Címke: 2022

  • Az Alfa Romeo is korán elkezdené a készülődést 2022-re

    Az Alfa Romeo is korán elkezdené a készülődést 2022-re

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke Frederic Vasseur elmondta, hogy a csapata már az idei szezon korai fázisában át fog térni a 2022-es szezonra való felkészülésére.

    A soron következő év lett volna eredetileg a nagy szabályváltozások éve a Forma-1-ben, azonban a koronavírus okozta anyago nehézségek miatt a sportág vezetői az új szabályok bevezetését elhalasztották egy évvel.

    Emiatt többek között az idei szezonra csupán limitáltan lehetett fejleszteni az autókat, ami miatt számos csapat már a szezon korai szakaszában le fog állni a 2021-es autó fejlesztésével, hogy már a következő szezonra tudjanak koncentrálni teljes mértékben. Vasseurék is így fognak tenni.

    „A 2021-es autó lényegében a tavalyi autó filozófiája szerint épült meg,” – mondta az Alfa Romeo csapatfőnöke. „Azonban az aerodinamikai szabályok jelentős mértékben megváltoztak. Mindez azt jelentette, hogy vissza kellett mennünk a szélcsatornába és az alapján kellett megterveznünk az új alkatrészeket.

    „2022-re azonban sokkal többet kell változtatnunk az autón a mostaniakhoz képest. Nagy kihívás lesz ez számunkra és többek között ennek érdekében fogunk már a szezon korai szakaszában átállni a 2022-es autó fejlesztésére.”

    A tavalyi szezon rendkívül csalódást keltő volt a hinwili kiscsapat számára, miután a Ferrari motorjának teljesítmény visszaesése miatt a mezőny legvégére estek vissza a középmezőnyből.

    Az Alfa Romeonak az idei szezonra a célja ebből kifolyólag nem más, mint hogy felzárkózzanak a középmezőny csapataihoz.

    „Az előző szezont a 8. helyen zártuk, szóval idén már jobbaknak kell lennünk. Ahhoz, hogy ezt véghez vigyük, a pályán és a központban is jól kell sáfárkodnunk a fejlesztésekkel.”

    2020-ban sokáig tűnt úgy, hogy Antonio Giovinazzi helyére Mick Schmuacher érkezhetett volna és ebben a helyzetben a német fiatalnak egy rendkívül rutinos csapattársa lehetett volna, aki még az édesapjával is versenyezz egykoron.

    Azonban az ifjabb Schumacher a Haas pilótája lett, az Alfa Romeo pilótapáros pedig nem változott meg.

    „Olyan versenyzőkre van szükségünk, akik jól kijönnek egymással és segítik a csapat fejlődését,” – folytatta Vasseur. „Kimi és Antonio ilyen szempontból egy tökéletes páros. Ez lesz a harmadik évünk már ezzel a felállással és hisszük, hogy az idei szezonban jó eredményeket fogunk majd elérni velük.”

  • Lesz negyedik évadja is a Drive to Survive-nak

    Lesz negyedik évadja is a Drive to Survive-nak

    Hivatalosan is bejelentették, hogy lesz negyedik évadja is a Netflix Forma-1-es dokumentumsorozatának, a Drive to Survive-nek.

    2018-ban forgatott először a Netflix a Forma-1-es paddockban, bemutatva a világ számára a színfalak mögötti történéseket. Kezdetben csak 8 csapat adta beleegyezését, majd a következő esztendőben már a Ferrari és a Mercedes is beengedte a kamerákat.

    A sorozat hamar népszerű lett, és a sikereket látva a streming szolgáltató az azt követő években is elkészítette az évadját. Most pedig már a harmadik megjelenése előtt bejelentették, hogy az idei év történéseit is rögzíteni fogják.

    Hogy mikor érkezhet majd a negyedik évad, arról nem ejtettek szót, de ha az eddigi megjelenéseket vesszük figyelembe, akkor jó eséllyel 2022 márciusa környékén érkezhet majd a Netflixre az új évad.

    A harmadik évad pedig március 19.-én érkezik majd a platformra.

