Címke: 2021

  • Saját motort építene a McLaren 2021-től

    Saját motort építene a McLaren 2021-től

    A McLaren jelenleg nincsen könnyű helyzetben, már, ami a motorokat illeti. Éppen emiatt a vezetőség fontolóra vette, hogy a 2021-es új motorszabályok életbe lépésekor saját motort építsenek – de csak abban az esetben ha a költségek drasztikusan csökkenni fognak.

    A legfrissebb információk szerint jó esély mutatkozik arra, hogy a wokingi istálló szakít a Hondával, és a Renault erőforrásaival folytatja tovább. Ez viszont csak pár évre jelentene megoldást a csapat számára, emiatt egy hosszabb távú megoldáson is gondolkozniuk kell, így jött képbe a saját motor ötlete. Erről a McLaren vezetője Zak Brown beszélt még Monzában.

    „Kíváncsian várjuk, hogy milyen motorszabályok lépnek életbe 2021-től, és majd akkor elöntjük, hogy saját motort építünk, vagy egy esetleges új gyártóval fogunk össze.” – kezdte Brown.

    „Jelenleg csak a következő három évre koncentrálunk, és amint ezt eldöntöttük, akkor természetesen még távolabbra is tekinthetünk. Úgy gondolom, hogy a Forma-1 összképe pozitív irányba fog változni 2021-től, köszönhetően a költségvetési sapkának, a pénzek igazságosabb szétosztásának és az új motorszabályoknak. Tehát egy kicsit nehéz döntést hozni 2021-el kapcsolatban, mert sok dolog fog változni.”

    Brown azt is elmondta még, hogy fontos lesz, hogy jó előre tudják majd a pontos szabályokat.

    „A saját motor az nem egy olyan dolog, amit már korábban is csináltunk. Tehát sok időre lenne szükségünk, és komoly anyagi kiadással is járna. Megfontolnánk ezt a lehetőséget is. De meg kell értenünk, hogy mik lesznek a szabályok és mekkora költségekről lenne szó.”

    „Nyilván nem lennénk abban a helyzetben, hogy százmilliókat költsünk egy motorra.  Márpedig most ekkora összegek jellemzőek a motorfejlesztésekre. Mindenképp változtatni kell a motorformulán, hogy az gazdaságilag ne legyen veszteséges.”

    A McLaren sportigazgatója úgy látja, az lenne a legjobb, ha az új szabályok miatt egy olyan független motorgyártó is beszállna a Forma-1-be, aki képes lenne versenyképes motort építeni.

    „Örülnénk neki, ha lenne egy olyan független gyártó, ami képes lenne egy versenyképes motor megépítésére, és nem csak azért lenne jelen, hogy meglegyen a létszám. Egészséges lenne a sportnak, ha az lenne, mint a múltban: Egy független motorgyár, aki versenyképes motort készít és a csapatok szabadon használhatnák azt. Ez a kulcs. Utoljára a Cosworth volt ilyen, de ők nem tudtak jó motort építeni. Tehát az nem jó, ha van egy független gyártó, de az ő motorjaival nem lehet versenyeket nyerni.”

  • Az Ilmor motorpartnert keres 2021-re

    Az Ilmor motorpartnert keres 2021-re

    Az Ilmor motorfejlesztő-partnert keres, akikkel együtt dolgozhatnának egy 2021-es F1-es motoron.

    Mario Illien független cége korábban a Mercedesnek gyártott F1-es motorokat, azonban tanácsadói szerepéből adódóan sosem került túlságosan messze a jelenlegi erőforrásformulától sem. Ross Brawn rendszeresen hangoztatta az elmúlt időszakban, hogy örülne néhány független motorgyártó jelenlétének a sportban, az ötletet pedig számos csapat – többek között a McLaren és a Red Bull – is támogatja. Az FIA kezdeményezésére elindult a 2021-es szezontól érvényes motorszabályzat megalkotására létrehozott üléssorozat, ahova a jelenlegi motorgyártók mellett potenciális beszállítókat is meghívtak, így Illient is. Az ülések a bennfentesek szerint konstruktív szellemben zajlanak (még), az eddigi favorit pedig egy KERS-szel felszerelt ikerturbós V6-os motor.

    „Sokan szeretnének ismét független motorgyártókat látni a sportban” – nyilatkozta Illien. „Ez az egyik oka annak, hogy részt veszek a tanácskozásokon: saját szememmel akarom látni, a független gyártók szempontjából megfelelő irányba haladnak-e a megbeszélések.”

    Saját, Ilmor néven futó motorra azonban ne számítsunk.

    „A kezdeti fejlesztési költségeket valakinek finanszíroznia kell” – fűzte hozzá Illien. „Valószínűleg ez nem az ügyfeleket takarja, más út kell, legjobb esetben egy gyár támogatása. A Red Bull és a TAG kapcsolatából kiindulva ennek még csak nem is kell autógyártónak lennie, lényegében bárki lehet.”

    Hogy a szimpla érdeklődés komoly elköteleződéssé váljon, az egyik legfontosabb tényező – minő meglepetés – a költségek csökkentése. Az F1 ezt a szezononként felhasználható motorok számának korlátozásával (is) igyekszik elérni, Illien szerint azonban ezzel pont az ellenkezője történik.

    „[A költségek csökkentése] szükségszerű lenne, hogy a függetleneknek is legyen esélye” – mondta. „Nem csak a kezdeti költségekről van itt szó, hanem a fejlesztésbe ölt pénzről is. A szabályokat úgy kell megírni, hogy hosszas fejlesztési folyamattal is csak apró előrelépéseket lehessen tenni. Jövőre, amikor három motor lesz a limit, még többet kell majd költeniük a gyártóknak, mint az idei négy esetén. Minden új alkatrészt komoly tesztelésnek kell alávetni a próbapadon, hogy biztos lehess benne, ki tudod húzni három motorral a szezont – ez pedig költséges. Szerintem még a négy sem elég; még csak a szezon felénél járunk, de már a fél mezőnynek problémái vannak.”

    Illien szerint az F1-nek továbbá fel kellene hagynia az utcai trendek követésével/befolyásolásával.

    „Az utcai relevancia nem létfontosságú” – folytatta. „Az én véleményem az, hogy vissza kell térnünk a versenyzéshez. Természetesen valamilyen szinten hasznára lehetünk az utcai autóknak, ám ennek másodlagosnak kell lennie, különösen annak fényében, hogy a világ egyre inkább a hibrid és az elektromos felé hajlik – a versenypályán valami olyat kell felmutatnunk, amit otthon nem kaphatsz meg.”