Címke: 2023

  • Észt szupertehetséget igazolt a Prema

    Észt szupertehetséget igazolt a Prema

    A Prema Racing megerősítette, hogy Paul Aron lesz az egyik versenyzőjük a Formula 3-as bajnokság következő kiírásában.

    A Mercedes 18 éves juniorja szinte kizárólag az olasz csapatot erősítette az együlésés versenyautókkal való karrierje során. Az észt tehetség 2019-ben mutatkozott be az olasz Formula 4-ben és azt követően a 2021-es és a 2022-es évet is szezont is a Formula Regional by Alpine-ban töltötte.

    Aron az idei évben a 4 futamgyőzelmével és 6 dobogós helyezésével az egyéni bajnokság 3. helyén áll és nagyon izgatott a Prema által felkínált lehetőség miatt. „Nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan csapathoz csatlakozhatok, mint a Prema” – lelkendezett a Mercedes juniorja. – Hálás vagyok a belém fektetett bizalmuk miatt.”

    „Az évek alatt bőven bebizonyították a képességeiket, hogy mind a 3 autójukkal folyamatosan képesek voltak az élmezőnyben autózni remek tempót mutatva. Örülök, hogy így még egy szezont náluk tölthetek. Biztos vagyok benne, hogy mindent biztosítani fognak a számomra, hogy a futamgyőzelmekért harcolhassak. Már alig várom, hogy kezdetét vegye a kihívás.”

    Aron az idei évben még teljesíteni fogja a FRECA hátralévő futamait és majd csak azt követően fog csatlakozni a Prema Formula 3-as csapatához. Az olasz csapat első embere, René Rosin az észt fiatalt képességeit méltatta és azt is elárulta, hogy szerinte „Aron készen áll az F3 kihívásaira” és „ezért adtak neki lehetőséget a bizonyításra.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Prema (@prema_team) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo drámai bejelentése: Nem leszek tagja a mezőnynek 2023-ban

    Ricciardo drámai bejelentése: Nem leszek tagja a mezőnynek 2023-ban

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy nem lesz versenyzői ülése egyik Forma-1-es csapatnál sem a 2023-as szezonra.

    Ugyan a McLaren pilótája egyik csapatnál sem számított komoly esélyesnek, a mostani bejelentés cunamit követően nyilvánossá vált, hogy az ausztrálnak nem nagyon lesz jövőre helye a Forma-1-ben.

    Már csak két hely kiadó a 2023-as szezonra. A Williams egyedüli ülésére a Formula 2-ben pallérozódó Logan Sargeant esélyes. A Haasnál pedig Nico Hülkenberg és Antonio Giovinazzi futhat majd versenyt a mostani hétvégén is autót törő és egyre bizonytalanabb Mick Schumacher helyéért.

    Ricciardo elfogadta a sorsát és most az a célja, hogy kihagyjon egy szezont és ebben az időszakban az egyik csapat teszt és fejlesztő pilótája legyen. A Méhészborz pedig akár már most elkezdheti gyűjteni a lehetőségeit az esetleges 2024-es visszatérésére, ami egyáltalán nem lesz könnyű a számára.

    „Tudom, hogy Gasly jövőre az Alpine-nál fog versenyezni”nyilatkozta a 8-szoros futamgyőztes Suzukában. – Tisztában voltam vele, hogy tárgyalnak egymással és azzal is, hogy Alpine érdeklődik Gasly után. Mondjuk azt, hogy ez a hír egyáltalán nem ért meglepetésként engem.”

    „Ha reálisan vizsgálom a helyzetemet, akkor nem hiszem, hogy tagja leszek az F1 mezőnyének 2023-ban. Most az a célom, hogy 2024-re minden működjön. Talán még jobb lehetőségeim lesznek, mint most. Ezek lesznek a céljaim és remélem, hogy sikerrel fogok járni.”

  • A Mercedes tartalékja lehet Ricciardo

    A Mercedes tartalékja lehet Ricciardo

    Több egybehangzó sajtóértesülés szerint a Mercedes áll legközelebb, hogy megszerezze magának a McLarentől távozó Daniel Ricciardot.

    Mióta hivatalossál vált, hogy Daniel Ricciardot idő előtt elküldi a McLaren, akinek a helyére a honfitársát Oscar Piastrit ülteti be 2023-ban, azóta számos találgatás látott napvilágot, hogy hol kötheti, maga pedig személy szerint nem szeretne kihagyni egy évet.

