Címke: 2022

  • Kínosan ügyel rá a Ferrari, hogy szó se essen a 2022-es a vb-címről

    Kínosan ügyel rá a Ferrari, hogy szó se essen a 2022-es a vb-címről

    Mintha csak babonából kerülné a Ferrari-csapatfőnök Mattia Binotto a vb-esély bármilyen szóbeli megnyilvánulását, amikor 2022-ről és az új korszakról kérdezik.

    A katasztrofális 2020-as konstruktőri hatodik hely után a Ferrari idén már visssza tudott kapaszkodni legalább a két gigász mögé a harmadik pozícióba. A hurráoptimista hangok már egy vb-címért harcoló Ferrariról szólnak, pláne az új szabályok első évében, erről azonban Mattia Binotto hallani sem akar. Azt készséggel vállalta nemrég az olasz istálló, hogy győzni azért már szeretne.

    „Prioritás volt 2022. Rengeteg energiát volt szükséges belefektetni a jövő évi szezonba” – avatott be a részletekbe mindenkit Binotto. „Enélkül nagyon nehéz lett volna versenyképesen nekivágni a következő szezonnak. Ettől viszont még nem lehetünk teljesen elégedettek. Elvégre nincs semmilyen viszonyítási pontunk a riválisokhoz képest. Egyelőre amit tudunk, az az, hogy a Ferrari rengeteget dolgozott a 2022-es felkészülésen. És ez jó.”

    A korábban említett győzelmi szándéknál konkrétabb célokat Binotto nem akart megfogalmazni a Ferrari felé. „A legfontosabb a folyamatos fejlődés lesz. Na meg hogy tovább csökkentsük a lemaradásunkat az élcsapatokhoz képest. Hogy ez vb-esélyt jelent-e? Az én megítélésemben egyelőre még mindig nagy a lemaradásunk. Fontos, hogy legalább már néhány versenyen esélyünk legyen pole-ra és győzelemre. Már ez a folyamatos fejlődés eredménye lenne. Ha nem lenne javulás, akkor viszont csalódott lennék. Potenciál van a fejlődésre, és elég sok minden fog megváltozni a 2021-es autókhoz képest.”

  • Hivatalos az Extreme E 2022-es versenynaptára

    Hivatalos az Extreme E 2022-es versenynaptára

    A korábbi előzetes versenynaptárban már az biztos volt, hogy jövőre is öt helyszínen versenyez majd az elektromos tereprali mezőnye. Korábban még számos helyszín volt kérdéses, most azonban már egy kivételével minden futam helye és időpontja fix.

    Az idei évhez képest két hónappal korábban kezdődik majd a szezon, februárban már Szaúd-Arábiában összecsaphatnak a csapatok, ám új helyszínen, Neomban. E „település” érdekessége, hogy jelenleg is nulláról építik fel ezt a várost, amelyet csak a jövő városának harangoztak be, és a terveik szerint 2025-re oda vinnék a Forma-1-es Szaúd-Arábiai Nagydíjat is.

    A futamok sorrendje is változott, eredetileg Afrikába látogattak volna májusban, ehelyett az Island X-Prix keretében Szardíniára utaznak majd el.

    A harmadik futam helyszíne az egyetlen kérdéses, Szenegál vagy Skócia lesz majd a rendező nyár közepén, előbbi országban már idén is ellátogattak az Ocean X-Prix keretében. Skócia eddig a dél-amerikai helyszínek tartalékjaként szolgált a naptárban.

    Az őszi utolsó fordulók helyszínére Dél-Amerikába költözik a mezőny, a szeptemberi X-Prix-re korábban öt ország is pályázott végül Chile lett a befutó, akik így nem a szezonzáróként fognak funkcionálni, mivel az utolsó versenynek Uruguay ad majd otthont november végén. Uruguay elkötelezett az elektromos versenyzés iránt, a Formula E-ben is rendeztek már versenyeket 2018-ban, és az Extreme E is ugyanabba a városba, Punta Del Este-be fog ellátogatni.

