Címke: 2022

  • Isola: Az új autók és gumik is beváltattok minden hozzájuk fűzött reményt

    Isola: Az új autók és gumik is beváltattok minden hozzájuk fűzött reményt

    Rendkívül elégedett egyelőre az idei Forma-1-es évvel a Pirelli motorsport igazgatója Mario Isola. Az olasz szakember szerint a minimálisabb gumikopás is kellett eddig ahhoz, hogy két izgalmas, a verseny végéig tartó küzdelmet láthassunk.

    Jeddah-ban Max Verstappen és Charles Leclerc is ugyanazt a taktikát követte, közepesen rajtolva, egy kerékcserével teljesítették a versenyt, hasonlóan a mezőny nagy részéhez. Mindössze pár olyan pilóta volt csupán, aki ellentétes utat járt be, és a keményeke rajtolt és a közepesen gurult be a célba.

    A győzelemért az utolsó méterekig kiélezett küzdelem volt a Red Bull hollandja és a Ferrari monacóija között, ami elsősorban a keményebb abroncsoknak is köszönhető.

    „Egy újabb este, egy újabb remek verseny!” összegzett Mario Isola. „A körülmények merőben mások voltak Bahreinhez képest, elsősorban a pálya vonalvezetése és a karakterisztikája miatt. Láthattuk, hogy az új autók közel tudták követni egymást é remek párharcokat tudtak produkálni, ami az új gumiknak is betudható.”

    „A kemény gumi volt a kulcs a legutóbbi versenyen, erős teljesítmény és majdnem zéró kopás, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Charles Leclerc két körrel a vége előtt futotta meg a verseny leggyorsabb körét agyonhasznált abroncsokon. A közepes keveréknek is elég alacsony kopása volt, ami hozzájárult az egykiállásos versenyhez, amiről előzetesen azt gondoltuk, hogy az lesz a leggyorsabb. Ennek köszönhetően is láthattunk egy végig tartó és izgalmas küzdelmet a pályán.” – értékelt.

    Isola szerint pedig minden újítást összevetve sikerült elérni a célt.

    „A leggyorsabb kör kevesebb, mint egy másodperccel volt lassabb a tavalyi, hasonló keveréken futott leggyorsabb köridőtől. Mindent összevetve, az új aero csomag és az új gumik eddig minden előzetes reményeinknek és elvárásainknak megfelelte.” – jelentette ki elégedetten.

  • Bottas után szabadon: Itt a Leclerc 2.0

    Bottas után szabadon: Itt a Leclerc 2.0

    A korábbi Forma-1-es pilóta és a Ferrari márkanagykövete, Marc Gene szerint Charles Leclerc idén teljes megújuláson ment keresztül.

    Ahogy a csapat, úgy Leclerc számára is 180 fokos fordulatot vett a 2022-es esztendő, a középmezőnyből hirtelen a világbajnoki cím várományosaivá léptek elő. A bajnoki éllovas monacói majdnem maximális pontszámmal kezdte az évet, egy-egy pole és győzelem, egy második hely és két leggyorsabb kör az eddigi mérlege, és a pályán is sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt, egyelőre nyoma sincs a korábbi években tapasztalt kisebb hibáinak, ami miatt többször is összetörte az autóját.

    Márkatársa, Marc Gene szerint pedig ennek az az oka, hogy a fiatal pilóta sikeresen kizárta magából az érzelmeket, amikor az autóban ül.

    „Amikor privát tesztre mentem Barcelonába, sok időt töltöttem vele, teljesen megváltozott a hozzáállása és a mentalitása, amit most láthatunk is.” – kezdte a spanyol. „Bahreinben arra számítottam, hogy a pole és a futam után a fellegekben lesz, de sokkal érettebben viselkedett és sokkal visszafogodtabb, tudván, hogy ez egy nagyon hosszú bajnokság.”

  • Binotto: Jobban fel vagyunk készülve a vb-harcra, mint Vettel idejében

    Binotto: Jobban fel vagyunk készülve a vb-harcra, mint Vettel idejében

    Mattia Binotto szerint idén nem fog megismétlődni az olasz istálló 2017-ben és 2018-ban elszenvedett vb-kudarca, mert ezúttal sokkal jobban fel vannak készülve a harcra, mint az előbb említett két alkalommal.

