Címke: 2022

  • Csapatot vált a WEC-ben Giancarlo Fisichella

    Csapatot vált a WEC-ben Giancarlo Fisichella

    Új csapat színeiben, de továbbra is a Ferrari alkalmazásában fog rajthoz állni a 2022-es hosszútávú világbajnokságban (WEC) Giancarlo Fisichella.

    A 48 éves, egykori olasz Forma-1-es pilóta 2009 óta áll a Ferrari alkalmazásában, utolsó fél F1-es évét töltötte a vörösöknél Felipe Massa helyetteseként, majd az F1 után a márka sportautós programjának egyik kiemelt embere lett. 2010 óta állandó résztvevője a WEC-nek és a Le Mans-i 24 órás versenynek, melyet a GTE PRO kategóriában kétszer is meg tudott nyerni.

    A sportautózásban eddig három csapat színeiben indult a GTE PRO, majd a GTE Am kategóriákban, az előző két idényt az AF Corse gárdájánál töltötte (ahol kezdett 2010-ben is), de a korábbi sikereit nem tudta megismételni.

    2022-ben azonban az egyik legerősebb és legjelentősebb csapat a Team Iron Lynx színeiben fog majd rajthoz állni. Csapattársai a csapatot már régóta erősítő Francesco Castellaci és Thomas Flohr lesznek a 60-as rajtszámú Ferrari 488 GTE EVO volánja mögött.

    Ezzel párhuzamosan azt is bejelentették, hogy a csapat másik autója az Iron Dames változatlan felállással megy tovább, vagyis idén is lesz teljesen női csapat a WEC-ben, a Sarah Bovy, Michelle Gatting és Rahel Frey hármassal.

    A két autó a WEC mellett rajthoz fog idén állni a Ferrari Challenge, az európai Le Mans sorozatban és a GT World Challenge szériákban is.

  • A Ferrari radikális első szárnya, és ami mögötte van

    A Ferrari radikális első szárnya, és ami mögötte van

    A Ferrari egy meglehetősen egyedi első szárnyat alkalmazott az idei konstrukcióján, az F1-75-ön. Ha az olasz istálló ezen megoldása kifizetődik, akkor akár hatalmas előnybe kerülhet a riválisaikkal szemben, akik mindannyian egy teljesen másik koncepciót alkalmaznak majd a Vörösökhöz képest.

    Az F1-75-ön egy olyan „moduláris” orrkúp látható, amihez hasonlót még soha nem lehetett látni korábban a száguldó cirkuszban. A normális kialakítás helyett az olaszok két különálló részre osztották az első szárnyukat. A piros színű főelemben ezzel szemben semmi szokatlan nincsen. Az előbb említett elem – ami a karosszéria strukturális részét képezi – már a december folyamán átment az FIA törésteszten. Ennek a szárnyelemnek az első része egészen lent csatlakozik a két oldalsó szárnyprofilhoz.

    Mivel ez egy különálló elem, ezért a Ferrarinak nagyobb volt a szabadsága volt a töréstesztek során. Ezen egyedi megoldás miatt ugyanis, ha el is buktak volna a törésteszten, akkor is csak a szárny alsó részét kellett volna átszabniuk. Maga a törésteszt pedig egy eléggé időigényes és költséges folyamat lehet, ha nem alakulnak jól a dolgok az adott istálló számára.

    A többi csapattal ellentétben a Ferrari más területre is jobban koncentrálhat majd a fejlesztési versenyben, most, hogy már a szezon kezdete előtt belevittek egy kisebb csavart az első szárnyukba. Arról pedig nem is beszéltünk, hogy a kisebb méret miatt a szerelők könnyebben tudják majd cserélni ezt az elemet a versenyek során, ha azt majd valamilyen fajta sérülés éri.