  • Binotto idén is versenyeket fog kihagyni a Ferrari 2022-es projektje miatt

    Binotto idén is versenyeket fog kihagyni a Ferrari 2022-es projektje miatt

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto azt tervezi, hogy az idei szezonban sem lesz majd jelen minden egyes versenyen. A svájci-olasz szakember ezt annak érdekében fogja tenni, hogy segítség az olasz istálló készülődését a 2022-es szezonra, ami a nagy szabályváltozások éve lesz.

    Binotto tavaly a Török és Bahreini Nagydíjon sem volt jelen csapatfőnökként a Ferrari csapatával. Ez egy fajta teszt volt, hogy meglesznek-e nélküle a helyszínen pár alkalommal a rekordhosszúságú 23 futamos 2021-es szezon során.

    A Ferrari csapatfőnöke az Abu Dhabi Nagydíjat is kihagyta, azonban azt már betegsége miatt tette meg. Mindhárom alkalommal a Vörösök sportigazgatója Laurent Mekies helyettesített őt a posztján.

    Binotto a Ferrari pénteki csapatbemutatóján elmondta, hogy az idei szezonban is meg fogja ismételni a tavaly tett kísérletét, azonban azt még nem tudja, hogy hány versenyt fog emitt a maranellói gyárból végignézni.

    „A tavalyi szezonban nem voltam jelen pár futamon, mert egyrészt nem csak a pályán kell megfelelni, másrészt ott van rá egy egész cég, hogy megoldják a versenyhétvégét nélkülem is,” – mondta a svájci olasz szakember.

    „Rengeteg a tennivaló Maranellóban és ebben én is szeretnék segíteni a mérnököknek, hogy a 2022-es projektünk a létező legjobban sikerüljön. Remélhetőleg idén 23 versenyt fognak szervezni. Hosszú lesz és kihívásokkal teli, és emellett még ugye 2022-re is dolgozni kell a szabályváltozások miatt.

    „A célom idén is az lesz, hogy ne legyek jelen az összes versenyen 2021-ben. A teszteken viszont jelen leszek, ugyanis fontos, hogy felvegyük a tempót és a ritmust, hogy jó erőben várhassuk a szezon kezdetét.

    „Azonban biztos lesznek olyan versenyhétvégék, amikor Maranellóban leszek majd és a mérnökök munkáját segítem a majd a gyárban a csapatfőnöki szerepem helyett.”

    Binotto azt is megerősítette, hogy ezen alkalmak során ismét Mekies fogja helyettesíteni őt a szerepkörében.

  • Hivatalos: 2022-től befagyasztják a motorok fejlesztését a Forma-1-ben

    Hivatalos: 2022-től befagyasztják a motorok fejlesztését a Forma-1-ben

    A Forma-1 csapatai egyöntetűleg megállapodtak abban, hogy 2022-től befagyasszák a motorfejlesztéseket, emellett pedig ők maguk nyitottak a sprintfutamok ötletére is.

    Csütörtökön ülésezett a csapatokból, FIA-ból és az F1 szervezőiből álló F1 Bizottság, ahol számos kérdésben hoztak döntést.

    Az autosport.com beszámolója szerint ezen az ülésen a csapatok egyhangúlag megszavazták az erőforrások 2022-tőlő történő befagyasztását. E tervezetet a Red Bull kezdeményezte annak érdekében, hogy a kiszálló Honda motorjait tovább tudják vinni.  Az osztrákok számára ez azért volt fontos, mert a japán motorok további üzemeltetéséhez rendelkeznek elegendő erőforrással, de annak továbbfejlesztéséhez már nem.

    Az ülésen megvitatták a tervezett sprintfutamok ötletét is, amelyet az F1 vezetése idén három helyszínen próbálna ki, Kanadában, Olaszországban és Brazíliában. A tervezet szerint a hagyományos kvalifikáció átkerülne péntekre, aminek a helyét venné át a 100 km-es sprintverseny, amely a vasárnapi rajtsorrendet határozná meg, és fele pontokat osztanának ezért.

