Szűkülni látszanak Mick Schumacher lehetőségei. A grandpx.news a legutóbbi írásában azt taglalja, hogy mindent figyelembe véve már csak a Haas és a Williams jelentheti számára az F1-ben maradást.
A német számára a Haasos maradás minden bizonnyal attól függ majd, hogy marad-e a Ferrari kötelékében vagy sem. Günther Steiner csapatfőnök korábban már elismerte, hogy nem biztos Schumacher maradása, ugyanakkor ő is rajta van azon a listán többedmagával, amelyek közül választanak majd jövőre.
Amennyiben Schumacher nem marad az amerikai csapatnál, már csak egyetlen lehetősége marad, méghozzá a Williams Nicholas Latifi helyén. A képlet egyszerű, reálisan az Alpine-ban köt ki Pierre Gasly, akinek a helyére a tengerentúlról érkezhet Colton Herta.
A forrás latolgatását alátámasztja a korábbi világbajnok, Nico Rosberg szavai.
„Ekkora nyomás alatt is Mick ledominálta Magnussent a szombati kvalifikáción. A legjobb esélyeit a számára, hogy a rajtrácson maradjon a Haasnál és a Williamsnél látom, márpedig megérdemli, hogy a mezőny tagja maradjon.” – fogalmazott 2016 bajnoka.
Egy hely már biztos az amerikai istállónál, ugyanis Kevin Magnussen még tavasszal több éves szerződést kötött a Haas-szal. Csapattársának kiléte azonban egyre homályosabbá válik főleg miután felmerült, hogy Mick Schumacher távozhata Ferrari kötelékéből, ami a csapattól való távozásával is együtt járna.
Idén sokat lépett előre a tavalyi sereghajtó, elsősorban Kevin Magnussen jóvoltából. Többek között ez is, vagyis Mick Schumacher csapaton belüli lemaradása is adhat okot a Haas és a Ferrari számára fejtörést, hiszen 35 futam alatt csupám kétszer tudott pontot szerezni.
Ha nem maradna, számára az Alpine, az AlphaTauri vagy a Williams jelentheti a folytatást, ami pedig a Haas döntését illeti, Günther Steinerék nem akarják elsietni a választást, inkább megkockáztatják azt, hogy egy jelöltet elveszítenek, minthogy rossz döntést hozzanak.
„Ez egy kezdet, nem pedig a vég. Nem arról van szó, hogy nem beszélünk a pilótákkal vagy, hogy mit kellene tennünk, egyszerűen csak kivárunk a döntéssel, figyeljük mi lesz Mickkel. Amúgy is, miért kellene most döntenünk, mert ha kapkodnánk és rossz döntést hoznánk, akkor azt megbánnánk.” – magyarázta az olasz csapatfőnök.
„Ezzel vállaljuk azt a kockázatot is, hogy addigra egy-egy pilóta már lekerül a piacról.” – tette hozzá.
Steiner közben azt is megerősítette, hogy több név is benne van náluk a kalapban, noha nem nevesítette őket.
„Az biztos, hogy ez az ülés, most sokkal vonzóbb, mint tavaly. Az autónk sokkal jobb, és szerintem idővel még ennél is jobbak leszünk. Így nyilvánvaló, hogy sokkal nagyobb érdeklődés lesz az irányunkba, de még egyszer mondom, nem sietünk.”
Noha konkrét nevek nem hangoztak el, a korábbi pletykák, illetve az elérhető pilótákat figyelembe véve a jelöltek Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg, illetve az idén edzés lehetőséget is kapó Antonio Giovinazzi lehetnek, illetve negyedik opció lehet Mick Schumacher maradása is, illetve ne feledkezzünk meg a Ferrari legsikeresebb, de F1-ben még nem bemutatkozó juniorjáról, a szintén edzés lehetőséget kapó izraeli Robert Shwartzmannról sem.
