Címke: 2021

  • Szaúd-Arábia is csatlakozhat a Forma-1 versenynaptárához 2021-től?

    Szaúd-Arábia is csatlakozhat a Forma-1 versenynaptárához 2021-től?

    A Liberty Media egyik legfontosabb célja, hogy minél több helyszínre eljuttassák a Forma-1-et. Egyes források szerint Chase Careyék most éppen Szaúd-Arábiával tárgyalnak egy lehetséges 2021-es versenyről.

    A London Times forrásai szerint a két fél már számos beszélgetésen túl esett az előző hónapokban. Rebeca Clancy azt is hozzátette, hogy a csapatok véleményét is kikérték az új helyszín kapcsán, amelyet gyakran vádolnak meg az emberi jogok megsértésével.

    Azonban a szabályok szerint maximum 21 verseny lehet egy szezonban, 2020-ban pedig ezt a számot 22-re szeretnék növelni. Ha Szaúd-Arábia is csatlakozna, akkor ez a szám pedig még nagyobb lenne, és ez akár vissza is üthet, ugyanis egyes csapatok már a 21 helyszínből álló versenynaptárt is soknak találják.

    „Ha előre tekintünk 2021-re, akkor lehetséges, hogy akár 24 verseny is lehet,” – véli a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto. Claire Williams pedig elmondta, hogy nagyon félnek attól, hogy a versenyek száma akár 24-re vagy 25-re is megnőhet majd az elkövetkező években. „Nehéz lenne az itt dolgozó embereknek, ha még többet kellene utazniuk. Az autó fejleszteni 21 versenyen keresztül emberpróbáló feladat, ha pedig 25 versenyen keresztül kellene fejlesztenünk, az már szinte lehetetlen lenne,” – véli Sir Frank Williams lánya, aki immáron a a grovei istálló vezetője.

  • Seidl: Esélyünk sincs a győzelemre a szabályváltozásokig

    Seidl: Esélyünk sincs a győzelemre a szabályváltozásokig

    Andreas Seidl szerint a McLarennek a szabályváltoztatásokig biztosan nem lesz esélye a bajnoki címre.

    A német, aki a Porschétól érkezett a wokingiakhoz, egy évtizeddel ezelőtt még a BMW Forma-1-es csapatánál dolgozott. Az Auto Hebdonak adott nyilatkozatában pedig többek között a McLarenben rejlő potenciáról is beszélt.

    „Ugyan közel sem akkora a költségvetésünk, mint a három élcsapatnak, ami jelentős hátrány,” – mondta a McLaren technikai guruja. „Csapatként jelen pillanatban még nem azon a szinten vagyunk, ahol valójában kellene lennünk.”

    Seidl azt is elmondta, hogy száguldó cirkuszban szinte minden megváltozott egy évtized alatt. Szerinte a csapatok költségvetése jelentősen megnőtt az évek során. „A munkám után szurkolóként figyelemml követtem az F1-et,” – mesélte Seidl. „Ebből a szemszögből semmit nem változott a sportág 2009 óta.

    „Az egyetlen különbség az az, hogy az él és középcsapatok költségvetése között óriási a különbség, amit nem lehet fenttartani. Ha egy hozzánk hasonló kaliberű csapat versenyképes akar lenni, akkor tömérdek mennyiségű pénzt kell invesztálnia a fejlesztésekbe. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, ugyanis ez veszélyeztetné a csapat jövőjét.”

    Ebből következően Seidl támogatja a költségvetési sapka bevezetését, ami majd 2021-ben fog érvénybe lépni. „Minden csapatnak megvan a maga történelme, azonban erős irányításra van szükségünk,” – véli Seidl. A 2021-es szabályváltozások nagy hatással lesznek majd a sportág jövőjére.”

  • Az FIA októberig elhalasztotta a 2021-es szabályok véglegesítését

    Az FIA októberig elhalasztotta a 2021-es szabályok véglegesítését

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan is elismerte, hogy október végéig csúsztatták a 2021-es szabályok végső kidolgozásának határidejét.

