Címke: 2022

  • Newey: Ugyanolyan szoros lesz az idei bajnokság, mint tavaly volt

    Newey: Ugyanolyan szoros lesz az idei bajnokság, mint tavaly volt

    Adrian Newey szerint nem kérdés, hogy az idei világbajnoki címekért a Red Bull és a Ferrari fog harcba szállni.  A brit tervezőguru úgy gondolja, hogy a két csapat olyan szoros csatát fog majd vívni egymással, mint a Bikák azt 2021-ben tették a Mercedes ellenében.

    Még csak négy verseny telt el a 2022-es Forma-1-es szezonból, de máris rengeteg minden történt. Max Verstappen és Charles Leclerc is 2-2 győzelemnél jár, de a holland pilóta a két nullázása miatt jelenleg lépéshátrányban van monacói riválisához képest, aki pedig egy vezetői hiba miatt dobott el magától biztos 7 pontot Imolában. Ettől függetlenül nagyon valószínű, hogy a két fiatal között fog majd eldőlni az idei vb-cím sorsa és a dominanciájuk legalább akkora lehet, mint 2021-ben Verstappené és Lewis Hamiltoné volt a mezőny többi tagjával szemben.

    Tavaly az energiaitalosok és brackley-i istálló is hamar bejelentkezett a bajnoki címkért, és mindkét csapat olyannyira jó volt, hogy a szezon 11. futamáig csak az ő pilótáik közül került ki a futamgyőztes.

    A Red Bull tervezőzsenije nemrégiben vendége volt az F1 Nations podcastjének, ahol a műsorvezetők ebben a témában is faggatták őt többek között. A 63 éves Newey szerint Imolában a Red Bullé volt a leggyorsabb autó, azonban ez nem lesz mindig így az idei évad során.

    „Igen, itt Olaszországban nagy valószínűséggel a miénk volt a legjobb autó, azonban Melbourne-ben ez egyáltalán nem volt igaz” – mondta Newey, aki már öt bajnoki autó tervezésében vállalt szerepet a Milton Keynes-i alakulatnál.

    „A fejlesztési versenyen rendkívül sok fog majd múlni, már csak azért is, mert a költségvetési sapka miatt meg lesz kötve a csapatok keze valamilyen szinten. Ezt azért mondom, mert emiatt nem vihetünk majd futamról futamra új elemeket az autóra. Egyes újításokat pedig majd el kell tolnunk, mert az sem jó, hogy az összes puskaporodat egyszerre sütöd el. Szépen, lassan és esztétikusan kell felépíteni az idei csomagunkat, amit lépésről lépésre haladva fogunk majd megejteni.”

  • Nem az idei Lewis Hamilton legrosszabb szezonkezdete

    Nem az idei Lewis Hamilton legrosszabb szezonkezdete

    Pocsékul indította a 2022-es szezont a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. A brit pilóta négy futam után a bajnokság hetedik helyén áll, a 28 megszerzett pontjával.

    A legutóbbi, Emilia Romagna Nagydíjon pontot sem tudott szerezni, miközben fiatal csapattársa George Russell jóval több pontot gyűjtött eddig nála, és a négyből háromszor is le tudta őt győzni.

    Hamilton 2007 óta megszakítás nélkül tagja a mezőnynek, minden évben nyert futamot és pár évet leszámítva szinte minden szezonban volt reális esélye a bajnoki címre. Az idei év viszont nem tartozik azok közé a realitások alapján, ám némileg meglepő módon volt az ideinél is rosszabb első négy futama.

    A motorsportweek.com oldal összegezte Hamilton eddigi éveinek első négy versenyét. A könnyebb összehasonlíthatóság végett minden évben a jelenleg alkalmazott pontversenyt használtak, ez alapján pedig 2009-ben volt (a mai pontszámítás alapján is) kevesebb egysége az ideinél.

    Hamilton annak az évnek címvédőként vágott neki a McLarennek, és az ideihez hasonlóan, az az esztendő is egy komoly aerodinaimaikai szabályváltozások utáni első év volt. A britet kizárták akkor az évadnyitó ausztrál futamról, majd Malajziában hetedik lett (amiért akkor fél pont járt a be nem fejezett futam miatt), majd egy hatodik és negyedik helyet szerzett az azt követő két versenyhétvégén, tehát idén eddig egy dobogónyival jobb. A mai számítás alapján akkor 23 pontot szerzett volna, ami csak öttel kevesebb az ideinél.

