Címke: 2021

  • Egyszerre lehet a McLaren és a Mercedes tartalékja Hülkenberg

    Egyszerre lehet a McLaren és a Mercedes tartalékja Hülkenberg

    A tavalyi évben Nico Hülkenberg már rászolgált a „szupertartalék” jelzőre, amit idén a nagyok is kiaknázhatnak. A német ugyanis a tavalyi remek beugrásaival elérte, hogy sok csapatnál felmerüljön idénre is a neve.

    A legutóbbi forgatókönyv szerint pedig a Mercedes és a McLaren közötti megállapodás értelmében Hülkenberg mindkét csapatnál rendelkezésre állhat.

    Tavaly egyezett meg egymással az idén már motorpartneri kapcsolatban is álló két gárda, hogy ha szükséges, akkor a McLaren használhatja a Mercedes tartalékpilótáit. Ez idénre is ugyanúgy érvényes lesz közöttük.

    „Idén is úgy fogjuk csinálni, mint tavaly. Lesz most is egy megállapodásunk Totoval és a Mercedes-szel, hogy használhassuk az ő tartalékpilótáit, ha a helyzet úgy adódnak, és mi ennek nagyon örülünk.” – jelentette ki Andreas Seidl csapatfőnök.

    A Mercedesnek ott van tartalékként jelen pillanatban a csapat két Formula E-s pilótája Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries, utóbbi ráadásul korábban a McLaren juniorja volt.

    Toto Wolff azonban most elmondta, hogy egyeztetnek Hülkenberggel, arra az esetre, amikor a két jelenlegi tartalékjuk a Formula E-s kötelezettségük miatt nem tudnak jelen lenni egy versenyhétvégén.

    „Nico jól ismeri a jelenlegi generációs Forma-1-es autókat és gumikat. Mindenképpen jó lenne őt a sorainkban tudni megoldásként, megosztva más csapatokkal is, eléggé elismert pilótának számít.” nyilatkozta a németről a címvédő gárda csapatvezetője.

  • Alonso szerint nem lesznek problémái a titán lemezekkel

    Alonso szerint nem lesznek problémái a titán lemezekkel

    Fernando Alonso két titán lemezzel fog nekivágni a szezonnak, de elmondása szerint ez a versenyeken nem fogja hátráltatni. Az Alpine pilótája két kihagyott szezon után most tér vissza a Forma-1-be.

    „Őszintén, nem gondolnám, hogy probléma lesz.” – mondta Alonso a szezonkezdetről. A tapasztalt spanyol versenyzőt nemrég elütötték, ezért ki is kellett hagynia a felkészülésből pár hetet. A világbajnok szerint ennek semmiféle hatása nem lesz.

    Alonso már két hete edz, és mostanra a szimulátorba is beleült már. Fizikailag visszanyerte régi formáját:
    „Az egyik oldal a profizmus, illetve a vezetési oldal, ami 100%-on áll. A személyes oldalon pedig, természetesen ott lesz ez a két titán lemez, amit majd a szezon után fognak eltávolítani.” – mondta.

    Tehát, amikor a szezonnak vége lesz decemberben, Alonsora egy operáció vár majd:

    Szóval igen, lesz még valami a szezon után, de ahogyan azt már mondtam, ez nem fogja befolyásolni a profi életemet.” – zárta a kétszeres világbajnok, aki holnap már vezetni is fogja az idei gépét.

  • A Mercedes értetlenül áll az első tesztnapon tapasztalt problémák előtt

    A Mercedes értetlenül áll az első tesztnapon tapasztalt problémák előtt

    Váltóproblémák hátráltatták a Mercedest a pénteki tesztnap során. A csapatfőnök elmondása szerint a gond a semmiből jött és még nem jöttek rá annak okára.

    Az első tesztnap délelőttjén rengeteg időt vesztett a címvédő alakulat, mivel Valtteri Bottas alatt váltó hiba miatt megállt az autó. A probléma nagyon hamar jelentkezett, a finn csupán egy installációs kört tudott teljesíteni a meghibásodás előtt.

    Toto Wolff szerint nem csak a rejtélyesség miatt okozott gondot a kiesett idő, hanem azért is, mert a tervezett programjukba így már több ilyen hiba nem fog beleférni.

