Címke: 2022

  • Verstappen és a Ferrari is történelmet írhat Monacóban

    Verstappen és a Ferrari is történelmet írhat Monacóban

    Szünet nélkül folytatódik a Forma-1-es szezon, méghozzá a legendás Monacóban. Ezúttal is számtalan érdekesség, statisztika is van a futam kapcsán, illetve rekordok is megdőlhetnek.

    Verstappen Vettel nyomdokaiba léphet

    Zsinórban a harmadik győzelmének, és Leclerc drámai kiesésének köszönhetően idén először vezeti ő maga és a csapata is a világbajnoki pontversenyt.

    Ha a címvédő behúzza Monacót, akkor zsinórban négy futamgyőzelmet számlálhat, amire a Red Bullnál 2013 óta nem volt példa, akkor produkálta Sebastian Vettel azt az elképesztő, kilenc győzelmes szériáját. Amennyiben ez összejön, vagy az első három hely valamelyikén végez, akkor egalizál a négyszeres világbajnokkal a legtöbb Red Bull-lal elért dobogós hely tekintetében, ez lenne számára a 65.

    A Red Bull eddig háromszor nyert a hercegségben, három különböző erőforrás elnevezéssel, 2011-ben Renault, 2018-ban TAG-Heuer és 2021-ben Honda névvel, szóval, ha idén nyernek, akkor a Red Bull Powertrains miatt a negyedik is meg lesz nekik.

    Ferrari csúcstartó lehet

    Tavaly Charles Leclerc nyerte a szombati időmérő edzést, ami a Scuderia 11. időmérős sikere volt a miniállamban, így egálba kerültek a McLarennel, vagyis, ha Leclerc vagy Sainz megszerzi az első rajtkockát, akkor a vörösök egyeduralkodók lehetnek e tekintetben Monacóban.

    Amennyiben Leclerc diadalmaskodik szombaton hazai közönség előtt, akkor Nico Rosberg után ő lehet az első versenyző, aki egymás utáni két évben is megszerzi a pole-t. A német erre 2013-ban és 2014-ben volt képes.

    Leclerc negyedik hazai versenyére készülhet [2020-ban nem rendeztek Monacói Nagydíjat – a szerk.], ám eddig egyszer sem látta még meg a kockás zászlót, balesetek, valamint technikai gondok miatt. A „monacói átok” néven emlegetett jelenség azonban az F1-en is túl nyúlik, hiszen a Formula 2 két versenyén sem tudott célba érni. Csapattársa azonban sokkal jobb mutatókkal rendelkezik, Sainz eddigi monacói fellépése során mindig pontot szerzett és bejutott a Q3-ba.

    Továbbra is Senna a mérce

    A legendás helyszín legendás győzelmeket és győzteseket is adott már a Forma-1-nek. Mind közül a legsikeresebb a brazil Ayrton Senna, aki hatszor nyert Monacóban. Őt Graham Hill és Michael Schumacher követi öt-öt diadallal.

    Itt állította fel Senna a legtöbb egymás utáni győzelem egy pályán rekordját is, miután 1989 és 1993 között ötször nyert, mely rekordot Lewis Hamilton állította be Barcelonában 2017 és 2021 között.

    Pole-ok számában is a háromszoros világbajnok a legjobb, öt edzéselsőséggel, de néggyel sokan állnak mögötte, Juan Manuel Fangio, Jim Clark, Jackie Stewart, Alain Prost és Michael Schumacher.

    A jelenlegi mezőnyből Lewis Hamilton a legsikeresebb, két pole-lal és három győzelemmel.

    Csak az első sor jelent garanciát sikerre

    Az elmúlt 25 évben senki sem nyert Monacói Nagydíjat az első rajtsornál hátrébbról rajtolva, az utolsó Olivier Panis volt 1996-ban, az emlékezetes három célba érőt hozó versenyen. A francia a 14.helyről rajtolva nyert.

    Az összes eddigi monacói futam 68%-át az első sorból nyerték meg.

