Címke: 2022

  • Négyből négy: Chadwick a hazai futamát is behúzta

    Négyből négy: Chadwick a hazai futamát is behúzta

    Tovább tart a kétszeres címvédő Jamie Chadwick lehengerlő szezonja a W Series-ben. Most éppen Silverstone-ban aratott fölényes futamgyőzelmet.

    A brit versenyzőnő az időmérős győzelme után a futamon végig vezetve diadalmaskodott és húzta be a zsinórban hatodik sikerét (tavalyi szezon utolsó két valamint az idei négy futam).

    Mögötte azonban több izgalmat tartogatott a verseny. Féltáv környékén érkezett némi eső, ami kissé megkavarta a dolgokat, mégis a legizgalmasabb történés az utolsó előtti körre maradt. A másik két dobogós helyen autózó Kimilainen és Pulling csapott össze az utolsó két körben. A brit tizedekre autózott a finn mögött, amikor a Copse kanyarba érve hátulról nekiütközött a finnek, mindketten megforogtak. Ám az autóik sérülései nem voltak súlyosak így mindketten tudták folytatni a versenyzést.

    Volt annyi előnyük, hogy a pozíciójukat meg tudták tartani, Kimilainen a második, Pulling pedig a harmadik helyen tért vissza, utóbbira azonban megérkezett a negyedik helyen autózó lichtensteini Fabienne Wohlwend. Előzni nem sikerült, így meg kellett elégednie a negyedik hellyel, ami idei legjobb eredménye.

    Az ötödik helyen Beitske Visser, mögötte Hawkins, Eaton, Belen García, Marti és Moore szerzett pontot.

    A pontversenyben az eddig a lehetséges összes egységet begyűjtő Chadwick vezet Abbie Pulling és Beitske Visser előtt.

  • Csak Albon kapja meg a Williams legújabb fejlesztéseit

    Csak Albon kapja meg a Williams legújabb fejlesztéseit

    Jelentős volumenű aerodinamikai fejlesztéssel készül a hétvégi hazai versenyére a Williams, ám csak az egyik autójukon lesz jelen.

    Nem meglepő módon az idén sokkal jobban teljesítő Alex Albon kapja majd meg az újításokat, így csapattársa az eddigi specifikációval körözhet majd Silverstone-ban.

    „Van egy fejlesztett aero-csomagunk erre a hétvégére, amelyet csak Alex autójára fogunk felszerelni, hogy megnézzük hogyan is viselkedik, illetve a tervezettnek megfelelően működik-e. A karosszéria és a padlólemez képezi a fejlesztések alapját, célunk pedig a leszorítóerő hatékonyságának a növelése.” – nyilatkozta Dave Robson a csapat autóinak teljesítményért felelős vezetője.

    Rajtuk kívül az előzetes tervek szerint az Alpine és az Aston Martin készülhet még komolyabb újításokkal a Brit Nagydíjra.

  • Vips mellett kitart a csapata, az F2 csalódott a döntés miatt

    Vips mellett kitart a csapata, az F2 csalódott a döntés miatt

    A Formula 2-es Hitech GP továbbra is alkalmazza a rasszista elszólása miatt a Red Bull által kirúgott Jüri Vipset.

    Mint ismert, az észt pilótát nemrégiben előbb felfüggesztette, majd végleg kitette a junior programjából a Red Bull, miután egy videójáték streamelése közben rasszista megnyilvánulásokat tett.

    Az eset után a csapat rögtön jelezte, ők nem válnak meg a sokra hivatott fiatal versenyzőjüktől:

    „Meghoztam azt a döntést, hogy Jüri a szezon hátralévő részére is megtarthatja az ülését nálunk, amelyet komolyan megvitattunk. Engedjük neki, hogy befejezze ezt a szezont, ami egy lehetőség a számára, hogy megmutassa milyen ember is. Világossá tettem a számára, hogy a szóhasználata teljességgel elfogadhatatlan volt, de megadtam neki az esélyt, hogy jóvá tegye a hibáját.” – kezdte Oliver Oakes csapatvezető.

