A Formula E, a FIA és a gyártók között már több szezon óta tart az egyezkedés, hogy megkapják a teljes jogú világbajnoki státuszt. A FETAMA, azaz a Formula E Teams & Manufacturers Association (Formula E csapatok és Gyártók Szövetsége) és a FIA már dolgoznak a terveken, árulta el a szervezet elnöke, James Barclay:

    „Alejandro tavaly azt mondta, hogy van terv arra nézve, hogy világbajnoki státuszt kapjon a sorozat, de ez egy hosszabb távú projekt. Benne vagyunk a folyamatokban, együtt dolgozunk a FIA-val, a Formula E-vel, hogy pontosan megmondhassuk, hogy mikortól lehet ez legelőbb érvényes, és mit jelent az egész a bajnokságra nézve.”

    Ugyan Barclay egy hosszabb protokollról beszélt, de úgy néz ki, hogy jövőre végeznek vele:

    „Hosszabb távú a dolog, mert meg kell érteni, hogy el kell mozdulnunk innen, de hogy mindezt mennyi idő alatt is hajtjuk végre, az kulcsfontosságú lesz. Ezért kell terveket kidolgoznunk, illetve azt, hogy mit ad ez a bajnokságnak.”

    Számos ponton változás jöhet az irányításban is, vagy akár technikai és sport szempontból is, a FIA-nak köszönhetően. Adott esetben a megegyezést követően a szabálykönyvben is változások lehetnek. Erről már csak ennyit mondott Barclay:

    „Ez az út nagyon izgalmas, beleértve már a következő lépést is. A kulcs az, hogy a döntéseket időben kell meghozni, és hogy továbbra is konstruktívan egyeztessünk a FIA-val.”

  • Vandoorne közel áll ahhoz, hogy a Formula E-ben a HWA-hoz igazoljon!

    Vandoorne közel áll ahhoz, hogy a Formula E-ben a HWA-hoz igazoljon!

    Stoffel Vandoorne lehet a HWA alakulatának egyik meglepetés versenyzője az előttünk álló ABB FIA Formula E bajnokságban. Az e-racing365.com most már elárulhatta azt, hogy a McLaren jelenlegi versenyzője már többször is kipróbálhatott egy Formula E versenyautót, és közel áll ahhoz, hogy a HWA csapatában bemutatkozhasson a versenyzőjükként is a szériában.

    A 26 éves belga versenyző elvesztette a Forma-1-ben a versenyülését, és kiderült, hogy komoly tárgyalásban áll a HWA-val, akik ugye komolyan kapcsolódnak a Mercedeshez, és ugyan eligazol hozzájuk a Formula E-be, de a jövőben akár visszatérne a Forma-1-be is, velük. Amennyiben valóban csatlakozna, a csapattársa feltehetően Gary Paffett lenne, hiszen Alesban ő is több teszten is ment a Venturi Gen2-es autójával.

    A Mercedes csak a sajátjai közül válogat, de az, hogy elérhető lett Vandoorne és van tapasztalata a brake-by-wire rendszerekkel mindenképp jó ajánlólevél a belgának a csapathoz.

    A HWA önállóan indul majd már a Formula E 2018-19-es szezonjában, és a Venturi erőforrását használja majd, a Mercedes 2019-20-ban fogja átvenni majd teljesen a csapatot. A Venturi az elmúlt hónapokban összesen már 22 napnyit tesztelt. A HWA október 8-án mutatja be hivatalosan a versenyzőit a német bázisukon, Affalterbachban.

  • Az ABB és a Kawasaki megalkották a világon az első, kollaboratív robotokhoz kifejlesztett közös interfészt

    Az ABB és a Kawasaki megalkották a világon az első, kollaboratív robotokhoz kifejlesztett közös interfészt

    Az ABB és a Kawasaki Heavy Industries, két vezető vállalat az ipari automatizálás és a robotika területén bemutatták a világon az első, kollaboratív robotokhoz kifejlesztett közös interfészét a müncheni „Automatica 2018” szakkiállításon.

    A közös interfész a több iparágat érintő szakemberhiány orvoslásában is segítséget jelenthet majd. Japánban, például minden 5. dolgozó egy évtizeden belül nyugdíjba vonul.

    Annak köszönhetően, hogy a könnyebben kezelhető robotok új felhasználók számára is elérhetővé teszik a robotika kínálta előnyöket, a kollaboratív robotok iránti kereslet túlszárnyalta az ipari robotok gyorsan bővülő piacának növekedését. Nagy segítséget jelent a kis- és közepes vállalatok számára, hogy a kollaboratív robotok programozását és üzemeltetését speciális szaktudással nem rendelkező dolgozók is végre tudják hajtani, amellyel lerövidíthető az ipari robotoknál szokásos hosszabb betanítási folyamat.

    A kollaboratív robotok (röviden kobotok), amelyeket szinte bármely felhasználó képes üzemeltetni, segítséget nyújthatnak a munkaerőhiány pótlása terén is. Az a tény, hogy a kobotok rugalmasan, biztonsági rácsok nélkül üzemeltethetők a gyár majdnem minden részén ideálissá teszik őket arra, hogy a vállalatok kezelni tudják a hirtelen és váratlan keresleti csúcsokat.

    „A legkorszerűbb színvonalat képviselő, iparági szabvány szerinti üzemeltetési interfész tovább fokozza majd a kollaboratív robotok piacán már jelenleg is tapasztalható gyors növekedési ütemet,” – nyilatkozta Per Vegard Nerseth, az ABB Robotika ügyvezető igazgatója. „Az interfész alkalmazása számos új gyártó számára rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít, a világ ipari dolgozói számára pedig érdekesebb, motiválóbb munkát kínál.”

