Címke: 2022

  • A tiltás ellenére is lesz repülőshow a Brit Nagydíj előtt

    A tiltás ellenére is lesz repülőshow a Brit Nagydíj előtt

    Az idei év első egyik nagy változása a Forma-1-ben az volt, hogy a környezetvédelem jegyében betiltották a futamok előtt sok helyen megszokott látványosságot, a légiparádét.

    Az egyik ilyen ikonikus helyszín Silverstone volt, ahol a Brit Királyi Légierő Aerobik Csapata, a vörös nyilak, vagyis The Red Arrows szokott minden évben repülni a pálya felett.

    A szervezők azonban bejelentették, hogy ők kivételnek számítanak, mivel a száguldó cirkusz a polgári repülést nem tiltja, azzal a feltétellel, ha fenntartható üzemanyagot használnak. A brit csapat a jelek szerint ez alól mentességet kaptak, mivel az ő terveikben „csak” 2040 szerepel, mint végcél a fenntartható üzemanyag használatára.

    Ez pedig azt is jelenti, hogy a helyszínre kilátogató nézők továbbra is láthatják ahogy a Hawk T1-es gépek a fejük felett száguldoznak.

    „A The Red Arrows jelentős szerepet játszott a motorsport rajongók szórakoztatásában az 1966-os első szerepvállalásuk óta. Nagy örömmel jelenthetem be, hogy ez a közkedvelt hagyomány a 2022-es Brit Nagydíjon is jelen lesz. A The Red Arrows nem tartozik a katonai repülés körébe, és ezáltal nem tartozik abba a csoportba sem, amelyet a Forma-1 nem engedélyez. Alig várjuk már, hogy július 3.-án ismét üdvözölhessük őket Silverstone-ban.” – áll a pálya hivatalos közleményében.

  • Megvan a VAR második pilótája is a Formula 2-ben

    Megvan a VAR második pilótája is a Formula 2-ben

    Teljessé vált a Formula 2 új csapatának, a Van Amersfoort Racingnek (VAR) a pilóta felállása. A korábban bejelentett Jake Hughes mellé csatlakozik a belgák reménysége Amaury Cordeel.

    A 19 éves pilóta a Formula 3-ból érkezik a holland istállóhoz, ahol első, és eddigi egyetlen idényében nulla ponttal zárt. Eddigi legnagyobb sikere pedig 2018-ra tehető, amikor is megnyerte a spanyol F4-es bajnokságot.

    Nem lesz már ismeretlen számára a VAR, hiszen a tavaly év végi F2-es teszten már a csapatot képviselhette Abu Dhabiban.

    „Rendkívül izgatott vagyok, hogy felléphetek a Formula 2-be. A szezonvégi teszten már megismerhettem az autót, amit lenyűgöző vezetni. A teljesítménynövekedés az F3-asokéhoz nyilván elég jelentős, de jól éreztem magam a volán mögött. Nagyon jól tudom, hogy az előttem álló szezon kihívásokkal teli lesz, meredek tanulási folyamat elé nézek.” – kezdte a belga.

    „Azonban az, hogy a Van Amersfoort Racing a csapatom, akikre támaszkodhatok, nagy önbizalmat ad nekem. Hálás vagyok a belém vetett bizalomért, és alig várom már a debütálásomat. Az abu dhabi-i teszten mutatott elkötelezettség és profizmus lenyűgöző volt.” – folytatta.

    „Minden F3ban szerzett tudásomat befogom vetni, hogy a legjobb legyek, és a csapat támogatásával közösen fogok építkezni. A holtszezont arra használtam, hogy mind fizikálisan, mind mentálisan a megfelelő állapotba kerüljek, nem beszélve a szimulátorban eltöltött végtelen órákról. Készen állok!” – jelentette ki.

    A csapatvezető Rob Niessink pedig a következőképpen kommentálta a bejelentést:

    „Az abu dhabi-i teszt után tudtuk, hogy Amauryt akarjuk az egyik autónkba beültetni. Nagyon elkötelezett a teljesítmény iránt és jól illeszkedik a csapatba. Bebizonyította, hogy egy intelligens versenyző és gyorsan tanul, amit mi nagyra értékelünk. A csapatunk izgatott és készen áll, hogy minden lehetséges módon támogassa őt abban, hogy teljes mértékben kiaknázza a magában rejlő lehetőségeket. Mivel neki is meg nekünk is ez lesz az első F2-es évadunk, tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz egy sétagalopp, de csapatként elkötelezettek vagyunk, hogy nyomot hagyjunk magunk után, már az első bahreini fellépésünk során is.”