    Ám a jelek szerint mégis erre kényszerülhet, ugyanis a Canal+ beszámolója szerint ő lehet a Mercedes tartalékpilótája, legalábbis erről egyeztetnek a felek.

    Vagyis ő lehet majd Stoffel Vandoorne „utódja”, ő lehet a csapat harmadik számú versenyzője és adott esetben ő ugorhat majd be vagy Lewis Hamilton, vagy George Russell helyére.

    A kispadon ülés mellett azért a Mercedes sokkal több mindenben számíthat a hatalmas rutinnal rendelkező ausztrálra, hiszen a háttérben a szimulátorban, a fejlesztéseknél rendkívül értékes munkát végezhet, és ismerve az elmúlt 1-2 évét, afelől nem lehet kétségünk, hogy ha adódna egy lehetőség a beugrásra, sikeréhesen vetné bele magát újra a küzdelmekbe.

    Arról pedig nem is beszélve, hogy ha a hétszeres világbajnok 2023 végén búcsút int a száguldó cirkusznak, akkor Ricciardo is reménykedhet abban, hogy állandó lehetőséget kaphat 2024-re, igaz realitása nem sok lehet, hiszen az akkor már a 35. événben fog járni, így hosszabb távon rá sem lehetne építeni.

  • Abu Dhabi után döntenek Latifi utódjáról

    Abu Dhabi után döntenek Latifi utódjáról

    Nem kapkodja el a pilóta kérdést a Williams istálló. A briteknél két dolog biztos, egyrészt Alex Albon lesz az egyik pilótája, akinek nem Nicholas Latifi lesz a csapattársa, a kanadai ugyanis az év végén távozik a csapattól.

    Jelöltekből nincs hiány Grove-ba, hiszen az Albont remekül helyettesítő Nyck de Vries mellett, Mick Schumacher neve is képben, de szóba jött már a saját nevelésű amerikai Logan Sargeant is.

    A holland állítólag nagyon közel az AlphaTaurihoz, míg Sargeant vélhetően nem áll készen az F1-re, így reálisan a Haastól kifelé álló Mick Schumacher lehet a legfőbb esélyes a nagymúltú gárdához.

    Amikor ismételten szóba került a pilóta kérdés, Jost Capito csapatfőnök elmondta, hogy Schumacher továbbra is képben van náluk.

    „Mick is egy opció számunkra, megérdemelné, hogy a Forma-1-ben maradjon, meglátjuk mi lesz, de határozottan kijelenthető, hogy tervben van nálunk.” – kezdte a 64 éves német szakember. „Most már tényleg előre léphet és egy jó kis Forma-1-es pilóta válhat belőle. Ha megnézzük George Russellt, ő is hibázott újoncként a Williamsnél, mégis tudott fejlődni.”

    „A Forma-1 nagyon komplex, a Formula 2-ből érkezés egy nagy lépés, mert az autók nagyon összetettek és technikailag is sokkal igényesebbek. Két évet legalább adnod kell egy versenyzőnek, a harmadik évben pedig megtudja mutatni mire képes.”

    „A mi listánkon is több név van, igen, Logan Sargeant is.  A legvalószínűbb, hogy majd csak Abu Dhabi után fogunk dönteni, két vagy három héttel.” – vetített előre Capito.

  • Hamarosan fény derülhet Gasly Forma-1-es jövőjére

    Hamarosan fény derülhet Gasly Forma-1-es jövőjére

    Pierre Gasly a Szingapúri Nagydíj csütörtöki sajtónapján elárulta, hogy a „soron következő 2-3 hét” kulcsfontosságú lesz a Forma-1-es jövője kapcsán.

    A franciának biztos helye van az AlphaTaurinál 2023-ra, de a színfalak mögött az Alpine-nal is tárgyal arról, hogy ő vehesse át a távozó Fernando Alonso helyét a francia istállónál. A Red Bull pedig hajlandó is lenne elengedni a pártfogoltja kezét, aki 2019-ben ugyan lehetőséget kapott náluk Max Verstappen mellett, de mindössze fél szezont húzhatott fel a Bikáknál a botrányosan gyenge teljesítménye miatt.

