Címke: 2021

  • Perez: Egyértelmű kinek kellene mennie

    Perez: Egyértelmű kinek kellene mennie

    Sebastian Vettelnek jelenleg nincs ülése a 2021-es szezonra. Valós esélyek mutatkoznak arra, hogy kiszorulhat a mezőnyből a németek négyszeres világbajnoka. Azonban egy esélye még lehet, ez pedig nem más, mint az Aston Martin egyik ülése, a pletykák szerint Perez helye.

    Rengeteg helyen rácsapták Vettel orrára az ajtót, ilyen volt a Mercedes, vagy éppen a Red Bull, és nemrég még úgy tűnt, hogy a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point is így fog tenni. De fordult a kocka. Egyre erősebbek azok a hangok, melyek a németet a rózsaszín autóba vizionálják a jövő évre. A csapat két jelenlegi pilótája, a csapat legnagyobb befektetőjének fia Lance Stroll, és Sergio Perez.

    Vettel érkezésének esetén egyikőjüknek biztosan távoznia kell majd. Perez már tudja, hogy ennyi bőven elég ellene: „Szerintem egyértelmű, hogy kinek kellene távoznia. Én magam is apa vagyok, és nem rúgnám ki a saját fiamat. De azt gondolom nem kell erről sokat beszélnem.”

    „Minden szerződés rendelkezik záradékokkal.” – folytatta Perez. Jelenleg is nagyon keményen dolgozunk a szponzorjaimmal azon, hogy ez az egész ne történhessen meg.”

  • Russell: Már most készen álltam volna a Mercedesre

    Russell: Már most készen álltam volna a Mercedesre

    Hiába fog még egy évet 2021-ben eltölteni a Williamsnél George Russell úgy érzi, hogy már most készen állt volna arra, hogy a Mercedes versenyzője legyen.

    A Williams a Magyar Nagydíjat megelőzően jelentette be, hogy 2021-ben változatlan párossal, vagyis Russell-lel és Latifivel fog nekivágni. Korábban azonban számtalan hír szólt arról, hogy a Mercedes által támogatott Russell jövőre átveheti Bottas helyét a világbajnok istállónál.

    Végül azonban ki fogja tölteni a hároméves szerződését a brit csapatnál, noha már most kész volt arra, hogy jövőre az élmezőnyben harcoljon.

    „Teljes mértékben késznek érzem magam. Már egy évet eltöltöttem itt, és a Mercedes szemszögéből nincsen semmiféle rossz kép rólam, de többet nem igen lehetett volna mutatni. Claire nagyon határozott volt az érzéseivel kapcsolatban, nem igen volt hajlandó elengedni engem, így nekem ezt tiszteletben kell tartanom. Végezetül is, szerződésem van a Williams-szel, folytatnom kell és túllépni ezen.” – fogalmazott a fiatal brit.

    Russell szavaiból tehát arra lehet következtetni, hogy azért maradt mert nem akarták elengedni, mintsem azért mert a Mercedes nem akarta őt. Ennek ellenére továbbra is teljes mértékben koncentrált és elkötelezett a jelenlegi munkaadóója iránt.

    „Minden alkalommal, amikor beülök az autóba csak arra koncentrálok, hogy a lehető legjobb munkát végezzem, kizárva a külső tényezőket. Aztán vagy jönnek az eredmények, vagy nem. Az egyetlen dolog, amit nyomon tudok követni az a pályán elvégzett munka, mindent megteszek azért, hogy bizonyítsak.” – tette hozzá Russell.

  • Prost: Hamiltonnak a nyolcadik bajnoki cím is könnyen meglesz

    Prost: Hamiltonnak a nyolcadik bajnoki cím is könnyen meglesz

    Az első két verseny tapasztalatai alapján a négyszeres bajnok Alain Prost úgy véli, hogy a regnáló bajnok Lewis Hamilton számára nem csak az idei, hanem a jövő évi bajnoki trófea is könnyen meglehet.

    Lewis Hamilton már hat világbajnoki címnél jár, vagyis egyre van a rekorder Michael Schumacertől lemaradva. A Stájer Nagydíjon megszerezte karrierje 85. elsőségét, látva a Mercedes fölényét és tudva azt, hogy jövőre az autófejlesztések be lettek fagyasztva a COVID-19 miatt, a Renault tanácsadója egy sokkal erősebb Hamiltont lát, aki így még két címet simán fog tudni szerezni.

