Címke: 2022

  • Hivatalossá vált a Formula 2 és a Formula 3 2022-es versenynaptára

    Hivatalossá vált a Formula 2 és a Formula 3 2022-es versenynaptára

    A Forma-1 jövő évei naptára után a Formula 2 és a Formula 3 jövő évi helyszíneire is fény derült. A Formula 2-esek rekordot jelentő 14 majd el, amíg az F3-asok kilenc különböző helyszínre látogatnak majd el a következő szezon során.

    Formula 2

    A szezon a március 18-20-ai hétvégén veszi majd kezdetét Bahreinben és majd csak november végén fejeződik majd be Abu Dhabiban. A naptárban találhatunk olyan ismerős helyszíneket, mint például Spa-Francorschamps, Silverstone, Monza és Baku, de mindezek mellett két új pálya is csatlakozik a sorozathoz Imola és Zandvoort személyében.

    Minden helyszínen két futamot rendeznek, ami azt jelenti, hogy a fiatal pilóták 28 versenyen mérhetik majd össze a tudásukat egymás ellen. Az idén használt forradalmian új formátum nem jött be, ugyanis a szervezők túl soknak titulálták a hétvégénti három versenyt.

    Formula 3

    A legkisebbek naptárában is felfedezhetünk egy új helyszínt Bahrein és Imola személyében, ami már rögtön a szezonnyitó két hétvége során bemutatkozhat majd. A Bahrain International Circuit-en kívül viszont csak európai helyszínek adnak majd otthont. A szezon Monzában zárul majd szeptember elején. Itt is két futamot rendeznek majd egy hétvége során, amiből az következik, hogy a szezon során 18 versenyt láthatunk majd.

    Az új változások értelmében visszakapjuk a tavalyelőtti formátumot, ami azt jelenti, hogy újra együtt lesz majd a Forma-1, a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye.

  • Aston Martin: Nem lett volna jó, ha Vettel itthagy minket

    Aston Martin: Nem lett volna jó, ha Vettel itthagy minket

    Otmar Szafnauer kifejezetten örül annak, hogy Sebastian Vettel 2022-ben is náluk fog versenyezni. Az Aston Martin csapatfőnöke szerint nem lett volna jó a silvertone-i istálló számára, ha a négyszeres világbajnok német pilóta otthagyta volna őket a 2021-es évad végén.

    Csupán nemrégiben vált hivatalossá, hogy Vettel 2022-ben is az Aston Martin csapatánál fog versenyezni Lance Stroll mellett. Azonban a bejelentés előtt olyan forgatókönyvek is valószínűnek tűntek, hogy a német veterán visszavonul és végleg itthagyja a száguldó cirkuszt.

    Szafnauer azonban örül a pozitív végkifejletnek és annak is, hogy változatlan pilótafelállással vághatnak majd neki a 2022-es évnek.

    „Szerintem a folytonosság határozottan segíteni fog a számunkra és így könnyebben tudunk majd együtt dolgozni” – véli a Zöldek csapatfőnöke. „Sebastian is egyre inkább kezdi otthon érezni magát itt a csapatnál, szóval nagy kár lett volna, ha máris itthagyott volna minket és egy új pilótát kellett volna szerződtetnünk a helyére.”

    „A csapat is valamilyen szinte új és a szabályok is azok lesznek, ami miatt nagyon nem lett volna jó ez a forgatókönyv. Egy új éra kezdetén pedig különösen fontos lesz a folytonosság, szóval nagyon örülök a jelenlegi helyzetünknek.”

    Vettel helye vált biztosság az egyik legkésőbb, miután a Lawrence Stroll által vezetett csapat csak szeptember közepén jelentette be a maradását.

    Szafnauer elmondása szerint nem volt semmi probléma a négyszeres világbajnokkal való tárgyalás során, csupán „néhány apróbb részleten kellett változtatniuk” a szerződésében. Az Aston Martin csapatfőnöke azt is hozzátette, hogy 2023-ról is meg szeretnének állapodni Vettellel, azonban arra a bizonyos beszélgetésre már csak idén Karácsony után kerül majd sor.

  • Schumacher: A Haas nagy elvárásokkal fog nekivágni 2022-nek

    Schumacher: A Haas nagy elvárásokkal fog nekivágni 2022-nek

    Mick Schumacher megerősítette, hogy a Haasnak nagyok lesznek az elvárásai a 2022-es Forma-1-es szezonra. Az amerikai kiscsapat ugyanis már régóta dolgozik a jövő évi autójukon, ami a jelentős szabályváltozások miatt jelentősen el fog térni az ideitől.

