Címke: 70. Évforduló Nagydíja

  • Vettel: Talán a Ferrari el akart tüntetni Charles útjából

    Vettel: Talán a Ferrari el akart tüntetni Charles útjából

    Sebastian Vettel szerint semmi értelme nem volt annak a stratégiának, amit a Ferrari a vasárnapi futamon alkalmazott.

    A német versenyző a kemény keverékű abroncsokon rajtolva kezdte meg a versenyt, ám rögtön a start után megpördült és a mezőny végén találta magát. Ezután visszaegerészte magát, majd 22 körrel később behívták kerékcserére. A négyszeres világbajnok autójára ismét kemény gumikat raktak, majd 11 kör után váltottak közepesre. A 33 éves pilóta így 19 kört tett meg a már használt garnitúrán, és elmondása szerint az utolsó körökben már nagyon szenvedett.

    Már a verseny alatt is megkérdőjelezte csapata döntését a heppenheimi versenyző, majd a futam leintése után folytatta ezen eszmefuttatását.

    ,,Beszéltünk erről reggel, és azt mondtuk nincs értelme úgy kiállni, hogy tudjuk forgalomba fogunk visszamenni, majd végül pontosan ezt csináltuk. Továbbá kemény keverékeket tettünk vissza, amit csak 10 körig használtunk, vagy még addig sem. Nem volt ennek semmi értelme. Úgy értem, mi haszna  van annak, hogy a keményeket 10 körre, míg a közepeseket 20-ra tesszük fel? A végén elfogytak az abroncsaim, úgy, hogy előtte pont erről beszéltünk. Frusztráló volt az egész, ugyanis jó volt a tempóm így, kint maradhattam volna. Azok a versenyzők, akik a kiállásom után elém kerültek, olyan köröket futottak, mint én az előző garnitúrámon. Talán nem volt meg a bátorságuk arra, hogy Charles (Leclerc) megelőzzön, míg úgyse, hogy ő különböző stratégián volt. Ezért inkább engem behívtak, hogy elkerüljem őt. Még a rossz első kör ellenére is rengeteg pozíciót nyerhettünk volna.”

    Vettel végül pont nélkül zárta a versenyt. Az egyéni tabellán lévő pozíciójával sem lehet elégedett, ugyanis csak a 13. helyen állomásozik 10 egységgel a zsebében. A heppenheimi két hete nem igazán tudja felvenni a versenyt a többiekkel. Teljesítményére nem tud magyarázatot adni, úgy érzi valami vagy az autóval vagy vele nincs rendben.

    ,,Valami itt hiányzik, nem tudom pontosan mi lehet az, ám ennek ellenére felkeltem és azon voltam, hogy olyan jól teljesítsek amilyen jól csak tudok, nyilvánvalóan ma végezhettünk volna előkelőbb pozícióban is. Az én oldalalom a megpördülés során nem igazán tudom, hogy mi történt. Próbáltam kimaradni a balhékból, de végül ez kevert bele engem is egybe. Azt hittem valaki megütött, de senki sem ért hozzám, ám attól a pillanattól kezdve nagyon nehézzé vált a verseny számomra. Jobban is csinálhattuk volna, a stratégiával sokkal jobban is felzárkózhattunk volna. Sokkal jobban kezeltük ezen a héten az abroncsokat, viszont forgalomba kerültünk, úgy hogy megegyeztünk abban, hogy ezt akarjuk elkerülni. Szerintem az okozza a legnagyobb különbséget, hogy rég nem volt már egy tiszta versenyhétvégénk.” – nyilatkozta Vettel.

  • Hamilton gratulált Verstappennek és a Red Bullnak: Ebben volt kihívás!

    Hamilton gratulált Verstappennek és a Red Bullnak: Ebben volt kihívás!

    Lewis Hamilton másodikként végzett a 70. Évfordulós Nagydíjon. A Mercedes versenyzőjét stratégiával győzte le Max Verstappen és a Red Bull Racing. Amikor kiszállt végül az autóból, Hamilton rá is kérdezett Verstappennél:

    „Semmi gondod nem volt a gumijaiddal?”

    Mire a 22 éves pilóta így felelt:

    „Csak a második etapban.”

