Címke: 70. Évforduló Nagydíja

  • Ecclestone: A Forma-1 igazi veszélye, már nem része a sportnak

    Ecclestone: A Forma-1 igazi veszélye, már nem része a sportnak

    Bernie Ecclestone tinédzser volt, amikor az első Brit Nagydíj hétvégéje volt 1950-ben Silverstone-ban, azóta pedig sokat változott a sportág. Akkoriban még szerencsésnek számított az, aki túlélt egy versenyt, nemhogy egy teljes szezont, amely gondolat a mai biztonsági intézkedések közepette szóba sem jöhet.

    A 70. Évforduló Nagydíja előtt a 89 éves brit otthonról, Svájcból nyilatkozott a Daly Mail-nek arról, hogy Nino Farina, aki az első F1-es futamot nyerte az Alfa Romeo-nak, és arról, hogy saját maga a verseny előtti éjszakát autójában töltötte, mielőtt a Formula 3-ban versenyzett volna.

    „Nagyon nehéz fotókat találni róla. Fogalmunk sem volt arról, hogy az F1-nek akkora történelme lesz, hogy érdemes lenne megörökíteni. Azt hittük egy pillanat alatt eltűnik majd.”

    Bernie rengeteg legendás pilótával ápolt közeli kapcsolatot, és azt mondta: „Stirling (Moss) volt minden idők legjobb versenyzője. Azt választotta, amit szeretett volna, és ő nem akart nem brit autóan világbajnoki címet szerezni.”

    „Ők még teljesen másfajta emberek voltak. A pilóták mások voltak, a promóterek mások voltak, és a csapat tulajdonosok is mások voltak.”

    „Mind szabad szelleműek voltak. Az olyan emberek, mint Graham Hill, Phil Hill, ’Taffy’ von Trips úgy éltek, versenyeztek és beszéltek ahogyan akartak. Nem érdekelte őket, hogy felbosszantják-e az embereket vagy sem.”

    „Aztán ott van a rajt. Megbeszélitek, hogy három óra környékén elrajtoltok. Lehet, hogy már 3:15-kor el tudjátok kezdeni, de valakire várnod kell, szóval lesz 3:30 mire el tudtok végre indulni.”

    De ez hamarosan változott, ahogyan Bernie megvette a Forma-1 televíziós jogait, akkoriban, amikor még azért nem volt sok, és elkezdett egy folyamatot, amely végül egy globális sportot csinált a száguldó cirkuszból.

    A kezdetek igencsak szerények voltak, de így is sikerült kialakítani azt, hogy hogyan nézzen ki a paddock: „Elkezdtük kitakarítani a kamionokat, és sorbarendeztük őket, hogy legyen valami megjelenésük, mintha tudnánk, hogy mit csinálunk.”

    „Az igazi veszély már nincs jelen. Emlékszem, Lewis (Hamilton) pár évvel ezelőtt mondta nekem, szégyen, hogy a Forma-1-ben nincs több veszély. Ezek a srácok pengeélen akarnak táncolni.” – tette hozzá Ecclestone

  • Berger: Vettelnek és a Ferrarinak azonnal szakítania kell egymással!

    Berger: Vettelnek és a Ferrarinak azonnal szakítania kell egymással!

    Gerhard Berger szerint Sebastian Vettelnek és a Ferrarinak azonnal el kell válnia egymástól.

    A vasárnapi futamon a német pilóta számon kérte csapatát a rádión a neki szánt taktika miatt. A négyszeres világbajnok a verseny után elmondta, nem érti, miért hívták be a bokszba akkor, mikor tudták, hogy a kijövetelnél forgalomba kerül, továbbá az sem volt világos a számára, hogy miért ment az új kemény keverékeken 10 kört, míg a használt közepeseken 19-et. A 33 éves versenyző a német Skynak azt is megjegyezte, hogy talán így akarták őt elvinni Charles Leclerc útjából, mikor a bokszkiállása után a monacói mögé került.

