Címke: 2022

  • Hivatalos: 2022 májusában lesz a Miami Nagydíj

    Hivatalos: 2022 májusában lesz a Miami Nagydíj

    A Miami Nagydíj promóterei bejelentették, hogy az eseményüket 2022 május elején rendezik majd meg – írja a motorsport.com.

    Az Amerikai Egyesült Államok déli partján található város lesz a legújabb helyszín, ami otthont adhat egy Forma-1-es versenynek. A versenypálya a Hard Rock Stadium – ami a Miami Dolphins amerikai futball csapatának otthona – körül lesz és az építési munkálatok már javában zajlanak.

    A Forma-1 vezetői és a Liberty Media 23 versenyt szeretne rendezni 2022-ben és a Világ Motorsport Tanácsa már gőzerővel dolgozik a tervezett versenynaptár véglegesítésén. A Miami Nagydíjat a tervek szerint május 6-8 között kerül majd megrendezésre.

    Ha a jelenlegi tervezet nem változik meg, akkor a Miami Nagydíj lenne az első amerikai F1-es verseny, ugyanis az Austinban található COTA-n majd csak a szezon vége felé látogatna majd el a száguldó cirkusz mezőnye.

    A Liberty Media már 2017 óta dolgozott Miami F1-hez való csatlakozásán, de végül sikerrel jártak még annak ellenére is, hogy a helyi lakosok erősen tiltakoztak az esemény létrejötte ellen.

  • „Amikor az Aston címekért fog küzdeni, Vettel már nem lesz az F1-ben”

    „Amikor az Aston címekért fog küzdeni, Vettel már nem lesz az F1-ben”

    Nem sokkal ezelőtt az Aston Martin bejelentette, hogy Sebastian Vettel még egy évig biztosan tagja lesz a mezőnynek. A német az első szezonját tölti az Astonnál, miután a Ferrari nem kívánta meghosszabbítani szerződését.

    Voltak olyan pletykák, hogy Vettel az idei szezon után visszavonulhat, azonban ez igen távol áll az igazságtól. A korábbi világbajnokot jövőre újra a rajtrácson láthatjuk. Lance Stroll 2022-ben is Vettel csapattársa marad.

    „Amikor az Aston Martin végre a bajnoki címért fog küzdeni, nem gondolnám, hogy Vettel még a Forma-1-ben fog versenyezni. Jelenleg negatívan látom az Aston Martin számára a helyzetet.” – mondta el véleményét Ralf Schumacher a Motorsport.com-nak.

    Schumacher szerint akadnak olyan csapatok, akiknek jobb és nagyobb esélyük van a világbajnoki cím elhódítására a közeljövőben:
    „Mások jobb pozícióban vannak, gondolok itt például a McLaren csapatára.”

    „Vettel jelenleg folytatni akarja, ami szerintem nekünk is jó, Németországban. A karrierjének jelenlegi állomásán két dolog közül választhatott: vagy a családjával marad, vagy tovább versenyez.” – mondta Schumacher.

    Vettel tehát az utóbbit választotta. Hogy lesz-e valaha is esélye újra a világbajnoki címért küzdeni, azt még nem tudni, de a jövőre életbe lépő új szabályokkal sok dolog változhat.

  • Wolff a csapaton belüli tiszteletet fontosabbnak érzi a harmóniánál

    Wolff a csapaton belüli tiszteletet fontosabbnak érzi a harmóniánál

    Nagyon sok szurkoló várja már epekedve a 2022-es szezont többek között Toto Wolff csapatának pilótafelállása miatt is. A Mercedes ugyanis jövőre a George Russell – Lewis Hamilton párossal kezdi meg az új szabályrendszert.

    Megismétlődhet-e a hétszeres világbajnokkal az, hogy olyan legyen a csapaton belüli hangulat, mint Fernando Alonso, vagy Nico Rosberg ellen? Ez gyakorlatilag a jövő év nagy kérdése, ugyanakkor a csapatfőnök nem aggódja túl a dolgokat jelenleg:
    „Nem igazán tudom, hogy egyáltalán szükséges-e a harmónia a csapatba.” – mondta Toto Wolff a Motorsport.com-nak.

    „Egy csapaton belül tisztelettel kell bánnunk egymással, hogy biztosítsuk a versenyzők, illetve a csapat sikerét. A Nico és Lewis között kialakult helyzetnek volt előzménye, amiről nem tudtunk. De sokat lehet tanulni azokból a helyzetekből, amikor nem működött a dolog. itt volt például az Alonso-Hamilton közötti szituáció.” – zárta Wolff, aki, ha visszatekint Hamilton korábbi csapattársaira, akkor láthatja, hogy feszültség bőven volt majdnem az összes esetben.

