Címke: 2023

  • Újabb név kerülhet a kalapba a Williamsnél 2023-ra

    Újabb név kerülhet a kalapba a Williamsnél 2023-ra

    A Williams csapatfőnöke, Jost Capito szerint ha Logan Sargeant a Formula 2-ben elért jó eredményeivel akár beszállna az egyik versenyzői üléséért folytatott versenyfutásba, az „komoly fejfájás” lenne a számukra.

    Mostanság az Alpine szupertehetségét, Oscar Piastrit hozták hírbe a grove-i istállóval, akik egyelőre nem túlságosan elégedettek Nicholas Latifi teljesítményével. Már pedig ha a kanadai pilóta nem ébred fel sürgősen, akkor az akár az ülésébe is kerülhet.

    Azonban Sargeant személyében egy újabb esélyes tűnt fel a láthatáron. Az amerikai fiatal a Formula 2 osztrák hétvégéje óta valósággal szárnyal és a jó formájának köszönhetően bajnokesélyessé lépett elő. A Williams juniorja jelen pillanatban a 3. helyet foglalja el az egyéniben, 55 ponttal lemaradva az éllovas Felipe Drugovichtól.

    A Williams még nem döntött arról, hogy a jövőben milyen szerepet szánnak Sargeantnek a csapatukon belül. Azonban ez fontos lenne a számukra, mert ha az amerikai esetleg bajnok lenne a Formula 2-ben, akkor a következő szezonban már nem fog tudni ott versenyezni.

    „Nagy fejfájást okozna nekünk, ha ő is esélyessé válna” – fogalmazott a már szebb napokat is megélt brit csapat vezetője. – Természetesen le vagyunk nyűgözve Logan teljesítményétől. Ez az első szezonja a Formula 2-ben és már képes úgy fejlődni, hogy nem is helyeztünk rá semmi fajta nyomást. Képes alkalmazkodni az autóhoz, óvni a gumikat és szállítani a jó eredményeket. Ezt Franciaországban is láthattuk és biztos vagyok benne, hogy egy Forma-1-es autóban is megállná a helyét.”

    Capito azt is hozzátette, hogy „a hiányzó szuperlicensz pontjai miatt még nem foglalkoztak Sargeant csapaton belüli szerepkörével”, azonban ha a Williams juniorja képes lesz egy jó helyezést elérni a sorozatban az év végén, akkor ezt a problémát már ki is pipálhatná.

    A német szakember azt is elkezdte pedzegetni, hogy Sargeant a mostani eredményeinek köszönhetően nagy valószínűséggel még idén Forma-1-es autóba ülhet majd egy pénteki gyakorlás során. A Williams csapatfőnöke türelmet kér, és amint végleges döntést hoztak a fiatal pilótájuk kapcsán, akkor azt majd a nyilvánossággal is tudatni fogják.

  • „Egyeseknek akarnak kedvezni” – lázadnak az F1-es csapatok

    „Egyeseknek akarnak kedvezni” – lázadnak az F1-es csapatok

    Egy nemrégiben kiadott technikai direktívában ismertette az FIA, hogy jövőre milyen szabályváltoztatásokkal igyekeznek majd visszaszorítani a pattogást.

    Ez azonban finoman fogalmazva se kapott egységes támogatottságot a csapatok részéről. Ugyanis legalább hat istálló egyelőre elutasítja, a Red Bull és a Ferrari pedig kiakadt, nevezetesen bizonyos istállónak – a Mercedesnek – akarnak kedvezni ezzel.

    „Jelentős szabálymódosítást akarnak ránk erőltetni, hogy az egyik csapat alacsonyabbra helyezhesse az autóját és profitálhasson belőle.” – célzott a Mercedesre Christian Horner.

    Talán még nála is dühösebben reagált Helmut Marko, szerinte kizárt, hogy egyetlen csapat utasítására történt volna ez a szabálymódosítás, sokkal inkább egy gyártó összefogás nyomására.

    Azok a csapatok, amelyek megszavazták, az a Mercedes, az Aston Martin és a McLaren. Eléggé vicces, hogy mindegyik Mercedes motoros istálló, véletlen lenne?” – ironizált az osztrák.

    Mattia Binotto szerint pedig az ész érvek hiánya amiatt ők elutasították.

