Címke: 2022-es versenynaptár

  • Vettel: Emberi oldalról is fenntartható versenynaptár kell

    Vettel: Emberi oldalról is fenntartható versenynaptár kell

    Sebastian Vettel szerint az F1-nek „fenntartható” módot kell találnia arra, hogy a jövőben hogyan tudja lebonyolítani a szezonokat, és nem szabad elhanyagolnia a versenynaptár bővítésével járó emberi áldozatokat.

    A Forma-1 jelenleg rekordszámú, 22 eseményt rendet az idei szezonban, és ez a szám 2022-ben 23-ra nő majd, mivel a Miami is bekerül a naptárba.

    A több futam többletbevételt jelent a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media számára, ami a csapatok kasszáját is gazdagítja.

    A jövő évi bővítés azonban elkerülhetetlenül dupla és tripla hétvégékkel jár majd, amelyek csak növelni fogják az egyes csapatok utazó személyzetének amúgy is nagy terheit.

    „Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy egy csapat vagyunk, emberek és emberek, akik a világ körül utaznak” – mondta Vettel a hétvégi Török Nagydíj előtt.

    „Lehet hozni a számokat. Ha 52 hétvégénk van egy évben, ebből 23-on futamot teljesítünk, és van néhány hónap az évben, amikor a világ legtöbb helyén nem tudunk futamot tartani, akkor ez nyilvánvalóan egy nagyon intenzív szezont eredményez.”

    „A célnak annak kell lennie, hogy fenntartható módon bonyolítsuk le a szezonunkat, nemcsak a környezetünk, hanem az emberi erőforrás szempontjából is.”

    „Ha ennyi ember vesz részt ebben, miközben a hétvégék sokkal hosszabbak, mint a szombat-vasárnapok, amelyeket a tévében látunk. Azt hiszem mi, a versenyzők, vagyunk a szerencsésebb oldalon.”

    Vettel hozzátette, hogy az F1 szezonjai csak úgy bővülhetnek, „hogy ezek az emberek az otthonuktól távol töltött munkájukon túl, normális életet is élhessenek”.

    „A legtöbbjüknek, legyen szó mérnökökről vagy szerelőkről, a csapatnál dolgozó alkalmazottakról, családjuk vagy gyerekeik vannak, akikről gondoskodni akarnak” – mondta.

    „Tehát nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy hová akarjuk helyezni az érdekeinket.”

    A McLaren versenyzője, Daniel Ricciardo – aki a szezon elején elárulta, hogy a hazájától való hosszú távolléte miatt időnként rosszul érzi magát – csatlakozott Vettel megjegyzéseihez, és kiemelte annak fontosságát, hogy a csapattagok összefogjanak, amikor kint vannak a pályán, amit az elmúlt évben nehéz volt elérni az F1 protokolljai és a Covid-korlátozások miatt.

    „Nagyon fontos a csapat számára, hogy szoros kapcsolatokat ápoljunk a csapat többi tagjával” – mondta az ausztrál.

    „Hosszú időre távol vagyunk a családunktól, különösen a tripla versenyhétvégéken, szóval bizonyos módon támaszkodnod kell a csapattársaidra, hogy kisegítsenek, ha egy kicsit le vagy törve, vagy hiányzik az otthonod, vagy bármi.”

    „Nagyon remélem, hogy jövőre tovább nyílik a világ, és többet tudunk kapcsolatban lenni a csapattal.”

    „Nem csak a pályán; szeretnénk részt venni néhány eseményen, néhány vacsorán, és úgy gondolom, hogy a verseny hétvégéjén a paddockon kívüli társasági élet is segít feloldani a hétvégét.”

    „Azt hiszem, ez egyfajta fontos idő, hogy kikapcsolódjunk, és enyhítsük az utazás és a honvágy, vagy bármi más okozta stresszt.”

  • Az F1 vezetése elijeszti a legnagyobb rajongókat is

    Az F1 vezetése elijeszti a legnagyobb rajongókat is

    Az F1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone bírálta a Forma-1 döntését, miszerint jövőre rekordszámú, 23 futamra bővítik a versenynaptárat. Ez a lépés szerinte azzal a kockázattal jár, hogy „még a legnagyobb rajongókat is elijeszti”.