    A Haas a jövő évi autója érekeében rengeteg áldozatot hozott már meg. Az egyik ilyen áldozat az volt, hogy a 2020-as konstrukciójukon éppen csak annyit módosítottak, hogy az megfeleljen a szabályoknak. A tényt pedig az koronázza meg, hogy az autót az egész év során pár kisebb újításon kívül nem is fejlesztették.

    Emiatt szinte borítékolható, hogy Nikita Mazepin és Mick Schumacher sem fog tudni pontot szerezni az újonc szezonjukban, azonban a jövő évi nagy szabályváltozások nagy lehetőséget biztosíthat a Gene Haas által alapított csapat számára. Az amerikai istálló célja nem más, mint hogy újra a középmezőny oszlopos tagja legyenek és újra pontszerző helyekért legyenek képesek csatázni.

    „Az idei évünk az építkezésről szól és ez nagyszerű, hogy ezt a munkát jövőre kamatoztathatjuk majd” – árulta el a német fiatal a Fast Lance podcastjében. „A 2022-es szezonra nagy elvárásaink lesznek, mert jelen pillanatban nagyon jól áll a szénánk.”

    „Már nagyon korán, szerintem mindenkinél előbb kezdtük el a felkészülést a következő évre. Minden lehetőségünk megvan az előrelépésre, mert az idei autónkat ennek oltárán áldoztuk fel. Remélhetőleg ez a fajta megközelítésünk kifizetődik majd. Kényelmesen és jól érzem magam a csapatnál és annak is örülök, hogy jövőre is folytathatjuk a közös munkát.”

    Schumachernek nehéz dolga van, ugyanis már, amikor megérkezett az F1-be, tudta, hogy csak a mezőny levégén csatázhat majd.

    „Nagyon ritka az, hogy egy újonc rögtön az élmezőnyben találja magát” – folytatta a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia. „Szerintem eddig csak Lewis Hamiltonnak adatott meg ez a fajta lehetőség a Forma-1-ben. Régen másabbak volta a dolgok, de természetesen nagyon nehéz a körülményekhez való alkalmazkodás.”

    „Örülök, hogy sikerült elérnem az általam kitűzött kis célokat és emiatt még motiváltabb lettem. Franciaországban sikerült bejutnom a Q2-be, sok kerék a kerék elleni csatát vívhattam és néha alapján fel tudtam venni a versenyt a Williamsekkel és az Alfa Romeókkal.”

  • Hamilton: Örülnék, ha újra ezüst lenne a Mercedes festése

    Hamilton: Örülnék, ha újra ezüst lenne a Mercedes festése

    Lewis Hamilton üdvözölné, ha a Mercedes a jövőben visszatérne az eredeti ezüst festéséhez a most használt feketéről. A hétszeres világbajnok brit pilóta szerint ugyanis ez a fajta cselekedet nem tántorítaná el a stuttgarti márkát a diverzitás népszerűsítésétől.

    A brackley-i istálló a 2020-as Forma-1-es szezont már fekete fényezéssel kezdte meg. A bajnoki címvédők a rasszizmus ellen tüntettek ezzel a festésükkel és erre a szurkolók figyelmét is megpróbálták felhívni ezzel a cselekedetükkel. Azonban a fekete festés 2021-re is megmaradt, de a Mercedes nem zárta ki annak lehetőségét, hogy 2022-re visszatérnek a tradicionális szürke színhez.

    A Mercedes Forma-1-es csapata mellett a Formula E csapatuk fényezése is befeketedett, azonban ők a legutóbbi hetedik szezon során már visszatértek az eredeti szürke színükhöz.

    Hamilton – aki rendkívül komolyan veszi a rasszizmus elleni kampányát – még az Orosz Nagydíj hétvégéjén nyilatkozta azt, hogy „nincsenek konkrét érzései” a szürke festés esetleges visszatérése kapcsán. A nemrégiben 100. futamgyőzelmét megszerző Hamilton szerint fontosak a változtatások, de a diverzitás hirdetését és a rasszizmus elleni kampányukat továbbra is fent kell tartaniuk.

    „Eredetileg Ezüst Nyilaknak szoktak hívni minket” – ismerte el a hétszeres világbajnok, aki idén jó eséllyel pályázik a nyolcadik titulusára. „Amikor megkérdeztek arról, még az idei szezon kezdete előtt, hogy maradjon-e a fekete festés, nem számítottam arra, hogy a második évet is ki fogja húzni. Ez egy nagyszerű dolog, ugyanis ez is szimbolizálja az anti rasszista kampányunkat többe között.”