    ,,Nem volt meg a bátorságunk arra, hogy Charles megelőzzön engem, még úgysem, hogy ő más stratégián volt. Inkább behívtak engem a bokszba, hogy elvigyenek az útból, úgy hogy még tudtam volna 10 jó kört menni, vagy még annál is többet. A stratégia el lett rontva.”

    Mattia Binotto válaszolt a médián keresztül pilótájának. A svájci-olasz megjegyezte, hogy Vettel versenyének az első körös megpördülése többet ártott, mint az a taktika amit a vörösök kreáltak neki. 

    A szituáció egyre jobban elmérgesedik a két fél között. Nico Rosberg azonban arra ösztökéli honfitárást, hogy folytassa a küzdelmet, ugyanis a jövője szempontjából ez még jó jöhet a számára.

    ,,Seb (Vettel) rádiózása megmutatta milyen feszültség van ott, viszont tovább kell küzdenie, ugyanis ez egy jó jelként szolgálhat a jövőbeli csapata számára. Az asztalra kell csapnia a Ferrarinál és kérnie kell egy új autót.”

    Berger azonban máshogy látja a dolgokat:

    ,,Egyes csapaton belüli hangulatok alapján az lenne a legjobb megoldás, ha azonnal a 2021-es felállásra váltanának.”

  • Majdnem Hülkenberg landolt Hamilton helyén 2013-ban a Mercedesnél!

    Majdnem Hülkenberg landolt Hamilton helyén 2013-ban a Mercedesnél!

    Nico Hülkenberg volt 2013-ban a „B” opció az akkori Mercedes főnök Ross Brawnnak arra az esetre, amennyiben nem tudják meggyőzni Lewis Hamiltont arról, hogy csatlakozzon hozzájuk.

    Brawn ma már a Forma-1 sportigazgatója, és a hivatalos oldalon vezetett rovatában írta, hogy Hülkenberg volt a következő azon sorban, akiket szántak Michael Schumacher helyére a Mercedeshez, abban az esetben, ha Hamilton úgy dönt, hog marad inkább a McLarennel. Azután írt erről, hogy Hülkenberg visszatért a Racing Point autójával az F1-be, és harmadiknak kvalifikálta magát a 70. Évfordulós Nagydíjra, majd végül hetedik lett a futamon. A versenyhétvége nagy részében jobban teljesített mint a csapattárs Lance Stroll, de végül Nico a kanadai mögé került, mert vibrálást érzett bal első kerekénél, és emiatt ki kellett állnia cserére a verseny záró fázisában. Brawn így fogalmazott:

    „Ez egy hihetetlen fizikai kihívás volt Nico Hülkenbergnek, és nem tudom, hogy milyen fájdalmai voltak a verseny végén, de ez egy remek teljesítmény volt az egész hétvégén olyasvalakitől, akit csak úgy bedobtak a mélyvízbe. Nem sokon múlt, hogy őt igazoljam, amikor én voltam a felelős a Mercedesnél. Amennyiben Lewis nem csatlakozott volna a Mercedeshez, Nico lett volna a következő választásunk.”

    Számos versenyző, így a versenyt is megnyerő Max Verstappen is elismerte, hogy meglepődtek ahon, hogy Hülkenbergnek nincs az idei évre versenyülése, és Brawn is csatlakozik ezen véleményekhez:

    „Mindig is nagyon tiszteltem Nico versenyzői képességeit. Ő nagyon erős, a Forma-1-ben lenne a helye.”

  • Hamilton: Nem vádoltam csalással a Red Bullt

    Hamilton: Nem vádoltam csalással a Red Bullt

    Lewis Hamilton tagadta azon felvetéseket, miszerint csalást kiáltott akkor, amikor a csapatrádión reagált a Red Bull váratlan gumikezelésére a 70.Évforduló Nagydíján.