    A Ferrari először 2017-ben tudott felnőni igazán a Mercedes szintjére a turbóhibrid éra során. Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen minden tőlük telhetőt megtettek az Ezüst Nyilak legyőzése érdekében, azonban az SF71H még mindig nem volt egy szinten a W09-cel és végül a négyszeres német világbajnok alulmaradt Lewis Hamiltonnal szemben a vb-küzdelemben. 2018-ban már más volt a helyzet, azonban az olasz istálló és Vettel egyéni hibái miatt végül ismét Hamilton és a Mercedes fejére került a korona.

    A Scuderia sokat tanult ebből a két évadból és a csapatfőnökük szerint nem lesz elég az a számukra, hogy a szezon végéig megőrzik a mostani jó formájukat, hanem versenyről versenyre erősebbeknek kell lenniük.

    Az olaszok első számú kihívója idén jelenleg a Red Bull, ugyanis a Mercedesnek még számos megoldandó házi feladata van a W13 kapcsán, ami az eddigi versenyeken közel nem volt olyan meggyőző, mint az F1-75 vagy az RB18.

    Binotto szerint a fejlesztési verseny során fog majd eldőlni minden, és szerinte ha jól játszák ki a kártyáikat, akkor ez menni fog nekik a Bikákkal szemben.

    „Mindig nagy kihívás az a csapatok számára, hogy felvegyék az adott év fejlesztési versenyének ritmusát” – olvashatók a svájci-olasz szakember szavai a Motorsport Week hasábjain. „Az ellenfeleink mindig rendkívül erősnek bizonyultak az évek alatt és az utolsó két alkalomkör, amikor való esélyünk volt a címre (2017,2018) alulmaradtunk a fejlesztési versenyben velük szemben.”

    „Azóta azonban fejlődött a gyárunk, a szimulátorunk és az eszközeink is korszerűbbek lettek. Sokkal jobban fel vagyunk készülve egy bajnoki csatára, mint akkor voltunk. A költségsapkát mindig szem előtt kell tartanunk, mert az nagy mértékben fogja befolyásolni a fejlesztések mértékét és intenzitását.”

    Jelen pillanatban a Ferrari versenyzői, Charles Leclerc és Carlos Sainz az első két helyet foglalják el az egyéni bajnokságban, amiből az következik, hogy a gyártók versenyét is az olaszok vezetik. Azonban a Red Bull-lal és Max Verstappennel komolyan számolnia kell Binottóéknak, mert ebbe a párosba tavaly még a Mercedes bicskája is beletört.

  • Schumacher: Az egyenlők küzdelmét láttuk Jeddah-ban

    Schumacher: Az egyenlők küzdelmét láttuk Jeddah-ban

    Az idei F1-es idény eddig Charles Leclerc és Max Verstappen párviadaláról szól. Tavaly óta annyiban nem változott a kép, hogy idén is két versenyző és két csapat küzd(het) a világbajnoki címért, ám sok tekintetben mégis más a Verstappen-Hamilton küzdelemhez holland-monacói kettőse.

    Max Verstappen és Charles Leclerc hasonló korukból fakadóan hosszú évek óta versenyeznek egymás ellen, így emiatt sokkal jobban is ismerik a másik erősségét, gyengeségét, ráadásul Leclerc Hamiltonhoz képest merőben eltérő személyisége is különbséget jelenthet tavalyhoz képest.

    Nem véletlen, hogy ezek után mind Bahreinben és mind pedig Szaúd-Arábiában egy rendkívül szoros, a végletekig kiélezett, de ugyanakkor korrekt, sportszerű és tiszta versenyzést mutattak be egymás ellen.

    A jelenleg szakértőként ténykedő egykori Forma-1-es pilóta, a német Ralf Schumacher szerint ez volt a tökéletes show a nézők számára:

    „Ez egy remek mozi volt mindkettejük részéről. Elképesztő volt, a versenyzés művészete a legmagasabb szinten.” – ámult el a 46 éves ex-William pilóta.

    „Ők ketten rengeteg örömteli pillanatot fognak nekünk okozni ebben a szezonban. Simán eltudom képzelni, hogy ez a párharc fogja eldönteni a világbajnoki címet. Nagy élvezet azt nézni, ahogy Leclerc képes visszaverni Verstappen támadásait, majd azt, hogy Verstappen megértette, hogy most máshogyan kell kezelnie az ellenfelét, ha az élre akar kerülni. Párszor már megpróbálta megelőzni Leclercet az utolsó kanyar előtt, de ezzel csak hagyta őt visszaelőzni.” – folytatta.