  • Nem tudta az Alfa, mit hoz magára azzal, hogy nem fejlesztett 2021-ben

    Nem tudta az Alfa, mit hoz magára azzal, hogy nem fejlesztett 2021-ben

    Fred Vasseur csapatfőnök elismerte, alábecsülték annak a döntésnek a hatásait, miszerint az Alfa nagyon hamar elengedte a 2021-es autó fejlesztését.

    Korábban a Haas csapatfőnöke beszélt arról, hogy érdemben hozzá se nyúltak az autójukhoz, hogy minden kapacitásukkal 2022-re készülhessenek az amerikai istállónál. Nagyon hasonló dolog történt az Alfa Romeo esetében is Fred Vasseur elmondása szerint. Csak épp a következményekkel nem számoltak Hinwilben.

    „Még 2020-ban meghoztuk ezt a döntést év végén. Elkezdtünk 2022-re készülni” – avat be a csapat mechanizmusaiba Vasseur. „Csak éppen ettől még ott volt 22 verseny, amit le kellett futni ugyanazzal az autóval. Pszichológiailag ezt nagyon nehéz letudni. Amikor jönnek fejlesztések, ott van az a… nem is motiváció, hanem remény, hogy majd jobb lesz. Itt viszont nekünk ez nem volt meg.

    Az Alfa Romeo végül csak a már említett Haast tudta megelőzni, miután a Williams is átugrotta az olasz-svájci istállót. „Pedig a tiszta teljesítmény egyébként nem volt rossz. Azt hiszem, még előre is tudtunk lépni az egy évvel azelőttihez képest. Az időmérők átlagait nézve például gyorsabbak voltunk a Williamsnél. A versenyeken is gyorsabbak voltunk a Williamsnél. Valami tizennégyszer végeztünk előttük. Az időmérőkön viszont nem tudtunk élni két jó lehetőséggel, a Hungaroringen és Spában.

    Vasseur szerint viszont van ezekre magyarázat. „Spában úgy nem szereztünk pontot, hogy egyébként nem voltunk rosszak az időmérőn. A magyarországi történések jóval frusztrálóbbak. A szezon egyik legjobb időmérője után belekeveredtünk a balesetbe az egyes kanyarban.

    Az Alfa Romeo tehát meghozta a döntést, azt viszont Vasseur szerint majd csak az idő dönti el, hogy ez jó döntés volt-e. „Vajon megérte volna-e abba pénzt és munkaórát feccölni, hogy előrelépjünk a kilencedikről a nyolcadik helyre? Vagy inkább koncentráljunk 2022-re? Kockáztattunk, most majd meglátjuk, bejött-e.

  • Női versenyzőt is indítanak a britek a ROC-on

    Női versenyzőt is indítanak a britek a ROC-on

    Az idén visszatérő, és első ízben jeges/havas pályán megrendezett Bajnokok Tornáján a britek egy nőt és egy férfit fognak indítani, két igazi klasszist.

    A brit csapatot a W Series kétszeres bajnoka Jamie Chadwick és a korábbi Forma-1-es pilóta David Coulthard képviselik majd. A 23 éves hölgy számára ez lesz az első alkalom, hogy részt vehet a Bajnokok Tornáján, míg Coulthard számára ez már a 13. szereplése lesz.

    A Svédországban megrendezett viadalon – amelyet február 5.-6. között bonyolítanak le – az első napon mérik majd össze a tudásukat a Nemzetek Viadalán.

    Chadwick a jelenkor legsikeresebb női autóversenyzője, ő nyerte meg az eddigi két W Series évadot, emellett az Extreme E-ben is kipróbálhatta már magát, valamint a Williams F1-es csapatának is a fejlesztő versenyzője.