    „A Hitech GP egy befogadó munkaerőt alkalmaz és sohasem tűrte a rasszizmus vagy egyéb más kirekesztő magatartást. Ha egy olyan társadalomban élünk, ahol senki se hibázhat, majd kérhet őszintén bocsánatot és kaphat esélyt a javításra, akkor az mit is árul el a társadalomról?” – tette fel a költői kérdést.

    „Nem tudom miért mondta azt, amit. Nem tudom miért játszott és streamelt Call of Dutyt a nap azon szakaszában, mert biztos tudott volna, a karrierje számára sokkal hasznosabb elfoglaltságot is találni. Amit tudok az az, hogy a Red Bull felbontotta a szerződését annak eredményeként, amely számára megsemmisítő, de jogos büntetés. Viszont abban sosem lesz egyetértés, hogy ez a fajta büntetés elegendő-e a számára, de ez teljesen érhető.”

    „A saját nézőpontom az, hogy a bocsánatkérés vagy a szavak önmagukban nem elegendőek az okozott károk helyrehozására. Azzal, hogy megengedjük a folytatást, megadjon Jürinek az esélyt, hogy őszinte megbánást tanúsítson a továbbiakban. Ezt most meg kell ragadnia. Bár ez talán nem mindenkit elégít ki, de szerintem mindannyian megérdemlünk egy második esélyt az életben, de harmadikat soha. Jüri hírneve, önbecsülése és karrierje most már a saját kezében van.”

    A csapat döntésére szinte azonnal reagált a sorozat is, akik viszont nem voltak ennyire megértőek, és egyet nem értésüknek adtak hangot a döntéssel kapcsolatban.

    „A Jüri Vips közelmúltbeli incidense után ismételten szeretnénk megerősíteni, hogy a rasszista vagy diszkriminatív nyelvhasználat semmilyen környezetben sem tolerálható. A Hitech GP döntése meglepő, mi nem így döntöttünk volna. Gondosan figyelemmel fogjuk kísérni velük a helyzetet.” – áll a széria közleményében.

  • Webber szerint Verstappen idén nagyon korán megszerzi a bajnoki címet

    Webber szerint Verstappen idén nagyon korán megszerzi a bajnoki címet

    A Red Bull egykori versenyzője Mark Webber úgy véli, hogy a szezon további részében is folytatja majd a domináns teljesítményét a jelenlegi listavezető.

    Nehezen indult az év a Red Bull számára, de Imola óta legyőzhetetlenek. Az osztrákok zsinórban hat futamot nyertek meg, amiből a címvédő Verstappen ötöt szállított. Legközelebbi riválisukat Charles Leclercet és a Ferrarit ez idő alatt pedig sorozatos technikai meghibásodások sújtották, aminek következtében nagyon komoly ponthátrányba kerültek.

    Noha az olaszok továbbra is komoly kihívónak számítanak – főleg egy körön – Mark Webber szerint az elmúlt hetekben tapasztalt kép fog idén tovább folytatódni, aminek következtében Verstappen már jó néhány futammal a szezon vége előtt be fogja biztosítani a második világbajnoki címét.

    „A Red Bull továbbra is dominálni fogja ezt a bajnokságot. Olyan autójuk van, ami nagyon jó leszorítóerővel rendelkezik minden típusú gumikeveréken. Olyan, mint egy teniszező, aki minden borításon kiváló, vagy egy golfozó, aki minden típusú ütéssel remekül bánik. A Red Bull mindenre képes.” – jelentette ki az ausztrál Mark Webber.

    „Jelenleg mindenre van válaszuk. Max akár már három futammal a szezon vége előtt lezárhatja ezt az évet.” – tette hozzá.

    A csapatot jól ismervén tisztában van azzal, hogy az energiaitalosok valósággal szárnyalnak, ha nyomás alá kerülnek.