    Max Verstappen váratlan győzelmet aratott Silverstone-ban, ami nagyrészt a kiváló gumikezelésnek tudható be, miközben az eddig minden versenyt megnyerő ezüst nyilak kirívóan szenvedtek az abroncsokkal. Ennek apropóján a verseny egy pontján a következőképpen reagált a Red Bull teljesítményre a csapatrádión: „Bizonyára kevesebb nyomás van a gumijaiban vagy valami.”

    Sokan egyből arra gondoltak, hogy a brit burkoltan, de csalással vádolta a riválist, ám Hamilton most tisztázta a dolgokat.

    „Amikor elkezdjük a versenyt, akkor van egy minimális nyomás a gumikban, ami a verseny folyamán emelkedik. Minél több kört teszünk meg rajtuk, akkor annál meredekebben emelkedik, szerintem nálunk ez jóval meredekebb volt, min náluk. A Red Bull képes volt alacsonyabban tartani a guminyomást, mint mi, ezért hólyagosodtak nálunk. De ez csak egy elmélet a részemről. Nem azt mondtam, hogy ők valamit máshogy állítottak be, mert volt előírva egy kötelező minimális guminyomás.” – magyarázta a címvédő.

  • Verstappen duplázott – mutatjuk, hogy miben!

    Verstappen duplázott – mutatjuk, hogy miben!

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A 70. évforduló Nagydíján a győztes Max Verstappen érdemelte ezt ki. Így idén ő az első, akinek ez már másodjára sikerült.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Max Verstappen – 31.8%
    Nico Hulkenberg – 18%
    Charles Leclerc – 11.9%
    Lewis Hamilton – 9.3%
    Alex Albon – 6.9%

    Aki eddig idén „a nap versenyzője” volt:

    Osztrák Nagydíj Alexander Albon
    Stájer Nagydíj Sergio Perez
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    70. évforduló Nagydíja Max Verstappen
  • Leclerc: Ez a negyedik hely felér egy győzelemmel

    Leclerc: Ez a negyedik hely felér egy győzelemmel

    A Ferrari monacói versenyzője Charles Leclerc elismerte, hogy nem számított arra, hogy lesz olyan tempója, amivel a negyedik helyen végezhet a 70.Évforduló Nagydíján.

    Leclerc egy szinte lehetetlennek tűnő taktikát választott a vasárnapi futamra, ugyanis egy kiállással teljesítette a versenytávot, miközben az időjárás hűvösebb volt és sokan más pilóta szenvedett az abroncsokkal.

    A monacói végül sikerrel teljesítette a taktikát, aminek az eredménye egy szenzációs negyedik hely lett, amivel kapcsolatban a futam után elmondta a Sky Sports-nak, hogy hiába voltak aggályai a gumik élettartamával kapcsolatban, végig lelkes volt a taktika miatt.

    „Hihetetlenül boldog vagyok ma, ez olyan, mint egy győzelem. Nem túl jó ezt mondani egy negyedik helyre, de a valóság az, hogy nem vagyunk elég gyorsak. A mai nap viszont lenyűgöző volt.” – mondta a futam után.

    „Nem tudom hol találtunk tempót, de nagyon, nagyon gyorsak voltunk, különösen a kemény keverékeken, azon belül is az etap végén. Nagyon elégedett vagyok az elvégzett munkával. A stratégia fontos szerepet játszott a mai eredményeben. Nagyon győzködtem a csapatot az egy kiállásos stratégiáért, természetesen mindenkiben volt egy kis félsz a múlt héten történtek miatt, de nagyon elégedett vagyok a gumikezelésemmel.” – tette hozzá a fiatal.

  • Verstappen: Erre a győzelemre egyáltalán nem számítottam

    Verstappen: Erre a győzelemre egyáltalán nem számítottam

    Max Verstappent meglepte az, hogy képes volt elhappolni a győzelmet a 70. Évforduló Nagydíján a két Mercedes elől.