    A monacói siker az egyik legédesebb, főleg, ha valaki itt szerzi meg az első győzelmét. A Forma-1 elmúlt 71 évében kilenc ilyen pilóta is volt, köztük olyanok, mint Juan Manuel Fangio, Jack Brabham vagy Denny Hulme, a legutóbbi pedig Jarno Trulli volt. A realitások alapján pedig egyedül Carlos Sainznak van esélye, hogy csatlakozzon ehhez a klubhoz.

    Az előzés igazi kuriózum Monacóban

    Monaco híres arról, hogy nagyon nehéz, vagy olykor szinte lehetetlen előzni rajta. A hibrid éra elején, 2014 és 2016 között átlagosan 11,66 előzés volt a 78 kör alatt, ám ez a szám drasztikusan lecsökkent a 2017-es szabálymódosítások után. Azóta átlagosan 2,75 előzés van csupán az egész futamon.

    Az elmúlt három futam mindegyikén csak egy versenyző állt az élen, tehát Verstappen, Hamilton és Ricciardo is végig vezetve tudott diadalmaskodni.2012-ben volt legutóbb olyan, amikor kettőnél több név vezetett a futamon.

    Egyéb érdekességek

    A McLaren számára Monaco a legsikeresebb helyszín, 15-ször nyertek itt, semelyik másik pályán nincs még ennyi sikerük.

    2009 óta tavaly fordult először, hogy nem volt SC vagy VSC a futam egésze alatt.

    2010 óta csak háromszor tudta a futam győztese behúzni az év végén a bajnoki címet, 2011, 2019 és 2021-ben.

  • Infláció: Akár versenyeket is hagyhatnak ki az F1-es csapatok az év végén

    Infláció: Akár versenyeket is hagyhatnak ki az F1-es csapatok az év végén

    Vészjósló kijelentést tett a listavezető Red Bull csapatfőnöke Christian Horner, a brit szerint ugyanis a költségvetési sapka és az elszálló infláció miatt akár az is előfordulhat, hogy az szezon utolsó részében akár versenyeket is kihagyhatnak bizonyos csapatok.

    Idén került bevezetésre a Forma-1-ben a költségvetési plafon, ami megszabja, hogy minden istálló maximum 145 millió dollárból gazdagodhat egy évben, amelyet a következő évben tovább csökkentenek 5 millióval.

    Ezt az összeget azonban még a koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború előtt határozták meg, ám az előbbi két esemény komoly hatással volt a világgazdaságra. Csak idén a globális infláció eléri a 10%-ot, amivel a csapatok költségei óriási és nagyon gyors mértékben ugrottak meg. Noha az FIA ígéretet adott arra, hogy a limittel igyekeznek majd az inflációhoz igazodni, ennek ellenére Christian Horner úgy véli, a csapatok nagy része év végére akár komoly bajba is kerülhet.

    „A tíz csapatból hétnél előfordulhat, hogy az utolsó négy futamot ki kell majd hagyniuk, hogy beleférjenek a keretbe. Nem csak a nagy csapatokról van szó, hanem a középmezőnybeli gárdákról is, meg mindenkiről, akik az infláció miatt szenvednek.” – idézi a britet a BBC.

    „Az FIA feladata ezzel foglalkozni. Tudom, hogy nagyon komolyan veszik ezt a témát. Az energia árak, a megélhetés költsége mind-mind exponenciálisan emelkedik és ez alól az F1 sem jelent kivételt. A szállítási díjak a négyszeresükre emelkedtek és ezt nem tudjuk kontrollálni.” – tette hozzá.

  • Gasly és Albon is büntetőpontot kapott a Spanyol Nagydíj után

    Gasly és Albon is büntetőpontot kapott a Spanyol Nagydíj után

    Gőzerővel dolgoztak a spanyol futam leintése után a versenybírák, végül Pierre Gaslyt és Alexander Albont is megjutalmazták néhány fekete ponttal a szuperlicenszükre.

    Az AlphaTauri franciáját Lance Stroll megforgatásáért, a thait pedig sorozatos pályaelhagyásokért meszelték el.