    A csapatok támogatják ezen ötletet, de a végső beleegyezéshez további részletekre és vizsgálatokra van szükségük, elsősorban e formátum buktatói kapcsán.

    Ezen kívül az érintettek a következő években bevezetni tervezett bérkeretről is egyeztettek, de ezen téma kapcsán nem jutottak előrébb a felek.

  • Forradalmi motortervezéssel készül 2022-re a Ferrari

    Forradalmi motortervezéssel készül 2022-re a Ferrari

    Radikális, és sosem látott motortervezési koncepciót vázolt fel 2022-re a Ferrari. Az olaszok így kívánnak felkészülni a Forma-1 új korszakára.

    A Scuderia 2019-ben már próbálkozott egyedi megoldásokkal a motorok terén, akkor az FIA egy direktíván keresztül betiltotta a megoldásukat, ez pedig előre vetítette a tavalyi visszaesésüket is.

    A Ferrari idénre egy teljesen új motorral készül, amellyel igyekeznek csökkenteni a lóerő hátrányukat, ám a háttérben még ambiciózusabb terveken dolgoznak Maranelloban.

    Egybehangzó források szerint a vörösök komoly rizikót vállaltak, ugyanis egy olyan innovatív megoldással rukkoltak elő, ami, ha működik, sorsfordító lehet a sport számára.

    Az egyik fontos változás, hogy a Ferrari a Mercedest és a Hondát követve az új motortervezésnél elválasztja a kompresszort a turbótól. Jelenleg e két elem a motor váltó felöli oldalán oldalán helyezkedik el, ám az új elrendezés alapján e két elem a motor két oldalán kap helyet, tengellyel összekötve.

    A Ferrari azonban nem csak átveszi ezt a rendszert, hanem tovább is kívánja fejleszteni, oly módon, hogy a kompresszort a hengereken belülre tennék, amit a hűtő teljesen új elrendezése biztosítana.

    Ezzel a forradalmi megoldással nem csak teljesítményt tudnának nyerni, hanem az új motorelrendezés aerodinamikailag is sokkal kifizetődőbb lenne. Ezek mellett pedig a motor hátsó részének megvágásával jelentős súlytól is megtudnának szabadulni, ami sokkal kedvezőbbé tenné az autó egyensúlyát.

    Az egészben a legnagyobb kihívás az lesz, hogy ezt úgy kell sikeresen kivitelezniük, hogy azzal egyidejűleg a megbízhatóság se romoljon.

  • Három volt F1-es pilótával tér vissza a WEC-be a Peugeot

    Három volt F1-es pilótával tér vissza a WEC-be a Peugeot

    2022-ben tér vissza a Hosszútávú Világbajnokság (WEC) mezőnyébe a Peugeot. A franciák hét pilótát jelentettek be, közülük három egykori F1-es pilóta is vezetheti majd a hiperautót.

    Kevin Magnussen, Jean-Eric Vergne és Paul di Resta is esélyt kap majd jövőre a legmagasabb kategóriában. Melléjük csatlakozik majd az egyszeres Le Mans győztes Loic Duval, a WEC-ben hatalmas rutinnal rendelkező Gustavo Menezes, és a 2019-es Európai Le Mans széria LMP3-as kategóriájának győztese Mikkel Jensen.

    A hetedik versenyző pedig James Rossitter lesz, aki korábban a Honda Forma-1-es tesztpilótája volt, emellett pedig a ByKolles Racing versenyzője 2012 óta.

    A Peugeot közleménye ugyanakkor arra nem tért ki, hogy két autót indítanak-e, illetve, hogy az autók összetétele hogyan fog kinézni, csupán annyit írtak, hogy hét versenyző – egy csapat.

    Jean-Marc Finot, a Fiat Chrysler és a PSA Csoport egyesülésével létrejövő új Peugeot-anyacég, a Stellantis motorsport vezetője már korábban kijelentette, hogy a hiperautós projektben résztvevő valamennyi személy közötti a kapcsolatok minősége kulcsfontosságú lesz.

