Címke: 2025

  • Egzotikus helyszín térhet vissza a Forma-1-be

    Egzotikus helyszín térhet vissza a Forma-1-be

    Sajtóértesülések szerint az egyik korábbi F1-es helyszín visszavágyik a királykategóriába, és 2025-től újfent a versenynaptárban lenne. Ez a helyszín nem más, mint az Indiában található Buddh International Circuit.

    Az indiai helyszínen 2011 és 2013 között rendeztek Forma-1-es versenyt, és mindhárom alkalommal Sebastian Vettel ünnepelhetett a dobogó legtetején. A legemlékezetesebb verseny a 2013-as volt, ugyanis Vettel itt biztosította be a negyedik világbajnoki címét, és a leintést követően látványos fánkozással ünnepelte meg azt a célegyenesben helyet foglaló szurkolók legnagyobb örömére.

    Forma-1, Indiai Nagydíj, Buddh International Circuit
    A 2013-as Indiai Nagydíj rajtja Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A 2013-as versenyt követően azonban az indiai kormány úgy határozott, hogy a jövőben nem biztosítja a létesítmény számára a szórakoztatási adót. Ez a pénzösszeg tette lehetővé azt, hogy az Indiai Nagydíj szervezői ki tudják fizetni a futam megrendezéséhez szükséges költségeket, és mivel a pénzcsapot elzárták, így le kellett húzniuk a rolót. Az Újdelhitől délre fekvő sportlétesítmény helyzetét az sem segítette, hogy a 3 év alatt egyszer sem tudták értékesíteni az összes jegyet egyik versenyhétvégére sem.

    Azonban a MotoGP-ben idén először rendeztek a szóban forgó helyszínen versenyt, és az esemény akkora sikert aratott, hogy a pálya tulajdonosai megcélozzák a Forma-1-es visszatérést. Egy indiai befektetési csoport ügyvezető igazgatója, Arun Vir Singh meg is erősítette a pletykákat, és rövid időn belül el kezdenek tárgyalni a Liberty Media-val egy esetleges 2025-ös visszatérés lehetőségéről.

  • Hivatalos: 2025-ig lett bebiztosítva Verstappen hazai versenye

    Hivatalos: 2025-ig lett bebiztosítva Verstappen hazai versenye

    Ma reggel vált hivatalossá, hogy a Holland Nagydíj promóterei meg tudtak egyezni az F1 vezetőivel a versenyük szerződésének meghosszabbításáról. A zandvoorti versenypálya jövője így 2025-ig biztonságban lesz.

    A Holland Nagydíj 2021-ben tért vissza a királykategória versenynaptárába és a helyi emberek érdeklődésére szavak nem léteznek. Hollandia ugyanis Max Verstappen sikerei miatt Forma-1 lázban ég. A holland klasszis két év alatt 2 világbajnoki címet és 25 futamgyőzelmet szerzett, ami nem akármilyen teljesítménynek számít.

    A rekord nézőszám pedig a jövő évi versenyen is megdőlhet majd Zandvoortban, ugyanis egybehangzó sajtóértestülések szerint zöbb, mint egy millió jegyigényt adtak le a vasárnapi futamra.

  • Sajtó: Malajzia éveken belül visszatérhet az F1-be

    Sajtó: Malajzia éveken belül visszatérhet az F1-be

    A Maláj Nagydíj hosszú évekig volt a Forma-1-es versenynaptár szerves része. A Sepang International Circuit-en először 1999-ben rendeztek futamot, azonban a pálya vezetői egy idő után sokallották a versenyrendezési díjat és emiatt 2017 volt az utolsó évük a száguldó cirkuszban. Most azonban egyes sajtóértesülések szerint szeretnének újra helyet kapni az F1 naptárjában.

    Malajzia visszatérésére már a szezon elején is nagy esély volt, ugyanis pole-pozícióban volt az elmaradó Orosz Nagydíj helyéért folytatott versenyfutásban. Azonban a sportág vezetői végül úgy döngöttek, hogy egyszerűen törlik az eseményt és nem helyettesítik azt egy másik helyszínnel.