    A modularitás mellett a Ferrari orrkúpja a koncepcióját tekintve is eltér a többi csapat megoldásától. Amíg a szárnyak belépőélének többsége eléggé keskeny, addig a Ferrari egy viszonylag szélesebb verzióval próbálkozik majd. Rövid időn belül elválik, hogy ez és az összes előbb említett technikai finomság hasznára lesz-e majd Carlos Sainznak és Charles Leclercnek a 2022-es szezon során. Pedig az igazán egyedire szabott oldalszekrényről még nem is beszéltünk…

  • Egykori Forma-1-es pilóta lett az F2-es DAMS csapat új vezetője

    Egykori Forma-1-es pilóta lett az F2-es DAMS csapat új vezetője

    A Formula 2 egyik tősgyökeres istállója a francia DAMS, amely gárdánál az évek alatt olyan pilóták is megfordultak mint Kamui Kobayashi,Nicholas Latifi, Alex Albon, Pierre Gasly, Romain Grosjean vagy éppen Jolyan Palmer, utóbbi kettő velük lett bajnok a Forma-1 előszobájában.

    A csapatot 1988-ban Jean-Paul Driot alapította, aki a 2019-es haláláig vezette is a csapatot, majd ezt a feladatot két fia vitte tovább. Most azonban először kerül ki a Driot család kezéből a csapat, ugyanis a család egyik jóbarátja, a korábbi Marussia és Caterham versenyző Charles Pic fog felelni a gárda vezetését.

    Pic a 2015-ös Formula E szezonja után akasztotta szögre a bukósisakját, majd a Driot család logisztikai cégénél kezdett el dolgozni, most pedig visszatér a motorsport vérkeringésébe.

    „Valamit felakartam építeni a DAMS-szal. Vágyom arra, hogy egy nagyszerű sportprojektet fejlesszek ki itt. Lelkesen keresem és segítem a fiatal tehetségeket a Forma-1 felé vezető úton. Soha nem hagyott el engem a motorsport iránti vágy.” – fogalmazott a 32 éves francia.

    „Célom, hogy a DAMS-szal közösen fektessen be magamat egy hosszútávú projektbe, remélem, hogy a csapat majd tud profitálni az F1-es pilótaként szerzett tapasztalatomból.”

    „A csapaton belül már van egy bevált mag, amit remekül felépítettek. A csapat mindig is független és önálló volt, még Jean-Paul életében is. Én személyesen fogok részt venni minden egyes versenyhétvégén, gyakorlatilag ez úgy lesz, mint korábban.” – zárta.

    A csapat idén egy izraeli-japán párossal áll rajthoz az F2-ben, Roy Nissany és az újonc Ayumu Iwasa személyében.

  • Albon rendkívül izgatott a visszatérése kapcsán

    Albon rendkívül izgatott a visszatérése kapcsán

    Nagyon várja már, hogy újra F1-es futamon indulhasson Alex Albon. A thai pilóta két szezont követően a tavalyi esztendőt kiülte, ám idén a Williams színeiben ismét a mezőny tagja lesz.

    Albon 2019-ben a Toro Rosso színeiben mutatkozott be a sorozatban, ám fél szezon után Pierre Gasly helyén találta magát a Red Bullban, ahol még további egy teljes szezont töltött. Ám a gyenge teljesítménye miatt át kellett adnia a stafétát Sergio Péreznek, ő maga pedig tartalékpilótaként vette ki a részét Verstappen bajnoki címéből.

    Ám George Russell Mercedeshez való távozásával megnyílt számára az út Grove-ba, aminek elképesztően örült.

    Nagyon jó érzés. Olyan, mint amikor egy darabig távol voltam a pályától, de most visszatérek ahhoz, amit mindig is a legjobban szerettem csinálni, csodálatos érzés.” – kezdte a Williams bemutatójakor.

    Nagyon kedves mindenki a csapatnál. Egyértelműen tudják mit csinálnak, egy olyan csapathoz kerültem, ahol látszik, hogy hisznek bennem. Próbálok minden tudást és tapasztalatot átadni nekik.”