    A kezdetekben nagyon úgy tűnt, hogy ha Gasly ezen terve révbe ér, akkor a helyét az IndyCarból érkező Colton Herta veheti majd át. Az energiaitalosoknak olyannyira komolyak voltak ezen szándékaik, hogy még egy külön privát tesztet is intéztek a fiatal amerikainak, de végül semmi sem lett belőle, miután Herta hiányzó szuperlicensz pontjai túl nagy bonyodalmat jelentett volna Christian Hornerék számára.

    Mostanra már Nyck de Vries lépett elő első számú esélyesnek a Red Bullnál az AlphaTauri második ülésére. A holland pilóta ugyanis tökéletes hétvégét teljesített a Williams beugrójaként Monzában, ahol a pontszerző 9. helyen zárta a versenyt és az egész hétvége folyamán verte Nicholas Latifit.

    Amikor az AlphaTauri franciáját a jövőjéről kérdezték Szingapúrban, ekképp felelt: „Mindenki tudja, hogy jelen pillanatban is folynak a tárgyalások és nagyon remélem, hogy egy 2-3 hét múlva már sokkal tisztább lesz a kép előttem. Jelen pillanatban minden változatlan. Amint lesz új és végleges hír a jövőmmel kapcsolatban, azt mindenki meg fogja tudni.”

    A faenzai kiscsapat a hétvégére egy nagy aerodinamikai fejlesztési csomaggal készült és a francia nagyon reméli azt, hogy az AT03-ra hozott újításoknak köszönhetően a gyors pályákon is jobb teljesítményre lesznek majd képesek.

    „Remélhetőleg a fejlesztések működni fognak, mert a McLarenek, az Alpine-ok, de még az Astonok is gyorsak az olyan típusú pályákon, mint Szingapúr. Nincsenek előzetes elvárásaim, pusztán abban bízom, hogy képesek leszünk nagyobb sebességre szert tenni.”

    Gasly hozzátette, hogy az elsődleges céljuk a hátrelévő 6 futamra nem lesz más, mint a Haas legyőzése a konstruktőri bajnokságban. Az amerikai istálló szénája nem nagyon áll jól az utóbbi időben és az olasz kiscsapat ezt kihasználva mindössze 2 ponttal van tőlük lemaradva a gyártók versenyében.

  • A Red Bull kirúghatja Pérezt, Hülkenbergért

    A Red Bull kirúghatja Pérezt, Hülkenbergért

    Elég vad forgatókönnyvel állt elő egy brit hírportál, szerintük ugyanis – az érvényes szerződés ellenére – a Red Bull megválhat Sergio Péreztől, akinek a helyére Nico Hülkenberget ültethetik.

    Nick Golding, a formula1news.co.uk újságírója feszegeti a fenti témát. E feltevését pedig arra alapozza, hogy figyelve a mostani trendeket, nem lenne meglepő a Red Bull ezen lépése.

    Noha a mexikói a mezőny legerősebb autójában ül, esélye azonban már szinte nincsen a világbajnoki címre, de még a második helyért is keményen kell küzdenie. Pedig az év nem így indult, a szezon első pár futamán még időnként jobb teljesítményre is volt képes a címvédő csapattársáénál, az első hét futamból pedig négyszer is a dobogón zárt, amely közül ott volt a monacói futamgyőzelme is.

    Ekkor nagyon úgy tűnt, hogy a bajnoki cím egyik esélyese lehet, ám azóta nagyot fordult vele a világ, és egy komolyabb hullámvölgybe került. Az elmúlt hat versenyen csupán egyszer állhatott a pódiumra, miközben Max Verstappen zsinórban öt futamot is nyert és egyszer volt második, lemaradása így 125 pontra nőtt (ez Monaco után még csak 15 volt). A Mercedes javulásával pedig szoros mezőny alakult ki az egyéni pontversenyben a 2-6. helyek között, ahol 51 pont összesen a differencia, így a mexikói azt is kockáztatja, hogy csak a hatodik helyen fejezi be a pontversenyt.

    Az erős szezonkezdete után viszont a Red Bull bejelentette, hogy hosszabbítottak vele, így papíron ő lesz 2023-ban és 2024-ben is Verstappen csapattársa. Csak hogy ez a mai világban nem sokat jelent, hiszen a McLaren is az érvényes szerződése ellenére rúgta ki Ricciardot, éppen a gyenge teljesítménye miatt, így, ha ezt a szempontot nézzük, akkor igenis lehet ebben ráció.

