Címke: 2021

  • Alonso: Túl szép, hogy igaz legyen az Alpine fejlődése

    Alonso: Túl szép, hogy igaz legyen az Alpine fejlődése

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso úgy véli, hogy egyértelműen előrébb lépett a csapata Portimaoban és Barcelonában, még akkor is, ha ennek mértéke túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

    Gyengén kezdte a szezont az enstone-i gárda, Bahreinben és Imolában is nem tudták felvenni a versenyt a középmezőnnyel. Az Ibériai-félszigetre látogatva azonban jelentőset ugrottak előre a franciák, ami mögött az eltérő pályakarakterisztikák is állhatnak.

    Spanyolországban pedig már mindkét Alpine bejutott a Q3-ba, ahol Esteban Ocon az előkelő ötödik rajthelyet szerezte meg. Alonso szerint azonban az utóbbi futamokon mutatott teljesítmény a valóság az autó ereje kapcsán.

    „Talán hajlamos vagyok azt hinni, hogy a McLaren és a Ferrari valamivel gyorsabb. Legalábbis az első négy hétvégén valamivel egyenletesebb tempót mutattak. De az igazság az, hogy hatalmasat léptünk előre Portugáliában. Nem tudtuk, hogy ez most a pályának köszönhető-e vagy ez a valóság. Jó megerősítés volt Barcelonában, hogy ez a valóság és nem csak Portimaonak volt ez betudható.” kezdte a spanyol.

    „Szerintem az Alpine már a Ferrari és a McLaren szintjén van. Nagyon pozitív tendencia, amit látunk most a csapatnál, nagyon izgatottan várjuk a következő néhány versenyt. De óvatosnak kell maradnunk, és további megerősítésre van szükségünk. Mert ahogy mondta, Portimao és Barcelona Bahreinhez és Imolához képest túl szépnek és jónak tűnik, hogy igaz legyen. De nyilván igaz, mert most mindkét autó a Q3-ban volt, ahol Esteban ötödik lett, miközben legutóbb a hatodik volt, szóval ez jó hír.” – tette hozzá.

  • Verstappen: Még több tempóra van szükségünk a bajnoki címhez

    Verstappen: Még több tempóra van szükségünk a bajnoki címhez

    A Red Bull az elmúlt évektől eltérően idén erősen kezdte az idényt, mely során Max Verstappen szorosan követi Lewis Hamiltont a bajnoki elsőségért folytatott harcban.

    A holland azonban elismerte, hogy még gyorsabbnak kel lenniük, ha valóban meg akarják szerezni a trófeát. Barcelonában is minimális különbséggel maradt el a pole-ról Verstappen, azonban a több, mint 600 méteres rajt utáni egyenes kínálhat esélyt számára már az első kanyarban az előzésre.

    „Mindig jobban szeretek első lenni, mert akkor minden a te kezedben van. Azt hiszem, hogy itt most kihoztam a legtöbbet belőle. Nem véletlen, hogy általában a két Mercedes van előttem, vagy én vagyok közöttük. Egyértelmű, hogy még több tempót kell találnunk, hogy valóban képesek lehessünk legyőzni őket.” vélekedett a Red Bull versenyzője.

    „Tisztában voltunk azzal, hogy hol vannak a gyenge pontjaink. Ha a bajnoki címért akarsz harcolni, akkor tényleg ki kell tenned magadért és egy újabb lépést kell megtenned. De ezt mi már tudjuk.” – tette hozzá.

  • Ezekre a kanyarokra kell odafigyelni a Spanyol Nagydíjon

    Ezekre a kanyarokra kell odafigyelni a Spanyol Nagydíjon

    Idén minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kaptak eddig a pályahatárok a Forma-1-ben. Számos értékes időt és helyezést is vettek már el versenyzőktől egy-egy hétvégén.

    Noha a barcelonai versenypálya egy régimódi aszfaltcsíknak minősül – rengeteg helyen van sóderágy a pálya mellett – ám így is vannak olyan helyek, ahol lehet előnyt szerezni a pályán kívüli autózásokkal.

    Ennek érdekében a spanyol futamra is megnevezte az FIA azon helyeket, ahol kiemelten fogják figyelni a pályahatárok betartását.

