Címke: 2022-es bajnokság

  • Binotto elárulta, mit vesztettek a 2022-es autó fejlesztésével

    Binotto elárulta, mit vesztettek a 2022-es autó fejlesztésével

    A Ferrari a McLarennel csatázhatott a konstruktőri harmadik helyért annak ellenére, hogy Binotto és csapata hamar átálltak a 2022-es autó fejlesztésére.

    Emiatt kevesebb figyelem jutott a már használatban lévő autóra, de hogy mennyit is veszítettek ezzel, abba a csapatfőnök csak a szezont követően ment bele.

    „Ha az elmúlt éveket nézem, vagyis inkább az Mercedeshez képest a lemaradásunkat, akkor az átlag talán 5 tized körül van. Látom azt, ha teljesen elkötelezzük magunkat emellett, és nagymértékű erőfeszítést, valamint sok forrást ölünk bele, akkor ez talán elérhető.”

    „Most mi azt mondtuk, hogy 2022 számunkra a prioritás a költségsapka miatt.” fejtette ki Binotto.

    „A 2020-as évünk alapján tudtuk, hogy tavaly nem lett volna esélyünk elérni a mezőny elejét. Így az volt számunkra fontos, hogy a jövőn dolgozzunk, és jó alapokat fektessünk le az elkövetkező évekre. Ez a mi döntésünk volt.”

    Ami az év végi átszervezést illeti – melyben több magasrangú tisztviselő távozott – Binotto nem tulajdonít nagy jelentőséget a dolognak.

    „A Scuderiát mindez nem érinti, nekem sem lesz több felelősségem. A Ferrarinak lesz új szervezei struktúrája, de ez ránk nem lesz hatással.”

  • Schumacher aggódott, hogy Vettel otthagyja az F1-et

    Schumacher aggódott, hogy Vettel otthagyja az F1-et

    Ralf Schumacher nagyon örült annak a hírnek, hogy 2022-ben még biztosan versenyezni fog Sebastian Vettel a Forma-1-ben. A korábbi versenyző elmondta tartott attól, hogy honfitársa az év végén visszavonul.

    Amikor tavaly Vettel az Aston Martinhoz szerződött, akkor a közbeszédben ez a szerződés egy többéves kontraktusként szerepelt, azonban a csapatfőnök Otmar Szafnauer elárulta valójában ez egy „1+1 éves szerződés volt.”

    Ez azt jelenti, hogy a 2022-es szezonra eredetileg egyik fél sem kötelezte el magát a másik mellett, hanem erről csak ideje eljöttével beszélnek majd. Ez az idő most jött el, hiszen nem sokkal ezelőtt az Aston bejelentette, hogy változatlan Vettel-Stroll felállással vágnak neki az új szabályrendszernek.

    Schumacher sokáig tartott attól, hogy honfitársa nem fogja folytatni a versenyzést az F1 berkein belül:

    „Nagyon örülök, hogy végül ez a döntés született, hiszen ez nagyon fontos mind a német motorsport, mind pedig a Forma-1 számára.” – mondta Ralf Schumacher a Sky Germany-nek.

    „Nagy kár volna elveszíteni egy ilyen személyiséget, és egy olyan világbajnokot, mint amilyen Sebastian. Jó párszor nagyon kritikus a dolgokkal kapcsolatban. Tudjuk, hogy nagyon érdekli a környezetvédelem, ami szerintem nagyszerű. Támogatja a dolgokat. És mindig is volt egy kis aggodalom – folytatja-e vagy sem.”

    „Szerintem Zandvoortban még mindig nagyon-nagyon rossz hangulatban volt, és nagyon kritikus volt az egész Forma-1-es környezetvédelmi kérdéssel és mindennel, ami ezzel kapcsolatos.”

    „Majdnem aggódtam: hmm, most már készen áll, és mindenre gondol, illetve talán a családdal is szeretne időt tölteni.”

    „Én csak a saját példámat tudom mondani. Amikor már nincs meg az ebből fakadó örömöd, de továbbra is ott vagy, utazol, miközben a családod távol van tőled. Egyedül vagy a versenypályán, majd felteszed magadnak a kérdést, hogy mi az élet értelme.” – mondta Schumacher.

    „Éppen ezért aggódtam miatta.”

    „Azonban most már ragyognak a szemei. Már látható az a Sebastian, akit megismerhettünk.” – zárta Schumacher.

  • Szafnauer: Szinte lehetetlen megjósolni, hogy mi lesz 2022-ben

    Szafnauer: Szinte lehetetlen megjósolni, hogy mi lesz 2022-ben

    Otmar Szafnauer szerint most nem lehet megmondani, hogy ki fog jól járni a szabálymódosítások mentén.

    Nem indult túl jól a kanadai-brit istálló éve, ugyanis a vártnál sokkal rosszabbul szerepeltek. A 2021-es szezont nem akarták viszont kukába dobni, így kénytelenek voltak a kelleténél jobban ráfeküdni erre az esztendőre. Az amerikai csapatfőnök viszont attól tart, hogy emiatt a jövő évi kampányuk nem indul majd fényesen.

    ,,Intenzívebben és hosszabb ideig kellet dolgoznunk a 2021-es autón, mint ahogy azt eredetileg terveztük. Ráadásul a költségvetési plafon nem sok fejlesztési lehetőség áll a rendelkezésünkre.” – nyilatkozta a vezető a Speedweeknek.

    Az erőforrások átcsoportosítása már a kezdeteknél is fejtörést okozott az Aston Martinnak, a rossz szezonkezdet viszont tetézte a problémájukat:

    ,,Nehéz megmondani azt, hogy milyen hatással lesz ez 2022-re. A legnagyobb kérdés az, hogy vajon ki fog diadalmaskodni jövőre. A versenygépek teljesen mások lesznek, így lehetetlen megjósolni mi lesz. A szélcsatornában lévő modellekkel minden héten jelentős előrelépést teszünk, viszont összehasonlítási alap nem áll a rendelkezésünkre.” – tette hozzá Szafnauer.