    „Viszont azzal se lenne problémám, ha jövőre már újra szürkék lennének az autóink. Ugyan a fekete ebben az esetben eltűnne, de ez nem fog minket meggátolni abban, hogy az elkezdett kampányunkat töretlen lelkesedéssel folytassuk a partnercégeinkkel együtt.”

  • Giovinazzi: Nincs más opcióm az F1-en kívül

    Giovinazzi: Nincs más opcióm az F1-en kívül

    Antonio Giovinazzi elárulta, hogy a Forma-1-en kívül jelen pillanatban semmi más opciója sincsen a 2022-es szezonra. Az olasz pilóta szerződése ugyanis az idei év végén lejár az Alfa Romeónál és maradása igencsak kérdéses.

    A hinwili kicsapat – aki megszerezték maguknak Valtteri Bottast 2022-re – második ülésére sokan pályáznak. A jelöltek között van többek között a 30 millió eurós szponzori tőkével rendelkező Guanyu Zhou, azonban az erről szóló pletykákat az Alfa Romeo csapatfőnöke, Fred Vasseur „baromságnak” nevezte.

    Ugyan Giovonazzi a legutolsó három versenyhétvége mindegyikén bejutott a Q3-ba, pontot egyik futamon sem tudott szerezni. Az pedig duplán rossz fényt vet rá, hogy a koronavírusos fertőzését követően visszatérő Kimi Räikkönen azonnal képes volt egy 8. helyet szerezni, ami 4 pontot eredményezett a svájci kiscsapatnak.

    Az olasz pilóta a motorsport.com-nak adott interjújában elárulta, hogy ugyan már keresgeti az alternatívákat, de jelen pillanatban minden erejét arra próbálja meg összepontosítani, hogy megtarthassa az ülését az Alfa Romeónál és ő lehessen Bottas csapattársa 2022-től.

    „Őszinte leszek, próbálom megtartani a jelenlegi ülésemet” – fogalmazott Giovinazzi a mostani helyzetét illetően. „Ha pedig megtörténne a legrosszabb, akkor áttenném a fókuszt 2022-re. Azonban most nem erre, hanem csakis kizárólag a Forma-1-re és az idei szezonból még hátra levő futamokra szeretnék összpontosítani.”

    Az olasz versenyző hozzátette, hogy nem tudja, mikor fog döntést hozni a csapat a jövője kapcsán, de az biztos, hogy ez a dolog nem rá, hanem a csapatfőnök Vasseur-re tartozik legfőképpen.

    „Az egyetlen dolog amit tehetek, az nem más, mint hogy pontokat szerzek és reménykedni abban, hogy ez elég lesz az ülésem megmentéséhez” – folytatta az Alfa Romeo pilótája. „Jelen pillanatban ugyanis semmi más opcióm nincsen a Forma-1-es kívül.”

  • Shwartzman örül az F1 új szabadedzésekre vonatkozó szabályának

    Shwartzman örül az F1 új szabadedzésekre vonatkozó szabályának

    A Ferrari akadémiájának tagja, Robert Shwartzman örül annak, hogy jövőre fiatal pilótákat kell majd alkalmazni az első szabadedzéseken.

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl a La Gazetta dello Sport-nak elmondta, teljes mértékben egyetért azzal a tervvel, mely szerint 2022-ben legalább két versenyhétvégén fiatal pilótával kell teljesíteniük az első szabadedzést:

    „Ha ez minden csapat számára kötelező, akkor ez sportszakmai szempontból igazságos, úgyhogy nekem ez tetszik.”mondta.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke tisztázta, hogy a javaslat szerint csak olyan pilóták jöhetnek szóba, akiknek „nincs nagydíjtapasztalatuk.”

    „Ezek nagyon, nagyon jó hírek.” – mondta Shwartzman, aki jelenleg harmadik helyen áll a Formula 2-ben.

    „Ez lehetővé tenné az újoncok számára, hogy tényleges tapasztalatokat szerezzenek F1-es autókkal. Remélhetőleg ez majd a csapatok számára is egy pozitív tapasztalat lesz majd, lehetővé téve számukra, hogy jobban érdeklődjenek a fiatal versenyzők iránt azáltal, hogy több lehetőséget kapnak a velük való együttműködésre.”

    Shwartzman reménykedett abban, hogy jövőre ő lesz majd Valtteri Bottas csapattársa az Alfa Romeonál, azonban egyre kevésbé magabiztos ezzel kapcsolatban:

    „Hisznek bennem”mondta az orosz.