    Az 1-es és 2-es kanyarban a korábbi évekhez hasonlóan most is elhelyeztek egy bóját, amit, ha szélesre futnak, akkor kötelező megkerülni. Ha valaki a futamon kétszer ezt nem megkerülve tér vissza a pályára, akkor az már szankciókat von maga után.

    A 8-as kanyarnál a kiszélesítéseket megakadályozva egészen a 7-es kanyar kijáratáig meghosszabbították a magasított „hurka” kerékvetőket, mivel az elmúlt években rendre levágták ott a pályát a versenyzők.

  • Pérez súlyos hibákat követett el, de nem tekinti magát másodhegedűsnek

    Pérez súlyos hibákat követett el, de nem tekinti magát másodhegedűsnek

    Sergio Pérez számára a Romagna Emilia Nagydíj mosolygós és sírós is lehetett egyszerre. Egyrészt a kvalifikáción megmutatta, hogy ott van a tempó nála, és képes megverni Verstappent, de a versenyen kétszer is kicsúszott, amellyel sok pozíciót bukott, és végül nem szerzett pontot.

    „Vasárnap szinte mindenki követett el hibákat, azonban az én hibám sokba került. Ez egy remek lehetőség volt számunka, amit kihagytunk. Ez azért is fák versenyzőként, mert tudod, hogy a csapat milyen keményen dolgozik. Azonban tovább kell lépned.” – mondta Pérez a Portugál Nagydíj előtti sajtótájékoztatón.

    A Red Bull Pérez hibáka nélkül akár egy kettősgyőzelmet is szerezhetett volna. Így viszont Lewis Hamilton maradt az élen a bajnokságban, igaz egyetlen ponttal Verstappen előtt, illetve nem tudták kihasználni azt sem, hogy csupán az egyik Mercedes láthatta meg a kockás zászlót.

    Verstappen egyértelműen Hamilton kihívója lesz a világbajnoki címért dúló csatában, azonban Pérez szerint azt a kérdést még túl korai lenne feszegetni, hogy ő most másodszámú pilóta-e vagy sem:
    „Elég régóta vagyok már a pályán ahhoz, hogy tudjam, nem az számít, hogyan kezded a szezont, hanem az, hogy hol fejezed be.” – zárta Pérez.

  • Latifi: A Kanadai Nagydíj törlése jó döntés volt

    Latifi: A Kanadai Nagydíj törlése jó döntés volt

    Miközben természetesen Nicholas Latifi csalódott volt hazai nagydíjának törlése miatt, mégis úgy gondolja, ez volt a jó döntés.

    Míg az eredeti 2021-es versenynaptárban szerepelt a Kanadai Nagydíj, és nagy érdeklődés övezte az eseményt, azonban a verseny idén is elmarad az országban bevezetett karanténszabályok végett. Bárki, aki a Kanadába érkezik 14 napos karanténra számíthat. A törölt verseny helyére a tavaly is beugrósként szereplő Törökország fog beugrani.

    Mivel ez már zsinórban a második év amikor a nagydíjat törölték, így Nicholas Latifinek a harmadik F1-es szezonjáig várnia kell azzal, hogy hazai pályán versenyezzen.

    „Őszintén, nagyon csalódott vagyok miatta. Ez már a második évem a Forma-1-be, és a hazai nagydíjam ismét törölve lett.” – mondta Latifi.

    „Azonban tudom, hogy mind a nagydíj promóterei, mind pedig a kanadai kormány mindent megtettek a verseny megrendezésének érdekében.  Azonban sajnos ez nem lesz lehetséges, mivel Kanadában a koronavírus miatt kialakult helyzet nem a legjobb.”

    „Ezek alapján azt hiszem, hogy ez a jó irány, mind egészségi, mind biztonsági szempontból, és nem csak a kanadaiak, hanem a Forma-1 stábjának számára is.” – mondta Latifi.

    „Az viszont már jó hír, hogy a Kanadai Nagydíj szerződését meghosszabbították újabb két évvel, szóval a verseny jövője elég tiszta, és remélem, sok Kanadai Nagydíjon részt vehetek majd.” – zárta Latifi.

  • Dr. Helmut Marko: Mindkét pilótánkat a dobogón szeretnénk látni

    Dr. Helmut Marko: Mindkét pilótánkat a dobogón szeretnénk látni

    A Red Bull nagyon régen kezdett már olyan erősen szezont, mint most 2021-ben. Felzárkóztak a Mercedes csapatára, szinte nincs különbség a két csapat autói között.