    A 2022-es versenynaptárat várhatóan október 15-én hagyja jóvá az FIA, a Motorsport Világtanács ülését követően.

    Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali azonban már adott némi betekintést a következő szezon menetrendjébe, amely a tervek szerint 23 eseményt tartalmaz majd, 36 hétvégére sűrítve.

    Ecclestone, aki a sportág élén töltött utolsó évtizedében átlagosan 18-20 futamból álló szezonokat intézett, úgy véli, hogy a sportág elvadult, és vissza kellene fogni a versenynaptárat.

    „Így lehet elijeszteni még a legnagyobb rajongókat is, és tönkretenni a televíziós érdeklődést” – idézte a 90 éves Ecclestone-t a svájci Blick.

    „Tizennyolc verseny elég. De most a felesleges stresszel még sok családot is tönkretesznek, és az egészségüket is lábbal tiporják!”

    A tripla versenyhétvégéket tartalmazó menetrend szinte minden csapatfőnök körében népszerűtlen, függetlenül attól, hogy a csapatuk hol helyezkedik el a tabellán, vagy hogy a több futamból mennyi pluszbevételük származhat.

    A McLaren F1 főnöke, Andreas Seidl úgy véli, hogy az ideális versenynaptár maximum 20 futam körül alakulna, bár tisztában van azzal, hogy az F1 nem tervezi csökkenteni a darabszámot.

    „Nagyon bízunk abban, hogy (Domenicali) megtalálja a megfelelő egyensúlyt a kereskedelmi érdekek között, amelyek nyilvánvalóan csapatként is érvényesülnek, de a tekintetben is, hogy vigyázzon az embereire, a mi embereinkre, rátok (a sajtóra) is, akik szintén részesei vagytok ennek a cirkusznak.

    „A legfontosabb dolog az, hogy jó párbeszédet folytatunk az F1-gyel, különösen Stefanóval. És azt hiszem, most már csak meg kell várnunk, amíg nyilvánosságra hozzák, hogy mik a tervek a jövő évre.”

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner, a triplázások nagy ellenzője elismerte, hogy a csapatoknak alkalmazkodniuk kell majd működniük azokhoz a lapokhoz, amelyeket az F1 osztani fog, akár tetszik nekik, akár nem.

    „Végül is, ha tetszik, ha nem, ez a munkánk része, és nem mindig dönthetünk mi” – mondta Steiner.

  • Szokatlanul hamar lesz vége a 2022-es F1-es szezonnak!

    Szokatlanul hamar lesz vége a 2022-es F1-es szezonnak!

    Az F1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali kizárólag a Sky Sports Newsnak nyilatkozott a 2022-es versenynaptárról és arról, hogy a formátum idei debütálása után hét vagy nyolc sprintkvalifikációs versenyhétvégét is rendezhetnek majd jövőre.

    Elmondta, hogy a 2022-es versenynaptár 23 futamból áll majd, és november közepén ér véget – ez az elmúlt, több mint egy évtizedet tekintve a legkorábbi szezonzárás lesz.

    A Sky Sports Newsnak Craig Slaterrel a sportág katari bejelentését követően beszélgetve az F1 vezérigazgatója elárulta a menetrenddel kapcsolatos legfontosabb részleteket.

    Ahogy azt is elmondta, hogy a 2022-es versenynaptár hivatalos nyilvánosságra hozatala csak október 15-én lesz.

    A téli labdarúgó-világbajnokságot elkerülve, ez lenne 2010 óta a legkorábbi szezonzáró.

    „Előreláthatólag biztosan 23 futammal fog elkészülni a naptár” – mondta Domenicali.

    „Természetesen nagy tekintettel leszünk a különböző kormányok által világszerte kiadott Covid-szabályokra. De ez a célunk, hogy az F1 meg tudja adni a reményt, és visszatérhessenek a dolgok a normális kerékvágásba.”