    Ha meg is lépik, akkor az energiaitalosok kénytelenek lesznek ismét házon kívülről nézelődni, mivel Albon és Gasly elérhetetlen lehet a számukra (előbbi a Williams, utóbbi meg nagy eséllyel az Alpine pilótája lehet jövőre). Az esélyes pedig egy már jól ismert név, a Haasnál is képbe került Nico Hülkenberg lehet. A rutinos német jelenleg az Aston Martin tartalékja, az elmúlt években többször is volt már beugró, ahol bizonyította, hogy a sebessége mit sem kopott.

    Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a némettel felvette a kapcsolatot a Red Bull, miután Alex Albon helyettesét keresték 2021-re, ám akkor végül nem jött létre a frigy. Noha a kora nem szól emellett, de egy egyéves szerződéssel, amolyan átmeneti megoldásnak jó lehetne, amilyen volt Pérez is az első évében, amíg egy ígéretes juniort nem találnak házon belül, ráadásul Hülkenberg jóval olcsóbb lenne, bármelyik toppilótánál, ami a jelen gazdasági helyzetben szintén nem egy utolsó szempont.

  • Texasnak biztos a helye az IndyCar jövő évi versenynaptárában

    Texasnak biztos a helye az IndyCar jövő évi versenynaptárában

    Sikeresek voltak a tárgyalások az NTT IndyCar Series és a Texas Motor Speedway tulajdonosai között. A két fél az egyeztetések végén egymás markába csapott és egy több évről szóló szerződést kötöttek meg egymással.

    A Texas Motor Speedway rövidesen egy közleményben tudatta a hírt a szurkolókkal. „Büszkék vagyunk arra, hogy 2023-ban újfent vendégül láthatjuk az IndyCar mezőnyét. A jövő év áprilisában megrendezendő 2. verseny lesz sorozatban a 27. IndyCar futam, összességében pedig a 36.”.

    Az 1.44 mérföld hosszú ovál pályán megrendezett futamok szinte kivétel nélkül izgalmasak szoktak lenni. A texasi pályán Scott Dixon a legeredményesebb pilóta a saját maga 5 győzelmével és mindezek mellett számos izgalmat élhettek meg az idei kilátogató emberek. 2016-ban például egy 5 fős csata bontakozott ki a futamgyőzelemért, ahol végül mindössze 8 ezredmásodperc különbséggel szelte át egymás mellett a célvonalat a futamgyőztes Graham Rahal és a 2. helyezett James Hinchcliffe.

  • Túl sok a jegyigény a Brit Nagydíjra, lehaltak a szerverek

    Túl sok a jegyigény a Brit Nagydíjra, lehaltak a szerverek

    Váratlan problémával szembesültek a 2023-as Brit Nagydíj szervezői. Ugyanis akkora mennyiségű jegyigény futott be hozzájuk, hogy a szerverek egyszerűen nem bírták el, ezért rövid időre fel kellett függeszteniük az értékesítést.

    A szervezők csütörtök reggel indították el a jegyek értékesítését, ám sokan folyamatos hibaüzenetekbe botlottak és nem tudták befejezni a tranzakciót. Az ok nagyon egyszerű, ugyanis annyian akartak egyidőben vásárolni, hogy a kiszolgáló szerverek egyszerűen nem bírták a terhelés és bedobták a törölközőt.

    A szervezőknek így egy közleményt kellett kiadniuk, amelyben bejelentették, hogy felfüggesztik a jegyvásárlási lehetőséget, mivel már eddig is 200 ezer ember adta le jegyigényét, de rajtuk kívül is további 25 ezer ember várt a sorára az online kiszolgálónál.

    A leállás nagyjából egy napig tart, a tervek szerint helyi idő szerint dél előtt nem sokkal újra megnyitják a felületet, mivel a problémát a reményeik szerint sikerült kiküszöbölni.

  • Nem biztos, hogy a Williams leigazolja De Vriest

    Nem biztos, hogy a Williams leigazolja De Vriest

    Lenyűgöző bemutatkozáson van túl Nyck De Vries a Forma-1-ben. A Williams istállónál kellett helyettesíteni a vakbélgyulladás miatt megműtött Alex Albont, és a beugrásakor pontot szerzett a 9.hellyel, simán legyőzve a csapattársát Nicholas Latifit.

    A fiatal holland pilótát sokan szívesen látnák 2023-ban a rajtrácson nem véletlenül, hiszen Formula 2-es bajnok, valamint Formula E világbajnok, az ajánlólevele megvan, és a Mercedes kötődése révén esélye is lehet bekerülni egy csapathoz, amely legnagyobb eséllyel a Williams lenne.