    Úgy néz ki, hogy egy egész éven átívelő gigászi csata várható Max Verstappen, és Lewis Hamilton között. Sergio Pérez is megmutatta már, hogy ott van a tempó, de még nem jött össze neki a problémamentes hétvége. Helmut Marko elmondta mit vár a Portugál Nagydíjtól.

    A Red Bull portimaoi célja egyértelmű: „A cél az, hogy mindkét pilótánk dobogón legyen Portugáliában. A győzelem is nagyon jó lenne, ez az elsődleges cél.” – mondta Marko a német RTL-nek. Az osztrák tanácsadó abban is reménykedik, hogy Pérez a legjobbját fogja nyújtani majd vasárnap, ezzel nehézzé téve Valtteri Bottas, de akár Lewis Hamilton életét is.

    Marko azt is tisztázta, hogy szerinte csak akkor lehet esélye a Red Bullnak világbajnoki címet nyerni, ha csapata folyamatosan a maximumon teljesít majd. „Ez az egyetlen lehetőségünk a világbajnoki cím megnyerésére.” – mondta.
    Szerinte egyébként továbbra is a Mercedesnél van az előny:
    „Ha van időd arra, hogy a teljes akkumulátort feltöltsd, és utána el is használhatod az egészet, akkor a Mercedes még mindig egyértelműen előnyben van.” – zárta Marko.

    Az osztrák azt is elmondta, hogy Portugáliába újabb fejlesztéssel érkezett a Red Bull gárdája, de ezek nem jelentős fejlesztések. Megerősítette azt is, hogy továbbra is teljes erőbedobással dolgoznak a 2021-es autó fejlesztésén.

  • Indul a játék Portimaoban, avagy a pályahatárok értelmezése

    Indul a játék Portimaoban, avagy a pályahatárok értelmezése

    Abban megegyezhetünk, hogy az egyik legnagyobb port kavaró dologok az elmúlt hétvégéken a pályahatárok voltak. Bahreinben és Imolában is a hétvége folyamán változtattak azon, hogy hol veszik szigorúan a pályaelhagyásokat.

    A szabadedzéseknek Portimaoban biztosan úgy fogunk nekivágni, hogy az Algarve International nevezetű aszfaltcsíkon, aki az egyes, a négyes, és vagy a tizenötös kanyarban elhagyja a pályát azonnali időtörlésre számíthat, jelentette a Motorsport Week.

    A tizenötös kanyarra különösképpen figyelniük kell majd a versenyzőknek, hiszen aki ott elhagyja a pályát, az a következő körétől is elbúcsúzhat majd, hiszen ez a célegyenes ráfordító kanyarja a pályának. Ebből következően a négykerekes pályaelhagyást követően egy jobb kigyorsítással jobb köridőt is lehetne elérni az éppen befejezendő, de az elkezdendő gyorskörön is.

    A pilóták a versenyen ezekben a kanyarokban csupán két alkalommal hagyhatják majd el a pályát következmények nélkül. A harmadik eset után vizsgálat fog következni, mely eredményeképpen a pilóta időbüntetésben is részesülhet, ha a versenybírák megállapítják a jogosulatlan előnyszerzés tényét. A hétvégén egyébként a tavalyihoz hasonló pályahatárokkal kapcsolatos szabályok lesznek érvényesek.

  • Hülkenberg nem gondolja, hogy Vettelt lecserélnék év közben

    Hülkenberg nem gondolja, hogy Vettelt lecserélnék év közben

    Nico Hülkenberg elhessegette azokat a pletykákat, miszerint Sebastian Vettelt kellene majd a szezonban helyettesíteni az Aston Martinnál.

    A német négyszeres világbajnok jelenleg még nagyon küszködik új munkahelyével, és felröppentek olyan pletykák is, hogy nem Vettel fogja befejezni a 2021-es szezont az Aston Martin volánja mögött.

    Természetesen a pletykák szerint Vettelt az Aston hivatalos tartalékpilótája váltaná a volán mögött. Tavaly mind Sergio Pérez, mind pedig Lance Stroll helyére beugrott, igaz akkor a koronavírusnak köszönhetően.

