Címke: 2021

  • Idéntől szombati sprintversenyek lehetnek a Forma-1-ben

    Idéntől szombati sprintversenyek lehetnek a Forma-1-ben

    A Forma-1 2021-ben kipróbálhatja az eddig csak Formula 3-ban és Formula 2-ben használt formátumot: a sprintfutamokat.

    A száguldó cirkusz csapatai korábban elvetették a Liberty Media azon ötletét, amivel kicsit még jobban meg szerették volna fűszerezni a versenyhétvégét. A Forma-1 újdonsült vezetője Stefano Domenicali pedig el is vetette a fordított rajtrácsos versenyek ötletét.

    „Ezt az ötletet elvetettük,” – mondta Domenicali a fordított rajtrácsról. „Ez egy olyan dolog, amit már elárulhatok.

    „Fontos, hogy figyelembe vegyük az új ötleteket is, hogy izgalmassá és vonzóbbá tegyük a sportot, azonban ugyanakkor tilos elszakadnunk a versenyzés eredeti megközelítésétől. Ezt azt hiszem megtanultuk akkor, amikor az időmérő formátumát változtattuk meg még 2016-ban.

    „Amiknek a lehetőségét a jelen pillanatban is vizsgáljuk, azok a szombati sprintversenyek. Azt gondoljuk, hogy ezt akár már az idei szezonban is kipróbálhatjuk,” – mondta az olasz szakember.

    „Erről már el is kezdtük az egyeztetést a csapatokkal.”

  • McLaren-Mercedes: A bajnoki cím nem elérhető, de a Red Bullt utolérhetik?

    McLaren-Mercedes: A bajnoki cím nem elérhető, de a Red Bullt utolérhetik?

    A 2021-es esztendőben egy sikeres párosítást találhatunk a nevezési listán, mégpedig a McLaren-Mercedes csapatát. Az 1990-es évek végétől egészen 2014 végéig volt a német alakulat a McLaren motorgyártója, mely időszakhoz sok siker köthető.

    Azért biztosan nem olyan lesz az együttműködés, mint az évszázad elején. A brit istálló biztosan nem kap majd gyári támogatást a Mercedes csapatától, nem úgy, mint amikor még Norbert Haug mindig Ron Dennis mellett ült a boxfalon.

    Ezúttal a McLaren nem lesz több, mint egy partnercsapat. Ugyan értek el sikereket a 2010-2012 közötti időszakban, de mindenképpen gyári támogatást szerettek volna elérni egy motorgyártónál, így a Honda mellett döntöttek. A remélt sikeresség azonban elmaradt a japán gyártóval.

    Most újra Mercedes szív dobog majd a wokingi kasztniban. Mivel ugyanaz az erőforrás fog mindkét csapat autójában duruzsolni, így a McLarennek minimum ugyanolyan jó autót kell építenie, mint német riválisának. Az idei évre nagyon keveset lehet változtatni a tavalyi autókon, így nem valószínű, hogy a brit istálló hirtelen a mezőny elejére kerüljön.

    A legjobb, amiben a McLaren reménykedhet az esetleg a Red Bull utolérése lehet. Ahogyan azt tavaly is láthattunk, a Mercedes egyre erősebb és erősebb az erőforrása tekintetében, amennyiben ez a tendencia folytatódik, az osztrákok bajban lehetnek.

    Ha idén is erős motorral tudnak előrukkolni, akkor ott lesz az Aston Martin, és a McLaren akik az erős erőforrás segítségével lecsaphatnak az italgyártókra.

  • Saját reklámfelületet is kap az új szerződésében Lewis Hamilton

    Saját reklámfelületet is kap az új szerződésében Lewis Hamilton

    Egyre több helyen jelenik meg az a tény, hogy végre megszületett a megegyezés Lewis Hamilton és a Mercedes között.

    Elsőként japánból érkeztek hírek a folytatásról, most pedig az f1-insider.com számolt be szintén arról, hogy pont került e saga végére. E forrás ellentétben az eddigiekhez képest, más részleteket írt, szerintük a hétszeres bajnok egy évre ír alá, amelyet opcionálisan további egy évvel meg lehet hosszabbítani, emellett körülbelül 48 millió dolláros fizetést fog kapni, ez tehát majdnem annyi, mint amennyit előzőleg szeretett volna.

    A legérdekesebb részlet, amiről a forrás ír az az, hogy mindezeken felül Hamilton privát reklámfelületet kap majd az overálon és a bukósisakon is.

    A megbízható forrásra hivatkozó f1-insider.com szerint e szerződéshosszabbítást a jövő héten jelenthetik be hivatalosan.

  • Pénteki szabadedzéseket kap idén a Forma-1-ben Callum Ilott

    Pénteki szabadedzéseket kap idén a Forma-1-ben Callum Ilott

    A Ferrari tartalékpilótája Callum Ilott idén teljes erejével a Forma-1-re kíván majd összpontosítani, ahol több pénteki szabadedzésen is autóba ülhet majd.