    Nagyon nehéz dolga lesz, ha azt az évet is alul akarja majd múlni Hamilton, hiszen a 2009-es Bahreini Nagydíj után zsinórban öt! versenyen keresztül nem szerzett pontot. Úgy érkezett meg a nyári szünet előtti utolsó, magyar futamra, hogy nem volt a top10-ben a bajnokságban. Ezután viszont ő is és a csapata megtáltosodott, nyert nálunk és Szingapúrban is, illetve további három alkalommal állt dobogón és háromszor is nyert időmérőt, tehát akkor sikerült megmentenie a szezonját, de ez idén talán még nehezebb lesz majd az ő és a csapata számára…

  • Hamilton után Leclerc-t is kritizálta Rosberg

    Hamilton után Leclerc-t is kritizálta Rosberg

    Értetlenül és döbbenten áll Charles Leclerc imolai hibája mögött 2016 világbajnoka Nico Rosberg. A világbajnoki éllovas Ferrari pilóta a futam hajrájában követett el egy komoly hibát, ami miatt bukta a dobogóját és sok pontot is vesztett Verstappenhez képest.

    Az Emilia Romagna Nagydíjat szinte végig uralta a két Red Bull, ám a Ferrari egy váratlan kerékcserével helyzetbe hozta Charles Leclercet a második helyért. A monacói próbálta megelőzni Sergio Pérezt, ám a pálya hátsó részén túl agresszíven vette a sikánt, ami megdobta őt és a falban kötött ki. A versenyt tudta folytatni, de egy plusz kerékcserére kényszerült, ahonnan végül a hatodik helyig tudott felkapaszkodni.

    Nico Rosberg pedig nem fogta vissza magát, amikor Leclerc hibájáról beszélt:

    „Charles Leclerc, istenem, ha a világbajnoki címért küzdesz Max Verstappen ellen, akkor nem engedheted meg magadnak, hogy megpördülj, amikor magadban vagy. Igen, Perezt üldözte, de a nyomás Perezen volt, nem Charles-on, szóval így megpördülni, te jóságos ég, ezt el kell kerülnie az év hátralévő részében, ha bajnok akar lenni.” – fogalmazott szókimondóan a német. „Pérez utalt rá a futam után, hogy a féktáv némileg nedves volt, szóval ez egy kis mentséget jelent Charles-nak, mert fékezés közben történt az eset. Egyszerűen túl gyorsan ment be a kanyarba, megpróbálta menteni a helyzetet azzal, hogy jobb oldalt megpróbálta átvágni a kanyart, de aztán instabillá vált az autó és a falban kötött ki. Még így is szerencsés volt, hogy nem szenvedett nagyobb sérülést.”

    Rosberg véleménye szerint pedig a hibák sora nem maradt ennyiben, csak hogy a következő a csapat követte el, azzal, hogy a bokszba invitálta Leclerc-t.

    „A Ferrari is hibázott. Kint kellett volna hagyniuk még egy körre, hogy megnézzék mennyire bírja az első szárny. A csak a jobb oldali szárnylap hiányzott, szóval ez még elég lett volna arra, hogy a negyedik helyen érjen célba. Szóval a Ferrari ott elkövetett egy kisebb hibát.” – indokolt.

    A jelek szerint tehát Rosberg igencsak szókimondó üzemmódba kapcsolt Imolában, ugyanis a futamon végig szenvedő Lewis Hamiltonról is, akiről szintén kemény kritikákat fogalmazott meg.

  • Marko: Verstappen vezetési stílusa nem passzol az új autókhoz

    Marko: Verstappen vezetési stílusa nem passzol az új autókhoz

    Dr. Helmut Marko a Red Bull tanácsadója szerint azért nem nyúlt idén annyira kiemelkedő teljesítményt Max Verstappen, mint tavaly, mert az új autók merőben más vezetési stílust követelnek meg.

    Három forduló után már tetemes a címvédő Verstappen hátránya a pontversenyben Charles Leclerc mögött, köszönhetően a két nullázásnak. Azonban, ha eltekintünk a kieséstől és a Bahreini és az Ausztrál Nagydíjak addigi összképét veszük, jól látszik, hogy erőből sem feltétlenül tudott volna a Ferrari fölé kerekedni a holland.