    Nemérigen a futam egykori promóterei és az aszfaltcsík vezérigazgatója, Azhan Shafriman Hanif elkezdett dolgozni azon, hogy Sepangban újra felbőghessenek majd a Forma-1-es motorok. A hírről a The Jakarta Post számolt be.

    A vezérigazgató elmondása szerint 2-3 év múlva térhetnek majd vissza, ha minden terveik szerint alakul. „Jelen állás szerint nem lenne a válaszunk az F1-re. Először a gazdaságunkat kellene stabilizálunk és jó esetben 2-3 év múlva visszatérhetünk erre a témára.”

    Hanif Szingapúrt hozta fel példának, ami egyébként földrajzilag nagyon közel van Malajziához. A Marina Bayben ugyanis a futamot nem csakis kizárólag versenyzésként, hanem egy fajta fesztiválként fogják fel a promóterek.

  • Hivatalos: Hosszabbított egymással a Red Bull és a Honda

    Hivatalos: Hosszabbított egymással a Red Bull és a Honda

    Immáron hivatalos, hogy a 2025-ös szezon legvégéig biztosan meg fog maradni a kapcsolat a Honda és a Red Bull Forma-1-es csapata között. A két fél ugyanis eddig hosszabbította meg a közös szerződését egymással.

    A Milton Keynes-i istálló még a 2019-es szezonban kezdett el együttműködni a japán motorgyártóval és a partnerségük már az első évben gyümölcsöző volt, mert három versenyt is meg tudtak nyerni. 2020-ban további két győzelmet tudtak aratni, azonban az igazi nagy lépést 2021-ben tették meg, amikor a Honda rengeteget tudott fejlődni az új erőforrásával és a Red Bullnak is sokkal hatékonyabb kasznija lett az RB16B esetében.

    A hosszú csatározás végén a konstruktőri cím ugyan a nagy rivális Mercedesé lett, de Max Verstappen révén a japánok részben világbajnoki címet ünnepelhettek 1991 óta először, amikor ugyanis Ayrton Senna egy Honda hajtómű által működtetett McLarennel szerezte meg a bajnoki koronát.

    Ugyan a japánok már a tavalyi szezon végén kivonultak a Forma-1-ből, a motorszabályok befagyasztása lehetővé tette a Bikák számára, hogy továbbra is a Honda által gyártott erőforrást használják, egészen a 2025-ös szezon végéig.

    Az új motorformula bevezetéséig tehát a Honda és a Red Bull mérnökei közösen fognak dolgozni az energiaitalosok sikerein és ez a 2025-ös hosszabbítás már előrevetítheti azt, hogy ezen partneri kapcsolat megszűnése után szabad út nyíljon a Porsche előtt, hogy 2026-tól egyenrangú partnerként legyenek Red Bull mellett a száguldó cirkuszban.

    Christian Horner és Dr. Helmut Marko is „rendkívül örül a hosszabbításnak”, ugyanis mindketten úgy gondolják, hogy „az eddigi együttműködésük rendkívül sikeres volt a Hondával”.

    Ez abban is megnyilvánul, hogy 2022-ben mindkét bajnoki trófeát könnyen behúzhatják, miután az egyéniben 80, a konstruktőri bajnokságban pedig 97 ponttal előzik meg a második helyen álló Charles Leclerc-Ferrari duót.

     

  • Hivatalos: Sanghaj 2025-ig hosszabbított az F1-gyel

    Hivatalos: Sanghaj 2025-ig hosszabbított az F1-gyel

    Hivatalossá vált, hogy a Forma-1-es Kínai Nagydíj 2025-ig biztosan Sanghajban lesz megtartva. Ugyan a száguldó cirkusz mezőnye 2022-ben sem fog ellátogatni a Távol-Kelet-i helyszínre, a hír hallatán biztossá vált, hogy a kínai rajongók nem maradnak Forma-1-es futam nélkül.

    A Shanghai International Circuit-en az első Forma-1-es versenyt 2004-ben rendezték meg, amit Rubens Barrichello nyert meg a Ferrarival. Az első futamot követően Sanghaj állandó helyszínévé vált az F1 versenynaptárának egészen 2019-ig. 2020-ban és 2021-ben a koronavírus járvány miatt azonban F1 nélkül maradtak a kínai szurkolók, de most már megnyugodhatnak, ugyanis a verseny jövője biztosítva van.