    „Az egyéni versenyzői kvalitásokon túl a fő kritérium, amit figyelembe vettünk a versenyzők értékelésekor, az egymáshoz fűződő kapcsolatuk, a gondolkodásmód, hogyan tudnak motiválni és együtt dolgozni másokkal, illetve milyen hasznosan tudják előre mozdítani a csapatot, mivel ezen emberi tényezők is nagyon komoly súllyal bírnak a hosszútávú versenyzésben.” – fogalmazott.

  • A Haas már teljes mértékben 2022-re koncentrál

    A Haas már teljes mértékben 2022-re koncentrál

    A Haas csapata már teljes mértékben a 2022-es autó fejlesztésére fog koncentrálni. Mindez azt jelenti, hogy a 2020-es autón csak annyit fognak változtatni, hogy az megfeleljen az idei szabályoknak.

    Már maga a VF-20 is kevés fejlesztésen esett át a koronavírus járvány okozta anyagi nehézségek miatt. Természetesen ehhez az amerikai kiscsapat szűk pénztárcája is hozzájárult nagy mértékben.

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner elmondása szerint ez pedig az idei szezonban sem lesz másképpen. Stenier ugyanis elmondta, hogy az idei autóra egy darab fejlesztési zsetont sem fognak elhasználni, ami arra enged következtetni, hogy a Haas már 2022-re, a nagy szabályváltozások évére készül.

    „Akár egy új orrkúpot is tervezhettünk volna, azonban ezzel elkéstünk,” – mondta az olasz csapatfőnök. „Azonban a vírushelyzet miatt le kellett zárni a szélcsatornákat, ami miatt esélytelen volt a szeptemberi határidőre megterveznünk és legyártanunk azt.”

    Steiner hangsúlyozta azt, hogy a Haas csak akkor fog visszanyúlni az idei autójukhoz, hogy ha már a szezonközi tesztelések során egy hatalmas hibát vélnek felfedezni az idei konstrukciójukon.

    „Visszatérhetünk az idei autónk fejlesztéséhez, ha már a teszteken kiderül az, hogy hibát vétettünk. Ez egy B terv lenne a számunkra. Egyébként meg már nem szeretnénk több időt eltölteni az idei autóval a szélcsatornában.”

    A koronavírus járvány további problémákat okoz az amerikai kiscsapat számára. A jelenlegi utazási korlátozások miatt a Ferrari nem tud mérnököket küldeni a Haashoz, akik a motor integrálásában segítenének Steinerék számára. Ez pedig hatalmas probléma, mert ennek hiányában képtelenek teljes mértékben összeszerelni az autót.

  • Wolff: A 2021-es aerodinamikai szabályváltoztatások drasztikusak lesznek

    Wolff: A 2021-es aerodinamikai szabályváltoztatások drasztikusak lesznek

    Sokan úgy gondolják, hogy a 2021-es autók csupán a tavalyi konstrukciók másolata lesz, de Toto Wolff szerint ez hiba.

    Az átfogóbb szabályváltoztatásokat ugyan 2021-ről 2022-re halasztották a pandémia miatt, ugyanakkor Wolff szerint az idei aerodinamikai módosítások is felkavarhatják az állóvizet. És ez a változás nem csupán a DAS rendszer betiltása:

    „A DAS segítségünkre volt az abroncsok felmelegítésében. Ugyanakkor nem volt akkora mágikus rakéta, mint ahogyan azt sokan gondolják.” – mondta Wolff a motordport-total.com-nak.

    „Szóval ezt most más módon kell majd kompenzálnunk.”

    Wolff ugyanakkor arra is kitért, hogy nem becsüli le a Mercedes a 2021-es aerodinamikai változásokat:

    „Mindenki a 2022-es szabályváltozásokról beszél, de 2021-ben is jönnek drasztikus változtatások. Mi – és mindenki más is – egy csomó leszorítóerőt fogunk majd veszíteni.” – zárta a Mercedes csapatfőnöke.

