Címke: 2021

  • Binotto: Több kavicságy segíthetne az izgalmakon

    Binotto: Több kavicságy segíthetne az izgalmakon

    Mattia Binotto véleménye is az, hogy több régi időkre hajazó kavicságy a Forma-1-es pályákon segíthetne a show javításán.

    A következő évre a csapatok csak minimálisan fejleszthetnek az autóikon, miután az új generációs autók debütálását a koronavírus miatt 2022-re tolták. Ez nem túl jó hír a Ferrarinak, hiszen nincsenek a top autók közül, de folyamatosan fejlődnek, ami már látszik is. A csapatfőnök szerint nagyon szoros lesz a 2022-es év:

    „A szabályváltozásokban nagyon kevés lehetőség van arra, hogy a mérnökök valami innovatívot alkossanak. De ez jobbá teheti a showt.” – mondta Binotto a Sky Italia-nak.

    „Az autók nem veszítenek majd olyan sok leszorítóerőt mikor egymás mögött autóznak, így könnyebben tudják majd egymást követni.”

    Egyébként az olasz szakember szerint a Forma-1-nek mást is csinálnia kellene 2022-re, hogy élvezhetőbb legyen a sport, ezeket a változtatásokat pedig a pályákon kellene eszközölni:

    „Ahhoz, hogy élvezhetőbbé tegyük többet kell tennünk. Példának okáért, több kavicságyra volna szükségünk, amik jobban büntetnék a pilótákat egy-egy hiba után. Úgy hallottam több lesz belőlük, ami egy pozitív dolog.” – mondta.

    „Ezen szabályváltozások, tényleg különbséget jelenthetnek. Ténylegesen többet kell tennünk.” – zárta Binotto.

  • Salo meglepődött azon, hogy Räikkönen folytatja 2021-ben

    Salo meglepődött azon, hogy Räikkönen folytatja 2021-ben

    Mika Salo meglepettségét fejezte ki, miután az Alfa Romeo megerősítette, hogy jövőre is megtartják a Kimi Räikkönen – Antonio Giovinazzi versenyzőpárost.

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Salo nem gondolta volna, hogy a 41 éves 2007-es világbajnok hosszúra nyúlt karrierje a királykategóriában nem ér véget idén:

    „Nagyon meglepett, egyáltalán nem számítottam rá. Rendkívül biztos voltam abban, hogy idén ennek vége lesz. De nem úgy néz ki, ki tudja, hogy hány év van még benne.” – mondta Salo mosolyogva az Ilta Sanomat nevezetű újságnak.

    Azzal, hogy az Alfánál marad a jelenlegi pilótafelállás, igen csúnyán rácsukták az ajtót azokra a pletykákra, melyek arról szóltak, amennyiben Räikkönen marad, biztosan Ferrari junior pilóta ül majd mellette.

    Minden idők legtöbb versenyével rendelkező finn pilóta lett a verseny legjobbja Imolában, legalábbis őt szavazták meg a szurkolók, miután a kilencedik helyen futott be.

    „Kimi nagyon jól vezetett, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy csak akkor fog megállni, amikor szükségesnek érzi. Nagy értékkel bír ő a Forma-1 számára, és Alonso visszatérésével a mezőny az ifjoncok, illetve a régi nagy nevek keveredése lesz.” – mondta Salo.

    „Azt hiszem Kimi kellően motivált is, hiszen csak vezetnie kell. Az Alfa Romeo teljes mentességet adott neki a nyilvános megjelenésekről, amiket mindennél jobban utál, így csak vezetnie kell.”

    Végső soron Salo szerint az Alfa jó irányba halad az autó fejlesztésével:

    „Amikor a Ferrari motor kap egy kis fejlesztést, úgy néz ki az Alfa Romeo autója jobban működik, mint a Ferrari. Jó szezonjuk lehet jövőre.” – zárta.

  • Marad az Alfa Romeo név a Forma-1-ben

    Marad az Alfa Romeo név a Forma-1-ben

    A Sauber 2018-ban lépett partnerségre az Alfa Romeoval, eleinte technikai partnerség volt, ám azóta a csapat hivatalos neve is a legendás márkáét vette fel. A svájci istálló most azt is bejelentette, hogy 2021-ben is marad a csapat neve Alfa Romeo.