    „Az elképzelés az, hogy a naptárnak megfelelő ritmusa legyen. Természetesen vannak az időszakokkal kapcsolatos megfontolások, hogy logisztikailag biztosítsuk, hogy az áramlásnak megfelelő legyen.”

    „Egy dolgot mondhatok, anélkül, hogy túl sok mindent felfednék, hogy jövőre a szezon március közepén kezdődik majd és november közepén fejeződik be.”

    Több sprintfutam lesz

    Az új F1-es sprint formátumokat a 2022-re tervezett, 23 futamból álló naptár „egyharmadánál” alkalmazzák majd Domenicali szerint.

    Azonban nem kívánt részletekbe bocsátkozni arról, hogy melyik futam hol lesz, bár az új Miami Nagydíjat már májusra megerősítették, míg a szezon várhatóan Bahreinben kezdődik majd és Abu Dhabiban ér véget. Mindemellett az imolai és a törökországi futamok is szóba kerültek.

    Azt azonban elárulta, hogy több sprintverseny lesz, mint amennyit az idei szezonban láthattunk. Az F1 azt tervezi, hogy 2022-ben már akár hét vagy nyolc fordulón is alkalmazza ezt a formátumot.

    „Az év elején azt mondtuk, hogy idén három teszt (sprintfutam) lesz, hogy biztosak lehessünk benne, hogy a jövőre nézve megvan a megfelelő tervünk” – mondta. „A hozzászólások túlnyomó többsége szuper pozitív volt. A promóterek szuper boldogok, mert pénteken, szombaton és vasárnap is van valami új és fontos történés.”

    „Ilyen pozitív visszajelzéseket kapunk, ezért tudnunk kell, hogy jövőre egy nagyszerű tervünk van, amelyben figyelembe vesszük azokat a pontokat is, amelyeket azok emeltek ki, akiknek nem tetszett ez a formátum.”

    „Azt mondhatom, hogy nem fogunk mindenhol a sprintkvalifikációs formátumot alkalmazni. Ez olyasvalami, amit többé-kevésbé a versenyek egyharmadában szeretnénk megtartani; a jutalmazást és a pontokat egy másfajta módhoz, valamint bizonyos pályákhoz szeretnénk kapcsolni, amelyek, mint tudjátok, a különbséget jelentenék.”

    „Szóval van mit átgondolni. Minden érintettet be fogunk vonni: a műsorszolgáltatókat, a versenyzőket, a csapatokat, a promótereket és a szurkolókat. Nem fogjuk elfelejteni, hogy az a feladatunk, hogy a helyes döntést hozzuk meg, és hogy mindenki szempontjait és álláspontját figyelembe vegyük.”

  • Így versenyeznek Grosjean és társai jövőre – itt a 2022-es IndyCar naptár!

    Így versenyeznek Grosjean és társai jövőre – itt a 2022-es IndyCar naptár!

    Már jóval a Forma-1-es rajt előtt, februárban kezd majd a mezőny, és ismét nemzetközi sorozatnak mondhatjuk majd az IndyCart, ugyanis visszatér Toronto a menetrendbe.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NTT INDYCAR SERIES (@indycar) által megosztott bejegyzés

    17 verseny, és ebből csak egy duplázás. Az elmúlt pár évben több helyszínen is rendeztek két versenyt, idén a Detroit és a Texas kapott ilyen lehetőséget. Jövőre azonban csak egy másik oválon, a visszatérő Iowa Speedwayen lesz majd dupla hétvége.

    Leszámítva persze a Penske által birtokolt Indianapolis Motor Speedwayt, ahol az Indy 500 mellett a belső körön kétszer is mennek majd, de nem egymást követően.

    Ami az utcai pályákat illeti, nem lesz sok változás. Mindössze a határátlépési nehézségek miatt elmaradó már említett Toronto tér vissza. Azonkívül pedig Long Beach kapja vissza a szokásos tavaszi időpontját.

    A sort St. Petersburg nyitja majd, 2003 óta ez lesz a legkorábbi szezonkezdet, az idén debütáló Nashville 2022-ben is marad, az utolsó IndyCar verseny pedig Laguna Secában lesz majd.

