Címke: A nap versenyzője

  • Extra értékkel bír most a nap versenyzője „cím”

    Extra értékkel bír most a nap versenyzője „cím”

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Belga Nagydíjon ezt Pierre Gasly érdemelte ki, aki számára különösen érzelmes volt ez a hétvége, mivel tavaly ezen a helyszínen vesztette életét honfitársa, az F2-ben versenyzett Anthoine Hubert.

    Pierre Gasly
    Fotó: Rudy Carezzevoli/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    „Köszönöm srácok, hogy engem választottatok a nap versenyzőjének egy ilyen napon” – írta Gasly Instagramon. „A mai egy nagyon fontos verseny volt számomra, mindent beleadtam, amit tudtam. Nagyon jól akartam csinálni Anthoine miatt és hogy a legjobb módon tisztelegjek előtte. Bár elég balszerencsések voltunk a safety carral, örülük, hogy feljöttem a 8. helyre és szereztem pár pontot neki és volt pár jó manőverem. Rád gondolok, barátom.”

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Pierre Gasly – 18.9%
    Daniel Ricciardo – 18.7%
    Lewis Hamilton – 9.5%
    Max Verstappen – 7.6%
    Lando Norris – 7.3%

    https://www.instagram.com/p/CEhW1GYi9Nj/

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Osztrák Nagydíj Alexander Albon
    Stájer Nagydíj Sergio Perez
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    70. évforduló Nagydíja Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Sebastian Vettel
    Belga Nagydíj Pierre Gasly
  • A közönség értékelte Sebastian Vettel erőfeszítéseit

    A közönség értékelte Sebastian Vettel erőfeszítéseit

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Spanyol Nagydíjon a 7. helyen végző Sebastian Vettel volt az, akit a közönség ezzel az elismeréssel díjazott. Nem élete eredménye ugyan a 7. hely, de a körülmények tekintetében értékelhető. Főleg, hogy ezt valójában saját maga stratégiájának köszönheti, mivel a Ferrari nem volt túl határozott a boxkiállások számának meghatározása kapcsán…

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Sebastian Vettel – 29.7%
    Max Verstappen – 15.2%
    Lewis Hamilton – 12.3%
    Carlos Sainz – 6.2%
    Sergio Perez – 5%

    A „nap versenyzője” szavazás idei győztesei:

    Osztrák Nagydíj Alexander Albon
    Stájer Nagydíj Sergio Perez
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    70. évforduló Nagydíja Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Sebastian Vettel
  • Verstappen duplázott – mutatjuk, hogy miben!

    Verstappen duplázott – mutatjuk, hogy miben!

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A 70. évforduló Nagydíján a győztes Max Verstappen érdemelte ezt ki. Így idén ő az első, akinek ez már másodjára sikerült.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Max Verstappen – 31.8%
    Nico Hulkenberg – 18%
    Charles Leclerc – 11.9%
    Lewis Hamilton – 9.3%
    Alex Albon – 6.9%

    Aki eddig idén „a nap versenyzője” volt:

    Osztrák Nagydíj Alexander Albon
    Stájer Nagydíj Sergio Perez
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    70. évforduló Nagydíja Max Verstappen
  • Őt jutalmazta a közönség „a nap versenyzője” címmel

    Őt jutalmazta a közönség „a nap versenyzője” címmel

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A 35. Magyar Nagydíjon Max Verstappent szavazta legjobbnak a közönség, miután a rajtra vezető körön megtörte autóját, ám még épp időben megjavította azt csapata, ő pedig ezt egy második hellyel hálálta meg.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Osztrák Nagydíj Alexander Albon
    Stájer Nagydíj Sergio Perez
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
  • Mutatjuk kik voltak a Stájer Nagydíj legjobbjai, a nézők szerint!

    Mutatjuk kik voltak a Stájer Nagydíj legjobbjai, a nézők szerint!