    Gasly és Stroll a célegyenes végén akaszkodott össze a verseny derekán, aminek végül a kanadai lett a vesztese, de nem önszántából, ugyanis Gasly volt kicsit túlbozgó és rosszul mérte fel a helyzetet. A bírák is őt látták ludasnak és a futam után egy ötmásodperces büntetést és két büntetőpontot is kiosztottak neki. Az időbüntetés ellenére is két hellyel Stroll előtt végzett a 13.helyen. A francia azonban utólag a felvételeket visszanézve teljesen jogosnak érzi a saját büntetését.

    „Kemény verseny volt, volt egy kis kontakt is közöttünk, de vállalom a felelősséget, ha ez ötmásodperces büntetést megérdemelt.” – ismerte el.

    Alexander Albon esetében pedig a pályaelhagyások miatt megkapott utolsó figyelmeztetés ellenére is elhagyta még négy kerékkel a pályát, ezért őt is öt másodperccel és egy büntetőponttal díjazták.

  • A szabályváltozásoknak köszönheti feljavulását Pérez

    A szabályváltozásoknak köszönheti feljavulását Pérez

    Világbajnok csapattársa szerint Sérgio Pérez az idei új szabályoknak köszönheti, hogy jóval közelebb tudott hozzá kerülni.

    A mexikói Sérgio Pérez tavaly került a Red Bullhoz Max Verstappen mellé, ám végül nagyon hamar másodhegedűssé vált, mivel teljesítményben elmaradt a világbajnoki címet szerzett társától. Idén viszont más a helyzet, Pérez folyamatos, jó teljesítményt hoz, pontszámban pedig közel van a három versenyt is megnyerő hollandhoz, mindezt teszi eddig futamgyőzelem nélkül.

    Verstappen szerint a recept nagyon egyszerű, a mexikói sokkal jobban érzi magát ezekben az autókban, ami ki is hat a teljesítményére.

    „Úgy tűnik, hogy sokkal boldogabb az autóban, szóval ez az egész csapatnak jót tesz. Neki szerintem az segített, hogy idén jöttek az új autók és mindenki a nulláról indulhatott.” – vélte Verstappen.

    Pérez jelenleg a pontverseny harmadik helyén áll 19 egységgel lemaradva a csapattársától és 38-cal az éllovas Leclerctől.

  • A magyar dráma után Azcona húzta be a második pau-i futamot

    A magyar dráma után Azcona húzta be a második pau-i futamot

    Az első futamos Honda siker után Hyundai ünnepelhetett Pau-ban, a második verseny leintése után.

    A fordított rajtrácsos futamot az időmérő eredménye alapján Michelisz Norbert szerezte meg, mellőle a honfitárs Tassi Attila várhatta a rajtot. A rajt után nem sokkal azonban összeütköztek és ki is szálltak a győzelemért vívott küzdelemből. Kettejük találkozója miatt végül már az első körben pályára kellett küldeni a biztonsági autót, a mezőnyt ekkor már a spanyol Mike Azcona vezette, három Lynk & Co. előtt.

    A balesetet szenvedett két magyar közül végül a 2019-es első Michelisz húzta a rövidebbet, ő nem tudta folytatni a versenyt, de Tassi is az utolsó helyre esett vissza.

    Két kört töltött a mezőny a biztonsági autó mögött, ennyivel nőtt is a versenytáv értelemszerűen. Az újraindítás után Urrutia rögtön megtámadta Azconat, végül azonban nem történt helycsere. A spanyol vezető helye pedig a leintésig már nem is volt veszélyben, így megszerezte első Hyundaios sikerét. A Mögötte sem nagyon történt változás, Urrutia és Ma Qing Hua állhatott még fel a pódiumra, egyedül a címvédő és kétszeres világkupa győztes Yann Ehrlacher pechje érdemel szót, aki egy defekt következtében kényszerült a bokszba.

    A negyedik helyet így az Audis Berhton örökölte meg, Guerrieri és Müller előtt. A hetedik helyet a Zengős Rob Huff szerezte meg, Thed Björk és az utolsó pontszerző Tiago Monteiroval a nyomában.