    „Max ekkor taktikát váltott. Arra törekedett, hogy nagyon közel legyen Leclerchez az utolsó kanyarban, de ne előzze meg, Ez volt a döntő támadás a rajt-cél egyenesben, amivel Leclerc már nem tudott mit kezdeni.” – tette hozzá.

    Szerinte ez a szoros küzdelem annak köszönhető, hogy az új szabályok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

    „Amit feltétlenül el kell még mondani, hogy ezekkel az autókkal más, hasonló párharcok is létre jöhetnek. Az üldöző közel tud maradni, ezáltal nyugodtan át tudja gondolni, hogy mit is akar tenni. Korábban ez nem lett volna lehetséges, mivel a támadó félnek le kellett volna maradnia, mert a gumikat kinyírta volna. Az új Pirelli abroncsok kevésbé érzékenyek, az új autók pedig aerodinamikailag alkalmasak a kemény csatározásokra. Max ráadásul okosan spórolt is a gumikkal, hogy a végén jobb esélye is legyen Leclerc ellen, öröm volt ezt is látni. Egyenlők párharca volt ez, mindketten tudják, hogy mit kell bevetni a másik ellen.”

  • Steiner: Tavaly két pontért megb***tam volna az egész paddockot

    Steiner: Tavaly két pontért megb***tam volna az egész paddockot

    Az idei szezon egyik legnagyobb pozitív meglepetése a tavalyi sereghajtó Haas istálló, akik most egycsapásra a középmezőny elején találták magukat. Günther Steiner személyében egy rendkívül érzelmes, és igencsak szókimondó csapatfőnökük van, aki a szívén viseli az amerikai gárdát. Így nem meglepő, hogy a tavalyi pocsék év igencsak kihatással volt rá.

    A Haas tavaly Mick Schumacherrel és Nikita Mazepinnal egyedüliként pont nélkül zárt, idén viszont az orosz helyére visszatérő Kevin Magnussen révén egy ötödik és egy kilencedik helyet tudnak felmutatni.

    Noha Bahreinhez képest némileg hátrébb végzett a csapat Jeddah-ban, Steiner meg is kapta azt a kérdést, hogy tényleg nem hozták-e ki a maximumot a második versenyen a megszerzett két ponttal, amire Steiner egy olyan választ adott, amire vélhetően még sokáig emlékezni fogunk.

    „Mindig a maximumot akarjuk elérni, de ha belegondolsz a dolgokba, akkor nem lehetsz túl mohó. Tavaly például ezért a két pontért megb***tam volna az egész paddockot. Szóval irány Melbourne és gyűjtsünk még több pontot!” – jegyezte meg humorral túlfűtve.

  • Villeneuve: Hihetetlen ilyen rossz formában látni a McLarent

    Villeneuve: Hihetetlen ilyen rossz formában látni a McLarent

    Jacques Villeneuve még mindig nem hiszi el, hogy a McLaren 2002-es autója, az MCL36 ennyire hátul helyezkedik el az erősorrendben. A kanadai ex-F1-es azt is hozzátette, hogy szerinte az Aston Martinnál pedig elfelejtették, hogyan kell autót tervezni.

    A wokingi istálló számára rendkívül göröngyösen alakult a szezonnyitó Bahreini Nagydíj. Már a teszteken is kirajzolódtak a fékhűtési problémák az autó körül, ami miatt Lando Norris nem tudott versenyszimulációkat teljesíteni. Az pedig, hogy Daniel Ricciardo a pozitív koronavírus tesztje miatt egyáltalán nem tudott tesztelni és az autó irányíthatósági gondjai már csak hab volt a tortán.

    Ezen negatív dolgoknak az lett az eredménye, hogy az ausztrál már a Q1-ben, Norris pedig a Q2-ben elvérzett az időmérőn és a verseny még rosszabbul alakult a számukra. A két narancssárga autónak ugyanis esélye sem volt a pontszerzésre és csak a 14. és 15. helyen zárták az 57 körös futamot Szahírban.

    „Miként ronthatta el az idei autóját ennyire a McLaren?” – értetlenkedett 1997 világbajnoka. „Nálam egyértelműen ők voltak a szezonnyitó hétvége legnagyobb csalódásai. Rendkívül neves szakemberek dolgoznak ennél a patinás gyártónál és mégis képesek voltak ezt véghez vinni. Fájdalmas volt Ricciardót annyira hátul szenvedni látni.”