    „Biztos, hogy vannak észérvényű érvek. Csak a biztonság hangsúlyozása nem elég ez esetben. Ezt pedig a Ferrari nem fogja elfogadni. Nincs okunk arra, hogy ezt biztonsági problémaként kezeljük, mert a legtöbb csapatnak sikerült már ezt kiküszöbölnie. Spától amúgy is fix limitek lesznek, vagyis, ha az autók megfelelnek az előírásoknak, akkor biztonságosak is. Ha pedig nincs biztonsági érv, akkor a szokásos szavazási folyamatokat kellene követnünk.”

  • Ízelítőt adott hiperautójából a Ferrari

    Ízelítőt adott hiperautójából a Ferrari

    A Ferrari is beállt a sorba és egy teaser képen mutatott egy aprócska részletet a jövőre bemutatkozó hiperautójából.

    Az egyelőre még név nélküli modell 49 év után az első olyan Ferrari lesz, amely a Le Mans-i 24 órás verseny csúcskategóriájában küzdhet majd meg 2023-ban. A csapat közleményben kihangsúlyozta, hogy olyan erős stílusjegyek jellemzik majd a hiperuatójukat, amely erősen hajaz majd a sorozat gyártott modellek dizájnjára.

    A tervek szerint a csapat a következő hetekben kezdi majd meg a teszteléseket, így vélhetően hamarosan már egészében is láthatjuk majd a vörösök legújabb csúcsmodelljét.

  • Hivatalos: Gasly 2023-ban is az AlphaTaurit fogja erősíteni

    Hivatalos: Gasly 2023-ban is az AlphaTaurit fogja erősíteni

    Nemrégiben vált hivatalossá az a hír, amit az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost már a Kanadai Nagydíjon belengetett: Pierre Gasly biztosan ki fogja tölteni a faenzai istállóval lévő szerződését, ami a 2023-as év végeztével jár majd le.

    Ugyan a francia fiatalt sokáig még a Red Bull-lal is szóba hozták, Sergio Pérez szerződéshosszabbítása bezárta az előtte álló kapukat és így maradt számára a jelenlegi csapata, az AlphaTauri, ahová még a 2019-es Belga Nagydíjon került vissza a lefokozását követően.

    Ugyan Gasly az idei pilótakeringő egyik legfőbb mozgatóeleme is lehetett volna, Tost a legutóbbi hétvégén hangsúlyozta, hogy „a franciának érvényes szerződése van velük”, ezért nem valószínű, hogy egy másik csapatnál kezdené majd meg a 2023-as évadot.

    Ez pedig tényleg nem fog megvalósulni, hogy Gasly jövője eldőlt: 2023-ban is az AlphaTauri versenyzője lesz.

    „A 26 éves francia pilóta már 2017 óta velünk van és azóta egy fontos alappillérét képezi a csapatunknak” – áll az olasz kicsapat által kiadott közleményében. „Pierre remek barátságot ápol a mérnökökkel és a szerelőkkel, valamint a munkához való hozzáállása is egészen kiváló.”

    „Mindezek mellett futamot is nyert már a Forma-1-ben és emellett három leggyorsabb körrel és két további dobogós helyezéssel is büszkélkedhet. A kvalifikációkon is egyre jobban teljesít, amivel egyre nagyobb hírnévre tesz szert a sportágon belül.”

    „Természetesen Gasly is „nagyon örül annak, hogy az AlphaTaurinál folytathatja a Forma-1-es pályafutását”. A francia azt is hozzátette, hogy „az új szabályok egy komolyabb kihívás elé állították őket, de egy jó alapot sikerült megszerezniük, hogy az elkövetkező években az eddiginél sikeresebbek legyenek és jobb eredményeket érjenek el.”

  • Gran Turismo témájú mozifilm készül 2023-ra

    Gran Turismo témájú mozifilm készül 2023-ra

    Az autó és motorsport rajongók most igazán elkezdhetik dörzsölni a tenyereiket, ugyanis nemrégiben hivatalosság vált, hogy 2023-ban olyan motorsportos filmet fognak bemutatni a mozivásznakon, amelynek középpontjában az egyik legnagyobb és legnépszerűbb szimulátoros játék, a Gran Turismo áll.

    A film egy valós történetet fog feldolgozni, a főszereplő pedig Jann Mardenborough lesz, akiből a film alatt egy Gran Turismo játékosból valós autóversenyzővé cseperedik. Mardenborough ugyanis megnyerte a GT Academy kihívását még 2011-ben, ahol 90.000 résztvevő közül lett ő a győztes, akinek így lehetősége nyílt a Dubai-i 24 órás versenyen való részvételhez.