    Akkor Verstappen közepes gumikon volt, amit hat kör után le is cseréltetett inkább új, kemény gumikra. Martin Brundlenak Hamilton már így folytatta, miközben gratulált Verstappennek és a Red Bullnak az idei első győzelmükhöz:

    „Ebben komoly kihívás volt, ha megnézed a gumijaikat, semmi olyan gondjuk nem volt, ami nekünk viszont igen. Nem számítottunk arra, hogy ennyire hólyagosodnak majd a gumik. Eddig volt ilyen gondunk, a csapat utána fog nézni ennek. Meglátjuk, hogy mi a helyzet, nem is tudom, hogy mások is szenvedtek-e ennyire, mint mi.”

  • Kiváló taktikával Verstappen nyerte a 70. évforduló Nagydíját

    Kiváló taktikával Verstappen nyerte a 70. évforduló Nagydíját

    A 70. évforduló Nagydíján Valtteri Bottas indulhatott az első helyről, mellőle csapattársa, Lewis Hamilton, míg a harmadik helyről Nico Hülkenberg indult a Racing Pointtal.

    A rajtot követően Max Verstappen kemény gumikeverékeken át is vette a harmadik helyet Hülkenbergtől, a német mögé pedig felzárkózott csapattársa, Lance Stroll. Eközben az élen megmaradt a Bottas-Hamilton sorrend.

    Mindeközben Sebastian Vettel az utolsó helyre esett vissza a Ferrarival, miután a rajtot követően beriszált alatta az autó, de sikerült megúszni megforgás és ütközés nélkül..

    Abon és Gasly voltak az elsők, akik kimentek a boxba kerékcserére, miközben Bottast is figyelmeztették, hogy vigyázzon a gumikra.

    Hamilton hátsó gumijai a 13. körre nagyon elhasználódtak, ráadásul közeledett hozzá Verstappen. Előbb azonban Bottas érkezett kerékcserére, aki a 6. helyre tért vissza. Utána érkezett Hamilton is a boxba.

    A 24. körben a kemény gumikon rajtoló Verstappen állt az élen, és ő volt az egyetlen az élmezőnyben, aki nem volt még kerékcserén. Miközben rádión arról számolt be, hogy jó állapotúak még a gumijai. A további sorrend Bottas, Hamilton, Hülkenberg, Stroll volt. A két Mercedesnek azonban már fogyni kezdtek a jobb első gumijai.

    A 26. körben cseréltek kereket Verstappen Red Bullján, én közvetlenül Bottas mögé érkezett vissza. Azonban a friss gumikon a holland azonnal vissza is vette az első helyet a finntől.

    A 31. körben, mikor más stabilan Verstappen volt az élen, a csapat közölte vele, hogy két kiállásos taktikán vannak, így nem kell túlzottan spórolnia a gumikkal, nyugodtan nyomhatja neki, hogy minél nagyobb előnyt autózzon ki.

    A 33. körben Bottas és Verstappen egyszerre érkezett a boxba, így nem változott a sorrend köztük. Kiállásuk miatt a vezetést Hamilton vette át, de már nagyon rossz állapotban voltak a gumijai, panaszkodott is erre.

    Végül a 41. körben érkezett cserére Hamilton, így Verstappen visszavette a vezetést. Őt Bottas és Leclerc követte, míg Hamilton a negyedik helyre tért vissza. Nagy kérdés volt ekkor, hogy Leclerc végig tud-e menni csere nélkül…

    A 46. körben végül Hamilton megelőzte Leclercet.

    Pár körrel a vége előtt Magnussen parkolt be a boxba és adta fel a versenyt, noha egyébként is az utolsó helyen állt.

    4 körrel a vége előtt Hamilton megérkezett Bottasra, és mindkettőjüknek szóltak rádión, hogy szabadon versenyezhetnek, csak tiszta játszma legyen és ne üssék ki egymást. Nem tartott azonban sokáig az előzés, a frissebb gumikon Hamilton viszonylag simán előzte meg csapattársát.

    A versenyt végül sikerült Verstappennek megnyernie, Hamilton és Bottas előtt.