    „A Sanghajjal való hosszabbításunk számunkra és a szurkolók számára is egy remek hír” – nyilatkozta a Forma-1 ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali a bejelentést követően. „A legfőbb promóterrel, a Juss Sporttal való kapcsolatunk rendkívül erős és alig várjuk, hogy tovább folytathassuk ezt a hosszú távú együttműködést.”

    „Mindannyian szomorúak vagyunk, hogy a járványhelyzet miatt 2022-ben sem versenyzünk majd Sanghajban, azonban amint lehet, a helyszínt újra a versenynaptár szerves részévé fogjuk tenni.”

  • A Porsche vagy az Audi miatt eshetett kútba az Andretti-Sauber házasság?

    A Porsche vagy az Audi miatt eshetett kútba az Andretti-Sauber házasság?

    Hinwilben egyre másra történnek az események. Nemrégiben az Andretti felvásárlását kezelték kész tényként. Ez a megállapodás nemrégiben azonban befuccsolt, a svájci Blick szerint pedig azért, mert a svájciak az egyik német óriás gyártóra várnak.

    A forrás szerint Michael Andretti felvásárlása azért hiúsult meg, mert az amerikai csapattulajdonos 200 munkahelyet szüntetett volna meg a csapaton belül, ám a csapatot 80%-ban birtokló svéd üzletember Finn Rausing és vállalata a TetraPak erre reagálva olyan magasra tolta fel a vételárat és a bakgaranciát (nagyjából félmilliárd euró) ami már túl magas volt az amerikaiaknak.

    A svájci lap hozzáteszi még, hogy a sikertelen tárgyalások hátterében egyéb, grandiózusabb okok is állnak. A Sauber a jelenlegi mezőny negyedik legrégebbi istállója, a központjában pedig minden eszköz, köztük a szélcsatorna is a legmodernebb technológiát képviseli. A jelenleg Alfa Romeo néven futó gárda ezekkel a tényekkel a Forma-1 egyik ékszerdobozának minősül, ami igencsak vonzóvá teszi őket az érdeklődő és új, a Forma-1-be belépni szándékozók számára.

    Az már egy ideje biztos, hogy a 2025-től érkező új motorformula bevezetésekor szeretne beszállni a királykategóriába a Volkswagen csoport, a Porsche és/vagy az Audi márkákon keresztül. Korábban a Williams, a McLaren vagy éppen a Red Bull merült fel e két autógyártó kapcsán, most viszont a jelek szerint a Sauber rájuk vár, és valamelyikükre lecserélné az Alfa Romeot nevet.

    Ráadásul a lap már pilótákat is emleget az esetleges Sauber-Porsche/Audi csapat kapcsán. Marketing szempontból teljesen logikus és észszerű megoldás lenne, ha egy német versenyzővel érkeznének meg a Forma-1-be. Ez esetben pedig csak egy ilyen ember jöhet szóba, a hétszeres világbajnok fia, Mick Schumacher, mivel nem tartják reálisnak, hogy 3 év múlva is a mezőny tagja lesz még a most 34 éves Sebastian Vettel. A kérdés csak az, hogy Schumacher három évet képes-e még kibírni a sereghajtó Haasnál, illetve hajlandó lenne-e szakítani a Ferrarival egy honfitárs autógyártó kedvéért.

  • Az FIA esőben is vezethető autókat szeretne 2025-től

    Az FIA esőben is vezethető autókat szeretne 2025-től

    Nem feltétlenül volt a legizgalmasabb futam idén a Belga Nagydíj, ugyanis az FIA csupán a biztonsági autó mögötti körözést engedte. Több órás várakozás után a pilóták megtettek annyi versenykört, ami után már végeredményt lehetett hirdetni. A Nemzetközi Automobil Szövetség változtatna ezen a jövőben.