    A svájci kiscsapat 1993 óta tagja a Forma-1 mezőnyének, azóta több névadó szponzoruk is volt, míg 2005 és 2009 között a BMW gyári Forma-1-es csapatát jelentették ők BMW Sauber néven. Majd a Ferraris együttműködés hatására lettek az Alfa Romeo partnerei, majd pedig már a csapat névhasználati jogát is megszerezték, így jelenleg Alfa Romeo Racing néven versenyeznek.

    A két fél pedig ma bejelentette, hogy marad ez a név 2021-ben is a Forma-1-ben.

    „Az Alfa Romeoval való kapcsolatunk meghosszabbítása egy igazi szándéknyilatkozatot jelent. A Sauberben az Alfa Romeo egy elkötelezett és teljesítményközpontú partnert talált, akire rábízhatták a márkát. Megtiszteltetés számunkra, hogy az Alfa Romeo örökségét és múltbéli sikereiket a nevünkben viselhetjük. Mindkét fél mindig is arra törekedett, hogy ez a kapcsolat hosszú távon meghozza a gyümölcsét, az elmúlt három évben egy stabil alapot hoztunk létre, hogy aztán sikereket érjünk el 2021 és azután.” – fogalmazott a bejelentés kapcsán a csapatfőnök Frederic Vasseur.

    A csapat jelenleg a nyolcadik helyen áll a konstruktőri bajnokságban, de a versenyzőik kapcsán nem tettek még bejelentést, ám a legújabb pletykák már arról szólnak, hogy maradnak a Räikkönen-Giovinazzi párosnál.

  • Tsunoda: Verstappennél is jobb akarok lenni

    Tsunoda: Verstappennél is jobb akarok lenni

    Hiába a Honda távozása, továbbra is komoly esélyes Yuki Tsunoda az AlphaTauri egyik ülésére, és ha bekerülne elég komoly céljai lennének.

    Az már biztos, hogy Pierre Gasly marad az olasz csapat kötelékében 2021-ben is, ám a másik ülésre sok az esélyes, miközben Kvyat helyzete a maradásra szinte reménytelen.

    A Red Bullnak így vagy Albon lefokozása, vagy Tsunoda előléptetése lehet a megoldás. A japán versenyző számára nagy álom a királykategória, és most elmondta, hogy számára Verstappen a mérce.

    „Szerintem én a féktávokon vagyok nagyon jó, de a legnagyobb erősségem az, hogy nagyon gyorsan tanulok másoktól. Amikor gyengébb vagyok valakinél, akkor jól megfigyelem, hogy mit csinálnak, és próbálok ezekből minél többet tanulni. Most még nem én vagyok a leggyorsabb, mert Max még előttem van, de a végére majd őt is meg akarom előzni, és a világ legjobbja akarok lenni.” – vágyakozott a Red Bull fiatalja.

  • Wolff: A Ferrari nem állíthatja meg a Red Bull motort

    Wolff: A Ferrari nem állíthatja meg a Red Bull motort

    A Ferrari csapatának nem áll majd módjában blokkolni azt, hogy a Red Bull saját motoron dolgozzon 2022-től.

    Ez a Mercedes csapatfőnökének, Toto Wolffnak véleménye, aki sokakat meglepett azzal, hogy támogatja a Red Bull azon törekvését, hogy átvegye a Honda motor projektjeit, és ők vigyék tovább azt.

    „Még akkor is, ha nem ez volna az egyértelmű, mivel mindig a saját teljesítményünket szeretnénk növelni, de szeretnénk támogatni a Red Bullt és a Hondát a lehető legjobban.” – mondta Wolff a Kronen Zeitung-nak.

    Wolff Portugáliában beszélt erről, egy kulcsfontosságú megbeszélés előtt, ahol az F1-es vezetők a sport jövőjéről, azon belül is a következő szezontól érdekessé váló motorkérdés volt terítéken.

    A Red Bull egyébként világossá tette, hogy folytatni szeretné a versenyzést a Honda motorokkal 2021 után is, úgy, hogy a motorfejlesztések befagyasztását szorgalmazzák 2023-2024-ig amikorra pedig a 2026-ra tervezett erőforrásszabály módosításokat hoznák előre.

    Toto Wolff hozzátette: „Ez így működhet, még akkor is, ha a Ferrari ellene van.”

  • Ocon: Hosszú folyamat Ricciardo tempójával felvenni a versenyt

    Ocon: Hosszú folyamat Ricciardo tempójával felvenni a versenyt

    Esteban Ocon elismerte, nem ment egyről a kettőre, hogy ismét felvegye a ritmust a Forma-1-ben.