    „Nem voltunk túlságosan gyorsak délelőtt, mert csak egy kört tudtunk teljesíteni aero-rácsokkal. Nem volt jó kezdés. Volt egy váltó hibánk, ami a semmiből jött, és még nem sikerült azonosítanunk a forrását, illetve megértenünk. Ha innentől kezdve gördülékenyen tudunk dolgozni, akkor szerintem könnyen ki tudjuk küszöbölni a negatív hatásait. Ha többször is megbotlunk, akkor három nap alatt már nem sok lehetőségünk lesz javítani.” értékelt az osztrák.

  • Wolff: Elfelejtitek, hogy ő minden idők legfiatalabb világbajnoka

    Wolff: Elfelejtitek, hogy ő minden idők legfiatalabb világbajnoka

    Toto Wolff meg van győződve arról, hogy Sebastian Vettelnek jót fog tenni a váltás. A Mercedes csapatfőnöke biztos abban, hogy egy gyorsabb Vettelt láthatunk majd zöldben, mint amilyen a Ferrarinál volt.

    „Sebastian egy lejtmeneten ment keresztül az elmúlt évek során, amiben szerintem a személyek is nagyban közrejátszottak.” – mondta Wolff egy interjúban a Sky-nak. A 49 éves osztrák szakember a Vettel utolsó Ferraris évéről beszélt.

    Vettel tavaly, már a szezon kezdete előtt tudta, hogy a csapat nem számol vele a továbbiakban, ugyanis a vörösök ekkor már bejelentették Carlos Sainz érkezését. A németek négyszeres világbajnoka csupán egy dobogót tudott szerezni a szezon során, a szezont pedig a nem túl előkelő 13. helyen zárta. Csapattársa, Charles Leclerc mindeközben a nyolcadik helyen zárt a végelszámolásnál.

    Ez az eredmény annak tudható be, hogy Vettelnek a 2020-as esztendő teljesen mindegy volt, ugyanis nem csak távozása volt tudható, hanem az autó minősége is:

    „Biztos vagyok benne, hogy továbbra is remek teljesítményre képes. Ha azt vesszük, még mindig fiatal, hiszen a 30-as évei elején jár, és már elképesztően nagy tapasztalattal rendelkezik. Elfelejtik, hogy a Red Bull volánja mögött ő volt a legfiatalabb világbajnok.” – mondta Wolff.

  • Homokvihar zavarhatja meg az F1-esek szezon előtti tesztjét

    Homokvihar zavarhatja meg az F1-esek szezon előtti tesztjét

    Pénteken veszi kezdetét a Forma-1 hivatalos, három napos szezon előtti tesztje, ami a korábbi évekkel ellentétben Bahreinben kerül megrendezésre.

    Az új helyszín a megszokottól merőben eltérő időjárási körülményeket von maga után, amely talán minden eddiginél fontosabb szerepet játszhat a „téli” tesztek során.

    A március 12.-ei első tesztnapon végig napos idő várható, a maximum hőmérséklet 32 fok körül várható. Eső nem várható, a páratartalom 52% körül fog mozogni, a szélsebessége pedig elérheti a 77 km/h-t.

    A második nap a péntekihez hasonló napos, száraz lesz, de a hőmérséklet azonban jócskán lecsökken, alig fogja elérni a 21 fokot. A páratartalom 68%-ra szökhet fel, miközben a széllökések is erősebbé válnak, míg a szél sebessége meghaladhatja a 80 km/h-t is. A meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy ezen napon az erős szél miatt kialakulhatnak kisebb-nagyobb homokviharok.

    A záró napon is az addig megszokott körülmények dominálhatnak, ragyogó napsütés és száraz időjárás. A 22 fokos és 67%-s páratartalom mellé már enyhébb, 45 km/h-s széllökések valószínűsíthetőek.

  • Silverstone-ban próbálják ki először a sprintversenyt, 100 ezer néző előtt

    Silverstone-ban próbálják ki először a sprintversenyt, 100 ezer néző előtt

    A Forma-1 vezérigazgatója Stefano Domenicali elmondta, hogy a Brit Nagydíj szombatján debütálhat először a széria történetében a félórás sprintfutam.

    Az olasz szakember a Daily Mail sport kiadásának nyilatkozott a formátumról és a tervekről. A brit helyszín lehet egyike a három azon pályának, ahol láthatunk majd szombaton versengést.

    A tervek szerint pedig a július 17.-i történelmi pillanaton 100 ezer néző is jelen lehet, amennyiben a korlátozások ezt lehetővé teszik majd.  Ezen a hétvégén a hagyományos időmérő átkerül péntekre, ami majd a szombati sprintverseny rajtsorrendjét határozza meg. E futam távja a vasárnapi verseny harmada lesz, és a végeredménye fogja meghatározni a főfutam rajtfelállását.