    A Ferrari és a Red Bull 2022-ben 180 fokos fordulaton megy keresztül, az olaszok tavalyi nagy erőssége a két versenyző hasonló szintű teljesítménye volt, míg a Red Bullnál nagyon egy irányba billent el a mérleg nyelve. Idén ez megfordult, jóval nagyobb a különbség a Ferrari versenyzői között, mint az osztrákoknál. Helmut Marko szerint pedig ez a vezetési stílusra vezethető vissza.

    „Pérez sokkal közelebb van Maxhoz, mint 2021-ben. Ennek az a magyarázata, hogy a kisebb leszorítóerővel rendelkező új autók egyes versenyzőknek jobban fekszenek, másoknak kevésbé. Sainz egy nagyteherbírású, intelligens versenyző. Ausztráliában ő is közelebb volt már, de neki szerencsétlenül jött ki a piros zászló. Nálunk pedig Pérez nagyon elégedett volt az autó beállításaival. Max ezeket jóval nehezebben találta meg. Még mindig nem találta meg az autó megfelelő egyensúlyát, emiatt pedig nem érzi teljesen magabiztosnak magát az autóban. Az agresszív vezetési stílusa nem igazán passzol ezekhez az új autókhoz.” – magyarázta az osztrák szakember.

  • Emilia Romagna Nagydíj: Kelleni fognak az esernyők

    Emilia Romagna Nagydíj: Kelleni fognak az esernyők

    Megérkezik Európába a Forma-1-mezőny, az olaszországi Imolában versenyeznek a hétvégén. Idén először rendeznek majd sprintversenyt, amely megújult formában fog bemutatkozni.

    Igazi tavaszias idő lesz a három hétvégéi napon. Az előrejelzések alapján szinte mind a három napra vízionálnak csapadékot, a legnagyobb mennyiséget és legnagyobb valószínűséggel a pénteki napra, amikor is rendezik az időmérő edzést.

    A szombati nap lehet a legszárazabb, a meteorológusok napközbenre csak 5-7% eséllyel várnak esőt, így az első sprintverseny száraz lehet. A futam napján már sokkal inkább várható eső, a délelőtti órákban 50% felett, de a futam rajtjának idején is közel 40%-kal várható eső.

    Fázni nem fognak a versenyzők, egész hétvégén 20 fok környékén alakul majd a csúcshőmérséklet. A szél sem zavarja majd az autókat, a legerősebb széllökések pont a futam ideje alatt lesznek, de 20 km/h-s sebességet alig fogják elérni.

  • Kracknek nehéz dolga lesz az Aston Martinnál, de nem fogja feladni

    Kracknek nehéz dolga lesz az Aston Martinnál, de nem fogja feladni

    Mike Krack szerint késze áll arra a kihívásra, ami várja őt az Aston Martin élén. Az újonnan kinevezett csapatfőnök nem fogja már most feladni, pedig megtehetné, ugyanis a silverstone-i istálló helyzete finoman szólva sem rózsás.

    A Lawrence Stroll által vezetett csapatnak új csapatfőnök után kellett néznie, miután Otmar Szafnauer összekülönbözött a kanadai milliárdos üzletemberrel és a rivális Alpine csapathoz távozott. Így esett a Zöldek választása a luxemburgi szakemberre, aki korábban a BMW-nél mér dolgozott együtt a csapat sztárpilótájával, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel.

    Azonban az Aston Martinnál hiába fűzött nagy reményeket a 2022-es szabályváltozásokhoz, a létező legrosszabb formában kezdték az új szezont. Jelen pillanatban a tíz csapat közül csupán ők állnak pont nélkül a bajnokságban, ráadásul a legutóbbi hétvégén Vettel és Lance Stroll is összetörte az AMR22-t, ami fogalmazzunk úgy, hogy nem fog bevonulni a technikai igazgató, Andrew Green remekművei közé.

    Kracknek voltak kérdései azzal kapcsolatban, mi várhat majd rá az Aston Martinnál és már három verseny eltelte után rá kellett jönnie, hogy nem lesz könnyű dolga az Astonnál.

    „Sok kérdés merült fel bennem, mielőtt belevágtam volna ebbe a projektbe, és most már tudom, hogy ez egy óriási kihívás lesz” – ismerte el a luxemburgi csapatfőnök. „Könnyű lenne már most megfutamodni, de ezt nem fogom megtenni. Nagy fába vágtam a fejszémet, és ha már belevágtam, akkor végig is fogom csinálni.”