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Diff.
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Lewis Hamilton Mercedes 11.326
    3 Valtteri Bottas Mercedes 19.231
    4 Charles Leclerc Ferrari 29.289
    5 Alex Albon Red Bull 39.146
    6 Lance Stroll Racing Point 42.538
    7 Nico Hulkenberg Racing Point 55.951
    8 Esteban Ocon Renault 1:04.773
    9 Lando Norris McLaren 1:05.544
    10 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:09.669
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 1:10.642
    12 Sebastian Vettel Ferrari 1:13.370
    13 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:14.070
    14 Daniel Ricciardo Renault
    15 Kimi Raikkonen
    Alfa Romeo
    16 Romain Grosjean Haas
    17 Antonio Giovinazzi
    Alfa Romeo
    18 George Russell Williams
    19 Nicholas Latifi Williams
    Kevin Magnussen Haas
  • Hülkenberg nevetve árulta el mik a tervei Verstappennel a rajtnál

    Hülkenberg nevetve árulta el mik a tervei Verstappennel a rajtnál

    Nico Hülkenberg nagyon erős kvalifikáción van túl, így az interjúi során egy kis humort is csempészett mondandójába.

    Sergio Pérez betegsége miatt egy héttel ezelőtt a német pilótára esett a választás. Hülkenberg egy kis kihagyás után pattant a Racing Point autójába, ám a Brit Nagydíj nem úgy sikerült neki, ahogy elképzelte. A versenyző el sem tudott indulni egy technikai hiba miatt, így az álomszerű visszatérésnek kiábrándító vége lett. A héten azonban ismét lehetőséget kapott, és a kvalifikáción egészen a harmadik helyig repítette az RP20-at. A 32 éves versenyző az esemény utáni interjú során kihangsúlyozta, nagyon elégedett ugyanis kezd összeszokni a konstrukcióval.

    ,,Természetesen jobban érzem magam az autóban. Eltelt néhány nap az utóbbi hét óta, de ez most nem a semmiből jött, múlthéten a nulláról kezdtem. Nagyon nehéz így egy versenyhétvégére megérkezni. Mindenki már 100%-on pörög, míg te csak most tanulsz járni. Voltam párszor a szimulátorban, így már otthon érzem magam. Még mindig egy új autóról beszélünk, viszont nincs okom panaszra. Meglátjuk mi lesz vasárnap, de a csapatrészéről és az én részemről minden rendben van. A verseny a legfontosabb, és hát ez még előttünk van. A szombati nap miatt boldog vagyok, viszont az elkövetkező nap  is meg kell ezt ismételnünk.”

    A Ziggo Sport megjegyezte, hogy a német pilóta mellől az a Max Verstappen fog rajtolni, aki szintén nagy tervekkel vág neki a versenynek. Hülkenberg kapott az alkalmon és nevetve megosztotta a tervét a hollanddal kapcsolatban.

    ,,Ah, igen Max (Verstappen). Azonnal el fogom engedni, nem akarok szórakozni vele. Csak szép csöndben elengedem.” -viccelődött a Racing Point versenyzője.

  • Vettel: Ezzel az autóval ez a maximum, amit tudok

    Vettel: Ezzel az autóval ez a maximum, amit tudok

    Sebastian Vettel úgy érzi, hogy hiába próbálkozik bárhogyan, nem képes többet kihozni az SF1000-ből Silverstoneban.

    Egy nagyon nehéz Brit Nagydíj után négyszeres világbajnok azt remélte, hogy képes lesz megfordítani a szerencséjét a 70. Évforduló Nagydíjára. Azonban a Ferrari németje egyáltalán nem mutatott jobb formát az előző héthez képest és még a kvalifikáció harmadik szakaszába sem jutott be.

    A Ferrari másik versenyzője Charles Leclerc is csak a nyolcadik lett az időmérő edzésen, azonban Vettel csak a tizenkettedik helyen végzett úgy, hogy még a leglágyabb gumival sem sikerült beverekednie magát a Q3-ba.

    Vettel az időmérőt követően a SkyItalianak elmondta, hogy a próbálkozásai ellenére már neki és a csapatának sincsenek válaszai arra, hogy vajon mi hiányozhatott megint.