  • Giovinazzi és a várólista: „A döntés nem az én kezemben van”

    Giovinazzi és a várólista: „A döntés nem az én kezemben van”

    Antonio Giovinazzi jelenlegi ülése az utolsó ’kiadó’ pozíció a jövő évi rajtrácson. Sok a jelentkező, de az olasz is megtartaná állását, ha lehet. Jó úton jár ezen ügyben a Ferrari támogatottja, hiszen nagyon jó teljesítményt nyújtott az elmúlt futamokon.

    Az olasz pilóta zsinórban kétszer is a Q3-ban találhatta magát az elmúlt két versenyhétvégén, Zandvoorban és Monzában. Azonban továbbra sem tud biztos kijelentést mondani jövőjéről:

    „Azt tudom, hogy Valtteri fogja vezetni az egyik Alfát jövőre, azonban az én oldalamról semmi újdonságról nem tudok beszámolni. Természetesen mihamarabb be akarnék jelenteni jó híreket, de a döntés nem az enyém.” – mondta Giovinazzi a Formula1.com-nak.

    Sok pletyka kering az utolsó hely körül. Nyck de Vries, Theo Pourchaire, és Guanyu Zhou is versenyben lehet az ülésért, sőt, utóbbi állítólag már alá is írt Frederic Vasseur csapatához.

    „Tudom, hogy sok a pletyka, de mivel nem én fogok erről dönteni, ezért én inkább a teljesítményemre összpontosítok. Ki kell hoznom a lehető legtöbbet a kvalifikációkból, és a versenyekből, aztán meglátjuk mi lesz.” – mondta Giovinazzi.

    Sokáig úgy tűnt a szezon során, hogy az Alfa Romeo viszonylag könnyen megszerezheti a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyét, azonban a Williams feltámadása és folyamatos kettős pontszerzései miatt ez a helyzet már nem olyan egyszerű.

    „Mind ugyanazt akarjuk, méghozzá azt, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el csapatként. Ez egyértelmű.” – zárta Giovinazzi.

  • Wolff elkerülne egy újabb Hamilton-Rosberg féle balhét 2022-ben

    Wolff elkerülne egy újabb Hamilton-Rosberg féle balhét 2022-ben

    Toto Wolff szíve szerint elkerülné azt, ami 2013 és 2016 között történt a Mercedesnél Nico Rosberg és Lewis Hamilton rivalizálása végett. George Russell lesz ugyanis Valtteri Bottas helyett a brit hétszeres világbajnok csapattársa, ami magában hordozza a puskaporos hordó lehetőségét. Egyelőre a német istálló nem gondolja, hogy Russell azonnal fel tudja majd venni Hamilton tempóját.

    „Russell már bebizonyította, megérdemli, hogy egy top autóba üljön. Most pedig be kell építenünk őt a Mercedesbe. Sokkal nagyobb a nyomás, egy hihetetlen csapattársa lesz, aki a legnagyobb rekordokkal rendelkezik, és ezért is fontos, hogy megfelelő módon kondicionáljuk és kalibráljuk őt.” – mondta Wolff az F1 hivatalos platformján.

    „Voltunk már ilyen szituációban korábban, és akkor elbuktunk. Lewis is részt vett egy olyan versenyen, ahol szerintem a csapat sem nagyon értette, hogy hogyan alakulhatott így a dolog. És azt hiszem, talán egy kicsit jobban felkészültünk erre a helyzetre, de ettől függetlenül George-nak minden ambíciója megvan ahhoz, hogy a jövő világbajnoka legyen, de Lewisnak is ahhoz, hogy még egyet hozzátegyen a többihez.”

    Elméletileg Russell a szerződésében ugyanolyan feltételeket kapott, mint Hamilton a 2022-es szezonra vonatkozóan:
    „Úgy gondolom, tiszteletben kell tartanod a másik pilótád terveit és ambícióit is.  Nem fogunk olyan versenyzőt ültetni az autóba, akiben nem lesz meg az ambíció, hogy a lehető legjobban teljesítsen, hogy minél jobban belerúgjon a csapattársába, versenyeket és bajnokságot is nyerjen, és ez egyértelmű. A lendület jó lenne, ha megmaradna a csapatban. Ő egy rendkívül intelligens srác, és megérti ezt.” – zárta Wolff.

  • Egy harmadik bajnoki értékelés is lehet jövőre a Forma-1-ben

    Egy harmadik bajnoki értékelés is lehet jövőre a Forma-1-ben

    A Forma-1 vezetése váratlan lépésre készül, a terveik szerint ugyanis 2022-től egy harmadik bajnokságot is kiírnának.

    Jelenleg két bajnoki címet osztanak ki a száguldó cirkuszban, az egyéni értékelés mellett külön díjazzák a legtöbb pontot összegyűjtő konstruktőrt is.