    Portugáliában sem álltak le a pletykák, mégpedig az átigazolási piacot illetően. Most az is terítéken volt, hogy állítólag a Renault egy másik francia után érdeklődik – Pierre Gasly személyében – 2021-re.

    A Portugál Nagydíjon a 24 esztendős Esteban Ocon az ausztrál csapattársa Daniel Ricciardo előtt végzett, aki így értékelte mindezt: „Elégedett vagyok azzal, hogy végre menedzselni tudom a különbséget köztem, és Daniel között.”

    „Ez egy jó jel. Sok időbe telt, hogy egy nyelvet beszéljünk a csapattal, de már minden a jó irányba fordult, és ezt folytatnunk is kell.”

    Ocon azt is elmondta, 2019-es kihagyott éve, a Force Indiától való sokkoló elküldése nem könnyítette meg a dolgát a visszatérésben:

    „Hosszú folyamat volt. Kihagytam egy szezont, és amikor visszatértem, egy idegen csapatnál találtam magam. Sokat kellett tanulnom, sok mindent meg kellett értenem, illetve egy teljesen más autót kellett vezetnem, ahhoz képest, amit azelőtt vezettem.” – mondta Ocon.

    „Azonban mindezt megértettem, és fokozatosan felzárkóztam. Személyes célom az, hogy minél közelebb kerüljek a csapattársamhoz a következő futamokon. Ki szeretném használni ezt a lehetőséget, hogy felkészüljek a következő szezonra.”

    A Renault kétszeres világbajnoka Fernando Alonso ugyanis jövőre visszatér a Forma-1-be egy év kihagyás után, Ocon csapattársaként, az akkorra már Alpine névre hallgató csapatnál.

  • Bahrein után jelentik be Gasly csapattársát az AlphaTaurinál

    Bahrein után jelentik be Gasly csapattársát az AlphaTaurinál

    Dr. Helmut Marko egyszerre két kérdésére is választ adott, ugyanis egyrészt kijelentette, hogy Pierre Gasly marad az olasz csapatnál, míg a jövő évi márkatársát pedig a Bahreini Nagydíj után fogják megnevezni.

    Portugáliában ismét erős teljesítményt nyújtott Gasly, miközben Albon megint gyengén teljesített, így tovább erősödtek azon pletykák miszerint a francia újfent a Red Bull nagy csapatánál köthet ki. Ám ennek most pontot tett a végére a tanácsadó Dr. Helmut Marko.

    „Gasly az AlphaTaurinál fog versenyezni, a csapattársát legkésőbb pedig a Bahreini Nagydíj után fogjuk bejelenteni.” – reagált az osztrák, míg a nagy csapatnál gyengélkedő Albonra is kitért.

    „Alexnek sokkal kiegyensúlyozottabbnak kell lennie. Időnként nincs annyira messze Maxtól, de néha pedig iszonyatosan nagy a hátránya. Azonban ő fejlődik is, jelenleg ő a mi versenyzőnk, így nincs okunk elsietni a döntést.” – vélekedett.

  • Vettel: Magamra szeretnék találni, még a szezon vége előtt

    Vettel: Magamra szeretnék találni, még a szezon vége előtt

    Sebastian Vettel, mivel már csak pár futam van hátra a szezonból, közeledik Ferraris pályafutása végéhez is. Ez az év eddig egyébként is egy nagyon gyorsan felejtésre hivatott év, hiszen olyan helyezést foglal el a pontversenyben, ahol korábbi világbajnok, és Ferrari pilóta sem tartózkodott még. A németek négyszeres világbajnoka reméli, hogy a legjobbját tudja majd nyújtani a hátralévő versenyeken, és emelt fővel tud majd távozni a csapattól.

    „Hiszek benne, hogy mindenki megteszi a tőle telhetőt, hogy a legjobbamat nyújthassam, még akkor is, ha az autót kétségtelenül nehéz vezetni. Charles Leclerc nagyszerű munkát végez, és mindig ki tudja sajtolni az SF1000-ből a maximumot.” – mondta Vettel a Motorsport.com-nak Portugáliában.