    A holland pilóta taktikája kifizetődött, ugyanis az első tíz versenyző közül csak ő rajtolt a kemény keverékű gumikon. Már a verseny elején látni lehetett, hogy Verstappen számára ez hatalmas előny, ugyanis a körülötte levőknek sokkal hamarabb kellett kiállni a boxba friss kerekekért, beleértve Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont is.

    Az immáron kilenc futamgyőzelemnél járó Verstappen a kiállását követően azonnal át is ugrotta a finn pilótát. A második kiállásánál viszonylag korán kihozták a hollandot, ezzel megakadályozva azt, hogy a Mercedes alávághasson Bottasszal. Verstappen ismét kemény keverékű gumikat kapott és még a sokkal frissebb gumikon érkező Lewis Hamiltonnak sem sikerült elvennie tőle a győzelmet. Ez volt a milton keynesi istálló első győzelme Silverstoneban Mark Webber 2012-es sikere óta.

    „Nem számítottam erre,” – nyilatkozta Verstappen a verseny követően. „Azonban az első etap után már látszódott, hogy nagyon jól kezeljük a gumikat. Nagy kérdés volt, hogy a Mercedes miként fogja kezelni a kemény keveréket.

    „A tempónk nagyon jó volt és egyáltalán nem voltak problémák az abroncsaimmal. Csak nyomtuk neki és ez még mindig hihetetlen, hogy nyerni tudtunk itt.

    „Remek napot zártunk. Minden olajozottan ment és a stratégiánk is zseniális volt. Minden simán ment és nagyon örülök annak, hogy nyerni tudtam.”

    Verstappen hozzátette, hogy nem akart elfecsérelni egy ilyen ritka lehetőséget, hogy mindkét Mercedest erőből győzhesse le a pályán.

    „Az idei szezonban még egyetlen lehetőségünk sem volt arra, hogy partiban legyünk a Mercedesekkel a győzelemért. Most viszont láttam, hogy komoly kihívói voltunk és üldözni tudtam őket folyamatosan.

    „Próbáltam nyomás alá helyezni őket. Előbb ki kellett állniuk, szóval onnantól fogva a saját tempómat tudtam autózni és az ott kiautózott előnyöm meg is maradt a verseny végéig.”

  • Lando Norris is örült Max Verstappen győzelmének

    Lando Norris is örült Max Verstappen győzelmének

    Lando Norris a mezőny ügyeletes trollja, mindemellett az egyik legőszintébb karakter is a paddockban.

    Norris, és a mezőny fiatalabb generációja igencsak jó haveri viszonyban is van egymással, és nem különösebben irigykednek egymásra – legalábbis egyelőre -, sőt örülnek egymás sikereinek.

    A vasárnapi, 70. évforduló Nagydíját Max Verstappen nyerte, némileg meglepetésre. Idén ezzel először fordult elő, hogy nem Mercedes nyert.

    Norris pedig nagyon örült Verstappen sikerének. Még az autóban ült, a leintés után, mikor rádión már arról érdeklődött csapatától, hogy ki nyerte a versenyt. Majd mikor közölték vele, hogy Max, csak annyit reagált: „Aah, Legend”. Majd kiszállás után első dolga volt gratulálni Verstappennek.

    https://www.instagram.com/p/CDrbQEYIgFW/?utm_source=ig_web_copy_link

  • Binotto: A versenyünknek többet ártott Vettel megpördülése, mint a stratégia

    Binotto: A versenyünknek többet ártott Vettel megpördülése, mint a stratégia

    Mattia Binotto szerint Sebastian Vettel első körös megpördülése többet ártott a versenyüknek, mint a stratégia amivel előálltak.

