Címke: 2021

  • Rajthely büntetést kapott Bottas a bokszutcai incidensért

    Rajthely büntetést kapott Bottas a bokszutcai incidensért

    Büntetést vont maga után Valtteri Bottas a bokszutcában elkövetett látványos és igen ritka hibája. A finn pilóta veszélyes vezetésért három helyes büntetést és két büntetőpontot kapott.

    A Stájer Nagydíj második szabadedzésén Valtteri Bottas kerékcserére érkezett meg a bokszba, majd azután visszakívánt térni a pályára. Ám a Mercedes bokszát elhagyva túl nagy gázt adott, ami miatt az autója keresztbe fordult, és nem messze a McLaren kint tartózkodó szerelői előtt csúszott el, majd állt meg.

    Még az edzés ideje alatt a versenybírák jelezték, hogy majd kivizsgálják ezt az esetet az edzés után. A versenyirányítás meghallgatta a versenyzőt, a csapatot és visszanézték a rendelkezésre álló felvételeket is és végül vétkesnek ítélték meg a finn versenyzőt. Emiatt pedig a vasárnapi versenyt majd három rajhellyel hátrébbről kezdheti meg, valamint két további büntetőpontot is kapott a szuperlicenszére.

    A meghallgatás során Bottas elismerte, hogy mivel időt vesztenek a bokszban, ezért megpróbált most kettes fokozatban elindulni, ezzel időt nyerve. Emiatt azonban a hátsó kerekek a kelleténél jobban kipörögtek, majd az autó megforgott, amit Bottas már nem tudott kontrollálni. A bírák ezt bokszutcai veszélyeztetésnek minősítették, amin még rontott is, hogy éppen kint tartózkodott néhány bokszutcai személyzet, akik így potenciális veszélyben voltak.

  • Verstappen: Már fárasztóak Hamilton megnyilvánulásai

    Verstappen: Már fárasztóak Hamilton megnyilvánulásai

    Franciaországban Max Verstappen egy újabb „csatát” nyert meg Lewis Hamiltonnal szemben. A Forma-1 mezőnye most duplázni fog a Red Bull hazai versenyén, ahol a csapat az elmúlt időszakban rendre eredményesen tudott szerepelni.

    A hétvége előtti esélylatolgatások során a címvédő Lewis Hamilton a Red Bullt tartja erősebbnek Spielbergben, míg a magukat esélytelennek titulálta. Csak hogy a hétszeres bajnok ezen szavai nem először hangoznak el idén, amit közvetlen riválisa Max Verstappen már nem is hagyott szó nélkül.

    „Még nem kaptunk választ minden kérdésünkre, de jelenleg optimista vagyok és remélem, hogy sikeresek leszünk itt. Ha teszünk egy lépést előre, az már jó. A Red Bull azonban rengeteg előnyt szerez az egyenesekben. Franciaországban körönként háromtizedet vesztettem pusztán a végsebesség és az egyenes miatt. Ausztriában itt három ilyen egyenes is van.” – vázolta fel Hamilton előzetesen.

    Verstappen ezt hallva pedig így felelt erre:

    „Már kicsit fárasztó, hogy Lewis mindig esélytelenebbnek tartja magát. Franciaországban kevesebb szárnnyal mentünk. Ezt mindenki láthatta. Lewisnak talán ideje lenne vennie egy szemüveget.” – reagált a holland.

  • Teltház előtt rendezik az idei Brit Nagydíjat

    Teltház előtt rendezik az idei Brit Nagydíjat

    Hivatalosan is bejelentették a Brit Nagydíj szervezői, hogy teltház előtt rendezik meg július közepén a Forma-1-es futamot Silverstone-ban.

    Ezzel az angol helyszín lesz az első, a 2019-es Abu Dhabi Nagydíj óta, ahol teljes kapacitással engedik a nézőket a lelátóra. Silverstone tavaly két futamot rendezett, de nézők nélkül, míg két évvel ezelőtt vasárnap 141 ezer néző látogatott ki a legendás pályára, a teljes hétvége nézőszáma pedig elérte a 350 ezret, így idén is hasonló számok várhatóak. Két éve egyébként éppen Silverstone-ban regisztrálták a legtöbb nézőt az egész idényben.