    „Sok dolgot kipróbáltunk, sőt még meg is dicsértem a srácokat az elvégzett munkájukért,” – mondta a négyszeres világbajnok. „Ezen a héten már valamivel jobban éreztem magam az autóban, mint az előző héten, azonban a köridőket megnézve ez egyáltalán nem látszik meg.

    „Olyan, mint ha folyton falnak mennék. Nem hiszem, hogy lenne több potenciál az autómban. Csalódás a 12. rajthely és a különbség is, amivel kikaptam Charlestól. Mint már elmondta, mindent megteszek a jobb érdekében, azonban nem hiszem, hogy az autó többre volt hivatott az időmérőn.”

    Vettel hozzátette, hogy nem akar kifogásokat keresni a rossz eredményeire, és szerinte a legnagyobb problémája a sebesség hiánya volt.

    „Ugyanott tartunk, mint egy héttel ezelőtt, semmi nem változott,” – mondta a négyszeres bajnok, aki nagy valószínűséggel az Aston Martinnál folytatja majd 2021-ben.

    „Mindenki nyomja keményen, belead mindent, azonban úgy látszik, hogy mi nem tudunk megváltozni. Ebben a helyzetben pedig azért vagyunk, mert nem vagyunk elég gyorsak. Ez nem a balszerencse kérdése.

    „Nehéz lesz holnap pontokat szerezni, azonban minden tőlem telhetőt meg fogok tenni ennek érdekében.”

  • Három helyes rajtbüntetést kapott Ocon Russell feltartásáért

    Három helyes rajtbüntetést kapott Ocon Russell feltartásáért

    A Renault pilótája Esteban Ocon az időmérő edzés után három helyes büntetést kapott a 70.Évforduló Nagydíjára, amiért feltartotta a gyors körén haladó George Russellt.

    A silverstone-i időmérő edzés első szakaszában Ocon kerülte ki a levezető körét teljesítő Giovinazzit, miközben ő maga sem volt még éles körben. Az ideális íven haladt amikor a gyors körön lévő Russell utolérte, ám nem húzódott le onnan, így lassításra késztette a britet.

    Az eset után a Williams versenyzője hosszasan panaszkodott a rádióban, ahol elképesztően veszélyesnek nevezte a franciát. Az incidenst a kvalifikáció után vizsgálták, mindkét érintett felet magukhoz hívták a stewardok, végül a franciát vétkesnek látták a feltartásban, és három helyes rajtbüntetéssel illetve egy büntetőponttal jutalmazták.

    „Az ötös kanyar kijáratában Giovinazzi vezette a hármast, aki levezető körön volt, majd jött Ocon, aki felvezető kört teljesítette és utána érkezett a gyors körön lévő Russell. Miközben Ocon közeledett Giovinazzira, a csapat informálta őt az előtte állóról, ám Russellről csak már nagyon későn. Ahogy Russell közeledett jobb oldalról Ocon megelőzte Giovinazzit ezzel együtt viszont Russellt is akadályozta. A csapat elismerte, hogy ebben a helyzetben nem segítették a versenyzőjüket.” – áll a versenybírók beszámolójában.

    Ocon végül nem jutott be a Q3-ba, a 11.lett, de a büntetés miatt végül a 14.helyről várhatja majd a 70.Évforduló Nagydíját, közvetlenül George Russell mellől.

  • Bottas szerezte meg a pole pozíciót!

    Bottas szerezte meg a pole pozíciót!

    Száraz, azonban szeles idő fogadta a mezőnyt a 70. évforduló Nagydíjának időmérő edzésén, Silverstone-ban.

    A Q1-ben a két Mercedes jutott tovább elsőként, míg kiesett Kvyat – aki a Q1 leintése után Kvyat arra panaszkodott, hogy valami eltört a padlólemezén -, Magnussen, Latifi, és utolsó lett a két Alfa Romeo.

    A Q2-ben Max Verstappen megpróbálkozott a legkeményebb keverékű Pirellivel, és tovább is jutott vele.
    Hülkenberg a második helyen jutott tovább Bottas és Hamilton között. Mindeközben Vettel csak a 12. lett, míg csapattársa, Leclerc a 8. helyen továbbjutott.
    Kiesett Ocon, Vettel, Sainz, Grosjean és Russell.