    „Sokkal stabilabb a csapatban, sokkal stabilabb a magánéletben, jobbnak tűnik, mint eddig bármikor.” – kezdte a 65 éves Prost.

    „Legyőzni Lewist, és megszerezni a bajnoki címet, különösen azzal az autóval, amivel most rendelkezik ő és a csapata, sokkal nehezebb lett. Normál körülmények között majdnem, hogy lehetetlen.” – folytatta.

    A négyszeres bajnoktól azt is megkérdezték, hogy mennyi bajnoki címet jósol a britnek.

    „Most hat van neki, de ebből nyolc is lehet elég könnyedén. Nem látom azt, hogy bárki más tudna nyerni idén. Talán a csapattársa és a bajnoki éllovas Valtteri. Ez mind attól függ, hogy mennyi versenyünk lesz idén, meg hogy hány versenyt fog valaki lenullázni, mondjuk egy technikai probléma miatt, sosem lehet tudni. Ami biztos, neki ugyanolyan autója van.” – magyarázta.

    „Azonban más autót nem látok bajnoki címre esélyesnek a Mercedes ellen, se idén, se jövőre. Azután meg még nem tudjuk, talán a Renault.” – zárta.

  • Sajtó: Perez menedzsere máris új lehetőséget keres az érkező Vettel miatt!

    Sajtó: Perez menedzsere máris új lehetőséget keres az érkező Vettel miatt!

    Sergio Perez menedzsere már számos Forma-1-es csapattal kezdett el tárgyalni, mivel a pletykák szerint Sebastian Vettel az Aston Martinba tart, ahol pont a mexikói versenyző helyére érkezhetne – írja a mexikói ESPN.

    Az utóbbi időben egyre többet pletykálnak arról, hogy a Ferraritól távozó négyszeres világbajnok a Racing Pointhoz fog szerződni 2021-re, amikor ugyanis Lawrance Strollnak köszönhetően a csapatot már Aston Martinnak fogják hívni. Vettel szerződtetését pedig már az augusztus 2-án esedékes Brit Nagydíjon be is jelentheti a silverstonei istálló.

    Ez a dátum mindössze két nappal a Perez szerződésében levő kilépési záradék után van, aminek aktiválása lehetővé teszi a mexikói számára, hogy elhagyhassa a csapatot. A források szerint Vettelt maga Lawrance Stroll kereste meg, hogy versenyezzen az ő csapatában, ami miatt Perez kiszorulna abból a csapatból, ahol már a 2014-es szezon óta versenye.

    Ugyan Perez rutinosabb pilóta Lance Strollnál és a Telcelnek és a Claronak köszönhetően jelentős szponzorpénzekkel látja el a csapatot, azonban Stroll mégis csak a csapattulajdonos Lawrance fia, szóval eléggé valószínűtlennek tűnik, hogy a kanadait tenné parkolópályára az édesapja a mexikói helyett.

    A mexikói ESPN információi szerint Perez menedzsere, Julian Jakobi – aki korábban Ayrton Senna és Juan Pablo Montoya menedzsere is volt – már elkezdte a tárgyalásokat másik Forma-1-es csapatokkal, hogy ülést találjon versenyzőjének a 2021-es szezonra.

    Ezen csapatok közé tartozik az Alfa Romeo és a Haas is, akik még nem jelentették be a pilótapárosaikat a következő szezonra. A Haasnál Kevin Magnussen és Romain Grosjean szerződése is az idei év végén fog lejárni, amíg az Alfa Romeonál is lehet egy szabad ülés, miután Kimi Räikkönennek vélhetően az idei lesz az utolsó éve a száguldó cirkuszban.

    Az is benne van a pakliban, hogy a Racing Point mexikói versenyzője úgy jár majd, mint Nico Hülkenberg: nem talál magának ülést a következő szezonra és kénytelen lesz kihagyni egy évet vagy akár az is lehetséges, hogy Vettel sokkoló érkezése a karrierjébe kerül és vissza kell vonulnia.