    „Mélyen legbelül nagyon is szeretik a nyomás alatti teljesítést. Stratégiailag bátrak, szabadok, még az eddigi hatalmas sikereik sem bénítják meg őket. Adni kell nekik egy feladatot, és ők egyből belevágnak.” – jellemezte őket.

  • Komoly dicséretet kapott Zhou a főnökétől

    Komoly dicséretet kapott Zhou a főnökétől

    Rendkívül boldog és elégedett volt a Kanadai Nagydíj után az Alfa Romeo csapatfőnöke Frederic Vasseur. Idén másodszor végzett pontszerző helyen mindkét autójuk, miközben az újonc eddigi legjobb eredményét érte el.

    Az erős pontszerzésnek köszönhetően konstruktőriben nagyon megközelítették a közvetlen riválisukat az Alpine-t. Bottas idei kiegyensúlyozottsága nagyon sokat dob az olasz-svájci gárda idei szereplésén, de Guanyu Zhou fejlődése is már szemmel látható. Kanadában először szerepelt a Q3-ban, a futamon pedig a nyolcadik helyen ért célba. Így érthetően több, mint elégedettek voltak vele.

    „Ez egy remek hétvége és egy kiváló verseny volt, ezért több, mint elégedett vagyok a csapattal, és több mint elégedett vagyok külön Zhou-val is, mivel fantasztikus futamot teljesített. A szezon elejétől kezdve lépésről-lépésre javult. Először azt a célt tűztük ki elé, hogy jusson be a Q2-be, amit elsőre meg is csinált. A futamokon pedig mindig nagyon erős volt, párszor már tudott is pontot szerezni.” kezdte a francia Vasseur.

    „Volt egy kis megbízhatósági probléma nála, de összességében több, mint elégedett vagyok vele, mert mindig pozitív, csapatorientált, a munkájára koncentrál és a csapatért hajt, ez egy nagyszerű eredmény volt a számára.– tette hozzá.

  • Leclerc továbbra is hisz a Ferrariban és a bajnoki címben

    Leclerc továbbra is hisz a Ferrariban és a bajnoki címben

    Nagyon peches időszak van Charles Leclerc háta mögött. A Ferrari monacói versenyzője sorra szerezte meg a rajtelsőségeket, ám az elmúlt négy alkalommal egyiket sem sikerült győzelemre váltania, leginkább a Ferrari megbízhatatlansága, valamint a rossz taktikai döntések miatt.

    A pechszéria hatására a korábbi magabiztos pont előnyéből mára már tetemes hátrány lett, éppen ezért felmerült a kérdés a fiatal pilóta irányába, hogy hitét vesztette-e a csapatban, ám ő határozott választ adott:

    „Nem, egyáltalán nem. Hiszek benne, hogy még mindig megnyerhetjük a bajnokságot, de ezeken a dolgokon úrrá kell lennünk. Ez elmúlt futamok alatt túl sok pontot vesztettünk, ezt meg kell vizsgálnunk.” – jelentette ki, majd elmondta, hogy számára „csupán” az elszalasztott lehetőségek fájnak.

    „Minden kiesés nehéz, de ez volt a harmadik, noha nem zsinórban volt ennyi, de Monacoban úgy érzetem, mintha kiestem volna. Ez a harmadik csalódás egymás után, ami nagyon nem könnyű. Összességében azonban magabiztos vagyok, hogy mentálisan olyan erős leszek, mint öt futammal ezelőtt, mint amikor vezettem a bajnokságot. A motivációm még mindig megvan. Nyilvánvalóan a megbízhatóság az egy olyan dolog, amit alaposan meg kell vizsgálnunk az elmúlt versenyek történései után, csapatként pedig felül kell kerekednünk rajta.”  – tette hozzá.

  • Pérez engedelmeskedni fog a csapatutasításnak

    Pérez engedelmeskedni fog a csapatutasításnak

    A világbajnoki tabellán a második helyen álló Sergio Pérez elmondta, hogy nem fog számára az idén problémát okozni, amikor engedelmeskedni kell majd a csapatutasításnak.