    A német pilóta a futam alatt és után is bírálta csapata taktikáját, ugyanis szerinte még tudott volna menni a kemény keverékű abroncsokon. Ugyanakkor a négyszeres világbajnok azt is nehezményezte, hogy a pályára való visszatérése után forgalomba került, majd 10 kört teljesített egy újabb szett kemény oldalfalú abroncson, míg végül 19 kört a közepesen ment. A Ferrari csapatfőnöke elmondta ugyan együttérez versenyzőjével, ám azt is megjegyezte, hogy Vettel megpördülése sokkal nagyobb kárt okozott, mint a stratégia.

    ,,Nem hinném, hogy Sebastian (Vettel) elvesztette a hitét. Nehéz perióduson ment keresztül az elmúlt két versenyhétvége során, ugyanis nem érezte magabiztosnak magát az autóban. Meg is pördült, mikor a kerekei a rázóköveken haladtak át, ezért a versenye már az elején nehéz volt. Őszintén szólva nem sok mindent lehet mondani a stratégiáról. Talán pár körrel előbb hívtuk ki, így elveszítette a pozícióját Kimivel (Räikkönen) szemben. Ugyanakkor tudtuk azt, hogy időveszteség nélkül visszaszerzi majd azt. Ezzel Charles (Leclerc) tudta folytatni a felzárkózását. Összességében ez volt a helyes döntés a csapat számára. Mi nem hisszük azt, hogy ezzel büntettük volna Sebastiant. Azonnal visszaszerezte a pozícióját, viszont az elévágás már nem sikerül volna Kvyjattal szemben, ugyanis nagyon gyors volt akkor és még alávágot Sainznak is. A versenye (Vettel) már az elején veszélybe került,  az a bizonyos momentum volt a kulcs, nem pedig a stratégia amit választottunk neki.” – magyarázta Binotto.

  • Megrovásban részesítették a stewardok a Racing Pointot

    Megrovásban részesítették a stewardok a Racing Pointot

    Megrovásban részesítették a stewardok a Racing Pointot, ugyanis a csapat továbbra is a kérdéses fékhűtő elemeket használta a futamon.

    A Szövetség a versenyhétvége megkezdése előtt hozta nyilvánosságra az ítéletét, melyben a kanadai-brit csapat megoldásáról megállapították, hogy vét a sportszabályzatban foglaltaknak. A szóbanforgó elemeket ugyanis nem a Racing Point tervezte, hanem tavaly a Mercedes, amit át is adott az említett istállónak.

    Büntetésül 15 konstruktőri pontot levontak a csapattól, továbbá 400.000 euró befizetésével sújtották az alakulatot. A Ferrarinak, a McLarennek, a Renault-nak és a Williamsnek azonban nem tetszett a Szövetség ítélete, ezért hivatalosan is óvást indítanak az ügy kapcsán.

    A 70. Évforduló Nagydíjának futamát követően az FIA feljegyezte, hogy a rózsaszín istálló továbbra is a vitatott megoldással felszerelve állt rajthoz, így pedig ismét vétettek a szabályok ellen. A verseny után a stewardok beidézték a Racing Point képviselőit, majd később megrovásban részesítették őket. Nikolas Tombazis az FIA technikai részlegének vezetője elmondta, miért nem büntették meg komolyabban az istállót. Az RP20 ugyanis csak a sportszabályzat ellen vét, míg a technikai regulák szerint teljesen legális a konstrukció.

    ,,A stewardok szerint a hiba a folyamatban keresendő, nem pedig magában a komponensekben. A legelső óvás kapcsán, ami a Stájer Nagydíjon követezett be, szankcionálták a szabálysértést azzal, hogy levontak pontokat az istállótól, továbbá pénzbeli büntetéssel is sújtották őket. A versenyfelügyelők megítélése szerint az általuk megállapított büntetés lefedte az egész folyamatot. Ugyan a később benyújtott panasztételeket is figyelembe vették, ám úgy határoztak, azok nem igényelnek további szankciókat, ezért csak megrovásban részesítették és részesítik a Racing Pointot.”