    A brit pilóta január végén egy privát teszten már bemelegített az idei évre, ahol többed magával egyetemben a 2018-as Ferrarival körözhetett Fioranoban.

    „Ez egy jó kezdése volt az évnek és plusz tapasztalatokat is tudtam gyűjteni a csapatról és egy F1-es munkakörnyezetről is. Jó érzése volt felfrissíteni az eddigi tapasztalataimat. Remélhetőleg az előszezoni teszteken a lehető legjobban elmerülhetek majd a Ferrari Forma-1-es világában.” – fogalmazott a brit.

    Ilott számára ebben nagy segítség lehet majd, az is, hogy idén több F1-es szabadedzésen is lehetőséget kaphat majd, ezt maga Mattia Binotto jelentette be.

    „Callum Ilott lesz a tesztpilótánk, aki sokat fog szimulátorozni, emellett pedig néhány pénteki első szabadedzésen is lehetőséget fog kapni.” – jelentette ki az olasz szakvezető, de arra nem tért ki, hogy melyik csapattól fogja megkapni ezt a lehetőséget.

  • Vettel újra beleszerethet a Forma-1-be az Aston Martinnál

    Vettel újra beleszerethet a Forma-1-be az Aston Martinnál

    Újdonsült csapatfőnöke szerint Sebastian Vettel az Aston Martinnál ismételten megszeretheti a Forma-1-et és a versenyzést.

    Otmar Szafnauer szerint Vettel az a pilóta, akinek sajátos környezetre van szüksége a boldogsághoz.

    „Ő továbbra is nagyon motivált. Rendkívül érdeklődő, sokat kérdez. Állandóan azt hasonlítja, hogy nálunk most milyen a helyzet és,hogy miket tapasztalt korábban. Mi másképp dolgozunk, másképpen kezeljük a pilótákat, mint más csapatok.” – kezdte a brit.

    „Pontosan ez volt az, amit ő akart, és ebben nagyon jók vagyunk. Megadjuk neki a szükséges környezetet és támogatást, hogy újra élvezze a versenyzést.” – tette hozzá.

    Vettel egyébként nemrégiben már túl is esett az üléspróbáján leendő csapatánál.

  • Albon: A DTM másfajta vezetési stílust igényel majd

    Albon: A DTM másfajta vezetési stílust igényel majd

    Kihívásként tekint élete első DTM-es idényére az újonc Alex Albon, aki szerint merőben másfajta vezetési stílusra lesz szükség, mint korábban.

    A brit-thai pilóta számára idén nem jutott hely a Forma-1-ben, így a Red Bull tartalékpilótája lesz emellett pedig a Ferrarival induló Red Bull csapat versenyzője lesz a német sorozatban Liam Lawson csapattársaként.

    Albon a várakozásairól a Red Bull hivatalos weboldalának nyilatkozva beszélt:

    A DTM egy nagyszerű sorozat, tehetséges pilótákkal és izgalmas versenyekkel. Sokkal kevesebb leszorítóerővel rendelkeznek ezek az autók, így ezek másfajta vezetési stílust követelnek. Kis időbe fog telni, mire hozzászokok ehhez, de várom már az új kihívást, persze amikor az F1 miatt ráérek.” – vélekedett.

    A thai számára az elsődleges szerep a tartalékversenyzői lesz, így, ha a DTM és a Forma-1 ütközik, akkor az F1-ben lesz jelenése, őt ekkor Nick Cassidy fogja helyettesíteni a Ferrari volánja mögött.

  • Bemutatta az idei DTM-es autóinak a festését a Red Bull – GALÉRIA

    Bemutatta az idei DTM-es autóinak a festését a Red Bull – GALÉRIA

    A Red Bull bemutatta a Német Túraautó Bajnokságra (DTM) készülő festéseit, emellett azt is elmondták, hogy két Ferrari 488 GT3 EVO-t fognak indítani az AF Corse csapat színeiben. A korábban ismertetett duó mellé harmadikként csatlakozott még az új-zélandi Nick Cassidy is.

    Nemrégiben jelentették ki az osztrákok, hogy a DTM új GT3-as korszakában visszatérnek a sorozatba, ahol Alex Albon és Liam Lawson fog náluk vezetni.

    A Red Bull végül a Hosszútávú Világbajnokságból (WEC) is ismert AF Corse csapattal együttműködve fog részt venni két Ferrarival. A két autó festése tükrözi a márka két F1-es csapatának festését is, tehát az egyik Ferrari a hagyományos Red Bull színekben fog pompázni, ezt az autót fogja az egész idényeben vezetni Liam Lawson.

    Míg a másik autó az AlphaTauri festését kapta, ez lesz Alex Albon versenygépe. Ám mivel a thai a Red Bull hivatalos tartalékpilótája lesz idén, így nem tud majd minden hétvégén rajthoz állni, így az ő helyére ekkor Nick Cassidy fog beülni. Cassidy korábban bajnok volt a Super Formulában és a Super GT-ben, is, tehát nem lesz majd idegen számára a GT autó.