    A pontosabb részleteket majd Bahreinben, a tesztet megelőzően fogják megbeszélni.

    Hamarosan véglegesítjük ezen tervek bonyolultabb részleteit is. Ami biztos, hogy nem akarjuk elvenni egy-egy Nagydíj presztízsét, a hétvége csúcspontja megmarad. A kvalifikáció pénteken lesz, az időmérős sprintfutam pedig szombaton. Így a verseny előtti napon is tartalmas akciókat tudunk biztosítani. Több tartalmat nyújt majd a nézőknek, a médiának és a közvetítőknek is. Nagyjából fél órás lesz, ami után nem lesz pódium. Arra vasárnapig kell várni. De pontokat adunk érte, hogy mennyit, az még nincs eldöntve, illetve a verseny rajtsorrendjét is megfogja határozni. Azt el tudom mondani, hogy Silverstone-ban lesz ilyen sprintverseny.” – jelentette ki Domenicali.

    A brit aszfaltcsík mellett Monza, Brazília valamint Kanada is esélyes lehet még a másik két sprintfutam megrendezésére.

  • Két új partnert jelentett be a Williams

    Két új partnert jelentett be a Williams

    Az első dolog, ami sokaknak beugrott a Williams autóbemutatója után az az, hogy szinte csupasz volt az autó, nem igazán voltak fellelhetőek szponzori nevek. A gárda nem sokkal később elmondta, hogy ez nem lesz sokáig így, most pedig be is jelentettek két új támogatót.

    Az egyik új szponzor a ZEISS a világ vezető optikai és optoelektronikai vállalata, amelyik több évre kötelezte el magát az F1-es csapat irányába. A ZEISS számos kiváló eszközzel rendelkezik, amelyeket például a szélcsatornában is hasznosíthatnak. A megegyezés értelmében a grove-i gyárban létesítenek majd a csúcskategóriás Metrotom 1500 számítógépes tomográfiai rendszert, amely biztosítja a csapatnak a precíz és pontos minőségellenőrzési folyamatokat.

    A cég logója az autók visszapillantóin lesznek majd megtalálhatóak.

    A Williams másik új partnere a Nexa3D, amely cég az egyik leggyorsabb 3D-s nyomtatásról ismert. E megállapodás elérhetővé teszi a csapat számára az ultragyors fotoplasztikus 3D nyomtatót. Ezzel a britek képesek lesznek összetett és könnyű alkatrészek gyors tervezésére és legyártására, ezzel jelentős időt megspórolva, miközben minimalizálják az anyagfelhasználást és a pazarlást.

  • Félházzal terveznek a Monacói Nagydíjra

    Félházzal terveznek a Monacói Nagydíjra

    Már gőzerővel készülnek Monacóban az idei Forma-1-es futamra, ami egy év szünet után tér vissza a naptárba. A verseny szervezői pedig szeretnének – még ha nem is teltháznyi – nézőket beengedni a lelátókra.

    Az olasz Automoto újságírója Paolo Ciccarone kiszivárgott pletykákra hivatkozva számolt be arról, hogyan és miként engedhetnek be nézőket a hercegségbe.

    „A lelától kapacitását 50%-ra csökkentik, hogy ezáltal tudjanak nagyobb teret biztosítani az emberek között. A járvány terjedésének függvényében ezen előírások változhatnak, de ismételjük magunkat, hogy ezek még nem hivatalos információk. De minden bizonnyal nagyra értékelik Monacóban, hogy megpróbálnak nézőket beengedni, ahelyett, hogy zártkapus versennyel próbálkoznának, mint teszik azt Imolában vagy Portimaoban.” – taglalta Ciccarone.

    A szerző hozzátette még, hogy amennyiben a félházas terv megvalósulna esetén a nézők csak a lelátókon tartózkodhatnak majd, vagyis a paddockba sem léphetnek be és nem találkozhatnak a versenyzőkkel sem.

  • Leclerc készen áll ’okosan’, csapatban dolgozni Sainzzal a Ferrarinál

    Leclerc készen áll ’okosan’, csapatban dolgozni Sainzzal a Ferrarinál

    Charles Leclerc elmondta, hogy egy ’okos’ csapatjátékot tudna elképzelni Carlos Sainz mellett a 2021-es szezonban. Annál a Ferrarinál, ahol 40 éve nem voltak ilyen mélyponton.