    „Az első három verseny finoman szólva sem volt egyszerű. A Forma-1 ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, ugyanolyan nehéz most is boldogulni, mint régebben. Jó versenyzőkre és egy kiváló autóra van szükséged, és még ez sem garancia a sikerre, ugyanis a hétvégét komolyabb hiba nélkül kell lehozni.”

    „Jelen pillanatban egyik előbb említett dolog sincs meg a csapatunknál. Nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy odaérjünk a többiekhez és képesek legyünk felvenni velük a harcot.”

    A Zöldek legközelebb egy hét múlva Imolában javíthatnak a helyzetükön, azonban a pilótáik eddigi gyenge szereplése mellett az sem segít rajtuk, hogy az AMR22-n rengeteg a plusz súly, amivel sok időt veszít a csapat egy körön és a versenytávon egyaránt.

  • Mark Webber komolyan aggódik a Red Bullért

    Mark Webber komolyan aggódik a Red Bullért

    Hiába épített nagyon gyors autót 2022-re a Red Bull Racing, a sorozatos technikai meghibásodások miatt már három futam után jelentős ponthátrányba kerültek, és figyelve a Ferrari kiegyensúlyozottságát, megbízhatóságát Milton Keynes-ben már megkongatták a vészharangokat, amihez most a csapat korábbi pilótája is csatlakzott.

    A Honda által gyártott Red Bull Powertrains erőforrások három futam alatt négy autón összesen hat meghibásodást szenvedtek el, aminek eredményeként Max Verstappen a pontverseny hatodik helyén áll, míg a Red Bull a Mercedes mögött csak a harmadik.

    Az osztrákok egykori pilótja, a kilencszeres futamgyőztes Mark Webber pedig leginkább az istálló megbízhatósága miatt aggódik, de ugyanakkor a tempót is hiányolja bizonyos helyszíneken.

    „Természetesen a sebességük megvan, erősek is, de nem annyira, hogy győzni is tudjanak, például Ausztráliában. Mindeközben pedig Leclerc duplázott, újabb győzelem, újabb leggyorsabb kör, szóval a Red Bull most elég trükkös helyzetben van. Ugyan ez egy hosszú szezon és a csapat nem siet sehova, de ezeket a pontokat nagyon nehéz lesz visszaszerezni.” – kezdte az ausztrál.

    „Az AlphaTaurit is meg kell néznünk, Bahreinben és SzaúdArábiában nekik is voltak megbízhatósági problémájuk, szóval van jó néhány porszem a gépezetben. Milton Keynesben kőkeményen kell dolgozniuk.” – vélekedett.

  • Vettel talán el se nevezi az idei autóját, ha az nem lesz gyorsabb

    Vettel talán el se nevezi az idei autóját, ha az nem lesz gyorsabb

    Sebastian Vettelnek van egy rendkívül vicces és egyedi szokása, ami a Forma-1-es autóival kapcsolatos. Eddig mindegyik általa vezetett járműt felruházott egy női névvel, ami egyes alkalmakkor az adott autó tulajdonságait is jellemezte valamilyen szinte. Azonban könnyen lehet, hogy a német ezen tradíciója az idei szezonban megszakadhat.

    A németnek az idei lesz a második szezonja az Aston Martinnál, azonban a silverstone-i istálló 2022-es autója, az AMR22 egyáltalán nem olyan lett, mint azt a nagy szabályváltozások előtt elképzelték Lawrence Strollék. Egyelőre csak a Zöldek állnak pont nélkül a konstruktőri bajnokságban és a mostani melbourne-i hétvégén Vettel és Lance Stroll is többször megtörte a saját járgányát.

    Az 53-szoros futamgyőztes Vettel a tavalyi autójának nevét egy ikonikus Bond lány ihlette (Honey Ryder). A női karaktert Ursula Andress alakította az Ian Flaming által rendezett „Dr. No” című Bond filmben, ahol Sir Sean Connery alakította a legendása 007-es ügynököt.

    Vettel az idei évben még nem adott nevet az AMR22-nek, ami mögött sok szurkoló értetlenül áll. A négyszeres bajnok az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén azt is hozzátette, hogy az is benne van a pakliban, hogy nem fog változtatni ezen a helyzeten.