    Csapattársát Latifit jól ismeri, hiszen az F2-ben is már társak voltak, ám a kanadai most picit előnyben lesz, hiszen Albonnak még le kell ráznia magáról a rozsdát.

    „Ez más lesz, olyan érzés, mint amikor van egy kis rozsda, amitől meg kell szabadulni. Az új szabályok és az új autók nagyon kedveznek nekem. A lehető legjobban akarok nekivágni az évnek. Biztos vagyok benne, hogy ahogy az autó, úgy én is egyre jobb leszek a szezon előrehaladtával.” – magyarázta.

  • Hamilton is jelen volt Russell üléspróbáján

    Hamilton is jelen volt Russell üléspróbáján

    Immár állandó Mercedes pilótaként teljesíthette az üléspróbáját George Russell. E jeles napon a fiatal brit mellett a hétszeres bajnok, és sokáig magáról nem hallató Lewis Hamilton is jelen volt.

    Három nap múlva mutatja majd be a konstruktőri címvédő Mercedes az idei W13-as kódjelű modelljét. A csapat a hivatalos közösségi médiás felületeire feltöltött képek alapján hétfőn került sor Russell üléspróbájára, amely során az ex-Williams pilóta rendkívül boldog volt.

    Rajta kívül azonban Lewis Hamilton is ott volt a csapattársa próbájakor, amely az utolsó fotón látszik, ahogy a hétszeres bajnok a háttérben beszélget. A tavalyi szezonzáró óta ez az első alkalom, hogy a rekordhalmozóról munka közben készült egy kép, noha ennek most nem ő volt a kulcsszereplője.

     

  • 28 év után lekerül a Senna emlékét őrző matrica a Williamsekről

    28 év után lekerül a Senna emlékét őrző matrica a Williamsekről

    A Williams csapatvezetője, Jost Capito szerint eljött az idő a csapat életében, hogy végérvényesen kilépjenek Ayrton Senna örökéből.

    A legendás Ayrton Senna a Williams versenyzőjeként az 1994-es San Marinói Nagydíjon szenvedett halálos kimenetelű balesetet, mindössze a harmadik versenyén a csapatnál. Azóta is a grove-i alakulat a ’Senna S’ matricával adózott a háromszoros világbajnok emléke előtt, amely minden évben megjelent a csapat autóin, egészen 2022-ig.

    Ugyanis a frissen bemutatott FW44 kódjelú modellről eltűnt a matrica, amelyet meg is indokolt Capito:

    „A döntésünk az volt, hogy előre akarunk menni a jövőbe. Egy új érába léptünk, amihez egy új autó is társul, ráadásul felújítottuk a múzeumunkat is, ami egy különleges hely, ahol Senna emlékét is lehet ápolni.” – kezdte a német.

    „Úgy vélem, hogy most már a jövőbe kell tekintenünk, és nem kellene a pilótáknak mutogatni az ’S’ betűt, minden egyes alkalommal, amikor az autóba ülnek és emlékeztetni őket a történtekre. Itt az idő, hogy a csapat tovább lépjen, legyen továbbra is tisztelettudó Senna irányába, legyen neki egy külön hely a múzeumban.” – magyarázta.

    A döntésről nem kérték ki a család véleményét, akik a mai napig az Ayrton Senna Alapítványon keresztül őrzik elhunyt szerettük emlékét.

    „Nem egyeztettünk erről a családdal. Az alapítvánnyal viszont továbbra is együtt fogunk működni, sőt még több erőforrást fogunk biztosítani a számukra, és azon is dolgozunk, hogy hogyan tudnánk még jobban segíteni a Senna Alapítványnak. Ebből több ember profitálhat, és az alapítványon keresztül tudunk segíteni az embereknek, akkor már nagyon megéri. De ezt nagyon aprólékosan kell meghatározni.” – tette hozzá.