    # Dátum Verseny Helyszín
    1 02.19-20. Sivatag X-Prix Neom, Szaúd-Arábia
    2 05.07-08. Sziget X-Prix Szardínia, Olaszország
    3 07.09-10. TBA Skócia/Szenegál
    4 09.10-11. TBA Antofagasta, Chile
    5 11.26-27. TBA Punta del Este, Uruguay
  • Ferrari: 2022-ben már a győzelem lesz a célunk

    Ferrari: 2022-ben már a győzelem lesz a célunk

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint az olasz istállónak 2022-ben vissza kell találnia a győztesek útjára, miután az idei szezonra rengeteget fejlődtek a 2020-ban nyújtott produkciójukhoz képest.

    A maranellói istálló 2020-ban csupán a hatodik helyen zárta a konstruktőri bajnokságot, ami miatt számos változást kellett eszközölni a csapaton belül. Azonban a Vörösök sikerrel jártak a variálásokkal, ugyanis Charles Leclerc és Carlos Sainz nagyszerű idei szereplésének köszönhetően a harmadik helyen zárták a gyártók versenyét, ráadásul a spanyol pilóta révén ők voltak a legjobbak a két élcsapat versenyzői mögött is. A monacói pilóta révén pedig két pole-pozíciót is tudtak szerezni két egymást követő versenyhétvégén (Monaco, Baku), szóval a Ferrari idei szempontja minden szempontból pozitív volt.

    Az őszi motorfejlesztés rendkívül sokat hozott nekik a konyhára és a 2022-es szabályváltozások egy újabb komoly lehetőséget biztosít majd a Ferrari számára. Ezzel pedig a svájci-olasz származású csapatfőnök is tisztában van.

    „A következő szezonban még jobban kell csinálnunk a dolgainkat és versenyeket kell nyernünk” – idézi Binottót a Motorsport.com olasz kiadása. „Ebből kifolyólag jövőre úgy lehetünk versenyképesebbek, hogy egyes versenyeken a legjobbakkal is fel kell tudnunk venni majd a versenyt.”

    Azonban hiába jönnek az új szabályok 2022-től, Binotto szerint a Ferrari még így sem lesz képes az egész szezonban állandó kihívója lenni a Mercedesnek és a Red Bullnak.

    „Nehéz lesz megmondani az erőviszonyokat, mert mindenki tiszta lapról fog majd indulni az új szabályok miatt” – folytatta az olasz istálló csapatfőnöke. „Idén sajnos nem tudtunk futamot nyerni. „Szerintem a csapatunk nagyon erős és kiválóan dolgozunk együtt, de ez ugyanúgy elmondható a riválisainkról is. Ha már a korábbi évek során is képesek voltak gyors autókat csinálni, akkor az érdemet nem szabad elvennünk tőlük.”

    „A magunk részéről mi minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a jó érdekében. Tudjuk, hogy még vannak olyan dolgok, amikben fel kell nőnünk az élcsapatokhoz és erre fogunk maximálisan összepontosítani. Jelen pillanatban nem vagyunk ott a legjobbak között, mert a Mercedes és a Red Bull nagyon erős, de ha így folytatjuk a fejlődést csapatként, akkor semmi sem lehetetlen.”

  • A pénzbírságnál is súlyosabb büntetés várhat Hamiltonra

    A pénzbírságnál is súlyosabb büntetés várhat Hamiltonra

    Lewis Hamilton nem vett részt az FIA díjátadó gáláján, amivel vétett a szabályok ellen. Az első hírek szerint „csak” pénzbüntetés várhatott a hétszeres bajnokra, ám a legújabb fejlemények szerint egy, a következő futamára és ezáltal akár a bajnokságára is kiható szankciót kaphat.

    A brit Express beszámolója alapján az FIA új elnökének jelenléte máris érezteti a hatását, aki már korábban kijelentette, hogy nem fognak kesztyűs kézzel bánni a szabályt szegőkkel, így Sir Lewis Hamiltonnal sem. A forrás kiemeli, hogy Ben Sulayem elnök saját döntési jogköre, hogy ezt az esetet egy független bírák elé terjeszti, vagy az FIA versenybírói döntenek majd róla márciusban Bahreinben.