    „Nagyon hálás vagyok abból a szempontból, hogy hagynak egy Forma-1-es csapattal dolgozni, tesztelhetek, és így a legjobbat tudom kihozni magamból a pályán” – mondta Shwartzman.

    „Nem csak azért segítenek, hogy Forma-1-es pilóta legyek, hanem azért, hogy a Forma-1-ben a Ferrari pilótájává váljak. Az a céljuk, hogy bevegyenek a csapatukba, és én mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy ez megvalósuljon.” – zárta Shwartzman.

  • Korábbi győztesek is ellenzik a monacói hagyományok felrúgását

    Korábbi győztesek is ellenzik a monacói hagyományok felrúgását

    Két korábbi monacói Forma-1-es futamgyőztes, Fernando Alonso és Sebastian Vettel is élesen kritizálta az FIA legújabb döntését, miszerint szakítva a hagyományokkal nem csütörtökön, hanem pénteken rendezik majd meg a szabadedzéseket.

    Hosszú évtizedekig tartotta magát Monacóban a Forma-1, hogy a szabadedzéseket csütörtökönként rendezik meg. A pénteki napok ekkora ugyan szabadnapok voltak, de a csapatok e napon vettek részt számos rangos és fontos promóciós eseményen. Jövőre azonban a három naposra rövidülő Monacói Nagydíjjal ezen promóciós napok eltűnnek.

    Fernando Alonso és Sebastian Vettel is kétszer-kétszer tudott eddig diadalmaskodni a hercegségben, ám egyikük sincs elragadtatva ezen változtatással.

    „Talán nem jelent majd akkora különbséget ez a változtatás, de korábban jó volt egy szabadnap, no nem azért, hogy bulizni tudjunk menni, hanem hogy legyen egy kicsit több időnk felkészülni. Ez amolyan monacói dolog. Egyéként is, a szórakoztató dolgok úgyis eltűnőben vannak… Valószínűleg ezért csökkentik három napra ott a hétvégét, korábban ez élvezetes volt, ezért kell ezt megváltoztatni.” – kezdte a német.

    „Természetesen ez csak vicc volt, nem tudom miért döntöttek a változás mellett. Monacoban ez szerintem remekül működött. Nyilván egy ilyen szabadnapot csak Monacóban szeretnél, de tudunk majd hozzá alkalmazkodni.” – tette hozzá.

    „Mindannyian szeretjük Monacot.” – kezdte Alonso. „Szóval egy nappal kevesebb ott, nem egy jó dolog. Minden csapatnak más és más marketing programja van, ezt a hétvégét szokták leginkább felhasználni a szponzori dolgokra. Nyilván idén a COVID miatt nem volt sok ehhez hasonló aktivitás, de reméljük jövőre egy kicsivel azért több lesz. Egy teljes nap volt a szponzoroké, szerintem változás nem lesz, csak most a csütörtök lesz a támogatóké, a péntek meg már a pályán töltött időé.”

  • Danyil Kvyat számára is a Formula E lehet a következő lépés

    Danyil Kvyat számára is a Formula E lehet a következő lépés

    A Formula E-ben szereplő Penske Dragon istállónál merült fel az ex-F1-es pilóta, Danyil Kvyat neve. Az orosz pilóta ezzel sok társa útját követheti, nevezetesen, a Forma-1-ből kikerülve az elektromos széria felé veheti az irányt.

    Kvyat, aki jelenleg az Alpine tartalékpilótája a 2020-as szezon végén vesztette el az állandó helyét a száguldó cirkuszban. Korábban a Toro Rosso/AlphaTauri valamint a Red Bull versenyzője volt.

    A the-race beszámolója szerint Kvyat a Nicholas Todt által alapított és vezetett menedzseriroda kötelékébe tartozik, akikkel a Penske képviselői már felvették a kapcsolatot. A tárgyalások várhatóan a következő hónapban folytatódnak, miközben a hivatalos bejelentés novemberben történhet majd meg.

    Az orosz versenyző számára mindenképpen az az elsődleges prioritás, hogy állandó versenyzési lehetőséghez jusson. Korábban már nála szóbajött a WEC, az IndyCar vagy éppen a NASCAR is. Egyelőre azonban nem érezheti biztosnak az ülését a Penskenél, hiszen az amerikai istállónak más jelöltje is van Alex Lynn személyében, aki elvesztette a helyét a Mahindránál.