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Stájer Nagydíjon ezt az elismerést Sergio Perez kapta, aki most igazán kezdte megmutatni, hogy mire képes a rózsaszín Mercedes.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Sergio Perez – 34.7%
    Lewis Hamilton – 10.9%
    Max Verstappen – 10.7%
    Daniel Ricciardo – 6.6%
    Lando Norris – 5.6%

    Akiket 2020-ban a nap versenyzőjének szavaztak:

    Osztrák Nagydíj Alexander Albon
    Stájer Nagydíj Sergio Perez
  • A közönség most is megszavazta a nap versenyzőjét!

    A közönség most is megszavazta a nap versenyzőjét!

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A 2020-as szezon első versenyén, az Osztrák Nagydíjon Alexander Albont választotta a legjobbnak a közönség, aki kis híján dobogós lehetett volna, azonban Lewis Hamiltonnal való ütközése miatt nem szerzett pontot sem.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Alex Albon – 15%
    Lando Norris – 13.9%
    Valtteri Bottas – 12.7%
    Sergio Perez – 12.2%
    Charles Leclerc – 11.6%

  • A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    Az élmenőket számtalanszor láthattuk befutni a célba és ünnepelni a közvetítések során. A középmezőny csatái azonban általában háttérbe szorultak egy-egy kibontakozó vagy potenciális élmezőnybeli történés mellett.

    Az idei évad során szép lassan már mémmé vált, az ügyben többször is felszólaló Carlos Sainz és a TV-s rendező kapcsolata. A spanyol ugyanis nem egy brilliáns előzést mutatott be a pályán – mégis az élő közvetítés látószögén kívül. A másfél órás, többször unalomba fulladó közvetítés után néha több akciót láthatott a közérdemű az utólag megjelenő videók révén, mint a verseny alatt.

    Persze nem arról van szó, hogy televíziós bojkott indult volna a kiscsapatok ellen, de tényleg néha mintha a kelleténél többet láthattuk volna az élen haladókat, miközben a középmezőnyben kiélezett küzdelem folyt.

    Elég csak a Francia Nagydíj utolsó körére gondolni, amikor Lewis Hamilton befutóját láthatta a világ, majd a levezető kört és az ünneplést. A készülődés közben szúrták be az ismétlést, mekkora csata volt négy autó között a hátsó egyenesben.

    Szerencsétlen eset, de nem mindig volt ez így. Az év végén dobogót szerző Sainz szezonját leírja, hogy a bírák „tétlensége” miatt csak utólag mehetett fel csapatával a dobogóra, hiába volt egyértelmű Hamilton büntetése. Így végül nem milliónyi néző szeme láttára, de megünnepelhette első dobogóját.

    Pedig a Liberty több eszközzel is igyekszik kiemelni a középmezőny küzdelmeit.

    A nap versenyzője

    Először 2016-ban a Driver of the Day, vagyis a nap versenyzője szavazást vezették be, hogy a nézők szerint legjobb teljesítményt nyújtó pilóta is kaphasson egy elismerést, az aznapi futamgyőztesen kívül.

    Egy ideig ez működött is, az első nyolc versenyen ötször kapta a „másodosztály” pilótája a címet. Összességében azonban nem ilyen rózsás a helyzet. A 2016-os Ausztrál Nagydíj óta 84-ből mindössze tizennégyszer lett valaki a nap versenyzője úgy, nem a legjobb 3 autó valamelyikét vezette.

    Persze ez inkább egy népszerűségi verseny, nincs sportértéke. Nem meglepetés, ha azt mondom, legtöbbször Max Verstappen kapta ezt a virtuális díjat.

    Többször a nézők trollkodása miatt kellett újraszámoltatni az eredményt. Legelső alkalommal a verseny közben kieső, de hazájában rengeteg embert megmozgató Rio Haryanto lett az előzetes nyertes. Idén Ausztriában pedig az utolsó helyen beérkező Robert Kubicát hirdették ki először „győztesnek”.