    Az már jó ideje köztudott tény, hogy 2021-ben radikális változások jönnek a Forma-1-be, ám hogy ezen belül pontosan mi hogyan lesz azt eredetileg ebben a hónapban kellett volna véglegesítenie a szövetségnek, amit a csapatfőnököknek már be is mutattak, de nem nyerte el a tetszésüket teljesen.

    A nagy csapatok elsősorban a költségvetési sapka bevezetését ellenzik, ugyanis ezzel a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull nem tud sokkal többet költeni az autójára, mint a mezőny többi istállója.

    Összességében azonban mégis született valamilyen megállapodás a csütörtöki csúcstalálkozón, ám a felek abban maradtak, hogy október legvégéig elhalasztják a részletek pontos kidolgozását, hogy addig is tudjanak pontosítani bizonyos dolgokon.

    Ezekben a hónapokban pedig további találkozókra és egyeztetésekre is sor fog kerülni az FIA és a többi érdekelt fél között.

  • Változhat a versenyhétvégék lebonyolítása

    Változhat a versenyhétvégék lebonyolítása

    2021-től változhat a Forma-1-es versenyhétvégék formátuma, többek között eltűnhet a csütörtöki médianap.

    A Liberty Media első jelentős változtatásai 2021-ben érkeznek majd a Forma-1-be, amikor az új technikai szabályzat mellett további, fontos változások várhatók.

    A csütörtöki médianap péntek délelőttre kerülne, ám maradna a három szabadedzés hétvégente: két másfélórás péntek délután, míg egy egyórás szombaton kerülne lebonyolításra.

    Továbbá az FIA szigorítana az egyes elemek cserélhetőségén, és mindenkinek ugyanazzal a specifikációjú alkatrészekkel kellene részt vennie az időmérőn és a versenyen, amit az FIA-nak péntek reggel bemutattak.

    Fontos eszközölendő változás lehet még a költségvetési sapka bevezetése, mely szintén teret nyerhet magának a 2021-es szezontól kezdődően.

  • Már 2021-re is fejleszt a Renault

    Már 2021-re is fejleszt a Renault

    Eddig csalódást keltő a Renault idei szezonja, ám a csapat szeme előtt inkább 2021 lebeg, mint lehetséges áttörés. Cyril Abiteboul szerint pedig már arra az esztendőre is elkezdtek dolgozni.

    Komoly változást várnak a Renault-nál a 2021-es nagy szabályváltozásoktól, emiatt is szerződtettek egy top pilótát Daniel Ricciardo személyében. Ám a 2019-es évük eddig elé felejthető, csupán a nyolcadik helyen állnak a konstruktőri bajnokságban, és még fele annyi pontjuk sincs, mint a negyedik McLarennek.

    „Ismerjük a Forma-1-et. Ezért őszintén szólva az a legjobb, ha már a 2021-os autón is dolgozunk. Ezért megosztjuk az erőforrásainkat a 2020-as autó tervezése és a most elkezdett 2021-es autó fejlesztése között.” – jelentette ki Abiteboul.

  • Hermann Tilke tervezi az új riói F1-es pályát

    Hermann Tilke tervezi az új riói F1-es pályát

    A jelenkor leghíresebb pálya tervezője, Hermann Tilke rajzolja meg a Rio de Janeiroban megépülő versenypályát, ahol a tervek szerint F1-es futamot is rendeznek majd.

    Az új brazil elnök Jair Bolsonaro mindenáron szeretné Rióba vinni a Forma-1-es futamot, amihez egy teljesen új pályát is felépítene, ami Ayrton Senna nevét viselné, és 2021-től fogadná a száguldó cirkusz mezőnyét.

    Azonban a jelenlegi házigazda Sao Paulo foggal-körömmel ragaszkodik a futamhoz. Ám Rio de Janeiro vezetése egy újabb komoly lépést tett a futamrendezés felé, ugyanis az építkezést hivatalosan is jóváhagyták.

    „Ez a siker egy olyan folyamat befejezése, amit négy évvel ezelőtt kezdtünk el. A világ legjobb szakembereit vontuk be a projektbe, hogy az a pálya a világ legmodernebb aszfaltcsíkja legyen.” – nyilatkozta a promóter JR Pereira.

    A legjobb szakemberek közé tartozik az a Hermann Tilke is, aki a modern F1-es pályák nagy részét tervezte.