    Fantasztikus hír, hogy Silverstone egy teltházas esemény lesz. Elképesztő hétvége lesz, több tízezer néző láthatja majd az első sprintversenyünket majd a vasárnapi főfutamot is.” – fogalmazott örömittasan Stefano Domenicali.

    „Ez az, amin már hónapok óta dolgoztunk, alig várom már, hogy láthassam júliusban a teltházas Silverstone-t. Sok szurkolónk van, aki már 2020-ra váltott jegyet, így ők jó helyzetben vannak, hogy élvezzék a nyár egyik csúcseseményét.”– mondta Stuart Pingle, a pálya igazgatója.

  • Button: Az idei év az utolsó esélye Verstappennek és a Red Bullnak

    Button: Az idei év az utolsó esélye Verstappennek és a Red Bullnak

    A korábbi Forma-1-es világbajnok, Jenson Button szerint 2021 az első és egyben utolsó esély arra, hogy Verstappen és a Red Bull közösen megérezze a közös siker és bajnoki cím ízét.

    Az idei F1-es idény eddig Lewis Hamilton és Max Verstappen küzdelméről szól, amelyből egyelőre a holland jön ki győztesen. Pályafutása során most először van komoly esélye a világbajnoki címre Verstappennek, ám 2009 bajnoka szerint ez egyben az utolsó is lesz neki, legalábbis a Red Bull volánja mögött.

    „A Red Bull és Max számára ez az első, és egyben az utolsó lehetőség is lehet arra, hogy közösen ünnepeljenek bajnoki címet. Ki tudja, hogy mi lesz majd azután, ha teljesen átvették a Honda erőforrását.” – kezdte az egyszeres bajnok Button.

    „Már eljutottunk arra a pontra, amikor már nem számít ki nyer, mert már most egy király bajnokság ez. Ha Lewis megnyeri a nyolcadikat az is nagyszerű és megérdemelt lenne, de ha Max őt legyőzve szerezné meg az elsőt, az egy fantasztikus felvezetése lenne az új érának.” – tette hozzá a brit.

  • „Vezethetetlen” autóval ért fel a dobogóra Pérez

    „Vezethetetlen” autóval ért fel a dobogóra Pérez

    Egyre jobb formát mutat a Red Bull mexikói versenyzője Sergio Pérez. A bakui futamgyőzelme után Franciaországban is dobogóra tudott állni, ám a legutóbbi futamon közel sem volt egyszerű dolga.

    Max Verstappen sikerével és Perez harmadik helyéve a Red Bull 37 pontosra növelte előnyét a konstruktőri pontversenyben a Mercedes előtt. Az osztrákok az elmúlt években közel sem voltak hasonló eredményekhez, ám Pérez érkezése nagyot fordított a helyzetükön.

    A kétszeres futamgyőztes a negyedik helyről rajtolhatott a Paul Ricardon, a futam elején kicsit leszakadt az első hármastól, végül azonban a kíméletesebb gumikezelése eredményezte azt, hogy a futam hajrájában meg tudta előzni Valtteri Bottast.

    „A szél miatt az első 5-10 körben az autó szinte vezethetetlen volt. Nyilván kevesebb leszorítóerővel mentünk, így nehezebb volt tartani a tempót, de aztán ahogy a szél csendesedett és a pálya is egyre jobb lett én is úgy vettem fel a fonalat.” – kezdte.

    „A gumikopás a vártnál jóval nagyobb volt. Összességében csapatként remek versenyt futottunk, főleg a stratégia terén. Boldog vagyok, hogy nyertünk és sok pontot szereztünk.” – tette hozzá a mexikói.

  • Az orvosi szobában érte Verstappent Hamilton drámája

    Az orvosi szobában érte Verstappent Hamilton drámája

    Max Verstappen az élről defektet kapva esett ki az Azeri Nagydíjról. Sokáig úgy tűnt, hogy a holland emiatt komoly hátrányba kerül a bajnoki pontversenyben, ám aztán az újraindítás után Lewis Hamilton magától vett el egy komoly helyezést.