    Idén három helyszínen jelentősen átalakul a versenyhétvége formátuma. A 100 km-es sprintkvalifikáció miatt egy hétvégén már két versenyt is tartanak, próba jelleggel. Stefano Domenicali a Forma-1 ura elismerte, hogy szeretnék megtartani, sőt a lehető legtöbb hétvégén alkalmazni ezt a fajta lebonyolítást. Ám felhasználva az eddigi véleményeket, tapasztalatokat, merőben eltérő díjazása lehet ezen versenyeknek. Itt jön képbe egy esetleges harmadik pontverseny kiírása.

    A terveik szerint legalább hét sprintfutamot is rendeznének 2022-ben és ezzel oda tudnák adni a Forma-1 Grand Slam bajnoki címét az ezen a versenyeken a legtöbb pontot gyűjtő versenyzőnek.

    „A reakciók, az izgalom mind jók voltak eddig. Jelen pillanatban újragondoljuk az egész formátumot, de elképzelhető, hogy jövőre akár hét sprintfutamunk is lehet.” – kezdte az olasz szakember. „Egy fajta Grand Slamen gondolkozunk, mint bajnoki értékelés, a teniszhez hasonlóan.”

    „Aki megnyeri a sprintversenyek bajnoki címét és az egyéni címet, akkor övé lehet a Grand Slam cím. A Forma-1-nek szüksége van a változásra és érdekesebbé kell tennünk a fiatalabb nézők számára.” – tette hozzá.

  • Jövőre akár már a zandvoorti döntött kanyarban is használható lehet a DRS

    Jövőre akár már a zandvoorti döntött kanyarban is használható lehet a DRS

    Túl a visszatérés utáni első Holland Nagydíjon az FIA rögtön komoly vizsgálatot és tanulmányt kezdett el folytatni. A Hollandiában kapott adatok alapján annak a lehetőségét vizslatják, hogy 2022-ben már a döntött kanyarban is lehessen használni az állítható hátsószárnyat (DRS).

    A zandvoorti aszfaltcsík szűk és kanyargós jellegéből fakadóan nem sok előzést hozott a Forma-1-ben. A leghosszabb DRS zóna a rajt-cél egyenes volt, ami azonban a döntött kanyar után kezdődött. A futam során számtalanszor tapasztalhattuk, hogy nagyon közel kell lenni az üldözötthöz, ha ebben az egyenesben előzni akar valaki.

    A több előzést pedig hosszabb zóna tenné lehetővé, márpedig Zandvoortban erre lenn egy megoldás. Nevezetesen, hogy már a tempós, döntött kanyarban nyílna a hátsó szárny az autókon. Idén ez még tiltott volt, de jövőre ez változhat.

    Az FIA versenyigazgatója Michael Masi ezt óvatos, biztonsági megfontolásokkal indokolta:

    „Mindig szoktunk a DRS-sel szimulációkat végezni, és mindig csak az lesz a végleges megoldás, ami még a tűréshatáron belül van. Zandvoortban a döntött kanyar viszont teljesen ismeretlen volt a számunkra, ezért úgy döntöttünk, hogy menjen le egy teljes versenyhétvége, legyenek információink időmérőről, futamról és aztán majd a futam után felülvizsgáljuk, mint ahogy minden esetben tenni szoktuk. Megnézhetjük, hogyan tudunk és kell változtatnunk a jövő évre.”

    „Ugyan jövőre teljesen más autók lesznek, de az idei adatok remek támpontot fognak adni arra vonatkozóan, hogy hogyan változtassunk a DRS zónákon.”

  • Hülkenberg kemény munkára számít Bottas részéről

    Hülkenberg kemény munkára számít Bottas részéről

    Valtteri Bottas már nem lesz tagja a Mercedes csapatának 2022-től, ugyanakkor a mezőnyből nem kell majd hiányolnunk. A korábbi Forma-1-es pilóta Nico Hükenberg szerint az Alfa Romeo csapatánál sem lesz egyszerű dolga, hiszen a középmezőnyben más szabályok uralkodnak.

    Bottasnak ugyan már volt része a középmezőnyben való küzdelemben a Williams színeiben, mielőtt 2017-ben az aktuális világbajnokhoz igazolt volna. Öt év elteltével, jövőre ismét azért kell majd küzdenie valószínűleg, hogy a lehető legerősebb pontszerző helyek valamelyikén végezzen.

    „Igazából, én azt is megértettem volna, hogyha ezután az öt év után egy évet kihagyna, amely öt évet Lewis Hamilton csapattársaként kellett eltöltenie. Ezért jár neki a tisztelet, mivel nem lehet egyszerű a világ egyik, hanem a legjobb versenyzőjével egy csapatban húzni az igát. Nagyon sok dolgot kellett elviselnie ezek alatt az évek alatt, szóval emelem kalapom.” – mondta Nico Hülkenberg a Servus TV-nek.