    Természetesen, ha őszinték vagyunk, akkor azt látnunk kell, hogy nem csak a víz mennyisége, hanem a láthatósági problémák is gátolták a versenyt Belgiumban. Az elképesztően nagy leszorítóerő, és a szélesebb gumik jóval több vizet vernek fel, mint elődjeik, ezzel létrehozva a kegyetlen rossz láthatóságot a pályán. Az FIA elnöke, Jean Todt egy jövőbeli célnak tűzné ki, hogy ezen az új erőforrásszabályokkal együtt változtassanak 2025-ben.

    Todt egyébként egyetért a Belga Nagydíjon hozott döntésekkel:
    „Sokan kritizálták azt, ami Belgiumban történt, de mi történt volna, ha a rajt után tíz autóval balesetet szenvedünk, sérülésekkel vagy még rosszabbal? Lemészároltak volna minket. És még sérülések nélkül is kritizáltak volna minket. – mondta az Autosport.com-nak.

    Ennek ellenére Todt elkerülné a hasonló eseteket a jövőben:
    „A 2025-ös szabályozásnál olyan autókra kell gondolnunk, amelyek esőben is vezethetők. Emlékeznek még Niki Laudára és a történtekre 1976-ból, Fujiból? Ő volt az egyetlen versenyző, aki feladta esőben a versenyzést. Ma már mindenki úgy gondolkodik, mint ő akkor” – zárta.

  • Az Audi és a Porsche is ott lesz a F1-es motor megbeszélésein

    Az Audi és a Porsche is ott lesz a F1-es motor megbeszélésein

    A 2025 utáni éráról értekeznek a hétvégén a Red Bull Ringen az F1 döntéshozói, a találkozón pedig két vezérigazgató, Markus Duesmann (Audi) és Olive Blume (Porsche) is részt vesz majd.

    Az alap kérdések továbbra is megmaradnak.– írja az Auto Motor und Sport tudósítója, Michael Schmidt. – „Mennyibe kerüljön egy motor? Hol húzzák meg a költségvetési határt? Melyik részegységek legyenek ugyanolyanok? Milyen legyen a belső égésű motor? Mekkora legyen az elektromos energia aránya?”

    „Kell-e az MGU-H (a legkevésbé hatékony, hővisszanyerő rendszer – a szerk.), vagy nem? Legyen meghajtás az első kerekekben is? Milyen teljesítményt kell leadniuk?”

    „Milyen nagy és nehéz lehet az akkumulátor, hogy az autók súlyát lent továbbra is lent tartsák?”

    Az már biztos, hogy karbonsemleges üzemanyagot használnak majd, és a mostani V6 elrendezést kell az új motorok alapjának tekinteni. Ami ezen kívül esik, azt az F1 vezetőinek jelentlétében fogják tisztázni.

    Az FIA elnöke (Jean Todt), és az F1 vezetői (Stefano Domenicali és Ross Brawn) mellett Ola Kallenius (Mercedes), John Elkann (Ferrari), Luca de Meo (Renault) és Dietrich Mateschitz (Red Bull) lesz majd ott a július 3-ai találkozón.

    „A négy jelenlegi gyártón kívül az Audi és Porsche vezérigazgatója is ott lesz az asztalnál.” – közli Schmidt.

    Név szerint Markus Duesmannról és Oliver Blumeról van szó, aki a Volkswagen-csoport nevében igyekeznek majd beleszólni az F1 2025 utáni motorszabályaiba.

  • Felkeltette a Forma-1 a Porsche érdeklődését

    Felkeltette a Forma-1 a Porsche érdeklődését

    A Porsche, valamint az anyavállalata a Volkswagen Csoport érdeklődést mutat a Forma-1-be való belépésre – számolt be róla a BBC.

    Az már biztos, hogy 2025-ig nem érkezik új motorszállító a Forma-1-be, a továbbiakat pedig nagy mértékben meghatározza az akkortól érvénybe lépő új motorszabályok.

    A Forma-1 eltökélt szándéka, hogy a jövőben egyre inkább fenntartható üzemanyagokat használjanak, amiket már a csapatok meg is kaptak tesztelésre. A Porsche Motorsport alelnöke számára pedig igencsak vonzóak az ilyen irányok.