    Villeneuve pedig az Aston Martinra is kitért, akik egyelőre ugyanabba a gödörben vannak, amibe már a tavalyi szezonba kerültek bele. A kanadai pilóta – akinek nemrégiben született meg a kisfia – nem várt sokat a Zöldektől, akiknél az utóbbi pár évben annyiból állt az autótervezés, hogy „többnyire lemásolták a Mercedes megoldásait.”

    1997 világbajnokának a véleményét a gyári Mercedesről is kikérték. Szerinte a brackley-i istállónak csupán időre van szüksége, hogy megértse a W13 viselkedését és ha azt sikerül megoldaniuk, akkor megint ott lehetnek majd a közvetlen élmezőnyben.

  • Wolff: A Forma-1 jobb hellyé teszi a Közel-Keletet

    Wolff: A Forma-1 jobb hellyé teszi a Közel-Keletet

    A hétvégi Szaúdi Nagydíj központi témája a biztonság. Miután Jeddah határában rakéta támadás történt, kérdésessé vált a futam és a helyszín biztonsága. Hosszas tanácskozás után végül a tervek szerint folytatódik a hétvége.

    Hiába a versenyzők meggyőzése, a kérdőjelek továbbra is ott vannak a fejekben, olyannyira, hogy a szakértőként ténykedő Ralf Schumacher már haza is repült.

    Így joggal tették fel a kérdést Toto Wolffnak is, hogy egyszerűen hozzá kell-e szoknia a Forma-1-nek a hasonló körülményekhez, amire az osztrák érdekes választ adott:

    „Egyszerűen csak meg kell értenünk, hogy ez a kultúra teljesen más, mint amit mi ismerünk nyugaton. Hogy elfogadható-e számunkra úgy versenyezni, hogy a pályától 20 km-re rakétatámadás történik? Egyértelműen nem. De itt, az ő kultúrájukban az ilyen dolgok megtörténnek.” – kezdte a Mercedes csapatfőnöke.

    „Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem akarok versenyezni, mivel én egy olyan valaki vagyok, aki szeret esélyt adni az embereknek, hogy jobbá váljanak. Szaúd-Arábia és más Közel-keleti ország nem ugyanazt az értéket vallja, mint amit mi Európában, és nem is tartanak ott, ahol lenni szeretnének. Továbbra is úgy gondolom, hogy azzal, hogy idejöttünk, reflektorfénybe állíthatjuk ezeket a dolgokat és ezáltal jobb hellyé tehetjük ezt a térséget.” – folytatta.

    „Inkább idejövök, hogy reflektorfénybe kerüljön ez a régió és így jobbá váljon, mint hogy ne jöjjek ide és hallani sem akarok róla.– zárta.

  • Véglegessé vált, kik alkotják majd a W Series idei mezőnyét

    Véglegessé vált, kik alkotják majd a W Series idei mezőnyét

    A W Series közzétette azt a listát, amin a sorozatban idén résztvevő versenyzők nevei találhatók. Az eddig jól megszokott pilóták mellett idén öt új arcot is felfedezhetünk majd.

    A betétsorozat – ahol csakis kizárólag női pilóták versenyezhetnek egymás ellen Formula 3-as autók volánjai mögött – 17 versenyzőnőt nevezett meg, akik közül 8-an automatikusan felkerültek a listára, miután a bajnokságban elérték az ehhez megfelelő helyezést.

    2022-ben Juju Noda, Tereza Babickova, Bianca Bustamante, Chloe Chambers és Emely de Heus fog majd bemutatkozni a női sorozatban. Azért van ennyi új név a tavalyi évekhez képest, mert sokan kiestek a tavalyi mezőnyből és vannak egyedi esetek is: Irina Sidorkova például az oroszokra kivetett szankciók miatt lépett vissza a szezonban való részvételtől.

    Noda – aki rokona az 1990-es években a Forma-1-ben is megfordult Hideki Nodanak – lesz a mezőny legfiatalabb tagja a maga 16 évével. Az új arcok mellett a sorozat kétszeres bajnoka Jamie Chadwick is bejelentette visszatérését honfitársával, Alice Powell-lel egyetemben. A régebbi neve közül még ott lesz majd Fabienne Wohlwend, Emma Kimiläinen, Beitske Visser, Bruna Tomaselli és Sarah Moore is részét képezi majd a 17 pilótából álló mezőnynek.

    Az az Abbi Pulling is csatlakozik az előbb említett hölgyeknek, aki tavaly még csak tartalék pilóta volt, de az austini beugrása során meg is szerezte első dobogós helyezését.