    Minden tisztelettel, de azért Hülkenberg hozzátette, most a finn egy kisebb, gyengébb csapathoz fog igazolni:
    „Ez egyértelműen egy változás. Nem lesz tovább egy top autóban, szóval újra hozzá kell szoknia a középmezőnyhöz, a valósághoz. Ott más szabályok vannak.” – zárta a német.

  • Bejelentette a jövő évi felállását az AlphaTauri

    Bejelentette a jövő évi felállását az AlphaTauri

    Az AlphaTauri egy hivatalos közleményben jelentette be, hogy a 2022-es Forma-1-es szezont is a Pierre Gasly-Yuki Tsunoda párossal fogják teljesíteni.

    Gasly még a Red Bulltól való lefokozását követően tért vissza a faenzai istállóhoz, akikkel még 2017-ben mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban. Azóta sikerült három dobogós helyezést szereznie, beleértve a 2020-as Olasz Nagydíjon aratott futamgyőzelmét is. A francia örül annak, hogy tovább folytathatja a munkát a Franz Tost által vezetett gárdával.

    „Örülök annak, hogy legalább még egy évet biztosan itt lehetek az AlphaTaurinál” – nyilatkozta Gasly a bejelentést követően. „Még 2017-ben érkeztem meg ide és azóta nagyon sokat fejlődtünk. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy az idei szezonban mire leszünk képesek még, illetve arra is, hogy mit hoz számunkra az új éra. Szeretném továbbra is segíteni és előrébb vinni a csapat munkáját.”

    Tsunoda a Formula 2-ből érkezett meg a Forma-1-be, miután Danyiil Kvjatnak nem hosszabbították meg a szerződését és az orosz pilótát így harmadjára is kirúgta a Red Bull. Ugyan az újonc éve eddig nem úgy alakul a fiatal japán számára, mint azt eltervezte, de így is volt pár villanása az idei szezonban.

    „Örömmel tölt el, hogy a második évemet is megkezdhetem az AlphaTaurinál” – lelkendezett Tsunoda, aki sok kritikát kapott már a rádión való kirohanásai, illetve a gyakori autótörései miatt. „Ez egy hihetetlen lehetőség és szeretném megköszönni a bizalmat Dr. Helmut Markónak, hogy további tapasztalatokat gyűjthetek itt az F1-ben. Nagyon jó a kapcsolatom Pierre-rel és az ő tapasztalata is nagyon sokat segített a fejlődésemben.  Örülök annak, hogy folytathatjuk tovább a közös utunkat. Nagyon jól érzem magam itt Faenzában és nagyon kíváncsi leszek, hogy mit hoz majd 2022 a csapat számára.”

  • A Red Bull próbál ülést találni Albon számára 2022-re

    A Red Bull próbál ülést találni Albon számára 2022-re

    A Red Bull jelen pillanatban is Alex Albon számára próbál helyet keresni 2022-re a Formula 1-ben. Ezzel azt lehet feltételezni, hogy az energiaitalosok nem fognak tudni ülést adni a DTM-ben versenyző brit-thai kettős állampolgár számára.

    A Milton Keynes-i istálló a pénteki napon jelentette be Sergio Pérez szerződéshosszabbítását és mivel nagy valószínűséggel az AlphaTauri jelenlegi pilótapárosa sem fog megváltozni, így Albonnak nem lesz helye egyik Red Bull támogatott csapatnál sem. Azonban a Bikák csapatfőnöke, Christian Horner szerint ez nem jelenti azt, hogy a brit-thai származású versenyző nem lehet tagja az F1 mezőnyének 2022-ben.

    „Alex továbbra is fontos részét képezi a csapatunknak” – olvasható a brit szakember szavai az f1i.com hasábjain. „Idén is kulcsszerepet vállalt fejlődésünkben és a következő szezonban is a jelenlegi szerepében fog majd dolgozni. Körül fogunk nézni, hogy lesz-e lehetősége bekerülni bármelyik csapathoz, azonban ha nem találunk neki helyet, akkor 2022-ben is a jelenlegi feladatkörét fogja ellátni.”

    Azonban Albont nem csupán az F1 érdekli, ugyanis nemrégiben egy IndyCar versenyen is megjelent személyesen és már számos olyan pletyka jelent meg vele kapcsolatban, hogy a tengerentúli sorozatba vágyik és ott fogja folytatni a pályafutását.

    „Soha nem lehet tudni, hogy mi történhet” – folytatta Horner. „Alex egy remek srác és a DTM-ben is nagyon jó munkát végez, a múlt hétvégén pedig megszerezte első futamgyőzelmét a sorozatban.”