    „Részemről ez egy nagyon nehéz év, rendkívül különböző körülmények között megyünk. Valószínűleg nem a legjobb szezonomat futom éppen, de a helyzet sem a legegyszerűbb. De mindent beleadok majd, amit csak tudok, megpróbálok fejlődni, és év végére visszatérni oda, ahol tudom, hogy lehetnék.”

    Vettel már hosszú ideje tudja, hogy el fogja hagyni a Ferrari csapatát, és e egy kicsit nehézzé teszi ezt az időszakot. De továbbra sincs motivációhiánya:

    „Mindamellett, nagyra becsülöm azt a munkát, amit értem végeznek, és végeztek az utolsó években, pont ezért fogom a maximumot visszaadni, amit csak tudok.”

    Hozzátette, az is fontos, hogy emelt fővel távozzon a csapattól:
    „Mint mindennek, ennek is vége van valamikor, már előre tekintek, egy új fejezetre, ami jövő évtől fog kezdődni. De mielőtt még az elkezdődne, mint ahogyan már említettem, szeretném méltósággal lezárni ezt, és magamra szeretnék találni, hogy elérjem azokat az eredményeket, amiket tudom, hogy el tudok érni. Ha ez a dolog sikerült, készen fogok állni a következő fejezetre” – zárta Vettel

  • Chilében veszi majd kezdetét a Formula E hetedik idénye

    Chilében veszi majd kezdetét a Formula E hetedik idénye

    A Formule E vezetősége hivatalosan is bejelentette, a hetedik 2021-es Formula E idény január közepén veszi kezdetét a chilei Santiagoban egy duplafutamos hétvégével.

    Az eddigi megszokással ellentétben, a Formula E idény egésze egy naptári éven belül kerül majd lebonyolításra, az első két versenyre Santiego de Chilében kerül sor, január 16.-án és 17.-én. A helyi hatóságokkal folytatott egyeztetések után a szervezők úgy döntöttek, hogy biztonsági és egészségügyi szempontok miatt nézők nélkül rendezik majd meg az első két versenyt.

    A világbajnoksággá alakuló sorozat harmadik és negyedik helyszíne is ismert, ez is dupla futamos forduló lesz Diriyahban, Szaúd-Arábiában. A tervek szerint ide már engednének nézőket, természetesen szigorú biztonsági előírások mellett. Ez a két forduló a tervek szerint február 26. és 27.-ei hétvégén lesz.

    A jövő évi versenynaptárból egyelőre ennyi ismert, ami biztos még, hogy a mexikói és a sanyai fordulókat az év végére halasztják. A tervek szerint pedig a lehető legtöbb városba igyekeznek majd elvinni a szériát. A versenynaptár többi részét majd 2021 elején jelenti be az FIA.

  • Kubica újabb döntés előtt áll a jövője kapcsán

    Kubica újabb döntés előtt áll a jövője kapcsán

    Robert Kubica még nem biztos azzal kapcsolatban, mi lesz a következő lépése a karrierje során. Több szerepét is rendezni kell majd jövőre.

    A lengyel 2019-ben tér vissza a Forma-1 mezőnyébe, de egy év után távoznia kellett. Idén az Alfa Romeo tesztpilótájaként kapott szerepet, és emellett a DTM-ben is versenyez. Bár ott voltak nehézségei, a legutóbbi futamon megszerezte első dobogóját.

    Arról, mihez kezd majd jövőre, ennyit mondott:

    „Nehéz kérdés. A DTM most változáson megy keresztül, de még így is magas lesz a szint, remélem, ez így is marad. Nekem még muszáj összevetnem, milyen lehetőségeim vannak, és mit szeretnék csinálni.”

    „Várnunk kell ehhez egy kicsit, mivel a vírus eltolt mindent, így nekünk is kell még idő, hogy döntést hozzunk.”

    Kubica csaknem tíz évet várt a visszatérésre, a sorozat ezalatt pedig jócskán megváltozott.

    „A legnagyobb változás talán az időmérő és a verseny közötti különbség. A múltban nem volt, nyomhattuk mindig. Az autó 130 kilóval könnyebb volt, kevesebb üzemanyaggal, nem az egész versenyre kellett tankolni.”

    „Most, néha azzal lehet gyorsabban a célba érni, ha lassabban megy az ember, bármily paradoxnak tűnik. Jobban vissza kell fogni magunkat, ami természetellenes.”

    „A többi sorozatban igyekszel kihozni mindenből, míg a Forma-1-ben néha egy kicsit kevesebb jobb eredményre vezet.”