    A legjobb magyar Nagy Dániel lett a 11.hellyel, Tassi Attila pedig a 13.helyig tudott visszakapaszkodni.

    A hétvége után a pontversenyt az első versenyt megnyerő Nestor Girolami vezeti a honfi- és márkatárs Guerrieri és Mikel Azcona előtt. A kővetkező verseny majd a Nürburgringren lesz, május végén.

  • WTCR: Egymást ütötte ki az első sorból induló két magyar

    WTCR: Egymást ütötte ki az első sorból induló két magyar

    A franciaországi Pau-ban vette kezdetét a Túraautó Világkupa 2022-es idénye, ahol összesen három magyarért is szoríthatunk.

    Az időmérő edzés után a magyar szurkolók leginkább a mai második, fordított rajtrácsos versenyt várhatták legnagyobb izgalommal, ugyanis Michelisz Norbert és Tassi Attila páros vághatott neki a futamnak az első két rajthelyről.

    Az izgatottság hamar rémálommá vált, ugyanis közvetlenül a rajt után véget is ért mindkettejük számára a verseny, miután a pole-ból rajtoló világkupa győztes Michelisz elkezdett befele húzódva védekezni a Hondás honfitársával szemben, ám végül elfogyott kettejük között a hely, és Tassi autójának az eleje hozzáért Michelisz hátuljához, amivel a Hyundai – már nagy tempónál – beleforgott a korlátba, amivel el is zárta az utat a Honda előtt, miközben a mezőny elment mellettük.

  • Wolff megvédte a Mercedes egyedi megoldását

    Wolff megvédte a Mercedes egyedi megoldását

    Toto Wolff kiáll csapata egyedi oldaldoboz megoldása miatt, annak ellenére is, hogy ez a radikális megoldás korántsem hozta az elvárt eredményeket.

    Sokan felkapták a fejüket, amikor a Mercedes idei autója gyakorlatilag oldaldoboz nélkül jelent meg, egyedüliként a mezőnyben vették ennyire minimálisra ezt a megoldást. Az egyedi megoldástól nagyon sokat vártak, ám az autó összességében csalódást keltően sikerült, mivel elképesztő mértékben delfinezik.

    Wolff arra a kérdésre, hogy olyan megoldást kellene-e találniuk, amivel sokkal inkább „odaszívná” az autót a talajhoz, így felelt:

    „Ez egy jogos felvetés. Minden jó és minden rossz a padlóhoz köthető. Vannak érdekes ötleteink és koncepciónk, amikkel próbálkozunk, ezeknek pedig a következő néhány versenyen fel kell kerülniük aza utóra, hogy dönthessünk róluk.” – kezdte az osztrák.

    „Azt nem mondanám, hogy nincs olyan, hogy egy egész koncepció rossz, de azt lehet mondani, hogy van olyan része, ami nem működik az adott szabályok között. A jót sosem kell kidobni, azt meg kell tartani, és ha vannak olyan alapvető problémák, amik nem teszik lehetővé, hogy kihozzuk az autónkban lévő potenciált, akkor a nem működő részeket kell lefaragni.” – utalt csapata megoldására.

  • Bottas szerint Hamilton sokkal erősebb lesz a folytatásban

    Bottas szerint Hamilton sokkal erősebb lesz a folytatásban

    Rémálomszerűen alakul a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton számára a 2022-es szezon. A Mercedes pilótja eddig egy dobogós helyet tud felmutatni, de a legutóbbi, imolai futam jelentette neki az eddigi mélypontot. Harmadszor fordult elő Mercedeses pályafutása során, hogy önerőből nem szerzett pontot.

    De nem csak sajt magától van elmaradva, hanem az új csapattársától, George Russelltől is, aki folyamatosan hozza az erősebbnél erősebb pontszerzést a címvédő alkulatnak.

    Sokan már Hamilton pályafutásának a végét vízionálják előre, ám ex-csapattársa védelmébe vette a britet.