    Leclerc és Vettel két szezonon keresztül voltak csapattársak, azonban volt jó néhány összetűzésük is. Ez abból következhet, hogy a monacói versenyző nagyon gyorsan felvette a Ferrari, és az élmezőny ritmusát, miután a Sauberben eltöltött egy szezonja után rögtön a nagycsapathoz igazolt.

    Leclerc azonban tisztázta, saját ambíciói, illetve célkitűzései ellenére tisztában van azzal is, hogy a Sainzzal való harmonikus kapcsolatra lesz szükség a csapat megsegítéséhez. Ez pedig nyilván azzal lenne egyenlő, ha a vörösök minél hamarabb elfelejthessék a 2020-as szezont.

    „Szerintem kompromisszumokat kell kötnünk magunkban. Az teljesen világos mindenki számára, hogy a csapat jobb teljesítményéért kell dolgoznunk, méghozzá mindenáron.” – mondta Leclerc.

    „Carlos le akar majd győzni, de én is le akarom majd győzni őt, és majd, ha végre pályán leszünk, amellett, hogy próbálunk majd óvatosan bánni egymással, mindig azt kell szem előtt tartanunk, hogy egy jobb csapatot alkossunk.”

    „Azt gondolom nagyon fontos, hogy külön tudjuk választani azt, ami a pályán, és azt, ami azon kívül történik. Minden egyes olyan alkalommal, amikor nem az autóban ülünk, akkor együtt kell dolgoznunk, például a fejlesztéseken, egy bizonyos mértékben a stratégián is stb.” – mondta Leclerc.

    „Ez az az aranyközépút, amit minden csapattársnak meg kell találnia. Carlos rendkívül versenyképes, de ahogyan azt korábban is világossá tette, a csapat javára akar válni, ahogyan én is. Szóval okosan kell játszanunk ebben a tekintetben.” – zárta Leclerc.

    A monacói versenyző megjegyzésével kapcsolatban Sainz is elmondta, hogy amióta megérkezett a vörösökhöz, sikerült egy jó kapcsolatot kialakítania újdonsült csapattársával.

     

  • Hamilton elégedetlen a kiharcolt szerződésével?!

    Hamilton elégedetlen a kiharcolt szerződésével?!

    Az F1-es szakértőként és kommentátorként dolgozó Martin Brundle elmondta, hogy a legutóbbi beszélgetése után Hamilton azt az érzést keltette benne, hogy korántsem volt elégedett a Mercedes-szel folytatott tárgyalásokkal.

    Közel egy hónapja, hogy biztossá vált, hogy Lewis Hamilton hosszas huzavona után megegyezett a jelenlegi munkaadójával. A címvédő azonban csak egy évvel hosszabbított. Hogy miért csak ilyen rövid időre egyeztek meg, arról a brit már korábban részletesen beszámolt.

    Martin Brundle a SkySports szezont felvezető videójában beszélt arról, hogy nemrégiben beszélgetett a hétszeres bajnokkal, de furcsa érzések támadtak benne ezután.

    „Forgattunk pár rövid filmet vele. Kedves volt, de úgy általánosságban kicsit morcos is volt. Érdekes, hogy a legfőbb bizalmasa Marc Hynes már nem dolgozik tovább vele. Úgy éreztem, hogy nem volt teljes mértékben elragadtatva attól, ahogy a dolgok alakultak közte és a Mercedes között. – mesélte Brundle.

    „Ezután azt mondtam neki, hogy ’minden valószínűség szerint idén átléped a 100 pole-t is.’ Mire ő csak annyit felelt, hogy ’miért? A McLaren csak negyed tizeddel volt mögöttünk Abu Dhabiban, és most már ők is a mi motorjainkat fogják használni. Ott van még a Red Bull is, nem is beszélve az Aston Martinról és a Ferrariról.’”

    „Keményen visszavágott nekem, mire én csak annyit feleltem, hogy ’nos, 98 pole-pozíciód van, a legtöbbet a hibrid érában szerezted, azért egy minimális esély mutatkozik arra, hogy kettőt még összegyűjtesz.’. Miután átjutottunk ezen a kis akadályon – Lewis egyébként szeret néha odaszúrni, mielőtt leülünk vele – egy órát beszélgettünk vele a lenyűgöző török futamáról, ahol megszerezte a hetedik bajnoki címét, akkor már nagyon udvariasan és kitárulkozóan beszélt a hétvégéről és az időmérő edzésekről.” – zárta.