  • Sajtó: Közel a megállapodás Vettel és az Aston Martin között

    Sajtó: Közel a megállapodás Vettel és az Aston Martin között

    Egyes források szerint Sebastian Vettel az Aston Martin csapatával folytat tárgyalásokat egy lehetséges versenyzői ülésről a 2021-es Forma-1-es szezonra.

    A négyszeres világbajnoknak maga a Racing Point csapattulajdonosa, Lawrance Stroll ajánlott szerződést, aki a létező legjobb csomagot szeretné összeállítani az Aston Martin 2021-es érkezésére. A német Bild – akik többnyire jól tájékozottak Vettel tervei kapcsán – információi szerint a két fél hamarosan meg is fog egyezni egymással a szerződés feltételeiről.

    Sergio Péreznek – aki rengeteg szponzorpénzt hoz a csapatnak – több éves szerződése van silverstonei istállóval, amíg Lance Stroll is biztonságban van, mivel ő a csapattulajdonos Lawrance Stroll fia. Kérdés, hogy melyikük helyére érkezhetne a négyszeres világbajnok Vettel?

    Amióta Vettel része a pilótapiacnak, miután a Ferrari közölte vele, hogy nem tartanak továbbá igényt a szolgálataira, a Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer mindig is azt mondta, hogy nincsen helyük Vettel számára.

    „Hízelgő, hogy mindenki azt mondja, hogy szerződtessünk egy négyszeres világbajnokot a csapatunkba, azonban ez részben azért is van, mivel sokkal jobb és versenyképesebb lett az autónk,” – nyilatkozta Szafnauer Spielbergben a „Vettel ügy” kapcsán.

    „Azonban mindkét jelenlegi versenyzőnknek több éves szerződése van, szóval nyilvánvalóan azt fogom mondani, hogy nincs hely nálunk a számára.”

    Pérez azért van olyan jóban a csapat vezetésével, mert a csapat ellen folyó csődeljárás folyamán ő segítette ahhoz Lawrance Strollt, hogy megvehesse az istállót.

    Azonban egyes források szerint Pérez szerződése tartalmaz egy elég könnyen érvénybe hozható kilépési záradékot, ami miatt akár könnyen semmissé is tehetik a 2022-ig szóló szerződését.

    Vettel esetleges jövőjéről korábbi csapatfőnöke, Christian Horner is elárult pár izgató információt a múlt heti versenyhétvége folyamán.

    „Szerintem bőven vannak lehetőségei a jövőre nézve, mint például a Racing Point vagy akár egy rövid szünet utáni visszatérés valamelyik csapattal,” – idézi Horner szavait a Sky Sports.

    „Nem hiszem, hogy Lancet fogják lapátra tenni, ha Vettel mégis a Racing Pointhoz szerződne. Természetesen a pilóták szerződésekben számos olyan dolog szerepel, amikről csak a csapat és a versenyző tud kizárólag, szóval még bármi megtörténhet.

    „Feltehetően van benne kilépési záradék vagy különböző opciók, azonban ez egyáltalán nem ránk tartozik.”

    Stroll azért vásárolta be magát az Aston Martinba, hogy újra naggyá tegye a legendás brit autómárkát. Többek között ezért is hozza őket vissza Forma-1-be és ez Vettelnek egy szinte tökéletes lehetőség lenne, ugyanis a csapat szorosan együtt működik a Mercedesszel és az autójuk teljesítménye is olyannyira feljavult a tavalyi szezonhoz képest, hogy már a Red Bullokra is komoly veszélyt jelent a két „rózsaszín Mercedes”.

  • Prost: Nem csak a marketing szempont miatt igazoltuk le Alonsót

    Prost: Nem csak a marketing szempont miatt igazoltuk le Alonsót

    A Renault tanácsadója Alain Prost elmondta reagálva azon számos felvetésre, miszerint a marketing szempont volt a döntő a spanyol leigazolásánál.

    Fernando Alonso kétéves kontraktust írt alá azzal a csapattal, amellyel 2005-ben és 2006-ban világbajnok tudott lenni, noha már 39 éves lesz mire visszatér. Megoszlanak a vélemények erről, vannak, akik örülnek, mivel egy klasszis bajnokkal bővül a mezőny, mások pedig a Renault fiataljait sajnálják.