    Az új interfészt a két cég 2017 novemberében bejelentett együttműködésének keretében fejlesztették ki. Az együttműködés célja az ismeretek megosztása, valamint a kollaboratív automatizálás előnyeinek népszerűsítése, különös tekintettel a kétkarú kollaboratív robotok alkalmazására. Az új fejlesztés egy egyszerűsített ember-robot interfész, intuitív, okostelefonokéhoz hasonló navigációval és ikonokkal.

    Yasuhiko Hashimoto, a Precision Machinery and Robot Company, Kawasaki Heavy Industries, Ltd. elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott: „Büszkék vagyunk rá, hogy együttműködésünk keretében az ABB-vel megtettük az első jelentős közös lépést, és bízunk benne, hogy együttműködésünk új fejezet nyit a kollaboratív automatizálás fejlesztésében. A kollaboratív robotok jelentősen hozzájárulnak majd a társadalom jólétéhez, mivel rugalmasabbá és hatékonyabbá teszik a gyártást, és a munkaerőhiány ellensúlyozásával biztosítják a gyárak működését.”

    Az Automatica szakkiállításon a két cég közösen mutatta be a kollaboratív termékeit. Az érdeklődő szakemberek megtekinthették, ahogy a Kawasaki egyedülálló, innovatív kétkarú SCARA robotja, a „duAro” hogyan dolgozik együtt az ABB kétkarú YuMI® robotjával.

    Az üzemeltetési interfész további fejlesztésén túl, az együttműködés keretében más témákkal is foglalkoznak, így például a biztonsági szabványokkal. A hagyományos ipari biztonságtechnikai szabványok sokéves gyakorlaton és nagyon speciális paramétereken alapulnak. A kollaboratív automatizálás területén az a cél, hogy olyan biztonságtechnikai szabványokat dolgozzanak ki, amelyek garantálják a dolgozók biztonságát, de indokolatlanul nem korlátozzák azt a lehetőséget, hogy az emberek együtt dolgozhassanak a kobotokkal, és kihasználhassák az ilyen robotok alkalmazásában rejlő számos előnyt.

    További információk:

    A több mint 120 éve alapított Kawasaki napjaikban egy globálisan fejlődő, forradalmian új termékeket gyártó vállalat. Sikereinek egyik forrása, hogy a technológiai szinergiák biztosítása érdekében a vállalat különféle divíziói között nagyon szoros együttműködés folyik.

    A világszerte közel 35 800 főt foglalkoztató Kawasaki napjainkban globális vezető szerepet játszik számos iparágban, vevői számára a legkorszerűbb technológiákat kínálja a környezetvédelemben, az energetikában, a gépgyártásban és a robotikában, de fontos beszállítója a tengeri és vasúti közlekedési szektornak éppúgy, mint a repülőgépiparnak. Jól ismertek a szabadidős járművei is, így például a motorkerékpárjai és a személyi vízi járművei. global.kawasaki.com

    A széles termékportfólióval rendelkező Kawasaki Robotics az ipari robotok és robotokra alapozott automatizálási rendszerek vezető szállítója. A vállalat már 180 000 robotot szállított a világ közel 50 országába. A Japánban úttörő szerepet betöltő Kawasaki 2017-ben ünnepelte alapításának 50. évfordulóját. Napjainkban a Kawasaki az ipari robotok szállításáról a teljes körűen integrált robotok szállítására tér át.

    A megoldásszállítónak számító Kawasaki, amely mélyreható alkalmazási know-how-val rendelkezik a különféle üzleti területeken és a termékek széles körében egyaránt, megoldást képes nyújtani a földön, a vízen és a levegőben is. robotics.kawasaki.com

    Az ABB Robotika úttörő szerepet tölt be az ipari és a kollaboratív robotok, valamint a fejlett digitális szolgáltatások terén. A világ egyik vezető robotikai szállítójaként 53 országban, több mint 100 helyszínen van jelen. Az ABB Robotika napjainkig összességében több, mint 400 000 robotot és robotos megoldást szállított a vállalatok és az alkalmazások széles köre számára. Segít ügyfeleinek, hogy javítsák a termelésük rugalmasságát, hatásfokát, biztonságát és megbízhatóságát, és átállhassanak a jövő gyárára, amelyet a kollaboratív robotika és a hálózatra csatlakoztatott eszközök jellemeznek majd. www.abb.com/robotics

    Az ABB (ABBN: SIX Swiss Ex) innovatív technológiák vezető fejlesztője és szállítója az energetikai hálózatok, energetikai termékek, az ipari automatizálás, a robotika és hajtások terén. Ilyen termékeket és szolgáltatásokat kínál világszerte a közüzemi energiaszektorban, az iparban, a közlekedésben és az infrastrukturális szektorban működő ügyfeleinek. Az innováció terén több mint 130 éves múlttal rendelkező ABB napjainkban az ipari digitalizálás jövőjét formálja, és többletértéket biztosító megoldásokat kínál ügyfelei számára a következő területeken: az elektromos energia eljuttatása az erőművektől a fogyasztóig, illetve az ipari vállalatok automatizálása a természeti erőforrások kitermelésétől a késztermékek gyártásáig. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szabályozott, teljesen elektromos hajtású autók számára rendezett versenysorozatot, a Formula-E-t névadó partnerként támogató ABB az e-mobilitás határainak kitolásával jelentősen hozzájárul a fenntartható jövő építéséhez. Az ABB több mint 100 országban működik, és 147 000 főt alkalmaz.

    Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű-, valamint energiaszektorban.