  • Így néz ki a Forma-1 2022-es versenynaptára, dátumokkal

    Így néz ki a Forma-1 2022-es versenynaptára, dátumokkal

    A Forma-1 egy 23 versenyhétvégés szezont tervez a 2022-es évre, Miami bemutatkozhat, míg Ausztrália és Kína is visszatérhet, a RacingNews365.com értesülései szerint.

    Több forrás szerint a 2022-es évad ismét Bahreinben veheti majd kezdetét, március 20-án, majd szünet nélkül Szaúd-Arábia következhet, hiszen egy dupla szezonkezdet mellett tették le voksukat az F1 vezetői.

    Ausztrália és Kína április 10-én, illetve 24-én következhet majd. A két országnak ez lehet az első futamuk a koronavírus okozta nehézségek miatt.

    Az újonc Miami május 8-án mutatkozhat be, majd ezt követően Spanyolországba, és Monacó következhet. A hercegségben elméletileg rövidülni fog a hétvége, hiszen az eddig hagyományosan csütörtökön tartott szabadedzések minden jel szerint péntekre fognak kerülni.

    A következő versenynaptárban Seidl ellenkezésének ellenére szerepelnek tripla versenyhétvégék, méghozzá három is. Az első ezek közül az Anglia, Ausztria és a még kérdéses Franciaország/Olaszország hármas hétvége, ahol az olasz pályák közül Imola a tervezett helyszín.

    A nyári szünet természetesen most is a Magyar- és a Belga Nagydíj között lesz, ugyanakkor a leállás után újabb triplázás követi. Ez a három versenyhétvége pedig a Belga Nagydíj, a Holland Nagydíj és az Olasz Nagydíj lenne.

    Egy hét szünetet követően aztán jön a szezon harmadik és egyben utolsó hármas hétvégéje. Oroszországot vagy Szingapúr, vagy Törökország fogja követni, majd Japán lesz az erőltetett menet utolsó állomása.

    Az utolsó négy verseny Amerikában, Mexikóban, Brazíliában és Abu-Dzabiban lesz megrendezve.

    A szezon előtti teszt helyszínében a csapatoknak még meg kell egyezniük.

    Rendező ország Dátum
    1 Bahrein március 20.
    2 Szaúd-Arábia március 27.
    3 Ausztrália április 10.
    4 Kína április 24
    5 Amerika (Miami) május 8.
    6 Spanyolország május 22.
    7 Monaco május 29.
    8 Azerbajdzsán június 12.
    9 Kanada június 19.
    10 Nagy-Britannia* július 3.
    11 Ausztria* július 10.
    12 Franciaország/Olaszország (Imola) július 17.
    13 Magyarország július 31.
    14 Belgium augusztus 28.
    15 Hollandia szeptember 4.
    16 Olaszország (Monza) szeptember 11.
    17 Oroszország szeptember25.
    18 Szingapúr/Törökország október 2.
    19 Japán október 9.
    20 Amerika (Austin) október 23.
    21 Mexikó október 30.
    22 Brazília november 13.
    23 Abu-Dzabi november 20.

    A *-al jelölt helyszínek dátumai változhatnak.

  • Seidl szerint az F1-nek a jövőben kerülnie kell a tripla versenyhétvégéket

    Seidl szerint az F1-nek a jövőben kerülnie kell a tripla versenyhétvégéket

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl szerint a 2022-es szezonban mindenképpen kerülendő lenne a három szünet nélküli futam megrendezése.

    A legfrissebb értesülések szerint a csapatok nemsokára megkapják a jövő évi szezon versenynaptárát. Az F1 minden bizonnyal ismét megcélozza majd a rekordot jelentő 23 versenyhétvégét, ugyanakkor Seild arra szólította fel Domenicalit, hogy a csapattagok helyzetét is vegye figyelembe a naptár megalkotásánál.

    „Számomra a legfontosabb dolog az, hogy ne emeljenek évről évre a futamok számán, hiszen már most ott tartunk, hogy túl sok a versenyek száma, ami miatt az embereinkre túl nagy nyomás helyeződik.” – mondta Seidl.