    Valtteri Bottas nyerte meg végül az időmérőt, így ő indulhat majd a pole-ból holnap. Mellőle csapattársa, Lewis Hamilton indulhat majd. A második sort Hülkenberg és Verstappen foglalhatja majd el.

    A kvalifikáció végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Diff.
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:25.154
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:25.217 0.063
    3 Nico Hulkenberg Racing Point 1:26.082 0.928
    4 Max Verstappen Red Bull 1:26.176 1.022
    5 Daniel Ricciardo Renault 1:26.297 1.143
    6 Lance Stroll Racing Point 1:26.428 1.274
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:26.534 1.38
    8 Charles Leclerc Ferrari 1:26.614 1.46
    9 Alex Albon Red Bull 1:26.669 1.515
    10 Lando Norris McLaren 1:26.778 1.624
    11 Esteban Ocon Renault 1:27.011 1.857
    12 Sebastian Vettel Ferrari 1:27.078 1.924
    13 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:27.083 1.929
    14 Romain Grosjean Haas 1:27.254 2.1
    15 George Russell Williams 1:27.455 2.301
    16 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:27.882 2.728
    17 Kevin Magnussen Haas 1:28.236 3.082
    18 Nicholas Latifi Williams 1:28.430 3.276
    19 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:28.433 3.279
    20 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:28.493 3.339

     

  • A két Mercedes az élen az időmérő előtt

    A két Mercedes az élen az időmérő előtt

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a 70. évforduló Nagydíjának harmadik szabadedzésén. Őt Valtteri Bottas és Lando Norris követi.

    Hülkenberg is ráérzett a Racing Pointra, a negyedik helyen végzett, csapattársa, Lance Stroll előtt. Őket Leclerc, valamint a két Red Bull követi.

    A top 10-be még Ocon és Sainz fért be.

    A két McLaren a jobban működő közepes gumikeverékeken futotta idejét, míg a többiek mind a gyengébb, lágy Pirelliken. Utóbbi keverékből a bal első gumi Vettel autóján alaposan fel is hólyagosodott, majd darabokban kezdett lemállani. A német a 13. helyen végzett.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Diff. Körök
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:26.621 15
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:26.784 0.163 16
    3 Lando Norris McLaren 1:27.202 0.581 20
    4 Nico Hulkenberg Racing Point 1:27.256 0.635 16
    5 Lance Stroll Racing Point 1:27.263 0.642 15
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:27.328 0.707 18
    7 Max Verstappen Red Bull 1:27.455 0.834 12
    8 Alex Albon Red Bull 1:27.474 0.853 15
    9 Esteban Ocon Renault 1:27.496 0.875 15
    10 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:27.627 1.006 22
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 1:27.659 1.038 15
    12 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:27.754 1.133 18
    13 Sebastian Vettel Ferrari 1:27.811 1.19 20
    14 Daniel Ricciardo Renault 1:27.815 1.194 12
    15 Romain Grosjean Haas 1:28.076 1.455 15
    16 Nicholas Latifi Williams 1:28.125 1.504 14
    17 George Russell Williams 1:28.349 1.728 17
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:28.468 1.847 13
    19 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:28.538 1.917 12
    20 Kevin Magnussen Haas 1:28.763 2.142 16
  • Lewis Hamiltoné lett a második szabadedzés

    Lewis Hamiltoné lett a második szabadedzés

    A 70. évforduló Nagydíjának második szabadedzésén a hatszoros világbajnok, Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak.

    Mögötte csapattársa, Valtteri Bottas végzett, míg a harmadik legjobb időt Daniel Ricciardo futotta a Renault-val, így Max Verstappen ezúttal csak negyedik lett.
    Őt a két Racing Point követi, Stroll-Hülkenberg sorrendben. Hülkenberg azonban továbbra sem érezte kiválóan magát az autóban, ugyanis arra panaszkodott, hogy valami laza a pilótafülkében.

    A hetedik Leclerc lett, és a McLarenek is visszatértek a top 10-be.

    A 14. helyen záró Sebastian Vettel számára ez a nap sem alakult fényesen, mivel az edzés vége felé motorprobléma ütötte fel a fejét.