    Amikor erről megkérdezték az illetékes Hülkenberget a következőt válaszolta:

    „Nem, nem gondolnám. Szerintem maradni fog minimum a szezon végéig.” – mondta a német, aki hozzátette, hogy különben kedveli is Vettelt.

    „Továbbra is szüksége van még időre az autóban, mivel még nem érzi tökéletesen. Ezt tökéletesen látni a stopperórán is. De ez egyébként sem az én döntésem.”

    Vettel nehéz helyzetét a héten Mark Webber is kommentálta, aki a Marca sportnapilapnak nyilatkozva elmondta, hogy korábbi Red Bullos csapattársa jelenleg „hihetetlenül alacsony önbizalommal” küzd.

  • Több, mint százezer néző lehet jelen az idei Indy500-on

    Több, mint százezer néző lehet jelen az idei Indy500-on

    105. alkalommal rendezik meg idén az Indianapolis-i 500 mérföldes versenyt. A világ legnagyobb motorsport komplexumába pedig a tervek szerint 135 ezer néző mehet majd be a május végi futamra.

    A május 30.-i futamra tervezik a teljes kapacitás 40%-t megölteni, miután a szervezők konzultáltak az állami és helyi egészségügyi biztosokkal. Természetesen a beengedett nézők számára szigorú járványügyi előírásokat fogalmaznak be, többek között a kötelező maszkviselést, valamint a belépéskor minden látógató testhőmérsékletét is ellenőrizni fogják.

    Ezeken kívül pedig a lelátókon és a pálya egész területén figyelni kell a távolságtartásra is. Valamint pedig egész májusra lezárják a pálya környéki dombokat, ahol normál esetben további tízezrek szokták megtekinteni a versenyt. A pálya egész területén kézfertőtlenítő és tisztító állomásokat helyeznek el, amelyek könnyen és gyorsan elérhetőek lesznek.

    „A rajongóink jelentenek mindent a számunkra, alig várjuk már, hogy ismét otthon üdvözölhessük őket az Indy500-on. A város és az állam is együttműködött velünk a megfelelő egészségügyi és biztonsági intézkedések megalkotásában, amivel fogadni tudjuk – korlátozott számban – a lelkes rajongókat. A pályára kilátogatók és Közép-Indiana biztonsága volt a legfontosabb ebben a folyamatban.” – fogalmazott a pálya elnöke J. Douglas Boles.

    Az Indianapolis Motor Speedway a biztonság további fokozása érdekében oltakozási napokat szervez április 24-30.-a között, amelyet további napokkal kibővítenek május 1-27.-e között. A pálya vezetői, valamint az IndyCar sorozat szervezői is arra bíztatnak, hogy a versenynapon résztvevők vegyék fel az oltást.

  • Hamilton 2021 után is maradna a Forma-1-ben

    Hamilton 2021 után is maradna a Forma-1-ben

    Lewis Hamilton szavaiból tisztán kivehető, hogy a 2021-es szezont követően is szívesen versenyezne tovább a Forma-1-ben.

    A hétszeres világbajnok brit pilóta és csapata, a Mercedes mindenkit meglepett, amikor csaupán egy 1 évre szóló szerződéshosszabbítását jelentettek be még a 2021-es szezon kezdete előtt.

    Azonban a Forma-1 regnáló bajnoka a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában elmondta, hogy mindez azért volt csupán, mert nem volt idejük egy hosszabb szerződésről tárgyalniuk.

    „Az én helyzetem nem attól függ most, hogy megnyerjük-e a bajnokságot vagy sem,” – árulta el a 36 éves brit pilóta. „Én akartam az 1 éves szerződést, mert azt mondtam Totonak (Wolff), hogy legyen ez, csak az erről szóló tárgyalásokat januárnál már sokkal korábban kezdjük meg.

    „Azonban továbbra is teljes mértékben el vagyok kötelezve a Forma-1 iránt és még mindig imádom azt, amit csinálok. Van egy igazi csata előttünk és én mindig is imádtam az ilyen szoros csatákat.

    „Személy szerint nem gondolkodok még jelenleg a visszavonuláson, azonban ki tudja. A versenyzői karrierem befejezését követően is dolgozhatok tovább a Forma-1-ben, azonban jelen pillanatban nehéz elképzelnem az életemet versenyzés nélkül,” – tette hozzá Hamilton, aki az első futamot követően az élen áll a Forma-1 egyéni pontversenyében.