    Egy ilyen kihágásért pénzbüntetés vagy megrovás járhat, ám Hamilton esetében az utóbbiból lehetnek komolyabb következmények. Ugyanis ha a következő idény kezdete előtt döntenek úgy, hogy a britet inkább megrovásban részesítik, mintsem pénzbüntetésben, akkor Hamiltonnak ez lesz a harmadik megrovása egy bajnokságon belül (a számláló hivatalosan az új bajnoki idény kezdetekor nullázódik) ami automatikusan egy tíz helyes rajtbüntetést von maga után, ez esetben az új éra első versenyét büntetéssel kellene kezdenie.

  • Verstappen döntött: az 1-es rajtszámmal fog versenyezni 2022-ben

    Verstappen döntött: az 1-es rajtszámmal fog versenyezni 2022-ben

    Max Verstappen megerősítette, hogy 2022-ben az 1-es rajtszámot fogja majd használni. A holland fiatalnak a következő lesz az első olyan szezonja, ahol megvédheti majd a nemrégiben megszerzett világbajnoki címét.

    A Red Bull pilótája egy utolsó körös előzéssel szerezte meg a vb-címet Lewis Hamilton előtt a 2021-es Forma-1-es évad szezonzáró futamán Abu Dhabiban. Mindez azt jelenti, hogy Verstappen, ha szeretné, 2022-ben akár az 1-es rajtszámot is választhatja majd magának az eddigi F1-es karrierje során használt 33-as helyett.

    Ugyan a bajnoki címvédő számára nagyon kedves a 33-as szám, azonban a korábbiakban már elmondta, hogy nagyon szívesen használná az 1-es rajtszámot, ha lesz rá majd lehetősége. A holland pilóta pedig a hétfői nap folyamán megerősítette a médiának, hogy az 1-es rajtszámot fogja használni 2022-ben.

    „Igen, használni fogom az 1-est” – válaszolta Verstappen az újságíroknak, amikor a jövő évi rajtszámáról kérdezték őt. „Hány lehetőséged lesz az életben arra, hogy ezt a rajtszámot használd? Lehetséges, hogy ez lesz az egyetlen olyan év, amikor ezt a számot használhatom. Szerintem ez a legmenőbb rajtszámot és egyértelmű, hogy használni fogjuk jövőre.”

    Ez azt jelenti majd, hogy 2014 óta először láthatjuk majd az 1-es rajtszámot a száguldó cirkuszban. 7 évvel ezelőtt is egy Red Bullon volt ez a szám, csak akkor még Sebastian Vettel RB10-én volta rajta.

  • A Lada még nem döntött a jövő évi WTCR-es visszatérésről

    A Lada még nem döntött a jövő évi WTCR-es visszatérésről

    Először vett részt egy WTCR-hétvégén a Lada. Az orosz gyártó szocsi-i szezonzárón állt rajthoz a Világkupában.

    A Lada még a WTCC-s érában gyári csapatként állandó tagja volt a szériának, ám a 2018-as újjáalakulás óta távolt maradtak.

    A szezonzárón szabadkártyásként vehettek részt két autóval, melyeket Kirill Ladyigin és Mikhail Mityaev vezettek. A csapat, a Lada Sport Rosneft azonban még nem döntötte el, hogy 2022-ben teljes szezonban rajthoz állnak-e.

    „Ez idáig még nem döntöttünk ezzel kapcsolatban. Tavasszal fogjuk bejelenteni a 2022-es programunkat, ha rajthoz állunk, akkor fogunk mindenkit informálni.” – jelentette ki Artem Tolokonnikov a csapat részéről.

    A márka bemutatkozó hétvégéje nem sikerült túl jóra, igaz a szabadkártyás versenyzőknek járó plusz súlyok is megnehezítették a dolgukat, végül egy 13. és egy 14.helyet tudott felmutatni a két versenyző legjobb eredmény gyanánt.

    „A plusz súly nagyon rányomta a bélyegét az autónk sebességére. Ezen kívül pedig egy olyan pályán voltunk, ahol hosszú egyenesek vannak, amely hatványozza a plusz súly negatív hatását. A pilótáink szerint a ballaszt miatt körönként 1,5 másodperccel voltunk lassabbak.”

    Mindezek mellett a csapatnak még a számukra eddig ismeretlen gumigyártóval is meg kellett birkóznia.