    A gyakorlás végéhez közelítve Giovinazzi a pálya mellett kötött ki, így előbb virtuális safety car lépett életbe, majd piros zászlóval le is intették az edzést.

    A második szabadedzés végeredménye

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Diff.
    Körök száma
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:25.606 22
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:25.782 0.176 22
    3 Daniel Ricciardo Renault 1:26.421 0.815 29
    4 Max Verstappen Red Bull 1:26.437 0.831 15
    5 Lance Stroll Racing Point 1:26.501 0.895 24
    6 Nico Hulkenberg Racing Point 1:26.746 1.14 26
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:26.812 1.206 32
    8 Lando Norris McLaren 1:26.867 1.261 26
    9 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:26.918 1.312 24
    10 Esteban Ocon Renault 1:26.928 1.322 25
    11 Alex Albon Red Bull 1:26.960 1.354 25
    12 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:27.002 1.396 33
    13 Pierre Gasly AlphaTauri 1:27.128 1.522 31
    14 Sebastian Vettel Ferrari 1:27.198 1.592 30
    15 Romain Grosjean Haas 1:27.294 1.688 28
    16 George Russell Williams 1:27.320 1.714 31
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:27.535 1.929 30
    18 Kevin Magnussen Haas 1:27.582 1.976 28
    19 Nicholas Latifi Williams 1:27.683 2.077 32
    20 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:27.955 2.349 26
  • Vettel számára Schumacher és Senna jelenti az F1 történelmét

    Vettel számára Schumacher és Senna jelenti az F1 történelmét

    A 2020-as Forma-1-es szezon a hétvégén a 70. Évforduló Nagydíjával zakatol tovább. A Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel pedig nagyon szeretne egy jobb eredményt elérni az előző heti leszereplését követően. A négyszeres világbajnokot a Sky Sports riportere, Rachel Brooks készített interjút a hétvége előtt, ahol többek között a Brit Nagydíjról és a német jövőjéről is szó esett.

    „Nem voltam boldog az előző vasárnap elért eredményemmel, szóval sokat jegyzeteltem,” – mondta Vettel. „A legfőbb dolog azonban az, hogy mit leszünk képesek kihozni ebből a helyzetből. Vannak ötleteink és alig várom már, hogy autóba üljek holnap.

    „Már az előző versenyen is láthattuk, hogy a gumik kezelése jelentette a legnagyobb problémát, ugyanis sokan a határon táncoltak. Sok dolog áll előttünk, azonban a legfontosabb most az, hogy javítsunk az autó viselkedésén. Sok dolog áll előttünk, azonban először nézzük meg, hogy hol is vagyunk valójában.”

    Az előző héten eléggé népszerű téma volt a Paddockban, hogy a négyszeres bajnok valószínűleg a Racing Pointnál fogja folytatni pályafutását. Az ökölpacsi Lawrence Strollal és a Otmar Szafnauerrel való autókázás árulkodó jelek voltak, azonban a német továbbra is tagad mindent.

    „Jensonnek (Button) is ugyanígy köszöntem, még sem pletykálják azt, hogy a SkySports riportere leszek 2021-től,” – viccelődött a Ferrari németje. „Ismersz embereket és a köszönés egy normális interakció feléjük. És nem egyáltalán nem tudom még, hogy hol fogom folytatni 2021-től.”

    Mivel a 70. Évfordulós Nagydíj következik, ezért a németet arról is kérdezték, hogy mi volt a kedvenc versenyzője, pillanata vagy kedvenc versenyzője a sportág történelme során.

    „Michael (Schumacher) nagy inspiráció volt a számomra gyerekként,” – meséli Vettel. „Tele volt a szobám a posztereivel és az autóival. Főként Benettonok, de később már Ferrarik is voltak, szóval számomra ő jelenti a legtöbbet.

    „De persze még mindig megvan Senna McLaren MP4/8-as modellautója 1993-ból. Már gyerekként sem játszottam vele, ugyanis egy biztonságos, különleges helyen tartottam. A gyermekeim sem játszhatnak vele, be kell érniük a többi játékkal,” – válaszolta a négyszeres világbajnok arra a kérdésre, miszerint engedi-e játszani a gyerekeit azzal a bizonyos modell autóval.