Váratlanul, de Pierre Gasly a pilótapiac középpontjában találta magát, miután a Vettel-Alonso-Piastri-Alpine dominó eldőlt. A leginkább hangoztatott pletykák szerint az Alpine egy teljesen francia csapatot szeretne, hiszen Esteban Ocon mellé Pierre Gaslyt szemelték ki.
Noha Gasly ülése már biztos 2023-ra az AlphaTaurinál, de a Red Bull már kijelentette, hogy nem fognak akadályt gördíteni a megbízható teljesítményt nyújtó Gasly elé, amennyiben el akarná hagyni az energiaitalosokat.
Éppen ezért szinte már kész tényként kezeli a sajtó, hogy a francia gyári csapatnál folytatja, főleg annak a fényében, hogy a grandpx.news nevű portál, hogy egy videóban halloták, ahogy Gasly maga mondja Leclercnek és Russell-nek, hogy „a csapat már a szerződésének véglegesítésén dolgozik” de most reagált maga az érintett is, aki azonban tagadja a feltételezéseket.
„Ha tudnátok miről beszéltünk akkor, nevetnétek. Garantálom, hogy amit mondtam, annak semmi köze az F1-hez.” – zárta rövidre a reakciót a fentebb elhangzott mondatára.
„Továbbra is elkötelezett vagyok az AlphaTauri iránt. Ami pedig az Esteban-nal való viszonyomat illeti, régóta ismerjük egymást, pilótaként nagyon tisztelem őt.”
Immáron hivatalos, hogy meghosszabbították a Belga Nagydíj jelenlegi helyszínének, Spa-Francorschampsnak a Forma-1-es szerződését a 2023-as szezon végéig.
Mivel a belga helyszínnek az idei év végén lejárt volna szerződése és számos új futamot jelentettek be az F1 vezetői az elmúlt időszakban, számos klasszikus F1-es pálya került veszélye, köztük Spa is. Azonban a legutóbbi héten kiderült, hogy a Dél-Afrikai Nagydíj visszatérése kapcsán összeomlottak a tárgyalások és ez egy remek nagydíj volt a legendás verseny promótereinek. Ezt követően meg is tudtak egyezni a száguldó cirkusz vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival.
Egy ideig nagyon úgy nézett ki, hogy idén az utolsó Belga Nagydíjat láthatjuk majd egy ideig, de a két fél csúnyán rácáfolt erre a felvetésre, miután bejelentették a friss egy éves szerződéshosszabbítást. Azonban a hosszabbítás ellenére Spa-Francorchamps hosszú távú jövője még továbbra is kérdéses és egyáltalán nem biztos, hogy 2023 után lesz még folytatás az F1-ben.
Nem csak a pilótapiac kavarodhat fel elég rendesen a jövő évi F1-es szezonra, hanem a versenyhelyszínek is. Jövőre már biztosan érkezik Las Vegas, de könnyen elképzelhető, hogy Dél-Afrikába is visszatér majd a száguldó cirkusz. Márpedig az új helyszínek miatt nagy nevű, európai futamok is eltűnhetnek.
Nem sok jelenlegi európai futamnak van szerződése 2023-ra, így több legendás pályától is búcsút vehetünk, ilyen lehet akár Spa vagy Monaco, de a belga aszfaltcsík kapcsán inkább pozitív hírek érkeztek az utóbbi napokban.
A határ túloldalán, Franciaországban viszont gyakorlatilag maguk a szervezők is elmondtak arról, hogy 2023-ban futam legyen náluk, de a jövőben rotációs rendszerben szeretnének a naptár részesei maradni.
Le Castellet sorsáról Stefano Domenicalli nyilatkozott nemrégiben:
„Jelenleg is tárgyalunk a francia szövetséggel és a kormánnyal, mert mint ismert, az F1 egyre inkább a promóterektől függ, akik az ország számára befektetést jelentenek. Az egyeztetések nagyon nyitottak, egy lehetőségre, ami viszont nem a jövő évre szól és egy olyan rotációs rendszert jelent, amiből mindenki előnyt élvezne, aki a naptár részese lehetne.” – fogalmazott az olasz, akinek a szavai után a futam szervezői gyakorlatilag „lefújták” a 2023-as Francia Nagydíjat.