    David Coulthard már kétszer megnyerte a bajnokok versenyét, a Forma-1-ben 13 futamot nyert meg hosszadalmas pályafutása során, ráadásul a jelenlegi társával is jól ismerik egymást, hiszen a skót ex-pilóta 2019-ben a W Series nagykövete és tanácsadója volt.

    A 2022-es RoC Nemzetek Versenyén összesen kilenc „nemzet” fog részt venni: Svédország, Norvégia, Finnország, USA, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, valamint az egyesített Latin-Amerika és az Északi Országok csapata.

    Az idei megmérettetésen olyan neves versenyzők fognak megküzdeni, mint a kilencszeres Le Mans-győztes Tom Kristensen, a hétszeres NASCAR bajnok Jimmie Johnson, a kilencszeres rali-világbajnok Sebastian Loeb, a négyszeres Indy500 győztes Helio Castroneves, vagy a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel.

    Nemzetek Kupája
    🇸🇪 🇩🇰 Team
    Nordic
    Johan Kristoffersson
    Tom Kristensen
    🇳🇴 Team
    Norway
    Petter Solberg
    Oliver Solberg
    🇫🇮 Team
    Finland
    Valtteri Bottas
    Mika Häkkinen
    🇺🇸 Team
    USA
    Jimmie Johnson
    Travis Pastrana
    🇩🇪 Team
    Germany
    Sebastian Vettel
    Mick Schumacher
    🇲🇽 🇧🇷 Team
    Latin America
    Benito Guerra Jr.
    Hélio Castroneves
    🇬🇧 Team UK
    Jamie Chadwick
    David Coulthard
    további Bajnokok Tornája indulók:
    🇸🇪 Mattias Ekström
    🇫🇷 Sébastien Loeb
  • Pályán a Peugeot szárny nélküli hiperautója

    Pályán a Peugeot szárny nélküli hiperautója

    Először gurult pályára a Peugeot tavaly nyáron bemutatott hiperautója. A francia gyártó ezzel a modellel tér vissza idén a hosszútávú világbajnokság mezőnyébe.

    A franciák modellje több szempontból is különleges, leginkább azért, mert nincs hátsó szárny az autón, ami a hypercar szabályok rugalmasságára vezethető vissza. A ground-effectre épülő autót egy ikerturbós 2.6 literes V6-os erőforrás hajtja majd. A 680 LE-s benzin motort egy 271 LE-s elektromotor egészít majd ki.

    A 9X8 kódjelű autót rutinos és sokat megélt pilóták terelgethetik majd a WEC soron következő idényében.

  • Egy Porsche Taycan lesz a Formula E biztonsági autója 2022-ben

    Egy Porsche Taycan lesz a Formula E biztonsági autója 2022-ben

    A Porsche legelső tisztán elektromos sportautója lesz majd a 2022-es Formula E idény hivatalos biztonsági autója.

    Tavaly egy BMW és egy MINI látta el ezt a feladatkört, így a sorozat ragaszkodik továbbra is a német vonalhoz. A Taycan Turbo S tökéletes választás erre a szerepkörre, ugyanis a sajátos vezethetőségi és biztonsági kialakítása mellett 761 LE-s teljesítményre is képes, és 2,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet és 260 km/h-s végsebességre is képes.

    A biztonsági autó fényezése idén eltérő lesz a korábbiakhoz képest, ugyanis valódi színkavalkád figyelhető meg rajta. Ezek a színek a sorozat tizenegy csapatának a színeit jelképezik, ezzel szeretné a széria kifejezni a résztvevők elkötelezettségét az autóversenyzés tisztán elektromos jövője felé. A fényezés ezen kívül pedig mai társadalmi értékeket, vagyis a sokszínűséget is hivatott képviselni.

    Hamarosan pedig élesben is láthatjuk majd az új biztonsági autót, hiszen másfél hét múlva rajtol az idei világbajnoki évad Szaúd-Arábiában.

  • Az első téli tesztig nem próbálja ki az idei autót Schumacher

    Az első téli tesztig nem próbálja ki az idei autót Schumacher

    Csak a hivatalos téli teszteken fogja kipróbálni a vadiúj autókat Mick Schumacher. Ez azt is jelenti, hogy a fiatal német a virtuális térben sem próbálhatja ki az idei konstrukciót.