    Az eset idejében Verstappen az erős becsapódása miatti kötelező orvosi vizsgálaton volt, és éppen a betegágyon feküdt és a vérnyomását mérték. Ezt a verseny utáni interjúkban mesélte el a Red Bull versenyzője.

    „Éppen az ágyon feküdtem. Mérték a vérnyomásomat, majd hirtelen a telefonom elkezdett nagyon rezegni, mondom ’Mi a fene van?’. Természetesen hallottam, hogy köröznek az autók, miután végeztünk és eljöhettem, láttam a telefonomon, hogy Hamiltonnak problémái adódtak az egyes kanyarban. A vérnyomásom ezzel az üzenettel teljesen rendben lett.” emlékezett vissza.

    Az Azeri Nagydíjat Verstappen csapattársa, Sergio Pérez nyerte, Sebastian Vettel és Pierre Gasly előtt.

  • Pénteken rajtol a Szardínia Rally

    Pénteken rajtol a Szardínia Rally

    A Rali-világbajnokság második murvás futama lesz a hétvégi Szardínia Rally, ahová alig nyolc hónap után térnek vissza a versenyzők. Az útvonal megújul, a sziget másik oldalára kerül a verseny, ahol a három nap alatt 20 gyorsaságit kell teljesíteni.

    A gyorsaságik össztávja 303 km, a verseny teljes távja 1299 km lesz. A világjárvány miatt 2020 októberére került tavalyi versenyt a Hyundai uralta, Dani Sordo nyert, Thierry Neuville lett a második. Bár Portugáliában a Toyotának jobban ment, az világosan látszott, hogy a Hyundai idén is nagyon gyors murván, így nagy csata várható a két márka közt.

    A Szardínia Rally 2004.ben váltotta a San Remo Rallyt a vb-n. Szardínián Sebastien Loeb 4, Sebastien Ogier 2, Thierry Neuville és Dani Sordo 2-2 győzelmet szerzett, de Ott Tanak 2017-ben egy Ford Fiesta WRC-vel az első WRC győzelmét szerezte, ami mindig plusz motivációt jelenthet.

    A nagy kérdőjelet továbbra is a Pirelli gumik jelentik, a gyár a kemény és a közepes gumikat hozta el Szardíniára, de már Portugáliában is látszot, hogy a csapatoknak nem könnyű az átállás az új abroncsokra.

    A Szardínia Rally programja:

    06.04. péntek:
    SS1 Filigosu – Sa Conchedda 1 08:02
    SS2 Terranova 1 09:02
    SS3 Filigosu – Sa Conchedda 2 10:47
    SS4 Terranova 1 11:47
    SS5 Tempio Pausania 1 14:47
    SS6 Erula – Tula 1  15:47
    SS7 Tempio Pausania 2 17:32
    SS8 Erula – Tula 2 18:32

    06.05. szombat
    SS9 Coiluna – Loelle 1 08:08
    SS10 Lerno – Monti di Alà 1 09:08
    SS11 Coiluna – Loelle 2 10:38
    SS12 Lerno – Monti di Alà 2 11:38
    SS13 Bortigiadas – Aggius – Viddalba 1 15:10
    SS14 Sedini – Castelsardo 1 16:08
    SS15 Bortigiadas – Aggius – Viddalba 2 17:32
    SS16 Sedini – Castelsardo 2 18:38

    06.06. vasárnap
    SS17 Arzachena – Braniatogghiu 1 07:33
    SS18 Aglientu – Santa Teresa 1 08:38
    SS19 Arzachena – Braniatogghiu 2 10:09
    SS20 Aglientu – Santa Teresa 2 12:18

  • Vasseur: Nem most van itt az ideje a szárnyakról vitázni

    Vasseur: Nem most van itt az ideje a szárnyakról vitázni

    A Red Bull hajlékony hátsó szárnya igencsak a szabályosság határát súrolja a Mercedes szerint. A címvédő gárda pedig ezügyben óvást is tervez, amely egy komolyabb lavinát is elindíthat. Az FIA ugyanis a Francia Nagydíjtól szigorúbban fogja ellenőrizni ezen elemek rugalmaságát, így pár csapat módosításra kényszerül.