Az így felszabaduló helyre azonban jöhet egy nagy visszatérés, méghozzá a Német Nagydíjjal, amelyet legutóbb 2019-ben rendeztek meg, míg 2020-ban az Eifel Nagydíjnak adott otthont a Nürburgring. Egylőre még nem ismert, hogy a Hockenheimring vagy a Nürburgring lehet majd a helyszín.
A Nagydíj visszatérését pedig nagyban elősegíti az a tény, hogy a Mercedes után előbb a Porschemajd pedig az Audiis bejelentette, hogy 2026-ban ők is beszállnak a Forma-1-be, így jóval nagyobb az érdeklődés a német piac iránt.
Fernando Alonso veszi majd át a visszavonuló Sebastian Vettel helyét 2023-ban az Aston Martin volánjánál. A kontraktus részleteiről eddig nem sok infó volt, ám a spanyol most maga beszélt többek között a szerződés időtartamáról, illetve, hogy a visszavonulását mikorra tervezi.
Ami a bejelentéskor egyedül ismert volt, az a „multi year, vagyis, hogy több évre szól az egyezség, vagyis 2023 utánra is érvényes lesz. Alonso most elárulta, ez ebben az esetben egészen pontosan két évet jelent.
„A tervem korábban az volt, hogy visszatérjek a Forma-1-be. Ezek a kihívások mind emberileg mind szakmailag nagyon sok pluszt adnak, gazdagítanak engem. A kihívás az, hogy visszatérjek a csúcsra, és jelenleg jól érzem magam. Most két évre aláírtam egy másik csapathoz.” – nyilatkozta a 41 éves klasszis, majd szót ejtett a visszavonulásáról is.
„Nem tudom még mikor fog ez eljönni. A sport az életem, de tudom, hogy egyszer lejár az én időm, megpróbálom addig élvezni. 2018-ban, amikor otthagytam a Forma-1-et akkor mentálisan és fizikálisan is kimerült voltam. Mióta visszatértem, nem érzem ezt így. A motorsporttól sosem fogok visszavonulni, de a Forma-1-ből akkor, amikor már nem leszek itt boldog, jelenleg viszont pont az ellenkezője van.”
A nyári uborkaszezon idén elég eseménydús, a Vettel-Alonso-Aston-Piastri-Alpine-McLaren szaga viszi a főszerepet a színpadon, de a háttérben azért vannak még kérdések a jövő évi pilóta piacon.
Az ilyen az idénre komolyat fejlődő Alfa Romeo. Az olasz-svájci gárda 2022-re mindkét versenyzőjét lecserélte, leigazolták a Mercedestől Valtteri Bottast illetve a Forma-1 első kínai versenyzőjét Guanyu Zhout is. A finn egyelőre hátán viszi a csapatot, rengeteg pontot szerzett már idén, és toronymagasan veri újonc csapattársát, aki azonban lenyűgözteeddig a feletteseit.
Azonban a jelek szerint ez sem elég ahhoz, hogy teljes biztossággal veheti azt, hogy 2023-ra is maradhat, hiszen a csapat kötelékébe tartozik a csapatfőnök Frederic Vasseur nagy kedvence, a franciák nagy tehetségének tartott mindössze 18 éves Theo Pourchaire is.
Kettejük közül kerül majd ki tehát, ki lesz Bottas csapattársa a következő idényben. Pourchaire esélyeit növelheti, hogy idén lehetőséget kap majd pénteki szabadedzéseken is, illetve ő fogja teljesíteni a csapat kötelező gumitesztjeit.