    Idén minden eddiginél fontosabb lesz a megtett kilométerek száma a szezonnyitó előtt, hiszen drasztikus mértékben változnak az autók. Noha a Forma-1-ben tiltott a privát teszt az aktuális autókkal, ám a szimulátorokban már a tesztek előtt meg lehet ismerkedni az új autókkal.

    De nem minden csapatnak lesz erre lehetősége, a Haas ugyanis nem rendelkezik saját szimulátorral, így Nikita Mazepin és Mick Schumachernek is várnia kell Barcelonáig. Schumacher esetében azonban a Ferrari segíthetne neki, miután ő lesz a hivatalos tartalékpilótájuk 2022-benn, ám a saját elmondása szerint Maranelloban sem fog szimulátorozni.

    A 22 éves pilóta a német Auto Motor und Sportnak adott interjút, amelyben arra a kérdésre válaszolt, hogy a szimulátorban vezette-e már a 2022-es autót:

    „Jelenleg nem, ugyanis nincsen szimulátorunk. Ennek viszont jövőre meg kell változnia. Úgy hiszem, hogy legelőször majd csak Barcelonában vezethetem az idei autót.” – jelentette ki.

  • Alonso szerint még előny is, hogy ő az F1 rangidőse

    Alonso szerint még előny is, hogy ő az F1 rangidőse

    Fernando Alonso a pozitív oldalát fogja meg annak, hogy Kimi Räikkönen visszavonulásával ő lett a mezőny legidősebb versenyzője.

    Fernando Alonso immár 21 éve, hogy bemutatkozott az F1-ben. 2001 óta immár 333 futamon indult el ténylegesen, és idén, 40. évét betöltve sem lassít. Korával Alonso Kimi Räikkönen visszavonulása után a mezőny legidősebb versenyzője lett, megelőzve a 37 éves Lewis Hamiltont.

    Alonso nemrég úgy fogalmazott, hogy bár talán nem úgy tűnik, boldognak érzi magát. Ezt pedig a kora sem befolyásolja.

    A koromat illetően jól érzem magam, sőt, még előnyként is tekintek rá” – szögezte le Alonso a Motorsport.com kérdésére. „Ismerem a pályákat, ismerem a 18 colos kerekeket is a WEC-ből, amiket most mindenki tesztel. Itt is pontosan ugyanúgy fognak viselkedni a gumik, és pontosan ugyanúgy is kell majd vezetni őket, mint a WEC-ben, ami az eddigi F1-es vezetési stílushoz képest elég más. Sokaknak viszont ez lesz vele az első alkalom. Ez pedig az én helyzetemben jó dolog.

    Persze 40 betöltött életév áldozatokkal jár Alonso számára. „Az egyetlen probléma motivációt találni ilyen korban ahhoz, hogy 300 napot távol leszek az évben. Meg kell lenni ehhez a vágynak erre. Meg ehhez kell igazítanod az életstílusodat. Ezen kívül viszont főleg előnyei vannak ennek. Az életem ezen szakaszában ráadásul mindent fel tudok tenni az F1-re. Az autók sem igényelnek akkora fizikumot, mint mondjuk 2004-05 környékén.

  • Íme a 2022-es F1-es mezőny fizetési listája

    Íme a 2022-es F1-es mezőny fizetési listája

    Noha igyekeznek a csapatok és a versenyzők is az esetek nagy részében privát információként kezelni a fizetéseket, mégis évről-évre mindig valahogy kikerülnek az értékek.

    Idén ezt a racingnews365.com nevű weboldal közölte.

    A listát nem meglepő módon Lewis Hamilton vezeti évi 40 millió dolláros fizetésével, mögötte a legfőbb riválisa és a világbajnoki cím védője Max Verstappen következik 15 milliós deficittel.

    Az első négy helyen található a mezőny mind a négy világbajnoka, miután Alonso a harmadik, Vettel a negydik a vonatkozó rangsorban. Ők négyen együtt többet keresnek, mint a mezőny többi 16 versenyzője összesen.

    A csapatváltók közül Valtteri Bottas fizetése az Alfa Romeónál megegyezik a tavalyi Mercedeses fizetésével, míg George Russell ötmillió dollárt tehet zsebre, amely nyolcada csapattársa éves gázsijának.