    Embed from Getty Images

  • Hivatalossá váltak az idei F1-es versenyek kezdési időpontjai

    Hivatalossá váltak az idei F1-es versenyek kezdési időpontjai

    Az FIA a tegnapi nap folyamán publikálta azon versenyek kezdési időpontjait, amik helyet kaptak a Forma-1 2022-es versenynaptárában.

    Az idei menetrendek mindenféleképpen másak lesznek az eddig megszokottakhoz képest, mert 2022-től a sajtónap eltörlése miatt négy napról háromra rövidülnek majd a hétvégék. Ezt a döntést annak érdekében hozták meg a sportág vezetői, hogy megspóroljanak 24 munkanapot a csapatok dolgozói számára.

    Az idei szezon kezdetéig már egy hónapot sem kell várnunk, ugyanis Bahreinben már március elején ki fognak aludni a piros lámpák a vasárnapi verseny kezdete előtt.

    Mindegyik verseny óra egészkor fog majd indulni Miamit kivéve. Az amerikai helyszínnek idén lesz a bemutatkozó futama a Forma-1-ben és már több versenyző is a helyszínen tekintette meg a pályát, ami a Hard Rock Stadium köré fog majd épülni.

  • Idén már nem lesz térdelés az F1-es futamok előtt

    Idén már nem lesz térdelés az F1-es futamok előtt

    Az elmúlt két évben szinte állandó futam előtti procedúrává vált az F1-ben a rasszizmus elleni tiltakozást szimbolizáló térdelés. Ez viszont 2022-ben nem lesz jelen, nemes egyszerűséggel azért, mert nem fognak rá időt biztosítani.

    A futamok előtti ceremóniákat érintő változtatásról a Forma-1 első embere Stefano Domenicali nyilatkozott a Sky Sportsnak, aki megerősítette, hogy a korábbiaktól eltérően idén már nem lesz külön idő biztosítva a térdelésre, mert szerinte eljött az idő, amikor a gesztusok helyett már tettekre van szükség a sokszínűség érdekében.

    „Szerintem ez a fajta gesztus egy nagyon fontos gesztus volt, mivel nekünk – mint mindig – mindenkit tisztelnünk kell. De most eljött az idő, hogy a gesztusok helyett a tettek mezejére lépjünk.” – jelentette ki az olasz sportvezető.

    „Biztosra kellett mennünk, hogy amit teszünk az fontos, hogy megmutassuk az F1 szándékát a világ számára is fontos dolgokban. Most már a gesztusokat tettekre kell váltani, most a sokszínű közösségért való cselekvés az elsődleges szempont” – folytatta.

    Domenicali ezen kívül az interjúban még azt is bejelentette, hogy a „WeRaceAsOne” kampány nem tűnik el, ennek logói továbbra is feltűnnek majd a versenyhétvégéken, illetve a tavaly elindított F1-es mérnöki ösztöndíj programot 2025-ig meghosszabbították, amelyet évente tíz, alulreprezentált csoportot képviselő fiatal nyerhet el.

    Az olasz végül azt is kijelentette, hogy a térdelés nem lesz tilos, a versenyzők bármikor térdelhetnek, de ennek már nem lesz hivatalos és formális folyamata.

  • A pályán dőlhet majd el a Ferrarin belüli csapatsorrend

    A pályán dőlhet majd el a Ferrarin belüli csapatsorrend

    Noha a tavalyi évet a Ferrari úgy kezdte el, hogy vélhetően Charles Leclerc volt náluk a kedvezményezett, ám Carlos Sainz első Ferraris éve annyira erősre sikeredett, hogy az év végén le is tudta győzni a monacóit. Az új idénynek pedig egyenlő bánásmóddal fognak neki vágni.

    A korábbi olasz Forma-1-es pilóta, Ivan Capelli szerinta Ferrari két remek pilótával rendelkezik:

    „Sainz azonnal, nagyon jól alkalmazkodott, a többi csapathoz képest a legbonyolultabb gárdához. Úgy hiszem, hogy tud beszélni olaszul is, amit a Toro Rossonál megtanulhatott, ez is segíthetett neki ebben. Ő egy olyan pilóta, aki tudja, hogyan kezelje a szituációkat és a gumikat is remekül kezeli.” – vélekedett az 53 éves Capelli Sainzról, majd a Leclercre is kitért.