    Nagy esély mutatkozik rá, hogy a Penske egy, már jól bevált Formula E-s módszer alapján dönt majd közülük, nevezetesen, egy közös teszten mérik fel őket, és a jobban teljesítő kapja majd az ülést Sergio Sette Camara mellett.

  • Jövőre is öt helyszínre látogat el az Extreme E

    Jövőre is öt helyszínre látogat el az Extreme E

    Sok más sorozathoz hasonlóan előzetes versenynaptárt kapott az idén bemutatkozott elektromos Extreme E sorozat.

    A világ legkörnyezetbarátabb autóverseny szériája a tervek szerint öt országba és négy kontinensre látogat majd el, ahogy azt tette idén is.

    A 2022-es szezon is Szaúd-Arábiában veszi majd kezdetét feburár végén. Az arab országon kívül míg a szezonzáró, chilei helyszíne fix egyedül. A májusi, második afrikai fordulóra három ország esélyes, az idén is a mezőnyt vendégül látó Szenegál mellett Egyiptom és Tanzánia esélyes még.

    Két hónappal később jön majd, a sarkvidéki állomás, amelynek Grönland vagy Izland fog otthont adni, majd eljön a mezőny számára is a nyári szünet.

    Folytatás majd szeptember 10.-11.-ei hétvégén lesz, erre a hétvégére 4 dél és közép-amerikai (Brazília, Argentína, Uruguay, Costa Rica) és egy európai (Olaszország) ország pályázik.

    Ezután érkezik majd a mezőny november utolsó hétvégéjén a szezonzáróra Chilébe.

    Az Extreme E első éve ugyan több futamot is tartalmazott volna az ötnél, végül a koronavírus-járvány miatt redukálódott le ötre. Az idei szezonból két forduló van hátra Olaszországban, illetve egy még ismeretlen helyszínen.

    A szezont jelen pillanatban Nico Rosberg egysége a Johann Kristoffersson-Molly Taylor duó vezeti.

  • Egy év után változik az F2-es és F3-as hétvégék lebonyolítása

    Egy év után változik az F2-es és F3-as hétvégék lebonyolítása

    Egy évvel ezelőtt eszközöltek drasztikus változtatásokat a két Forma-1-est betétszéria lebonyolításában. Ennek eredményeképpen a két sorozat sosem futott egy hétvégén, és egy fordulóban három versenyt is rendeztek.

    A két sorozat promóterei s az FIA most felülvizsgálták az ezévi tapasztalatokat, és úgy döntöttek, hogy ismét módosítanak a sportszabályzat versenyhétvégék lebonyolítására vonatkozó pontján.

    2022-től ismételten egyszerre fog versenyezni a Formula 2 és a Formula 3, amelyeknél egy szabadedzés, egy időmérő és két futam lesz majd a hétvége programja. Ez gyakorlatilag megegyezik a tavaly évig fennálló formátummal.

    Mindkét sorozat esetében az időmérő edzés eredménye fogja meghatározni a két-két futam rajtsorrendjét. A szombati első futamok rajtsorrendje az F2-esek esetében a pénteki kvalifikáció első tíz helyezettjének a fordítottja lesz, míg az F3-asoknál továbbra is a legjobb 12-t fordítják majd meg. A vasárnapi versenyek rajtrácsa pedig értelemszerűen az időmérő végeredménye alapján fog felállni.

    A változás okát pedig Stefano Domenicali vázolta fel:

    „A 2021-es szezon rendkívül izgalmas volt, mindkét bajnokságban rengeteg tehetség mutatkozott be. Szeretnénk biztosítani, hogy minden rajongó maximális szórakozást kapjon egy versenyhétvége alatt, ezért 2022-től újra egyesítjük a két sorozatot.  Ezzel több akció és esemény lesz egy adott hétvégén, és olyan tartalmat adunk a rajongóknak, amelyek lekötik és izgalomban tartják őket.”

    Bruno Michel, a két sorozat vezetője pedig kiegészítette az olasz szavait:

    „Idénre költséghatékonysági szempontok miatt szeparáltuk el a Formula 2-t és a Formula 3-at, ami hatékonynak bizonyult. Mégha ilyen szempontból ez jól is működött, voltak olyan érdekek, ami miatt változtatnunk kellett. Megértettük, hogy az idei formátumnál előfordult, hogy két forduló között rengeteg idő telt el, ami korántsem ideális. Ezen kívül különböző részvényesek, érdekelt felek is szerették volna, hogyha a két bajnokság ismét együtt versenyezhessen. Alapos mérlegelés után végül az FIA-val úgy döntöttünk, hogy eleget teszünk ennek a kérésnek.”