Hogy hogyan áll a két pilóta helyzete, arról ők maguk nyilatkoztak:
Guanyu Zhou
„Még nem beszéltem egyetlen egy csapattal sem a jövőről. Úgy érzem, hogy sikerült megmutatnom, hogy gyors pilóta vagyok, most pedig azt kell bebizonyítanom, hogy konstansan tudok jól teljesíteni.”
A 23 éves kínai eddig kétszer szerzett pontot idén, ráadásul élete első Forma-1-es futamán is betudott gyűjteni egy világbajnoki egységet, de csapaton belül nincs könnyű helyzete, miután az a Bottas a csapattársa, aki már 46 egységet gyűjtött, úgy, de az elmúlt négy versenyen pont nélkül zárt.
Meggyőzően kezdte az évet Zhou, de a kiegyensúlyozottság egyelőre hiányzik nála. Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Alfa Romeo Racing Orlen
Theo Pourchaire
„Ami biztos, hogy ez az utolsó Formula 2-es szezonom. Ha nem kerülök a Forma-1-be, akkor nem tudom mit fogok csinálni. Bízom benne, hogy több lehetőség is lesz előttem. Egyelőre nem akarok a Forma-1-re gondolni, ez még továbbra is egy álom számomra. Szeretnék az idei szezonomra koncentrálni, a többi pedig majd megoldódik magától.”
A napokban lesz még csak 19 éves a francia, aki nagyon fiatalon berobbant a nemzetközi színtérbe. 2019-ben, alig 16 évesen nyerte meg a német F4-et, majd egy évre rá, első nekifutásra majdnem behúzta a Formula 3 elsőségét, jelenleg pedig a második teljes szezonját tölti az F2-ben, ahol az összetett második helyén áll. Ha megkapja a lehetőséget jövőre akkor 19 évesen mutatkozhat be a királykategóriában, csak úgy mint korábban Fernando Alonso, Lando Norris vagy éppen Esteban Ocon.
Fiatal kora ellenére már szép sikerek vannak Pourchaire háta mögött, a franciák sokat várnak tőle. Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Alfa Romeo Racing Orlen
Célegyenesbe fordult az Aston Martin vadonatúj központjának építése. A Lawrence Stroll által vezetett istálló a hatalomátvétel után komoly beruházásokba kezdte a siker érdekében.
A legjelentősebb ilyen befektetés egy ultramodern főhadiszállás felépítése, ami a vezetőség elmondása szerint a legjobb lesz az egész Forma-1-ben.
Most Guy Austin a projektért felelős menedzser adott némi friss infót az építkezésről, amelyben egyúttal fel is fedte a tervezett birtokba vételi időpontot.
„A munkálatokat tavaly augusztusban kezdtük el és a tervek szerint 2023 januárjában fogjuk befejezni. Az összköltsége 267 millió dollár. A komplexum egy 160 méter x 50 méteres területen fekszik, minden olyan dolognak otthont fog majd adni, amihez egy F1-es csapatnak szüksége van az autója tervezéséhez és építéséhez.” – fogalmazott Austin.
A központ összesen 400 ezer négyzetméteres lesz, amely közvetlenül a silverstone-i pálya közelében fog felépülni. Az immáron Fernando Alonso nevével fémjelzett gárda főhadiszállása lesz az első, csak és kizárólag F1-es célokra épített központ az F1-ben.
Building the foundations of our new home. 💚
Join Guy Austin, Project Manager for the AMF1 HQ, as he gives you a closer look at how a campus dedicated to cutting edge technology comes to be.
Catch up on Episode 1. ⬇️
— Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team (@AstonMartinF1) August 9, 2022
Az első Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjat november 16-18 között fogják megtartani. Ez azt jelenti, hogy a harmadik amerikai verseny mindössze egy héttel a jövő évi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt egy héttel lesz lebonyolítva.
Nem volt egyszerű, de az F1 vezetőinek sikerült elérniük azt, hogy a Forma-1-es mezőny legálisa és problémamentesen száguldozzanak majd a Las Vegas-i éjszakában a híres „The Strip” kaszinói körül.