  • 2022-től a Mercedes váltóját fogja használni a Williams

    2022-től a Mercedes váltóját fogja használni a Williams

    Még szorosabbá teszi a Mercedesszel való kapcsolatát a Williams istálló, ugyanis a jövő évtől kezdve a németek sebességváltóját és az ehhez tartozó hidraulikai komponenseket fogják használni.

    A Williams 2014 óta a Mercedes egyik ügyfélcsapata, amit 2019-ben 2025-ig meghosszabbítottak. Ez az együttműködés teszi lehetővé, hogy George Russell a britek autóját vezetheti.

    Ezen döntést a csapat úgy indokolta, hogy ez lehetővé teszi a számukra, hogy hosszabb távon hatékonyabb tervezési és gyártási folyamatot tudjon megvalósítani házon belül, illetve az így felszabaduló erőforrásokat más területre tudják átcsoportosítani.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy a Williams és a Mercedes kapcsolata immáron nem csak a motorpartnerségben merül ki. A Williams egy független csapat ám a Forma-1 folyamatosan átalakul, ezért csapatként agilisnak kell lennünk, hogy reagáljunk a jelenlegi változásokra annak érdekében, hogy a csapatot minél jobb helyzetbe hozzuk. Ez a hosszútávú megállapodás egy pozitív lépés és részét képezi a jövőbe mutató stratégiai céljainknak.” – nyilatkozta Simon Roberts csapatfőnök.

  • Sem Schumacher, sem pedig a Haas nem helyezi magasra az elvárásokat

    Sem Schumacher, sem pedig a Haas nem helyezi magasra az elvárásokat

    Mick Schumacher, és új csapata, a Haas nagyon alacsony elvárásokat helyeztek maguk elé a 2021-es Forma-1-es szezonra. A 2018-as remek szereplésük után, ahol eddigi legjobb eredményüket érték el az összetettbeli ötödik helyezéssel, az amerikai istálló óriási lejtmenetben van, az utóbbi két évben.

    A tavalyi finanszírozási problémák, illetve a koronavírus miatt a Haas azt az utat választotta, hogy nem fognak az autón fejleszteni, és az idei esztendőre fognak koncentrálni, de Günther Steiner nem sok fejlődést vár:

    „Nagyon keményen dolgozunk rajta. Nehéz megállapítani, de körülbelül három vagy négy hónappal ezelőtt kezdtünk el fejleszteni. Ez nem azt jelenti, hogy a többiek sokat léptek volna előre hozzánk képest, hanem egyszerűen nem voltak fejlesztéseink, mivel menedzselnünk kellett a pénzügyeinket, és erőforrásainkat.” – mondta.

    „Nagyon jól csináltuk ezt a menedzselést, így remélhetőleg visszatérhetünk a régi időkhöz.”

    „Ennek ellenére az idei év biztosan nehéz lesz számunkra, mivel nem egy olyan autót fejlesztünk tovább, ami különösképpen versenyképes volna. A realitást csak kint a pályán fogjuk megismerni a barcelonai teszten, illetve az első kvalifikáción Ausztráliában.” – mondta Steiner.

    Megpróbáljuk a legjobbunkat hozni, de semmiféle olyan ígéretet nem szeretnék tenni, hogy milyen jó lesz, mivel nem gondolom, hogy az lesz. Azonban mint mindig, most is a legjobbunkat fogjuk nyújtani.”

    Ez pedig minden kétséget kizáróan azt is jelenti, hogy Schumachert szinte biztosan nem láthatjuk majd a középmezőny elejében harcolni. Ehelyett Mick sok energiát fordít majd kvalifikációs teljesítményére:

    „Azt mondanám, hogy a következő szezon az elvárásaink teljesítéséről fog szólni, és persze arról, hogy felkészüljünk 2022-re. Számomra a Q2 a cél. Nehéz lesz megcsinálni, de ha sikerül, olyan lesz, mintha nyertünk volna.” – mondta Schumacher.

    „Ezzel nem csak magamat fogom motiválni, hanem a külvilágnak is azt üzenjük ezekkel a célokkal, hogy folyamatosan harcolunk és a legjobbunkat nyújtjuk a pályán.” – zárta a német.