    A paddockban azonban olyan vélemények is felmerültek, melyek szerint nem most, szezon közben kellene egy ilyen horderejű témával foglalkozni. Az Alfa Romeo jelentőset fejlődött idénre, ám ez az ügy őket is negatívan érintheti, nem véletlen a csapatfőnök mérgelődése:

    „Majdnem mindenkinek át kell alakítania a szárnyát. Mindannyian a szabályok határait feszegetjük, ez a Forma-1 DNS-e. Volt egy egyértelmű szabály, egy fokos kitérés lehetséges 1000 N-os terhelésnél. Ez most emelkedik, erre pedig nekünk is reagálnunk kell.” kezdte Frederic Vasseur.

    „Nem hiszem, hogy ideális a szezon közben szabályt változtatni. Az alkatrészeket a semmiből kell kifejlesztenünk és előállítanunk. Lehet, hogy ez a szélcsatornában töltött időnkbe is kerül majd.” – folytatta.

    „Mindezt egy olyan időszakban, amikor a költségcsökkentésekre törekedünk. Ez nem a helyes megközelítés. Ha szabályt akarnak változtatni, akkor azt tegyék a télen, amikor még fejlesztés alatt állnak az autók, ne most. Nem én hozom a szabályokat, de ez az időzítés nagyon rossz.” – zárta.

  • Rosberg: Bakuban fog kirobbanni a „szárnyháború”

    A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg szerint a soron következő bakui hétvége előtt megteszik majd egymás ellen a feljelentéseket a Mercedes és a Red Bull.

    A Forma-1 idei legnagyobb témája a rugalmas és túl hajlékony hátsó szárnyak, amelyek a Red Bull autóin figyelhetőek meg. A Mercedes pedig már jelezte, hogy óvást intéznek majd a véleményes elem ellen. Az energiaitalosok szerint pedig éppen a Mercedes első szárnya, az amelyik a szabályok ütközik.

    Marko pedig már figyelmeztette is a honfitársát, Toto Wolffot, ha feljelentik az osztrák csapatot, akkor ők is hasonlóan fognak fellépni a címvédő ellen.

    Nico Rosberg szerint pedig ez a „szárnyháború” teljesen tönkre teheti a két kapcsolat közötti viszont és tiszteletet.

    „Hallottam, amikor Toto Wolff azt mondta, hogy ő szívesebben küzdene a Ferrari ellen, mint a Red Bull ellen. Nem volt túl szép tőle, hogy így fogalmazott. Ráadásul Toto egyáltalán nem beszél szépen Christianról [Horner, a Red Bull csapatfőnöke – a szerk.]. Szerintem azt láthatjuk, hogy valami kirobbant a Mercedes és a Red Bull között.” kezdte a német világbajnok.

    „Ez egy óriási téma most a Forma-1-ben. Ha a Mercedes meglépi az óvást, akkor a Red Bull is feljelentést tesz a Mercedes ellen, és akkor egy hatalmas gát fog átszakadni.” – tette hozzá.

  • Csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni idén a Magyar Nagydíjra

    Csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni idén a Magyar Nagydíjra

    Az már korábban biztos volt, hogy a tavalyi futammal ellentétben, idén már lehetnek nézők a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Most pedig az is kiderült, hogy milyen feltételek teljesülése esetén vehetnék részt rajta nézők.

    A Hungaroring hivatalos oldalán már olvasható, hogy a Magyar Nagydíjra csak érvényes védettségi igazolvánnyal lehet menni, amit megerősített Schanda Tamás – az Innovációs és Technolgiai Minisztérium államtitkára – is egy facebook videóban.

    „A Formula 1-es és más nemzetközi sorozatok idei magyarországi futamait a tervek szerint nyitott kapukkal, nézők előtt szervezik meg, persze a mindenkori járványügyi előírásokat betartva. Így a Hungaroringen szoríthatnak a kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező, hazai szurkolók.” – jelentette be az államtitkár.

    Idén tehát a Túraautó Világkupa (Michelisz Norbert), a Kamion Európa-Bajnokság (Kiss Norbert) és a Forma-1-es hétvégére (Formula 3: Tóth László), valamint más hazai és nemzetközi versenyekre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók mehetnek be.