    „El tudom képzelni, hogy beragadt egy autó mögé. Ha összeáll egy DRS-vonat, akkor senkinek sincs könnyű dolga. George-nak nagyszerű rajtja volt, ez volt a kulcs a versenyükben, de hiszem, hogy egy erős Lewist fogunk látni a következő versenyeken.” – véli a finn.

  • Fittipaldi: Fordult a kocka Imolában

    Fittipaldi: Fordult a kocka Imolában

    A korábbi brazil világbajnok, Emerson Fittipaldi szerint az elmúlt, Emilia Romagna Nagydíj komoly fordulatot jelentett az erősorrendben. Véleménye szerint most már nem a Ferrari, hanem a Red Bull az etalon idén.

    A Red Bull kettős győzelmet aratott Imolában, ráadásul tempóból is simán a Ferrarik (pontosabban a versenyt befejező Charles Leclerc) előtt tudtak végezni. Az energiaitalosok számára ez jókor jött, hogy a kezdeti megbízhatatlansági gondokból fakadó hátrányuk ne legyen tetemes, aminek még segített Charles Leclerc hibája és az ezzel elbukott pontok.

    Eddig nagyon nehezen lehetett megmondani, hogy a két nagy, a Red Bull és a Ferrari között mi is lehet pontosan a sorrend, ami eddig alapvetően pályától függően változott, ám Emerson Fittpaldi szerint a hétvégén történtek után egyértelmű, ki van előnyben.

    „Előzetesen azt gondoltam, hogy a Ferrari fog nyerni, de aztán megnéztem a sprintversenyt és a részleteket és nekem úgy tűnik, hogy a Red Bull mechanikailag és aerodinamikailag is sokat javult.” – kezdte a kétszeres bajnok. „Kicsivel jobbnak tűnnek, mint a Ferrari. Mechanika terén nagyon sokat fejlődtek. Rendkívül hatékony a leszorítóerejük, amikor elkezdtek kopni az abroncsok, Verstappen sokkal gyorsabb volt, vagyis sokkal több teljesítmény maradt az ő gumijaiban.”

    „A Ferrarinak egy nagyon erős motorja van. Nekem a Ferrari tévén keresztül úgy tűnik, hogy iszonyatosan delfinezik. Nekik nincs egyelőre olyan szintű mechanikus tapadásuk, mint a Red Bullnak. Véleményem szerint most a Red Bull az első erő, kevesebb gumit használnak, mint a Ferrari, ami döntő lehet az év során. Sokkal stabilabbak a féktávon és a kanyarokban és kevesebbet pattognak.” – összegzett a 75 éves egykori klasszis.

  • „Hamiltonnak el kell fogadnia, hogy Russell jobb nála”

    „Hamiltonnak el kell fogadnia, hogy Russell jobb nála”

    Egyre nagyobb a pontkülönbség a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és újdonsült csapattársa George Russell között, utóbbi javára.

    A legutóbbi Emilia Romagna Nagydíjon Russell ismét a top5-ben végzett (mint eddig idén mindig, egyedüliként a mezőnyben), miközben Hamilton csak a 13. pozícióban látta meg a kockás zászlót. Látva a különbséget, egyre több kritika találja meg a hétszeres bajnokot, ám a Mercedes folyamatosan kiáll a versenyzője mögött.

    A korábbi Forma-1-es futamgyőztes, Ralf Schumacher szerint a különbségnek nagyon egyszerű oka van:

    „Lewisnak meg kell kérdeznie magától, hogy George miért gyorsabb nála. Egy 13.hely nem igazán Hamilton ambíciója. Egyszerűen csak el kell ismernie, hogy jelen pillanatban Russell jobb nála.” – vélekedett a német.

    „Ha ez így folytatódik a következő hetekben, az izgalmas dolgokat okozhat a csapatnak. Megváltoztathatja a rangsort a csapaton belül.” – tette hozzá.

    Maga Lewis Hamilton is tisztában van a jelenlegi helyzettel, és reálisan látja a dolgokat, mivel idén már nem számol a világbajnoki címmel.