    „Nagyszerű lenne, ha a fenttarthatósági kérdések – például az e-üzemanyagok bevezetése – fontos szerepet játszanának ebben a döntésben. Amennyiben ezek a törekvések biztossá válnak, a VW Csoportnál kiértékeljük az ezekben rejlő lehetőségeket és megvitatjuk a további lépéseket.” – fogalmazott Fritz Enzinger.

    „A Porsche és a Volkswagen AG figyelemmel követi a releváns versenysorozatok folyamatos változásait. Ez igaz a Forma-1-ben 2025-ben érkező új hajtásláncokra is.” – tette hozzá.

    A forrás pedig azt a kérdéskört is taglalgatt, hogy melyik csapatok jöhetnének szóba, mint lehetséges partnerek. Ami valószínűsíthető, hogy ha a VW Csoport az F1-be lépés mellett teszi le a voksát, akkor vagy Porsche, vagy az Audi lesz majd a vállalat képviselője. Ugyanakkor egy esetleges gyári csapat indítását sem tartják kizártnak.

    Korábban arról szóltak a hírek, hogy a cég három F1-es csapattal folytatott megbeszéléseket a nem túl távoli jövőt illetően, ezek a Red Bull, a McLaren és a Williams voltak.

    A Red Bullnál merült fel talán a nevük a legkomolyabban, ám végül tagadták a bikások, hogy az Audival lépnek partnerségre, noha egy újonnan belépő számára igencsak vonzó lehet a sikeresség tekintetében a Red Bull. Arról sem szabad ugyanakkor megfeledkezni, hogy az osztrákok jó eséllyel saját motorral vágnak majd bele az új korszakba.

    A Williams esetében a nemrég kinevezett ügyvezető Jost Capito személye lehet a kulcs az üzletben, hiszen a német szakember több éven keresztül volt a Volkswagen Csoport ügyvezetője, de a 90-es években állt a Porsche alkalmazásában is.

    A McLaren is hasonló indokkal jöhet szóba, ott a csapatfőnök Andreas Seidl tudhatott sikeres karriert a Porsche kötelékében. Emellett még Stefano Domenicali, mint a Forma-1 új vezetője is bevonzhatja az óriást, hiszen ő volt az, aki a Volkswagen Csoport számára készített korábban egy tanulmányt, az F1-es projekt megvalósíthatósága kapcsán.

  • Szinte biztos, hogy 2025-ig Interlagosban lesz a Brazil Nagydíj

    Szinte biztos, hogy 2025-ig Interlagosban lesz a Brazil Nagydíj

    A Sao Pauloban található interlagosi pálya kész megrendezni a Forma-1-es Brazil Nagydíjat egészen 2025-ig. A pálya szerződés hosszabbítása már az asztalon van, amit az elkövetkező napokban minden bizonnyal alá is fognak írni a felek.

    A jelenlegi brazil elnök Jair Bolsonaro hiába akarta áttenni a Brazil Nagydíj helyszínét Rio de Janeiroba, a következő szezon versenynaptárában az Autodromo José Carlos Pace van megjelölve a Brazil Nagydíj helyszíneként.

    Úgy látszok, hogy a Bolsonaro által támogatott rioi projekt befellegzett és Interlagos helye megszilárdul a megannyi kérdőjelet követően. A verseny neve viszont szinte borítékolható, hogy Sao Pauloi Nagydíjra fog majd megváltozni. A szerződésről Sao Paulo kormányzója Joao Doria beszélt.

    „Örömmel jelenthetem be, hogy az F1 további öt évvel hosszabbította meg a Brazil Nagydíj szerződését. A versenyeknek pedig továbbra is az interlagosi pálya fog otthont adni. A szerződést majd a Liberty Media és városunk polgármestere fogja majd aláírni november 14-én.”

    A kormányzó híre sok régi motoros számára lehet örömhír, ugyanis ezek után szinte biztos, hogy egy olyan klasszikus helyszín menekült meg, ahol már 1973 óta folyamatosan (az idei szezont leszámítva) rendeznek Forma-1-es versenyt.