    Nemrégiben írt alá további két évvel a Red Bull-lal Sergio Pérez. A mexikói első éve nem sikerült túl jóra, esélye sem volt beleszólni a világbajnoki címért folytatott harcba, ám idén az új autókkal együtt ő is új erőre kapott. Nyolc versenyhétvége után csapattársa mögött áll a pontversenyben, ám hátránya csupán 21 pont a címvédő mögött.

    Kettejük között volt már csata, Spanyolországban a csapat rászólt a mexikóira, hogy engedje el Verstappent, amire Pérez csalódottan reagált. Azt már elmondta, hogy az új szerződésében nincs benne, hogy minden esetben el kell engednie a hollandot, ám ha a helyzet úgy hozza és a csapat ismét megkéri, akkor minden ellenkezés nélkül el fogja engedni csapattársát.

    „Volt egy jó kis megbeszélésem a csapattal. Bízom a csapatban, hogy mindig a megfelelő taktikát alkalmazzák. Ha azt mondják tegyem meg, akkor megteszem amire kérnek. Nem értem miért ne lenne ennek értelme.” jelentette ki a 32 éves pilóta.

  • Szenvedős hétvégére számít hazai közönség előtt Nicholas Latifi

    Szenvedős hétvégére számít hazai közönség előtt Nicholas Latifi

    Izgatottan készül első hazai F1-es versenyhétvégéjére a Williams kanadai pilótája Nicholas Latifi. Ugyanakkor viszont a pálya karakterisztikája miatt szenvedésre is felkészült, szerinte ugyanis ez a pálya összegezi és kiemeli az FW44 valamennyi gyengeségét.

    Latifi 2020-ban debütált a száguldó cirkuszban, ám még csak most fog először hazai közönség előtt versenyezni, mivel az elmúlt két esztendőben a világjárvány miatti utazási korlátozások következtében nem rendeztek Kanadai Nagydíjat.

    „Valójában sosem versenyeztem még itt.” – kezdte Latifi, aki 2018-ban és 2019-ben egy-egy szabadedzésen már vezethetett Kanadában. „Vagyis gokartokkal igen, de ennél magasabb szinten nem, mert nincsenek otthon junior sorozatok.”

    „Rengeteg európai pilóta szerez már tapasztalatot hazai terepen mielőtt az F1-be kerülnének, a brit srácok sokat versenyeznek Silverstone-ban, az olaszok Monzában vagy a spanyolok Barcelonában. Számomra ez viszont nem adatott meg.” – szomorkodott.

    Latifi egyike azon két versenyzőnek, aki idén még nem szerzett pontot, a várakozásai szerint pedig ez a jég nem most fog megtörni.

    „Megnézve ezt a hétvégét, számos ok miatt a montreali az egyik legnagyobb kihívást jelentő versenyhétvége. Először is, mivel ez egy utcai pálya ezért rengeteg rajta a hupli, a rázókövek pedig merőben eltérőek a többi pályához képest. Monaco és Baku után tudjuk, hogy ezek az autók mennyire agresszívak és hogyan reagálnak az egyenetlen aszfaltra. Arra számítok, hogy Montrealban nagyon nehéz lesz majd megtalálni a megfelelő beállításokat.”

    „Az világos, hogy a mi autónk szenved leginkább a megfelelő tempó elérése érdekében és én magam sem érzem azt, hogy kihoznám belőle a legtöbbet. Montreal egy olyan pálya – amit most már teljes magabiztossággal állíthatok – ami nem igazán fekszik nekünk és a sok gyengeségünkre fog rávilágítani.”

  • Haug: El fog bukni pattogást megszüntető szabálymódosítás

    Haug: El fog bukni pattogást megszüntető szabálymódosítás

    Miután már bizonyos csapatoknál fizikai tünetek jelentkeznek a versenyzőkön, élükön a Mercedes-szel, elkezdtek foglalkozni az egyelőre nem kiküszöbölt delfinezés szabályváltozással való megszüntetésével.