    „Egy másik nagyon fontos szempont, hogy teljes mértékben elkerüljük a zsinórban megrendezett három versenyhétvége ötletét. Csak ismételni tudom magam, elképesztő nyomás ez az embereknek.”

    Tavaly négy tripla versenyhétvégét is rendeztek a Forma-1-ben, azonban azt ígérték idén ez nem fog folytatódni. Ennek ellenére az idei is három ilyen triplázást kell végig csinálnia a csapatoknak.

    Ezek közül a legmerészebb még hátravan. A tervek szerint Katar Mexikóval, és Brazíliával kiegészülve fog alkotni egy ilyen hármast. Seidl szerint a versenyek régiókra való bontása nem csak a csapatok tehermentesítésére, de a sportág szén-dioxid kibocsájtására is jó hatással volna.

    „Számunkra egyértelműen fontos ez a kérdéskör, és tudom, hogy Stefano számára szintúgy.”

    „Felállított egy tervet arra vonatkozóan, hogy milyen változásokat szeretne a sportban elérni 2030-ig, és ebben logisztikai kérdések is szerepelnek. Tudjuk Stefanoról, hogy folyamatosan vizsgálja ezt, most meg kell néznünk, hogy a tervezet első része hogyan tükrözi azt, amit elterveztünk.”zárta Seidl.

  • Portugáliába is megy jövőre a DTM, de nem végleges az új naptár!

    Portugáliába is megy jövőre a DTM, de nem végleges az új naptár!

    Kilenc hétvégéből még csak hét helyszín ismert, de vannak biztató jelek a DTM jövőjével kapcsolatban.

    A négy német helyszín nem változik, ugyanúgy a döntött kanyaros Lausitzring, a Norisring, a Nürburgring és Hockenheim ad majd egy-egy fordulónak otthont.

    A szezonnyitó ugyanakkor az ideihez hasonlóan (Monza) egy újonc mediterrán helyszín lesz – Portimao. Portugália legutóbb 2004-ben, Estorilban látta vendégül a sorozatot.

    Spa-Francorchamps két év után tér vissza a DTM-be, miután idén Zolder volt felelős a belga versenyért.

    Zolder mellett Assen, Monza és az Igora Drive hiányzik még a tavalyi előzetes naptárhoz képest, de a még be nem töltött két helyre pályázhatnak.

    „Nagyon boldogan mutatjuk be a 2022-es naptárat, már ilyen korán.” – jelentette ki Frederic Elsner, az ITR rendezvény- és üzemeltetési igazgatója.

    „Addig is koncentrálunk a jelenlegi izgalmas szezon végére, és reméljük, jövőre is ilyen érdekes versenyek lesznek. Jó látni, milyen nagy az érdeklődés a 2022-es DTM iránt.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Domenicali: Már szeptemberben megjelenhet a 2022-es versenynaptár

    Domenicali: Már szeptemberben megjelenhet a 2022-es versenynaptár

    Stefano Domenicali elmondta, hogy a következő hetekben jelenthetik be a 2022-es versenynaptár előzetes tervezetét.

    Még az idei szezon helyszínei felett is lebegnek kérdőjelek, mivel a Covid-19 árnyékként vetül Zandvoortra, Törökországra, Japánra, Mexikóra és Brazíliára. Az F1 viszont már gőzverővel koncentrál a következő esztendőre, így hamarosan nyilvánosságra is hozza hogyan képzeli el a korszakváltó 2022-es évet.

    ,,A 2021-es szezon felén vagyunk csak túl, ám a következő év tervezése már egy ideje folyik a háttérben. Remélhetjük, hogy szeptemberben vagy akár októberben már prezentálhatjuk az előzetes versenynaptárt.” – nyilatkozta Domenicali a Speedweeknek.

    Jövőre Miami is csatlakozik a körforgásba, így Amerikai két versenyt is rendezhet. Az F1 vezetője elmondta, mikorra ütemezhetik az új pálya bemutatkozását:

    ,,Megerősíthetjük, hogy a várva várt Miami GP május első felében kerül majd megrendezésre. A jegyek iránt már most nagy a kereslet, ám hivatalosan az értékesítés még nem kezdődött meg.”