    „A riói pályára benyújtott javaslat egy olyan versenypályát tartalmaz, amely rendkívül dinamikus és érzelmekkel teli.” – jelentette ki Tilke.

  • Júniusban papírra kerülhetnek a 2021-es szabályok

    Júniusban papírra kerülhetnek a 2021-es szabályok

    Habár a hírek arról szólnak, hogy csúszhat a 2021-es Forma-1-es szabályváltoztatások bejelentése, Christian Horner Red Bull csapatfőnök úgy gondolja, júniusban papírra kerülnek az új regulák.

    Két év múlva nagyobb változtatásokon megy keresztül a Forma-1, így létfontosságú a csapatok számára, hogy a szabályváltozások nyilvánossá tételét követően rögtön elkezdhessenek dolgozni.

    Horner korábban amellett volt, hogy csúsztassák a közzétételt annak érdekében, hogy a nagycsapatok ne kerüljenek előnybe a többiekhez képest.

    „Jelenleg úgy tűnik, hogy júniusban kerül sor a bejelentésre, a nagyobb költségvetéssel rendelkező csapatok pedig elkerülhetetlenül előbb kezdenek el foglalkozni vele, mint a többiek. Pontosan ezért akartam azt, hogy október környékén kerüljön kiadásra az új szabályzat” – mondta Horner.

  • Perez elhagyja a Forma-1-et, ha egy alapvető dolog nem fog változni

    Perez elhagyja a Forma-1-et, ha egy alapvető dolog nem fog változni

    A mexikói Sergio Perez sürgeti a Forma-1-et, hogy változtasson az alap filozófiáján, ugyanis ő nem szeretne tovább olyan sorozatban versenyezni, ahol az erőviszonyokat a csapatok határozzák meg, nem pedig a pilóták képességei.

    A rajongók és a versenyzők is nagy reményekkel tekintenek a 2021-es nagy sport és technikai szabályváltoztatásokra, amitől azt várják, hogy a száguldó cirkusz sokkal vonzóbb és elérhetőbb lesz mindenki számára.

    Akárcsak a középmezőnybeli társai úgy Sergio Perez is arra vágyik, hogy harcolhasson futamgyőzelmekért, ahogy most a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes teszi.

    A Racing Point pilótája azonban kijelentette, hogy ha 2021-ben sem változnak drasztikusan az erőviszonyok, akkor nyugodt szívvel fog hátat fordítani a Forma-1-nek.

    „A Forma-1-nek inkább versenyzői bajnokságnak kellene lennie, mintsem csapatversenynek. Már pedig most nem ez a helyzet, és ez az elmúlt években csak rosszabbodott.  Minden az autó potenciáljától függ, nem pedig a pilóták képességétől, ami nagy szégyen.” – kezdte a mexikói.

    „Vannak olyan fantasztikus pilóták, akiknek talán sosem lesz esélyük arra, hogy dobogóra álljanak, mivel nincs alattuk egy versenyképes autó. Ez a Forma-1 alapvető hibája, ezen mindenféleképpen változtatni kell. Kíváncsian várom a 2021-es szabályváltozást, hogy lássam, ez megtörténik-e. Túl régóta vagyok már ebben a helyzetben, de nem akarok többé olyan bajnokságban versenyezni, ahol a csapatok képessége a döntő, így remélem, hogy a jövőben a versenyzők kvalitásai sokkal inkább meghatározóbbak lesznek, mint jelenleg.” – folytatta.

    A 29 éves versenyző kiváltságosnak érzi magát, hogy a motorsport csúcsán versenyezhet, de nagyon elkeseríti őt az a tény, hogy a szerencsének sokkal nagyobb szerepe van jelenleg a királykategóriában, mint a tehetségnek meg a kemény munkának.

    „Képzeld el, hogy mennyire frusztráló az, hogy úgy jössz egy versenyhétvégére, hogy csak a középmezőny „első” helyéért harcolhatsz. Az emberek nehezen értik meg ezt, de ez nem olyan mint a tenisz vagy a golf, ahol van pár felszerelésed, de ott a játékoson múlik, hogy milyen eredményt ér el. Ott úgy mész el egy versenyre, hogy nem tudod, hogy hol fogsz végezni, itt már előre tudod mi lesz a végeredmény. Tehát ez egy olyan dolog, amit drasztikusan meg kell változtatni, hogy jobb legyen, más különben ez hatalmas probléma lesz a jövőben.” – bosszankodott.