    Leginkább a konstruktőri címvédő német istálló az, aki egyre erélyesebben próbálja elérni, hogy változtassanak a regulákon, ám a rivális, és a pattogástól minimálisan szenvedő Red Bull érthető okokból nem támogatja ezt.

    Összességében ez a kérdéskör nagyon megosztja az F1-es társadalmat, de látva Hamilton, és más versenyzők fizikai panaszait abban egységes az álláspont, hogy a jelenlegi helyzet nem fenntartható.

    A Mercedes korábbi motorsport vezetője, Norbert Haug szerint hiába az ezüst nyilak erőlködése, nem lesz szabálymódosítás:

    „Nem tudom elképzelni, hogy lesz szabályváltozás, különösen azért, mert a Red Bull már rámutatott, hogy ez mennyire nem lenne fair. Nem hiszem, hogy a Mercedes problémáját rövid távon meg lehetne oldani.” – kezdte a német szakember.

    Szerinte a Mercedes ott hibázhatott, hogy az eltűnt motorelőnyét egy forradalmi, radikális aerodinamikai megoldással akarták kompenzálni.

    „Ez az oka, hogy komolyan visszaestek. A szélcsatornában még működött, de amikor a ground effect folyamatosan megtörik, akkor olyanná válik az autó, mint egy légkalapács. Ezt pedig nem lehet szabályváltozással orvosolni. Ez most egy kemény időszak a számukra, de majd megoldják a dolgokat. Lehet, teljesen újra kell majd gondolniuk a koncpeciójukat, szerintem Silverstone-ban már gyorsak lesznek.” – jegyezte meg Haug.

  • 25 éve nem történt meg az a Ferrarival, mint ami Bakuban

    25 éve nem történt meg az a Ferrarival, mint ami Bakuban

    Hatalmas csalódással zárult a Ferrari számára a hétvégi Azeri Nagydíj, miután a vörösök mindkét autója technikai gondok miatt a verseny első felében kiesett.

    Ezzel a Scuderia hatalmas hátrányba került mindkét fronton a világbajnoki címért folytatott küzdelemben, ezzel egyidejűleg meg is szakadt egy óriási szériája.

    Akármennyire is hihetetlen, de a Ferrari 9100 napja, azaz majdnem 25 éve nem esett ki technikai hiba, tehát nem baleset miatt mindkét autóval egy versenyen. Ez legutóbb még a múlt században, az 1997-es Brit Nagydíjon történt meg velük.

    Arra a Nagydíjra Michael Schumacher kényelmes, 14 pontos előnnyel érkezett meg közvetlen riválisa Jacques Villeneuve előtt, a formája is kiváló volt, ugyanis zsinórban a harmadik futamgyőzelmére készült Silverstone-ban.

    Csapattársa akkor Eddie Irvine volt, akinek köszönhetően az azt megelőző futamon kettős győzelmet arattak a vörösök. Az időmérő nem sikerült jól a Ferrarinak, Schumacher volt a jobbik, a negyedik hellyel, miközben a Williamsek kibérelték az első rajtsort.

    A versenyt sokáig a kanadai Villeneuve vezette, ám az egyik bokszkiállásával bajok voltak, így rengeteg időtt vesztett a pit-ben, ennek köszönhetően a német riválisa került az élre, hatalmas, 40 másodperces előnnyel.

    Hirtelen azonban a biztos győzelem elúszott, miután az egyik kerékcsapágya tönkre ment, így a bokszba kényszerült. Csapattársa Irvine nem sokkal később féltengely gondok miatt adta fel a futamot. A versenyen összesen 11 kieső volt, egy kivételével mindenki valamilyen technikai gond miatt állt ki.

    A Ferrari tehát negyed évszázadig kiemelkedően megbízható volt, ám most, amikor talán a legjobban kéne, a technika ördöge miatt veszítenek súlyos pontokat.