    Szerencsére van ellenpélda is, a szurkolók összefogásának köszönhető, hogy utolsó versenyén Fernando Alonsót és Nico Hülkenberget is megszavazták „legjobbnak”.

    Szuvenír a múltból

    Aminek azonban már a bajnokság szempontjából is van egy kis jelentősége, az az idén bevezetett, leggyorsabb körért járó pont. Már az ötvenes években ez része volt a pontrendszernek, de aztán a történelemkönyvek és a statisztikusok csemegéje lett ez a jelenség, és eltűnt a Forma-1 világából.

    Most annyi változtatást hoztak az akkori szabályhoz képest, hogy csak pontszerző helyen beérkező pilóta kaphatja meg a pontot. Így azt, hogy valaki világbajnoki pont tulajdonosa legyen, továbbra is ugyanúgy kell kiérdemelni.

    Az első versenyen, Ausztráliában kisebb versenyfutás indult az utolsó körökben. Utána azonban nem volt nagy jelentősége, a csapatok integrálták ezt is a stratégiába, nem volt külön verseny érte, mint először.

    Ahogy a szezon elején felhívták erre a figyelmet az Alfa Romeónál és a Haasnál is, a pluszpont tényleg a „nagyokat” erősíti, eddig mindannyiszor ők szerezték meg. Csak egyszer fordult elő, hogy más lett a leggyorsabb kör tulajdonosa, Szingapúrban. De mivel Kevin Magnussen a mezőny hátsó felében végzett, aznap nem kapott érte senki sem pontot.

    Netflix – a kicsik hangja, de meddig?

    Az egyetlen újítás, ami eddig működni látszik abban a tekintetben, hogy a kiscsapatokat kiemelje, az nem más, mint a Drive to Survive. Igaz, az első évadnak még nem volt részese a bajnokságért küzdő Mercedes és Ferrari. A dokumentumsorozat így megmutatott néhány folyamatot és küzdelmet, ami különben csak a „háttérben” játszódna le.

    A második évadról még nincs hír, remélhetőleg nem kerül túlsúlyba a két „TV-s újonc”, és minden csapat továbbra is képviseltetheti magát.

    Max Verstappen a Mercedes által szponzorált és elveszített Német Nagydíjra lenne kiváncsi, vélhetőn Charles Leclerc monzai győzelme is képernyőre került majd, én azonban kiemelnék egy csaknem ugyanannyira izgalmas témát a középmezőny világából: a McLaren garázsát az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében.

    Történt ugyanis, hogy Carlos Sainz akkor nyert, Lando Norris pedig akkor vesztett egy világbajnoki pozíciót, az utolsó pillanatban. Ezt azonban legfeljebb csak utólag láthatjuk majd, pár hónapos késéssel, ha egyáltalán sor kerül rá.

  • Hülkenberg megköszönte a szurkolóknak, hogy megszavazták őt a nap versenyzőjének

    Hülkenberg megköszönte a szurkolóknak, hogy megszavazták őt a nap versenyzőjének

    Az utolsó Forma-1-es versenyén Nico Hülkenberg lett a napversenyzője az Abu Dhabi Nagydíjon. Ez egyfajta szolidaritás és együttérzés volt a világ motorsport szurkolóitól a német versenyző felé, ugyanis, ha már a hőn áhított dobogóra esélye sem volt, legalább ezt a „vigaszdíjat” nyerje meg.

    A német a kilencedik helyről rajtolt és a verseny túlnyomó részében a tizedik helyen haladt, miután megelőzte őt a mezőny legvégéről rajtoló Valtteri Bottas. Ezt követően az utolsó körben még egy pozíciót veszített, miután a korábbi csapattársa, Carlos Sainz meg tudta őt előzni a tizenegyes kanyarban.

    Ennek ellenére a szavazók még is a Renault németjét választották meg a nap legjobb versenyzőjének, miután 179-edjére teljesítette a versenytávot a száguldó cirkuszban.