    „A legnagyobb kihívás mégis a csapat számára az új Goodyear gumik voltak. Az orosz TCR bajnokságban Yokohama abroncsokat használunk, amelynek teljesen eltérő tulajdonságai van. rövid távon képesek voltunk az új gumik működését megérteni, de arra nem volt időnk, hogy az autót is hozzá igazítsuk.” – fogalmazott.

    Ami viszont biztos, hogy teljes szezont jövőre sem fognak teljesíteni a túraautózás elitjében.

    „A közeljövőben nem tervezünk teljes idénnyel. Mind a Lada és a Rosnaft orosz márkák, akik a hazai motorsport fejlesztésére fókuszálnak.”  

  • F1-es lehetőségben reménykedik az F2-t otthagyó Shwartzman

    F1-es lehetőségben reménykedik az F2-t otthagyó Shwartzman

    Azt már tudja Robert Shwartzman, hogy év végén dobbant az F2-ből, függetlenül a végeredménytől. Konkrétumai még nincsenek (a közel)jövőre, vágyai igen.

    Robert Shwartzman F2-es karrierje a hétvégén Abu Dhabiban lezárul. Az orosz matematikailag akár még bajnok is lehet, bár hátránya 51,5 pont az éllovas Oscar Piastrihoz képest. A jövőjével kapcsolatban egyelőre két dolog biztos: hogy távozik az F2-ből és hogy ott lesz az F1 újonctesztjén az Abu Dhabi Nagydíj után. Az újoncteszten Ferrarit és Haast is vezető Shwartzman ettől tovább egyelőre nem lát. Vágyai azért nyilván vannak. Shwartzman célja a váltás ellenére továbbra is az F1.

    „Azt meg tudom erősíteni, hogy ez az utolsó évem az F2-ben” – jelentette ki Shwartzman. „Hogy jövőre mi lesz, azt viszont egyelőre még én magam sem tudom. Éppen emiatt nem is nagyon akarok erről beszélni. Vágyak és tervek persze vannak. De az egyetlen fix információ az, hogy ez az utolsó évem a Premával és az F2-ben.”

    Na de akkor a vágyak? Shwartzman egy dologra koncentrál. „A cél az F1. Minden ehhez fog kapcsolódni. Egy év múlva ilyenkor remélhetőleg lesznek megfontolásra méltó lehetőségek. Ezekkel a srácokkal akarok harcolni.”

     

  • Jean Todt visszatérhet a Ferrarihoz!

    Jean Todt visszatérhet a Ferrarihoz!

    Napokon belül is hivatalosan lejár az FIA-elnöki mandátuma Jean Todtnak. A francia szakember jövőjében pedig egy eddig nem várt fordulhat állhat be. A Ferrari elnöke ugyanis szeretné visszacsábítani Todt-ot egykori sikerei helyszínére.

    A 75 éves francia sportvezető 1993-ban került a Ferrari csapatfőnöki székébe, és a nevéhez fűződik a Scuderia aranykora, Michael Schumcherrel zsinórban öt egyéni és hat konstruktőri világbajnoki címet is szerzett.

    Ő volt a csapatfőnök Kimi Räikkönen bajnoki évében is, majd 2008-ban vette át a helyét Stefano Domenicali. 2009 végéig tanácsadóként dolgozott Maranelloban, majd az év végén megválasztották a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökének. A Ferrari a távozása óta nem nyert sem egyéni, sem konstruktőri világbajnoki címet.

    Az már korábban eldőlt, hogy nem indul az FIA következő elnökválásztásán, így három ciklust követően elköszön. Ezt tudva, a Ferrari elnöke John Elkann még az idei Le Mans-i 24 órás verseny alatt – ahol vendégként volt jelen – megkörnyékezte Todtot, hogy visszacsábítsa őt az olaszokhoz.

    Több forrás beszámolója szerint Todt elsősorban Mattia Binotto munkáját segítené, és a lehetséges pozícióját leginkább Niki Lauda korábban a Mercedesnél betöltött szerepéhez lehetne hasonlítani.

    Jeddah-ban az F1 is elköszönt az elnöktől, hiszen ebben a titulusában utoljára járt Forma-1-es versenyen.