    A brit versenyző kvalitásait az is mutatja, hogy az évek során megfordult többek között a régi Formula 3-as sorozatban, a GP3-ban és a GP2-ben is és három alkalommal még a Le Mans-i 24 órás versenyen részt vett.

    A film az eredeti tervek alapján 2023. augusztusában kerül majd be a mozikba, rendezője pedig Neill Blomkamp lesz. A projekt a Sony és Playstation együttműködésével készül majd el, pont úgy, mint az Uncharted, aminek a főszereplője Tom Holland volt.

  • Új helyszínre látogat 2023-tól a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye

    Új helyszínre látogat 2023-tól a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy 2035-ig biztosan az Albert Parkban rendezik majd meg a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat. Emiatt pedig a Formula 2-es és a Formula 3-as versenynaptárba is bekerül Melbourne, ami több szempontból is nagy meglepetésnek számít.

    Az Albert Park – aminek régi szerződése csupán a 2025-ös évad végéig szólt – nemrégiben óriási átalakításokon ment keresztül, hogy a szurkolók több előzést és szorosabb versenyeket láthassanak az 5,28 kilométer hosszú aszfaltcsíkon. 2023-tól pedig nem csupán az F1, hanem a két legfontosabb betétsorozat is el fog látogatni a helyszínre.

    A Formula 2-nél ez nem annyira nagy meglepetés, mivel ott az európai futamokon kívül többnyire ázsiai helyszínek is vannak (Bahrein, Jeddah, Abu Dhabi), azonban a Formula 3-ban a költséghatékonyság miatt általában csak Európában rendeznek futamokat, mondjuk a tavalyi szezonban Austin egy nagy kivétel volt ilyen szempontból.

    A két sorozat vezérigazgatója, Bruno Michel „rendkívül boldog Melbourne érkezése miatt”, mert szerinte így „egy új kontinensen további szurkolókra tehet szert a két széria”, ahonnan többek között olyan mostani Forma-1-es pilóták pallérozódtak, mint George Russell, Lando Norris, Alex Albon vagy éppen Charles Leclerc.

  • Ocon: Szomorú, hogy veszélyben a Francia Nagydíj

    Ocon: Szomorú, hogy veszélyben a Francia Nagydíj

    A franciák egyszeres futamgyőztes pilótája Esteban Ocon nagyon csalódott, amiatt, hogy egyre valószínűbbnek tűnik, hogy 2023-ban nem kap majd helyet a hazai versenye a Forma-1 naptárában.

    Egyre nagyobb a bizonytalanság a Frnacia Nagydíj kapcsán, sorra jelennek meg olyan hírek miszerint jövőre már nem lesz az F1-ben, legutóbb pedig egy olyan opció röppent fel, hogy Belgiummal évente váltanák egymást.

    2018-ban, tíz év szünet után rendeztek ismét Forma-1-es futamot a Nyugat-európai országban, Paul Ricard szerződése pedig idén lejár, könnyen előfordulhat, hogy négy megrendezett verseny után nem kapnak hosszabbítást, mivel a Liberty Media a piaci igényeket szem előtt tartva tervezi bővíteni a versenynaptárat, aminek Franciaország nem felel meg.

    A hazaiak egyik sztárja azonban rendkívül szomorú a hírek hallatán:

    „Természetesen követem a híreket, látom, hogy alakulnak a dolgok és igen, nagyon nem néz ki most jónak a helyzet. Nagyon csalódást keltő, úgy telt el a karrierem fiatal korszaka, hogy nem volt verseny az országban, amikor pedig visszatért, akkor nagyon, nagyon szerencsés voltam, hogy versenyezhettem ott. Idén még lesz verseny, így a lehető legjobban kifogjuk majd élvezni.” nyilatkozta az Alpine versenyzője Esteban Ocon még Monacoban.

  • Mexikóba kerülhet a Formula E szezonnyitója

    Mexikóba kerülhet a Formula E szezonnyitója

    Mexikóvárosban indulhat majd el a Formula E új érája, a Gen3-as autókkal jövő januárban, miután a Közép-amerikai helyszín leválthatja az eddigi állandó szezonnyitó helyszínt, Szaúd-Arábiát.

    A The-Race beszámolója szerint a sorozat számára már nem ismeretlen Autodromo Hermanos Rodriguez versenypálya nevével kezdődhet majd a 2023-as versenynaptár.