    Hülkenberg a hétfői nap folyamán megköszönte a rajongóknak a gesztust a Twitter oldalán, hogy rá voksoltak a szavazáson. „Köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem,” – írta a német a közösségi média felületén.

  • A fiatalok taroltak, Hamilton egyszer sem lett a nap versenyzője 2019-ben

    A fiatalok taroltak, Hamilton egyszer sem lett a nap versenyzője 2019-ben

    Mint az ismert, a Forma-1 hivatalos weboldalán minden futam alatt lehet szavazni a rajongóknak, hogy kit tartanak a verseny legjobbjának, függetlenül az elért helyezéstől.

    Ezekről az eredményekről rendre be is számoltunk nektek. Most pedig összesítettük a szezont.

    2019-ben 7+1 versenyző mondhatja el magáról, hogy a nap versenyzőjének szavazták legalább egyszer.

    A legtöbbször Max Verstappen vívta ki ezt az elismerést, egészen pontosan 7 alkalommal. Őt pedig jelenlegi és jövőbeli nagy riválisa, Charles Leclerc követi, akit négyszer szavazott meg a közönség legjobbnak.

    Két újonc is szerepel ezen a listán: Alexander Albon és Lando Norris 2-2 alkalommal lettek a nap versenyzői idén.

    A +1 pedig nem más, mint Robert Kubica, aki rövid ideig „birtokolhatta” a nap versenyzője „címet”. Az Osztrák Nagydíjon történt meg ugyanis, hogy a lengyel versenyzőt szavazták meg a legjobbnak, annak ellenére, hogy utolsó lett és 3 kört kapott. Ez feltehetően a lengyel rajongók magánakciója volt, vagy az ellendrukkerek trollkodása, ugyanis keringett egy felhívás az interneten, melynek lényege az volt, hogy akármi történik, minél többen szavazzanak Kubicára.
    Kubica kihirdetése után nem sokkal azonban az F1 helyesbített. Elmondásuk szerint „technikai probléma” miatt hozta ki a rendszer Kubicát a szavazás győztesének, de a voksolás valós győztese Verstappen lett…

    Érdekesség, hogy az idén a hatodik világbajnoki címét megszerző, egyszer sem kieső, minden futamon pontot szerző Lewis Hamilton, 11 győzelemmel, idén egyszer sem kapta meg a „nap versenyzője” címet az F1 rajongóktól.

    A nap versenyzője szavazás győztesei:

    Max Verstappen 7 alkalommal
    Charles Leclerc 4 alkalommal
    Sebastian Vettel 3 alkalommal
    Valtteri Bottas 2 alkalommal
    Alexander Albon 2 alkalommal
    Lando Norris 2 alkalommal
    Nico Hülkenberg 1 alkalommal
  • Hülkenberg lett a nap versenyzője a szezonzárón

    Hülkenberg lett a nap versenyzője a szezonzárón

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A 2019-es szezon utolsó futamán, az Abu Dhabi Nagydíjon az utolsó F1-es versenyét teljesítő (legalábbis a 2020-as mezőnyben biztosan nem lesz jelen) Nico Hülkenberget szavazták meg a nézők. A Renault német versenyzője a 12. helyen ért célba.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Nico Hulkenberg – 26.4%
    Valtteri Bottas – 15.1%
    Robert Kubica – 14%
    Max Verstappen – 9.5%
    Lewis Hamilton – 8.8%

    A nap versenyzője, 2019:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Alexander Albon
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Max Verstappen
    Monacói Nagydíj Max Verstappen
    Kanadai Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Lando Norris
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Lando Norris
    Olasz Nagydíj Charles Leclerc
    Szingapúri Nagydíj Sebastian Vettel
    Orosz Nagydíj Sebastian Vettel
    Japán Nagydíj Valtteri Bottas
    Mexikói Nagydíj Max Verstappen
    Egyesült Államok Nagydíja Alexander Albon
    Brazil Nagydíj Alexander Albon
    Abu Dhabi Nagydíj Nico Hülkenberg