    Alain Prost szerint szakmai szempontok is döntöttek ebben a választásban.

    „Pusztán marketing szempontból dönteni egy óriási hiba lett volna. A Forma-1-ben azonban az összes gyártó redukálni akarja a költségeit. Természetesen egy döntésnek vannak marketing aspektusai, de nem ez a fő szempont.” – magyarázta a négyszeres bajnok.

    A francia arra is kitért, hogy Alonso hírhedten nehéz stílusa mennyire lesz gond a régi-új csapatánál.

    „Őszintén szólva ez valóban egy kockázatos oldala a dolognak, de ő erről nyíltan beszél. Elmondta, hogy sokat változott és az F1-en kívüli évei érettebbé tették őt. Bizonyos értelemben tudja, hogy ezen a szinten nincs oka csalódni.” – tette hozzá.

  • Berger: Bajnokesélyes autó nélkül Vettelnek vissza kellene vonulnia

    Berger: Bajnokesélyes autó nélkül Vettelnek vissza kellene vonulnia

    A Forma-1-es legenda Gerhard Berger úgy véli, hogy Sebastian Vettelnek inkább el kellene hagynia a sorozatot, minthogy egy középcsapathoz igazoljon.

    Azzal, hogy Fernando Alonso aláírt a Renault csapatához, a Ferraritól elbocsájtott Sebastian Vettelnek az jelentené az egyetlen top ülést, ha a Mercedeshez igazolna, azonban, ha ez nem jön össze, akkor csak középcsapathoz tudna menni.

    Múlt hétvégén Ausztriában a Daimler vezérigazgatója Ola Kallenius azt mondta, hogy a csapat boldog a Lewis Hamilton – Valtteri Bottas duóval, szóval úgy néz ki becsukták az ajtót a németek négyszeres világbajnoka előtt.

    „Elméletileg szerintem mind a két hely szabad a csapatnál, azonban úgy tűnik boldogok a jelenlegi pilótapárossal, és ezt a sikerességük is alátámasztja.” – mondta Vettel a Servus TV-nek a Mercedesről.

    A Red Bull lehetne még opció 2021-re, azonban a csapatfőnök Christian Horner azt mondta, meg vannak elégedve Alexander Albonnal, mint Max Verstappen csapattársa.

    Ám a német Sport1 azt állítja, hogy sem Marko, sem a csapat feje Dietrich Mateschitz nem állít akadályt annak, hogy a csapat korábbi világbajnoka visszatérjen a csapathoz.

    Berger, aki Vettel első csapatfőnöke volt, még a Toro Rossos időkben, azt nyilatkozta a ran.de-nek, hogy: „Nem fogja elkövetni azt a hibát, hogy mindenképpen folytatni akarja, és a középmezőnyben kössön ki. Nem kívánom ezt Sebastiannak.”

    Ebben a tekintetben gondolja azt Berger, hogy jobb, ha visszavonul a német:

    „Azt gondolom elég erős ahhoz, hogy elhatározza négy világbajnoki címmel, rengeteg futamgyőzelemmel, komolyabb sérülés nélkül, jó egészségben, és szép emlékekkel térjen haza.”

    „Én egyébként hittem benne, hogy a német mentalításával, ambíciójával, és precizitásával meg tudja csinálni azt, amit Michael Schumacher vagy Niki Lauda, de szerencsétlenségére nem tudta.” – mondta Berger.

  • Mick Schumacher: A Forma-1-es álomnak nincsen B verziója

    Mick Schumacher: A Forma-1-es álomnak nincsen B verziója

    Mick Schumachernek nincsen B terve arra az esetre, ha a Forma-1 nem jön össze.

    Michael Schumacher fia az elmúlt években folyamatosan feljebb és feljebb lépett a kategóriákat illetően, most pedig egy kritikus szezon elé néz a Formula 2-ben, amely szezon egyébként a második lesz számára a sorozatban.

    Amikor a Playboy arról kérdezte, hogy mi történne akkor, ha a törekvései kudarcot vallanának, a 21 éves versenyző a következőt felelte:

    „Ha van egy B terved, akkor sosem tudsz majd igazán az A tervre koncentrálni.”