    Az FIA a következő elnökválasztást december 17.-én tartja, ahol ketten szálnak majd versenybe az elnöki posztért. Graham Stoker és Mohammed bin Sulayem.

  • Kiszáll a Honda a Red Bull mögül, de mégsem teljesen

    Kiszáll a Honda a Red Bull mögül, de mégsem teljesen

    Egy logó formájában látható módon is megmaradhat a Honda a Red Bull autóján szponzorként. Erről maga a gyár képviselője beszélt Szaúd-Arábiában.

    Egy furcsának ható megállapodás keretein belül a Honda 2022-ben hivatalosan már nem lesz a Red Bull (és az AlphaTauri) motorszállító partnere. Ezzel együtt megmarad egy szoros partneri kapcsolat a japánok és a csapat között a saját motor felé történő átmenet biztosítása érdekében. Ennek pedig az autón lévő szponzorfeliratokban is lesz látható megnyilvánulása.

    „Dolgozunk a jövő évi motoron, mielőtt befagyasztják a fejlesztéseket” – avatott be mindenkit a részletekbe Toyoharu Tanabe Szaúd-Arábiában. „Óriási változások jönnek az aerodinamikában, ehhez igazítjuk hozzá a teljesítményt is.”

    Felmerül a kérdés: akkor miért száll ki egyáltalán a Honda hivatalosan? „Ez egy nagyon jó kérdés. A gyár döntött így.”

    A Honda kiszállása tehát leginkább főleg névleges, de ettől még nem csak a háttérben, a szakmai munkában, hanem felirat szintjén is ott lehet a Red Bull az autón. „Lehet, hogy egy logó formájában a Honda megjelenik majd a jövő évi autón. Nem tudni még. Kérdés, hogy milyen formában.”

    Szóba kerülhet a Honda háttérbe vonulásának okai között akár még a büszkeség is. Erről tanúskodnak legalábbis Tanabe szavai. „A becsléseket el lehet végezni akár még a motorhangok alapján is. Ezek alapján ott vagyunk egy nagyon hasonló szinten. De nem mi vagyunk a legjobbak. A megbízhatóságot illetően is nagyon hasonló a szint, amit képvisel minden motorgyártó.”

  • Russell imádná, ha megint élcsapat lenne a Williams

    Russell imádná, ha megint élcsapat lenne a Williams

    George Russell szívében a szavai alapján mindig lesz hely a Williamsnek. Bár most otthagyja őket, reméli, egyszer méltók lesznek a múltjukhoz.

    George Russell első lépéseit a Williams versenyzőjeként tehette meg az F1-ben. 59 verseny (és az ezeken szerzett egyelőre egy dobogó) után 2022-ben már a Mercedes versenyzője lesz. Viszont nem felejti el soha a kezdeteket és a legjobbakat szeretné a Williamsnek.

    „Óriási büszkeséggel a szívemben hagyom el a Williamst” – fogalmazott Russell érzelemdúsan a Crash.net kérdésére. „Többször is pontot tudtam szerezni itt és dobogón is állhattam. Ezek az emlékek örökre megmaradnak. És ebben benne van az átélt küzdelem is. Mindkét oldalát megtapasztaltuk az éremnek, benne a kivételes néhány versennyel. Emlékszem a kezdeti időszakra, amikor háromszor köröztek le a három másodperccel lassabb autómban ülve. Ehhez képest két és fél évre pedig felálltunk a dobogóra. Ez pedig óriási.”

    Russell szerint távozása után sem lesz gond a Williamsnél. „Minden egyes csapattag az élmezőnybe való visszatérésen dolgozik. Ezzel kapcsolatban viszont reálisan tudnak a dolgokhoz állni. Tudják, hogy ez valószínűleg évek kérdése. Nem lehet ilyen horderejű változásokat egy-két év alatt eszközölni. Ígéretes dolgokat látok. Semmit nem imádnék jobban, mint hogy ismét az élmezőnyben lássam őket csatázni.”

    George Russell egy versenyt már teljesített a covid-fertőzött Lewis Hamilton helyére beugorva Mercedes-versenyzőként, a második bahreini futamon végül kilencedikként futott be.