    „Először legyen valamivel gyorsabb az autó, utána majd talán elkezdek gondolkodni a néven” – nyilatkozta Vettel, akinek eddig katasztrofálisan alakul a 2022-es szezonja.

  • Imolába sem visz fejlesztést a Ferrari

    Imolába sem visz fejlesztést a Ferrari

    Jövőhéten érkezik Európába a Forma-1 mezőnye, és sok csapat a korábbi évekhez hasonlóan erre az időszakra tervezi az első komolyabb fejlesztését. Nem így tesz azonban a listavazető Ferrari, ahol a döntést azzal indokolták, hogy egy sprintfutamos hétvége nem a legideálisabb erre.

    A következő hétvégén rendezik meg Imolában a harmadik Emilia Romagna Nagydíjat, ahol idén először rendeznek majd sprintfutamot, ami azonban már teljesen másmilyen lesz, mint a tavalyi.

    A hazai versenyre készülő Scuderia viszont továbbra sem veti be az első idei komolyabb fejlesztését, ezt Mattia Binotto csapatfőnök erősítette meg.

    „Megítélésem szerint ez egy nehéz hétvége lesz az újításokhoz és azok pénteki kipróbálásához. Mivel ezen a hétvégén a pénteki edzésen az aznap délutáni időmérőt kell a fókuszba helyezni.” – kezdte az egyéniben és a csapatversenyben is fölényesen vezető istálló csapatfőnöke. „Éppen ezért nem sok új dolgot viszünk Imolába, mivel nem ez a megfelelő hely erre.”

    „Igyekszünk majd enyhíteni az eddig felmerült gondjainkon, gondolok itt például a delfinezésre például. Ez lesz a fő fókuszpontunk a hétvégén, a jelentősebb fejlesztések pedig a szezon későbbi szakaszában fognak érkezni.” – tette hozzá.

  • Ez Leclerc legnagyobb félelme az idei szezonra nézve

    Ez Leclerc legnagyobb félelme az idei szezonra nézve

    Charles Leclerc nagyon aggódik amiatt, hogy a Ferrari nem lesz képes tartani a lépést a Red Bull-lal a fejlesztési versenyben, ami miatt egy idő után akár hátrányba is kerülhetnek az energiaitalosokkal szemben.

    A monacói pilóta az idei három futamból kettőt megnyert és egy alkalommal másodikként intette le a kockás zászló. Mindezek mellett eddig mindhárom alkalommal övé lett a leggyorsabb versenykörért járó bónuszpont, amivel magabiztos, egészen pontosan 34 ponttal vezeti az egyéni tabellát George Russell előtt.

    Azonban az olasz istálló számára az egy nagyon jó hír, hogy a közvetlen riválisukat, a Red Bullt nem várt technikai problémák sújtják 2022-ben. Sergio Pérez egy, amíg Max Verstappennel már kétszer is nullázott, ami miatt Dr. Helmut Marko már is kezdte a vészharangokat kongatni a Milton Keynes-i istálló berkein belül.

    A regnáló bajnok holland pilóta hátránya ezen okok miatt már 46 (!) pont Leclerc-rel szemben, amit igen nehéz lesz ledolgozni, különösen akkor, hogy ha az RB18 továbbra sem lesz megbízhatóbb.

    Azonban hiába a Vörösök impozáns szezonkezdete, az immáron négyszeres futamgyőztes Ferrari versenyzőjét még ennek ellenére is aggodalommal tölti el a Bikák fejlesztési potenciálja.

    „Tudom, hogy egy versenyképes autó áll a rendelkezésemre, amivel képes vagyok jó helyezéseket elérni” – mondta Leclerc, aki tagadta, hogy idén már a 2.0-ás verzióját láthatjuk. „Az autó olyan jól sikerült, hogy csak végeznem kell a dolgomat és nem is kell igazán extrát nyújtsak ahhoz, hogy ott legyek a közvetlen élmezőnyben. Emiatt idén másként megyek neki egy versenyhétvégének.”

    „A fejlesztési versenyben nagyon nehéz lesz tartani a lépest a Red Bull-lal, de bizakodó vagyok, mert azok a mérnökök fognak dolgozni az újításokon, akik megtervezték és megépítették az F1-75-öt. Már vannak is fejlesztéseink, és biztos vagyok benne, hogy jó irányba fogunk majd haladni velük. Nem szeretnék másokra koncentrálni, mert most az a legfontosabb, hogy nálunk minden rendben legyen házon belül.”