Azt eddig is tudni lehetett, hogy Las Vegas csatlakozni fog a száguldó cirkusz versenynaptárához, azonban az még nem volt egyértelmű, hogy meddig lesz érvényes a kontraktusuk. Azonban nemrégiben napvilágot látott egy ezzel kapcsolatos dokumentum, amit az érintett felek is megerősítettek, így rengeteg új dolgot tudhattunk meg a leendő villanyfényes versenyről.
A 17 oldalas dokumentumban az áll, hogy a verseny időpontja 2023. november 16-18 lesz és a felek 2027-ig állapodtak meg egymással a versenyrendezés jogairól. Mindez azt jelenti, hogy az első Las Vegas-i Nagydíjon akár a jövő évi világbajnoki cím sorsa is eldőlhet és mindössze egy héttel a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt kerül majd megrendezésre.
Stefano Domenicali és a Liberty Media azon lesznek, hogy Las Vegasnak ez a novemberi időpont maradhasson a fix helye a Forma-1 versenynaptárában. Az viszont már biztos, hogy a bokszutcát és az ahhoz tartozó infrastruktúrát egy 240 millió dollárért vásárolt területen fogják majd felépíteni. Erről maga a Liberty Media elnöke, Greg Maffei beszélt még egy korábbi interjújában.
2023 lesz az első olyan év 1982 után, ahol egy Forma-1-es szezonon belül 3 különböző, az Amerikai Egyesült Államokban található helyszínre látogat el a mezőny. A királykategória már 40 évvel ezelőtt is versenyzett a Nevada államban található szerencsejáték paradicsomban, csak akkor mellette nem Miami-ban és Austinban, hanem Long Beach-en és Detroit-ban mérték össze a tudásukat a versenypályán.
Az AlphaTauri csapatának nehezen alakul az idei éve. Amíg Tsunoda 4, addig Gasly már 5 verseny óta nem volt képes a pontszerzők között végezni, hiába vetettek be fejlesztéseket Franz Tosték a Francia Nagydíj hétvégéjén. Ez a fajta rossz teljesítményük pedig a konstruktőri bajnokságban is meglátszik, ugyanis az AlphaTauri mindössze 8. helyen áll a maga 27 pontjával és a 9. helyezett Aston Martin csupán 7 pontra van tőlük.
Ugyan Tsunoda helyzete már tavaly sem volt biztos a csapatnál, Marko a legutóbbi nyilatkozatában azt mondta, hogy „még nem döntöttek Tsunoda sorsa kapcsán, de szeretnék megtartani őt 2023-ra is”.
Schumachernek is lehet esélye?
Mick Schumachernek – aki az idei szezon végén akár ülés nélkül is maradhat – az idei éve egyáltalán nem úgy alakul, mint ahogyan azt eltervezte. Az amerikai kicsapat egy ütőképes konstrukcióval rukkolt elő, azonban a német fiatal számos nagyobb autótöréssel hozta nehéz anyagi helyzetbe a csapatát már a szezon elején.
Ugyan Schumacher Silverstone-ban és Ausztriában tudott pontokat szerezni, így már 12 egység szerepel a neve mellett, az utóbbi időben Günther Steiner és a Ferrari vezetősége sem volt vele túlságosan elégedett. Erről a hírről a neves újságíró, Joe Saward számolt be, emiatt pedig lehetséges, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának új lehetőségek után kell majd néznie.
A német esetleges szerződtetésétől pedig még Marko sem zárkózna el, mert szerinte a Haas versenyzője „megfelel azon előzetes elvárásoknak”, ami az AlphaTauri egyik üléshez szükségesek. Ugyanakkor az energiaitalosok „még nem tárgyaltak vele”, mert az, hogy Schumacher a Ferrari kötelékéhez tartozik, igencsak megnehezíti a körülményeket.