    A DTM idei szezonja majd június 19.-20.-án Monzában rajtol el.

  • Albon már tud viccelődni az elveszített Red Bull ülésen

    Albon már tud viccelődni az elveszített Red Bull ülésen

    Alexander Albon 2020 végén egyelőre el kellett, hogy engedje a Forma-1-et. A brit-thai versenyzőnek át kellett engednie helyét Sergio Péreznek, így ő tartalékversenyző lesz az istállónál. Most már tud nevetni is a dolgon.

    Alexander Ablon számára nem maradt hely az F1-ben 2021-re. De legalább már tudott tervezni a szezon előtt. A fiatal versenyző a DTM-ben versenyez majd, természetesen mindemellett a Red Bullnál is sok feladata lesz tesztelés terén.

    A thai színekben versenyző pilóta korábban elmondta, nagyon fáj neki ez a döntés, azonban ez a nagy fájdalom mára már enyhülni tudott. A vasárnapi virtuális nagydíj alatt Albon már sokat viccelődött szerződéséről. Amikor feljött, hogy miért nem vesz részt a versenyen Charles Leclerc illetve Lando Norris sem, akkor elviccelődött rajta, hogy jelenleg neki sokkal nyugodtabb az élete mint az előbb említett két pilótának.

    És ez nem is merült ki ennyiben. A szerződésen való poéngyár folytatódott, amikor kapott egy kérdést Albon, miszerint visszakerül-e a Red Bullba amennyiben megnyeri a virtuális versenyt, melyre jött is a válasz, hogy „igen, benne van a szerződésemben.”

    Egyelőre erre a visszatérésre még várni kell, hiszen Albon csak negyedik lett Enzo Fittipaldi, Stoffel Vandoorne és Arthur Leclerc mögött.

  • Binotto: Idén sem fogunk futamokat nyerni

    Binotto: Idén sem fogunk futamokat nyerni

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto elismerte, hogy idén is túl nagy lesz a különbség a Ferrari és a Mercedes között, ahhoz, hogy a vörösök futamot tudjanak nyerni.

    A várakozásokon jóval alul teljesített a Scuderia 2020-an, így az új esztendőre egy teljesen új erőforrással készülnek Maranelloban, hiszen a gyengélkedés okát az erőforrásra vezették vissza.

    A csapat így a 2019-es Szingapúri Nagydíj óta vár az újabb sikerre és a csapatvezető szerint idén ehhez hasonló káosz kell majd, mint amivel Gasly és Perez is nyerni tudott.

    „Őszintén szólva, jelenleg nagy a hátrányunk a legjobb csapathoz képest és a következő szezonban sem leszünk sokkal közelebb. Ami pedig a futamgyőzelmeket illeti, sosem tudhatod, hogy mi fog történni, de ha lesz lehetőségünk remélhetőleg meg tudjuk ragadni. Várjunk és majd meglátjuk. Ez a nagyszerű a Forma-1-ben. Vannak bizonytalanságok, nagyon keményen dolgozunk, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat, várjuk meg, hogy mi lesz majd az első, márciusi versenyen.” – fogalmazott Mattia Binotto.

  • A McLarentől igazolt marketing szakembert az Aston Martin

    A McLarentől igazolt marketing szakembert az Aston Martin

    Nyolc év után távozik a McLarentől Rob Bloom, aki a jövőben az Aston Martin marketing igazgatója lesz.

    Bloom a Formula1news.co.uk-nak nyilatkozva mondta el, hogy nagyon kiváltságosnak érzi magát ezzel a váltással, és köszönetet mondott az ezt elősegítő Jefferson Slacknak, aki még szeptemberben csatlakozott a silverstone-i gárdához, mint kereskedelmi igazgató.

    „Óriási kiváltság csatlakozni az Aston Martin Cognizant csapathoz az izgalmas új éra elején. Kevés lehetőség adódik az életben, hogy egy olyan rangos márkánál dolgozzak, mint az Aston Martin. Mivel most térnek vissza kvázi gyári csapatként a Forma-1-be, ezért nagyon izgatott vagyok emiatt. Csodálom e csapatot, különösen az energiájukat, a lelkesedésüket és a küzdő szellemüket, amit az elmúlt években demonstráltak.” – kezdte.

    „Remek emberek közé csatlakozhatok és elkötelezett vagyok, hogy kihívást jelenthetek mind magamnak, mind pedig a körülöttem lévőknek egyaránt egy olyan marketing stratégia megvalósítása érdekében, amely megragadja e csapat egyedi szellemiségét és rajongóit. Hálás vagyok a vezetőségnek, köztük Jeffersson Slacknak, amiért csatlakozhattam hozzájuk.” -tette hozzá.

    Bloom a nyolc év alatt számtalan szerepet töltött be a McLaren csapatnál, elsősorban a közösségi média, illetve a szélesebb körű marketing csapatban. Legutóbb pedig a McLaren Group digitális igazgatója volt, és a feladata volt a rajongók elkötelezettségének a javítása a közösségi médiában és egyéb helyeken.