    Schumacher vezetett már néhány különböző F1-es versenyautót az elmúlt szezonok során, pontosabban a Ferrari és a Haas autóival randevúzhatott már, a Ferrari junior programja részeként.

    Azonban ezen lehetőségek medrei egyelőre kiszáradni látszanak:

    „Természetesen remek lenne, ha tehetnék egy pár kört, de sokkal kevesebb lehetőség van erre.” – mondta Schumacher, a koronavírus okozta helyzet nehézségeire utalva.

    Mindazonáltal egyelőre életben tartotta a királykategóriáról dédelgetett álmait.

    „Emlékszem, 11 éves voltam, amikor édesapámmal egy versenykamionban ültünk a kerpeni gokart pálya mellet, rám nézett, és megkérdezte: ’Biztos vagy ebben?’ Elmondtam neki, hogy semmi sem fontosabb annál, hogy a Forma-1-be kerüljek.”

  • Alonso: A kor nem akadály a visszatérésben

    Alonso: A kor nem akadály a visszatérésben

    A jövőre két év szünet után visszatérő Fernando Alonso szerint sem a kora, sem pedig a két év kihagyás sem lesz hatással a jövő évi teljesítményére.

    A kétszeres bajnok spanyol 2018 végén köszönt el a száguldó cirkusztól, azóta indult a WEC-ben, IMSA-ban és a Dakar ralin is. Idén pedig vissza fog térni az Indy500-as viadalra is.

    Alonso egy hónap múlva tölti be a 39. életévét és a szerzdődése alapján 40-en túl is Forma-1-es pilóta lesz, ami mostanában nem túl gyakori.

    Ha Kimi Räikkönen idén a visszavonulás mellett dönt, akkor 2005 és 2006 világbajnoka lesz a mezőny rangidős tagja.

    „Sok évig néztem a Forma-1-et, a stopperóra az egyetlen dolog, ami számít, nem a kor.” – kezdte Alonso. „Sosem a születési dátumom kvalifikált egy versenyre, hanem a stopper.”

    „A tavalyi év egy nagyon aktív idény volt. Az idei év viszont mindenki számára egyforma lesz, a Forma-1 eddig egy hetet versenyzett Ausztriában, én télen három hetet töltöttem a Dakaron, majd jött a leállás. Tehát mindannyian azonos feltételek között vagyunk.” – folytatta.

    „Tavaly a hosszútávú versenyek, a WEC, az IMSA meg a Dakar felkészülés miatt majdnem minden héten kormány mögött ültem. Késznek érzem magam, 100%-os vagyok a vezetés tekintetében is, fizikálisan úgy szintén. Újra kellett építenem az izomzatomat, nagyon specifikus fitnesz edzést kellett megkezdenem még februárban. Most viszont már 100%-os vagyok.  nappal ezelőtt csináltunk pár erőnléti tesztet, soha nem produkáltam még ilyen jó eredményeket. Nagyon motivált, boldog és erősebb vagyok, mint valaha.” – zárta.

  • Abiteboul elismerte: tárgyalnak Alonsoval, de csak 2021-re

    Abiteboul elismerte: tárgyalnak Alonsoval, de csak 2021-re

    A Renault csapatfőnöke Cyril Abiteboul elismerte, hogy tárgyalnak a kétszeres világbajnokkal, ám az ő érkezése 2021-nél hamarabb kizárt.

    Korábban felmerültek olyan hírek, miszerint már az idei év közben elválnának Daniel Ricciardo és a Renault útjai és a helyére Fernando Alonso ülne be.

    Cyril Abiteboul most reagált ezen felvetésekre.

    „Ezt a szezont elkezdtük, de a következő év egy teljesen más lesz. Tagadok mindenfajta Ricciardos spekulációt, szerződése van, és azt ki is fogja tölteni. Elkötelezett az irányunkba.” – kezdte a francia.

    „Számos pilótával tágyalunk a jövő évvel kapcsolatban, és köztük van Fernando Alonso is. Nem tűzünk ki senki elé határidőt, de meg kell érteniük a mi projektünket.” – ismerte el.