    „A szabályalkotók igyekeznek minden csapatnak ugyanolyan feltételeket biztosítani, de a legnagyobb gond az erőforrásokkal van. Olyan csapatokkal versenyzel, amelyek háromszor-négyszer nagyobb erőforrással rendelkeznek. Egyen autók kellenének, valamint a technikai fejlesztéseket egy bizonyos ponton berekeszteni, így bevonzva több autógyártót. A legjobb pilótákat akarjuk látni nyerni, nem a legjobb autókat. Rajongóként és versenyzőként is ez az, amit az F1-től akarok minél hamarabb. Ellenkező esetben egyre érdektelenebb lesz.” – zárta.

  • 2021-ben is maradhat a DRS

    2021-ben is maradhat a DRS

    A sajtóban nemrég megjelent 2021-es lehetséges Forma-1-es jövőkép alapján ugyan radikálisan nőhet az előzések lehetősége, a DRS valószínűleg az új regulák bevezetését követően is marad a sportban.

    A légellenállást csökkentő, így előzést elősegítő rendszert 2011-ben vezették be a Forma-1-ben, azóta pedig többek között a DTM-ben is használják a nyitható hátsó szárnyat.

    „Úgy gondolom, meg fogjuk tartani a DRS-t” – mondta Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója.

    „Azt akarom, hogy az autók olyan szintig fejlődjenek, hogy ne legyen szükségünk rá. A közeljövőben viszont ez nem fog bekövetkezni” – tette hozzá.

    A sport technikai vezetősége már az idei évre is eszközölt előzést elősegítő változásokat, amikor az első légterelő szárnyak egyszerűsítése mellett szavaztak. Mindezek ellenére a hétvégi Bahreini Nagydíjon három DRS-zóna áll majd a versenyzők rendelkezésére az eddig megszokott kettő helyett.

    A nézők mellett természetesen a Forma-1-es versenyzőknek is megoszlik a véleménye a DRS-ről. Nemrég Marcus Ericcson, a jelenleg IndyCarban vitézkedő svéd versenyző mondta azt, hogy az egyik legnagyszerűbb dolog az IndyCarban az, hogy nem használnak DRS-t.

  • Egy lépéssel közelebb a 2021-es szabályokoz

    Egy lépéssel közelebb a 2021-es szabályokoz

    Egy lépéssel közelebb kerültek a véglegesítéshez a 2021-re tervezett Forma-1-es szabályok, miután az illetékesek a hét elején üléseztek.

    Az F1-es csapatok kulcsemberei és a gyártók képviselői is jelen voltak, mikor a bajnokság vezetői és az FIA vázolták elképzeléseiket, Londonban. Szó esett technikai- és sportszabályokról, motorszabályokról, költségekről, irányításról és a bevételek elosztásáról is. Egyelőre azonban nem szavaztak a részletekről, így azok megerősítésre sem kerültek.

    Ennek ellenére az érdekelt felek most először láthatták egyben és átláthatóan a terveket és összességében pozitívan értékelték a megbeszélést.

    Az elkövetkezendő hetekben a részleteket kell kidolgozni. Ennek nincs konkrét határideje, de a csapatfőnökök szeretnének mielőbb végleges és részletes képet kapni a szabályokról, legkésőbb május-júniusig.

    Az F1 hivatalos weboldala úgy fogalmaz, hogy a 2021-es szabályokkal az a cél, hogy „új fejezet nyíljon az illusztris történelemben”, és hozzátették, hogy „egy lépéssel közelebb kerültek” ahhoz, hogy ez meg is valósuljon 2021-től.

    A legfontosabb az, hogy „nagyszerű izgalmakat generáljanak és az autók közelebb kerüljenek egymáshoz, a versenyzők hősök legyenek és a vállalat fenntartható legyen”.

    Korábbi cikkünkben azonban megnézhetitek a képeket arról, hogy a tervezett szabályok szerint várhatóan hogy nézhetnek majd ki az F1-es autók 2021-ben.