    A sorozat első versenyét Miamiban fogják majd megrendezni május első hetében.

    A W Series idei indulói:

    Tereza Babickova (cseh) 18 éves
    Bianca Bustamante (fülöp-szigeteki) 17 éves
    Jamie Chadwick, (brit) 23 éves
    Chloe Chambers, (amerikai) 17 éves
    Emely De Heus, (holland) 19 éves
    Belén García, (spanyol) 22 éves
    Marta Garcia, (spanyol) 21 éves
    Jessica Hawkins, (brit) 27 éves
    Emma Kimiläinen, (finn), 32 éves
    Nerea Martí, (spanyol) 20 éves
    Sarah Moore, (brit) 28 éves
    Juju Noda, (japán) 16 éves
    Alice Powell, (brit) 29 éves
    Abbi Pulling, (brit) 18 éves
    Bruna Tomaselli, (brazil) 24 éves
    Beitske Visser, (holland) 26 éves
    Fabienne Wohlwend, (liechtensteini) 24 éves

  • Hamilton: Négy futam kell, mire megértjük az autónkat

    Hamilton: Négy futam kell, mire megértjük az autónkat

    Nem kezdi pozitív hangulatban a 2022-es szezont a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. A Mercedes versenyzője a tesztek után sem volt elégedett a W13 teljesítményével, és szerinte kell egy kis idő, mire egyáltalán kiismerik az idei autójukat.

    A kétszer három napos teszten több problémával is szembesült a zsinórban nyolc bajnoki címet bezsebelő csillagos márkánál kissé pesszimistán várják az új éra kezdetét.

    „A teszt nehéz volt. Úgy megyünk az első futamra, hogy még mindig csak tanuljuk az autót, talán négy futam is belefog telni, mire kiismerjük. Vannak gondjaink, de minden csapat fel-le ugrál.” ismerte el Hamilton.

    A szokásosnál is körülményesebb teszt arra sarkallta a britet, hogy még több erőt fektessen bele abba, hogy a csapat segítségére legyen, ezért számtalan videókonferenciát tartott a csapattagokkal.

    „A teszt kemény volt, de a kiváló dolog az, hogy közvetlenül ezután intéztem egy videóhívást a brixworth-i srácokkal, ahol a motorról, a vezethetőségről beszéltünk és arról, hogy tudnánk ezen a héten több erőt szerezni. Egy másik beszélgetésen a mérnököket hívtam Brackley-ben, hogy hogyan tudnánk ezt az autót előrébb juttatni és kihozni belőle az összes teljesítményt. Szóval most már mindenki jókedvű, izgatott. Ezek a mérnökök szeretik a kihívásokat, ami jó.” – mesélte.

  • A McLaren rendelkezésére bocsátja tartalékpilótáját az Alpine

    A McLaren rendelkezésére bocsátja tartalékpilótáját az Alpine

    Daniel Ricciardo pozitív koronavírus tesztet produkált a tegnapi nap folyamán, így teljes egészében kihagyja az utolsó a bahreini tesztet. Mivel az első versenyhétvége kezdetéig már kevesebb, mint egy hét van, ezért a csapatnak fel kellett készülnie arra az eshetőségre, ha az ausztrál nem épül fel.

    A McLaren Mercedes motorokkal megy, így a tavaly évhez hasonlóan a Mercedesszel megoszthatják a tartalékversenyzőit, ám az Alpine csapat hivatalos közleményben tudatta, hogy megegyeztek a wokingiakkal, hogy amennyiben egyik versenyzőjük kidől, úgy az F2 tavalyi bajnoka, Oscar Piastri ugorhat be a helyére.

    „Annak a szellemében, hogy maximális versenyzési lehetőséget kínáljunk a fiatal tehetségeinknek, megegyeztünk a McLarennel abban, hogy a BWT Alpine tartalékpilótája Oscar Piastrit hívhatja segítségül amennyiben valamelyik pilótája nem tud részt venni egy futamon. Oscar továbbra is teljes mértékben az Alpine alkalmazottja marad, és mi élvezünk elsőbbséget az ő esetében.” – olvasható a közleményben.

    Könnyen lehet tehát, hogy egy hét múlva egy ausztrál fogja vezetni az egyik McLarent, csak nem Daniel Ricciardo lenne az.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    BWT Alpine F1 Team (@alpinef1team) által megosztott bejegyzés