    A mezőny egyetlen újonca, az első kínai Forma-1-es pilóta Zhou fizetése az elmúlt évek újonc fizetésével egyezik meg, egymillió dollár.

    A visszatérő Alex Albon pedig többet keres majd, mint a kanadai csapattársa a Williamsnél.

    A mezőny szegénylegénye pedig Yuki Tsunoda, akinek fizetése nem éri el az egymillió dollárt sem.

    Pilóta Csapat Éves fizetés ($)
    Lewis Hamilton Mercedes 40.000.000
    Max Verstappen Red Bull 25.000.000
    Fernando Alonso Alpine 20.000.000
    Sebastian Vettel Aston Martin 15.000.000
    Daniel Ricciardo McLaren 15.000.000
    Charles Leclerc Ferrari 12.000.000
    Carlos Sainz Ferrari 10.000.000
    Valtteri Bottas Alfa Romeo 10.000.000
    Lance Stroll Aston Martin 10.000.000
    Sérgio Pérez Red Bull 8.000.000
    George Russell Mercedes 5.000.000
    Lando Norris McLaren 5.000.000
    Esteban Ocon Alpine 5.000.000
    Pierre Gasly AlphaTauri 5.000.000
    Alexander Albon Williams 2.000.000
    Guanyu Zhou Alfa Romeo 1.000.000
    Mick Schumacher Haas 1.000.000
    Nikita Mazepin Haas 1.000.000
    Nicholas Latifi Williams 1.000.000
    Yuki Tsunoda AlphaTauri 750.000

     

  • Újabb három Red Bull-junior kapott helyet az F2 idei mezőnyében

    Újabb három Red Bull-junior kapott helyet az F2 idei mezőnyében

    Bejelentés cunamit tett a Red Bull, ugyanis egy nap jelentette be, hogy a junior programjukban szereplő versenyzők hol fognak indulni 2022-ben.

    Az energiaitalosok bejelentése a Premával kezdődött, ahol biztossáv vált, hogy két Red Bullos kötődésű versenyzővel vágnak majd neki az idei F2-es idénynek.

    Hauger és Daruvala után bejelentették, hogy további három fiatal versenyzőjük is a Formula 2-ben fog idén szerepelni, közülük ketten már tavaly is a mezőnyt erősítették, míg a harmadikuk abszolút újonc lesz a kategóriában.

    Jüri Vips esetében semmi változás nem történt, a 21 éves észt pilóta az idei idényt is a Hitech GP színeiben kezdi majd meg, amely gárdával a bajnokság hatodik helyén végzett és két versenyt is megnyert. Ez lesz a második teljes éve a sorozatban, de 2020-ban is pár hétvégén már rajthoz állt az F2-ben, így a Red Bullosok közül az egyik legtapasztaltabbnak számít már.

    Vips mellett szintén a második idényére készül Liam Lawson is, akik tavaly csapattársak voltak, ám az új-zélandi idénre már a Carlin versenyzője lesz. Lawson tavaly berobbant az F2-be, miután az első F2-es hétvégéjén kétszer is dobogóra állhatott, ráadásul a legelső versenyét meg is tudta nyerni. A folytatás azonban már nem volt ennyire sikeres, így végül a pontversenyt csak a 9. helyen zárta a 19 esztendős versenyző.

    Kettejükkel ellentétben azonban abszolút újonc lesz a sorozatban Ayumu Iwasa, a Honda és a Red Bull juniorja egy kategóriát feljebb lép, miután az F3-at hátrahagyva a DAMS színeiben kezdheti majd meg az első F2-es idényét. A 202 éves japán első és egyetlen F3-as idénye nem volt túl sikeres, a Hungaroringen aratott győzelme és a zandvoorti harmadik helyét leszámítva kiemelkedő eredményt nem tudott felmutatni a Hitech GP-vel, végül a bajnokság 12.helyén végzett, pedig nagy reményekkel érkezett az F3-ba, miután 2020ban meggyőző teljesítménnyel nyerte meg a francia F4-es bajnokságot.

    Ezekkel a bejelentésekkel az már biztos, hogy a 24 fős mezőny közel ötöde Red Bullos lesz idén.