    A feltételes mód azonban helyén való, hiszen a lenyűgöző debütálás, a Williams mégis másban gondolkozik – véli legalábbis a korábbi holland F1-es pilóta Jan Lammers.

    „De Vries korábban olyan versenyzőkkel vívott, mint Leclerc, és egyáltalán nem maradt alul velük szemben. Bizonyára rossz lehetett nézni a számára őket kívülről. Nem lenne meglepő, ha jövőre a Williamsnél vezetne, hiszen a logika és a józan ész ezt diktálja, de Vries és Albon pedig egy remek párost alkotna. Viszont az a benyomásom, hogy már van valaki mással szerződésük jövőre.” – véli a Holland Nagydíj első embere.

    Szavait pedig nem is tagadta a Williams csapatfőnöke.

    „Egy ideje ismerem már Nycket és barátok vagyunk. Ő mindig is a listánkon van, de vannak más kötelezettségei is, ez tőle függ. Látnia kell, hogy mit hoz a jövője, és onnan mehetünk majd tovább. Nyck elutazik majd velünk Szingapúrban tartalékként, de úgy tudom az orvosoktól, hogy Alex Szingapúrban már alkalmas lesz a versenyzésre, de altatásban volt a műtét során és erre minden ember másképp reagál.” – fogalmazott Jost Capito.

  • Újabb név a kalapban: Shwartzman lehet Schumacher utódja?!

    Újabb név a kalapban: Shwartzman lehet Schumacher utódja?!

    Továbbra is bizonytalan Mick Schumacher Ferraris és egyben Forma-1-es jövője. Ha a felek a szakítás mellett döntenek, akkor a Ferrari egy másik juniorja kerülhet a helyére.

    Több nemzetközi szakportál is foglalkozik a témával, miszerint ki léphet a német helyébe. Eddig az a Antonio Giovinazzi tűnt esélyesnek, aki a Ferrari tartalékpilótája és Monzában vezethette a Haast az első szabadedzésen.

    Ő azonban eddig nem alkotott maradandót a Forma-1-ben ráadásul már nem is a legfiatalabb generáció képviselője, hiszen decemberben már 29 éves lesz.

    Most azonban már nem ő tűnik befutónak, hiszen a motorsport-total.com beszámolója szerint a Ferrari azért válna meg Schumachertől, hogy egy másik, fiatal előrejutását segítse elő ezáltal. Ő pedig nem más, mint az orosz származású, de izraeli színekben versenyző Robert Shwartzman.

    Mattia Binotto már a szezon előtt jelezte Schumachernek, hogy javulást várnak tőle, ami némiképp megtörtént, hiszen idén megszerezte első pontjait, de összességében csapaton belül sima vereséget szenved Magnussentől.

    Noha Günther Steiner elmondta, hogy a Ferrarinak nem lesz beleszólása a pilóta kérdésbe, afelől ne legyen kétségünk, hogy azért igenis lesz beleszólása a motorszállítónak, maximum Gene Haas csapattulajdonos mondja majd rá az áment vagy a nemet.

    Az új jelöltről pedig remek véleménnyel van Mattia Binotto, már-már sejtelmesen is fogalmazott vele kapcsolatban:

    „Robert fantasztikus versenyző. Nagyon gyors, különösen mikor lehetőséget kapott eddig egy F1-es autóban. Vannak olyan pilóták, akik F2-ben és F3-ban gyorsak, de F1-ben már nem hozzák azt a szintet. Robert pont az ellenkezője, a két kisebb sorozatban is gyors volt már, de az F1-ben még inkább erős, kár, hogy nincs ülése az F1-ben.” – fogalmazott az olasz.

    A jelenleg 22 éves Shwartzman 2019-ben első nekifutásra megnyerte a Formula 3-as bajnokságot, majd 2021-ben Schumacher csapattársaként a negyedik lett a Formula 2-ben, tavaly pedig Piastri mögött a második pozícióban zárt. A tavasszal kitört orosz-ukrán háború miatt nemzetiséget váltott, így az orosz helyett izraeli színekben versenyez, mivel Tel Avivban látta meg a napvilágot, így könnyen úgy vonulhat be az F1 történelemkönyvébe, mint az első izraeli Forma-1-es pilóta.