    A jövő évi versenynaptárt tervezetet majd a jövő hónapban esedékes Motorsport Világtanács ülésén fogják beterjeszteni és a korábbiakhoz híven, az első hónapokban tengerentúli versenyeket fog tartalmazni.

    Alberto Longo, a széria társalapítója és felelős vezetője, nemrégiben már elmondta, hogy az FIA jelenlegi javaslatában nem Szaúd-Arábia szerepel szezonnyitóként. Ennek hátterében az áll, hogy az első futam dátumát kicsit el kellett tolni, mivel kiderült, hogy az új generációs autók homologizációjához szükséges tesztek elvégzése több időt vesz igénybe.

    A széria elsődlegesen 14 futammal tervez 2023-ra, és a tavaszi/nyári európai szezonkezdet előtt Mexikó mellett még elugorhatnak majd Diryah-ba, új helyszínként vélhetően érkező Indiába (Haidarábád), valamint Fokváros és Sao Paulo követheti majd Maxikóvárost.

  • Visszatérő DTM-bajnok lehet a McLaren egyik versenyzője a Formula E-ben

    Visszatérő DTM-bajnok lehet a McLaren egyik versenyzője a Formula E-ben

    Nagy név merült fel a McLaren kapcsán a jövő évi Formula E szezonban. A Mercedes helyét átvevő brit gárda a The-Race információ szerint René Rasttal, az Audi korábbi FE pilótájával egyeztet.

    A Mercedes helyét ugyan átveszi a McLaren, ám várhatóan mindkét jelenlegi pilóta távozik majd a gárdától, így a wokingiaknak két új versenyző után kell nézniük.

    A portál beszámolója szerint Rast képviselője a legutóbbi, berlini versenyhétvégén egyeztetett a McLarennel. Noha ez az igazolás önmagában meglepetésnek számítana, de ha azt nézzük, hogy már a Mercedes radarján az idei esztendőre is képben volt (akkor még úgy tűnt, hogy De Vries a Forma-1-ben köt ki 2022-re) a csapat pedig alaposabban is szemügyre vette Rastot és a csapatvezetést akkor lenyűgözte.

    Rast 2016-ban debütált a Formula E-ben, akkor az Aguri csapattal állt rajthoz a hazai versenyén Berlinben, aztán jött egy hosszabb szünet 2020-ig, amikor is az Abt csapat menesztette szezon közben Daniel Abtot, és Rast foglalta el a helyét, és egészen a következő szezon végéig maradt is a csapatnál. Futamot nem nyert, de kétszer állt dobogón. Emellett viszont háromszor is megnyerte a Német Túraautó Bajnokságot (DTM) valamint a daytonai 24 órást is, még 2016-ban.

    Jelenleg pedig az Audi versenyzője a DTM-ben, valamint a német gyártó LMDh programjának is tagja, valamint az LMP2-es G-Drive Racing versenyzője a hosszútávú világbajnokságban.

  • Sajtó: Vergne csapattársa lesz jövőre Vandoorne

    Sajtó: Vergne csapattársa lesz jövőre Vandoorne

    A The-Race beszámolója szerint a Mercedes kivonulása miatt munkanélkülivé váló Stoffel Vandoorne az amerikai DS Penske csapat pilótája lehet a Formula E-ben a következő idénytől.

    A kiszálló Mercedes helyét a McLaren fogja átvenni, amely csapatot jól ismeri a listavezető belga, hiszen a Forma-1-ben náluk versenyzett pár éven keresztül. A portál beszámolója szerint megszületett a megállapodás közte és az amerikaiak között, hivatalos bejelentés majd csak a nyáron rékezhet.

    A Penske nagyra törő terveit mi sem mutatja jobban, hogy szintén ez a forrás számolt be arról is, hogy Vandoorne mellé a sorozat rekordbajnoka Jean-Eric Vergne érkezhet, aki szép sikereket ért már el a DS hajtásláncaival.

    E páros érkezése pedig azt is előrevetítheti, hogy a mostani pilóták Antonio Giovinazzi és Sergio Sette Camara is távozik majd a jelenlegi sereghajtótól, noha utóbbi már számos csapattal egyeztet, nála pedig a McLaren is képbe jöhet, mivel a wokingiaknak két új pilótát kell találniuk (vélhetően De Vries a Toyota versenyzője lesz a WEC-ben), a brazil pedig jól ismeri a papaya-gárdát, hiszen korábban volt az F1-es gárda tartalékversenyzője is.