    „Másik részt pedig ott van Charles, aki egy körön gyorsabb. 2021 kapcsán arra számított, hogy ő lesz az első számú pilóta, de ez nem történt meg. Az azt megelőző években Vettellel maga mellett ez nem volt kérdés. Most viszont nyomás nehezedett a vállára, ami nagy különbséget is jelenthet.” – jegyezte meg.

    Az olasz azt tanácsolja egykori munkaadójának, hogy a 2022-es idénynek egállal fussanak neki, mert majd a pályán mutatott teljesítmény úgy is elfogja dönteni ezt a kérdést.

    „A Ferrarinak két egyenlő pilótát kell majd irányítania idén, ugyanolyan ambíciókkal és a kivételezés legkisebb jele nélkül. Mi olaszok azt hisszük, hogy elengedhetetlen, hogy egy csapatban hierarchia legyen, de ez nem így van. A brit csapatok például ezt nagyon jól csinálták, gondoljunk csak a Williamsre Mansell-lel és Piquet-vel, vagy a McLarenre a Senna-Prost párosra. Mind Leclerc és mind Sainz célja a győzelem kell, hogy legyen, és ha valami, akkor a pálya lesz az, ami eldönti a versenyzők közti sorrendet.” – fogalmazott a 93 futamon rajthoz álló olasz.

  • Egy érdekes videóval prezentálta idei autója hangját az AlphaTauri

    Egy érdekes videóval prezentálta idei autója hangját az AlphaTauri

    Az AlphaTaurinak köszönhetően az első Honda motoros istálló erőforrása is felbőgött. A faenzai istálló ugyanis a mai nap folyamán először indította be az AT03-at.

    Itt a február, amivel egyre közelebb érkeztünk a Forma-1-es csapatok autóbemutatóihoz, szóval a szurkolók számára már látszódik a fény az alagút végén. Addig is számos csapat – köztük a Mercedes, a Ferrari és az Alpine is – beröffentette az idei autóját, amivel már tudhatjuk, milyen lesz a különböző autók erőforrásainak a hangzása. A videóban az olasz kiscsapat úgy prezentálta az autó beindítását, mint ha az autó szíve dobogna, ami egy rendkívül érdekes és találó hasonlat.

    Franz Tosték tavaly a konstruktőri bajnokság hatodik helyét kaparintották meg és az egyértelmű első számú pilótájuk Pierre Gasly volt, aki ismét képes volt a dobogóra repíteni őket. Yuki Tsunoda jelentősen elmaradt a kollégája teljesítményétől, azonban a szezon utolsó versenyén nyújtott produkciója már valamilyen szinten megmutatta azt, hogy miért is szavaztak neki még egy év bizalmat az AlphaTaurinál.

    Az Aston Martin is „felsírt”

    Nem sokkal az AlphaTauri beindítását követően az Aston Martin is posztolta az ő beröffentésükről készült hanganyagot. A silverstone-i istálló – akik egy es sajtóértesülések szerint komoly bajban is lehetnek a felkészüléssel, de ők ezt cáfolták – a tavalyi szezonban csalódást keltően teljesített, azonban az idei szezon az új szabályok miatt egy új lehetőség lesz majd a számukra.

    A jelenleg Svédországban vitézkedő Sebastian Vettel és Lance Stroll már nagyon várja azt, hogy egy versenyképesebb autót vezethessen, mert mindketten szeretnének jó eredményeket elérni a brit márka számára. Ezzel pedig nem csak ők, hanem a csapatot tulajdonló Lawrence Stroll is így van, akinek nagyra törő tervei vannak a csapat jövőjét illetően.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Aston Martin Aramco Cognizant (@astonmartinf1) által megosztott bejegyzés